Találatok a következő kifejezésre: Mikor érkezik első (11 db)

Mikor érkezik a mostani, tavaszi félévi első diákhitel? Ti már megkaptátok?

Mindig március 14-én szoktak utalni, és már 7 óra körül jönni szokott az sms, hogy a számlámon van a pénz, de most még semmi, és kezdek parázni, hogy valamiért nem kapom meg. Valakinek megérkezett már??

Legjobb válasz: nekem megjött

nekem megjött
Én még mindig nem kaptam meg, pedig, ahogy írod, mindig meg szokott jönni. Még fel is hívtam a központot korábban, azt mondták, rendben vagyok. Látom, többen is írtak, hogy nem kapták meg, remélem, csak valami utalási gond van. ????
Nekem megjött, reggel 7re már a számlámon volt.

Mikor érkezik meg az első családi? Gyes? Nem egyszerre folyósítják ugye? Kinek hogy jött meg szüléstől fogva?

jún.7én született a kisfiam.júl közepén kaptam 96ezret gondolom abban benne volt az anyasági64 és a maradék 32 akkor mi volt? mert a kett? együtt 38ezer.

Legjobb válasz: aztán aug.-ban jött 38 ezer.annyi a kettõ együtt,nem? szóval akkor most nem tudom,lehet a júl.gyes-t családi-t nem kaptam,vagy jún-i tört hónapot? kinek hogy küldték? köszi a válaszokat

A kérdező hozzászólása: aztán aug.-ban jött 38 ezer.annyi a kettõ együtt, nem? szóval akkor most nem tudom, lehet a júl.gyes-t családi-t nem kaptam, vagy jún-i tört hónapot? kinek hogy küldték? köszi a válaszokat
De megkaptad mindet. Azt mondod júliusban kaptál 96eFt-ot:64eFt anyasági, +a tört havi Gyes és a családi a 32eFt. Augusztusban kaptad meg a júliusra járó csp-t és a Gyest ami 38eFt. Úgy van mint a fizetés mindig az elõzõ havit kapod, nem elõre fizetnek.
A kérdező hozzászólása: j, OKÉ. Ja, oké.:) Köszi

Mikor érkezik meg az első csekk és a kötvény? Miért nem jött még meg?

Interneten kötöttem új biztosítást, de eddig nem érkezett meg hozzám semmi. Írtam nekik levelet, de még nem válaszoltak. Másoknak is késik a csekkje? És mennyi a kipostázási határid??

Legjobb válasz: én ezért nem kötök interneten keresztül, én már tavaly megkapta a csekket és már be is fizettem az egész évet a Generalinak,volt ismerõsöm aki ilyen idõszakban okozott balesetet és késõbb kiderült, hogy nem volt biztosítása, mert nem tudta bízonyítani,hogy megkötötte interneten keresztül

én ezért nem kötök interneten keresztül, én már tavaly megkapta a csekket és már be is fizettem az egész évet a Generalinak, volt ismerõsöm aki ilyen idõszakban okozott balesetet és késõbb kiderült, hogy nem volt biztosítása, mert nem tudta bízonyítani, hogy megkötötte interneten keresztül
Én a csekket dec. 28-án kaptam meg, a kötvény még nekem se ért ide.
Nekem is "késik". Ha N**risk-el kötötted, akkor ez rendjén van. Halasztott díjfizetés van, 45 (vagy 60) nap. Errõl kell lennie a személyen menüpontban egy igazolásnak is, amit ki kell nyomtatni, mivel ezzel tudod igazolni, hogy van biztosításod. A biztosító bármikor küldheti a csekket, de ha nem küldené, (láttunk már ilyet) neked kell átutalnod a pénzt a megadott ideig, mivel a befizetés a te felelõséged.


Mikor érkezik az első táppénz?

Azt hallottam az sokat szokott késni!

Legjobb válasz: NEKEM 2 HO UTÁN KÜLDTÉK,ÉS AZOTA IS ÖSSZE VISSZA KÜLDIK. 3 HETENTE,DE VAN AMIKOR 6 HETENTE. 32 HETES KISMAMA.

NEKEM 2 HO UTÁN KÜLDTÉK, ÉS AZOTA IS ÖSSZE VISSZA KÜLDIK. 3 HETENTE, DE VAN AMIKOR 6 HETENTE. 32 HETES KISMAMA.
Igen szokott késni!! Nekem volt hogy egy hónapot késett...de utána egy összegben küldték a két havit.
A kérdező hozzászólása: Igen, hát ez nem jó hír, de majd csak lesz addig valahogy. Köszönöm a válaszokat!

Holnap-holnapután érkezik haza az első kiskutyám. Mire kell figyelni az első napokban, hetekben?

9 hetes boxer-labrador keverék fiúcska :)

Legjobb válasz: Mindenre sokszor vidd ki pisilni és ne engedd fel az ágyra ha esetleg benti kutyus. Késõbb pedig, ha lehetséges vidd emberek és kutyák közé. És arról sem szabad megfeledkezni hogy most még kölyök de ha el rontod a nevelést akkor nem lessz jó sem neked sem a kutyusnak tehát nem szabad babusgatni. Amúgy gratulálok biztosan aranyos

Mindenre sokszor vidd ki pisilni és ne engedd fel az ágyra ha esetleg benti kutyus. Késõbb pedig, ha lehetséges vidd emberek és kutyák közé. És arról sem szabad megfeledkezni hogy most még kölyök de ha el rontod a nevelést akkor nem lessz jó sem neked sem a kutyusnak tehát nem szabad babusgatni. Amúgy gratulálok biztosan aranyos
Valószínûleg veszettül fog sírni az elsõ napokban! Én pár napig pl nem hagynám egyedül semmiképpen éjszakára, meg elõttem is írták, hgoy ismertesd meg szépen mindennel :)
elõször hagyd, hogy végigszaglásszon mindent, biztos izgatott lesz. etesd kézbõl, hogy hozzád szokjon és megbarátkozzon veled. mindenképp vidd el orvoshoz, ellenõriztesd le fogait, szemeit, stb.. ügyelj rá hogy ne rágjon meg semmit, mert ha engeded neki hogy megrágja, akkor nem fog róla leszokni és rossz kutya lesz.:)
Bocsi, az "elõzõ" az az elsõ.:)
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen nagyon kedvesek vagytok :) fõleg te utolsó, igazán nagyon hasznomra fog válni amit leírtál, úgy hiszem. Egyébként kinti-benti kutyus lesz, szóval éjszaka és este bent, napközben kint, mivel van egy 14 éves goldink, akik nem akar napközben bejönni a házba, így a kicsit sem akarom "elkényeztetni" szokja azt amit az idõsebb :)
Még pár dolog (utolsó vagyok): Szidni csak akkor szabad, ha tetten érted, pl épp rágja a papucsod. És a rágás nagyon fontos neki, úgyhogy kapjon valamit amit gond nélkül rágcsálhat. Préselt bõr rágóka (csont, cipõ...), 1-2játék, akár régi lyukas zokni összekötve vagy labdára gyúrva. Az enyém pl a hatalmas velõs csontokat imádja, hetekig elvan vele, olcsó és jó. Fõtt, sült üreges csirkecsontot (pl combcsont) soha ne adjatok neki, mert szilánkosan törik és komoly károkat okozhat a bélrendszerben.

Segítenél? Gyesen vagyok első gyermekemmel, most mivel vissza adták a 3 évet, második baba érkezése után miután fogják számolni Tyást Gyed és Gyest? Munkahelyem meg van még, 2011. 09.21 jár le a Gyes és második baba augusztus elején érkezik.

Legjobb válasz: A gyed csak a szülési szabadság lejárta vagy a szüléstõl számított 24 hét eltelte után folyósitható. Tehát ha aug. elejére vagy kiirva, akkor a TGYÁS-t igényelheted júl. elejétõl (28 nappal elõbb). Számold ki, hogy onnan a 168 nap (24 hét) átcsúszik-e jövõ évre. Ha igen, nincs mit tenni, ha az 2010-re esik, akkor igényeld a tgyást a szülés elõtti 28. naptól. A pontos dátumot te tudod (szülés idõpontja). Az én számitásaim szerint ha aug. 01-re vagy kiirva, akkor beleférsz és dec. közepén-végén megigényelheted a GYED-et.

A gyed csak a szülési szabadság lejárta vagy a szüléstõl számított 24 hét eltelte után folyósitható. Tehát ha aug. elejére vagy kiirva, akkor a TGYÁS-t igényelheted júl. elejétõl (28 nappal elõbb). Számold ki, hogy onnan a 168 nap (24 hét) átcsúszik-e jövõ évre. Ha igen, nincs mit tenni, ha az 2010-re esik, akkor igényeld a tgyást a szülés elõtti 28. naptól. A pontos dátumot te tudod (szülés idõpontja). Az én számitásaim szerint ha aug. 01-re vagy kiirva, akkor beleférsz és dec. közepén-végén megigényelheted a GYED-et.
Ha gyesen vagy 2011. szeptemberig, és a tesó augusztusban születik, akkor a tgyás alapja valóban a szerzõdés szerinti béred lesz, de a gyed alapja a minimálbér lesz. Ennek az az oka, hogy a gyed igénylésre 2012-ben kerül majd sor, tehát a gyed alapja a 2011-es év lesz, amikor 6 hónapot meghaladóan gyesen leszel. Viszont a tgyás alapja a 2010-es év, amikor nagyobbrészt (6 hónapot meghaladóan) gyeden voltál, így lesz a tgyás alapja más, mint a gyedé.
Ja, bocs 12.38, félreértettem, amit írtál, az augusztus 1-el, ne haragudj. Kérdezõ, ha augusztus 1-re vagy kiírva, akkor bõven beleférsz a gyeddel 2011-be, a lényeg, hogy július 17 mindenképp el kell kezdened a tgyást, ahogy írtam is.
Én a szabikat javaslom. Egyrészt azért, mert a szabi alatt a normál béredet fogod kapni, ami mindenképp több, mint a gyed, másrészt pedig mert akkor a szabadság alatt kapott teljes béred lesz a tgyás-gyed alap, függetlenül az idõtõl, mert ebben az esetben a tényleges jövedelmedet veszik figyelembe.
Ma 12. 38, augusztus 1-el átcsúszik már 2012-be a gyed igénylés. Kérdezõ, ha a tgyást július 17-el bezárólag meg tudod kezdeni, akkor a tgyás utolsó napja december 30, a gyed elsõ napja meg december 31 lesz, vagyis mindkettõnek 2010 lesz az alapja. Ha ezt meg tudod így csinálni, akkor jó, ha nem, akkor marad a szabi.
A kérdező hozzászólása: Aranyos vagy:) köszönöm szépen .További jó napot!
A kérdező hozzászólása: igen, esetleg van-e valami más megoldás (ha van)hogy megúszom a minimálbér gyedet, ezen kívül, ami itt le van írva.
Milyen ennél részletesebb választ vársz???
A kérdező hozzászólása: Nagyon szépen köszönöm.
A szerzõdés szerinti béredbõl számolják, de ezesetben a TGYÁS-nak is ugyanaz a maximuma van, mint a gyednek szokott lenni, aminél nem kaphatsz többet akkor se, ha járna. Asszem bruttó 102.900 Ft, vagy valami ilyesmi összeg.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat, és hogy tudnám megúszni minimálbér alapú gyedet, mondjam le a Gyest és menjek TGyásra 28 nappal szülés elõtt?vagy vegyem ki a szabikat?
A kérdező hozzászólása: Én tudok valakit aki folyamatoson 2 évig gyesen volt ki vette a szabikat és mégis bére után számolták, ez hogy van akkor 2009 ben szült márciusban, akkor más törvény volt?

Mi történik/mi jár, ha a második baba még az első babával töltött GYED vagy GYES idő alatt érkezik?

Ha gyed id? alatt folyamatosan jár tovább ugyanaz az összeg, vagy újraszámolják? Ha pedig visszamegyek a gyed után (2 éves korban) és nem lesz 1 év bérem a második baba születése el?tt, akkor hogyan számolnak?Ért itt hozzá valaki vagy járt valaki hasonlóan?Terveznénk a 2. babát, csak hát a pénz...

Legjobb válasz: Köszönöm a választ!Tehát akkor járok igazán jól, ha visszamegyek papíron kivenni a szabimat (kb.45 nap).Rögtön a gyedem lejárta után?(még több mint 1 év van belõle hátra.Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget!

A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ!Tehát akkor járok igazán jól, ha visszamegyek papíron kivenni a szabimat (kb.45 nap).Rögtön a gyedem lejárta után?(még több mint 1 év van belõle hátra.Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!