Találatok a következő kifejezésre: Mikor kezd beszelni, (22 db)

Nem függ össze az értelmi képességekkel, hogy ki mikor kezd beszélni, ugye? Lenne ezzel kapcsolatban egy kérdésem.

Ha adott egy baba, aki 22 hónapos és elég szépen , változatosan beszél a korához képest, meg egy másik baba, aki nagyon értelems ugyan, de pár szón kívül semmit sem mond, csak hümmög meg mutogat, akkor ett?l függetlenül még lehetnek azonos szellemi színvonalon, jól gondolom?

Legjobb válasz: Az én fiam sem beszél 21 hónaposan. Pár szavas szókincse van, és van egy nagyobb fiam is, aki egész nap beszél. Értelmi szintje szerintem nem alacsonyabb, mert mindent megért amit mondok neki, ismeri a dalokat, amiket hallgatunk, amit kérek tõle, azt csinálja. A beszédhez meg kell érnie. Ha nem beszél, az nem azt jelenti, hogy buta. Mivel elõtt utóbb minden ember el kezd beszélni, ki korábban, ki késõbb. S van sok olyan ember, aki késõbb beszél, de hihetetlen okos. Szóval engem cseppet sem érdekel, hogy más gyermekem ennyi idõsen már mondókákat mond, majd az én fia is fogja mondani, csak gy kicsit késõbb. Semmirõl sem maradt le a fiam, nagyon kiegyensúlyozott, boldog!

Az én fiam sem beszél 21 hónaposan. Pár szavas szókincse van, és van egy nagyobb fiam is, aki egész nap beszél. Értelmi szintje szerintem nem alacsonyabb, mert mindent megért amit mondok neki, ismeri a dalokat, amiket hallgatunk, amit kérek tõle, azt csinálja. A beszédhez meg kell érnie. Ha nem beszél, az nem azt jelenti, hogy buta. Mivel elõtt utóbb minden ember el kezd beszélni, ki korábban, ki késõbb. S van sok olyan ember, aki késõbb beszél, de hihetetlen okos. Szóval engem cseppet sem érdekel, hogy más gyermekem ennyi idõsen már mondókákat mond, majd az én fia is fogja mondani, csak gy kicsit késõbb. Semmirõl sem maradt le a fiam, nagyon kiegyensúlyozott, boldog!
Szia persze semmi köze hozzá hogy, most késõbb melyik lesz jobb tanulo vagy okosabb a gyerek 3 éves koráig ha nem szolal meg az se baj most azt hogy, vkinek a gyereke már 18 hónaposan beszél vkinek csak 3 évesen fog , Késõbbiekben ez nem fog meg látszodni semmilyen területen. Szoval kedves kérdezõ megnyugodhatsz nem lesz a te babád se lemaradva semmirõl ha estleg rolatok lenne szó!
az öcsém 2, 5 évesen még csak õ-zött és mutogatott. 1. osztály óta dobogós tanuló. Most 10.-es
Albert Einstein állítólag 6 évesen kezdett beszélni.
Csak sajat peldamrol tudok beszelni .elso gyermekem {lany}koran kezdett beszelni 1.5 evesen dalokat enekelt most 6 eves jol tanul es ugy latom erofeszites nelkul tanul uj dolgokat.A masodik [fiu] 2 evesen nehany szot mondott, most 4 eves lessz szepen beszel.Latom hogy ertelmes es fejlodik de fele olyan tempoval mint novere.Nem tudom , hogy a beszedkezsegnek van- e koze hozza.
Utolsó, egyik lány másik fiú, nem egyformán fejlõdnek általában.
Remélem, hogy nem!:( Az én kisfiam is hasonló korú (21 hónapos) és nem beszél.Az egyetlen szó, amit kimond, az a "mama", a többi halandzsa, vagy a szavak elsõ ill. utolsó szótagja.Olyan kis értelmes, annak ellenére, hogy nem beszél, kommunikatív, állandóan mutogat, nyüzsög, és dumál a saját nyelvén.Megértjük egymást. Persze, én is kicsit aggódom emiatt, de talán hamarosan beindul a nyelve és beszélgethetünk! :)
A kérdező hozzászólása: köszi mindenkinek! az én kislányom a nem beszélõs, de én nem aggódom. csak az motoszkál a fejemben, hogy ha tényleg nincs jelentõs különbség észbelileg, akkor mi ösztönzi az egyiket arra, hogy beszéljen, a másikat meg arra, hogy inkább várjon? azt is hallottam-tapasztaltam, hogy aki késõbb kezd beszélni, az nem szavakkal, hanem mondatokkal kezd, addig meg csak gyûjtögeti az infót. :) amúgy tesóm (fiú) 3 évesen kezdett beszélni, és mára egy nagyon okos felnõtt lett belõle. :) Én is úgy tudom, hogy a fiúk késõbb kezdenek beszélni, talán mert alapból az elején õket jobban foglalkoztatja a mozgás, és az én kislányom ebbõl a szempontból inkább fiús, állandóan jön megy, meg se áll.

Mikor kezd beszelni a baba? Termeszetesen az elso szotagokra gondolok.

Legjobb válasz: Az én lányom 12 hónapos volt, amikor a kutyusra azt mondta elõször, hogy "kuku" Azóta egyre több mindennel próbálkozik a drágám :)

Az én lányom 12 hónapos volt, amikor a kutyusra azt mondta elõször, hogy "kuku" Azóta egyre több mindennel próbálkozik a drágám :)
Kisfiam 11 hónapos volt, mikor rámutatott a macskára, és mondta h cica. Most 13 hónaposan anya (ana) apa (pa) papa mama kutya (tya) nem de te ennyi a szókincse..:) fél év múlva már biztos vissza utánozza valamennyire amiket mi mondunk..:)

Mikor kezd beszélni A GYEREK?

Már 16 hónapos a kisfiam és még csak szavakat beszél.PL mama papa cica tasi anya apa néni.Ez még elég?

Legjobb válasz: Az én kisfiam 20 hónapos. Már 10hónaposan mondta, hogy baba, lámpa, papa, mama. Mostanra mondatokban beszél! Nincs olyan szó szinte, amit ne mondana. Kérdéseket tesz fel, majdnem mindig helyesen ragoz. Bár hozzá kell tenni, hogy rengeteget foglalkozom vele, mondókázunk, mesélünk, játszunk. Minden ismerõs csodálkozik, hogy már mindent mond érthetõen. Viszont a mozgása nem volt ilyen gyors, 16 hónaposan indult el. Azóta már szalad :)

Az én kisfiam 20 hónapos. Már 10hónaposan mondta, hogy baba, lámpa, papa, mama. Mostanra mondatokban beszél! Nincs olyan szó szinte, amit ne mondana. Kérdéseket tesz fel, majdnem mindig helyesen ragoz. Bár hozzá kell tenni, hogy rengeteget foglalkozom vele, mondókázunk, mesélünk, játszunk. Minden ismerõs csodálkozik, hogy már mindent mond érthetõen. Viszont a mozgása nem volt ilyen gyors, 16 hónaposan indult el. Azóta már szalad :)
Szerintem egyáltalán nincs elkésve.Az én pici fiam most 21 hós, 17 hósan kezdett "komolyabban"beszélni, de még most is csak szavakat mond, de a szókincs egyre bövül.Van a családban egy 2, 5 éves kisfiú, aki csak most kezdett szavakat mondani.
19:34 Megnyugtatásul érdemes ilyenkor elvinni fül-orr-gége -és ha ott javasolják, akkor audiológiai- vizsgálatra a picit. Sokszor a megnagyobbodott mandula az ok, nyomja a dobhártyákat, így alig valamivel, de csökken a hallás. (Ez pedig a beszédet éppen tanuló gyereknél ugyancsak hátráltató tényezõ.)
elõzõ vagyok, már úgy értem hogy EZ IS normális.
2 éves a fiam semmit se mond még. Aggódom is eleget de állítólag így normális..Igyekszem elhinni :) Én is rengeteget énekeltem, mondókázok neki, verselünk kiskora óta, sose érdekelte igazán. Õ viszont mozgásában volt fejlettebb mint a vele egykorúak. Ez most is így van. Úgyhogy nagyon különbözõek a gyerekek...
19:14 Javítás:) "Kb. másfél hónapos korában" helyett: másfél éves korában.
Hogyne lenne elég! A fiúk beszédkészsége amúgy is gyengébb a lányokhoz viszonyítva. Nagy általánosságban, hiszen minden gyerek más és más: 10 – 11 hónapos gyermek beszédében jelennek meg az elsõ értelmes szavak: papa, mama, pipi, baba. Egy és másfél éves kora között egyre intenzívebb lesz a szókincs gyarapodása. (De még csak egyszavas mondatokat kezd használni.) Kb. másfél hónapos korában két –három szavas mondatokat alkalmaz. „Mi ez?” –kérdésre konkrét és jól ismert tárgyaknál beszéddel válaszol. Két – két és fél éves mire többszavas mondatokkal beszél.
Átlagosnak számít, szerintem.Az én lányom 2.5 éves koráig alig mondott pár szót.Aztáncsak megeredt a nyelve.Le se lehetett "lõni"...
Bõven elég!A lányom sem mondott többet, aztán egyik hétrõl a másikra megeredt a nyelve!Majd nem gyõzöd figyelni milyen gyorsan rájön a beszélhetnék!Aztán már azt fogod várni kicsit maradjon csöndben!
Sziasztok! Az én picim 1hónap múlva 2 éves. Állandóan halandzsázik de sajnos egy szavát sem értjük. ?egérteni sok mindent megért de õ maga nem beszél. nekünk azt mondták, az lehet az oka, hogy beszéd nélkül is meg tudja magát értetnivelünk és amíg ez így mûködik addig nem érzi szükségszerûnek hogy értelmesen beszéljen. Ha éhes odamegy az etetõszékéhez és nyújtószkodik, . ha álmos hozza az alvós nyusziját, ha sétálni akar csörög a kulccsal a zárban vagy hozza a cipõjét stb. Nem tudom hogy így mikor jutunk el a beszédig.


Mitől függ, hogy mikor kezd el egy gyerek beszélni?

Miért van, hogy van akinek hamarabb szólal meg, másnak kés?bb? Ugyanúgy foglalkozok a kisfiammal, sokat mondókázok, énekelek, mesélek neki, beszélek hozzá, okos, értelmes, mindent megért, de nem akar beszélni. 2 és fél éves, más kisgyerek az ? korában mondatokban beszél, ? meg pár szót használ csak. A dokink szerint ne aggódjak, minden rendben van vele, de mégis miért van az, hogy másnak már 2 évesen folyékonyan beszél a gyereke, az enyém meg meg se szólalt még?

Legjobb válasz: Más gyerek sem beszél folyékonyan két éves korában,fõleg nem mondatokban. Nagyon ritka az ilyen gyerek. A fiacskád is fog majd beszélni,ha elég érett lesz hozzá. Akkor még meg is unhatod,annyit fog beszélni. Nincs miért aggódnod.

Más gyerek sem beszél folyékonyan két éves korában, fõleg nem mondatokban. Nagyon ritka az ilyen gyerek. A fiacskád is fog majd beszélni, ha elég érett lesz hozzá. Akkor még meg is unhatod, annyit fog beszélni. Nincs miért aggódnod.
Jó kérdés, nekem is van egy kétéves kislányom, aki még tiszta szavakat sem mond, de istenien halandzsál, mutogat, megért mindent, azt csinálja a mondókákra, amit "kell". A minap mégis beszóltak a játszótéren, - igaz, nem rossz szájízzel -, :"pedig a lányok ügyesebbek szoktak lenni". Persze, ügyesebbek, kérdés, mi számít igazából ügyesnek? Könnyen beszél, aki nem dadog!
Szerintem reggelig sorolhatnánk, hogy mi mindentõl függ. Pl a fiúk (persze általánosságban, vannak azért kivételek) késõbb kezdenek beszélni, mint a lányok. Ezen kívül attól is függ, hogy hogyan kezelik pl ha nem szólal meg. Mert ha pl mutogatva, gügyögve megérteti magát, és megkap mindent így is, akkor lehet hogy feleslegesnek érzi megszólalni. Aztán attól is függ mennyit beszélnek hozzá (nem csak mondókákat), hanem egyáltalán napközben (én pl mindent kommentálok, mint valami sportriporter). Két eltérõ példa: sógornõm kisfia 3 múlt, mikor elkezdett beszélni, 3, 5 évesen már mondatokba rendezte, most 4 lesz és már jól megy neki (csak hadar nagyon, vagyis kapkodva beszél). Kislányom 23 hónapos, már nagyon rég beszél, , mostanra már összetett mondatokban, választékosan, és humora is van. Ekkora eltérések lehetnek, de ha nincsen baj vele (pl lenõtt nyelv stb..) akkor nem kell aggódnod még egy darabig.
Kisfiam 26 hónapos. Õ is még csak szavakat mond. Sokat beszélek hozzá én is, mondókázunk, mesélünk stb. Párom és bátyám is 3 évesen kezdett el beszélni és mondatokban. Addig meg szinte meg se szólaltak. Nyugi, nincs gond, majd beszélni fog.
Az én középsõ fiam 3 lesz májusban, de talán most kezd aránylag érthetõen beszélni.De még mindig a nagyobb részét csak én értem.Mi járunk fejlesztõházba úgynevezett "bölcsis"tornára, és ott azt javasolták, hogy várjak szeptemberig, mert sokszor a nyári mozgás meghozza a beszédet is. Szerintem inkább a genetikától függ, hogy mikor kezd beszélni egy gyerkõc.Nekem az elsõ fiam már 2 évesen tisztán beszélt mondatokban, megszámlálhatatlan verset, mondókát tudott, ugyanannyit beszéltem, foglalkoztam vele mint a középsõvel, és õ mégsem beszél.Mondjuk már én is kezdek aggódni miatta, de legalább pár hete már látom rajta, hogy igyekszik szavakkal, mondatokkal kifejezni magát.
Ez engem is mindig érdekelt. Az én fiam is két és fél éves, most kezdett nemrég csak szavakat mondani. De õ már össze is rakja õket 2-3-4 szavas mondatokba. De alig lehet érteni amit mond.
mitõl függ? az mitõl függ, hogy vki mondjuk 7 hósan kezd kúszni vagy 8 vagy 9? és ettõl függetlenül teljesen egészséges? hát megmondom, nem lehet tudni, vagy ha valamitõl, az idegrendszer fejlettségétõl. van akinek ilyen sorrendben fejlõdnek a dolgok, van akinek meg olyanban, és ennyi. van akinek ekkor érik be van akinek akkor. van ajátszón egy kislány, aki 7 hónappal fiatalabb mint az én kislányom. õ már hónapok óta mondogatja a dolgait (az enyém 2 éves 4 hónapos a napokban), tökéletes kiejtéssel, az enyém most kb. 2-3 hete kezdett el érdemben beszélni, a kiejtése enyhén szólva nem tökéletes. ez már elég nagy késésnek számít az átlaghoz képest, ami lányoknál 2 év. viszont az enyém az õ korában sokkal több mindent tudott, hiába beszélni még nem. szóval akor most melyik gyerek az okosabb, melyik van elõrébb? sztem ilyen kicsi korban nem lehet ezt megmondani, évek mire kiderül, hogy mi a pálya. de vsz egyiknek sincs semmi baja.
Ez az a kérdés, amin én is mindig töröm a fejem! leginkább azért, mert 2 éves fiú gyermekem sem akar még beszélni. Illetve nagyon sok dolgot mond (nem mondatokban), de akár 10 dologra is használja ugyanazt a szót (pl. mámá= macska, Dami(ez Õ), mama, madár, ...stb.)teljesen tudatosan. Van, amit csak nagyon hasonlóan mond (gúnár= guntár) és az alapszavakat többnyire tisztán (papa, baba stb)De én is aggódom kicsit és leginkább azért, mert attól függetlenül, hogy nem fejlõdnek egyformán a gyerekek nekem soknak tûnik akár 1, 5-2 év különbség. No, meg a másik hogy nincs 2 vélemény sem. Ahány szakterület, annyifélét állít. A legújabb (amiben én most a legjobban bízom), hogy a különbözõ mozgásfejlõdési szakaszok számítanak, ugyanis ez az agyban dõl el. És ha valamelyik kimarad (kúszás, mászás)vagy csak nagyon rövid ideig ûzi a gyerek, akkor az LEHET okozója pl. a késõi beszédnek. Én ezt még összevetettem az orvostudománnyal, hogy fiúk esetében 2, 5 éves kortól beszélünk megkésett beszédfejlõdésrõl, ekkor már szakemberhez kell fordulni. De olvastam már 3 éves korhatárt is! Ki tudja ezt eldönteni?! Viszont vannak ellenpéldák mindezekre is! Hát ennyi!

Mikor kezd majd beszelni? Bovebben lent

14 honapos mult a fiam, es eddig mondogatta hogy baba, mama, papa, vau-vau, de most egyik naprol a masikra semmit. Angol kornyezetben el, szoval, csak itthon beszelunk hozza magyarul. Mostanaban viszont eszrevettuk hogy az angolt mintha jobban ertene. Mi csak magyarul beszelunk vele, de a tv csak angolul szol, es amikor mennek a mesek, azonnal szalad a tv ele, es gagyoraszik neki, integet, tancikal a mesere. Lehetseges hogy kesobb fog megtanulni beszelni mivel mas nyelvet is hall?

Legjobb válasz: Általában, különösen a fiúk csak 2 éves koruk után beszélnek többet. A fiad is majd akkor fog mind a két nyelven beszélni. Most még csak tanulgatja a nyelveket.

Általában, különösen a fiúk csak 2 éves koruk után beszélnek többet. A fiad is majd akkor fog mind a két nyelven beszélni. Most még csak tanulgatja a nyelveket.
Nagyon valószínû, hogy késõbb fog elkezdeni beszélni, mint az egynyelvû környezeteben élõ gyerekek, de ebbõl kizárólag elõnye fog származni. Amikor majd két nyelven kommunikál anyanyelvi szinten a kutya se fogja tõle kérdezni, hogy 1, 5, 2 vagy 2, 5 évesen kezdett-e mondatokat alkotni. :)
Az én fiam 16 hónapos, nem beszél õ sem. Hamham, nemnem, vauvau. Ez az amit tud mondani, már ha van kedve hozzá :)
A kérdező hozzászólása: Koszonom a valaszokat. Kivancsi vagyok mikor es milyen nyelven szolal majd meg.

Mitől függ, hogy egy gyerek mikor kezd el beszélni? Kisfiam 1, 5 éves és még szavakat sem mondd! Nem beszél semmit csak mutogat és megért mindent amit mondok neki!

Pedig nagyon sokat beszélek neki meg mondókázunk és énekelek neki és egyszer?en nem akar megszólalni!

Legjobb válasz: Nyugi, ráértek még. Kisfiam 13 hónapos korában mondta, hogy apa, nana-ez én vagyok. Ez ment 16-17 hónapos koráig. Most 21 hónapos kb. 15-20 szót mond, ebbe benne az állathangok utánzása, és sok szónak csak az elejét mondja, az elsõ 2 betût. Kisfiam is így volt mint a tiéd, megértett mindent. Bátyám 2,5 évesen kezdett el beszélni, párom 3 évesen. Addig egyszerûen nem akartak.

Nyugi, ráértek még. Kisfiam 13 hónapos korában mondta, hogy apa, nana-ez én vagyok. Ez ment 16-17 hónapos koráig. Most 21 hónapos kb. 15-20 szót mond, ebbe benne az állathangok utánzása, és sok szónak csak az elejét mondja, az elsõ 2 betût. Kisfiam is így volt mint a tiéd, megértett mindent. Bátyám 2, 5 évesen kezdett el beszélni, párom 3 évesen. Addig egyszerûen nem akartak.
A kisfiuk állítolag késõn kezdenek el beszélni.Nekem is van a környezetemben két 19hónapos kisfiu, egy szót sem tudnak.Kislányom 19hónapos és folyékonyan beszél.A ragozzással vannak problámák.Ugyhogy lehet benne valami.Még azt is hallottam a közösség jót tesz nekik.
Szerintem tök mindegy a megszólalás szempontjából, mennyit beszélsz neki. Az én nagyfiam másfél évesen tökéletesen mondatokban, ragozva beszélt, több száz szavas szókinccsel. És olyan szavakat hibátlanul kimondott, mint szódabikarbóna, plankton..) A kicsi most kezdett beszélni 27 hónaposan. Eddig valami érthetetlen babanyelven dumált, talán az apa, anya- amit érthetõen mondott. (és a nagyobbik 22 hónaposan egy állatenciklopédiából az összes állat nevét tudta, hol laknak, mit esznek stb a kicsi meg annyit a kutyára, hogy vau) Na igen és most elkezdett a kicsi is beszélni, egybõl mondatokban, ragozva és félelmetes szókinccsel, néha csak nézünk, hogy õ volt az, aki 2 hónapja még azt mondta vau? Úgyhogy ne hagyd abba a verselgetést, dalolást, mert a megszólalás szempontjából ennek nincs jelentõsége, hanem abban, hogy ha elkezd beszélni, hogyan és mekkora szókinccsel. Le fogsz döbbenni. Pláne ha majd hirtelen elkezdi mondani a verseket, mert tudja ám.
Sokmindentõl fõgg, hogy mikor kezd beszélni. A fiúk eleve késõbb, öröklés is közrejátszik és tegnap hallottam egy újat: amelyik gyerek nem mászott az állítólag késõbb kezd el dumálni. Ehez nem tudok mit hozzáfûzni, nekem mindkét gyerekem mászott (a kicsi még mindig, õ még nem beszél, 11 hónapos). A nagylányom 1 éves korától folyamatosan bõvítette a szókincsét. De az unokatesóm gyereke 2 éves és elvitték pszichológushoz, mert nem beszél. És azt mondta, hogy azért mert nem mászott. Lehet van összefüggés, de nem hinném, hogy csak ez az oka. Egyébként kistestvére is született 1, 5 évesen, szerintem ez is közrejátszhat.

Mikor kezd el beszélni (szavakat) egy kétnyelvű baba?

Legjobb válasz: általában késõbb kezdenek el beszélni,mint egynyelvû társaik. ez lehet 2-2,5 éves korukban is. ha ezen túl is késik,akkor fel kell keresni az országos beszédvizsgáló központot

általában késõbb kezdenek el beszélni, mint egynyelvû társaik. ez lehet 2-2, 5 éves korukban is. ha ezen túl is késik, akkor fel kell keresni az országos beszédvizsgáló központot
A kérdező hozzászólása: köszi!
Nálunk 11 hónapos volt mikor elkezdett magyarul beszélni, értette a németet is de nem beszélte.Majd 2 évesen bekerült bölcsibe ott k.2 hét alatt megtanulta a németet is.Most mindkét nyelvet tökéletesen beszéli
Az én kislányom 11 hónapos és két nyelven beszélünk hozzá. Tökéletesen megérti mindkét nyelvet a maga szintjén, és már szavakat utánoz. Nem mindig sikerül neki jól befejeznie de iszonyatosan próbálkozik. Nincs megzavarodva a kétnyelvtõl egyátalán. Hogy mikor fog mindkét nyelven érthetõen beszélni azt nem tudom, de sok egynyelvû gyerek is csak 2-2, 5 éves korára beszél szépen, érthetõen.
Ha megzavarodik a kétféle beszédtõl, akkor jóval késõbb. Amit ért, azt meg akkor fogja mondani, amikor megkeményedik a szájpadlása és eléggé kifejlõdik a beszédhez az idegrendszere.
Hülye kérdés. Mitõl lenne a baba kétnyelvû, ha még egy kukkot sem beszél? :) Egyébként a válasz: pont ugyanakkor, amikor egy egynyelvû :)
A kérdező hozzászólása: akihez két nyelven szólnak. csak hülyén fogalmaztam meg a kérdést. amúgy úgy tudom, késõbb, és mindkét nyelven beszél. de mennyivel késõbb?
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen!
A kérdező hozzászólása: köszi a választ! nagyon ügyes kicsi!

Mikor kezdet el babátok beszélni és miket?

Az én kislányom 16hónapos ezeket tudja !!AKA(apa),ányá(anya),dádá, ad ide,aggyá,

Legjobb válasz: Nekem is 16 hónapos a kislányom. 1 éves kora elõtt már nagyon sok állathangot mondott. 1 évesen rámutatott az almára és mondta, hogy alma. Ez volt az elsõ igazi szava. Eleinte lassan gyarapodtak a szavak, de kb 1 hónapja mindent elismétel utánunk, fõleg ha olyan kedvében van. Most már nagy sok mindent mond, fel se tudom sorolni. De mindenki más ütemben fejlõdik, a Te lányod sincs lemaradva.

Nekem is 16 hónapos a kislányom. 1 éves kora elõtt már nagyon sok állathangot mondott. 1 évesen rámutatott az almára és mondta, hogy alma. Ez volt az elsõ igazi szava. Eleinte lassan gyarapodtak a szavak, de kb 1 hónapja mindent elismétel utánunk, fõleg ha olyan kedvében van. Most már nagy sok mindent mond, fel se tudom sorolni. De mindenki más ütemben fejlõdik, a Te lányod sincs lemaradva.
teljesen jól halad, kb. az én fiam is így kezdte ilyen idõs korában. NÁlunk ez elsõ szó az EVE volt, vmiért így nevezte a kutyát - mint késõbb rájöttünk. :D
15 hónapos kisfiam szókincse: annnnya, aba (apa), mamma - és ennyi. 1 évesen kezdte el ezeket mondogatni, akkor még ment az "igen" is, és egyszer tisztán kiejtette a "tejcsi"-t is, aztán úgy döntött, többet nem mondja ezeket.:)
A kérdező hozzászólása: köszönöm az eddigi válaszokat!!!jó babázást nektek!!
15 hónaposan mondta ki az elsõ két szavát, szinte egyszerre: nem és gyere. Kétéves koráig nagyon lassan ment a beszédfejlõdése, áprilisban volt a szülinapja, de még mindig csak olyan tíz szót mondott. Azóta eltelt három hónap, eszméletlenül felgyorsult a folyamat, már mondatokban beszél.
A kislányom 8 hónaposan mondta elõször azt, hogy adá-adá (adjál), annnya, aba (apa), ezeket tudatosan. Azonkívül mondja, hogy baba (ezt nem hiszem, hogy tudatosan), meg most a bau-bau (ez vau-vau akar lenni, mert a kutyusnak mondja). Már lassan 10 hónapos, de több szót nem mond azóta sem.

Véleményetek szerint mitől függ, hogy egy gyerek mikor kezd el beszélni?

Legjobb válasz: Logopédusok szerint fõleg örökletes tényezõktõl, nem beszélve persze az elhanyagolt, ingerszegny környezetben nevelkedõ gyerekekrõl, az más tészta.

Logopédusok szerint fõleg örökletes tényezõktõl, nem beszélve persze az elhanyagolt, ingerszegny környezetben nevelkedõ gyerekekrõl, az más tészta.
A lányok korábban kezdik. Meg az agyuk egyéni sajátosságaitól. Imádom, amikor egyes anyukák azzal jönnek, hogy az õ gyerekük azért kezdett korán beszélni, mert "sokat beszéltek hozzá." Az én kisfiam viszonylag késõn, 2 éves kora után kezdte, valószínûleg azért, mert nem szóltam hozzá sose, ugye? Nyilván ha egy kisgyerek ingerszegény környezetben nõ fel, az késõbb, és szegényesebb szókinccsel kezd beszélni, de ennek a fordítottja nem igaz, vagyis simán lehet, hogy valakivel rendesen foglalkoznak, mégis késõn kezdi. A 10 hónapos lányomnak ma megmutattam a bábkutyát, erre azt mondja, vau-vau. Azt hittem, padlót fogok. A fiam ennyi idõsen soha nem csinált volna ilyet, pedig ugyanazok a szülei. Sõt, a kicsire kevesebb idõ is jut, mint anno a tesójára.
Kisfiam hamar kezdte, 1 évesen nagyon sok szót mondott, 1, 5 évesen jöttek a rövid tõ mondatok, és 21 hónaposan kezdett el folyékonyan beszélni, nagyon érdeklõdõ.
Az én fiam nagyon korán kezdett el beszélni. Egyrészt már magzati kortól beszéltem hozzá, a másik, hogy nagyon kíváncsi természet, minden érdekli és nagyon fogékony is, én pedig mindig kielégítettem a kíváncsiságát erre vonatkozólag. Folyton kérdezgette ez mi, ez mi? Én pedig türelmesen válaszoltam neki mindig, még ha tizedszerre is kérdezte meg, egy idõ után elkezdte ismételgetni a dolgokat, majd pedig a hallottakat tudatosan alkalmazni. Aztán jöttek az 1-2 szavas mondatok, majd az összetett mondatok.
én sem tudom mitõl függ, fiam 21 hónapos folyékonyan beszél és már 8-9 hónaposan mondott szavakat, 1, 5 évesen tõmondatokat, a mozgásfejlõdése is gyorsan fejlõdött 6 hónaposan mászott, áll, 11 hónapos korától önállóan megy, emellett a finom mozgása is, szóval nem tudom mi az oka, de pl kisöcsém 3 éves koráig néhány szót mondott mert mindenki megértette a mutogatást és lusta volt beszélni
nekem az a véleményem h függ a genetikától is, meg a gyerek típusától is. Azt vettem észre a saját környezetemben h az a baba aki mozgásfejlõdésben "gyors" az nem beszélt hamar, és fordítva is igaz. oyan mintha vagy ez, vagy az fejlõdne nála gyorsabban. Az meg h ki mennyit beszél a babához nincs összefüggésben, én egész nap mondom, aztán 16 hósan alig beszél pár szót, viszont a gesztusaival mindenben megérteti magát, lehet ez is befolyásolja a beszéd lassuságát.
Nem tudom mitõl függhet, de 3éves korig kell megtanulni beszélni. Szerintem az a baj, hogy ebben a felgyorsult világban mindenki versenyez és mindent nagyon hamar elvárna egy gyerektõl. Itt is rengeteg olyan kérdés-és szülõ van, aki pánikba esik, hogy két évesen nem beszél a gyereke. Pedig ez még nem kóros. Nekem három gyerekem van, az egyik 2év 3hónapos kora óta beszél szépen tisztán mondtaokban, azelõtt 21hós kora körül kezdett el úgy beszélni, hogy a szavak elsõ szótagját mondta, elõször kevesebb, majg egyre több szavat. Aranyos volt, mert mondokákat dalokat, mindent mondott, de alig értette valaki... csak egyszótaggal. Másik kisfiam már egy évesen mondott szavakat- az általános - mama-papa- de ezeket tudatosan a mamának papának, meg ilyen pápá- stb. És innentõl lett egyre tágabb a szókincse és lényegében nagyon szépen beszélgetett már két évesen. 2, 5éves és mindent mond, mondatokban, egy-két betûje még nincs meg- pl R betû, de egyébként értehõen beszél. Harmadig gyeremekem kereken egy éves és õ is egy két szót mond csak. Kedvenc szava a mama. :) EGyébként ismerõsi körben van olyan gyerek - egy kislány, aki egy évesen tisztán, mindent mondott, sõt múltidõben is és ragozva beszélt- ma is csodagyerek - de olyan kisfiu is, aki 3, 5éves korára sem mondta ki még az elsõ szavát. Mindkét anyuka nagyon kis pedáns, nem mondanám, hogy a kisfiu anyukája elhanyagolta volna a fiát, nem beszélt volna vele és ezért nem beszélt. Szóval nem tudom mitõl lehet ez.
8-as vagyok. Még annyit, hogy egészen meglepõdtem, de a logopédus nem beszélteti a gyereket. Hanem mindenféle képeket kell párosítani, meg a nagyobbakkal is társasoznak, ilyesmi. Bennünket beszédfejlesztõ tornára is elküldött. Tehát a beszéd tényleg nem attól függ, hogy anyuka sokat vagy keveset beszél-e a gyerekhez, hanem a kis agyukban minden mindennel összefügg. A mozgás, a szobatisztaság, a logikai képességek, ezeknek mind van köze a beszédhez. És a tévét nagyon szidják, mint mumust, állítólag attól lehet, hogy nem beszél a gyerek.
3 gyerekem van. Az elsõ, aki lány, már 1 évesen tõmondatokban beszélt. A második kisfiú lett, 13 hós volt az elsõ szónál , aztán b sem állt a szája többet. És itt jön az érdekes benne: a 3. babánk kisfiú lett. Most két éves és nagyon inger gazdag környezet veszi körül és mégsem beszél. Va-va, anya, apa és kész. Azt gondoltam, hogya 3. gyerek fog a leghamarabb elindulni és megszólalni, de nem így történt.Pedig most már õt is zavarja, tiszta hisztis miatta, hogy nem mindig értjük õt meg.
A lányom 10 hónaposan, a fiam 14 hónaposan mondta ki az elsõ szót. Ennek ellenére a fiam másfél évesen már rövid mondatokat mondott, 2 évesen pedig mondókázott, megmondta a nevét, hány éves, hol lakik, és bõvített mondatokban beszélt. Tehát az elsõ szót valóban késõbb mondta ki, de szépen tisztán, mondatokban beszélni végül sokkal hamarabb megtanult a fiú, mint a lány. Sokat beszélõ ember vagyok magam is, nem tudom, hogy ez lenne-e az oka, hogy viszonylag hamar tanultak meg beszélni a gyerekeim.
Bocs, korán küldtem el. Na szóval én is végig beszéltem hozzá a terhesség alatt, meg most is, és érdeklõdõ kislány, mégsem indítja rá semmi, hogy beszéljen. Majd egyszer csak talán beindul....
Lassan 2 éves a kislányom, mindenben nagyon fejlett, mindent megért, viszont az istennek nem akar megszólalni.:( Szavakat mond, meg utánozza a hangokat, de beszélni nem akar.
Szerintem is genetika, és a gyermek milyen típusú - ettõl függ minden. Párom is, és én is nagyon nagy dumaládák voltunk gyerekkorunkban. Velem rendszeresen voltak emiatt gondok oviban és suliban is, két perc csendet nem bírtam ki. Párom szintén ilyen volt, hazafelé az út a suliból másfél óráig tartott neki, mert a faluban az összes öregasszonnyal leállt a kapualjakban beszélgetni. :) Így nem csodálkozom rajta, hogy kisfiam is igazi dumaláda lett. Na meg dackirályfi. 9, 5 hónaposan mondta az elsõ szavait: NEM és DE. Utána rohamosan jött a többi, másfél évesen már rövid mondatokban beszélt, 2 éves kora elõtt már összetett mondatokban beszélt folyékonyan. 3, 5 éves lesz a jövõ hónapban, és hát két perc csend nincs itthon, csak mikor alszik. Nem lehet lelõni, folyamatosan kommentál mindent, rengeteg verset, mondókát, mesét tud. Ezekre lehet mondani, hogy sokat beszéltünk hozzá, sokat foglalkoztunk vele, azért ilyen nagy az ismerete, a szókincse, de maga a beszéd szerintem nem ettõl indul el hamar.

Mikor kezdet el beszélni a gyerkőcötök?

Kislányom 1,5 éves és babanyelven beszél, illetve pár szót mond érhetően (apa, mama, papa, vau-vau...stb). Mikor várhatom h elkezd beszélni?

Legjobb válasz: 16 hós detto igy vagyunk

16 hós detto igy vagyunk
itt kérdezhetsz is
apa hinta tik tak (óra) baba pápá zsupsz Állathangokat utánoz: macska, kutya, rõfi kigyó ló bárány galamb auto
csak ennyi tud....
az enyém 17 hónapos: mammámat!!!! (cumit kér) mammmmámat!!!!!! (inni kér) mammmámat!!!!!!(éhes) stb...:) amugy csak még ennyit mond: enyém eztis azt is vavavu (kutya) meg a saját nyelvén, de már mindent megért. már én is várom hogy ne csak mindig morogjon meg hümmögjön..
Kis javítás: meg nem mondja nekeD,


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!