Találatok a következő kifejezésre: Minden párkapcsolatban az (71 db)

Az embereknek mindig a párkapcsolatuk az első, bármiről is van szó?

Én eddig ezt tapasztaltam.Szülőknél is ez van?Mármint eldobnák maguktól a gyereküket azért,hogy a párjuk megmaradjon?Testvéreknél is?Akinek párkapcsolata van,az mindig kifordul magából és elfelejti,hogy honnan jött,ki segített,ki volt mindig mellette? Velem az utolsó megtörtént.Igaz,régen,de néha még most is rosszul esik és ha meglátok egy párt,mindig ez jut eszembe.Szeretnék ezen már túl lenni. Ha valakin látom,hogy szerelmes,akkor mindig elfog a félelem,hogy most teljesen más ember lesz és el fogom veszteni,megszűnök számára létezni. Valakivel történt már hasonló?

Legjobb válasz: Nem minden esetben, de tapasztalataim szerint, igen, így van. A párkapcsolat az elsõ. Minden utána jön. Ezt anyám már többször is bebizonyította. Régebben engem is iszonyatosan zavart, depresszió stb, minden megvolt. De most hogy már jóval önállóbb vagyok (bár még nem teljesen), már kevésbé zavar. Talán neked is találnod kellene egy komoly párkapcsolatot, vagy inkább a saját életedre, karrieredre koncertrálni. Óh, és még valami. Én úgy vagyok vele, ahogy õk velem, én is úgy fogok hozzájuk viszonyulni, ha nekik lesz szükségük rám. Nekem is a saját kapcsolatom lesz az elsõ, és ezt én is igyekszem a tudtukra adni. Egyszer õk is megöregednek, egyikõjük szinte biztosan elõbb meghal, mint a másik (tudom, kemény ezt kimondani, de ez a valóság), és akkor meg egyedül maradnak. Persze nekem sokminden más is áll a szituáció mögött.

Nem minden esetben, de tapasztalataim szerint, igen, így van. A párkapcsolat az elsõ. Minden utána jön. Ezt anyám már többször is bebizonyította. Régebben engem is iszonyatosan zavart, depresszió stb, minden megvolt. De most hogy már jóval önállóbb vagyok (bár még nem teljesen), már kevésbé zavar. Talán neked is találnod kellene egy komoly párkapcsolatot, vagy inkább a saját életedre, karrieredre koncertrálni. Óh, és még valami. Én úgy vagyok vele, ahogy õk velem, én is úgy fogok hozzájuk viszonyulni, ha nekik lesz szükségük rám. Nekem is a saját kapcsolatom lesz az elsõ, és ezt én is igyekszem a tudtukra adni. Egyszer õk is megöregednek, egyikõjük szinte biztosan elõbb meghal, mint a másik (tudom, kemény ezt kimondani, de ez a valóság), és akkor meg egyedül maradnak. Persze nekem sokminden más is áll a szituáció mögött.
Egy normális szülõ mindig a gyerekét választja a párja helyett.Akinek a pasija/csaja fontosabb mint a gyereke az meg sem érdemli azt a gyereket!Nagyon rossz véleménnyel vagyok az ilyen emberekrõl.Sok esettel találkoztam hogy az apuc/anyuci csupán önzõségbõl nem akar szakítani a mostohával miközben a gyereke utálja azt a mostohát.
Sajnos igen, egyedül kevesen érzik egésznek magukat. Valahol önzõ dolog, de elõre rettegtem, mikor lesz új barátja a legjobb barátnõmnek, aki a lakótársam is. Nem alaptalanul, hiszen olyankor mindent felrúg, csak a srác létezik számára, a megszokott programjaink megszûnnek. Aztán kidobjuk 1-2 hónap múlva. Hozzátenném nekem eközben végig kapcsolatom van, és volt, hogy lemondtam randit, hogy ne legyen egyedül. Sokszor sajnos ez egyoldalú.
Szia! Nem, azért ez nem így van. Én mindig megnézem kinek van igaza és az alapján ítélek, mondjuk vita esetén. Volt is ebbõl jó pár balhé, de engem nem tud meghatni senki. És egy normális szülõ nem fogja egy új partner miatt eldobni a gyerekét.
Nekem is sajnos hasonlóak a tapasztalataim. Volt olyan barátnõm, akit egy párért hagyott ott a szülõje, illetve több olyan barátnõ, aki csak addig volt az, amíg nem volt barátja. De õk mind nagyon szemellenzõsek és saját kárukra tanulnak, mert nem veszik észre ha csak kihasználják õket. Azért szerintem ne add fel, nem mindenki ilyen.
Nem, ez nagyon egyénfüggõ. Általában és általában egy átlagember esetében igen, de gondolj pl. Beethovenre! Neki az Alkotás volt az elsõ, nem a párkapcsolat. Vagy gondolj Teréz Anyára - neki a Segítés volt az elsõ, nem a párkapcsolat. A mindennapokban is vannak ám ilyen emberek, csak õk vannak kevesebben és nemigen látszanak.
Én nem hagytam el a barátaimat sem szüleimet amióta párom van (4, 5 éve) de tény az, ha választani kellene valami miatt közöttük a párom gyõzne. Vele akarom leélni az életem, mindig mellette kell kitartanom, bármi lesz is. persze ott, ahol gyerek van és mondjuk anyu vagy apu új párt választ és amellett tart ki tûzön vízen keresztül, ott más a helyzet...abban a helyzetben mindig a gyerek az elsõ. Most meg úgy érzem a párom az elsõ és mindenki más utána. Habár én még nem állítottam fel efajta "ranglétrát" és remélem nem is kell soha
A kérdező hozzászólása: Úgy látom, nemcsak én látom akkor így a dolgokat.Sajnos elég sok emberben kellett csalódnom emiatt, még olyanokban is, akikbõl ki nem néztem volna.Most át kell élnem azt, hogy a szüleim sok éves veszekedés és depresszió után egymásra találnak.Aminek alapból örülnöm kellene és örülök is, hogy anyám boldog, de úgy érzem, hogy nekem már nincs helyem itt, fölöslegessé váltam és ez nagyon rossz.Néha olyan, mintha két vadidegennel laknék együtt.Felnõtt vagyok, oké, gondolom ez az alap mindenhol, de akkor is bánt. Igen, majd lesz párom, ha eljön az ideje:) Válogatós vagyok.Olyannal nem akarok összejönni, aki iránt nem érzek semmit és ez így jóval nehezebb.Mindegy, ez egyéni szoc.Bár az igaz, hogy tényleg könnyebben viselném ezt az itthoni magányt:(

Miért baj az, ha valaki egyedül jobban szeret élni, mint párkapcsolatban? Nem értem miért fontos, hogy valaki párkapcsolatban éljen. Én sokkal boldogabb vagyok egyedül.

Legjobb válasz: Én is így vagyok. Eljön hozzám pár napra, vagy többre, de egyedül éljek. Mingliség, olvass utána.

Én is így vagyok. Eljön hozzám pár napra, vagy többre, de egyedül éljek. Mingliség, olvass utána.
Én is boldog voltam egyedül nagyon, amíg nem találkoztam azzal a fiúval aki értelmet ad az egésznek:)
Ez nem gond. Csak az emberek többsége nem bírja a magányt és vágyakozik a párja után. De ha te így is boldog vagy ezzel semmi gond. A családomban is vannak olyan emberek akik így élték le az életüket.
Én is így vagyok ezzel.Szeretek egyedül lenni.És nem hiányzik a párkapcsolat.
Nagyon helyes !! Másoknak is ezt javaslom . Nem tudod mi az az ideális kapcsolat ? Ha nem tudod szeretni önmagad , akkor mást sem tudsz igazán szeretni . Ha nem vagy boldog egyedül , akkor mással sem leszel boldog . Ne másban keresd a boldogságot , a boldogság önmagadban van , azt keresd meg , és ha megtalálod akkor keresd meg a párod , aki ugynígy érez és gondolkodik . Ha másban keresed a teljességet , mármint a kiegészítést magad mellé , akkor nem lesz sikeres a kapcsolatod .
Ezt majd a fiadnak meséld el.
A kérdező hozzászólása: Volt már több barátnõm, de úgy egyikkel se voltam túl boldog. Én még nem találtam meg az igazit, vagyis nem voltam szerelmes.Persze sokszor én is vágyakozom egy társ után, de legtöbbször jobb egyedül.Nekem is unokatesóm 37 éves, nem ronda amúgy, de mégis egyedül van. Lehente barátnõm, de mindig inkább az egyedüllétet váalsztom. És hogy meséljem a fiamnak? Ha lesz valaha... Most még így egész fiatalon nem igazán vágyom családra.
A kérdező hozzászólása: Ez tetszik! Igen én egyedül se mindig vagyok boldog, de mégis jobb egyedül, mert más mellett se lennék boldogabb úgy érzem.

Miért írják a válaszolók szinte minden párkapcsolati, házassági problémára azt, hogy "szakíts", "lépj tovább", stb?

Ha féltékeny vagy, szakítsál. Ha elmúlt az els? t?z és egy kicsit unatkoztok, szakítsál. Ha bunkó volt a párod, szakítsál. Ha megtetszett egy másik férfi/n?, akkor szakítsál, akkor is, ha házasok vagytok és gyerek van...

Legjobb válasz: Azért ezt válaszolják, mert a legtöbb ember menekül a problémák elõl és ezt látják a legegyszerûbb útnak. De nem csak párkapcsolatra gondolok itt, hanem mindenre. Sokkal egyszerûbb megbeszélni a dolgokat, kicsit feldobni az életüket valamivel, de ezekhez egy kis erõfeszítés is már nagyon nehéznek tûnik. Ha probléma van, azt meg kell beszélni, arról beszélni kell és nem a szakítás, menekülés a legjobb megoldás.

Azért az ösztön és az érzelem között van egy kis különbség. (Egyébként férfi vagy? Azért nézed ilyen sarkítva a dolgokat.)
Azért ezt válaszolják, mert a legtöbb ember menekül a problémák elõl és ezt látják a legegyszerûbb útnak. De nem csak párkapcsolatra gondolok itt, hanem mindenre. Sokkal egyszerûbb megbeszélni a dolgokat, kicsit feldobni az életüket valamivel, de ezekhez egy kis erõfeszítés is már nagyon nehéznek tûnik. Ha probléma van, azt meg kell beszélni, arról beszélni kell és nem a szakítás, menekülés a legjobb megoldás.
Mert ez a - hogy úgy mondjam - "papírforma". De az élet sajnos nem ilyen egyszerû. Tökéletesen igaz az utolsó mondatod, viszont van, amikor nincs megoldás sem és csak õrlõdik az ember (mert a szakítás sem megy különbözõ okok miatt). Elég nehéz dolgok ezek...
Teljesen igazad van, de ma már olyan könnyen váltják az emberek a társukat, mint a fehérnemûjüket.Lehet szakítani ha már tényleg nincs más megoldás, de az emberek sokszor elhamarkodottan döntenek.Megtettszik egy új, és egy kis biztatással elhagyják a párjukat egy érdekesebb emberért, akirõl kiderül hogy addig érdekes míg meg nem ismerték.Aztán rájönnek hogy eldobták a jobbat.Egy gyerekkel játszani nem lehet, ha már vállalták neveljék fel, szegény gyerek nem kérte magát a világra.Persze hogy mindent meg lehet beszélni+oldani, csak figyelni kellene a másikra, és nem csak eldobni mint egy használt papízsepit, mert éppen bemesélte magának hogy menthetetlen a kapcsolata.Tisztelet a kivételnek!
hát, igen ez elgondolkozató kérdés. "Szerintem a problémák nagyon nagy %-át igenis meg lehet oldani egy kis erõfeszítéssel" akkor miért itt kérnek tanácsot, ezt szakember szexológus tudja megoldani, vagy az a 2ember aki közt probléma van. ja hogy képtelenek egymást végig hallgatni? hát "Ha féltékeny vagy, szakítsál" eztért nem kell szakítani szerintem. de ki tudja. "egy kicsit unatkoztok, szakítsál. " valószinüleg azért, mert félnek egy ember mellet leélni az életüket, és ezért õk maguk se akarják igazán kapcsolatot. vagy egyszerû, szomorú válasz: az itt leírtakért nem kell felelõsséget válalni. tehát nem kell szembe nézni azzal az a párral akinek ilyeket írunk.
Az, hogy az emberek úgy váltogatják a társukat, mint a fehérnemûjüket, nem új keletû. Talán a középkor kivétel, amikor a vallás dominált, de akkor is volt ilyen, csak elégették a delikvenst, mint boszorkányt. (Az ókorban pl.a homoszexualitás is teljesen elfogadott volt. Ja ez nem tartozik a tárgyhoz, csak érdekességképpen írtam...) Na szóval az emberek általában nem a józan ész, hanem az érzelmeik után mennek.
Az is közre játszik a dologban, hogy rengeteg ilyen kérdés van, olykor csak egy-egy mondat a különbség a problémák közt, a válasz adók meg már unják és nem tippeket, tanácsokat adnak, hogyan dobják fel a kapcsolatot, hanem egyszerûen azt mondják, szakítsanak.
Szerintem ez sokmindentõl függ. Ha az illetõk pl. 14-15 évesek, vagy 2-3 hónapja járnak és már akkor nagyobb gondok vannak, általában nem érdemes folytatni. A házasságért viszont tényleg mindent meg kéne tenni, hogy mûködjön. A köztes esetekben nehezebb a kérdés..
" az érzelmeik után mennek." én inkább ösztön írtam volna. minnél több egyedel párosodni és szaporodni.
Szia! Ezen én is sokat töprengek, ha én 3-4 és szakítok a párommal, mert félrelépett Akkor most mind a ketten egyedül tengõdnénk ebben a hatalmas és gonosz világban. Én megbocsájtottam neki. nemtudom elhinni, ha van szerelem akkor miért nem beszélnek egymással. Sokat beszélek a párommal arról, hogy mások miért nem beszélik meg a problémájukat. Mi mindent megbeszélünk. Nincs olyan, hogy ciki. Nincs sértõdés. Nembántjuk meg a másikat. Lehet szerencsémvolt, nemtudom, de szeretjük egymást. Szerintem azok az emberek csak irigyek, Vagy õk se tudják mittegyenek, csak segítenének, vagy a legegyszerûbb felé folyamodnak, a szakítás és felejtéshez. Én harcoltam érte, megérte, és bár még csak 18 vagyok, tudom, hogy örökre szól. Õ is. Szerintem blolond az aki, egy vad idegen tanácsának ad igazat. Barátoktól, vagy egymástól kell a segítség.
"Szerintem blolond az aki, egy vad idegen tanácsának ad igazat." A kérdezõnek te is vadidegen vagy. Akkor, ha hallgat rád akkor bolondnak titulálod. Szóval vagy bolond a kérdezõ, vagy ne hallgasson rád. Ezzel lebolondozod az oldal összes kérdezõjét. A válaszadók meg hülyék, hogy bolondokkal szóba állnak. Gondolkozz már el rajta egy kicsit, hogy miket írsz! Idegen is adhat hasznos tanácsot, én is kaptam már.
Valahol igazad van. De vannak olyan esetek, amikor egyszerûen nem érdemes szenvedni. Amúgy az én válaszom is többnyire ilyen jellegû, azzal a kitétellel, hogy ha nem sikerül helyrehozni a dolgokat. Ugyanis ha nem sikerül, minek erõltetni? Tapasztalataim alapján a helyzet csak romolhat.
Az én filozófiám szerint ami nem megy, nem kell erõltetni. Látom most is anyósomékat, harmincvalahány éves házasok, és látom rajtuk, hogy kizárólag azért vannak még egymás mellett mert házasok. Ölik egymást, ha két óránál hosszabb ideig vannak együtt, és emiatt nekiálltak piálni is. Szóval ha egy párkapcsolat nem mûködik, akkor igenis tovább kell lépni, mint tovább benne maradni boldogtalanul. Ezen az se változtat ha házasok, azt is fel lehet bontani. A bonyolultabb eset ha gyerek is van, de akkor is inkább a szétválás, mint, hogy a gyerek abban nõjön fel, hogy a szülei állandóan veszekednek.
sok kérdésre azért ez a válasz, mert amikor ide irnak embernek, az már a végsõ utáni stádium, meg vannak alázva a kapcsolatukban, csak szenvednek együtt, és arra várnak, hogy valaki mondja ki helyettük, hogy vége, mert nem akarják elengedni a másikat. vagy nem tudják. mert ez a másik népbetegség, hogy a szerelem az örök, ahhoz mindenképpen ragaszkodni kell, minden kapcsolatot meg lehet javitani. hát nem lehet. pl. ha van megcsalás a sztoriban, az már nagy esélyel szakitás lesz elõbb-utóbb, ritka az olyan kapcsolat, ami azt túléli. egyébként én nem vettem észre, hogy ennyiszer az lenne a válasz, hogy szakitás, inkább fele-fele.
Kiment a divatból a kitartás.
szerintem azért irják ezeket mert ezt gondolyák.
Inkább szivassanak, mint hogy beálljak a sorba.
Fantasztikusnak nem fantasztikus, de az erkölcsi tartásomból nem engedek. Bár én elhatárolódok azoktól akikkel nem képviselünk egy értékrended és így gondjaim 80%-a meg is szûnt ezzel.
Sajnálatos módon teljes mértékben igazad van 100%-ig.Ez megy a mai világban, aki normális annak semmi sem jut, és csak szív mindenért.Aki bunkó, kihasznál mindenkit gátlástalanul annak mindent szabad, és mindene meg is van.
nah nem csalódtam benned.. ismét bebizonyosodott az emberi butaság, másban a szálkát magadban a karót.. sem veszed észre ha nem ismernéd.. Nevetséges vagy.
Én nem azért vagyok rendes másokhoz, hogy ebbõl elõnyöm származom, sõt volt már olyan, hogy kimondottan tudtam, hogy nekem lesz rosszabb. Én ezt MAGAMÉRT teszem és nem azért, hogy mindenki körbevigyen a hátán egy díszmenetre.
Az emberek buták.. többnyire az ilyen kérdés kiírója ez jellemzõ " másban a szálkát magába a karót sem.." és lepontozhatsz.. nem csak a világtól függ hanem attól is hogy hogy állsz hozzá érdekes sok másik ember tud találni normális embereket akik szeretik.. csak pont te nem.. ? meg se fordult a fejedben a fentebb említett dolog ?
Azért, mert a csajod megcsalt, még nem fordult ki a világ.
A kérdező hozzászólása: oh my god, i'm just act a stupid person, because i am boring, but you are really a fucking stupid person ;)
heheahhreha attól hogy angolul köpködöd ide a hülyeségeid még egy gyökér maradsz xXDDD
" i'm just act a stupid person" Fail...:D
A kérdező hozzászólása: XD and you are a really smart person i know, but you see my every post and answer... you do very well (Y) :DDDDDD
Gratulálok, sikerült lejjebb adnod a szintet zenében! :D
A kérdező hozzászólása: http://www.youtube.com/watch?v=2PkiO2JfarE sorry this is yours i know
Ha számodra egy youtube link értelmes megnyilvánulás hát mit is mondjak :D.. Figyelj egy valami azért vigasztaljon, hülyébb már nem leszel :)
A kérdező hozzászólása: hey man, come on :D you're a fucking idiot, you know? now do not post with your stupid shits below my question thanks a lot honey :D
Na, most takarodj egy másik univerzumba, te szerencsétlen kotorék! Zenével nem viccelünk. Bocs, nekem van ízlésem, és nem csak addig terjed az eszem, amit a rádió nyomat. Szóval nem, nem lesz jó nekem. Dugd fel a s.eggedbe!
A kérdező hozzászólása: neked jó lesz ez is ;)
A kérdező hozzászólása: hú, say it a real stupid person who don't understand my words
Igen, de mi a kérdés?:)
Ez ilyen madarat tolláról dolog. Biztosan nem véletlen, hogy téged ilyenek vesznek körbe. Körülöttem csak normális emberek vannak.
Egyet érdek a kérdezõvel! Undorító a mai világ! Gyûlölöm!
Érdekes, felém egyetlen érved sem volt. De nyilván veled vitázni nehéz. Hát hogyne :) Bye ;)
hát tényleg nehéz .. ugyan azt a dumát control cézed meg vézed befele... na húzzon karóba egy traktor. mentem aludni csá de kibebas zott iq fighter
A kérdező hozzászólása: HA akkor magyarul is hogy értsd ;) tudom hogy szar vitatkozni velem :P mert mindig felülkerekedek, és semmivel nem tudsz visszavágni és bosszantó
ok csá takarodj alukálni :D
A kérdező hozzászólása: :D i am stupid that's ok and you? because you think you are smart, but i dont think so, because you argue with a stupid person right? :P
xdxd jólvan takarodj aludni xdxd megmondták már legyen igazad azt légy boldog hülye majom hogy az istenbe képes ilyen ember létezni xd? komolyan búcsúba kéne mutogatni azt ott sorolhatnád hogy hülye emberek
A kérdező hozzászólása: :D i am a winner ;)
Közhelyesebb számot nem találtál?
A kérdező hozzászólása: okksidoksi http://www.youtube.com/watch?v=3JWTaaS7LdU ;) im so sorry everybody just... it is a worse day that's all
nah erõltesd meg magad te szégyenfajzat és köpj ide valami 5 sorból álló értelmes véleménynyilvánítást gyökét.
A kérdező hozzászólása: kár is mert belátod, hogy az IQ szinted nem ér el bizonyos szintet
A kérdező hozzászólása: ;)
Köszönd meg a reggeli kakaódat :) Kár is tovább koptatnom rád a billentyûzetemet mert úgyse fogod felfogni amire céloztam és amit el akartam mondani.
Költözz el, kérlek költözz el..
A kérdező hozzászólása: Most ismerted el, hogy nincsen igazad... kár velem vitatkozni, mert a faluba lehet hogy te vagy a vén bölcs, de most nagyon nincs igazad... lásd be és igen a tanultság, avagy a tanulatlanság nagyban befolyásolja a gondoolkodásmódodat, hölgyeim és uraim az egy sorral feljebb levõ mondat ezt bizonyítja... köszöntem ;)
kemény a kalocsai élet mi ? csicska szívárvány
na és pontosan itt mutatkozik meg az a dolog hogy "minden ember szemér mocskos pfújj elfajzott korcs a világ, de persze ÉN VAGYOK A TÖKÉLETESSÉG" ugye kérdezõ :D? az iskoláztatottságnak meg nem tudom mi köze van az egészhez.. de valahogy eddigi tapasztalatim alapján akik ezzel támadnak ismeretlen emberekre gyanús hogy valami tizenéves kisfiú aki itt tölti ki a mérgét mert nem kapott születésnapjára Nintendo-t.
A kérdező hozzászólása: I am alive, annyira primítív ember vagy hogy fájdalom google fordítóból szedted a neved? :D fogadok h még érettségid sincs meg ha vmi csoda folytán pedig megszerezted azt is csak épp hogy... biztos megdolgoztál érte, azért véded a gyökereket XD
A kérdező hozzászólása: veled az élen ;)
Lehet naivnak nevezni, de még mindig nem látom így. Vannak hullámvölgyek, amiket át kell vészelni, az élet természetes velejárója. Lehet hibáztatni a sorsot, a világot, az univerzumot, a kormányt, konkrétan bármit, legtöbb esetben saját hibáinkat mentegetjük ezekkel. Van amin nem lehet változtatni, de nagyon sok mindenért igenis csak mi magunk tehetünk, ehhez persze fel kell emelnünk kicsi fenekünk a gép elõl. Könnyû? Nem. Van akinek nem olyan az élete, hogy minden az ölébe hullik, de a kemény munka áldásos gyümölcsében hiszek, mert tapasztaltam. Nekem is vannak gondjaim, de nem a mocskos, szemét embereken köszörülöm a nyelvem, hanem hálát adok annak a néhány értékesnek, aki körülöttem van, és akik sosem hagyják, hogy ennyire magamba forduljak. Sajnos az ember hajlamos rosszabb idõszakában önsajnálatba esni. De minél elõbb felfogod, hogy ezzel csak rontasz a helyzeten, és inkább cselekedni kéne, annál elõbb jön a megoldás. Senki sem állítja, hogy könnyû lesz, sõt, de csak így lehet valamit is elérni. Nem a gép elõtt ülve. A virtuális élet okozta ál-boldogság ugyanis pillanatnyi, az élet meg szépen pofán csap érte, ha végre hajlandó vagy a részese lenni. Na, ilyenkor kell szépen felállni, leporolni magad, és igenis meglátni a szépet és a jót, mert enélkül már az ágyból sem érdemes reggel kikelni. Nem okoskodok, átéltem az idõszakot, hogy már embereket sem akartam magam körül látni. Örülök, hogy megráztam magam, mert végre teszek a céljaimért, és vinni fogom valamire, sõt, már most érnek jó dolgok, és ez minden emberi és világi mocsokért kárpótol. Pííísz.
"hogy az IQ szinted nem ér el bizonyos szintet" Na ez a másik dolog :) , a tied gondolom a plafont verdesi.. :D Na de lényeg a lényeg legyen igazad. Szemét minden ember, szemét a világ, ocsmány és elfajzott is, de te tökéletes vagy.. feküdj le ezzel a tudattal és kelj ezzel. És ez a fantasztikus hogy annyira buta vagy, hogy ezt még el is hiszed :) .
A kérdező hozzászólása: igen aranyom, tudom hogy fáj az alja népnek ha vki fel is tud mutatni vmit a kezében... és nem a kegyelem 2-t :D
Foglalkozz inkább az elkötelezett kapcsolatoddal, ami nemsokára 2 hete is tart már majd, ha addig nem lesz vége! :D
A kérdező hozzászólása: lehet anyád jobban tett volna ha lenyelt volna :D
A kérdező hozzászólása: te az vagy ;)
hogy a mocskos életbe képesek annyira degenerált vadbarom emberek létezni mint a kérdezõ ??? egy kiba szott zsák melegvíznek több esze van
Szegénykém, annyira sajnállak... Amúgy mi van az elkötelezett párkapcsolatoddal, ami egy hete tart? :)
Ha ezt nekem írtad, akkor közlöm, nem kegyelem kettesekkel csinálom a fõiskolát, hanem négyesekkel, ötösökkel, bár sosem nézném le azt, aki kettessel, mert az iskolai teljesítménytõl nem feltétlen függ az intelligencia. Más kérdés, hogy talán a lenézõ stílusod az, ami miatt "szivatva" vagy pl párkapcsolati téren. Ha nem nekem írtad, úgy köszönöm, hogy nem reagáltál, rajtad tényleg nem lehet segíteni, pedig próbáltam, normális kommenttel. Felesleges volt.
"Csak én érzem az iróniát aközött, hogy a kérdezõ siránkozik, hogy õ a jófej srác, azonban egy ostoba 10 éves szintjén rekedt meg, és szól be másoknak ^^ " Én is ezt próbáltam részben megértetni ezzel a CSODÁLATOS ARANYOS RENDES FIÚCSKÁVAL.. na ne hisztizz tovább karácsonyra megveszem neked a Nintendót :)
Csajok, ne koptassátok a klaviatúrát, felesleges. Gellért nem ért úgysem a szóból...
Csak én érzem az iróniát aközött, hogy a kérdezõ siránkozik, hogy õ a jófej srác, azonban egy ostoba 10 éves szintjén rekedt meg, és szól be másoknak ^^ De lehet, hogy nem is panaszkodik, hanem csak kijelenti, hogy szivatja a jófejeket :D By the way..: Én nem csodálkozom, hogy nem jön össze semmi, ha valóban olyan vagy, mint amilyennek lefestetted magad a kommentjeiddel :)
A kérdező hozzászólása: De igenis kifordult, annó nem volt ennyi mocsok és gyökér ember mint most... VOlt egy két bunkó, de most fordult a kocka... vak boldogítja világtalant

Valóban, igaz lehet az, hogy szinte majdnem minden párkapcsolatban történik megcsalás (legalább egy csók), de a megcsalások 80% nem derül ki sose?

Legjobb válasz: Szerintem igen. Van, hogy nem derül ki és van, hogy nem akarja tudni a másik fél, hogy mi történt. Azért nem szeretem a Gyakori világát ebbõl a szempontból, mert itt mindenki olyan szent, h9ogy egyenesen glóriát is kaphatna a feje fölé. teljesen egyértelmû, hogy amikor szerelmesek a felek, akkor nem létezik más, csak a másik nekik.De amikor már ez elmúlik és marad a kölcsönös szeretet, akkor már mindketten megnéznek másokat is.És, ha úgy adódik, akkor ki is próbálják másokkal. Akár milyen furcsa is egyébként, de a közhiedelemmel ellentétben ez sokkal több lelkiismeret-furdalást szokott okozni a férfiaknak, mint a nõknek. Egy férfi, ha megteszi, utána önkéntelenül is azon morfondírozik, hogy hogyan tehetné jóvá, ösztönösen is jobban pedálozik a párjánál, kedvesebb lesz hozzá, stb... Míg nõk esetében azt vettem észre, hogy teljesen hidegvérûen, a világ legtermészetesebb dolgaként teszik ezt meg és bárki rákérdezne, tökéletesen megtévesztõen tagadják le. Van olyan, aki annyira pofátlan, hogy a félrelépése/titkos viszonya után pár héttel már ki is posztol a Facebook-on egy közös képet a párjával "Életem" címmel. Egy férfi ilyet sosem tenne. Nekem ezek a tapasztalataim.

Szerintem igen. Van, hogy nem derül ki és van, hogy nem akarja tudni a másik fél, hogy mi történt. Azért nem szeretem a Gyakori világát ebbõl a szempontból, mert itt mindenki olyan szent, h9ogy egyenesen glóriát is kaphatna a feje fölé. teljesen egyértelmû, hogy amikor szerelmesek a felek, akkor nem létezik más, csak a másik nekik.De amikor már ez elmúlik és marad a kölcsönös szeretet, akkor már mindketten megnéznek másokat is.És, ha úgy adódik, akkor ki is próbálják másokkal. Akár milyen furcsa is egyébként, de a közhiedelemmel ellentétben ez sokkal több lelkiismeret-furdalást szokott okozni a férfiaknak, mint a nõknek. Egy férfi, ha megteszi, utána önkéntelenül is azon morfondírozik, hogy hogyan tehetné jóvá, ösztönösen is jobban pedálozik a párjánál, kedvesebb lesz hozzá, stb... Míg nõk esetében azt vettem észre, hogy teljesen hidegvérûen, a világ legtermészetesebb dolgaként teszik ezt meg és bárki rákérdezne, tökéletesen megtévesztõen tagadják le. Van olyan, aki annyira pofátlan, hogy a félrelépése/titkos viszonya után pár héttel már ki is posztol a Facebook-on egy közös képet a párjával "Életem" címmel. Egy férfi ilyet sosem tenne. Nekem ezek a tapasztalataim.
Mi nem derül ki, arról honnan tudsz? Honnan tudod, hogy az 80%?
Azért a csávók is ku rváznak :D
Akkor ezek szerint másnak is feltûnt, hogy ma már gyakrabban csalnak a nõk, mint a férfiak?
Áhh, sokkal többször történik. Kb minden héten más lánnyal vagyok, akik "boldog kapcsolatban" élnek. Fb-on tényleg minden rendben van, de valamiért mégis megcsalják velem a csávót.
Szerintem igen, igaz.És sokszor azért nem derül ki, mert bár az illetõnek gyanúja van arról , hogy a párja megcsalja, a kedves olyan meggyõzõdéssel tudla állítani hogy nincs senkije, és csak õ és csak téged szeretlek, hogy szegény megcsalt fél mindent elhisz és naívan bízik toább a párjában.Ilyenkor érdemes beszélni azzal, akivel a z illetõ csal, ha õ bevallja a viszonyt, akkor jöhet a szembesítés.Mert ha a megcsaló tagad is mindent, az akivel csalja, valszeg tud mutatni sms-eket, hosszas hívásokat...stb.
A kérdező hozzászólása: 6-nak valóban így lehet, hogy a nõk ennyire megváltoztak... hogy miért, szerintem a túlzott elnyomás és az abból fakadó mostani túlzott emancipáció eredménye, hogy a nõk személyisége ennyire eltorzult.
Fogalmam sincs, de ha így van, az eléggé elkeserítõ..
Ez hülyeség, ezt nem lehet így meghatározni. Van ahol van megcsalás van ahol nincs.
az ismeretségi körömben sok olyan megcsalás van ami nem derült ki, pedig lányokról van fõként szó
A kérdező hozzászólása: kb értéket mondtam, egy elméleti számot, lényeg legtöbb megcsalás nem derül ki
Még mindig nem értem! Ha valami nem derül ki, akkor honnan tudsz róla akár általános számokat is? Bár te 80%-ot írtál.

Párkapcsolatokban az egyik fél mindig jobban szeret?

Én jobban szeretem ?t, mint ? engem. És ezt ki is használja, neki nem fáj ha megbánt...Csak magával foglalkozik. Ha én megbántom, ami nagyon ritkán fordul el? nekem egyb?l lelkiismeretfurdalásom van és mindent megteszek, hogy megbocsásson. Õt nem is érdekli. Én nem tudom elképzelni az életem nélküle, ? pedig ugy áll hozzá, ha már nem kellek neki csak mondjam meg és békén hagy. Korábbi kapcsolatomban pont fordítva volt, én voltam az önz?bb, nekem nem volt soha semmi elég jó...párom mindent megtett értem, de én nem értékeltem. Sajnos kezdem elveszíteni a hitem, abban hogy vannak egyenrangú kapcsolatok és én is egyszer találok egy férfit akivel egyformán imádjuk egymást. Mit gondoltok? Tapasztalatok?

Legjobb válasz: ezbizony igyvan szinte mindig. az egyik "uldozi" a masikat :D az en expasim is ilyen volt, eleinte en jobban szerettem, o meg lazazott jobban, aztan kiabrandultam belole de meg nem akartam azonnal szakitani amig biztos nem vagyok. hat azt a valtozast latni kellett volna. emint erezhetove valt hogy en mar nem szeretem, olyan szinten korbeugralt meg szeretett, hogy nemigaz. az elet mar csak ilyen. persze szerencses esetben nem ilyen nagy a kulonbseg, pl a mostani parommal ugy van, hogy mindketten nagyon szeretjuk egymast, de eleinte o jobban szeretett, lehetett erezni, most talan en szeretem kicsit ot jobban :D

ezbizony igyvan szinte mindig. az egyik "uldozi" a masikat :D az en expasim is ilyen volt, eleinte en jobban szerettem, o meg lazazott jobban, aztan kiabrandultam belole de meg nem akartam azonnal szakitani amig biztos nem vagyok. hat azt a valtozast latni kellett volna. emint erezhetove valt hogy en mar nem szeretem, olyan szinten korbeugralt meg szeretett, hogy nemigaz. az elet mar csak ilyen. persze szerencses esetben nem ilyen nagy a kulonbseg, pl a mostani parommal ugy van, hogy mindketten nagyon szeretjuk egymast, de eleinte o jobban szeretett, lehetett erezni, most talan en szeretem kicsit ot jobban :D
Ezt én is hallottam nem régen, hogy van ez így. Bevallom, elõször furcsálltam, mert azt hittem, hogy a kölcsönös szerelem az kölcsönös szerelem, de aztán sajnos nekem is meg kellett tapasztalnom, hogy ez rohadtul nem így van.
Túl sok tapasztalatom nincs-igazából egy hosszú távú kapcsolatom volt eddig- de szerintem egyik fél mindig jobban szeret.
"jobban szeret" ez egy szubjektív dolog jobban ragaszkodik: egy fokkal objektívabb sztem, viszont becsapós, mert nem mindig a szeretéssel áll egyenes arányosságban. pl: ha valaki csak azért ragaszkodik foggal körömmel vkihez, mert ne szeret egyedül lenni.
Lehet, hogy így van, viszont nem biztos, hogy olyan hatalmas különbség van, hogy ez ki is derüljön, vagy valami nagyon extrém helyzetnek kell ahhoz lennie, hogy érezhetõ legyen a különbség.
Nálunk én szeretek jobban, én vagyok a nõ. Õ azt mondja, nagyon szeret, de el tudja képzelni az életét mással. Ezt úgy érti, ha szétmennénk, tudja hogy nem maradna élete végéig egyedül. Engem akkor is bánt, mert amíg ezt nem mondta, én nem tudtam elképzelni mással. Most már nem érzem ennyire biztosan én sem, hogy csak õ lehetne nekem, mert minek ragaszkodjak ahhoz annyira, aki hozzám nem? Néha meg átölel és azt mondja, hogy nagyon szeret engem és én elhiszem-e neki ezt? Õszintén szólva már nem hiszem el igazán. Amúgy a megnyilvánulásaiban is érzõdik, hogy nem szerelmes annyira mint én. Õ sosem büszkélkedett velem mások elõtt. Engem majd szétvetett a büszkeség, mindenkinek szétkiabáltam volna azonnal, hogy velem van. Persze más habitus mint én, sokkal higgadtabb. Elõzõ kapcsolatomban pedig mivel én nem voltam szerelmes, engem szerettek sokkal jobban. Emlékszem, amikor azt mondta a volt párom, hogy egész nap én járok a fejében. Még 4 év után is. Nekem õ nem járt a fejemben nap közben, tulajdonképpen leginkább akkor jutott eszembe, amikor otthon találkoztunk. Jól visszakaptam az élettõl.
Igen, mindig az egyik jobban szeret. De ne feledjük el, hogy a másik is SZERET. Tehát érdekli mi van velünk, tesz a kedvünkre, bújik, szeretget. Csak az érzései másképp vibrálnak, mint a másiknak, aki jobban odavan. De ez egyáltalán nem baj. Szerintem(!) sokan ott rontják el a kapcsolatokat, hogy azt hiszik a szerelem a lényeg. Pedig korántsem. A szerelem arra jó, hogy szövetségre buzdítson 2 embert. De a kapcsolatnak többnek kell azért lennie, mint szerelemnek, meg vágynak. Kellenek ezek is, de mint mellékszereplõ, ami mondjuk adja a hátteret. 23N
Mi 2 éve vagyunk együtt a barátommal, és azt vettem észre, hogy nálunk ez mindig máshogy mûködik. Alapjában véve mindketten imádjuk a másikat, de vannak idõszakok, amikor õ mutatja ki jobban, van amikor én. Biztos a csillagok állásától függ. :D A legjobb persze, amikor egyszerre égtek magas fokozaton. Nálunk most szerencsére ez a helyzet. :) 22/L
Mi közel 4 éve vagyunk együtt, együtt is élünk, de nem tûnt fel, hogy ez bármelyikõnk oldaláról is így lenne, sõt szerintem biztos nincs így, és az ismerõseink is mindig azt mondják, hogy 2 ilyen szerelmes embert még nem láttak :) szóval lehetnek kivételek is azért, bár lehet én vagyok a naiv csak.
ma 08:17 " sokan ott rontják el a kapcsolatokat, hogy azt hiszik a szerelem a lényeg. Pedig korántsem. A szerelem arra jó, hogy szövetségre buzdítson 2 embert. " Igen! Ez nagyon így van. A szerelem nem cél, hanem a célhoz vezetõ út.

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a lányom már 36 éves és még nem volt férfival. Én mint szülő nagyon el vagyok keseredve, hogy nem sikerülnek a párkapcsolatai. Az életbe mindenütt megállja a helyét, külföldön dolgozik csak a mun

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a lányom már 36 éves és még nem volt férfival. Én mint szülő nagyon el vagyok keseredve, hogy nem sikerülnek a párkapcsolatai. Az életbe mindenütt megállja a helyét, külföldön dolgozik csak a munkájának él. Azt mondja, hogy a magánélet nem fér bele az idejébe! Nagyon aggaszt ez az állapot. Nincsenek ferde hajlamai. Felsőoktatásban tanult, ahogy elvégezte az iskolát kiment és már 15 éve kint él. Azt nyilatkozta, hogy nagyon gazember világ van és nem tudja elképzelni magáról, hogy bárkivel is össze tudja kötni az életét. Nagyon szerény kislány, nem árt a légynek sem. Mi egy kis faluban lakunk ahol munkahely nincs, kénytelen volt elmenni. Szinte napi kapcsolatban vagyunk, nagyon jó a viszony köztünk. Ez az egy problémánk van. Vajon ez szégyen hogy még ilyen korba nem volt még fiúval? Én mint édesanya mit csináljak? Hogyan tudnék rajta segíteni?

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Egy szülő számára időnként nagyon aggasztó lehet, hogy a gyermeke magánélete nem úgy alakul, ahogy azt a szülők elképzelik. Mégis azt tanácsolom, próbáljanak meg megbékélni azzal a gondolattal, hogy a lányuk már a saját útját járja, és talán érezni fogja, hogy milyen döntések hoznak majd az életében igazi boldogságot. Bízni kell abban, hogy …

Olvass tovább »

Tisztelt Hölgyem! Egy szülő számára időnként nagyon aggasztó lehet, hogy a gyermeke magánélete nem úgy alakul, ahogy azt a szülők elképzelik. Mégis azt tanácsolom, próbáljanak meg megbékélni azzal a gondolattal, hogy a lányuk már a saját útját járja, és talán érezni fogja, hogy milyen döntések hoznak majd az életében igazi boldogságot. Bízni kell abban, hogy … Olvass tovább »

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a lányom már 36 éves és még nem volt férfival. Én mint szülő nagyon el vagyok keseredve, hogy nem sikerülnek a párkapcsolatai. Az életbe mindenütt megállja a helyét, külföldön dolgozik csak a mun

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a lányom már 36 éves és még nem volt férfival. Én mint szülő nagyon el vagyok keseredve, hogy nem sikerülnek a párkapcsolatai. Az életbe mindenütt megállja a helyét, külföldön dolgozik csak a munkájának él. Azt mondja, hogy a magánélet nem fér bele az idejébe! Nagyon aggaszt ez az állapot. Nincsenek ferde hajlamai. Felsőoktatásban tanult, ahogy elvégezte az iskolát kiment és már 15 éve kint él. Azt nyilatkozta, hogy nagyon gazember világ van és nem tudja elképzelni magáról, hogy bárkivel is össze tudja kötni az életét. Nagyon szerény kislány, nem árt a légynek sem. Mi egy kis faluban lakunk ahol munkahely nincs, kénytelen volt elmenni. Szinte napi kapcsolatban vagyunk, nagyon jó a viszony köztünk. Ez az egy problémánk van. Vajon ez szégyen hogy még ilyen korba nem volt még fiúval? Én mint édesanya mit csináljak? Hogyan tudnék rajta segíteni?

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Egy szülő számára időnként nagyon aggasztó lehet, hogy a gyermeke magánélete nem úgy alakul, ahogy azt a szülők elképzelik. Mégis azt tanácsolom, próbáljanak meg megbékélni azzal a gondolattal, hogy a lányuk már a saját útját járja, és talán érezni fogja, hogy milyen döntések hoznak majd az életében igazi boldogságot. Bízni kell abban, hogy …

Olvass tovább »

Tisztelt Hölgyem! Egy szülő számára időnként nagyon aggasztó lehet, hogy a gyermeke magánélete nem úgy alakul, ahogy azt a szülők elképzelik. Mégis azt tanácsolom, próbáljanak meg megbékélni azzal a gondolattal, hogy a lányuk már a saját útját járja, és talán érezni fogja, hogy milyen döntések hoznak majd az életében igazi boldogságot. Bízni kell abban, hogy … Olvass tovább »

A legutóbbi párkapcsolatomban az exem nagyon megalázott, a gyerekünket sem akarta, faképnél hagyott, azóta képtelen vagyok új kapcsolatba kezdeni, mert félek, hogy mindig ugyanaz a vége, ti mit tennétek, hogy újra legyen "kedvetek" a társkereséshez?

28/L vagyok, kifejezetten szép voltam, fotósmunkákra (nem akt, nem pornó, nem meztelenkedés) jártam, megfizettek érte, ültem modellt szobrásznak, festőnek, most azonban (a kapcsolatnak 2,5 éve) nem foglalkozom a külsőmmel, mert úgy érzem, nem kifizetődő. Azt gondolom, hogy tök felesleges újra szépnek lennem, mert úgyis csak ilyen ürgéket vonzok magam köré, így, ha nem vagyok szép, legalább nem bántanak. Nem mertem erről senkinek beszélni, mindenki úgy tudja, a kapcsolatunknak azért lett vége, mert elment külföldre dolgozni. Nem akarom ezt sem hordozni tovább magamban, de félek, ha elmondom bárkinek, majd alkalomadtán visszaélnek vele. Képtelen vagyok elhinni, hogy lehet normális kapcsolatom még, pedig amúgy minden adott, belsőépítész vagyok, sok hobbival, igyekszem aktívan tenni mindent, sok ismerősöm, kedves barátaim vannak, nem vagyok megkeseredett. Viszont ezt a sebet hordozom magamban, nagyon durván bántott ez az ember, nagy kárt okozott nekem, és éppen most kellene, hogy a legszebb legyek, hiszen már nemsokára 30 éves leszek, de képtelen vagyok "újraszép" lenni. Kérlek, ne pszichológust ajánljatok, inkább ötleteket. Ti elmondanátok mindenkinek ezt, hogy milyen rossz volt? ÉS mit tennétek, hogy újra legyen kedv társkereséshez?

Legjobb válasz: Szeretkezni, szeretkezni, szeretkezni. Olyannal, aki szeretetet is ad, de nem frusztrál.

Szeretkezni, szeretkezni, szeretkezni. Olyannal, aki szeretetet is ad, de nem frusztrál.
Talán meg kéne próbálnod új társaságot összehozni, új emberekkel megismerkedni. Próbálj egy új hobbit keresni, ez hozhatja magával. Ki kéne szakadnod az eddig megszokottakból, abból ami frusztrál, bánt és nem lelkesít. Vagy nem eléggé.
A kérdező hozzászólása: Máris két használható javaslat. :-)
Akár még egy használható szeretõt is kaphatsz, de kérek cserébe képet privátban. Hogy izgalmas legyen: Õszintét magadról, arc nélkül és anyaszült meztelenül :-) Az olyan szééép... Meg a gesztus is #1
A kérdező hozzászólása: Te egy vicces arc lehetsz :) de én nem igazán vagyok vevõ internetes ismerkedésre, remélem nem probléma.
Az egyes hozzászóló egy szûz kisfiú, aki csak a neten mer próbálkozni. A sok dugás szerintetek gyógyír a kérdezõ sebeire? Barmokr! Kérdezõ: ahogy a kettes írta, más hobbi. Ott ismerkedj és éld az életed.
Mi történt? Mert errõl nem írtál.
Azért választottad a szürkeséget, mert lélekben és testben megsérültél, félsz, hogy az új kapcsolatban szintén sérülnél vagy ki akarnának használni. Ezt úgy hívják rejtõzködés, elrejted a szépségedet.Ez elõszokott fordulni, ha valaki nagyon borul. Ki a festetlenséget, ki a plusz sulyt, ki az öltözködést választja ebben a helyzetben.
Mint a banknál: "az eddigi hozamok nem jelentenek garanciát a jövõre nézve". Volt egy ilyen pacák, elment. Ebbõl nem következik se az, hogy mindegyik ilyen, se az, hogy a következõ is ilyen lesz. A gyerek?

Pasik! Belemennétek egy barátságba olyan nővel, akiről az az információ, hogy minden párkapcsolata egy hosszabb barátsággal indult?

Ilyen esetben is taszító barátnak lenni? Huszonévesek válaszát várom főként. :)

Legjobb válasz: Ó talán. De szerintem nem.

Ó talán. De szerintem nem.
Mi abban a kockázat, hogy a párkapcsolat barátságból indul?
Mi abban a kockázat, hogy a barátságból lehet hogy párkapcsolat lesz?? Én sem értem mi ebben a probléma. Másrészt ez nem kötelezõ dolog, ha õ esetleg kezdeményez és te csak a barátja akarsz maradni, akkor nemet mondasz és kész. Nem kell járnod vele majd 2 hónap múlva mindenképp, ha most barátkozol vele..
Az a baj ezzel hogy ha együtt lesztek akkor is alakulhat a barátságából szerelem, és ha irántad lanyhulnak az érzései és olyan tipus akkor el fog hagyni érte.
Ennyi benne a kockázat, hogy esetleg alakul valami a barátaival késõbb hiába leszel a párja. Azt még most nem lehet tudni róla, hogy hogyan kezelné ezt a szitut, engedne-e az érzésnek, vagy veled maradna. Ha ennyire kiismered és eloszlatod a kétségeidet akkor oké. Igyekezz majd úgy intézni, hogy veled töltse az ideje nagy részét ne a barátaival igy csökken a rizikó. Probléma megoldva. Egyéb kockázatot nem látok.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!