Találatok a következő kifejezésre: Minden nap szivni a babák orrát, (3 db)

Tényleg minden nap ki kell szívni a babák orrát porszívóval?

1 hetes a babám. Tegnap mondta a védőnő, hogy minden nap szívjuk ki az orrát. Én eddig azt hittem csak akkor kell használni, ha kicsit taknyos lesz.

Legjobb válasz: Én akkor szívtam ha taknyos volt, illetve, ha volt valami szutyi az orrában. Amúgy minek kínozni vele?

Én akkor szívtam ha taknyos volt, illetve, ha volt valami szutyi az orrában. Amúgy minek kínozni vele?
Nekem azt mondta a fül-orr gégész, hogy nem szabad minden nap szívni, mert irritálja az orr nyálkahártyáját. Tengervizes orrspray-vel lehet minden nap öblíteni, ha szükséges.
az én lányomnak az elején minden nap szívtam, mert tele volt ezzel a gumiszerû, anyatejes nem is tudom mivel, próbáltam zsepivel, meg benyúlni, de nem ment, a porszívó zsutty, fél másodperc alatt kiszedte, a kicsi meg tudott rendesen szopni. Aztán egyik napról a másikra kb 3 hós korában elhagytuk, mert nem lett olyan neki, illetve ha volt is, már ki tudtam piszkálni.
Én szinte mindennap szívom a babám orrát születése óta (4, 5 hós). Nem azért mert beteg, hanem mert minden reggel tele van az orra áttetszõ váladékkal. Kérdeztem a gyermekorvosunkat, azt mondta, hogy a száraz levegõ az oka. Párásítok itthon, de még így sem a legjobb. Mondanom sem kell, panelban élünk.
nekem azt mondták, h alapesetben (ha egészséges) se az orrát, se a fülét ne tisztítsam. én ezzel is értek egyet
Én így tettem, ahogy a te védõnõd mondta (az enyém is ezt mondta), már ha nem is minden nap, de mondjuk minden másnap átlagban. És én azért csináltam így, mert így megszokta ezt a procedúrát, és amikor késõbb tényleg szükség volt rá, akkor nem volt hiszti és cirkusz. Mert nagyon sok gyerek nem hagyja, és az óriási probléma, mert kifújni nem tudják még nagyon sokáig rendesen (4-5 éves korukig) és ha a váladék lappang, vagy visszafolyik, akkor durvább betegségeket is okozhat (arcüreg gyulladás, fülgyulladás....) Amúgy elõször 1 évesen volt komolyabban taknyos, de nem volt begyulladva a torka sem, nem is köhögött, szimpla takonykór volt. Aztán legközelebb csak másfél évesen, majd három évesen lett legközelebb taknyos. És ahogy elkezdte az ovit, na.... Már három hónapja kis szünetekkel szinte egyfolytában taknyos. Ha nem engedné a szívás, nem is tudom, hogy mit tennék :-O
csak ha náthás akkor kell.
8 hós a kisfiam, 2szer szivtam neki kézivel kb 2 hónaposan mert szörcsögött. Ha nagy szutyi van az orrában kiszedem pzs-vel vagy ha elérem kézzel.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Annyi mindent mondanak már, hogy követni nem lehet. Én sosem szívtam ki az orrát a lányomnak, csak ha meg volt fázva...egyébként mégis mit kéne? Mondjuk ha csak ilyen kis kézi ballonosra gondolt, attól baja nem lesz, mert nagyjából annyit ér, mint halottnak a csók, de a porszívósról kifejezetten azt olvastam, hogy szárítja, megterheli a nyálkahártyát, úgyhogy mindennapos használatra nem ajánlott---fõleg ha nincs is nagyon mit kiszívni. Én pl megfázáskor is óvatosabb vagyok, azonok a napokon, amikor már túl vagyunk a nehezén, nagyon ritkán szívom, mert elõfordult, hogy a sok szívástól már vérzett az orra, véres volt a váladék, amit leszívtam. Szóval én még akkor is kevesebbszer szívom, mint egyébként mondják, inkább gyakrabban tengervizes orrsprayzem, és kifolyik és letörlöm... Egyébként amikor ilyen pici volt, elõfordult, hogy szörcsögött picit, akkor próbáltam azt kézi ballonossal leszívni, de utána is szörcsögött, úgyhogy nem sokat ért. És pont a sógornõm pici fia is ilyen, és azt mondta a doktornõ, hogy nem kell vele foglalkozni, majd kinövi, és azt mondta, hogy ne legyen 21-22 foknál több a lakásban, és akkor tényleg nem szörcsög...
Te tudod jól: nem kell feleslegesen használni. Mivel folyamatosan vele vagy, tudni fogod, hogy mikor van rá szükség.
Nem. Ha nem muszáj sem a fülét sem az orrát nem piszkálom egyik gyerekemnek sem. Viszont ha hallom fõleg a lányomnál akkor már szívom is le neki. Õ nagyon sokat küzd a fülével de csak ezért. Õ már szépen fúja a noziját is így én ilyen fele fel arányba használom nála az orszi porszit.

Minden nap kell szivni a babák orrát, ha nem náthásak akkor is?

Legjobb válasz: Dehogyis! Miért kéne akkor szívni ha nincs megfázva? Ezt a kérdést nagyon nem értem!

Dehogyis! Miért kéne akkor szívni ha nincs megfázva? Ezt a kérdést nagyon nem értem!
Akkor kell szívni az orrukat, ha váladék van benne. De, ha aggódsz, kérdezzd meg a gyerekorvosotokat, vagy a védõnõtõket. Én csak akkor veszem elõ a porszívót, ha náthás, vagy e féle váladék van az orrában. de ilyen esetben mindig! Ellenkezõ esetben torogk gyulladást, vagy akár tüdõgyulladás is okozhat a hátra csurgó váladék!
Én , minden nap egyszer leszívom. A mi orrunkba is lesz valami annélkül hogy náthásak lennénk

Születése óta minden nap szívni kell a babám orrát. Használatok minden nap tengerisós orrsprayt? Doki szerint nem beteg.8, 5 hónapos

Legjobb válasz: miért kell szívni ha a doki szerint nem beteg?egy vizonyos váladék természetes,eszembe se jutna 8,5 hónapos babának mindennap fujni az orrát orrsprével.csak akkor kell használni ha beteg.

miért kell szívni ha a doki szerint nem beteg?egy vizonyos váladék természetes, eszembe se jutna 8, 5 hónapos babának mindennap fujni az orrát orrsprével.csak akkor kell használni ha beteg.
Én is i szoktam szívni neki 2-3 napota orrsprayt is használok. Még soha nem volt beteg. 15 hónapos anyuka.
Én mindenképp kivizsgáltatnám
Nem lehet.hogy annyira hozzászokott Màr? Voltál vele fülészeten?
Egy allergiavizsgálat nem ártana
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen!
Kicsit gondolj bele. A tengeri só szétmarja az orrnyálkahártyát. Nekem a fül-orr-gégén megtiltotta a fõorvos a használatát. És mondta hogy sajnos a szülõk ész nélkül használják a csecsemõkön és kisbabákon.
Anyatejet? Mire?
A kérdező hozzászólása: Akkor szerintetek anyatejet használjak, vagy mi lenne célszerû?
A kérdező hozzászólása: Még nem, de akkor szerinted nem ártana egy alapos kivizsgálás, ugye? Majd kierõszakolom a dokitól a beutalót, mert õ mindig csak legyint. :(
A kérdező hozzászólása: Az orrába cseppenteni, mert reggelre beszárad és nem kap levegõt tõle.
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen, mindenképp utánna járok!
az elsõ vagyok.A sok orrszívás, gerjeszti a váladékot, ez egy ördögi kör.az anyatej jó ötlet, de már rég el kelet volna vini kifizsgálásra, hogy miért dugul el midig az orra.kérj egy másik dokitól beutalót, de lehet hogy orr fül gégészetre nem is kell beutaló, kérdezz rá az sztk-ban.
A kérdező hozzászólása: minden nap eldugul neki reggelre, estére. :( Az apja ilyen orrfújós. :(
Nekem is hasonló gondom volt, én homeopátiás doktornõvel konzultáltam, és a Sambucus nigra -2x5golyó- nevû szert ajánlotta ( egy evõkanálnyi babavízben oldd fel, és akkor add neki, amikor elõtte-utána kb. 20 percig mást nem eszik), nekünk bevállt. Ja, és ne egyszeri beadásnál várd a hatást, pár nap múlva kezd hatni! Remélem segít! 10hetes baba anyukája
Lehet menni beutaló nélkül is. Én felnõtt vagyok és így voltam én is évekig. Aztán kiderült orrsövényferdülésem van az okozta az orrdugulást


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!