Találatok a következő kifejezésre: Minden teszt ha (349 db)

Rosszat teszek, ha egy vékony párnát teszek hathósom feje alá? Hason alszik. Eddig peluson aludt, de mindig összegyűri.

Legjobb válasz: Az én kislányom feje alatt is van egy kispárna, de szinte csak olyan vékony, mint a pelus. Ha éppen mosásban van, akkor pelust teszek és az ágy rácsai és a matrac közé benyomom a széleit, így nem gyûri össze.

Az én kislányom feje alatt is van egy kispárna, de szinte csak olyan vékony, mint a pelus. Ha éppen mosásban van, akkor pelust teszek és az ágy rácsai és a matrac közé benyomom a széleit, így nem gyûri össze.
Én vágtam egy kiságy szélességû pelenka anyagot és kikötöttem a négy sarkát a kiságy rácsaihoz. Így nem gyûri, és van a feje alatt. Na meg mellette az alvós nyuszi és a keze a szájában:) Így kerek...
Nekem a védönõ kikapta a feje alol, azt mondta elég a pelus.A lányom is összegyüri és mondtam a védönönek.Édesen-kedvesen és akkor mi van?Áll.arért van melette mert ö aval akar aludni, az arcához teszi és ez elkiséri évekig.Én inkább attol félek nehogy felnött koráig kisérje.40 éves sogornöm még mindig aval alszik, na jó semmi közöm, johogy nem cumizik!
A kérdező hozzászólása: anyu kiszedte alóla, hagyom akkor, pelcsi marad;) köszike nektek!

Rosszat teszek, ha nem viszem a babámat sétálni, csak 2x-3x egy héten? Szellőztetve van minden nap.

Legjobb válasz: Attól is függ, hol laksz. Ha budapesti vagy, vagy egyéb nagyvárosi, ahol azért valljuk be nem valami jó levegõ van, akkor egyáltalán nem teszel rosszat. Ha nincs ilyen gond, akkor viszont szerintem kicsit keveset vagytok kinn. Én naponta kiviszem a lányomat, gyakorlatilag születése óta minden nap órákat vagyunk levegõn (most 6 hónapos) és mindketten élvezzük, úgy érzem, jót is tesz neki is, nekem is. Ha a környékünkön sétálunk, akkor mindig ismerõs mamákba-babákba botlunk, így elég vidám, de leginkább anyuéknál vagyunk a tanyán, pacitársaságban. El se tudom képzelni, hogy ne nemjünk minden nap valamerre, de én ilyen vagyok, nem tudok megülni nyugton a fenekemen. A te körülményeidet nem ismerem, így nem mondhatom, hogy rosszat teszel... Tulajdonképpen te tudod a legjobban, mi a jó nektek. Én többet kivinném a babát, de ezt neked kell eldönteni.

Kedves utcsó válaszoló! Örülök, hogy te is a szuperanyukák közé tartozol.Nagyon gratulálok, én nem tarozom oda...ez van(ironikus a hozzászólásom stílusa).
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! 3 hónapos lesz a héten:)
Attól is függ, hol laksz. Ha budapesti vagy, vagy egyéb nagyvárosi, ahol azért valljuk be nem valami jó levegõ van, akkor egyáltalán nem teszel rosszat. Ha nincs ilyen gond, akkor viszont szerintem kicsit keveset vagytok kinn. Én naponta kiviszem a lányomat, gyakorlatilag születése óta minden nap órákat vagyunk levegõn (most 6 hónapos) és mindketten élvezzük, úgy érzem, jót is tesz neki is, nekem is. Ha a környékünkön sétálunk, akkor mindig ismerõs mamákba-babákba botlunk, így elég vidám, de leginkább anyuéknál vagyunk a tanyán, pacitársaságban. El se tudom képzelni, hogy ne nemjünk minden nap valamerre, de én ilyen vagyok, nem tudok megülni nyugton a fenekemen. A te körülményeidet nem ismerem, így nem mondhatom, hogy rosszat teszel... Tulajdonképpen te tudod a legjobban, mi a jó nektek. Én többet kivinném a babát, de ezt neked kell eldönteni.
Szia Én külföldön élek 1 pici hegyi faluban. Állandóan esik vagy havazik, és nincs járda. Az úton pedig 1autó is alig fér el. Babuci hasfájós még mindig, 7hós lesz hétvégén, és semmi segítségem nincs.Mi is csak 2x 3x tudunk kimenni 1héten. Olyankor nem fõzök ebédet.Mert itt valaki kedvesen megjegyezte hogy "nincs idõd?". Hát igen van olyan hogy vlkinek nincs rá ideje. (szoptatás közben netezek amúgy ha ez szúrná a szemét vlmi rosszmájú maminak)
Én sem viszem ki a kisfiamat, ha esik sz esõ, vagy nagyon fúj a szél!Szerintem nem baj!Ha szellõztetsz rá, jobb mintha az esõben áznátok.Ha meg jóidõ van, gondolom úgyis kimentek.
mi minden nap megyünk, viszek esõvédõt, ami a nagy szél ellen is jó, bár úgy nem éri vmi sok friss levegõ, de amint szélvédett helyen vagyunk, leveszem a védõt. de semmi kárt nem teszel benne, ha nem viszed ki. Mi azért megyünk, mert az én gyrekem hisztis, ha pár napig nem viszem ki, jobban alszik éjjel is, ha voltunk a levegõn.
Szerintem sem teszel rosszat! Mi sem megyünk minden nap. Nekem ebben a hülye idõben nincs kedvem kimozdulni, fõleg ilyen tornádóban.
Miért tennél rosszat? Ilyen idõben nem minden nap lehet kimenni. Nálunk pl egy hete orkán szél van, nem fogom kivinni. Ha az idõ engedi, menjetek, ha nem, marad a szellõztetés. (vagy ha van erkély, udvar, kicsit szélvédett helyen levegõzés)
Mennyi idõs a babád? Én mondjuk el nem tudnám képzelni, hogy ne sétáljak délelõtt. Lassan 9 hónapos, és csak akkor nem mentünk le, amikor nagyon szakadt. De ma is lementünk. Azért a szellõztetés nem ugyanaz, és kell a friss levegõ neki is és neked is.
És miért nem viszed? Talán nincs rá idõd? Szerintem minnél többet vagytok kinnt a friss levegõn annál jobb. És neked is jót tesz egy kis séta. Szóval sétára fel:) )
A kérdező hozzászólása: És Miskolcon lakunk.
A kérdező hozzászólása: :) Merrefelé laktok? Mi Kiliánban :) Mennyi idõs a babád?
Én sem viszem ki minden nap! Azért marha nagy szélben, esõben, párás idõben. Semmi baja sem lesz. Ja, és az idõ, igen nekem sincs semmi segítsgem, nem értem hogy van egyes anyukáknak napi másfél 2 órájuk sétálni. Persze kell a friss levegõd, a hideg nem számít abban én is kiviszem, de az elõbb felsorolt idõben nem.
Nem teszel rosszat. Te látod, érzed, mit szeret a babád, mennyire igényli a sétákat. Ha kevésnek érzed, még mindig viheted pl. a szüleidhez, anyósodékhoz, testvéredhez, barátnõdhöz, játszóházba, bevásárolni, stb. Az is program, és akkor is lehettek friss levegõn. Az én babám kb. 40 percet bír a babakocsiban, aludni nem hajlandó benne. Amikor jó idõk voltak, minden nap mentünk, max. kivettem a kocsiból, és cipeltem, meg közben toltam a babakocsit, vagy leültem vele a játszótérre, és nézte a gyerekeket. Ez ebben az idõben lehetetlen feladat számomra, így inkább itthon vagyunk. Amikor nem esik, "csak" hideg van, akkor megyek vele, volt olyan is, hogy kézben vittem, a babakocsit itthon hagytam.
Kedves 14.34-es válaszoló, én meg azt nem értem, hogy miért nincs mindenkinek 2 órája sétálni. Mondjuk, ha netezni van idõd, akkor sétálni is, szerintem. Én ma kivittem szánkózni a 6 hónapos lányomat, amúgy rend van itthon, fõztem, almáslepényt sütöttem, havat lapátoltam (kertesben lakunk) kimostam 3 adagot, énekeltem-gitároztam a lányomnak, most meg itt netezek, mert a picur szopi közben bealudt. Szerintem minden csak szervezés kérdése. Bocsi az offért, de irritál, amikor ilyesmiket ír valaki.
Mi is miskolciak vagyunk. Ma nem vittem le, mert szakad a hóóóó:-D Egyébként ha szereti a babád a babakocsit, vidd le minél többször, jó az a kis friss levegõ...

Miért negatív a teszt, ha tünetek vannak? Émelygés, éhségérzet, s a mai naptól pedig fáj a baloldalt a petefészkem is, elég kellemetlenül, vizes folyásom is van, pedig mielőtt megszokott jönni, mindig teljesen száraz voltam.

Legjobb válasz: Lehet, hogy korán csináltál tesztet. Nekem az elmaradt menstruáció 3.napján sem mutatta még ki. De -nem elkeserítésképpen- én mikor egy évig próbálkoztunk, mindíg ilyeneket éreztem, de semmi. Aztán egy év után, amikor nem éreztem semmit, akkor lettem terhes, és nekem csak a 7. hét körül jelentkeztek a tünetek, és azt is mondják, hogy azelõtt még nem is nagyon lehetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagy terhes, csak az ember szívesen belegondol mindent, mert annyira szeretné. Ha már vagy 7 hetes, akkor menj dokihoz, nem mindenkinek mutatja ki a teszt, ha még nem, akkor tesztelj késõbb.

Lehet, hogy korán csináltál tesztet. Nekem az elmaradt menstruáció 3.napján sem mutatta még ki. De -nem elkeserítésképpen- én mikor egy évig próbálkoztunk, mindíg ilyeneket éreztem, de semmi. Aztán egy év után, amikor nem éreztem semmit, akkor lettem terhes, és nekem csak a 7. hét körül jelentkeztek a tünetek, és azt is mondják, hogy azelõtt még nem is nagyon lehetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagy terhes, csak az ember szívesen belegondol mindent, mert annyira szeretné. Ha már vagy 7 hetes, akkor menj dokihoz, nem mindenkinek mutatja ki a teszt, ha még nem, akkor tesztelj késõbb.
Késik már? Mert ha még nem, akkor ne csodálkozz, hogy még negatív a teszt.
A tesztek is tévedhetnek sajnos, csinálj még esetleg másik fajtából, és az eredménytõl függetlenül, ha maradnak a tünetek, menj dokihoz.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek, hogy válaszolt. Az igazság az, hogy még nem késik, csak hát azt olvastam, hogy a tüneteket a HCG hormon okozza, ezért gondoltam úgy, hogy tünetek vannak, akkor már biztos mutatná a teszt is. Várok még akkor pár napot, s ha késik, akkor tesztlek.
ha babás vagy akkor az ilyen tüneteket tényleg a hcg okozza.de ha nem vagy terhes akkor bármitõl lehetbnek ilyen tüneteid.ezek önmagában nem terhes tünetek.majd ha késik és továbbra is vannak tüneteid akkor tesztelj megint.

Hozzátáplálás! Most akkor rosszul teszem, ha minden főzelékébe krumplit teszek? És mi a helyzet a babakeksszel? Többi lent.

Olvasom már több helyen, hogy a nitráttartalom miatt a földben termő zöldségeket heti 1-2 alkalomnál többször ne adjunk. Akkor mit adjak, hiszen eddig csak krumplit, répát, céklát és sütőtököt ehet, és mindegyikbe teszek krumplit sűrítésnek...Meg pl. céklafőzeléket csináltam, de akkor azt már másnap nem adhatom neki?? A másik ellentmondás, hogy adjunk-e kekszet vagy sem? Valahol 8 hónapost írnak, a védőnő meg már mondta hogy kezdjem el adni naponta, már eszi is gyümölccsel. 6 és fél hónapos.

Legjobb válasz: Liszttel habard be. Már a legújabb ajánlások 4 hónapos kortól ajánlják.

Liszttel habard be. Már a legújabb ajánlások 4 hónapos kortól ajánlják.
elõzõ, most olvastam csak a hozzászólásodat. így kell fõzni ahogy csinálod, de mielõtt leturmixolod ki kell venni a fõzõvízbõl, nem azzal beletenni ;) szóval akkor ezért... :) ha kuktában csinálod akkor annyira hamar megpuhul a zöldég, hogy fel se kell darabolni, csak villával kiveszed és turmixolhatod, meglátod így tényleg pont jó állagú lesz!
Minket sem eloírás szerint neveltek. Ez ezt ír, az meg azt. Máshol meg a sok zoldég és gyumolcs a meno. Tedd ugy, ahogy te gondolog, ne szorol szora kovesd a dolgokat, te ismered a gyerekedet. 1 éves kislány anyukáj
A kérdező hozzászólása: Ezt a neten olvastam, meg én se piacon veszem a zöldséget, tehát akárhonnan származhat. Én fõzni szoktam neki a dolgokat, kuktában pár percig, és így inkább hígak lesnek, mindig krumplival fõzöm. Akkor nem aggódom.
Ez a krumpli dolog úgy van, hogy "új" krumplival kell vigyázni, az "ó" krumpli mehet nyugodtan. Mert abból elbomlik egy idõ után a nitrát tartalom, legalábbis kevesebb lesz benne idõvel. Nekem tápit is kap a babám, így mire mi oda jutunk, hogy sûríteni kell, én tápszerrel is fogok. :)
Szinte mindent krumplival ajánlanak sûríteni...lehet ahol laksz ott magasabb a nitrát tartalom, és ezért nem ajánlják.
Még nem hallottam errõl a nitrát dologról. Szerencsére! Mert legalább nem zavarodtam bele a hozzátáplálásba. A sütõtököt miért kell sûríteni?? Én amikor megsütöm, inkább higítanom kell...a répát is. Na mindegy. Evés végén a kezébe adok egy babakekszet és elmajszolgatja-én így szoktam.
A kérdező hozzászólása: Hát írják sok helyen, fõleg a répára, de a céklára és a krumplira is. Megpróbálom a rizst is. Amúgy a céklát imádta tegnap, ezért sem akarnám kidobni, mert maradt még mára is.
Én nemcsak krumplival, hanem rizzsel és tésztával is sûritek.A te picurkád is kaphatja már ezeket.A legújabb ajánlások szerint pedig 6-8 hónap között kell bevezetni a glutént, tehát a kekszet is lehet nyugodtan.Van aki szerint már 4-5 hónapos korban be lehet vezetni.Errõl a nitrát dologról nem hallottam még egyébként...
A kérdező hozzászólása: Igazából nem jól fogalmaztam, mert nem sûrítés céljából rakom a krumplit, csak hogy ne legyen olyan tömény mondjuk a répa íz, meg hogy laktatóbb legyen...de lehet hogy hülyeség, igazatok van. Ma a sütõtököt csak simán adtam neki. A rizst is megpróbálom már, husit is szokott már kétnaponta kapni.
Nem!Valószínû, hogy a terhesség nagyon elején jársz....
Ovulációt teszteltél vele? Igen, akkor már negatívnak számít.

Mikortól számít negatívnak az ovulációs teszt? Ha már nem látszik a másik csík, vagy már akkor is, ha halványabb egy árnyalattal, mint a kontrollcsík?

Szerda éjjel voltunk együtt a párommal és csütörtökön volt pozitív az ovu teszt.Mára(péntekre) halványabb a második csík,mint a kontrollcsík.Úgy tudom,hogy az első negatív napon van a pete kilökődése.Sajnos mivel nincs itthon a párom,nem tudtunk többet próbálkozni.Szerintetek?

Legjobb válasz: Ha már halványabb, akkor negatív, csak az azonos erõsségû, vagy erõsebb (mint a kontrollcsík) a pozitív.

Ha már halványabb, akkor negatív, csak az azonos erõsségû, vagy erõsebb (mint a kontrollcsík) a pozitív.
Elvileg a spermium a méhen belül 3-5 napig is életképes. Ebbõl kifolyólag szerintem van esélyetek! :)
A kérdező hozzászólása: Remélem igazatok van!Bár mondjuk azt még mindig nem értem, hogy miért van, hogy bár a 2.csík halványabb, de de még mindig erõs, pedig már vasárnap van.Néha halvényodik egy kicsit, de utána megint nagyon erõs lesz.Nem volt még ilyen, pedig 3-rom hónapja tesztelgetek!

Mit adtok a párotoknak "hófordulóra"? Én minden hónapra kapok egy szál rózsát a páromtól (most/"még csak" 9 hónaposak vagyunk), de én eddig csak fél évre adtam neki ajándékot. Rosszul teszem? Nekem is kéne minden hónapban? Ha igen, mit?

18/l vagyok, a párom 25/f

Legjobb válasz: Szerintem nem kell minden hónapfordulóra, nincs is akkora jelentõsége, meg majd rosszul fog esni amikor elõszür elfelejti. mert elõbb-utóbb el fogja.

Szerintem nem kell minden hónapfordulóra, nincs is akkora jelentõsége, meg majd rosszul fog esni amikor elõszür elfelejti. mert elõbb-utóbb el fogja.
RÉgen tizenévesen én is ilyen voltam. :) Már nem szoktunk a párommal.Ajándékozunk ha van mibõl, és tudjuk, h a másik szeretné azt a vmit. Mi telefont, ruhát, parfümöt ilyesmit szoktunk ajándékozni. De ha ezt minden hónapban akarod, akkor az elég költséges. :) Playboy elõfizu, finom cigi v szivar, a kedvenc itala, focijegy, koncertjegy. De egyik se rózsa árba van :D Inkább vegyél egy szép fehérnemût, meg egy vörös szaténlepedõt, és lepd meg egy olyan éjszakával amit nem felejt el. :)
egyet értek.:)
A kérdező hozzászólása: igen, én nem is várom el tõle ezt a havi ajándékozást. szóval köszi, hogy megnyugtattál:)

A simsonomat a sztenderen be teszem egyesbe ugye ha meg hajtom a kezemmel a hátsó kereket forog benne minden, de ha be huzom a kuplungot akkor is? Miért van ez? Mnem kapcsol szét?

Legjobb válasz: A kuplung a motor és a sebváltó között van, ha behúzott kuplunggal sebességben forgatod a hátsó kereket, akkor az egész váltót meghajtod.

A kuplung a motor és a sebváltó között van, ha behúzott kuplunggal sebességben forgatod a hátsó kereket, akkor az egész váltót meghajtod.
Ha hideg van akkor az olaj is megfoghatja a kuplungot míg hideg és azért megy akkor ha üresbe is rakod.

Gabriel teszt: ha a tesztcsík ugyanolyan piros, mint a kontrollcsík, akkor terhes vagyok?

A betegtájékoztatót nem tudom értelmezni, azért kérdezem.

Legjobb válasz: A terhes tesztnél akkor is pozi az eredmény, ha a két csík nem egyforma erõs.Ha ott a második csík is, akkor bizony baba!! Gratulállok! :-))

A terhes tesztnél akkor is pozi az eredmény, ha a két csík nem egyforma erõs.Ha ott a második csík is, akkor bizony baba!! Gratulállok! :-))
gratulálok, kismama vagy?Teszel fel képet:-)))
Gratulálok kismama, bizony ott van egy kis élet a szíved alatt! Még, ha halványan látszana is babás lennél! :) Boldog babavárást kívánok!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen! Nagyon kedvesek vagytok! Alig tudom elhinni, az elsõ babára 4 évig vártunk. Most 14 hónapos a babám. Köszönöm szépen mégegyszer!

Rosszat teszek ha nem akarom, hogy minden hétvégén jöjjön valaki babalátogatóba (5hetes a babám)? Hogy osszam be, megoldások?

Anyossomal soha nem volt szoros a kapcsolatom,vidéken laknak és havonta kéthavonta mentünk hozzájuk,mondjuk ök egyszer jöttek karácsonykor és rá fél évre még egyszer 2év alatt.De most hogy megvan az unoka jönnének sürübben is mint kéne(szerintem),a korházba már szülés utánni nap ott voltak ez még haggyán de már ott megkértem hogy ha hazamegyünk 1 hétig ne jöjjenek mert 3masban szeretnénk lenni és pihennem is kell,erre már 2 nappal A HAZAÉRKEZÉSEM UTÁNN TELEFONÁLT HOGY jönnének én meg kiborultam és mondtam hogy majd a következö héten.Jöttek is de persze nem akkor amikor megbeszéltük vasárnap délben beállitottak hogy ök itt vannak a házelött és jönnek(1orárol volt szo,éppen ebédeltem volna amikor beállitottak),megbeszéltük hogy 2 hetente jönnek erre már következö hét végén akartak jönni én ,mrg mondtam nem majd jövö héten mert nekünk is kell a nyugi(a férjem csak vasárnap van ithon máskor 5-6 körül jön haza igy csak vasárnap tudunk együtt lenni ).De haén szombatot mondok hogy jöjjenek az neki nem jo mert dolgozik,de most munkaszüneti nap volt is meg lessz is de neki csak a vasárnap jo.Lehet hogy én alappbol nem birom de nekem ez sok és akkor az én családom mikor jö ha mindig öhozzá igazodunk,meg idö sincs ha ö jön minden 2 héten.Az meg a másik hogy össze vissza igérgettet hogy majd ök segitenek lakást venni(régebben)aztán amikor kellt volna nem segittetek,inkább autot vettek(de akkor ne igégessen) meg hogy ha megvan a baba ad pénzt vegyük meg ami kell ebböl sem láttunk semmit csk 1 pllüss overált meg saját készitésü termo eggyütest ami 2 számmal nagyobb és nem valami szép de evvel is csak az a bajom hogy akkor monek igérgrt?!Az bánt hogy az ember számitott a segitségére mert igérte,de igy már nem kell semmi töle csaK AZ HOGY HAGYON MINKET NYUGODTAN ÉLNI.Mert ezmiatt a viselkedés miatt sokat idegeskedek ami árt a babának is,és ezért a tejtemelésemnek is.Bocsi hogy hosszura sikerült de muszály volt kiirnom magambol.Mit tehetnék hogy megoldodjon a helyzet?Köszi!

Legjobb válasz: Nos a babád már ki lehet vinni sétálni,nyugodan hívd fel a figyelmüket, hogy beszéljétek meg elõre mikor jönnek, mert neked igenis vannak a babával és más anyukákkal hétvégi programjaid, és nekik lesz kellemetlen, ha az üreslakás ajtaján kopognak. Ez nagyon nem jó, hogy csak úgy beállítanak. Fõleg, hogy még szólsz és nem törõdnek vele. Ezt a pároddal is meg kellene beszélni, hiszen mégiscsak jobb lenne ha õ beszélne velük elõször komolyabban.. Egyébként nem vagy köteles otthon ülni és várni,hogy jönnek-e, persze attól te még otthon lehetsz, hogy nem érsz rá. Képzeld el nálunk milyen botrányok lesznek..hasonló várható, és csak 3 utcával arrébb lakunk.

Nos a babád már ki lehet vinni sétálni, nyugodan hívd fel a figyelmüket, hogy beszéljétek meg elõre mikor jönnek, mert neked igenis vannak a babával és más anyukákkal hétvégi programjaid, és nekik lesz kellemetlen, ha az üreslakás ajtaján kopognak. Ez nagyon nem jó, hogy csak úgy beállítanak. Fõleg, hogy még szólsz és nem törõdnek vele. Ezt a pároddal is meg kellene beszélni, hiszen mégiscsak jobb lenne ha õ beszélne velük elõször komolyabban.. Egyébként nem vagy köteles otthon ülni és várni, hogy jönnek-e, persze attól te még otthon lehetsz, hogy nem érsz rá. Képzeld el nálunk milyen botrányok lesznek..hasonló várható, és csak 3 utcával arrébb lakunk.
Teljes mértékig megértelek és soha ne engedj az elképzelésedbõl , ez a gyerek a Ti gyereketek és hogy mi a jó neki azt Te tudod legjobban. Nálunk sem volt 6 hétig senki a nagyszülõkön kivül , de õk is csak akkor amikor megbeszéltük és nem maradtak sokáig. Még terhességem alatt megbeszéltük , hogy nem lesz mamás fürdetés- csakis mi fürdessük a babát és ha szeretnének segiteni valamiben , akkor inkább fözzönek pár napra valót.Csodálkoztam is de ez igy is volt. Ami nagyon fontos a férjed beszéljen az õ szüleivel erre kérd meg Õt szépen , mondd el Neki , hogy Te hogy szeretnéd és hogy a babócának is hogy a legjobb.Nektek közös érdeketek hogy a babátoknak nyugodt környezetet biztositsatok. Nincs helye a sok látogatónak még , majd ha már nagyobb lesz akkor jöhetnek és aki megharagszik ezért hát haragudjon.Jól teszed ha beosztod a látogatásokat egy napra egy család és nem lesz tolongás.A babák megérzik a feszült légkört és a nyugtalanságot. Neked most pihenned kell és csak a babáddal foglalkozni ne engedd meg magadnak, hogy akár anyósod vagy bárki más miatt idegeskedj.A legszebb napok következnek az életetekben élvezd ki minden pillanatát.
Az elso 6-8 hetben en sem akarnek senki mast a baba korul latni, csak magamat illetve a paromat, ennek meg igen egyszeru az oka. Az osszes ember virus es bacilus forras, foleg ebben az idoben. Nem mondom, hogy uvegbura ala kell tenni a gyereket, de az ujszulottek immunrendszere meg nagyon fejletlen, gyakorlatilag a szoptatassal fejlodik ki. Arrol nem beszelve, hogy szerintem igenis kell az elso par het az uj csaladnak, hogy osszeszokjanak. Szerintem tapintatlansag ezt nem figyelembe venni.
én szules elott mondom mindenkinek, hogy az elso hat hetben nem szeretnek latni senkit. csunya dolog, de ez van. szerintem oszinten mondd meg neki, hogy pici a baba, most alakulgat ki a rendszer, erzekeny, es kulonben is. es ezt nemcsak neked, hanem a ferjednek is el kell mondani, hogy alljon ki melletted. egy bizonyos ido utan johetnek kethetente, de neked most a baba erdekeit kell kepviselned, akar tetszik nekik, akar nem. én mar most mondom pl a tulbuzgo rokonoknak, hogy a gyerek akkor lesz felemelve, amikor Õ akarja, és nem akkor, amikor ÕK akarják, stb. durvan hangzik, tudom, de nem az õ gyerekuk.
A kérdező hozzászólása: Nálatok mi a rendszer mi lessz, mikor fognak járni babalátogatoba a rokonok?
EZ az igérgetés nálunk is megvan.De én már fel sem figyelek rá!A babakocsi meg a többi.2 rövidujju body a nyár végén még óriási volt jövõ nyárra meg kinövi.Kb.ennyi az egyetlen unokának.(1 fiuk van)Azt meg, h ne jöjjönek olyan sürün a férjednek kell megmondani!Az õ szülei!
Na persze az extrém anyós problémákra én sem tudom a megoldást...:-DD /Elõzõ.../
Szegénykém! Ha valaki, hát én megértelek!!! Az én anyósomék 200 m-re laknak tõlünk... Nagyon szerettem anyósomat, kedves, barátságos, segítõkész! De amióta megszületett a kisfiam, a falra mászom tõle! Mióta hazajöttünk a kórházból (!!!) - ezt úgy értsd, hogy elsõ itthon töltött napunk óta - , minden nap jött látogatóba. Minden nap! És ráadásul hetente többször is elõfordult, hogy este 8 felé nézett át, és 11-kor még itt ücsörgött, én már elvonultam a Picikémmel aludni. Õ meg beszélgetett a férjemmel. És abszolút nem tavartatta magát. A férjem meg védte, hogy joga van látni az unokáját. Nálunk úgy oldódott meg a konfliktus, hogy nagyon sokszor vitatkoztunk ezen a férjemmel, aztán 3 hónap után már annyira kiborultam, hogy mondtam a férjemnek: ez így nem mehet tovább! Ez a mi életünk, mi természetesen minden nap a kisfiunkkal vagyunk, de õk csak a nagyszülõk, beszélje meg velünk, hogy hetente 1x nézzék meg az unokájukat (leginkább anyósom, mert apósom nem tapad ennyire). A kisfiunk érdeke pedig az, hogy egy boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott anyukája legyen, ne egy anyós által tönkretett! (Mert ráadásul mi mindent rosszul csináltunk...) A férjem látta rajtam, hogy ez már tényleg nagyon komoly, már sírtam, ha meghallottam anyósm hangját a telefonban. Beszélt velük, nagyon finoman, és finoman utalgat rá most is, hogy éppen nem alkalmas, ne jöjjenek. Egyszer akkor jött át anyósom, amikor a kisfiammal ketten voltunk itthon, és akkor jó sokat beszéltem neki. Mondtam, szeretnénk, ha lenne már végre egy hétvégénk, amit hármasban tölthetünk el, mert még sosem volt olyan. Mondtam a szopizásról is sok dolgot, hogy sokat kell pihennem napközben, és este minél hamarabb lefeküdni, mert éjjel termelõdik a tej. Mondtam azt is, hogy szinte semmi idõnk a férjemmel egymásra, magánéletünk nincs, mert valaki mindig jön látogatni hétvégén, a hétköznapok pedig olyanok, hogy a férjem reggeltõl estig nincs itthon (8-20-ig). Ezek a beszélgetések megtették a hatást, mostmár "csak" hetente 3x jönnek át megnézni az unokát, és mostantól igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy én megyek át a Picivel, vagy elhívom sétálni, mikor megyünk babakocsival. Így akkor látja és annyi ideig, míg én akarom. Remélem, hamarosan javul a helyzet Nálatok is, és remélem, kicsit tudtam segíteni. Bocs, kicsit hosszú a válaszom :-)
Nem tudom ki pontozta le a válaszom úgy, hogy az el is tûnt... Mindenesetre szerintem nem gáz az, ha a szülõk engedik, hogy a nagyszülõk lássák az unokájukat esetleg ha megszületik.... Egyes nõknek teljese elmegy a realitásérzéke és az esze, de komolyan!!! Sajnálom a szüleidet, szerintem a legtöbben azért nem ezt kaptuk, hogy ezt érdemeljék!!!
Az utolsónak:Nem mi vagyunk az abnormálisak!Nem arról van szó hogy nem láthatják az uncsit, csak szeretnénk normál keretek közé szoritani.Ugylátszik neked "normális "anyósod van nem pedig egy ragacs aki legszivesebben oda is költözne az ucsi szobájába.Az egy idõ után baromi zavaró sõt idegesitõ, aki ezt nem érti meg az primitiv és önzõ!
Oké, ebben igazad van, szerencsém van. Amúgy a válaszomban azt írtam, hogy heti 2szer alakítson ki 1-2 órát, amikor jöhetnek a rokonok. És nem beülni, hanem megnézni a kisbabát, majd kiüli egy másik szobába és szopatatásig lehet dumcsizni. Ez olyan durva? Aki beteg úgysem jön el, hogy hozza a bacikat, csak van ennyi eszük.. Egyébkét mi a szüleimmel lakunk. Ez azt jelenti, hogy igen, minden nap látják a gyereket és igen, többször. Sõt anyám jóformán mindig itt van, mert csak heti 3 nap dolgozik. És anyósom is átjön, majdnem minden nap. Nem kapkodják ki a gyereket, mert tudják, hogy azt nem szeretem. Ha ébren van, persze meg lehet dajkálni. Ha azt mondom, hogy mentem, mert szoptatok, akkor mentem. Õk meg csinálnak, amit akarnak. És sikerült összeszoknunk is a babával, mert igenis vannak olyan pillanatok, amikor csak a babó van, meg a férjem és én. Én nem tudnám elvenni ezt az örömöt a rokonaimtól, hogy lássák babó elsõ heteit. Lehet szerencsés vagyok, mert értelmes a családom, de ebbõl nálunk sosem volt gond, ha menni kellett, mentem, mert a baba az elsõ. Egyébként a baba nálunk a hálószobában alszik, ahol nem igazán lehet leülni, így szóba sem jött sose, hogy bárki 2 percnél több idõt töltsön el ott, ha babó alszik.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!