Találatok a következő kifejezésre: Mikor szólította Jézus a (1 db)

Mikor szólította fel Jézus a biblia leírása szerint lopásra tanítványait?

Legjobb válasz: 1. Mivel Jézus zsidó volt, nagyon jól ismerte az ötödik parancsolatot - Ne lopj! Tanítása is ezt tülrözi. 2. Az idézett esemény Márknál is megtalálható bõvebben (Mk11,1-6). Köztudomású, hogy az evangáliumok közül Márk evangéliuma íródott legkorábban, tehát biztos, hogy nem Lukács írását másolta át kiegészítve. Jézus az esemény elõkészítését úgí tûnik, nem azokkal az apostolokkal intéztette, akiket elküldött a szamárért. Talán még a szamár tulajdonosai is a követõi voltak. "Amikor közeledtek Jeruzsálemhez és Betániához, az Olajfák hegyénél elôre küldött kettôt a tanítványai közül. Azt mondta nekik: »Menjetek be ebbe a helységbe, amelyik elôttetek van, és mindjárt, amint bementek, egy szamarat találtok megkötve, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tôletek, miért teszitek ezt, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és azonnal elengedi ide.« Azok elmentek, megtalálták a szamarat az ajtóhoz kötve, kinn a keresztúton, és eloldották. Az ott állók közül egyesek azt mondták nekik: »Miért oldjátok el a szamarat?« Ôk azt felelték, amit Jézus parancsolt nekik, erre elengedték azokat."

1. Mivel Jézus zsidó volt, nagyon jól ismerte az ötödik parancsolatot - Ne lopj! Tanítása is ezt tülrözi. 2. Az idézett esemény Márknál is megtalálható bõvebben (Mk11, 1-6). Köztudomású, hogy az evangáliumok közül Márk evangéliuma íródott legkorábban, tehát biztos, hogy nem Lukács írását másolta át kiegészítve. Jézus az esemény elõkészítését úgí tûnik, nem azokkal az apostolokkal intéztette, akiket elküldött a szamárért. Talán még a szamár tulajdonosai is a követõi voltak. "Amikor közeledtek Jeruzsálemhez és Betániához, az Olajfák hegyénél elôre küldött kettôt a tanítványai közül. Azt mondta nekik: »Menjetek be ebbe a helységbe, amelyik elôttetek van, és mindjárt, amint bementek, egy szamarat találtok megkötve, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tôletek, miért teszitek ezt, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és azonnal elengedi ide.« Azok elmentek, megtalálták a szamarat az ajtóhoz kötve, kinn a keresztúton, és eloldották. Az ott állók közül egyesek azt mondták nekik: »Miért oldjátok el a szamarat?« Ôk azt felelték, amit Jézus parancsolt nekik, erre elengedték azokat."
Luk. 19, 29-34 "[Jézus] elkülde kettõt az õ tanítványai közül, Mondván: Menjetek el az átellenben levõ faluba ... találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van rá. ... És amikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? õk pedig mondának: Az úrnak szüksége van rá."
soha, Jezusban nem volt bun tehat lopni sem lopott.kulonben is mit lopott volna , hiszen az egesz vilagmindenseg az o tulajdona.
Fordításokban sok részlet elveszlik, ezenkívül meg azért is érthetelen sok helyen a Biblia, mert sok rész el veszett a szent Írásokból!! És elég nehéz volt így is úgy összerakni, h "logikusan", érthetõen kövessék egymást az események!
Talán amikor észre vette hogy másnak több van.
minden az ove lehetett volna , hiszen mindent o teremtett meg teged es engem is.

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Keresztények, mit gondoltok erről?

"A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" stb,stb.

Tehát Isten teremtette a gonoszt,és minden bizonnyal nem ok nélkül.A paradicsomot ő szennyezte be a gonosz létrehozásával.Akkor most honnan is jön az ős gonoszság?

7

Van e az Õrtorony, Vezető testületének hasonló kijelentése mint amit Pál fogalmaz meg?

Róma 1:1 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát,
1Korinthus1:1 Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola

Galata 1:1 Pál apostol, aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül -

5

Isten miért egoista és önimádó?

Aki megteremtette a bolygók,csillagok,fekete lyukak,csillaghalmazok milliárdjait,felépítette az atomi világot,beindította az ősrobbanást,megteremtette az időt és a teret,miközben persze már azelőtt is létezett...,szóval ennek a lénynek az a legfontosabb "küldetése",hogy zavart keltsen a Föld nevű primitív bolygón,miközben korlátolt emberek imáit és ömlengéseit hallgassa és velük "élvezze"az öröklét " gyönyöreit. Istennek csak ennyi célja és értelme lenne?

50

Mit lehet tenni a sharia törvénykezés ellen?

4

A keresztények miért kételkednek a kormeghatározási módszerek eredményeiben?

68

Az István a király c. műben, hogy kell értelmezni azt a részt, hogy " Veled Uram, de nélküled? "

3

Egy mondatba meg tudnál fogalmazni egy társadalmi együttélést segítő etikai, erkölcsi törvényt?

De ne Biblia majmolás legyen, és ne keresztényi bigottizmus,hogy a Biblián kívűl nincs...

27

Ateisták hogyan lehet, hogy az ivaros szaporodáshoz egyszerre vált azonos kromoszómaszámmal alkalmassá a két nem?

Csak erre az egy kérdésre adjatok valahogy választ, és ha sikerül majd megfontolom hogy lemondjak a kreacionista mivoltomról.
:D:D

25

Igaz-e az, hogy a Bibliában az Igazsághoz Szemét van hozzá keverve/hozzá keveredve?

Én így látom.

8

Az Õrtorony teológiát időnként keményen bírálják. Tanúk! Ti ezt nem találjátok elgondolkodtatónak? Tényleg úgy hiszitek hogy semmi sem igaz belőle?

Természetesen azokra a kritikákra gondolok ahol a bibliai érvelés a mérvadó. Az emberi gyarlóság most másodlagos. De nem elhanyagolható.

20

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!