Találatok a következő kifejezésre: Mikor a egy (52113 db)

Mi a "Egy komoly ember" címû film végének a lényeg?

A csávót mért hívják be az orvosa a röntgen képek miatt és a végén mi az a iskolás jelenet az mit akar mondani?

8, 5 hós kislányunk 7 hós kora óta feláll kapaszkodva. Pár napja már egy kézzel kapaszkodik. Mennyi idő míg abszolút megáll egyedül? Általában mi a tendencia?

Tudom, hogy mindenkinél más és más, de érdekelne, hogy kb. mikor fog egyedül, kapaszkodás nélkül megállni. Most még eldől, vagy lehuppan, ha elengedi amibe kapaszkodik.

Legjobb válasz: Az én lányom ugyanígy kezdte, kb 9-9,5 hósan már egyedül állt, aztán 10 hós volt, mikor vettem neki egy kis bébitaxit, amit õ tologatott (volt egy kis mûanyag kapaszkodója hátul). Nem az, amibe beleültetik, mert az tök káros és veszélyes! Tologatta pár napig, aztán egyszer csak elengedte, és elindult egyedül. Tudom, úgy terveztem, majd 1 évesen veszek neki cipõt, de el kellett rohannom egy szandálért. Utána nem volt megállás:)

Az én lányom ugyanígy kezdte, kb 9-9, 5 hósan már egyedül állt, aztán 10 hós volt, mikor vettem neki egy kis bébitaxit, amit õ tologatott (volt egy kis mûanyag kapaszkodója hátul). Nem az, amibe beleültetik, mert az tök káros és veszélyes! Tologatta pár napig, aztán egyszer csak elengedte, és elindult egyedül. Tudom, úgy terveztem, majd 1 évesen veszek neki cipõt, de el kellett rohannom egy szandálért. Utána nem volt megállás:)
Lányom is 7 hósan állt fel anno. Ülni nem tudott csak 9!! hónaposan, elõtte egy kézzel kapaszkodott ülve és a másikkal játszott. 10 hónaposan állt meg egyedül.
Mintha én tettem volna fel a kérdést :) Az én fiam is 7hónaposan állt fel most 8, 5hónapos áll egy kézzel kapaszkodva stabilan az elmúlt 2hétben próbálkozik az önálló allassal de persze másodpercek alatt eldõl összeesik Én is nagyon kíváncsi vagyok mikor áll meg önállóan
A kérdező hozzászólása: Kislányunk a héten ült fel elõször egyedül. Eddig nem is próbálkozott, mert szinte egész nap csak állt. :) Aztán egyszer csak 4kézláb helyzetbõl hátra tolatott a kis popóval és szép egyenesen felült. Vettem neki egy Fisher price tanuló asztalkát, imádja. Egész nap ott áll, és zenél. Azóta próbálkozik az egy kezes kapaszkodással, ami már nagyon szépen megy neki. Szerencsére kevesebbet is esik mostmár. Korábban iszonyat sokat koppant szegénykém feje. Köszönöm a válaszokat, akkor én is nézek valami tologatós játékot. Mondjuk Õ a gurulós ruhaszárítónál szokott álldogálni, ami szépen gurul elõtt és Õ lépeget. :)
A kérdező hozzászólása: Elsõ! Linkelném nekem egy olyan bébitaxit kérlek, ami nektek volt? Köszönöm! :)
hihi. mintha én tettem volna fel... :) a kislányomat ma is figyeltem hogy már szinte mindenhol feláll és egy kézzel el is engedi amibe kapaszkodik de csak néz a nagy szemeivel aztán lehuppan és robog tovább (mászik ezerrel)
Elsõ vagyok. Ilyet találtam: http://www.brendon.hu/Products/Details/25207 A miénk jóval egyszerûbb és olcsóbb volt, a lényeg a kapaszkodó hátul, nálunk sokáig favorit volt. A fiam is imádta.

Mi a velemenyetek, ha egy 20 eves csaj havonta 10. 000 Forintot kolt szepitkezesi cuccokra (parfum, smink, hajpakolas, arclemoso, testapolo, testspray, kezkrem, sminkcuccok mikor mit vesz)?

Legjobb válasz: Én úgy szoktam, hogy ami épp elfogy, úgysem fogy el egyszerre minden cuccom, meg nekem 4-5 hónapig bírja egy szempillaspirál, mindig mindenbõl jó minõségût veszek, keresem az akciókat, de 10ezer elég gyorsan elfogy, fõleg ha azt nézzük, hogy egy parfüm 5-6ezernél kezdõdik.

Én úgy szoktam, hogy ami épp elfogy, úgysem fogy el egyszerre minden cuccom, meg nekem 4-5 hónapig bírja egy szempillaspirál, mindig mindenbõl jó minõségût veszek, keresem az akciókat, de 10ezer elég gyorsan elfogy, fõleg ha azt nézzük, hogy egy parfüm 5-6ezernél kezdõdik.
Pénzügyi szférában dolgozva azt szólom hozzá hogyha havonta ugyanennyit félretenne megoldaná a nyugdíjas éveit ^^ Persze kinek mi a fontos. :D
jómegy..:D mit gondoljunk? Ha megteheti, akkor tegye, esetleg használhatna belõlük levesebbet, ha havonta elfogy.
Ha van rá pénze, arra költi amire akarja. Mondjuk ha a szülei vagy a pasija finanszírozza, úgy gáz. Egyébként a 10000 nem annyira vészesen sok szerintem. Vannak, akik simán a többszörösét elköltik ilyenre (sajnos az nem én vagyok :D).
Szerintem akkor tok ügyesen spórolsz :) sajnos nekem Nem megy ...merre szoktál vásárolni ?
Azt gondolom hogy szeret ilyesmiket vásárolni.
Aki kérdezte, hogy hol szoktam vásárolni: Nagyobb városokban ált. több dm meg rossmann van és valahol mindig van akció, ha meg nincs kövi vagy azutáni héten tuti lesz, egyetemist vagyok és másik városban tanulok, ha ott nem is de otthon biztos benézek ilyen helyekre és ha van akciósan jó minõségû cucc akkor megveszem, mondjuk én csak szempilla spirált meg bb krémet veszek, de ezeket mindig megtudom venni ár alatt. Márkás szempillaspirálokat vettem már 250ft-ért is és semmi bajuk nem volt :D
jah és nem ilyen essence termékeket :D
Egyáltalán nem sok. Parfümmel együtt meg nagyon is kevés, egy jobb parfüm ennek a többszöröse.
2 dolog lehet. Tetszel neki, csak még nem tudja mit csináljon mivel van kapcsolata. Dugni akar.
A kérdező hozzászólása: Köszi:) más vélemény még?
egyetértek az elsõ válaszolóval
A kérdező hozzászólása: thnx

Nagyon gáz alkoholt venni egy élelmiszerüzletben hétköznap? Ti mit gondolnátok egy 20-21 éves lányról aki egyedül áll sorba egy kis üveg vodkával a kosarában?

Lenéznétek? Alkoholistának néznétek? Elítélnétek? Vagy azért feltételeznétek, hogy nem egyedül issza meg, mint egy lerobbant alkesz, hanem csak koktél party-ba tart a barátaival. Mert esetemben a második igaz, 22/L vagyok, és megbeszéltük, hogy egy kis üveg vodkával szállunk be barátnőm és én, egyedül kell megvennem és később megadja a felét, de van bennem egy olyan érzés, hogy milyen szánalmas látvány már egy fiatal lány egyedül hétköznap ha piát vásárol. Én azt hinném, ha mást látnék, hogy alkoholista. Ti hogy vagytok ezzel?

Legjobb válasz: Szerintem nem az. Amúgy meg, ne törõdj vele, hogy ismeretlenek, akiket akkor látsz elõször és utoljára, mit gondolnak rólad. Ha meg olyan bolt, ahova napi szinten jársz, és ismernek, akkor egyértelmû, hogy nem az aznapi adagodat viszed épp haza. Szóval ne törõdj vele. Csak halkan jegyzem meg, hogy az igazi alkesz nem egy kis vodkát fog vinni :)

Szerintem nem az. Amúgy meg, ne törõdj vele, hogy ismeretlenek, akiket akkor látsz elõször és utoljára, mit gondolnak rólad. Ha meg olyan bolt, ahova napi szinten jársz, és ismernek, akkor egyértelmû, hogy nem az aznapi adagodat viszed épp haza. Szóval ne törõdj vele. Csak halkan jegyzem meg, hogy az igazi alkesz nem egy kis vodkát fog vinni :)
Bennem máig is megmozdul ilyesmi (férfi létemre), amikor jól láthatóan olcsó borral/töménnyel megyek a pénztár felé, de nem kell ezzel foglalkozni. Akinek fogalma sincs rólam, annak csak ne mozogjon a fantáziája, hogy mit miért veszek.
Ha viszont olyan boltban vásárolsz, ahova naponta jársz, akkor ott az eladók nagyon jól tudják, hogy nem szoktál napi szinten felcsempészni magadhoz egy-egy üveg piát, tehát eszükbe sem jut téged ez alapján minõsíteni. Másrészt, ha otthon rendezel valami bulit, akkor is az üzletben vásárolod meg a hozzávalókat, azért árulják, hogy valaki megvegye! Különösen, ha összekapcsolod más egyéb dolgok vásárlásával (kenyér, tej, akármi), senkinek nem fog feltûnni.
Szerintem senkinek semmi köze hozzá, hogy mit és miért veszel. Én pl minden nap veszek egy doboz cigit a mozgássérült szomszédomnak..ha valaki emiatt azt hiszi, hogy láncdohányos vagyok, hát...:) Ha zavar a dolog, akkor egy olyan boltba menj, ahol nem ismernek. Fizetsz, kijössz és hidd el pár perc múlva senki nem fog rád emlékezni. De szerintem egy üveg vodka miatt nem fog senki alkesznak gondolni.
Hát nekem valahogy soha nem volt szokásom más dolgain agyalni. Nem az az elfoglaltságom egy boltban h nézem h ki mit vesz és találgassam h na vajon mit akar vele. Egyszóval le sm sajnálnám h mit veszel meg mit nem. És pont ugyan ennyire érdekel h mit gondolnak mások rólam. Senkinek semmi köze hozzá h mit veszek. Nem tudom mit lehet egy vásárláson ennyire túl aggódni.
Nem gáz, nem kell vele foglalkozni! De bennem is megmaradt az az emlék, amikor egyik nõismerõsöm reggelire fél kiló kenyérrel és két üveg vodkával állt elõttem sorba! Viszont néha én is kényelmetlenül érzem magam, amikor csak egy üveg sört veszek :)
szia Hidd el, hogy mikor beméssz a boltba, senki nem fogja azt nézni, hogy pont te mit teszel a kosaradba. Az eladók meg el vannak foglalva a saját kis dolgukkal. Nyugodj meg, senki nem fog alkoholistának nézni.
Ha visszagondolok életem összes vásérlására egy se ugrik be, hogy más alkoholt vesz hétköznap és hogy fú alkesz lehet. Ha láttam is olyat valszeg nem érdekelt nem itéltem el a vásérlót. Szerintem aki boltba megy jobban fugyel manapság arra, hogy csak legyen pénz nála kifizetni a kenyeret mint hogy nézze mit veszel.
szia Hidd el, hogy mikor beméssz a boltba, senki nem fogja azt nézni, hogy pont te mit teszel a kosaradba. Az eladók meg el vannak foglalva a saját kis dolgukkal. Nyugodj meg, senki nem fog alkoholistának nézni. Egy eladó
Úgysem ismer senki, amúgy sincs senkinek köze, hogy miért veszel és mit... Amúgy ha egy normális kinézetû lány vagy (úgy értem nem vagy koszos és büdös), akkor inkább gondolnám azt, hogy valami névnapi ajándék gyanánt vásárolsz egy pasinak... Ha mégsem akarsz túl feltûnõ lenni, vegyél más cuccokat is mindjárt, és úgy eltûnik a többi áru közt... Véleményem szerint ennél sokkal gázabb dolog tampont vagy óvszert, esetleg szõrtelenítõt venni. :-))
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Hát megvettem, senki nem szólt be, a személyimet még elkérték, mert alig látszom 16-nak. :) Csak tudjátok, azért paráztam, mert kisgyerekkoromban egy amolyan falujellegû kisvárosban laktam, ott mindenki ismert mindenkit, a CBA-s néni anyám volt általános iskolai osztálytársa, szerintem rohant volna haza, hogy mit vettem. :) Még úgy bennem van ez, hogy nem tudok ilyen idegenül bánni egy másik emberrel, még ha eladó is vagy mögöttem áll a sorba.
elsõ jól írja. Plusz azt se nézik le, aki 13 és úgy vesz többüveget egyedül. Szal neked nincs mért aggódni.
Veled egykorú vagyok, de engem sosem érdekelt, pedig elég gyakran veszek sok és olcsó piát, akár hétköznap, akár hétvégén, egyedül is, haverokkal is. Pedig "nem vagyok alkoholista, csak rajongója vagyok az italnak". :D
Szard le! Semmi közük hozzá, hogy mit veszel és hol.
Ma én is vettem egy fél literes Kalinka Szamovárt a sparba, és nem azért mert meg akarom inni, hanem azért, mert most még 1400Ft de valószínûleg mikor megakarom majd inni 2 hét múlva, már nem annyi lesz. Nem foglalkoztak vele az emberek, sõt a mögöttem jövõ kb. 50 éves nõ is csak 3 sört, meg egy fél literes S-budget vodkát vett, és az se érdekelt senkit.
Ha minden egyes nap kijönnél egy üveg vodkával ugyan abból a boltból, akkor sem lenne senkinek az ég világon semmi köze hozzá, hogy mit kezdesz vele. (Természetesen hozzátartozik a történethez, hogy a jól szituáltság és és az ápoltság manapság már nem lehet elvárás. Alap dolog.) Szerintem érthetõ voltam.
Semmi közük nincs hozzá, különben meg attól, hogy mondjuk kedden veszed meg, nem olyan biztos, hogy akkor is iszod meg, én ii volt, hogy vettem egy 0.7-es whiskyt szerdán péntekre, csak mert akkor még akciós volt, csütörtöktõl viszont már nem, ezért senki nem nézhet alkoholistának, pláne nem 2 decis vodkával.
Ha valaki esetleg tesz is valami megjegyzést (ismerõs vagy akárki) mondd azt, hogy ajándékba lesz fõnöknek, sógornak, stb. stb. névnapra, szülinapra. Egyébként pedig add tudtára, hogy semmi köze hozzá, ha úgy hozza kedved, megiszod te! Aztán nézd meg, milyen pofát vág!! ?? :) )))
Egy boltban AKÁRMIKOR vehetsz alkoholt (ha nagykorú vagy)!... Miért foglalkozol azzal, hogy "mások mit gondolnak"?... SENKINEK SEMMI KÖZE HOZZÁ, mi van a kosaradban!... Én sem szoktam nézegetni mások kosarát, és nem szoktam kombinálni, vajon kinek mire kell a vatta vagy a szafaládé...
Ja, full gáz szerintem is......most komoly, hogy ilyet kérdezel? Egy jól kinézõ, átlagos lány egy szem vodkával, persze, hogy alkesznek néznek....ne viccelj már. Egy alkesz alapból nem 1 üveg piát vesz.
Ez a kérdés pont olyan, mintha egy 21-22 évesnek látszó 14-16 körüli lány tette volna fel..... Én azért szoktam belenézni az elõttem álló kosarába, hogy lássam, mennyit kell várnom. A többi nem érdekel. Boldog fiatal koromban én sem szerettem vattát, tampont, óvszert venni a boltban. Hasonló kamaszos szégyenlõsségen mindenki átesik. Szerintem senki nem néz alkesznek azért, mert egy kis üveg vodkával karöltve álldogálsz a pénztárnál. (Ha valóban ennyi idõs vagy, akkor ráadásul senkinek semmi köze hozzá, és ha nem a falusi kisboltban adod elõ, akkor szerintem nem is foglalkozik senki vele.(A koccintós bor csupa apróval fizetve, azért más lenne...) Egy üveg vodkáért nem kell csapatostul menni a boltba. Nõj fel!
Hehe, én már jártam úgy, hogy 10 üveg spanyol bort vettem a Lidl-ben, mert akciós volt, és a fiam osztálytársának az anyja volt a pénztárosnõ, és csak akkor vettem észre, mikor már felraktam a borokat a futószalagra, szóval nem volt menekvés:D Égett a bõr a képemrõl, hogy ez a nõ most miket fog terjeszteni rólam az iskolában!
Nem sokkal cikibb, mint férfi eladóhoz menni egy doboz tamponnal.

MIért nem találok még egy alkalmi szexpartnert sem, de barátnőt még főleg nem, mi a baj velem, ha nem is egy lány szerint helyes vagyok?

Én már nem bírom tovább! Mindenhol szép lányok és nem igaz, hogy egysem vev? szexre egy kis kalandra sem, mert van valami kifogása!

Legjobb válasz: Nem jól közeledsz hozzájuk. Hogyan szoktál kezdeményezni egy csajnál? Ha akarsz, írj privátban, és megmondom, nekem mi nem jön be, vagy mi igen.

Nem jól közeledsz hozzájuk. Hogyan szoktál kezdeményezni egy csajnál? Ha akarsz, írj privátban, és megmondom, nekem mi nem jön be, vagy mi igen.
Ha egy csaj azt mondja neked, hogy helyes vagy és aranyos stb... az egyenlõ azzal, hogy barátjaként elfogad (majd tovább lehet valami is belõle, de közeljövõbe tuti hogy nem) vagy csak egyszerûen kikosarazott! Én is sokszor kaptam ilyen választ, nem hiába, tényleg jó képû vagyok, [email protected] ha bunkónak, nagyképûnek tartanak azzal vagyok olyan aki megérdemli te is tedd ezt szerintem.... :) ezért is untam bele a "párkapcsolat" keresésbe és "tértem át" az egy éjszakásokra (diszkó helyeken, házibulikon stb) Amúgy hány éves vagy? Mert fiatalabb lányokat, meg lehet dumálni, mert felnéznek az idõsebb fiúkra/férfiakra... tapasztalat...persze ez is egy csúnya módszer de ha már [email protected] velem, miért ne csinálnám velük? :) Úgy is folytonos harc van a nemek között... nos a válaszom... szórakozó helyeken házibulikban keres lányokat, persze elõbb igyál egy kis szíverõsítõt, hogy oldódjon a feszültség. :) Remélem segítettem, hajrá sok sikert! :)
Nem lehet, hogy rosszul közelítesz? Mert a "Szia, van pasid? Nincs? Szexelünk?" nem túl jó kezdés. Nem, az sem jó, ha megkérdezed, hogy bejött-e neki a Csak szexre kellesz!, vagy a Barátság extrákkal c. film, mer arra gondoltál, hogy lehetne õ a te kis Natalie Portmaned attól függetlenül, hogy te nem vagy Ashton Kutcher.
Egyszerûen nem értem, hogy mit nyafognak a férfiak, hogy nem találnak alkalmi kapcsolatot. Megmondom, hogy én miért nem mennék bele csak a szexbe: 1. Ribancoznál utána. 2. Sokkal többre becsülöm azt az embert, akit érdekel a személyiségem és én magam, nem pedig csak a testem. Nem tudom felfogni, hogy mi a jó abban, hogy csak szexet kerestek. A normálisabb lányok között nem fogsz ilyenre vevõt találni... 21/N.
Fogalmi tévedésben vagytok, a helyes, aranyos, kedves sok csajnál nem elõny. Nálam sem, persze ne legyen bunkó de nekem férfi kell nem plüssmackó
de miért nem bírsz felrakni egy kib.szott képet, ahelyett hogy 1000000 alkalommal kiírnád ezt a kérdést más formában? te egy alacsony, önbizalomhiányos, csúnya fiú vagy aki egyesek szerint helyes de senki nem akar kapcsolatot vagy szexet vele, mert mindenki a magas, jóképû, gazdag, izmos fiúkra bukik aki éppen nem te vagy blablablablabla
ha mutatnál képet akkor könyebben lehetne eldönteni hogy miért nem
kuldjetek képet.. mást nem tudok mondani...
velem ugyanez van ): én mindenki szerint tök helyes aranyos vagyok, de senki sem akar szexelni, vagy kapcsolatot az meg viharban sem.
Egy csaj, nem csak a külsõdet nézi ( az igényesebbek)! Lehet, hogy nem túl megnyerõ a kisugárzásod, vagy van valami taszító benned (nem külsõ feltétlen ) ... a csajok számára! Ha meg nem csak szexre mennél, lehet, hogy komolyabb lány is leállna veled! 19/L
Ne a szexpartnert keresd bennünk, és ne is görcsösen keress. Küldenél egy képet? Kíváncsivá tettél. :)
takarodj már.hányszor írod még ki más formában?
vmit nem jól csinalsz!!!!
Küldj egy képet, légyszíííí!
Minek írsz ki ilyen hülye kérdést?? Senki nem kíváncsi a nyomorodra! Nincs is szexuális életed, akkor ne ide írjál! Írjál a nyomorékvagyoknõznisemtudok.hu-ra!

Koncertre ti elmennétek egyedül? Mik ennek az előnyei és mik a hátrányai? Ettől még lehet jót bulizni?

Van ez a koncert, amire mindenképpen ki akarok nézni. Viszont úgy alakult, hogy éppen senki nem tud velem jönni. Amúgy is csak 1-2 ember lett volna, aki szereti ezt a bandát a baráti körből, de úgy alakult, hogy nem tudnak ott lenni. Nagyon szeretnék menni, de nem tudom, érdemes-e így. Volt már úgy, h ilyen szabadtéri rendezvény idején csak úgy kinéztem a koncertre, de az egyrészt nem fizetős volt, másrészt meg bármikor otthagyhattam. Nem volt rossz egyébként, párszor oda is csapódtak hozzám ismerkedni, de azért társaságban az igazi. Ti voltatok már egyedül koncerten? Nem lehangoló? Tudtok úgy önfeledten bulizni? Szóval érdemes kinéznem? Meg amúgy nem tök égő, hogy ott vagyok egyedül egy koncerten, ahol mindenki valakivel/valakikkel van? Előre köszi a válaszokat. :)) 21/N

Legjobb válasz: Én nem tudnék egyedül menni (mondjuk társaságban sem :D), de pl. van ismerõsöm aki 1-2 hete volt egy koncerten full egyedül, és mondta, hogy mellette még csomó ember volt akik tök egyedül mentek el, szóval égõnek nem égõ, fõleg csajnak.

Én nem tudnék egyedül menni (mondjuk társaságban sem :D), de pl. van ismerõsöm aki 1-2 hete volt egy koncerten full egyedül, és mondta, hogy mellette még csomó ember volt akik tök egyedül mentek el, szóval égõnek nem égõ, fõleg csajnak.
Szerintem nyugodtan elmehetsz egyedül, csak nem Nightwish koncertrõl van szó? :)
én elmennék. miért lenne égõ h egyedül vagy? ha bent állsz a tömegben és zúzol, akkor úgyse látja senki :D
amúgy milyen koncert?
Ja, milyen koncert? , , Tudtok -e egyedül önfeledten bulizni?" Drágám, CSAK egyedül tudok önfeledten bulizni, mert utálok másokhoz alkalmazkodni :) ) 18L

Mik a mai lányok igényei? Mit kell egy pasinak teljesíteni, hogy egy nő felnézzen rá? És normális kapcsolatuk legyen, mit kell ahhoz tennie?

Õszinte válaszokat várok. Köszönöm! 17/F

Legjobb válasz: ne legyél olyan,mint egy ösztönlény állat aki megdugna minden csajt nézz ki valahogy kedves hûséges vicces ennyi

ne legyél olyan, mint egy ösztönlény állat aki megdugna minden csajt nézz ki valahogy kedves hûséges vicces ennyi
17 éves vagyok, és elmondom, hogy mi az, ami a barátomban számomra fontos, és ami miatt tisztelem, és ugyanannyira tartom, mint magamat. Ezek természetesen vica-versa mûködnek. Elõször is, baromi jól viseli a kirohanásaimat. Számomra tök fontos, hogy tudjanak kezelni. Sokáig tartott, míg rájött hogyan kell, de most már el nem dobnám magamtól, mert egy ilyen férfi kincset ér. Másodszor, ha vele vagyok, akkor mindig meghallgat, hozzászól, véleményt mond. Vicces, rengeteget nevetünk együtt. Alkalmazkodó bizonyos mértékig, és kompromisszumképes, ami szerintem szintén nagyon fontos, mert ha nem így lenne, akkor kb minden nap összevitatkoznánk azon, hogy most milyen filmet nézzünk, hova menjünk, stb. Nem kényelmesedik bele a kapcsolatunkba, ha én kiszolgálom õt, õ is ki fog engem, ha kérek valamit. Ha éppen nincs kedvem felkelni bevinni a vacsit, akkor õ megy ki. Ha megkívánja a teát, akkor kimegyek, csinálok neki. A problémákat meg akarja beszélni, de (most már) nincsenek nagy vitáink, megtanultuk kezelni a másikat, így általában elnevetjük a dolgot. Szerintem szintén fontos tényezõ, hogy az ágyban is nagyon jó, odafigyel rám, ölelget, szeretget, nem csak 2 percig belém dugja, osztjóvan'. Meg úgy alapjában véve látszik rajta, hogy szeret, sokszor ölel át, csókol meg csak úgy. Elviseli a marhaságaimat, amit amúgy szerintem elég nehéz. Türelmes, hûséges, õszinte, védelmezõ. Ezek azok a tulajdonságok, amik miatt soha, de soha nem hagynám el, mert vele szerintem megfogtam az isten lábát. Hozzáteszem még egyszer, hogy ezek oda-vissza mûködnek, tehát egyáltalán nem papucs.
Utolsó kettõ! Mégis milyen tapasztalataitok vannak nektek? Vagy csak innen ollózzátok össze az "információkat" a másik nemrõl??
20:50 Tapasztalat? Minden nõ visszautasít a külsõm miatt. Ronda és csóró srácot soha nem láttam még bnõvel. Bunkó és hülye srácokat annál többet. Egyéb kérdés?
PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ
Legyen jóképû, magas, izmos, gazdag. A belsõ nem számít egy lánynak se.
Érdekes, én nem látom ennyire borúsan a helyzetet. Ha egy srác igényes magára, tiszta, rendezett, van egy kis ízlése, az már elég lehet. Ezen kívül legyen nagyon rendes, humoros, határozott, megértõ, önfeláldozó, ilyesmik. Viselkedjen férfi módjára, de ne abban az értelemben, hogy sörözik, csavarog, meccset néz, meg a többi sztereotípia. Ha egy férfi férfias, akkor a párja is nõnek fogja érezni magát. Ez az egyik legfontosabb. Felnõtt korban már az is fontos, hogy a férfi egyenrangú félként kezelve az asszonyt, elvégezzen bizonyos házimunkákat. Én fõzõk, mosok, takarítok, teljesen univerzális vagyok, de ma már elvárható, hogy legalább ezeknek egy részét megcsináld mondás nélkül. Egy normális nõ, 20-25 éves kora körül már abban gondolkodik, hogy ki fogja megérteni, támogatni, ki fog jól bánni a gyerekeivel, ki az aki nem hagyja majd cserben. Amelyik lány nem így gondolkodik, arra meg a normális férfiaknak nincs szüksége. Hogy egy kicsit biztassalak, az én korosztályomból nem azok a lányok lettek a legsikeresebbek, vagy találták meg a legjobb pasit, akik a 17-18-as éveikben a legszebbek, legkívánatosabbak voltak. Azok a lányok, akik ennyi idõsen mellõzve voltak, mind boldog, kiegyensúlyozott, normális párkapcsolatban élnek, és ez a többség. Ugyan ez igaz a fiúkra is. Szóval ne aggódj, el jön még a te idõd, csak ne azokra a bizonyos p*csákra gyúrj. :)
A tegnapelõtti 20:54 -es válasz, teljesen megfelel a kérdésedre szerintem. :)
Ha Budapesten élsz, vagy nagyvárosban és TV-n nõttél fel, tehát te is valami modell csajra hajtasz, mint a pornón felnõtt kortársaid 95%-a, akkor valóban rendkívül sok elkölthetetlen pénzre, izmos testre és jóképû arcra lesz szükséged. Mert városban felnõtt, valahogyan kinézõ agymosott csajok, mind prostituáltak lesznek a mai értékrend szerint, mert ma ez a trendi és azt hiszik, hogy mindannyiukra jut egy gazdag jóképû pasi, mert ezt látják a buták amerikai filmekben és a valóságshow-ban. Két esélyed lehet, beéred egy jóval szerényebb csajjal (átlag alatti), vagy vidéken keresel, de ott sem tippelnék arra, hogy jól kinézõ csajok között normálissal találkozol! Hát ennyi! Sok sikert a jövõdhöz! Amúgy nem érdemes hajtanod, mert minden csaj (átlagosak és az alattiak is) a mai értékrend miatt pár év múlva kiszeret belõled, így szokás és majd valaki más után néz, mert nincs ebben semmi rossz állítólag!
tégy úgy, hogy a nõ nõnek érezze magat melletted! kölcsönös tisztelet, bizalom, megértés, a többit tudod.
Rém ronda nõt helyes pasival én is, mert nekünk férfiaknak nemcsak a külsõ számít. Fordítva viszont még soha, és nem tom ti melyik bolygón láttok ilyeneket.
"Tapasztalat? Minden nõ visszautasít a külsõm miatt. Ronda és csóró srácot soha nem láttam még bnõvel. Bunkó és hülye srácokat annál többet. Egyéb kérdés?" Én meg már láttam rém ronda nõt helyes pasival, illetve rém ronda pasit szép nõvel. Erre is, arra is van példa. Ne általánosíts. Azért, mert neked még ne jött össze, létezik normális kapcsolat.
Azt elfelejtettem, hogy õ 20 éves, másfél éve vagyunk együtt, és õ az elsõ barátom.
bizonyos lányok autó és vastag pénztárca nélkül nem állnak szóba idegenekkel. de a lelkem mélyén bízom benne, hogy minden nõ egy megértõ, szeretõ, kedves, vicces fiúra vágyik.
Amit az elsõ válaszoló írt, a te korodban még elég. Késõbb több kell...
mi kell több? mesélj már hagy okosodjak
hát én tudnék mutatni neked ronda csóró pasit csajjal sõt szép csajjal és fordítva is...minden lánynak más kell, csak add magad és légy õszinte, aki szerint pedig a jóképûség és a pénz a fontos arra ne hallgass mert mindenkinek joga van a boldogságra ha van pénze ha nincs ha modell ha nem...

65 éves nő mit akarhat egy 45 éves pasitól? Olvassátok el az alábbi sztorit, majdnem leesetem a székről, mikor olvastam.

http://durvajo.hu/article/id/1169

Legjobb válasz: És egy 50 éves vén f*sz mit akar egy 18 éves csitritõl?

És egy 50 éves vén f*sz mit akar egy 18 éves csitritõl?
Az emberek öregkorukra néha meghülyülnek :D
A kérdező hozzászólása: 50 éves meg a 18 éves is brutális, de ott a csitri inkább a pasi egzisztenciális dolgait nézi
Dejó, hogy az elsõ szerelmem közt 30év volt én 18 õ 48, 20 év az ehhez képest....nem kor dolga. Nekem a kérdés feltevõjétõl esik le az állam. Nyilván nem ideális, mert gyermek és egyebek, de ha mégis szerelmes leszel, akkor nem érdekel! Biztos nem voltál szerelmes. Ha szerelmes vagy veled egy korúba, de jönne a gonosz banya, aki megöregíti 30 évvel, akkor nem szeretnéd?
Elõzõ vok. Most olvasom, a cikk viszonzatlanságról szól...
nemáááááá.nem engedi megnyitni, pedig [email protected] kívánci vagyok.
Szerintem ez az öregasszony egyszerüen nem volt normális.
Van egy tippem...

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!