Találatok a következő kifejezésre: Mikor van ha az utolsó (43 db)

Akkor se vagy az.
Ezt én is meg tudom csinálni. Illetve sokan hiszik még, hogy meg tudják.
A Biblia azt mondja prófétának, akinek az Isten nevében tett jövendölése beteljesedik. Így bibliai értelemben nem vagy próféta. Egyébként egy zenésszel idén sokat vitatkoztam, aki magát szintén az utolsó prófétának mondta. Õ is gyakran ellene szólt a Bibliának, miközben épp arra hivatkozott. Hónapokkal ezelõtt felszívódott, az új albumának a sokat csúszott megjelenése elmaradt, semmi infó róla azóta. Veled is így lesz, ha meg nem térsz, ezalatt azt értem, hogy ha nem a teljes Bibliát kezeled isteni kinyilatkoztatásként. Emlékezz erre, ha eltûntél, és már nem érdekel ez a prófétikus hisztéria.
Egész más a prófétai szolgálat az ószövetségben és az újszövetségben. Az ószövetségben az emberek vezetésért, Isten kinyilatkoztatásért látogatta meg a prófétákat, az újszövetségben a Szent Szellem kitöltetése óta Õ(!) vezeti az embereket (legalábbis Isten gyermekeit) az újszövetségi próféták pedig megerõsítést adnak. Amirõl te beszélsz, bibliai értelemben tudtommal már nem létezik.
Kedves "utolsó próféta"! Küldenék neked egy Igét Istentõl: "ha valaki azt véli, hogy õ valami, holott semmi, önmagát csalja meg." (Gal 6:3) Üdv.

Most mit tegyek? Pótoljam, ne pótoljam? Mi lesz a szünettel? Hogy alakul a védettség? Mi van, ha az utolsó szem is kiürül?

20 00-kor bevettem a yasminelle utolsó el?tti szemét. Hasmenés kapott el 20.15, 00.30, 5.30, 6.20-kor. Pótolni kellene a tabit elvileg, de nem hinném, hogy így sok értelme lenne, mivel kiürülne az is. Tegnapel?tt viszont együtt voltam a párommal és 2x is elment bennem. Mit tegyek most? Este próbáljam bevenni a rendes id?ben az utolsó szemet és imádkozzak, hogy ne legyen baj? Azt sem szeretném, ha csúszna a mensim, de gyereket sem akarok! Viszont a 12 óra hamarosan lejár és nem biztos, hogy bennem marad a bogyó, ha pótolom is.

Legjobb válasz: Olvasd el a tájékoztatót, ha nincs rajta, kérdezd meg a dokidat, ennyi. Ilyenben nem szabad laikust kérdezni.

Olvasd el a tájékoztatót, ha nincs rajta, kérdezd meg a dokidat, ennyi. Ilyenben nem szabad laikust kérdezni.
A kérdező hozzászólása: Nincs ma rendelés, nem tudok dokit kérdezni...Nem tudtam pótolni, mivel azóta is hasmenésem van. Csak imádkozhatok, hogy ne essek teherbe...
ha te is tudod h mi van akkor minek kérdezed? innentõl védekezés a levél végéig, és a betegtájékoztató használata.
sztem nemlesz baj a tegnapelõtti spermiumokkal. de miért nem veszel be vmi hasfogó tablettát, és utána a foggátlót???
A kérdező hozzászólása: Most már mindegy, mivel kicsúsztam a 12 órából...Vettem be hasfogót és ezerrel tömöm magamba, hogy az esti fog.gátló bennem maradjon majd.

Összejöjjek vele? Mi van ha megint ilyen beszari lesz, szakítunk és akkor nem sikerül a felvételi, utolsó év az osztállyal?

Most nyáron szünetet tartottunk. Előtte is megkérdőjeleztem a kapcsolatunkat mert nagyon félénk és alacsonyabb nálam. Ez lesz az utolsó év. Felvételi stb.. Merjek összejönni vele?

Legjobb válasz: valamit szerintem nem értek... alacsonyabb nálad? ez probléma? hol lesz az utolsó éved, az oviban?

valamit szerintem nem értek... alacsonyabb nálad? ez probléma? hol lesz az utolsó éved, az oviban?
ha ennyire bizonytalan vagy, hogy itt kérdezed meg akkor ne
A kérdező hozzászólása: csak kíváncsiságból, hogy más mit tenne a helyemben ha szereti, de félénk.
A kérdező hozzászólása: nekemprobléma hogy lekell hajolni a pasihoz, igen

Most vettem egy Alfa Romeo-t üzembentartóival, de novemberben volt befizetve az utolsó biztosítás rá. A hivatalba még nincs bejelentve. Mi van, ha májusig nem fizetek rá, mint új üzembentartó kötelezőt?

Május körül szeretném vizsgáztatni és használni, megéri-e kivonatni addig a forgalomból?

Legjobb válasz: Vetted - üzembentartóival - ez két külön dolog! :) Az üzembentartói szerzõdés dátumával fog a biztosító dolgozni, ha májusban kötsz biztosítást, akkor visszamenõleg MABISZ díjat kell fizetni, nem kevés összeget!

Vetted - üzembentartóival - ez két külön dolog! :) Az üzembentartói szerzõdés dátumával fog a biztosító dolgozni, ha májusban kötsz biztosítást, akkor visszamenõleg MABISZ díjat kell fizetni, nem kevés összeget!
A kérdező hozzászólása: de nem írtunk az üzembentartóira dátumot, csak magát a papírt, ilyenkor?
Akkor elküldöd július 8-ig
14:04* bocsi
40:04-nek én is csak fénymásolatot töltöttem fel felvire mert mi sem kaptuk meg a bizit, és már fel is dolgozták :)
a regisztrációs levélben jún 2. van, ami azért vicces, mert mi pl még nem kaptuk meg a bizonyítványt, és nem is fogjuk jún 18-ig. amikor szóltunk az ofõnek, akkor annyit tett, hogy tegnap lefénymásoltatta mindenkinek, de a bizit még mindig nem kaptuk meg. ma még bõven van idõ feladni, nem lesz gond:)
Június 2.a 12.es bizonyítvány utolsó feladási határideje! Július 8.a érettségi bizonyítvány + pótpapírok ha van utolsó feladási napja! Ha nem tudod feladni , mert nem kaptad meg + törzslap is kell! akkor júli.8, de jobb ha most megy tutira feldolgozzák és nem lesz keveredés!
bocs...JÚLIUS
Azt jún 8-ig kell beküldeni az érettségi fénymásolatával együtt.
Igen, ma van. Ha postán nem tudod feladni [bár még csak fél kettõ van, a posta biztos nyitva van még, sokáig], akkor regisztrálj felvi.hu-ra, azon belül az E-felvételinél jelentkezz be a kódszámoddal és a születési dátumoddal [plusz e-mailben kapsz egy biztonsági belépési kódot a felületre], aztán a Dokumentumoknál töltsd fel a beszkennelt bizonyítványt!
Ha nem érkezik meg, akkor szerintem a szerzett pontjaidat fogják duplázni.Ha amúgy is dupláznál, akkor nem is feltétlenül kell, hogy feladd.
A kérdező hozzászólása: De az van írva a felvin, h júl.8-ig csak azokat lehet beküldeni, amelyek jún 2 után kerültek a kezünkben...márpedig a 12-es évvégi eredményt már mindenki megkapta..
Konyorgom, olyan nehez bemenni az iskolaba es elkerni, hogy fenymasolhass?! El sem hiszem, a sok kerdes lattan, hogy ti is iden erettsegiztek, nehany ovodasnak jobb szovegertese van es onalobb, mint nehany latogato itt... Nah, kiduhongtem magam, bocs. A kerdesedre valszolva: igen, ma van. Ejfelig kell elkuldeni. A posta meg nyitva van, de elektronikusan is kuldheted. Elektronikusan: a felvi.hu-n. Regisztralsz, belepsz, kapsz egy biztonsagi kodot...und so weiter. De, ehhez kell a reg.leveledben kapott hallgatoi azonosito szam.
nekem még nem adták oda.
és azért nem, mert még nem is állították ki.
Mi az, hogy csak a hozott pontokat fogják figyelembe venni ? Ne kezdjetek már el kombinálni, mert ilyet nem tehetnek, hogy aki jún 2 után küldi el, azt leszarjuk (Jogszabály btw). Aki nem küldi be június kettõre, az majd beküldi július nyolcig. Nem lesz semmi, se kavarodás, se semmi. Azért találták ki ezt az idõpontos dolgot, hogy senki ne hagyja az utolsó pillanatra a feltöltést, mert akkor szegény felviseknek túlórázni kell, ami több pénzt jelent. Én tavaly júliusban töltöttem fel a bizimet, meg mindent, és mégis elfogadták...

A fiúk szeretik a buta nőket? Ki számít butának? És mi van ha buta de viszont szép és jó ember, nagylelkű, aki az utolsót is odaadná?

Legjobb válasz: a "buta" az relatív. mihez képest? milyen téren? elég sok egyetemet végzett ember ismerek, akik szerintem buták. és sok olyat, akiknek nincs felsõfokú végzettségük és mégis okosak.

a "buta" az relatív. mihez képest? milyen téren? elég sok egyetemet végzett ember ismerek, akik szerintem buták. és sok olyat, akiknek nincs felsõfokú végzettségük és mégis okosak.
Ha olyan téren buta, hogy ki lehet használni egy kapcsolatban, akkor a szemét férfiak szeretik, igen.Így könnyû irányítani, és manipulálni.
Sokkal fontosabb nekem, hogy jó ember legyen. A másik meg, hogy hogy buta. Ha mûveletlen az nem zavar. Én elég mûveltnek tartom magam, de nem ez alapján ítélem meg az embereket.
A buta nõket általában a buta férfiak találják meg, ugyanis az okos nem kezd butákkal. A buta férfi csak azt hiszi, hogy õ annyira okos.
Nekem a "kicsit butus de kedves" még okés.Amúgy a butaságnak is megvannak a fokozatai, van akivel szóba sem állok ha nem muszáj, mert amikor megszólal már zavar...aztán ezt csak fokozni tudja.A "szép és buta"veszélyes kategória és van aki pont ezeket vadássza...Az meg hogy valaki jószívû nálam nagyon pozitív.De mindezt miért kérded?
A fiúk szeretik azokat a buta nõket, akik nem komplikáltak. Kellõen naívak ahhoz, hogy ne problémázzanak "fölöslegesen". Sokkal könnyebb mellettük az élet, nem bizalmatlankodnak, nem filozófálgatnak, nem sejtenek hátsószándékot minden "apróságban". A férfiak ilyenkor szabadok, a nõk pedig maximálisan odaadóak.
azt hogy te hülye vagy. miért gondolod, hogy a csaj ezért szopott le? ... ne nézd már ennyire hülyének
a nõnek nem kell okosnak lennie. a nõ legyen szép, kedves, kiegyensúlyozott, és szeresse a brét. na persze, azért ha ostoba, mint egy rakás széna, azért az picit ront az összképen, de ha mindez jóindulattal, kedvességgel és szeximádattal párosul, bármelyik faszi leélne vele egy életet.
igen szeretjuk. nincs vele problema. 25f
Nekem volt dolgom buta csajjal 18 éves volt nála voltam éjszakát.És azt mondtam neki ha leszop és az arcára mehet meg lenyeli szebb lesz a bõre hát úgy ahogy van lenyelte. mit szoltok hozzá?
20:21-es. Ha neked ez ennyire nyilvánvaló, akkor ne állítsd be úgy a lányt, mintha segg hülye lenne, és egy hatalmas kamu miatt engedte neked amit engedett. Amúgy fantasztikus, hogy megpróbáltad leírni a víz képletét, csak kár, hogy helytelenül sikeredett. (Tudod, ha elhagyod a nagybetûket, semmi értelme nem lesz Einstein.) Játszad az okost. Érdekelsz valakit? Mindenki tudja, hogy mi a víz képlete csak a -gyengébbek- kedvéért írtam le (egyeseknek) tudod? Csak, hogy tudj megint mibe belekötni. Ahogy mégis csak megértetted mi az a h2o kisbetûvel is. HÁÁ kettõ (kis kettes jobbalsósarokba HÁ mellett) mellé nagybetûvel O-betû) igy már megérted vagy énekeljem el neked kórsuban itt mindenkivel? Mert szerinted értelmetlen ahogy leírtam. Várom, hogy beleköss valami helyes írába, mert annyira unatkozol más jobb dolgod nincs is. Pl hogy elé vesszõt nem tettem akkor te már nem is érted a mondatot. Kinézem belõled. Te nekem ne játszd meg magad, hogy ennyire vidéki vagy. Pá!
A buta férfia akar csak buta nõt. Ennyi.
20:21-es. Ha neked ez ennyire nyilvánvaló, akkor ne állítsd be úgy a lányt, mintha segg hülye lenne, és egy hatalmas kamu miatt engedte neked amit engedett. Amúgy fantasztikus, hogy megpróbáltad leírni a víz képletét, csak kár, hogy helytelenül sikeredett. (Tudod, ha elhagyod a nagybetûket, semmi értelme nem lesz Einstein.)
"a nõnek nem kell okosnak lennie. a nõ legyen szép, kedves, kiegyensúlyozott, és szeresse a brét." Mert a nõ mi? A nõ tán egy állat vagy rabszolga? Buta vagy és tanulatlan, sajnállak. Amúgy szerintem buta srác buta csajt keres, mert az okos nem áll le vele. Okos, mûvelt srác ritkán keres buta csaj, mert szégyenli mondjuk társaságban. Persze van, akinek mindegy, hogy milyen magas a csaj intelligenciaszintje, a lényeg, hogy kiszolgálja minden téren. Az okos srácok viszont okos lányokat keresnek maguk mellé, akikkel jót lehet beszélgetni, meg lehet velük jelenni társaságban és minden témához hozzá tudnak szólni.
Azok a fiúk szeretik a buta nõket, akik maguk is buták, de mivel a lány butább, ezért úgy érzik, hogy ezzel álcázzák magukat és megjátszák a csajnak meg a környezetüknek, hogy õk mekkora zsenik, így aztán úgy tûnik, h õk a nagy elmék a kapcsolatban.Ez elég hiú érdek.Egy magát valamire tartó férfi, aki nem csak szexpartnert keres, hanem tartós párkapcsolatot, az nem fog leállni ilyen szõke IQ fighterekkel, mert az ember szeret egyenrangú félként beszélgetni a párjával, úgy, hogy az érti is amit mond, nemcsak bámul bambán.Szerintem.
20:11 -nek üzenem hogy a szarban is van víz(h2o) nem ugyan az hülyegyerek???
8:21-nek üzenem, hogy a sperma tényleg szépíti a bõrt. A neutrogénás arckrémekben sperma van. Sõt, ha már itt tartunk az energiaitalokban is az van (taurin). Te se vagy ám egy lángelme.
0711-es: sztem az ha vki nem hisztizik mindenen v nem komplikál meg féltékenykedik nem a butaságnak hanem az érettségnek a jele. én legalábbis eléggé gyerekesnek tartom ha vki mindenen kiakad meg problémázik.
Ha olyan szinten buta, hogy vihog mindenen, és értelmetlenül szövegel, akkor az gáz. Még ha szép, nekem akkor se kellene.
23:30 Igazad van én sem birom a buta lányokat, van amelyikkel el tudok beszélgetni, mert ugyanazt nézzük a TV-ben, de úgy átlagosan nem.

Mikor van peteérésem, ha az utolsó 3 havi menszim: nov.: 27, 28, 29, 30, 1 dec.: 29, 30, 31, 1, 2, jan.: 29, 30, 31, 1, 2?

Legjobb válasz: Ha felmész a ciklus.hu-ra és beírod a három mesid idõpontját, kiszámolja neked:-)

Ha felmész a ciklus.hu-ra és beírod a három mesid idõpontját, kiszámolja neked:-)
febr. 16 17 18-án van ovulációd. és febr. 13-19 -ig vagy a legtermékenyebb.
vagy timmermann.hu ezek az adatok onnan vannak

Mi van, ha megettem az utolsó kannibált?

...akkor van, vagy nincs?

Legjobb válasz: Akkor te vagy az egyetlen kannibál!!!Most komolyan...ilyen hülyeségeket!!!!

Akkor te vagy az egyetlen kannibál!!!Most komolyan...ilyen hülyeségeket!!!!
Fúúúú, akkor te egy nagyon vicces gyerek vagy. De csak ha tényleg megetted!
meg lettél átkozva. mostmár téged csak egy állat pusztíthat el. ha természetes halállal halsz meg, akkor Istenre száll át az utolsó kannibál jelzõ, az meg nem tenne jót az emberiségnek :(

Mi van akkor ha az utolsó nap nem veszem be a fogamzásgátló tablettát?

A 21. szem gyógyszer nincs nálam, ezért ma nem tudom bevenni.

Legjobb válasz: Nyilván csökken a hatása.

Nyilván csökken a hatása.
Egy nappal elöbb lesz a vérzésed, semmi más nem. Viszont arra figyelj, hogy most is csak 7 nap szünetet szabad tartani, utána kell a következö levéllel elkezdeni.
Egy nappal elõbb kezdd az új levelet, így még a hatása sem gyengül.
A tájékoztató szerint kell eljárni. Minden gyógyszer más.

A kompetencia felmérés mettől meddig tart? Hány órakor kezdik, van-e szünet, ha igen, mennyi, mikor fejezik be az utolsót is?

Legjobb válasz: of-d vagy valamelyik tanárod pontosan megmondja.én kuva régen írtam már nem nagyon emlékszem,de az biztos hogy 8-kor kezdtük el,meg volt pár szünet,asszem 10 perc, de ez nem biztos.de hogy meddig tartott....

of-d vagy valamelyik tanárod pontosan megmondja.én kuva régen írtam már nem nagyon emlékszem, de az biztos hogy 8-kor kezdtük el, meg volt pár szünet, asszem 10 perc, de ez nem biztos.de hogy meddig tartott....
Akkor kezdõdik amikor az elsõ óra. És addig tart, mint a negyedik óra vége.
Elõzõ vagyok. Szóval gyakorlatilag olyan, mintha rendes tanítás lenne, a szünetek is úgy vannak beosztva. Elõször elõ két órában magyar, utána második kettõben matek, és irány haza.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!