Találatok a következő kifejezésre: Milyen jogi lehet, ha a (7 db)

Milyen jogi következménye lehet, ha a gyerekemet nem engedem az apjához?

Több, mint 10 éve nem élünk együtt 12 éves gyermekem apjával. Házasok sosem voltunk, csak apasági nyilatkozatot írt alá. (Azóta mindketten megházasodtunk, gyerekek is vannak mindkét oldalon.) Szóbeli megállapodás értelmében kéthetente van láthatás. A viszonyunk mostanra romlott meg, megítélésem szerint viselkedése és nézetei károsan befolyásolják gyermekem testi(!!) és szellemi fejl?dését. Mit tehetek? (Pereskedni nem szeretnék!!)

Legjobb válasz: Ha úgy látod, hogy gyermeked kárára van az apjával való kapcsolattartás, abból sajnos mindenképpen per lesz, hacsak az apa bele nem nyugszik, hogy nem akarod hozzá engedni a gyereket. Ezt nem hiszem. Olyat ne tegyél, hogy egyszerûen nem engeded el, a törvény biztosítja a láthatást, ezt ne szegd meg, mert ez egy per esetén ellened szól. Azt, hogy káros hatással van a gyermeked fejlõdésére, sajnos érdemlegesen bizonyítani kell ahhoz, hogy eltiltsák a gyermekétõl, de sok esetben még így is láthatja felügyelet mellett. Nem tudom, mik ezek a káros hatások, de azt tudnod kell, hogy az eltérõ nézetek ehhez nem elegendõek. Keress fel egy családsegítõ központot, hátha ott többet tudnak segíteni, esetleg megmondják hová fordulj, de gyanítom, hogy a pert sajnos nem fogod megúszni.

Ha úgy látod, hogy gyermeked kárára van az apjával való kapcsolattartás, abból sajnos mindenképpen per lesz, hacsak az apa bele nem nyugszik, hogy nem akarod hozzá engedni a gyereket. Ezt nem hiszem. Olyat ne tegyél, hogy egyszerûen nem engeded el, a törvény biztosítja a láthatást, ezt ne szegd meg, mert ez egy per esetén ellened szól. Azt, hogy káros hatással van a gyermeked fejlõdésére, sajnos érdemlegesen bizonyítani kell ahhoz, hogy eltiltsák a gyermekétõl, de sok esetben még így is láthatja felügyelet mellett. Nem tudom, mik ezek a káros hatások, de azt tudnod kell, hogy az eltérõ nézetek ehhez nem elegendõek. Keress fel egy családsegítõ központot, hátha ott többet tudnak segíteni, esetleg megmondják hová fordulj, de gyanítom, hogy a pert sajnos nem fogod megúszni.
Elõszõr is:ezt sajna nem te döntöd el, Hogy a gyereket mi károsítja és mi nem, max kérvényezheted a láthatás megvonását.De amint olvasom hivatalos láthatás nem is votl.Itt az ideje, hogy pótold.Nekem az elsõ fiam élettársi kapcsoaltból született, pár hónaposan maradtam vele egyedül.Kértem gyerekelhelyezést, láthatást, gyerektartás megállapítást.Ezt kellet tvolna neked is tenned anno.Elvileg ha ez nem történt meg a gyerek ninc sis hivatalosan nálad elhelyezve.Elvileg ha ezt õ tudná, tudta volna, bármikor igényt tarthatott volna a gyerekre láthatás gyanánt.Ezek a szóbeli megállapodások jók, ideiglenesen, de ki garantálja hogy a gyerek nagykorúságáig nem változik az ember véleménye.Szóval menj el a bíróságra és add be a gyerekelhelyezést és láthatást.Mondjuk elég nagy már a gyerek, nem árthat õt is bevonni a dolgokba.Ha nem is akar az apjához menni akkor nem erõltetheti, viszont ha akar mert szereti az apját akkor te ne tiltsd.Le kell ülni megbeszélni, ha nem megy akkor kénytelen leszel pereskedni.

Milyen joga lesz egy 14 éves gyermeknek? Komoly válaszokat kérek szépen fontos! Úgy értem ezt a kérdést hogy ha szeretne valakinél aludni akkor a szüleinek mennyi beleszólása lehet és így tovább.

Legjobb válasz: Valakinél alvás tekintetében nulla joga van egy 14 évesnek a szülei akaratával szemben és ez ellen jogorvoslatnak helye nincs. :)

Valakinél alvás tekintetében nulla joga van egy 14 évesnek a szülei akaratával szemben és ez ellen jogorvoslatnak helye nincs. :)
18 éves korodig azt kell csinálnod amit a szüleid mondanak
ezzel az a baj hogy 14 évesnek még 18 éves koráig önélló döntései jogai nagyon nincsenek inkább csak büntethetõ lesst ennyi a 14
Akkor kérdezd meg tõle...
A kérdező hozzászólása: Oké ezeket tudom és köszönöm szépen ezeket a válaszokat. De anyám közölte hogy minden meg fog változni ha betöltöm a 14-et. Ezt hogy érthette? Így ezt nem értem!
18 éves korig beleszólhatnak, és ha akarják, meg is tilthatják. A szülõknek a kötelességeik mellett jogaik is vannak. A 14 évesnek pedig ha nem tetszik, ahogy a szülei bánnak vele, akkor mehet panaszra a gyermekvédelmisekhez, akik szükség esetén kiemelik a családból és intézetbe vagy nevelõszülõkhöz küldik.
Szülõ vagy gondviselõ, ez fontos. Pl gyámság esetén, vagy "árvaházban".
18 éves korodig a szüleidnek mindenbe van beleszólási joguk . Tehát a te esetedben ha azt mondják hogy nem aludhatsz tehát abba semmi beleszólási jogod nincsen mert õk felelnek érted és ha valami komoly dolgot csinálsz akkor azért le is csukhatják érte a szüleidet . De a kérdésedre válaszolva egy 14 éves gyereknek jogilag szinte semmi joga sincsen .
Ugyanaz, mint 13 évesen. És ez egészen 18 éves korodig tart.
18 éves korodig*
14 éves korodban már minden felett dönthetsz, csak a koronád nyitott a szüleidé zárt tehát õk megcáfolhatják nagy baromságaidat 185 éves korodig.
Így van, ahogy az 1. írta. 18 éves korodig a szüleid a felelõsek érted, ha bármi baj lesz veled vagy általad õket veszik elõ.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat.

Milyen jogi lépést lehet tenni egy szórakozóhely üzemeltetõje ellen, ha nem engedik be az embert, pedig sem teltház nem volt, sem a ruházattal nincs gond, és még ittas sem volt?

Nagyon gusztustalannak tartom,hogy csupán fejre válogatják az embert. De még csúnya sem vagyok,és mégsem engedtek be,egy B.P.-i szórakozóhelyre......

Legjobb válasz: A biztonságisnak megmondja, hogy kit engedhet be. Lehet, hogy túl fiatal vagy? Vagy nem olyan stílusú emberek járnak oda, mint te?

A biztonságisnak megmondja, hogy kit engedhet be. Lehet, hogy túl fiatal vagy? Vagy nem olyan stílusú emberek járnak oda, mint te?
Semmit. A tulaj azt enged be akit akar. Gyõrben például sok szórakozóhelyre nem engedik be a cigányokat, mert akkor elpártolnak a fogyasztó vendégek. Annyit mondanak nekik, hogy privát esemény folyik. Persze, lehet valami libsik elkezdenének kavarni, de jogi lépéseket nem tehetnek.
"A tulaj azt enged be akit akar. " Hát azért ez nem így van ! -.- Akkor a parlamentbe sem engedhetné be a kormány az ellenzéket, vagy a szupermarketbe sem engednének be romákat. NEM ! Egy cégnek kötelessége minden ügyfélnek az igényeit kielégíteni, ha az fizetõképes ! Mert kartelezés, maffiagazdaság lenne és azt a kormány bünteti ! Akkor lehetne az hogy flosztják egymás közt a piacot a cégek A fogyasztóvédelemhez kell fordulni, telefonon vagy levélben mindent elmondanak !
A kérdező hozzászólása: de amúgy természetesen nem a tulaj nem engedett be, hanem az egyik alkalmazottja. biztonsági ember.
Az Egyenlõ Bánásmód Hatósághoz fordulhatsz a 2003. évi CXXV. tv. megsértése miatt, esetleg személyiségi jogi pert indíthatsz az illetékes bíróságon. Amúgy aki nem ért hozzá, az ne válaszoljon. Ha valaki nyilvános szolgáltatást nyújt, akkor nem válogathatja meg, hogy kivel köt szerzõdést, és kivel nem (ugyanezen tv. 5. § b) pont).
A kérdező hozzászólása: he he he.... :) egyik sem. :)
vagy csak mert ismernek már, és nem akarnak többet látni :)
A boltos is megtagadhatja a kiszolgálást, ahogy a bár is dönthet úgy, hogy nem enged be, mert pl. nem odaillõ az öltözeted, ittas vagy, büdös vagy, zárt rendezvény van stb.
A kérdező hozzászólása: értem. nem is rossz ötlet! :)
A kérdező hozzászólása: én nem vagyok cigi...... mégsem engedtek be.... és volt 20 e ft nállam, amit máshol költöttem el igy.... akkor máskor esetleg az ilyen gesztusért, egy b. riadót nekik. :)
A kérdező hozzászólása: na ez az... szerintem fejre megy a dolog nagyon... egyszerûen bunkó gyökér.
Akkor szimplán bunkó volt, vagy nem tudom. Ha sem cigány nem vagy, sem trógernak nem nézel ki, beillesz a vendégek közé, akkor nem értem...
A kérdező hozzászólása: nem vagyok túl fiatal, illetve olyan emberek járnak mint én.... nem tudom mi a francért nem engedett be.... zártkörü bulira hivatkozott.... szánalmas, és ráadásul egy ismert szórakozóhely.....
Az ittas személyt sem szolgálják ki, tehát vannak kizáró okok.


Milyen jogi következménye lehet a gyermektartás elmulasztásának, ha a felek közötti kommunikáció hiánya/helyzete kizárja az egyességet?

Terhessen,fiatalkorúként ment férjhez egy barátn?m-hamarosan,a szüléssel cac. egy id?ben zajlott a válása.A lány anyagi és családi helyzete végett az apának ítélték a gyermeket,az ekkor frissen magára maradt jogilag nagykorúsított/de még fiatalkorú anyát pedig gyermektartás fizetésére kötelezték. Neki próbálok perspektívát adni-mivel van némi elmaradása...

Legjobb válasz: ma 20:04-es: és te ezt jogosnak tartod, hogy az anya nefizessen gyerektartást? Ha egy apa lenne ilyen helyzetben, akkor már acsarkodnál, hogy ha megcsinálta a gyereket, akkor a felelöséget is vállalja és fizessen!!

Ha nem fizet gyerektartást, akkor az apa kérheti ugyan úgy, hogy az állam megelõlegezze a tartásdíjat. Három év után legkésõbb az adósnak ezt a tartozást rendeznie kell, mert adók módjára hajtják be. Azaz akár le is ültethetik, ha nem fizeti vissza.
ma 20:04-es: és te ezt jogosnak tartod, hogy az anya nefizessen gyerektartást? Ha egy apa lenne ilyen helyzetben, akkor már acsarkodnál, hogy ha megcsinálta a gyereket, akkor a felelöséget is vállalja és fizessen!!
"Amíg nem nagykorú addig semmi" A lány nagykorú, tekintve, hogy házasodott és elvált. Jogi értelemben csak nagykorúsított személy köthet házasságot, vagyis jogi értelemben az életkortól függetlenül már felnõtt, jogilag teljesen cselekvõképesnek számít. Ebbõl eredõen a tartási fizetése is fennáll, továbbá a tanulmányai ezt nem befolyásolják. A tartásdíj fizetését saját tartásának kárára is teljesítenie kell. Ez alól "nincs kibúvó".
Hozzá kell tenni, hogy a tartásdíj fizetésének elmulasztása büntetõjogi kategória, tehát nem játék!
Fizessen a lány, mert ez a kötelessége. Nincs neki mibõl?Ha egy férfinek nincs, akkor azt lehet szidni? Mert már olvastam itt ilyeneket! Miért szülte meg a gyereket, ha nem tudja eltartani?Ha segíteni akarsz , akkor segíts rendes munkát találni neki, abból tudja fizetni a tartásdíjat.
Már eleve az a gáz, hogy milyen életet élhet a lány, hogy a pici babát elveszik tõle..ez pedig rendkívûl indokolt kell hogy legyen(!!)
Elõttem szóló, talán nem ok nélkül vették el tõle a gyermeket, arra nem gondolsz? És egy korábbi hozzászólóval egyetértve, ha a férfinak kellene gyerektartást fizetnie, mindenki itt acsarkodna. Most a nõnek kell.... itt a gyerekrõl van szó, az õ tartásáról, az õ gyermekérõl. Természetesen fizessen. Ha ilyen fiatalon gyereket tudott szülni, a felelõsségét is vállalja fel. (38/N)
Nem ismerem a lányt se a pasit, de nagyon sajnálom a lányt, elvették tõle a babát, sõt még õ fizessen a semmibõl..Rendes ember lehetett a bíró és a pasas is.. Ha nem fizeti a gyerektartást annak következményei lesznek idõvel..
Amíg nem nagykorú addig semmi, plusz utánna sem ha nincs bejelentett munkája ami után tudna fizetni.. Az lenne a megoldás ha elmenne szépen az anyuka TANULNI !!! Mire kijárja az egyetemet a gyereke már rég nagykorú lesz, és nem kell fizetni...
Jogi következménye? Fizetés letiltás, ha nincs vagyon árverezése, ha az sincs börtön. És ez így helyes.Gyermektartás fizetésénél egyetlen alternatíva van:fizetni kell. Ha segíteni akarsz, segíts neki munkát keresni, amibõl rendezi a tartozásait.
Utolsó:nincs kedvem újból belinkelni, mert már egyszer megtettem, keress rá a googli-ba, hogy gyerektartás nem fizetés börtön szavakra. Igen, ha valakit feljelentenek gyerektartás nem fizetéséért és nem tudják behajtani rajta, felfüggesztettet kap.A következõ pernél, mint visszaesõt elítélik.Nem az adósok börtönébe kerül(mert ilyen Magyarországon nincs), hanem rsima börtönbe.Mint aki nem fizeti pl be a büntetését, vagy az adóját....letöltendõre.
Akkor is börtönbe kerülhet, ha az állam által megelõlegezett gyerektartást nem tudják rajta behajtani. Erre elég sok precedens van.
Én sem gondolnám hogy ilyesmiért valaki börtönbe csukjanak, és ha valakinek egy házasságon belül nincs egy fillér keresete, akkor menjen börtönbe, mert csak a másik fél keresetébõl tartják a gyereket? Börtönbe bûncselekmény elkövetéséért szokás menni nem? Ilyet még nem hallottam. Persze én is azt mondom, mindenki fizesse meg a tartásdíjat, félreértés ne essék, de a börtön túlzásnak tartom laikusként.
Hát a megelõlegezett tartásdíjnál ez úgy van, hogy adók módjára hajtják be. Adótartozás miatt is csuknak le embereket, és ilyen miatt is. Az APEH hajtja már be olyankor, velük nem érdemes kukoricázni.
Kettõ elég csúnya hibát ejtettél... Tény, hogy van olyan szó is, hogy egyesség, de az nem megegyezést jelent, ugyanis amit te akartál írni, az egyezség. A másik súlyos hibád: azt, hogy végett célhatározónál szoktuk használni, a mondatodban pedig ok szerepel. Nem okoskodásból írtam, hanem azért, hogy ezekre a jövõben figyelj oda, mert egyesek lenézhetnek miatta.
Nekem ennél is jobban bántotta a szememet az a szó, hogy "terhessen". Kérlek, ne kettõzd a betûket önkényesen, nagyon primitív hatást kelt.
A cisztákkal elõfordul.
Én úgy tudom ha kidurran a ciszta, akkor a váladék és a vér kifolyik, azt észre vetted volna, de ha úgy érzed nincs rendeben valami, akkor jobb elmenni az orvoshoz! Ne várj vele!
A kérdező hozzászólása: én értem, h elõfordul, ezért kérdeztem, h ez az lehett-e, volt-e már hasonló vkinek. vagy ha tudta h kidurrant, az milyen érzés volt

A bécsi egyetemen lehet nemzetközi jogot tanulni? és ha igen milyen nyelven? Német? Angol?

Legjobb válasz: Mindkettõn lehet, de nagyobb szerencsével jutsz be németnyelvûre.

Mindkettõn lehet, de nagyobb szerencsével jutsz be németnyelvûre.
A kérdező hozzászólása: köszönööm.(:
A kérdező hozzászólása: és hol lehet a neten megnézni a bécsi egyetem jogi karáról szóló részt.? mert én nem találom.
beírod hogy Justic Universitet Wien. Ha nem adja ki szóljál mert utána nézek máshogy.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!