Találatok a következő kifejezésre: Mi az hosszú időre (44 db)

Hát sajnos te semmiben. Jobb ebbe belefolyni. Te max. csak hátráltatnád õket...
Te nem tudsz segíteni rajtuk. Nálunk ugyanez volt a helyzet. Szerencsére megegyeztek, és így "csak " pár százezerbe került a válás. Különben fizethetitek az illetékeket, az ügyvédeknek minden fordulóval több és több pénzt..
Igaz, hogy hosszú ideig is eltarthat, ha nem közös megegyezéssel válnak.Illetve, ha nem tudnak megegyezni a vagyonon.Te maradjál ki belõle szerintem, Neked mind a kettõt tisztelni, szeretni kell, hiszen a szüleid.Ha bármelyik pártjára állnál, csak a másik fél haragját váltanád ki.
Szerintem maradj ki, azzal segítesz a legtöbbet. Ha nem tartoznak össze, mindegy, mennyi ideje voltak együtt, maradj ki, és hagyd, hogy elváljanak. Együtt maradni úgy, hogy akár csak az egyik fél nem érzi jól magát a kapcsolatban, az egész család életét megkeseríti, ezt én gyerekként tapasztaltam sajnos, és azt kívánom, bárcsak elváltak volna.
...mert az nem elég megalázó egy nõnek, anyának, hogy 30 év után lecserélik, mi? :-) Apáddal beszélj, vedd rá, hogy ha már ekkorát taposott anyád lelkébe, akkor legyen annyira nagyvonalú, hogy nem nyafog a vagyon miatt. Neki már úgyis van új nõje... Anyádnak remélhetõleg nem habzik be a szája és nem akarja kisemmizni bosszúból, mert akkor durva lesz.
Férfi vagyok de remélem apád két szék közül a pad alá esik!!! Ilyet megtenni egy családdal, anyukádnak kitartást. 33/f
Talán abban tudnál segíteni, hogy elmondod: ha már a válás mellett döntöttek, akkor azt emberi módon tegyék. Ne tegyék tönkre egy "balhés" válással az elmúlt 30 évet, mert az minden szempontból tönkre tenné õket. Ha már végleges a döntés, ne alázzák meg egymást.

Mi az: Hosszú, kemény, és ha a szádba teszed és ki-be huzogatod, akkor egy idő valami fehér "lötty" fog kifolyni belőle?

Nah, szerintetek mi az? :) Ha nem sikerül megfejteni, elárulom. :P

Legjobb válasz: Fogkefe? ( jégkrém?:D )

tejes cumis üveg
Fogkefe? ( jégkrém?:D )
Kösz, akkor hát megoldódott a rejtély. Ezek szerint a saját számba kell tenni.
Fogmosás.
fogkefe, fogkrém, fogmosás... persze mások egybõl rosszra gondolnak, kis huncutok :)
Tehén tõgye kikeményítve...
Tejivás szívószállal ^-^
A saját számba tegyem?
Pénisz...
A kérdező hozzászólása: A fogkefés, fogkrémes megoldás a jó! :D De milyen válaszok...:) Azért mindenkinek megy a zöld kezecske! :)
uccsó vagyok, a józsis, nem jószi lett, hanem józsi :)
Fogkefe :p

Felejtettetek már valamit hosszú-hosszú időre a hűtőben? Mi volt az? Mennyi ideig állt ott? Mi lett vele? :D

Mi egyszer egy karácsonyi húslevest tettünk ki az erkélyre (nem fért be a lábas a h?t?be, jó nagy fagy volt), aztán ott maradt... csak kés?bb, amikor tavaszodni kezdett, akkor vettük észre, hogy valami nem stimmel.

Legjobb válasz: A kolléganõm hagyott egyszer a hûtõben pár hétre valami késõbb nem felismerhetõ kaját. Hatalmas penészvirágok nyíltak ki rajta, rikító narancssárga színben. Épp csak belenéztünk, amikor takarítottuk a hûtõt, ott is repült edényestõl a cucc. Amikor megemlítettük, hogy idõnként ránézhetne a kajáira, csak legyintett. Õt nem zavarta a bûz.

A kolléganõm hagyott egyszer a hûtõben pár hétre valami késõbb nem felismerhetõ kaját. Hatalmas penészvirágok nyíltak ki rajta, rikító narancssárga színben. Épp csak belenéztünk, amikor takarítottuk a hûtõt, ott is repült edényestõl a cucc. Amikor megemlítettük, hogy idõnként ránézhetne a kajáira, csak legyintett. Õt nem zavarta a bûz.
Én karácsony után hagytam egy kis adag halászlevet a hûtõben. Hétvégén dobtam ki, az hittem hogy tiszta penész lesz, de nem volt még az, egy merõ kocsonya volt az egész.
Ja és van még egy, de ez nem hûtõs, de hasonló. Szóval a karácsonyi szünet elõtt az egyik osztálytársam anyja bejött a suliba, és elkezdett narancsot osztogatni. Udvariasan megköszöntem, szépen beraktam a táskámba, a tankönyveim mellé, hazamegyek, lecsapom a táskám, elutaztunk, jövünk haza, pakolom ki a sulitáskám, erre a kezembe akad valami puha szõrös büdös zöld izé, ami után egy nagyon nagyot sikítottam. A narancs volt természetesen. És persze az összes tankönyvem penészes és penész szagú lett.
Egyszer nekem is belerohadt a mandarin a táskámba. Tavaly egy lábas rizibizit dobtam ki lábasostul, szép szõrös volt. Most van egy zöldpaszuly fõzelék a hûtõben (kollégium), ami október óta ott van. Nem bírom magam rászánni, hogy foglalkozzam vele, ugyanis az edényt meg kéne mentenem, várják és keresik otthon. >_<
Egyszer két szem spanyol import paradicsom maradt a hûtõ aljában kb.3 hétig, de azok ugyanolyan pirospozsgásak és feszes bõrûek voltak, mint amikor megvettük :=). Na, azóta nem veszünk import paradicsomot :=)
Nem hûtõ ugyan. Anno kollégiumban haverok "tenyésztettek" különbözõ ételeket. Kiköltözéskor találtak egy zacskó kenyeret, ami éppen folydogált ki a zacsiból... Nálunk szobatársam egy bögre kakaót hagyott kint egyszer.Hónapokig volt a csap alatt lefedve, mert senki nem volt hajlandó hozzányúlni. Végül nagy nehezen megszabadultunk tõle.Egy sárgás, zöldes, folyós, túrós barna izé volt már addigra....A szagát sose felejtem el
huhuuuu nálunk rendszeresen.. nem vagyok egy mintaháziasszony és párom se épp nagy takarítós. ha megfõzök valamit, max 2x eszünk belõle aztán hûtõ... na az ott is marad egy ideig, egy két hónapig, aztán vajh ki nyúl hozzá... meg amikor ynóséktól hozunk kajcit, a levest általában nem esszük meg na annak jó szaga szokott lenni... na most másképp van mert nincs hûtõnk, sõt még a konyhán sincs ajtó XD
Egyszer bennmaradt a hûtõnkben egy csomag mozzarella sajt, ami ilyen lében ázott, és már hónapokkal ezelõtt lejárt. Ott elállt volna, szerintem nem penészedett volna be, de egy szép nap úgy döntöttem, hogy csinálok pizzát. Kiveszem a sajtot, nézem: hoppácska ez lejárt. Sebaj, megkóstolom jó-e, ezért kibontottam. Ahogy öntöttem le róla a levet, már éreztem, hogy valami nem stimmel. Kábé olyan szaga volt, mint a tömény hugynak, és egybõl hányingerem lett tõle. Azóta nem vettem mozzarellát.
A kérdező hozzászólása: Utolsó kommentre: te jó isten xD egyszer nálunk is begurult egy citrom az ágy alá, de ez nagyon-nagyon durva xD

Még csak 9 hetes vagyok, de alig várom, hogy megszülessen a babám (első). Mivel üssem el az időt, hogy ne legyen olyan hosszú idő a vissza lévő idő?

Annyira várom már, hogy megszülessen, hogy a karomban tartsam. Ti hogyan várjátok, miket csináltok,hogy gyorsabbnak t?njön az id??

Legjobb válasz: Most keres vmi hobbit, nem tudom miket suertsz, de biztos van vmi :-) Setalj sokat az nagyon jo... Aztan kesobb elkezdheted megvenni a ruhakat, agyat, babakocsit... De mar most is nezzegetheted a bababoltokat, menj be nezz szet. Az interneten is nezz utana mindenek, olvasgas a terhesegrol, szulesrol, babakrol... Tervezd meg a babaszobat... Anyi mindennel el kell keszulnod, eszre se veszed es mar mehet oviba :-) Kitartas! :-)

Most keres vmi hobbit, nem tudom miket suertsz, de biztos van vmi :-) Setalj sokat az nagyon jo... Aztan kesobb elkezdheted megvenni a ruhakat, agyat, babakocsit... De mar most is nezzegetheted a bababoltokat, menj be nezz szet. Az interneten is nezz utana mindenek, olvasgas a terhesegrol, szulesrol, babakrol... Tervezd meg a babaszobat... Anyi mindennel el kell keszulnod, eszre se veszed es mar mehet oviba :-) Kitartas! :-)
Bocs ágyat csak nincs ekezetem :-)
Ha otthon vagy, akkor lassan fog tellni az idõ. Olvasgass a terhességrõl. Ha dolgozol, akkor meg koncentrálj a munkádra.
Élvezd ki hogy még azt csinálsz amit akarsz. Olvass, menjetek moziba, étterembe, színházba, kirándulni. Élvezzétek hogy együtt vagytok kettesben a pároddal. Menjetek el utoljára ketten nyaralni. Élvezd hogy csak magadért vagy igazán felelõs. Ha van hobbid, most csináld, mert ha meglesz a baba nem fogod tudni. Amikor megteheted, aludj ameddig akarsz, és akkor feküdj amikor szeretnél. Élvezd hogy akkor ehetsz, ihatsz, WC-zhetsz amikor te szeretnéd. Nézz végig egy filmet megszakítás nélkül. Menj el vásárolni, és nézelõdj nyugodtan. Ezeket mind jó idõre elflejtheted ha megvan a babád. A gyereknevelés nem rózsaszín köd, hanem kökemény, igaz a legszebb meló. Soha többé nem leszel a magad ura, mert õ mindíg fontosabb lesz.
Én sokat olvastam a baba fejlõdésével, gondozásásával kapcsolatban. De pl. a szoptatással, altatással kapcsolatban nem. Mikor megszületetett akkor kellett bújnom a netet és a könyveket. Így utólag már jobban felkészülnék ezekre is. Ja, meg rengeteget jártam baba boltokba, turikba...sok mindent be tudtam olcsón szerezni!:-) Jó babavárást!

Bennem a hiba? Vagy ez előny? Szóval a barátnnőmel képesek vagyunk 1-2órás meneteket tolni de én csak a végén élvezek el szóval a farkam az áll mint a gerely végig de elélvezni csak nagyon hosszú idő után tudok mit lehet tenn?

Másik kérdésem egésszéges-e ha egy nap 67x csináljuk?

Legjobb válasz: 6-7 alkalom nap? 2 óra/alkalom? Az annyi, hogy a nap 12 órájában szexeltek. Van még idõ másra is? Na a viccet félretéve. Nem baj, sõt szerintem a barátnõd örül neki, ha sokáig bírod, hisz õ többször is el tud élvezni ez idõ alatt. A napi 6-7 alkalommal sincs gond, ha mindketten bírjátok. Majd ritkul az, hidd el. Egy idõ után elég lesz a napi 1 is :)

6-7 alkalom nap? 2 óra/alkalom? Az annyi, hogy a nap 12 órájában szexeltek. Van még idõ másra is? Na a viccet félretéve. Nem baj, sõt szerintem a barátnõd örül neki, ha sokáig bírod, hisz õ többször is el tud élvezni ez idõ alatt. A napi 6-7 alkalommal sincs gond, ha mindketten bírjátok. Majd ritkul az, hidd el. Egy idõ után elég lesz a napi 1 is :)
orulj neki, hogy sokaig birod vagy nem ertem, ez rossz neked??masok azert panaszkodnak, mert hamar elmennek. nem rossz ha 100 szor csinaljatok se, ameddig birjatok...nekem 2 a max, nem tudom, hogy birjatok. Gondolom, friss kapcsolat, majd par ev mulva alabb hagy.
Most panaszkodsz, vagy dicsekszel? :) Félisten vagy! Jelentkezz Kovinál! :D
hiszi a piszi. másrészt meg nem hiszem hogy valakinek 6-7 kell heti 7 napban. Beszélgetni is szoktatok vagy csak izélni? Mert a kapcsolat nem abból áll hogy "toljuk egész nap". Amugy sztem nem normális. Pontozzatok le nem izgat.
Úristen! Még anyádat is beavattad? Na, nekem ez tûnik betegesnek(fõleg, hogy fiú vagy)!
A kérdező hozzászólása: hát sikosító nemhiszem xD eléggé nedves szokott lenni de utána áhhhh......napokig nem birok a sexre gondolni:)
Vigyázz a hüvelymanókkal, a sok szex több fertõzéskockázattal jár, síkosító kell stb.stb.stb., blabla, tudod te ezt
A kérdező hozzászólása: Anyám a legjobb arc a világon kb ha itthon van dumálunk egész nap..Mondjuk nem sokat van itthon és mivel 19felé járok anyámnak azt kéne hinnie h.szûz vagyok? azértz mert te nem bizol meg a családodban nem bennem van a hiba:)
A kérdező hozzászólása: jajjj nem 67x :) bocsiiiiii 6-7x csak nem vette be :) XD
A kérdező hozzászólása: akor egy félisten vagyok :) anyám szerint tinilányok milliói imátkoznak egy hasolnó pasiért lefekvés elõtt:) igen fris kapcsolat holnap lesz 2hónapja hogy velem van a szerelmem:) köszönöm a hozzászólásokat
Miért anyád is elmondja neked a szexuális életének részleteit? Nem arról van szó, hogy higgye azt, hogy szûz vagy, csak azért én sem mondom el apámnak, hogy képzeld a pasim eddig birja, meg ilyen hosszú a farka, meg olyan nedves leszek, hogy el se hiszed. Az a beteges, hogy elmeséled neki, hogy mennyit csináljátok, ezzel a barátnõdnek a jogait is sérted. Talán a kérdést is azért tetted fel, hogy dicséreteket kapj?

Mit tegyek annak érdekében, hogy olyan kitartóan tudjak futni mint a futballisták? Segít az, ha sokat futok, hosszú ideig?

Legjobb válasz: Szia, én egy profi mentalitású félprofi clubban játszok, 17 éves vagyok u19-ben. Most a felkészülési idõszak kellõs közepén járunk, aminek az elsõ 2 hete úgy nézett ki, hogy egy 20 perces igen intenzív bemelegítés után idõre lekellett futni 4 kört. 1 kör max 1.25 mp-ig tarthatott. És ezt 3x4x5-ször megismételtük úgy, h ha vége volt 1 "etapnak", akkor 1-2 perces szünet volt. A szünetben volt, hogy pulzust mértünk, volt hogy fekvõ-felülés-hát ment. Szóval ennyi, remélem segítettem valamit, Üdv:)

Szia, én egy profi mentalitású félprofi clubban játszok, 17 éves vagyok u19-ben. Most a felkészülési idõszak kellõs közepén járunk, aminek az elsõ 2 hete úgy nézett ki, hogy egy 20 perces igen intenzív bemelegítés után idõre lekellett futni 4 kört. 1 kör max 1.25 mp-ig tarthatott. És ezt 3x4x5-ször megismételtük úgy, h ha vége volt 1 "etapnak", akkor 1-2 perces szünet volt. A szünetben volt, hogy pulzust mértünk, volt hogy fekvõ-felülés-hát ment. Szóval ennyi, remélem segítettem valamit, Üdv:)
Én 13 vagyok igy kezdtem 3 hónapja miota 19 évesekhez járok edzésre birom az ö tempojukat is szal.. fus, fus, fus, ja és fus xD
azért a profi focisták akik tényleg nagyon sokat futnak meccsenként 8+ km azok nem tiszták, tehát nyomatnak cuccot is...
Ja. javítanod kell az erõnléteden. Rendszeres futás, elõbb-utóbb érezni fogod a változást.
nagyon rossz voltam suliba..de mivel manapság mindenhova késõn indulok el folyton futok..ez tart pár éve..és már nagyon gyors lettem és bírom a hosszú távot is:)
csak fokozatosan nem szabad egybol sokat nyomnod
Ha választani kell inkább 5 kilométert fussál nagyobb sebességgel mint 10-et lassabban, de amikor 1 percig futsz lassabban utána 1 percig gyorsabban és ezt váltogatott, még jobb.
A netrõl is tudsz letölteni edzéstervet futáshoz. Szerintem a legkeményebb a váltott iramú futás.
Sokat kell futni. Ha szúr az oldalad, nem baj, nagyon le kell lassítani a tempót, és elmúlik. Én is így kezdtem.
Aha, segít bizony! A barátnõmmel elhatároztuk tavaly nyáron hogy mindennap járunk futni. 1000m-en kezdtük, és naponta 200m-rel többet futottunk. Kb. egy hónap alatt totál megedzõdtünk. Az utolsó alkalommal már 8000m-t futottunk. Sokkal könnyebb úgy bele jönni a futásba, ha kisebb távon kezde és naponta növeled egy kicsikével:)

Mit lehetne csinálni a géppel, indításkor nagyon hosszú ideig töltődik fel? Van valami fortély, hogy ez az idő lerövidüljön?

Legjobb válasz: kozben ahogy kijon egy masik iras vagy mi az nyomd meg a tab-ot picivel gyorsabb lessz :)

kozben ahogy kijon egy masik iras vagy mi az nyomd meg a tab-ot picivel gyorsabb lessz :)
Vírusfertõzés is okoz lassulást. Én 1 ideig elhanyagoltam a robotirtást, csak a vírusokkal foglalkoztam. Aztán amikor végre mégis megtettem, ez szemmellátható javulást eredményezett.

Csak napjainkban jelenség az, hogy korábbi ismerősöket, barátokat, volt iskolatársakat az ember hosszú idő után újra megszólítja és sajnos "meg sem akarják az embert sokszor ismerni " Mi lehet ennek az oka?

Legjobb válasz: Nem napjainkra jellemzõ. Egyes emberek rendszeresen "kidobják a múltat", azaz törlik a saját meóriájukat. Nem érdemes múlton rágódni, ami volt elmúlt, az ilyen "ex"-nek, azaz halottnak nevezik a volt kapcsolataikat, gyûlölik õket és menekülnek elõlük. Ilyen szerencsétlen és szánalmas életük van és lesz, mindenük, ami velük történt, az mindig szemétre való. Mások meg örömmel õrzik szívükben az életük eseményeit, szívesen találkoznak bárkivel újra és szeretettel felelevenítik az együtt töltött idõt. Ezek a gazdagabbak.

Nem napjainkra jellemzõ. Egyes emberek rendszeresen "kidobják a múltat", azaz törlik a saját meóriájukat. Nem érdemes múlton rágódni, ami volt elmúlt, az ilyen "ex"-nek, azaz halottnak nevezik a volt kapcsolataikat, gyûlölik õket és menekülnek elõlük. Ilyen szerencsétlen és szánalmas életük van és lesz, mindenük, ami velük történt, az mindig szemétre való. Mások meg örömmel õrzik szívükben az életük eseményeit, szívesen találkoznak bárkivel újra és szeretettel felelevenítik az együtt töltött idõt. Ezek a gazdagabbak.
Ez nem csak napjainkban van így. Sosem felejtem el, 18 éves voltam, amikor véletlenül összefutottam egy általános iskolai osztálytársammal (8 évig voltunk oszt.társak) és fogalma nem volt, hogy ki vagyok, pedig nem mondhatnám, hogy olyan sokat változtam. Egyszerûen az emberek a "felesleges" emlékeket kitörlik a memóriájukból. Ami nekik nem fontos, az egyszerûen törlõdik. Ennyi.
A másik pedig, én nem jelölgettem be régi osztálytársakat, mert milyen jó, velük "újra", meg megkeresni. Nem utáltam õket, szupi osztályom volt, de akivel igazán tartom a kapcsolatot, azzal ezen kívül tartom. Engem sem ismernek meg igazán a régiek, és én sem mindenkit. Ez azért van, mert képzeld el, hogy eltelik x év, és már semmi közötök nincs egymáshoz. Én ezért se értem mért jó olyanokkal újra beszélni, látni akivel ezt érzem...hisz mindenki akkorát változik. Aki a múltamhoz tartozik, azzal egy köszönés, és ennyi. Mert más közünk amúgy nincs egymáshoz.
Mi például 42 év után (1970-ben érettségiztünk), minden évben egy 2-3 napos közös kirándulást tartunk a volt osztálytársaimmal.
Én általános iskola 6-odikban iskolát váltottam, így sok addigi osztálytársamat tényleg nem ismerném meg, nem azért mert nem akarnám megismerni.
A kérdező hozzászólása: Kedves 10:21-es hozzászólónak. Ez mind igaz csak az a baj, hogy ha még pozitív emlék is és kellemes eseményekhez kapcsolódik akkor is sokszor fenn áll ez a "meg nem ismerés". Ez érthetetlen mert igaz, hogy mindenki változik de ugyanazokra a dolgokra ami régen kellemes volt mindenki emlékszik.
Szerintem van, hogy valaki azért nem akar köszönni, mert menekül a klisé kérdések elõl, "hogy vagy? , van párod? stb", és nem akar jó pofizni, ezért inkább úgy csinál mintha nem vesz észre. Én mindig köszönök annak, akit felismerek, de volt mikor hazafele elbambultam, vagy olvastam, és azért nem vettem észre, csak mikor leszállt az illetõ. Köszönni mindig köszönök, csak hát, ezen kívül nem beszélünk. De ez szerintem attól függ, kinek milyen osztálya volt, milyen kapcsolatai alakultak akkor ki, hogy kötõdik hozzájuk. Meg ami az egyiknek kellemes emlék, hát a másiknak lehet nem annyira.

Miért viselkedik igy velem az utobbi időben? Hosszu, de légyszi, ti mit gondolnatok?

Igyekszem mindent leirni.Azért hozzatok fordulok,mert a barátn?im,nem értik meg az ilyen dolgokat.

Legjobb válasz: röviden: gáz a kapcsolat, lépj ki belõle. Úgy tûnik, hogy kifáradt a dolog, a pasid meg kezd az agyadra menni... Szóval itt az idõ, hogy véget vess ennek a kapcsolatnak. bocsi, nincs jobb ötletem...

röviden: gáz a kapcsolat, lépj ki belõle. Úgy tûnik, hogy kifáradt a dolog, a pasid meg kezd az agyadra menni... Szóval itt az idõ, hogy véget vess ennek a kapcsolatnak. bocsi, nincs jobb ötletem...
Hagyd ott ezt a srácot, a bizalmatlanságából ítélve azt kell mondanom, hogy saját magából indul ki. Tuti, hogy megcsal, vagy ha nem is akkor fontolgatja, hagyd ott, ne bánkódj miatta, minden kapcsolat alapja a bizalom, de neki ez sem megy. Meg ahogy bánik veled... hagy a p*csába, ez egy gyökér, már bocsi
Én egy percig nem maradnék egy ilyen idiótával. Jót nem is írtál róla, csak rosszat. Mit szeretsz benne?
birtoklási vágy+ érzelmi zsarolások... jobb ha kilépsz a kapcsolatból, mert nhány év múlva lehet te szerepelsz majd a bulvárlapok cimoldalán hogy "többször megkéselte majd a szönyegbe csavarta szerelmét, amiért az elhagyta"
Tedd már fel magadban a kérdést, mi olyan pozitív dolgot szeretsz benne ami miatt neked, vele kell maradnod? Hány nap telik el vele vidámsággal, és hány napot élsz meg csalódottan? Azt én értem, hogy a srác azt mondja szeret, mert neki ez az állapot megfelel, de nekem senki ne magyarázza be, hogy te szereted ha már olyan mélyre süllyedt ez a kapcsolat, hogy mástól vársz tanácsot. Az a helyzet, hogy te beletörõdtél abba, hogy van egy hisztis hülye gyerek aki azt csinál veled, amit akar és annyi bátorságod sincs, hogy legalább elmond neki, hogy nem tesz téged boldoggá. Szomorú dolgok várnak rád ha hagyod ezt, mert fogalmad sincs mit veszítesz el, ha nem lépsz ki hiszen nem adod meg magadnak az esélyt egy boldogabb párkapcsolatra és saját magadnak hazudozol, hogy szereted mikor már ez rég nem a szerelemrõl hanem a sajnálatról és a gyávaságról szól. Errõl a féltékenységrõl meg már nem is pazarlom a szót, milyen jogon olvas bele más a levelembe soha senki nem nézheti meg, még a boldog házasságban élõknek is tabu. A véleményem az, hogy ha beletörõdsz, hogy neked ez jó, akkor kívánok neked sok sok szenvedést mert gyáva embernek nem jár a boldogság. Tedd fel a kérdést, hogy boldog vagyok vele? Igen vagy nem?
Én arra tippelek, hogy magából indul ki. Fõleg, ha feltûnõen bizalmaskodik a lányokkal.
A kérdező hozzászólása: + Van olyan is, h ordit rám, vissza orditok , és elkezdi h mindig orditok rá, meg h semmitt nem mer mondani nekem már.Mintha én tehetnék rolla, mintha harpia lennek, pedig nem vok az!!
A kérdező hozzászólása: Esküszöm, ezt már kérdeztem magamtol. Régen kedves volt, figyelmes, vett cuki ajándékokat.Mintha kicsereltek volna
Szia. Ne aggódj a kiskatonákat egy erre a célra kifejlesztett tápoldatban tartják, semmi bajuk nem lesz.
A kérdező hozzászólása: KÖszönöm a választ!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!