Találatok a következő kifejezésre: Minden párkapcsolatban az első (4 db)

Az embereknek mindig a párkapcsolatuk az első, bármiről is van szó?

Én eddig ezt tapasztaltam.Szülőknél is ez van?Mármint eldobnák maguktól a gyereküket azért,hogy a párjuk megmaradjon?Testvéreknél is?Akinek párkapcsolata van,az mindig kifordul magából és elfelejti,hogy honnan jött,ki segített,ki volt mindig mellette? Velem az utolsó megtörtént.Igaz,régen,de néha még most is rosszul esik és ha meglátok egy párt,mindig ez jut eszembe.Szeretnék ezen már túl lenni. Ha valakin látom,hogy szerelmes,akkor mindig elfog a félelem,hogy most teljesen más ember lesz és el fogom veszteni,megszűnök számára létezni. Valakivel történt már hasonló?

Legjobb válasz: Nem minden esetben, de tapasztalataim szerint, igen, így van. A párkapcsolat az elsõ. Minden utána jön. Ezt anyám már többször is bebizonyította. Régebben engem is iszonyatosan zavart, depresszió stb, minden megvolt. De most hogy már jóval önállóbb vagyok (bár még nem teljesen), már kevésbé zavar. Talán neked is találnod kellene egy komoly párkapcsolatot, vagy inkább a saját életedre, karrieredre koncertrálni. Óh, és még valami. Én úgy vagyok vele, ahogy õk velem, én is úgy fogok hozzájuk viszonyulni, ha nekik lesz szükségük rám. Nekem is a saját kapcsolatom lesz az elsõ, és ezt én is igyekszem a tudtukra adni. Egyszer õk is megöregednek, egyikõjük szinte biztosan elõbb meghal, mint a másik (tudom, kemény ezt kimondani, de ez a valóság), és akkor meg egyedül maradnak. Persze nekem sokminden más is áll a szituáció mögött.

Nem minden esetben, de tapasztalataim szerint, igen, így van. A párkapcsolat az elsõ. Minden utána jön. Ezt anyám már többször is bebizonyította. Régebben engem is iszonyatosan zavart, depresszió stb, minden megvolt. De most hogy már jóval önállóbb vagyok (bár még nem teljesen), már kevésbé zavar. Talán neked is találnod kellene egy komoly párkapcsolatot, vagy inkább a saját életedre, karrieredre koncertrálni. Óh, és még valami. Én úgy vagyok vele, ahogy õk velem, én is úgy fogok hozzájuk viszonyulni, ha nekik lesz szükségük rám. Nekem is a saját kapcsolatom lesz az elsõ, és ezt én is igyekszem a tudtukra adni. Egyszer õk is megöregednek, egyikõjük szinte biztosan elõbb meghal, mint a másik (tudom, kemény ezt kimondani, de ez a valóság), és akkor meg egyedül maradnak. Persze nekem sokminden más is áll a szituáció mögött.
Egy normális szülõ mindig a gyerekét választja a párja helyett.Akinek a pasija/csaja fontosabb mint a gyereke az meg sem érdemli azt a gyereket!Nagyon rossz véleménnyel vagyok az ilyen emberekrõl.Sok esettel találkoztam hogy az apuc/anyuci csupán önzõségbõl nem akar szakítani a mostohával miközben a gyereke utálja azt a mostohát.
Sajnos igen, egyedül kevesen érzik egésznek magukat. Valahol önzõ dolog, de elõre rettegtem, mikor lesz új barátja a legjobb barátnõmnek, aki a lakótársam is. Nem alaptalanul, hiszen olyankor mindent felrúg, csak a srác létezik számára, a megszokott programjaink megszûnnek. Aztán kidobjuk 1-2 hónap múlva. Hozzátenném nekem eközben végig kapcsolatom van, és volt, hogy lemondtam randit, hogy ne legyen egyedül. Sokszor sajnos ez egyoldalú.
Szia! Nem, azért ez nem így van. Én mindig megnézem kinek van igaza és az alapján ítélek, mondjuk vita esetén. Volt is ebbõl jó pár balhé, de engem nem tud meghatni senki. És egy normális szülõ nem fogja egy új partner miatt eldobni a gyerekét.
Nekem is sajnos hasonlóak a tapasztalataim. Volt olyan barátnõm, akit egy párért hagyott ott a szülõje, illetve több olyan barátnõ, aki csak addig volt az, amíg nem volt barátja. De õk mind nagyon szemellenzõsek és saját kárukra tanulnak, mert nem veszik észre ha csak kihasználják õket. Azért szerintem ne add fel, nem mindenki ilyen.
Nem, ez nagyon egyénfüggõ. Általában és általában egy átlagember esetében igen, de gondolj pl. Beethovenre! Neki az Alkotás volt az elsõ, nem a párkapcsolat. Vagy gondolj Teréz Anyára - neki a Segítés volt az elsõ, nem a párkapcsolat. A mindennapokban is vannak ám ilyen emberek, csak õk vannak kevesebben és nemigen látszanak.
Én nem hagytam el a barátaimat sem szüleimet amióta párom van (4, 5 éve) de tény az, ha választani kellene valami miatt közöttük a párom gyõzne. Vele akarom leélni az életem, mindig mellette kell kitartanom, bármi lesz is. persze ott, ahol gyerek van és mondjuk anyu vagy apu új párt választ és amellett tart ki tûzön vízen keresztül, ott más a helyzet...abban a helyzetben mindig a gyerek az elsõ. Most meg úgy érzem a párom az elsõ és mindenki más utána. Habár én még nem állítottam fel efajta "ranglétrát" és remélem nem is kell soha
A kérdező hozzászólása: Úgy látom, nemcsak én látom akkor így a dolgokat.Sajnos elég sok emberben kellett csalódnom emiatt, még olyanokban is, akikbõl ki nem néztem volna.Most át kell élnem azt, hogy a szüleim sok éves veszekedés és depresszió után egymásra találnak.Aminek alapból örülnöm kellene és örülök is, hogy anyám boldog, de úgy érzem, hogy nekem már nincs helyem itt, fölöslegessé váltam és ez nagyon rossz.Néha olyan, mintha két vadidegennel laknék együtt.Felnõtt vagyok, oké, gondolom ez az alap mindenhol, de akkor is bánt. Igen, majd lesz párom, ha eljön az ideje:) Válogatós vagyok.Olyannal nem akarok összejönni, aki iránt nem érzek semmit és ez így jóval nehezebb.Mindegy, ez egyéni szoc.Bár az igaz, hogy tényleg könnyebben viselném ezt az itthoni magányt:(

Szeretném megtalálni a helyemet a párkapcsolatunkban, nekem ő az első. Szinte minden új nekem, és sok helyzetet nem tudok még kezelni, mit tegyek?

Mindent csak elbénázok, mert nincs tapasztalatom (de ezt nem bánom, hisz eddig nem találkoztam olyannal, aki felkeltette volna az érdekl?désem ilyen szinten). Egyszerre érzem magam nagyon jól, soha ilyen jó nem volt az életemben, és egyszerre vagyok nagyon feszült is. Legszívesebben kilépnék az egészb?l :S

Legjobb válasz: Kifejtenéd ezt egy kicsit bõvebben? Mit lehet elrontani egy párkapcsolaton?

Kifejtenéd ezt egy kicsit bõvebben? Mit lehet elrontani egy párkapcsolaton?
Csak hagyd hadd alakuljanak a dolgok. Nekem is voltak idegen dolgok. pl. ha meghív a barátnõm a szülinapi bulijába, akkor a barátom is automatikusan meg van hívva.
A kérdező hozzászólása: De mindent csak elrontok :S
Ha leírnád, konkrétan milyen dolgokat rontasz el, könnyebben segíthetnénk Neked.

Egy 25 éves férfi ugyanúgy éli meg az első párkapcsolatot, közösülést, mint egy fiatal tini?

25/F sz?z vagyok, nem volt még barátn?m. Tinikoromban sokkal er?sebben éreztem a vonzódást és a szerelmet a n?k irányába. Most akkor ez így már nem is lesz olyan nagy dolog?

Legjobb válasz: Ha szerelembõl fog történni, akkor nagy dolognak fog számítani :-)

Ha szerelembõl fog történni, akkor nagy dolognak fog számítani :-)
Meg azért is fog nagy dolognak számítani mert nagyobb lesz a megkönnyebbülés mint 16 évesen.
A kérdező hozzászólása: Persze hogy szerelembõl, különben már rég odaadtam volna magam egy riherongynak.
Szerintem jobb lesz. ;) Talán lelkileg is érett vagy meg szellemileg. A legtöbb kis hülye tini aki 15 évesen túl van mindenen, csak azért teszi, hogy túllegyen rajta. Nem gondol bele, hogy ez mivel jár, nem fogja fel a dolgot, mert még totál éretlen. A vonzódás hiányát meg szerintem tudd be a kevésbé tomboló hormonoknak, meg az ideális jelölt hiányának. :D
A 20 év feletti srácok is izgulnak, talán még jobban, mint a fiatalabbak, illetve a jóval fiatalabb korban kezdõk. Idõvel viszont az esetleges "lemaradást" behozhatja, ha jó úton, jó partnerrel (barátnõkkel, barátokkal)folytatja.... Szóval még 25 évesen nem kell kétségbe esni, hogy valamirõl lemaradtál... sõt ne is erõltesd!
Szia! Én 24/L vagyok és szûz. Nekem sem volt még barátom. Te miért nem jutottál még el a szerelemig, szexig egy lánnyal sem? Ritkán akad ilyen fiú, mint te. Neked nem felelt meg senki, vagy nem mertél csajozni?


Minden párkapcsolatban kínos az első nagyvécézés, ha éppen a közelben van a kedves?

Fél éve van barátom, és amikor pl. nála alszok, egyszer?en nem merek elmenni nagyvécére, van amikor már kaparnám a falat, de akkor sem..:S Nyaralásnál pedig mindig kicseleztem, akkor mentem amikor nem volt fent a szállóban. Hogy léphetnék túl ezen a problémán?:D Mindenkinél ennyire kínos ez az ügy? egy 18 éves lány

Legjobb válasz: Szteem neem.. mért lenne az? Ez olyan természetes, minthogy levegõt veszel... Gondolj bele, mégis mit szólhatna miután kijössz a vécérõl, ami kínos? Semmit, valószínûleg csak mosolyogni fog :) Mondjuk még én se mentem el a barátomnál.. meg õ se nálam.. De szerintem nem kell ebbõl ilyen nagy dolgot csinálni :)Légy tök természetes.

*vagy mi a túró
Szteem neem.. mért lenne az? Ez olyan természetes, minthogy levegõt veszel... Gondolj bele, mégis mit szólhatna miután kijössz a vécérõl, ami kínos? Semmit, valószínûleg csak mosolyogni fog :) Mondjuk még én se mentem el a barátomnál.. meg õ se nálam.. De szerintem nem kell ebbõl ilyen nagy dolgot csinálni :) Légy tök természetes.
Én a párommal 8 hónapja vagyunk együtt, de ha a párom nálunk van, akkor õ sem tud nagy wc-zni. Náluk meg én nem, csak ha már nagyon kell. Az a baj, hogy náluk a wc-bõl kihallani mindent. Én akkor szoktam elmenni wc-re, ha már alszik, vagy zuhanyzik és akkor nem hall semmit. Amúgy pedig sokan vannak, akik csak otthon, a megszokott környezetben tudnak wc-re menni, és több idõ kell, hogy hozzászokj ehhez. Remélem hamar sikerül!
Pedig annyira egyszerûen megoldható ez a probléma. Gondolom a csobbanás hangja zavaró :) Fészket kell rakni a kagylóban WC-papírból és az hangtompítóként viselkedik :)
Rendes volt a párodtol hogy csak téged tartott szem elött!Egy idövel a dolgok természetesek lesznek, az elején még én is megvártam mig elalszik meg ilyenek.Mostmár elmegy és kész nem zavar, természetes dolgo de azért kell hozzá egy kis összeszokottság!Velem is volt hasonlo eset , de hát a nagy WC olyan mint a halál!Ha menni kell, hát menni kell!:)
Jézusom, ez aztán az ötlet.. XD Bocsi, én elõször azért nem értettem a problémát, mert vhogy elõször csak a mi fürdõnk ugrott be, ahol van "elszívó" majd a túró, szal annak eléggé van ilyen alaphangja... De sztem akkor mondd el neki, hogy neked ez megy.. legalábbis nem olyan könnyen. Elröhögcséltek majd, és utána nem is lesz kínos.
A szagot pedig igazán könnyû "eltüntetni"! Ugyan.
na akkor ezt hallgassátok... 18évesen jöttem össze a barátommal, és nem voltunk tán még egy hónaposak sem, mikor valami nagyon rosszat ettem, és muszály volt... olyan hasgörcsöt senkinek nem kívánok (esküszöm szülni is könnyebb volt, bár itt nem azzal volt a baj, hogy nem jön ki), sem szagokat, sem hangokat, sem egyebeket, de ha egyszer menni kell... És az egészben a legszörnyûbb? anyám röhögött egyedül. Szabályosan rosszul voltam, és még ki is röhögött. És az újdonsült párom azt találta mondani, hogy inkább meg kéne kérdezni, jól van-e. Mondanom sem kell, ha aznap próbáltam is visszafogni magam, soha többet nem volt rá szükség....
addig én sem mertem, amíg nem voltam biztos abban, hogy nem hallatszik ki a fürdõszobából semmi.egyébként a barátom viselkedett hozzád hasonlóan..egy darabig mindig lefoglalt valamivel [valami klip, vagy könyv, amit mutatott.], és addig elszaladt vécére..de aztán amikor már meguntam, egyszerûen megkért, hogy menjek le, mert neki ez így kínos..én pedig megértettem, és azóta már el is múlt ez a hülyeség.
Gyerekek ez úgyanúgy hozzátartozik az élethez mint evés-ivás....stb.... Nem kell ebbõl ügyet csinálni...jó nem kellemes a hanghatás de ez van ezt mki csinálja és ha ezért megy tönkre egy kapcs. akkor hát menjen! Nnna
Dettó...ha probálkozom, akkor sem megy..:D(egyik válaszoló..nem számoltam meg, bocs:D)
Figyelj, mi már egy éve együtt vagyunk, de még most sem tudok úgy kakilni, ha a közelemben van. Jó tegyük hozzá, nagyon kényes vagyok ilyen téren, mert csak, és kizárólag otthon tudok kakilni. Nyaralás során is, ha 9-10 napig odavagyunk, akkor sem bírok, bármennyire akarok is. Javasolták, menjek orvoshoz, de engem nem érdekel.
Nem arról van szó, hogy direkt benttartják. Legalábbis nálam. Én szokatlan helyen nehezebben megyek el nagywc-re (mondjuk nekem alapból is van egy kis székrekedési problémám, még otthon is), így aztán még akkor sem tudok wc-zni, ha akarnék. Egyszerûen nem engedi ki a szervezetem. Persze két nap után már egyszer csak rámjön, és akkor semmi gond nélkül megy :)
elõzõ hozzászóló vagyok tök igazazad van, lenne ilyan minden férfi!!!
Azoknak üzenem akik képesek napokig bent tartani hogy nehogy mégegyszer megjátszák ezt, mert baromi komoly következménye is lehet, csoda hogy nem kapott valamelyik bélperforációt akár! Az kellemesebb ha a sebész lapátolná ki a 8 kg szart belõletek a mûtõasztalon miközben ott fekszetek felszelve mint a béka?! Nem tom mi a frász olyan különleges ebben, hát ha fosni kell akkor kell, jó utána nem fasza a következõnek bemenni oda, de ez van. Különben azonnal le kellene húzni miután kijött aztán nem lesz tele a klotyó a szaggal! Amúgy meg ha fingani kell a csajomnak szólok is neki hogy eresszen egy emberest hadd röhögjünk, pedig olyan bombázó hogy azt hinné róla az ember hogy virágillatút fingik! Egyébként tudjuk anélkül is minden csajról hogy naponta birkózik a nagy barnamedvével és többször finganak is mint akárki más! Szóval ne játszatok az egészségetekkel!
én 6 éve vagyok együtt a párommal már együtt is élünk, de eleinte még fürdeni se mert nálunk mikor jött elõtte zuhizott, wc stb én ugyanígy aztán fejlõdött a dolog akkor mentem nagywc-re ha aludt mióta együtt lakunk ha õ éppen a szobában van becsukom az ajtót hogy ne halljam a tv-t õ meg ne halljon engem pedig már 6 év eltelt sokáig csak egy bizonyos helyen tudtam.. 10 napig voltam Németországban 8 éve és 1x voltam a tíz nap alatt, mostmár a munkahelyen is elmegyek de ha bejön valaki leblokkolok... szóbal nem vagy egyedül
Én is így voltam/vagyok a dologgal.Amikor a barátoméknál vagyunk, nekem is nehezemre esik még a kisdolog is. Az õ vécéjükbõl nagyon kihallatszódnak a hangok, és õk általában mindig otthon vannak... Ezt a problémát végül úgy oldottam meg, hogy közöltem a barátommal (amikor már nagyon szenvedtem) hogy bocsi de nekem ez a problémám, bevallotta hogy neki is ugyanez... És elmondta hogy õ mit szokott csinálni hogy ne hallják. (a kisöccse az elõszobában játszik és nézi a tévét és egyszerûen felhangosította a tévét, így nem lehetett semmit hallani)
Gusztustalan leszek. 4 eves kapcsolatunk alatt mar minden ami kakival es pukival kapcsolatos megtortent. Most szombaton feketebablevest evett az en eletem parja es a b.nom ferje is....kifingottak minket a felso szintrol...lenn a nappaliban talaltam ra a b.nomre kora reggel vasarnap pedig tudtunk volna meg aludni.... Anyosom elso latogatasa hozzank egy azonnali hasmenessel tortent...szegenyke...nagyon kinos volt neki de aztan rajott en sem vagyok kulonb nalla...a fia nem veletlenul valasztott engem. A ferjem mondta, hogy egy igazi kapcsolatban nem lehet kinos az ilyesmi. Kulonben egy eleten keresztul bujdokolsz mikor szolit a szukseg?
Én mondjuk már el tudok náluk menni de ott együtt van a fürdö meg a Wc az azért jobb mondtam régen(meg mst is)hogy fürcsi.Elintézem a dolgokat aztán lefürödtem:) elég kinos azért bemenni mikor mindneki otthonvan de már én is megszoktam bár az elején pisilni sem nagyon akartam elmenni náluk:)
Mi a barátommal 11hónapja vagyunk együtt.Legelsõ hónapban, amikor elõször volt nálunk, elég furcsa hangokat adott ki a pocija, még kérdeztem is, hogy jól van e.Õ meg mondta, hogy persze, persze, de látszott rajta, hogy elég ramatyul van, és már kínlódott, meg izzadt.Nekem nem esett le, hogy esetleg ilyen problémái lennének, mert nem is szólt.Aztán mondta, hogy menjünk be hozzájuk (buszozni kell, kb 15percet tõlünk) és hát, nagyon sietett, bementünk hozzájuk.A buszon is szorította a kezemet, elég furi volt..ahogy beléptünk hozzájuk, elszaladt wcre, és kb még 20percet bent is töltött.AZtán anyukájától tudtam meg, hogy kb 2 napja hasmenése van és görcsöl a hasa, széntablettát is kell szednie.De a kis lüke nem mert elmenni nálunk, mert elsõ hónapban még elég kellemetlen lett volna neki, habár nem szóltam volna érte semmit, ez tök természetes.:) Amíg mi anyujával beszélgettünk, olyan durva hangok hallatszódtak ki a fürdõbõl...szegényt nagyon sajnáltam akkor, hogy így szenvedett.:) :DAzóta neki tök természetes(miért is ne lenne) hogy elmegy nálunk is, meg náluk is amikor ott vagyok.Én nem tudnék náluk elmenni, sõt, még itthon sem igazán amikor Õ itt van.Az a baj, hogy a tusoló, és a wc külön helységben van, mert könnyebb lenne közben megnyitni a csapot, kevésbé lenne kellemetlen...AMúgy én az itthonin kívül sehol nem tudok elmenni nagy wc-re, képtelen vagyok..amikor több napra elmegyek, vmilyen táborba, ott is gondjaim vannak ezzel, vagyis..kb 5-6 napot is kibírok nélküle, de akkor egyáltalán nem is kell, csak fáj a hasam néha, de elmúlik.Kiskorom óta így van ez...a barátom meg elég gyorsan emészt, ahogy eszik, kb 15perc mulva, már megy is, 1nap akár többször is.:) eleinte kicsit "mókás" volt:D:D
A kérdező hozzászólása: Jó de az esetleges hang effektus mellé az utána való szag..:S
Barátkozzál a gondolattal ez egy természetes velejárója az életnek.Nyilván az intimitás határai segitenek abban , hogy ne legyen illúzió romboló.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!