Találatok a következő kifejezésre: Mikor jár családi adókedvezmény (14 db)

Igényeltük a magzat után járó családi adókedvezményt. Szülés után mi lesz vele a teendő?

Új papírt kell majd kitölteni a munkáltatónál, ami már nem magzatról, hanem megszületett gyermekr?l szól? Ide is fog kelleni az anyakönyvi kivonata és taj kártyája? A válaszokat el?re is köszönöm.

Legjobb válasz: Így ahogy mondod.

Így ahogy mondod.
Ugyanazt a papírt kell majd kitölteni, csak ugye akkor már tudni fogjátok a nevét és a születési dátumát. Természetesen akkor be kell már írni a taj számát és az adó számát is. De csatolni hozzá nem kell semmit.
Szülés után csak akkor kell újat kitölteni, ha már az a szülõ veszi igénybe, mint aki eddig. Év elején úgyis újra kell igényelni. Vagyis nekem így volt. Szeptemberben szültem, már járt a magzati adókedvezmény, és ment is tovább automatikusan. Felhívott a bérszámfejtõ, hogy mehet-e, vagy átveszi a férjem. Mondtam, hogy mehet, semmit sem papíroztunk. Most viszont már küldte a 2013-as nyomtatványt, február elejéig kell neki visszaküldeni. Erre már a gyermek nevét és TAJ számát kell írni.
Akkor munkahely függõ. Nekem januárban töltötte a babám a 91 napos kort. Júliusban amikor szültem újra ki kellett tölteni. Ugyanúgy én vettem igénybe.
Mi is most ebben a cipõben járunk épp most voltunk 91 naposak. Viszont élettárs is igénybe veheti vagy csak kifejezetten házastárs? A leírásban ennyit találtam: -várandós nõ és a vele közös háztartásban élõ házastársa.. Ez elkeserít kicsit, mert eddig ha jól tudom benne volt az élettárs is, most nincs....vagy attól még maradt minden a régiben?
Én úgy tudom, hogy ha egy lakcímen vagytok, akkor az élettárs is. De inkább járj utána, mert nem vagyok 100 % biztos benne.

Az 1 gyerek után járó családi adókedvezményt (10. 000 Ft) a magzat 91. napjától igénybe lehet venni 2011-től. Mi a menete?

Ma hallottam ezt. 25 hetes kismama vagyok.

Legjobb válasz: Nézd meg a linket, ezt ki kell tölteni, orvosi igazolás is kell, amit viszont elvileg nem kell mellékelni, csak megõrizni: http://www.anyabarat.hu/wp-content/uploads/2011/01/adoeloleg..

Ird be egyzerûen, hogy egy gyerek (magzat) után kéred és kész. Tehát ne az a) sort, az összeget, hanem a b) sort, a darabszámot töltsd ki. Az a biztos...
Nagyjából 109 ezer forintos bruttó bérre van szükség ahhoz, hogy egy, 154 ezer forintra, hogy kettõ és 487 ezer forintos bruttó jövedelemre ahhoz, hogy három gyerek esetében maradéktalanul fel lehessen használni a családi adózással járó kedvezményeket – számolta kis az origo.hu.
Mivel a feleséged per pillanat nem fizet adót, és ez adókedvezmény, Te igényelheted vissza az adódból a gyerekek után. (Kérdés, mennyi adót fizetsz havonta, vajon vissza tudod-e igényelni a teljes összeget, vagy nem)
A dokik tudják, hisz eddig is volt ilyen, de csak nagycsaládosoknak, azaz a 3. baba 91 napos korától járt. Most ugyanez jár, csak már az elsõ babánál is, tehát az orvosok tudják, mit kell kitölteni. Egyébként tényleg az orvosnak kell kitölteni és ezt a papirt a munkahelyen leadni a bérszámfejtõnek.
Nézd meg a linket, ezt ki kell tölteni, orvosi igazolás is kell, amit viszont elvileg nem kell mellékelni, csak megõrizni: http://www.anyabarat.hu/wp-content/uploads/2011/01/adoeloleg..
A terhesgondozóban adják ki az igazolást, én 2 hete intéztem el. Lefénymásolni, és azt adjátok le a munkahelyeteken!
en is terhes vagyok .erre anyomtatványra az összeghez mit kell beirni a havi felbontást(10000)?vagy az egészet a 62 ezer valamennyit?
Uh, köszi, ezt észre se vettem! Máris nyomtatom...
Tegnap 21:54-nek, az elején belinkeltem az igénylõ lapot, nézd meg, minden le van írva benne. Ezt kell a munkáltatóhoz leadni. Kicsit macerás, mert mindkét fél munkáltatójának le kell pecsételnie, hogy tudomásul veszi, hogy melyik fél (vagy a felek milyen arányban) veszi(k) igénybe az adókedvezményt. Magzat esetében kell orvosi igazolás, ezt - a kérvény végén található tájékoztató szerint - nem kérik csatolni, csak bemutatni, és aztán megõrizni elévülési idõn belül (ez apeh dokumentumok esetében 10 év, gondolom ennél is).
13.08-nak: igen, az általad emlitett juttatások mellé kapod te (vagy a nejed, vagy mindketten, ha egyikõtök nem tudja teljesen igénybe venni) a befizetendõ adóból a 99.000 Ft kedvezményt. Hát hogy hogyan kell kérni, azt nem tudom sajnos, szerintem ma még senki se, de legalábbis a béresek még nem... de majd kiderül.
Én épp most szeretnék vállalkozást indítani, ezt hogy lehet összeegyeztetni? Milyen lehetõségeim vannak? Pont most kérdeztem nem rég hogy hol a legolcsóbb indítani vállalkozást mert igen csak bizonytalan a kimenetele idehaza pedig fizetni kell ha van mibõl ha nincs, esetleg összeegyeztethetõ ez itthon indított vállalkozási formával? Egyéni kizárva, meghatározott keretig szeretnék felelõs lenni...
És vajon minek kell szerepelnie az orvosi igazoláson? A doki tudhatja már?
Most ez a havi 33000forint ez hogy van, ezt kérni kell?A feleségem a harmadik gyerekkel terhes, GYEDen van itthon, kapja ugye a gyedet 90000 és a csp 26600, és erre még lehetne kérni ezt a 33000 forintot gyerekenként????? Azaz havi 99000 forintot a 90000 és a 26600on felül?
Mi pont ma kértük el. A gondozást végzõ doki adja ki, mert õ tudja igazolni, hogy a magzat elmúlt 91 napos. A te nevedre adják ki, aztán apa beviszi a munkahelyére (vagy a tiedre, attól függ, ki akarja igénybe venni) a kitöltött nyilatkozattal együtt. Nem tudom, hogy elkérik-e az igazolást, majd meglátjuk holnap. :)
Állítólag a terhesgondozást végzõ szülész-nõgyógyász adhat igazolást. Érdekes kérdés, épp ma kérdezte a férjem a munkahelyén, de még nem tud senki semmit.

A családi adókedvezmény már csak 3 gyerek után jár? Mióta? és mi van, ha kettő a saját gyerekem, de a harmadik másik házasságból van, apánál ( velünk) él, de anya veszi fel a családi pótlékot utána.

nem vagyunk házasok, de itt a három gyermek, akkor lehet érvényesíteni a családi adókedvezményt vagy nem.

Legjobb válasz: naná!Nem az számít,hogy közösek e a gyerekek,hanem az számít,hogy közös háztartásban éljetek.Mi az,hogy az anyja veszi fel rá a családit?Ne csináld,ne hagyd magatok!Ti nevelitek,az a gyereké!Semmiköze az anyjának a családihoz!!!Visszamenõleg kérjétek el tõle!Az adókedvezmény pedig jár,mintahogy az iskolai támogatás is.Ingyenes ebéd a suliban,ingyen tankönyvek./mondjuk ez lehet településfüggõ/Nagycsaládosnak számítotok,nézz utána pár dolognak.:)

naná!Nem az számít, hogy közösek e a gyerekek, hanem az számít, hogy közös háztartásban éljetek.Mi az, hogy az anyja veszi fel rá a családit?Ne csináld, ne hagyd magatok!Ti nevelitek, az a gyereké!Semmiköze az anyjának a családihoz!!!Visszamenõleg kérjétek el tõle!Az adókedvezmény pedig jár, mintahogy az iskolai támogatás is.Ingyenes ebéd a suliban, ingyen tankönyvek./mondjuk ez lehet településfüggõ/Nagycsaládosnak számítotok, nézz utána pár dolognak.:)


Családi adókedvezmény kérdés. Ha anyuka gyesen van és az apuka vállalkozó (minimálbérrel bejelentve) és 3 gyerek van, anyukának mivel gyesen van nem jár adókedvezmény, az apukának mennyi jár?

Legjobb válasz: Anyukának semmi, mert a gyesbõl nem vonnak szja-t. Apuka, ha az idei minimálbérrel van bejelentve, az 78eFt, annak az szja-ja 15850 Ft, ha kéri az adójóváírást, akkor marad 3750 Ft a családi adókedvezményre.

Anyukának semmi, mert a gyesbõl nem vonnak szja-t. Apuka, ha az idei minimálbérrel van bejelentve, az 78eFt, annak az szja-ja 15850 Ft, ha kéri az adójóváírást, akkor marad 3750 Ft a családi adókedvezményre.
Nem, a három gyerekre 3*206500 Ft járna, csak mivel a férjed minimálbérre van bejelentve, ezért a minimálbér után adózik, ami következtében hiába kérné a fenti összeget, nincs annyi befizetendõ adója. Br. 488.000 Ft-os jövedelemnél lehet a háromgyerekes családi adókedvezményt teljes egészében igénybe venni.
Már bocs, de aki nem adózik, annak nehéz ADÓkedvezményt adni. Kettõtök összes adója nem éri el a havi 16.000 Ft-ot. Na, abból egy fillért se kell megfizetnetek, tehát SEMMI adót nem fizettek. Adóból ennél többet nem tud engedni nektek senki...
és minimálbért is keres vagy csak papíron kap ennyit, hogy ne kelljen adózni?
ezt, hogy érted, mire gondolsz?
Az eddigi válaszok beérkezése óta az adótörvényt sajnos még nem módosították.
A kérdező hozzászólása: köszönöm, és ez a 3750 ez *3 gyerekekkel??
A kérdező hozzászólása: köszönöm.

Tavalyi évben gyeden voltam, idén februártól tgyáson leszek.2 gyerek után mennyi családi adókedvezményre számíthatok? Mikor járok jobban? Havonta kérjem vagy jövőre egy összegben?

Legjobb válasz: Már most jogosult vagy a két gyerek utáni családi adókedvezményre, ami havi 20.000 Ft a befizetendõ adódból. Ha van annyi adód... Ha nincs, és van férjed, gyerekek apja, aki ott lakik veletek, akkor õ is igénybe veheti. A TGYÁS-odból lehet, hogy igénybe tudod venni teljesen, de a GYED-bõl már biztosan nem. Egyértelmûen havonta érdemes kérni, hiszen ha nem teszed, akkor is csak ugyanannyit kapsz, csak egy évig az állam használja helyetted. Ha kéred és jó lenne egyben a pénz, akkor azt a havi 20-at tedd félre kamatoztatni, mintha meg se kaptad volna, akkor is kamatot kapsz utána egy évig. Te és nem az állam.

Már most jogosult vagy a két gyerek utáni családi adókedvezményre, ami havi 20.000 Ft a befizetendõ adódból. Ha van annyi adód... Ha nincs, és van férjed, gyerekek apja, aki ott lakik veletek, akkor õ is igénybe veheti. A TGYÁS-odból lehet, hogy igénybe tudod venni teljesen, de a GYED-bõl már biztosan nem. Egyértelmûen havonta érdemes kérni, hiszen ha nem teszed, akkor is csak ugyanannyit kapsz, csak egy évig az állam használja helyetted. Ha kéred és jó lenne egyben a pénz, akkor azt a havi 20-at tedd félre kamatoztatni, mintha meg se kaptad volna, akkor is kamatot kapsz utána egy évig. Te és nem az állam.

Mikor jár a családi adókedvezmény?

Mert azt hallottam, hogy már a terhesség idejére is igénybe lehet venni, de hogyan? Visszamen?leg lehet igényelni a jöv? évi adóbevallásommal? Már a 28. hetemet töltöttem, és nem szólt még róla igazán senki. Els? gyermek.

Legjobb válasz: Mostmár csak a 3 gyeremekeseknek jár az adókedvezmény.

Mostmár csak a 3 gyeremekeseknek jár az adókedvezmény.
Az adókedvezményt beleépítették a családi pótlékba. 6 évvel ezelõtt én még kaptam a a kisfiamra mikor terhes voltam vele, de ma már csak a 3 vagy több gyerekes családok kapják.
Szia! Családi adókedvezmény 3 gyerek után jár, de ha van az illetõnek 2 gyereke és a harmadikkal terhes, akkor is jár neki.
Családi adókedvezmény tudomásom szerint csak 3 gyerkeseknek jár. De szerintem kérdezd meg az APEH ügyfélszolgálatán. Regebben 1-2 gyerekre is járt, de drága újkormány ( meggyesi, és Gyurcsány) ezt elvette tõlünk.
azt hiszem ezt mi nem tudjuk megmondani. Keress rá az APEH- honlapjára , ott hátha találsz valamit
Ha a párod dolgozik, akkor õ igénybe tudja venni.
Azt hiszem, magzatra csak akkor tudja az apa is, hogyha házasok vagytok.
90. nap után lehet igénybe venni. A területileg illetékes nõgyógyász ad hozzá papírt, nem adhatja ki más nõgyógyász. Én most intéztem, de én férjnél vagyok, nem tudom hogy ez számít-e. Most megkerestem a nyomtatványt, a mivel kérvényezni lehet és úgy van rajta, h a kedvezményt kérõ magánszemély házastársa/közös gyermek esetén élettársa. Ezt a papírt mindenesetre a bérszámfejtõnél kell leadni, úgyhogy a férjed ott megkérdezheti hogy van ez, nekik tudniuk kell.

Nyáron már igénybe vettem a családi adókedvezményt, mivel terhes vagyok és a magzat 91. napjától jár. Mit kell most tennem?

Akkor kitöltöttem egy nyomtatványt a munkahelyemen, a páromnak nem kellett semmit kitöltenie, csak nekem és csatolnom hozzá egy orvosi igazolást. Azóta jár nekem ez az adókedvezmény nettó tízezer forint. Még nem született meg a baba és most nem tudom, hogy kell-e valamit idén megint kitöltenem. Valami nyilatkozatot..stb. Ha igen, akkor csak nekem, stb...? Kicsit félek, hogy lemaradok valamir?l vagy nem kapom meg idén. Nekem jár ez az adókedvezmény és továbbra is én fogom igénybevenni (baba születése után).

Legjobb válasz: Igen kell. Minden évben újra kell igényelni.

Igen kell. Minden évben újra kell igényelni.
ha februárban adod le akkor csak márciusban kapod meg, tehát a februári fizetéssel nem. és a januári hónapot az éves adóbevallásban tudod visszaigényelni. Most kell leadnod, hogy folyamatosan kapjad.
A kérdező hozzászólása: Jövõ hónapba születik a babám. Most akkor mikor kell leadnom?? Mi van ha csak februárba adom le ha megszületett a baba? Vagy most töltsük ki ugyanúgy a bérszámfejtõvel ahogy nyáron, ugyanezzel a 90. napos igazolással? Az apának hogyhogy nem kell kitöltenie? Mert láttam egy ilyen részt benne..
Most kell leadnod, hogy az elsõ 2 hónapra is kapni akarod. Ha megszületett újra kell majd leadni a gyermek adataival, hogy már nem magzat után igényled. Apuka cégének igazolni kell, hogy õ nem veszi igénybe.
Megint kitölteni azt a szart. Már elnézést. Én is most akadtam ki rajta, tavaly kitöltöttük egyszer amikor 3 hónapos terhes voltam, egyszer amikor megszületett a baba, és most újra. Már elegem van.. Mintha az embernek nem lenne jobb dolga minthogy levelezget a munkahelyével. De sajnos ez van, nem tudsz mit tenni :(
Sajnos most is és februárban is ki kell tölteni. Ez van. És igen, elvileg az apukának is alá kell írnia, meg a munkahelyének is, ha van.
Magzati kedvezményt csak akkor vehet igénybe apuka is, ha házastársak vagytok. Gondolom, mivel a párod munkáltatójának eddig nem kellett kitölteni, az azért volt, mert élettársi kapcsoltban vagytok. Viszont ha megszületik a baba, és továbbra is te veszed igénybe, akkor a párod munkáltatójának is le kell igazolni, hogy õ ott nem kéri. Ezt minden évben újra kell igényelni. Ugyanúgy, ahogy minden évben az adóbevallással kapcsolatos dolgokat is intézni kell.

Mi az a családi adókedvezmény? Meddig és milyen alapon jár?

GYES-t fogok kapni szülés után, mivel csak 4 órás bejelentett állásom van és nem érné meg a GYED-et választanom. Akkor én kapom a GYES-t és a családi pótlékot, apuka pedig igényelheti majd az adókedvezményt? Ha igen, jelenleg erre milyen elõírások vonatkoznak és meddig jár?

Legjobb válasz: Ha az apuka a férjed, akkor már magzatként is igénybe veheti. Ha nem vagytok házasok, akkor a szülés után. A fizetésébõl max. 10.000 Ft-ot nem az államnak fizet be a munkáltató, hanem azt õ megkapja pluszban. Attól függ az összeg, mennyit keres a párod. De max 10.000.- lehet.

Ha az apuka a férjed, akkor már magzatként is igénybe veheti. Ha nem vagytok házasok, akkor a szülés után. A fizetésébõl max. 10.000 Ft-ot nem az államnak fizet be a munkáltató, hanem azt õ megkapja pluszban. Attól függ az összeg, mennyit keres a párod. De max 10.000.- lehet.
A kérdező hozzászólása: Kb milyen fizetés után jár a 10.000 ha megkérdezhetem.
4 órában dolgozol és nem éri meg??? én is 4ben dolgozom nekem is mindenki azt mondta hogy nem éri meg mondja fel meg ilyenek, de milyen jó hogy nem hallgattam rájuk!!! több a gyedem mint a fizetésem volt! 59ezer volt a bruttóm 4 órába és abból kb. 42 ezer ft fizetést kaptam. A gyedem most 46 ezer!!! több mint a fizetésem volt! nehogy már a gyes jobban megérje!
Az attól függ, hogy mennyi a bruttó bére, a gyedet az alapján számolják, nem attól függ, hány órában dolgozik. A családi adókedvezmény 1 gyerek esetén havi 10 ezer forint. Ez már annak is jár, aki minimálbérre van bejelentve, mert a havi adóelõlegtõl függ. Tehát ha pl.apuka havi adója 17 ezer Ft, akkor abból 10 ezret visszakap és csak 7 ezer a levonás.
Addig jár, ameddig a gyerek után kaptok családi pótlékot, általában 20 éves koráig, ha addig tanul
Utolsó inkább általában 18, hisz nagy többség 18 évesen érettségizék és egyetemistának már nem jár.
Hát elég sokan maradnak még érettségi után a középiskolában OKJ szakmát tanulni, nekem tesóm és más rokonaim is voltak így és bizony ez miatt 20 éves koráig kapták a családi pótlékot, ha nappali képzésen vettek részt. Egyébként meg a törvény így írja, hogy 20 éves koráig, ha nappali középfokú intézmény tanulója. Ja, és persze, ha évvesztes, máris nem 18 évesen érettségizik, hanem 19, ha nem bukik meg persze.

Amikor a tgyást igénylem, a családi adókedvezményt is újra kell igényelnem, vagy mivel már megigényeltem a munkahelyemen, automatikusan jár tovább?

Legjobb válasz: Újra kell igényelni, mert eddig magzat után vetted igénybe. A baba születése után pedig már kellenek az õ adatai. (név, TAJ szám stb.)

Újra kell igényelni, mert eddig magzat után vetted igénybe. A baba születése után pedig már kellenek az õ adatai. (név, TAJ szám stb.)
A kérdező hozzászólása: Értem, de még egy hónap múlva szülök csak!Akkor majd ha megszületett, akkor igényeljem újra?Vagy most is?
1. vagyok. Igen, amikor megszületett, újra töltsd ki a papírt, a gyermek adataival. Egyébként folyamatosan fogod kapni, emiatt nem fog kimaradni 1 hónap sem.
A kérdező hozzászólása: Szuper!Nagyon szépen köszönöm a segítséged!!!!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!