Találatok a következő kifejezésre: Minek a vagy mi (43799 db)

Lányok! Csak velem fordult már elő, hogy hirtelen féltékenységi rohamot, vagy hasonlót kapok ha a barátom az én jelenlétemben azt mondja egy másik lányra, hogy szép? Ilyenkor mit tegyek, vagy mit mondjak, vagy mit csináljak?

pl. a barátom az osztálytársn?ének a képeit mutogatta, ugyanis fényképész a hölgy. Az egyik képen egy fiatal csinos lány volt, megjegyeztem, hogy milyen szép lány, erre ? azt felelte: "Szerintem is szép!" majd tovább nézegette a képeket. Nekem személy szerint kissé rosszul esett, f?leg hogy mostanában egyre többet van szó a házasságról, és id?nként viccel?dik' és megkérdezi, hogy hozzá mennék-e stb. Ezek után megkérdezte t?lem, hogy hozzá mennék-e erre én egy határozott: NEM-el válaszoltam mérgemben. Erre ? annyit felelt "Majd meglátjuk ugyan ezt mondod-e, ha gy?r?vel és rózsával állok el?tted."

Legjobb válasz: Exemmel úgy voltunk, hogy ha az utcán láttam egy szép lányt, akkor meg is jegyeztem neki. Aztán vagy egyet értett, vagy nem. Egyik verzión sem problémáztam :) 22L

Exemmel úgy voltunk, hogy ha az utcán láttam egy szép lányt, akkor meg is jegyeztem neki. Aztán vagy egyet értett, vagy nem. Egyik verzión sem problémáztam :) 22L
Figyelj, ez nem jelent semmit.:) Azt be kell nyelned, hogy vannak szép lányok bõven, és a barátod is észreveszi õket, de ettõl még veled van, nyilván nem azért, mert nem tetszel neki, sõt, valószínûleg egyéb tulajdonságaid is megfogták, úgyhogy kár ezen fennakadni.
szeret téged, ha ilyet mond: "Majd meglátjuk ugyan ezt mondod-e, ha gyûrûvel és rózsával állok elõtted." más lányok is vannak. én is megnézek pasikat, õ is megnéz csajokat. ettõl még boldogan élünk :) nyugi
A kérdező hozzászólása: Értem, csak azért még is kissé szarul esik. :////
Gondolkozz reálisan. Azt mégsem várhatod el, hogy mostantól minden lányt csúnyának lásson, téged kivéve.
Hûséget.. nem Vakságot!!!
Hát, a lelke legmélyén szerintem a leglazább csajnak is rosszul esik az ilyesmi, ez természetes is, de ügyet nem kell csinálni belõle, mert értelme nincs.:)
Mert te nyilván rá se nézel egyetlen másik jó pasira sem, vagy ha mégis, elfordulsz, és köpsz egyet. Ebben semmi rossz nincs, mármint abban amit csinál, nem abban, amit felvázoltam. :) Attól, hogy veled van, még ugyanúgy férfi marad, és ugyanúgy tetszeni fog neki egy szép nõ, különbség, hogy õt nem szereti, téged meg igen. Szerintem ilyesmit ne akadj fenn, mert hosszútávon biztos felidegesíti majd, esetleg ha annyira zavar, kérd meg, hogy a jelenlétedben ilyen megjegyzéseket ne nagyon süssön el, de azt nem kérheted, hogy szúrja ki a szemét...
Biztos nem csak veled, de én személy szerint nem hisztizek ilyen baromságon. Tisztában vagyok az adottságaimmal, tudom, hogy nem én vagyok a legszebb nõ a világon. Mégis velem van több, mint 4 éve, ami vszínûleg nem véletlen. Ha látok egy szép lányt, bizony én is megjegyzem. Ha meg õ lát vkit, õ hívja fel a figyelmet rá, hogy "hú, láttad a melleit?" Engem nem érdekel. Néha viccbõl rásózok egyet, aztán röhögünk együtt. Semmi értelme ezeknek a féltékenységi rohamoknak. Szerintem nevetséges és gyerekes.

A babának a kiságyba mit kell megvenni? Mit érdemes vagy mit teljesen felesleges? Annyi mindent hallottam már, hogy képtelen vagyok dönteni.

Legjobb válasz: Szió.Mi vettünk egy kókusz matracot,4részes ágynemût,zenélü forgókát,szundi kendõt, légzésfigyelõt. Szerintem ennyi bõven elég egy babynek. 32heteske Te mire gondoltál még?

Szió.Mi vettünk egy kókusz matracot, 4részes ágynemût, zenélü forgókát, szundi kendõt, légzésfigyelõt. Szerintem ennyi bõven elég egy babynek. 32heteske Te mire gondoltál még?
Pólyát speciel én a szoptatás és a látogatók miatt vettem. Elsõ baba és az egy dolog, hogy fogtam már újszülöttet (életemben kb kétszer öt-öt percre), de nekem sokkal megnyugtatóbb az, hogy az elsõ néhány hétben amíg beáll a tejem és lehet, hogy a nap felét a mellemen lógva az ölemben fogja tölteni van, ami biztosabb és kényelmesebb fogást ad a babán. És igen, ha egy-egy vendég ellenállhatatlan vágyat érez a babám megfogására, akkor az õ kezükbe is csak pólyában adom oda. Altatni és fektetni én nem szeretem benne. Kinek mi tetszik, mindenki el tudja dönteni, hogy mit szeretne és mit tart fontosnak.
Sziasztok! Pólya mi a fenének kell? Én nem vettem a lányaimnak (tavaly februárban születtek), semmi értelme. Fázni nem fog (ezt egy hálózsákkal is meg lehet akadályozni), és különbensem indokolja semmi a a használatát.
Matrac, pléd, textilpelus a feje alá, hálózsák vagy pléd amivel takarni tudod. Fejvédõ. És lehet kapni egy kis mûanyag plédszerûséget, amit érdemes a pléd alá tenni, hogyha átázik a pelus, akkor a matrac ne tocsogjon a pisiben. És persze légzésfigyelõ, ha gondoljátok.
Mi is szivacsmatracot vettünk, erre egy matracvédõt (bár még egy ideig nem lesz rá szükség, nem hiszem, hogy pár hetesen annyi pisit fog produkálni, amitõl hatalmas átázás lenne), két gumis lepedõt, pelust a feje alá és egyet alváshoz (a szundikendõrõl én korábban nem is hallottam). Fejvédõnk is van baldachinnal együtt (viszonylag közel lesz az ablakhoz a kiságy és ezzel szeretnék még jobban szigetelni és szép is). Plédet vettünk, ágynemût huzattal együtt kaptunk, de ez csak késõbb kell, forgójáték, pólya is van egy plusz huzattal. A hálózsákokat én is néztem, de még nem vettük meg, megvárom, hogy meglegyen a baba és megnézem, hogy a pléd elég-e.
Ja, meg nekünk is van légzésfigyelõ (ha nem veszel, érdemes kölcsönözni) és a hálózsák is egy jó találmány:-)
Kiságy, matrac (nekünk sima szivacs van) 2 lepedõ, hogy mosni tudd, (párna csak 1 éves kor után, de inkább akkor sem) én egy textilpelust teszek a feje alá, takaró (én sokáig csak plédet használtam, most vettem elõ egy babatakarót, fejvédõt(rácsvédõt) mindenképp javaslom, és a forgó játék is nagyon hasznos, 6 hét után szépen nézegetni fogja:-) Nekünk ennyi...
Elsõ vagyok és persze mi is vettünk lepedõket meg, kókuszpólyát , textilpelust és hálózsákot és egy vastagabb plédet is.Csak kihagy az agyam és nem írtam le :)
Hagyományos szivacs van a kiságyban 3 részes ágynemû garnitúra (igaz, most még csak a fejvédõre lesz szükség), 3 gumis lepedõ, textilpelus a buksi alá, légzésfigyelõ, pólya az elsõ pár hétre + 3 pólyahuzat váltásnak, 1-1 vékonyabb és vastagabb gyermekpléd. Mi ezekkel rendeztük be.
Nekünk hagyományos szivacs matrac volt, kaptuk használtan, így nem vettünk újat. Az alvórongyot megvettük, de feleslegesnek bizonyult, mert nem használta, és a mai napig textilpelussal alszik inkább. Nekünk a nõdoki azt mondta, hogy ha a kicsi idõre születik, teljesen egészséges, és nem dohányzunk a lakásban, akkor nem szükséges légzésfigyelõt vennünk. Persze ha kaptunk volna kölcsön azt is, akkor használtam volna. A többit beszereztük, amit az elsõ hozzászóló is írt. Meg volt rendes pólyánk, 6 hétig.
Pszichológus barátnõm javasolta a pólya használatát. Állítólag jót tesz a pici lelkének:-)
A kérdező hozzászólása: Koszonom a valaszokat, hasznos mindegyik. Mi is megvettuk mar a kisagyat, kokusz matraccal, gondoltam en is 1-2 lapedore ahogy ti is irtatok, kis pledekre...forgora...a polya nekem sem jutott az eszembe, nekunk is halozsakunk lesz/van inkabb. Boldog babazast mindenkinek!

Mik a vagyaid, mik az almaid? Mi tenne boldogga? Es hol tartasz most? Kort is irjatok kerlek.

Legjobb válasz: álomom: Mangaka lehessek! (Nekem nem jönnek be az olyan célok amit túl könnyen el lehet érni olyan kell ami egy életen át tart) Ami boldoggá tenne: Eljussak Japánba (azon belül Hokkaidóba) Ahol tartok: Japánul tanulok és jól haladok :D L/13

álomom: Mangaka lehessek! (Nekem nem jönnek be az olyan célok amit túl könnyen el lehet érni olyan kell ami egy életen át tart) Ami boldoggá tenne: Eljussak Japánba (azon belül Hokkaidóba) Ahol tartok: Japánul tanulok és jól haladok :D L/13
# 11/11 Szerintem a motiváltabb jövõképedet ebben a korban még csak alapozod.Ha jól akarsz kijönni az életben akkor érdemes tanulnod.Mindenki aki jól tanult körülöttem 2xer annyi a fizetése mint nekem(aki kitermeli a pénzt) Diákmelót helyi MCDonaltsban nézzed meg esetleg keress fel diákszövetkezeteket és válogatás nélkül vállalj el diákmunkát ha van.Ami a vásárolgatást illeti, nem muszáj mindenbõl a legdrágábbat megvenni, így tudsz spórolni másra is, vagy olyat ne vegyél amit csak egy két alkalomra veszel fel, szal feleslegesen ne költekezz, hanem szórd el hasznos élvezetes dolgokra. :)
Nagyon szeretnék motiváltabb, céltudatosabb lenni, valahogy felépíteni egy reális jövõképet. Örülnék neki, ha nem rágódnék állandóan semmi kis dolgokon, csak könnyedén átsuhannék felettük és nem stresszelnék ennyit. Továbbá jól jönne egy normális diákmeló, amibõl tudnám állni a szórakozásra és az öltözködésre a pénzt, és örülnék, ha mostanában is olyan sokat utazhatnék, mint korábban. 16/L
# 9/9 Szóval barátnõd az illetõ? mert ha igen akkor még könnyebb helyzetben vagy mint hinnéd. Ne veszekedj vele, hanem mindig tegyél a kedvére, vidd el olyan helyre amit õ szeretne megnézni, foglalkozz Vele az a lényeg! Szerintem ne szórakozz, menj szedj neki rózsát , add oda neki és csókold meg, mond el neki hogy nagyon szereted és kész.Ha sokat veszekedtek, lehet nem lesz jó vége ha csak valamelyikötõk nem változtat a dolgokon, vagy nem simultok jobban egymáshoz.Lehet hogy most Neked kéne picit papucsnak lenned csak hogy éreztessed vele hogy fontos számodra.Ha nem tudjátok helyrehozni a dolgokat és mindig veszekedtek akkor szakítsál vele, mert akkor csak az idõdet pazarlod mellette!
Álmom/vágyam: Bárcsak viszont szeretne Õ (elõre szólok, lány), akiért bármit megtennék. Ez tenne boldoggá. Most ott tartok, hogy folyamatosan veszekszünk, és bármit teszek, az rossz. 17/f
Álmom?Az hogy legyen elég benzinem mindenhová, és kísérjen el az õrangyalom! :) Jelenlegi álmom egy normális nõ összeszedése, aki szeressen Velem motorozni. Hogy hol tartok?Az élet közepében , mikor rengeteg tenni valóm van, sok a munka , kevés a szabadidõ és a pénz is hamar elmegy.Most célom hogy másik munkahelyre menjek, hogy összehozzak annyi pénzt hogy minden hétvégén menjek el motorozni az ország másik felébe vagy esetleg külföldre is(tengernek örülnék a legjobban) Én részben boldog vagyok, mert nem panaszkodhatom semmire sem , azon kívül hogy nincs normális barátnõm, asszonyom. stb. 28F
A kérdező hozzászólása: :) Hajra Japanhoz! Hidd el nincs az olyan tavol, tanuld a nyelvet es figyeld az osztondijakat mar most akar gimi alatt!!! 15/lany, hivd el oket! Mit veszithetsz? Ha a rosszabbik lehetoseg jon be es nemet mondanak akkor is ugyanott vagy mint most... rosszabb nem lesz. De ha igent mondanak akkor meg buliztok egy jot! 17/fiu miert nem hivod fel telefonon holnap az sokkal szebb :) Es kulfold is elerheto! Ugyesen!
Hmm...jelen pillanatban az, ha az a személy akit elvileg megbántottam venné a fáradságot és feljönne skypera, hogy megbeszéljük. Aztán örülnék ha nem szeretnék folyamatosan bele ebbe a személybe, hanem megtudnám tartani a baráti viszonyt. Nagy álmom, hogy külföldön élhessek, esetleg legyen egy vállalkozásom. 17/f
és most kb az egész életemet leírtam neked
"hóbarátot" = barátot
bocsi: "álmom"-at akartam írni
A kedvenc énekesnõmmel jò baràtsàgba kerülni és smàrolni is vele. :P /L


Sárga a körmöm mit tegyek vagy minek a jele?

A jobb kezemen a mutató ujjamon a körmöm besárgult.Az összes többi szép "rózsaszín" viszont az az egy sárga. Azt olvastam hogy májbetegségre utal. Valóban ígyvan és forduljak vele orvoshoz vagy majd elt?nik ? Remélem csak a hétvége utáni jelek :D .

Legjobb válasz: bagózol? mert ha igen...akkor valószínû attól sárga a körmöd...

bagózol? mert ha igen...akkor valószínû attól sárga a körmöd...
Gombásodás jele lehet.
A kérdező hozzászólása: Igen de heti max 2 doboz szóval nem olyan keményen.
heti 2 doboz nem kemény? ó lol
hát pedig az nikotin
A kérdező hozzászólása: Hát kinek mi a kemény :D.Valakinek a napi 2 még lazanap :D . 2éve cigizek és az elsõ évben 2-3 hetente szivtam egy dobozt most az utóbbi fél-1évben van az hogy heti 2 doboz. És van olyan ismerõsöm aki 9éves kora óta cigizik manapság napi 1 doboz szinten és semmi baja nincs nemsárgák a körmei .De oké azzal is tisztában vagyok hogy mindenkinek más a szervezete.
semmi baja nincs...persze. Látod a tüdejét gondolom.
1 szál cigi is sok, szerintem. Citromlével lejön a nikotin a körömrõl.

Mi tévő legyek? Szeret vagy nem, és én vajon? Nektek mi a véleményetek, mit tegyek vagy ne? Fontos!

Van az iskolánkban egy lány,akinek tudom hogy tetszettem korábban,söt még idén is mutatta az érdeklödés jeleit.Sajnos azóta megváltozótt valami,mert hol mutatja az érdeklödést,hol teljesen közömbösen faarcal megy el mellettem a folyoson.A ráadás hogy közben neki több futó kalandjai,kapcsolata vol.A barátnöi is hallom hogy egymás között súgdoloznak mikor elmegyek melletük.

Legjobb válasz: Ha érdekel hajts rá, ha pedig úgy érzed lesz*rod akkor miért foglalkozol vele? Ez olyan hülyeség, mert sokan úgy érzik, ha más valakinek tetszenek akkor össze kell vele jönniük. Pedig ez aztán nem kötelezõ. Te tudod hogy érdekel-e annyira hogy ráhajts, vagy ne.

Ha érdekel hajts rá, ha pedig úgy érzed lesz*rod akkor miért foglalkozol vele? Ez olyan hülyeség, mert sokan úgy érzik, ha más valakinek tetszenek akkor össze kell vele jönniük. Pedig ez aztán nem kötelezõ. Te tudod hogy érdekel-e annyira hogy ráhajts, vagy ne.
ja és még egy dolog. ha úgy érzed, hogy érdeke, akkor vedd fel vele a kapcsolatot. Élõbe is, de minimum msnen.
hát ha nincs barátnõd miért nem startoltál rá eddig?ezt lehet hogy most buktad már, nem fog rád várni meg epekedni utánad 1000évig egy nõ sem.vagy lépj a tettek mezejére vagy ne is gondolj rá.
A kérdező hozzászólása: Az a nagy baj hogy teljesen én se tudom már mit érzek, sok befolyásoló tényezõ miatt már nem igazán merek boldog lenni, mert akkor 3-4 * nagyobb szokott nálam lenni a rossz.A legutobbi barátnõmmel is elég rendesen megégettem magam, nehezen tettem túl rajta magam.Igy ezen történések után , amig nem vagyok teljesen 100%-ban biztos benne hogy tényleg szeret-e, nem fogok, nem merek lépni...:S

Fáj a térdem. Mivel kenjem, vagy mit csináljak hogy ne fájjon? 20 éves vagyok és lány

A héten hat napot edzek.Kardiozók és erõsitek.Làbra 8x15 guggolást,3x13 kitörést és még belsõ-külsõ combra is edzek.Kb egy hónapja még súllyal csináltam kb.3 kg-val.Mostanába vagy két kg-val vagy semmenyivel mert már pár hete eléggé fájnak a térdeim,ha lépcsözõk akkor fàj ha megyek akkor vagy nem vagy csak kicsit.Egy hómapja csak erõsítek nem kardiozók.Mitõl fájhat?Kentem rá activon extra gélt

Legjobb válasz: Multi vitamin és izület védõ, de legjobb, ha elmész egy hozzá értõ orvoshoz.

Multi vitamin és izület védõ, de legjobb, ha elmész egy hozzá értõ orvoshoz.
Valamikor nekem is volt kinn kérdésem, hogy fáj a térdem, meg recseg. Csak én ugye szedek multit meg ízületvédõt is. Esetleg azt kipróbálhatod, hátha segít. Addig meg próbáld kímélni a lábad. Ha nem javul akkor tényleg le kellene menned orvoshoz. Egyébként az enyém jobb lett, de legalább 4 hétig elég rossz volt. Tekintve, hogy 3 kg alig súly, nem normális hogy fáj. A szabályosságra is nagyon figyelj.
A mentolos lóbalzsam nagyon jó rá, plusz vizesruha . Én kb április környékén nyírtam ki a térdem 55 kg-val, még mindig nem tökéletes, de edzés közben nem fáj, és én akkor 4 hónapig semmi lábedzést nem csináltam . Nagyon fontos, hogy szabályosan csináld a guggolást( és persze minden más gyakorlatot) , a térded ne menjen a lábfejed elé se guggolásnál se kitörésnél, mert az is térdgyilkos !
A kérdező hozzászólása: Köszi a segítséget.Lehet hogy az a baj hogy nem volt mindig szabályos
Akkor most hanyagold az edzést, pihentesd, mert rosszabb, ha rágyúrsz most!
Mit csinálsz?
A kérdező hozzászólása: És miért valaki esetleg meg tudja mondani pontosabban?
Párja van, az elég nyomós. 20/F
Hát van a kor, és a nem :D Ez a két indok :D és tökkomolyan.
Mondjuk hogy lemészárolt egy óvodát, miközben bent a gyerekek aludtak
Ha lány és még is úgy néz ki mint Mike Tyson!
neked van most valakivel kapcsolatod ?
van 1-2 fiú haverom. Egyikük elég közeli barátom. Együtt nõttünk fel, ismerem, imádjuk egymást, de egyszerûen nem látjuk egymásba a "pluszt" :) Õ is elmeséli nekem, ha tetszik neki egy lány, én próbálok neki segíteni olyankor, meg én is neki mondtam el elõször, hogy összejöttem a barátommal. :) szeretünk együtt lenni, bírjuk egymást, de egyszerûen valami hiányozna a kapcsolathoz :) 18/L
Elég, ha nem vagyok szerelmes belé, csak kedvelem. 25/N
A kérdező hozzászólása: Nem, mi mind a ketten szinglik vagyunk. Igen, elég, hogy ha nem szerelem, csak kedvelés, de mi már ezt is megbeszéltük... :/
Ha tudom, hogy Neki más tetszik. :o) 18/l
Hát pl nekem van 1 lánybarátom akivel már többen összehoztak de annak ellenére hogy birom, nem az esetem és õ is barátként tekint rám :) 17/f
A kérdező hozzászólása: Jaj, nem 18 hanem 28 :D
A kérdező hozzászólása: Én 25 õ 18. Nálunk az a helyzet, hogy konkértan ki lett jelentve, hogy vonzódunk egymáshoz és szeretjük a másikat, de õ mégsem lép semmit...
Sok emberrel vagyik így. Sõt eleve olyan emberekkel nem is barátkozom akikkel nem érzem jól magam. Ennek még köze sincs a szerelemhez. Anélkül pedig senkivel sem jönnék össze. Meg persze vannak egyéb nagyon reális nézõpontok is, de azok olyan egyediek, hogy mindenkinél mások lehetnek. Pl, lehet hogy jól érzem magam valakivel, de holnap elköltözök a világ másik végére, akkor nem fogok összejönni vele mostmár. Vagy lehet, hogy jól érzem magam valakivel, szeretem mint embert, de teljesen mások az elveink, életfelfogásunk akkor nem fogok összejönni vele, mert teljesen más jól ellenni valakivel mint együtt élni, elviselni, jövõt tervezni. 20L
elõzõ vagyok :) hány évesek vagytok?
A kérdező hozzászólása: Nekem pedig egy fiú barátom van és ez a gond. Én sem értem.:)
van egy lány barátom vele is így vagyok és nem értem, mi lehet a baj :( F
A kérdező hozzászólása: 4. :D ezen jót mosolyogtam :D
A kérdező hozzászólása: ez valóban nyomós érv. :) Na de komolyan. :)
Volt egy fiú haverom/barátom. Tudtam, hogy szerelmes belém..én is éreztem a szikrát. Rendes fiú volt, nem csajozós. De borzasztóan éretlen és komolytalan, köze nem volt az élethez. Idétlenül vihogott, csúnya fekete mitesszerekkel volt tele az arca, nem adott magára. 21/l
http://www.pneu-trade.hu/felni_meretei Itt el tudod olvasni. :)
Az ET-szám a felni agyra felfekvõ felülete és a felni középvonala közti távolság miliméterben.
minél kisebb az ET szám, annál nagyobb lesz a nyomtáv. Minél nagyobb, annál beljebb lesz a kerék. Célszerû az eredetihez közelítõ, maximum nagyon kicsiben eltérõ felnit választani. Inkább kisebb legyen az ET mint nagyobb.
Az NKH-nál - régi nevén KKF avgy egyebek - hivatalosan a gyáritól +/-2-vel eltérõ ET-számú felnit engedélyeznek. Minden más csak okosan, óvatosan szabad feltenni - ha meg a rendõr észrevételezi, akkor kedvesen kell vele beszélni.
És a rendõrnek van egy listája minden autótípusról, le is veszi a felnit, megméri tolómérõvel? Mert nem mindegyik felnire írják rá. Általában még úgy is változik, hogy na .. az 1.2-esre ilyen, az 1.8-asra meg már milyen felni megy. Meg ezt 99-ben gyártották, erre ilyen megy. Vegyél olyat, ami nem ver bele a kerékjáratba, csillapítóba, nem lóg ki és akkor jó.
Nem is várható el a rendõrtõl, hogy tudja. De nem vak, észreveszi ha 3 centit kilóg, meg azt is ha egy arasszal beljebb van a lemeznél.

Hova halad szerintetek az emberiség? Ha a távoli jövőre gondoltok mik jutnak eszetekbe mik lesznek vagy mik nem lesznek majd egykoron?

Az emberiség sokat haladt el?re mindenben, mégis valahogy mindig ugyanazokat ismétli meg újra és újra. Hiába az a sok eszme mikor mindig vannak olyanok akik rámondják téveszme, minek annyi gondolkodás mikor mindig vannak olyanok akik azt mondják tudatlan, mért haladunk a korral mikor mindig vannak olyanok akik visszahúznak. Érvek-ellenérvek, tudomány-vallás, hív?-ateista, diplomácia-háború, szerelem- gy?lölet, barát- ellenség és sorolhatnám még tovább is. Milyen jöv?t képzeltek ti el az embereknek milyen világban éreznétek jól magatokat tudjátok rá a választ még is csak álom marad mert ha az lenne amit szeretnétek sok minden venné kezdetét és végét attól függ?en milyen formációkat akarnátok megteremteni. Sokan mondják hogy az emberiségnek hamarosan lejár az ideje mert ugyan is kezdetét vette a visszaszámlálás de nem arra a bizonyos jóslatra gondolok hanem olyan jóslatra amit még senki sem jósolt eddig meg mert az el?tte túl kell magunkat tenni a nehézségeken amik majd ránk fognak várni talán a közeli talán a távoliakban, nincs Isten sem pedig Ördög nyilvánvaló hogy ezt a vallásosak tagadják a szkeptikusok pedig egyetértenek dúl köztük a versengés de ebben a világvégében mindkett? párt kezet ráz mit akarok ez alatt érteni hogy ha van egy közös gondolatmenetünk akkor megváltoznak az er?k közti megkülönböztetések. Ha van egy pozitív A pólus nélkülözhetetlen egy negatív B pólus jelenléte amik sok év elteltével is egymást taszítják ilyen jelenleg a világunk de ha sikerül meglelnünk egy olyan pólust ami egyik sem egy AB pólust és közzé rakjuk megsz?nik a pozitív és negatív pólus közti taszítás és annak érdekesebb formája mutatkozik meg hogy amik eddig utálták most vonzzák egymást. Egy semleges pólus ami átformálja az életkörforgását ami betömi a rést hogy ne legyen szakadék ami hidat ad a két eltér? folyó közt, sosem túl kés? meglelni amit keresünk a világ jobbá tételéhez mert id? az van rengeteg csak sajnos türelemb?l van kevés. Milyen semleges pólust keresel a világ jobbá tételéhez? Milyen semleges jöv?t képzelnél el ami sokáig fennmaradna létezni? Mik a elképzeléseid?

Legjobb válasz: Unalmas lenne az élet ha mindenki egyetértene.

Unalmas lenne az élet ha mindenki egyetértene.
A Coruscant jut eszembe a Star Warsból.
A macska nyáron nagy ívben elkerüli a kutyát, mert a kutya mindig üldözi.Tehát nyáron haragban vannak. Télen összebújva alusznak, mert összehozza õket a közös ellenség, a hideg.
Drunvalo-nak is volt egy elõadásában szó a polaritásról. Õ is fõ problémának nevezte. Szerinted hol van a jó és a rossz határa? Érdekes dolog a szkeptikusság, igazából még definiálni se nagyon lehet mégis van saját honlapjuk. A szkeptikusság mostanában inkább a tudományt akadályozza, legtöbbször elavult "tudományos" állításokhoz ragaszkodnak, olyan emberek csoportja akik ugyan úgy félnek a változástól. "A milyen semleges pólust keresel a világ jobbá tételéhez?" kérdésedben enyhe ellentmondást érzékelek. Félelmetesen nagy különbségek vannak az emberek tudati szintjei között, amit békésen, józan ésszel nehéz áthidalni.
Iszonyat jó gondolataid vannak, nagyon kevés ember gondolkozik el ilyesmiken. Véletlen lehet-e hogy a kérdésed olvasása elött 2percel pont az evolucios hovatovábbon gondolkodtam, hogy ennek biztos nem igy kell történie ahogy történik. Csak hasonlatnak értem, de az Avatár cimû filmben az állatok neki indultak a rossznak természet anya hivására. Nálunk a természet kiemelt minket, hogy legyen egy gondolkodó tudatos faj, aminek célja az élet tovább vitele az univerzumban. Ha a természet kicsit is tudatos akkor a kozmikus tõrvényeket és hogy naprendszerünk véges, de az életnek tovább kell mennie, ezért lettünk mi a csúcs faj (sajna önzõségünkell nem számolt a természet) És ha igy folytatjuk tényleg kihalunk nem csak mi hanem minden, mert rajtunk kivül a földön más nem lenne képes tovább vinni az életet. Lehet eleve máshonnan jöttünk, és a piramisok, naszkavonalak ennek a multnak a jelei.
Sõt a vallások is valahol közösek, biztos vagyok enne hogy a mult üzenete a jövöre nézve, hisz Noé bárkája akár kozmikus értelemben is lehet egy gondolat A két polust a vallásban és a politikában látom jelenleg, ha ez a két polus közös nevezõre jutna. Akkor talán lehetne még valami a világból. A vallási épitõ eszmék, és a politikai szervezés mely kõzõs cél felé mozgatná az embereket. Az alap ötlet már ott van a 10 parancsolatban is, csak azt a 10-et be birnánk tartani, már tartanánk valahol. Pedig nem vagyok mélyen valásos.
Nem tudok semleges 'pólust' mondani. (A kutya-macska összebújásához csak annyit: a kutya lehet hogy inkább megeszi a macskát, hogy legalább ne éhesen vészelje át a telet. Kutyától függ.) Egy közös ellenség sem megoldás. Mindenki a ssaját igazát hajtogatná, az összefogás helyett. Ha valakinek van egy jó ötlete a 2 pólus miatt rögtön jön rá ellenérv. Amikor a szomszédunkkal sem jövünk ki, akkor nem tudom elképzelni, hogy a földön mindenki megbékéljen... A legrosszabb húzásnak azt tartom, amikor valaki kerítést épített egy kis föld köré, és kijelentette, hogy az az övé. Amíg ezt nem jelentette ki, addig is az övé volt, csak kerítés nélkül. Valamint hogy ember uralkodik emberen, holott magán sem tud, és így csak rossz döntéseket hoz. Nem szkeptikusan, csupán reálisan gondolkodva, nincs olyan pólus, ami semleges lenne, mert valaki mindig lesz, akinek nem jó.
ami nem lessz, az a pénzbedobós rágóautomata. tök fölössleges, csak nyeli a lóvét, azt' a rágó is olyan hogy szétmállik az arcodban. pfuj.
érdekes..


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!