Találatok a következő kifejezésre: Mi az, valaki a Jehova Tanúja (3 db)

Mi az, hogy valaki a Jehova Tanúja?

Legjobb válasz: Az elõzõ válaszolót kicsit javítanám: Jehovának Istent hívják azok, akik ezt a vallást követik. Õk Jehova tanúi. Alapvetõen a Bibliára épül a vallásuk, de vannak különbségek a keresztényekhez képest. Vannak dolgok, amiket másképp értelmeznek, vannak, amiket sarkítottan szó szerint vesznek. Elég rámenõsen térítenek, mert ezt kötelességüknek tartják. Amit még elég sokan tudnak róluk: nem engedik a vérátömlesztést, bármilyen életmentõ is lenne, mert szerintük Isten tiltja. Nyilván ebbõl látszik, hogy nem nagyon szimpatizálok velük, ezért úgy korrekt, ha elmondom: alapvetõen nagyon jó emberek. Amíkor nem akarnak megtéríteni, semmi bajom velük, tisztességes, rendes emberek.

Az elõzõ válaszolót kicsit javítanám: Jehovának Istent hívják azok, akik ezt a vallást követik. Õk Jehova tanúi. Alapvetõen a Bibliára épül a vallásuk, de vannak különbségek a keresztényekhez képest. Vannak dolgok, amiket másképp értelmeznek, vannak, amiket sarkítottan szó szerint vesznek. Elég rámenõsen térítenek, mert ezt kötelességüknek tartják. Amit még elég sokan tudnak róluk: nem engedik a vérátömlesztést, bármilyen életmentõ is lenne, mert szerintük Isten tiltja. Nyilván ebbõl látszik, hogy nem nagyon szimpatizálok velük, ezért úgy korrekt, ha elmondom: alapvetõen nagyon jó emberek. Amíkor nem akarnak megtéríteni, semmi bajom velük, tisztességes, rendes emberek.
A zsolt 83:18-ban ezt olvashatjuk:Hogy megtudják az emberek, hogy te, kinek neve Jehova, Egymagad vagy a Legfelségesebb az egész lakott földön.Ebbõl tudhatjuk hogy ki az Igaz Isten. Isten kijelenti az Ézsaiás 43:10-ben:Ti vagytok az én tanuim-ez Jehova kijelentése.Jehova Tanui nem maguk találták ki nevüket, ezt a biblia teljesen egészében alátámasztja.Az apostolok is naponta olvasták az írásokat , hogy meggyõzödjenek arról valóban úgy vannak -e ezek a dolgok.Csel 17:11
"Ti vagytok az én tanúim - ez Jehova kijelentése -, igen, szolgám, akit kiválasztottam, hogy ismerjetek és higgyetek bennem ... Én, én vagyok Jehova, és rajtam kívül nincs megmentõ." (Ézsaiás 43:10, 11) " Mert minden nép a maga istenének nevében jár, mi pedig Jehovának, a mi Istenünknek nevében járunk idõtlen idõkig, sõt örökké." (Mikeás 4:5)
Az utólsó válasz tömör és tökéletesen alátámasztott!Nem emberi téves gondolatok, hanem Isten igaz beszéde.:) Ennek utána lehet nézni a bibliában!:)
Sziasztok! Hat errol a Jehova tanuirol annyit szeretnek meselni:; Aranylag kis faluban elek, mindenki kereszteny keresztelo, elsoaldozas, bermalkozas, ez a falunkba nagy unnep mindenkinek./Van egy csalad 4 gyerekkel az apa Jehova .a gyerekekt nem engedi templomba, nincsenek megkeresztelve !az annyuk nem tartozik a Jehovakhoz mert o itt not fel a faluba, es o is vegigcsinalta , mint a faluba mindenki! Nagyon sajnallom a gyerekeket!meg azt se engedte meg az apa , hogy karacsonyfat allitsanak a gyerekek! Se karacsonyt , se uj evet nem unnepelnek:(Hat ennyit a JEHOVA TANUIROL..... udv
Jehova Tanúi egy szekta, vallás, mindegy minek nevezzük. Ha valaki ebbe belép, akkor õ Jehova tanúja lesz. Az elzõ hozzászólóhoz: Nem mindegy, hogy mennyi pontod van? Szerintem teljesen lényegtelen. Amúgy meg mindenki annyit ad rá, amennyit akar. Nehogymá' kötelezõ legyen adni csak azért, mert te úgy gondolod! (Csakazért is lepontozlak! Hehehe! :D )
A Jehova nem egy vallás, ahogy a fentibb szerencsétlen mondja. Jehova a latin-héber megfelelõje az Isten szónak. A Jehova Tanúi egy szekta. Így nevezik magukat. Utána tudsz olvasni. Amerikából indult meg bla bla bla nekem pl. itt laknak pár utcával arrébb. Ilyen üzlet meg bisznisz nagy seftes négerek nagy köpenyben. Vágod
A jehova egy vallás, és annak híveit nevezik jehova tanuinak.
En vagyok a 4 dik valaszolo! azt nem tudom, ha valaki elmesel egy tortenetet, ami igaz!!! arra mert 0 pontot adnak??nem a kerdesre valaszoltan , az igaz , de amit leirtam az megtortent!!! velemenye csak lehet, az ember fianak:)
Mi ez a sok rizsa a jehovákról?szekta, elvetemültek!!! BUDDHIZMUS BUDDHIZMUS BUDDHIZMUS BUDDHIZMUS
Jehova, babtista, hit gyüli:mind szekta férgek, alattomos paraziták, KITALÁLT ÉRTELMETLENSÉGEK! B U D D H I Z M U S a kulcs, Emberek!!!!
Azta mindenit.... csak ámulok és bámulok hogy mennyi tudatlan ember van. Jehova tanui az IGAZ VALLÁS akárki akármit mond. Inkább tartozzatok ehe a valláshoz mint a katólikusokhoz vagy bármely hamis valláshoz m, ert jehova megmondta. Minden hamis vallás elfog pusztulni. A világvégérõl annyit hogy ezek már az utolsó napok.Nincs már sokidõ. A bibliában leírt jelek nagyrésze már beteljesedet, úgy hogy nem érzékeltünk belõle semmit. Szépen minden ami sátántól való elpusztul és végül az igazak fogják örökölni a földet.Nevezhetitek szektának vagy bárminek én Jehova Tanuihoz szertenék tartozni. Szerintem 1 esélyt midenképpen megérdemelnek belehalni senki sem fog csak bölcsebb lessz. És véletlenül sem "Jehovák" mert ez a név az 1 igaz Isten neve. Szóval ez olyan mintha a család tagjaidat az apukád nevén szólítanák mondjuk: "kovács"vagy "istván" ugye milyen bután hangzik :) :) :) Ha szeretitek a könyveket a nagyon szép és megható történeteket akkor pedig olvassátk a bibliát mert ami abban levan írva az mind igaz.Szerintem ettõl jobb és szebb könyv nincs a világon, ez pedig semmi kötelezetséggel nem jár attól hogí még olvasod a Bibliát nem fogsz sehovasem tartozni. 1 Érdeklõdõ
Sok tévhit terjeng róluk...Jehova így, Jehova úgy...Jehivista így, Jehovista úgy...Valójban nem is lehetne õket Jehovistáknak nevezni, mert õk nem egy szekta, hanem egy vallásfelkezet! Ezen vallás tagjait nevezik Jehova Tanúinak. Õk a biblia irányadó mértékeit követik az életük minden területén, és azok alapján döntenek. Nem támogatják a házasság elötti nemi életet, csak az azon belülit, mivel ez bûnnek számit Isten szemében, ez az u.n. paráznaság. Ezenkivül egyik legfontosabb ismertetõjelük a prédikálás. Ezt azért végzik, mert ezt a megbizatást kapták Jézustól a Máté 28.19, 20ban.
Szekta-e Jehova Tanúinak vallása? 1. rész teológiai-gyülekezettani megközelítés Szekta vagy Isten szolgái? - ez volt az a kérdés amit Jehova Tanúi tettek fel az 1994. február 15.-i Õrtorony borítóján. Az az írás néhány oldalon, könnyed gondolatokkal megmagyarázta minden olvasónak: Jehova Tanúi szervezete nem szekta, hanem Istennek a szolgái. Azok akik a szektakérdéssel foglalkoznak, tisztában vannak azzal, hogy többfajta szemlélet is van, mely alapján egy felekezetet szektának lehet megítélni. Egyáltalán, miért fontos az, hogy egy felekezet szekta-e vagy sem? Teológiai szempontból az adott vallás tanításainak és vallásszemléletének minõsítése a szektásság. Azok a "keresztény" felekezetek, melyek tanítása szembeáll a Biblia alapvetõ igazságaival, a benne található igazságokat elferdíti vagy maga javára fordítja, illetve vallásszemléletének célja a felsõ vezetõk uralmának való engedelmesség szorgalmazása - egyértelmûen a szektás minõsítésbe sorolhatók. Ennek a teológiai álláspontnak aztán semmilyen további jelentõsége nincsen, legfeljebb annyi, hogy az ilyen szektának meghatározott felekezetek tagjaiért a többi keresztény felekezet missziót fog folytatni. Természetesen ez az elvi állásfoglalás az adott felekezet szervezetére nézve hátrányos megkülönböztetéssel is együtt járhat, de ahogyan ennek a honlapnak az üzemeltetõ már régebben is kifejtették, nem ezt tartják a szektatagokért folytatott küldetés jó és keresztényi módszerének. Számunkra, volt Jehova Tanúi számára azért fontos a címben is jelzett kérdés, mert ez indokolja azt a tevékenységet, amit végzünk. Amennyiben Jehova Tanúi szervezete nem minõsülne szektás szervezetnek, abban a pillanatban nem lenne okunk tovább folytatni küzdelmünket az Õrtoronyban rekedt emberekért. Írásunk elsõ részében azt szeretnénk bemutatni, hogy teológiai-gyülekezettani szempontból nagyon is szektának nevezhetõk Jehova Tanúi. Mivel a keresztény hit alapja nem lehet más, mint Krisztus, ezért elsõsorban a Krisztushoz való hozzáállás tükrében tesszük fel a kérdést: - Az Õrtorony-szervezet igazat tanít Krisztusról, vagy elferdíti a maga javára a Krisztusról szóló tanítást? Nem elsõsorban a szentháromság vagy Jézus Istensége az a szempont, ami alapján a legtöbb volt- és kételkedõ Jehova Tanújának problémája a szervezettel. A kegyelem és a bûnök megbocsátásának az elferdítése, Krisztus fõsége azok a tanítások, melyek jól rámutatnak, milyen szerepet szánnak Jehova Tanúi vezetõi Krisztusnak. Elõször is, a kegyelem szó Jehova Tanúinak a saját Bibliájukban nem is szerepel. Helyette a kedvesség szót alkalmazzák, ami nyilván nem egyenlõ a kegyelemmel. Tanításuk szerint a megmentés nem a Krisztushoz tartozástól, hanem a szervezeti hovatartozástól is függ. Az Ismeret amely örök élethez vezet c. kiadvány tárgyalja azt, hogy milyen lépéseket kell tenni ahhoz, hogy az emberek eljussanak az örök élethez. A 173. oldaltól kezdve a következõk vannak felsorolva: - pontos ismeret befogadása (természetesen Õrtorony kiadványok nélkül oda nem lehet eljutni) - Isten törvényeinek alkalmazása a személyes életvitelben (ez a megtérés) - prédikálni Jehova Tanúi szervezetével - látogatni Jehova Tanúinak az összejöveteleit - megkeresztelkedni Jehova Tanújának Jézus Krisztus sehol sincsen benne ebben az útban. Õ csak van, õ csak létezik. Az "Õrtorony-teológia" természetesen meghatároz neki bizonyos feladatokat és címeket, mint: Váltság, Király, Felkent, stb., de - nem szólítják meg imában Jézust - ha valaki a gyülekezetben Jézushoz imádkozik azért büntetés jár - ha valaki azt tanítja a gyülekezet nyilvánossága elõtt, hogy Krisztushoz lehet imádkozni, akkor ki is zárhatják a gyülekezetbõl azzal a céllal, hogy "térjen észhez" Ebbõl ered, hogy az egyes személyek csak Istennek köszönik meg Jézus megváltását. Olyan ez, mintha a szomszéd gyermeke segítene felvinni nekünk valamit az emeletre, majd az apjával szembeni sértésnek tekintenénk azt, hogy a gyerekének a segítségért köszönetet mondjunk. Ha ezt tennénk, nem bántanánk meg az édesapját is? Ha pedig Jézusnak ennél sokkal többet köszönhetünk (még az Õrtorony-teológia szerint is), akkor miért ennyire bûnös dolog Jézust imában megszólítani? Annyira tilos, hogy még a megmentését is kockára teszi valaki - legalábbis az Õrtorony Társulat tanítása szerint. Ez a tiltás kicsit olyan, mintha Jézus egy kiközösítettként lenne jelen a gyülekezetben (mert õ megígérte, hogy jelen lesz, tehát ott van), akihez nem szabad szólni és akinek nem szabad köszönni. A szervezet azzal érvel, hogy megadja Jézusnak a neki járó tiszteletet. Egy idézet az Õrtoronyból (2002. március 15) megmutatja milyen módon történik ez meg: "... megnyugtató, hogy Jézus Krisztus a Vezetõ Testület, a szent szellem és az angyalok által vezeti mai tanítványait!" Vagyis szerintük Jézus Krisztus egyetlen látható és kézzel fogható (vagyis elsõsorban követendõ) irányítási módot alkalmaz: ez pedig a Vezetõ Testület. A Vezetõ Testület irányítása személyesíti és valósítja meg Jézus Krisztus irányítását. Ennek a Testületnek a döntése volt az, hogy Krisztust ki kellett hagyni az imákból, hogy az örök élet semmilyen kézzel fogható kapcsolatban nincs Krisztussal és az is, hogy az örök élethez vezetõ úton egy sor a szervezethez kötõdõ lépés van felsorolva. A Biblia központi szerepet szán Jézusnak, hiszen Õ az igazság, az út és az élet... Ezt az alapvetõ tanítást amint látható, Jehova Tanúi vezetése teljes egészében a maga hasznába állította. A jóhiszemûen Krisztushoz kötõdõ emberek hitét úgy használja fel, hogy ezek az emberek Krisztus helyett elsõsorban egy szervezet vezetésének fognak engedelmeskedni. Nem is akármelyiknek: Jehova Tanúi szervezetének. Olyannyira szüksége van a vezetõknek erre a tanításra (hogy a megmentés nem Isten kegyelmének köszönhetõ, hanem a szervezethez való kötõdésnek is), hogyha ezt elvetnék, akkor a vezetés alól eltûnne a tagság, hiszen a megmentésért jöttek oda. Tehát a keresztény hit alapjaira tekintve, Jehova Tanúi szervezetét szektának nevezhetjük. A szektakérdés teológiai meghatározásán dolgozó emberek nem véletlenül az üdvösséghez és a Krisztushoz való viszonyt tartják szükségesnek elsõként megvizsgálni. A szekták közös vonásokkal rendelkeznek az egyéb tanításaikban és az olvasóink minden bizonnyal el tudják dönteni, hogy ezek igazak-e Jehova Tanúi szervezetére vagy sem. Tehát a közös vonások 1. Szembenállás az intézményes egyházakkal (Nagy-Babilon; Nagy Parázna) - különben nincs ok a megalakulásra, ami mögött ezen hagyományos egyházak hitehagyása áll 2. A felekezet az egyedül igaz vallás - minden más vagy hitehagyott; vagy mivel a felekezet önmaga a helyreállított igazság, ezért ha a felekezet megalapítása után jött létre akkor Istentõl független próbálkozás, mert szerintük Isten csak általuk tevékenykedhet; õk Isten szervezete, modernkori Noé bárkája; ez vallásos gõgöt eredményez, mert ehhez a tudathoz valamilyen a kiváltságosokra jellemzõ cselekvés is társul (büszke farizeus és a bûnös vámszedõ imája) 3. Beérkezettség tudata, mely nélkülözi a bûnbánatot - a tagok már bent vannak és ha az egyházban maradnak akkor semmilyen probléma nem adódhat; természetesen nincs kollektív bûnbánat, hiszen az egyházukat Isten vagy Krisztus vezeti aki nem hibázhat; ha ilyen adódik az úgy van feltüntetve, mint emberi tökéletlenség, de másoknak ilyen kibúvót nem engedélyeznek 4. A megmentéshez nem elég a Krisztus, más is kell - ez a szabályszerûség, vagy törvényesedés (legalizmus) jellemzõ vonása a szektáknak; természetesen olyan szabályokat alkotnak, amik csak a vallásos szervezetükkel kapcsolatban teljesíthetõek, így a megmentésre vágyó tagokat magukhoz kötik és állandó engedelmességre késztetik; a szekták pont ezért ezen szabályszerûségek megszegése, meg nem tartása esetén büntetik a tagokat; de ellenõrzést gyakorolnak a magánélet felett is, hogy ne csupán a szabályokért állhassanak bosszút, hanem a gyülekezet tisztasága mögé bújhassanak el; a megmentés határai egybeesnek a szervezet határaival, így az eltávolodás a szervezettõl kizárás a megmentésbõl 5. Apokaliptikus magatartás - a vallásszemlélet és az ajánlott életmódra a vég közelsége hat ki elsõsorban; akkor szektás vonás ez amikor ez a hajtóerõ és valaminek az elsõdleges indoka; ide tartozik, hogy a szekta a szervezeten belüli kötõdés erõsítésére, az engedelmességre és/vagy a munkára helyezi a hangsúlyt (ha már egyszer a vég mindjárt itt van), ha kell akkor még képes idõpontokat is meghatározni, melynek kudarca esetén a tagság nagy része marad, mert hiszi, hogy a vég tényleg közel van 6. Szembenállás a kultúrával és a mûvészettel - a szekta legveszedelmesebb ellenfele az önállóan gondolkodni kezdõ tag, aki képes kritikai módon értékelni és mérlegelni; ezért a kultúra nagyon veszélyes a szektára, mert belülrõl bomlassza a rendszerüket; a szekta nem bízik a tagjaiban, hogy a tag személyesen képes eldönteni mi való a kulturális sokszínûségbõl nekik, mi az ami tényleg önveszélyes - igaz nem is képes rá sok személy, mert a racionális ítélõképességét leépítették 7. Propagandisztikus módszerek - a szekta nem hirdetheti, nem mondhatja ki az igazat önmagáról, a rossz értelemben vett propagandára szorul; mindent szépíteni kell, ami rossz el kell hallgatni, ami jó azt mutatni kell (hol van attól a jézusi tanácstól, hogy ami jót tesz az egyik kéz, arról már a másik se tudjon semmit); másfelõl az ártalmas tevékenységük leplezését úgy valósítják meg, hogy a társadalom számára hasznos tevékenységüket reklámozzák Ez a hét megállapítás általában jellemzi a legtöbb szektát. Egy adott felekezet nem emiatt a 7 közös jellemzõ miatt szekta (ezek olyan szektás vonások, amelyek teológiai szempontból szektának nem minõsülõ vallásokban is elõadódhatnak), hanem amiatt, hogy a Biblia alapvetõ tanításait eltorzítják és azt a vezetõk szolgálatába állítják. Ahogyan az bemutatásra került Krisztussal kapcsolatban, Jehova Tanúi felekezetére ez igaz és a 7 jellemzõ közül is a legtöbb teljes mértékben igaz a szervezetre nézve. Végezetül egy nagyon éles ellentmondásra szeretnénk - mintegy emlékeztetõnek - felhívni olvasóink és látogatóink figyelmét: "Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta õt a halálból, megtartatol" (Róma 10:9). Õrtorony 1994. május 1.-i számának a 13. oldalán a 17. bekezdés. "Ha máshol járnának a gondolataink a Királyság-énekeink éneklésekor, és nem fognánk fel teljesen a szöveg értelmét, vajon nem hasonlítanánk némileg a hûtlen izraelitákra, akik feddésben részesültek, mert miközben ajkukkal Istent dicsérték, szívük messze eltávolodott tõle? (Máté 15:8)." Szekta-e Jehova Tanúinak vallása? 2. rész lélektani és szociológiai megközelítés avagy a Jehova Tanúi által kimutatott szektás viselkedés vizsgálata A szektakérdés a társadalomban elsõsorban szociológiai problémaként jelentkezik. 1990 után Magyarországon a nem „hagyományos" vallásokhoz való csatlakozás több szociológiai kutatás tárgyát képezte, valamint törvényi korlátozás is született a destruktív szekták terjeszkedésének visszaszorítására (amit a következõ kormány a rossz módszere miatt el is törölt). 1994-ben az ilyen felekezetek tagsága közé 221 ezer személy tartozott (Oktatáskutató Intézet felmérése szerint), vagyis az egész lakosság számát tekintve 2%. Érthetõ tehát az aggodalom, hogy vajon közeli barátunk, családtagunk nem-e szektába került? És minket, volt Jehova Tanúit is érdekel, hogy nem vallásos megközelítés szerint vajon szekta-e Jehova Tanúinak szervezete? Szociológiai szempontból általában azokat a csoportokat tekintették a múltban szektának, amelyek a boldogulási vágyat a jelenlegi földi életbõl máshova helyezték át. Csakhogy az idõ múlásával a szekták és a tanításaik modernizálódtak. Megjelentek a pénzes vallások-vallásutánzatok, melyek a tagokat befolyás szerzésére, vagy az anyagi jólétre és így a szektaszervezet és elöljáróinak eltartására késztették. Ahogy szükségessé vált tehát a szektakérdést új alapokra helyezni, úgy kristályosodott ki, hogy a szektás embereknek van egy jellemzõ viselkedésük a szektákban mûködõ elmekontroll miatt. Mivel Jehova Tanúi (a tagok és a szervezet is) tagadják, hogy belül a kulisszák mögött magas szintû elmekontroll mûködik, ezért tartjuk szükségesnek ezeknek a közös viselkedési jellemzõknek az ismertetését és a Tanúkkal való szembesítését. A szekták tanítása szerint a szervezetük Istentõl ered, az oda tartozó személyek pedig Isten kiválasztott emberei. Ez a tanítás minden szekta alapja. Így teremtik meg a vezetõik, a szervezet számára a legitimációt, erre hivatkozva követelnek engedelmességet és teljes ellenõrzést a magánélet felett is. Ebbõl eredõ szektás viselkedési mód, hogy kérdezni, kritizálni, kétségbe vonni nem lehet. Különös értelmes sincs ennek - szól a szektás érvelés - mivel ez Isten szervezete. A szekták önmagukat és hitrendszerüket az igazságként azonosítják. Ezzel tagjaikat különleges státuszba helyezik, miszerint csak õk válaszoltak az egész világon egyedül Istennek a hívására. Ezt a társadalom fölé emelést természetesen szorgalmas munkával és odaadással hálálja meg a szekta tagja a személytelen szervezetnek. Ez természetesen egy önbecsapás és önszuggesszió. A szekta tagjában kialakul az elitizmus érzése (én más vagyok, jobb vagyok, mint a többi bûnös ember). A kívülállókat a beszervezés elején arra bíztatják, hogy kritikusan vizsgálja meg jelenlegi hitét és egyházát. A tagjelölt azt a látszatot kapja, hogy a szektában (amit a tagok nem annak neveznek) mûködik a vallási tolerancia, de nemcsak a tagok személyenként gyakorolják, hanem ezt a szervezetük szorgalmazza is. A beszervezés után ennek a kritikus gondolkodásnak és toleranciának nyoma vész. A szektaszervezet óvja a tagjait a független gondolkodástól. A kritikai gondolkodás a szervezet szóhasználatában keveredik a kritizáló szellemmel (magyarázatként: a kritikai gondolkodás mérlegeli az állításokat alátámasztó bizonyítékokat; a kritizáló pedig állandó jelleggel a hibát keresi). Azt mondják, hogy a bírálatokat maga az Ördög sugallja. A független gondolkodás, a kritikai gondolkodás egyenlõ a büszkeséggel, ami az Ördög fõ bûne volt. Ez létszükséglete a szektának, hogy a hatalmát ne kelljen féltenie a saját tagjaitól. Ezért a mentális szakemberek, szociológiai kutatók figyelmeztetnek mindenkit: ha nem vizsgálhatod felül vallásod tanításait, történelmét, nem tehetsz fel kényelmetlen kérdéseket, akkor jó úton haladsz afelé, hogy áldozattá válj és kihasználjanak. A szektás csoportok ellenségként kezelik azokat akik kiállnak a tagjaik közül, fõképpen akkor, ha azoknak elvi problémájuk volt vallásukkal. Így még a legapróbb csoportok vezetõi is (a szektás szervezetben) teljes hatalmat kapnak a környezetükben. A szektás közösségbõl való kizárás a családi életbe is beleszól, mert a családon belül is és a hitvesi ágyban is hatalma van a szektának. Erre az eljárásra az érv a gyülekezet tisztántartása és a fegyelmezés szükségessége (a szekta nem bízik Istenben, hogy képes cselekedni, õ maga intézkedik az Istene helyett).Másik szektás viselkedési mód amit ezek a kutatók kimutattak, az, hogy a szervezet egybeolvad a megmentéssel. Nem minden esetben jelentik ezt ilyen konkrétan ki, de valahogy mégis le lehet vezetni a tanításokból, hogy a szervezet határai egybeesnek a megmentés határaival. A tagok állandó figyelmeztetésben és feddésben részesülnek a saját jólétükre hivatkozva, hogy igyekezzenek megmaradni a szervezetben. Ez azzal együtt jár, hogy állandóan utalni kell arra, hogy ki(k) a valóban legitim vezetõk aki(k)nek szavára figyelni kell és aki(k)nek a tagok engedelmességgel tartoznak. Minden a hatalmat gyakorlót erõsíti. A legtöbb szekta azzal rejti el ártalmas mentális befolyását, hogy a tagjaik becsületes civil életével takarózik. Azonban a becsületes, tisztességes és példamutató civil élet nemcsak az adott szektás szervezet tagjaira jellemzõ. A társadalom egy jelentõs része rendelkezik hasonlóan magas erkölcsi színvonallal. Sokszor elismerik a szektás kiadványok is, hogy mások is erkölcsösen élnek, nemcsak a tagjaik (pl.: Fiatalok kérdései könyv és az Ébredjetek folyóirat rendszeresen utal arra, hogy az amerikai tizenévesek fele nem él házasság elõtt nemi életet). Ha azonban a szektás szervezethez tartozó személyek valóban nagyobb arányban élnek is erkölcsösen, becsületesebben, mint a társadalom átlaga, akkor sem menti ez fel a szervezetet a hibái alól. Egyes tagok élete nagyban jobb irányba fordul azzal, amikor káros szenvedélyeiket elhagyják, viselkedésük emberibb lesz, de ezek az emberek tulajdonképpen az egyik nem normális életvitelbõl egy másik abnormális életvitelbe esnek át. A környezetüknek kétségkívül elviselhetõbb, de magára a személyiségre majdnem ugyanannyira káros. A káros szenvedélyek, az asszociális viselkedések elhagyásának vannak olyan módszerei is, melyek nem foglalnak magukban manipulációt, és ezek sokkal tartósabb hatást tudnak elérni az érintett személyben. Az a szektás felfogás, hogy „az eltávolodottak visszakerülnek saját bûneikbe" pontosan azt igazolja, hogy a szekta kijózanító, életminõség-javító hatása nem volt elég mélyreható, változatlanul hagyta a lelki mechanizmusokat, nem volt képes igazi megoldást nyújtani. Jehova Tanúit jól, esetleg belülrõl ismerõ embereknek a fenti sorok elegendõek annak megállapítására, hogy a lélektani és szociológiai megközelítést alkalmazva szektának tekinthetõ-e Jehova Tanúi szervezete. A fenti sorokat nem Jehova Tanúiról írták, hanem általában a szektás viselkedés jellemzõirõl. Az a tény, hogy Jehova Tanúi évente 300 ezer fõvel növekszenek azt bizonyítja, hogy a társadalomban szükség van megbízható felvilágosításra és védelemre a szektákról. Mivel a volt szektatagok testközelbõl ismerik a szektákat, ezért a jövõben a szektákért - így a Jehova Tanúiért - folytatott missziókból és más megmozdulásokból, akciókból, nem szabadna mellõzni õket.
NEM! MÉGIS VOLTAK HELYES VÁLASZADÓK :) :) SZERVUSZTOK:) :)
azt jelenti hogy isten igaz szolgája. õk nem keverednek bele a politikába sem a harcokba mert õk szelídek barátságosak és mindig lehet rájuk számítani. sok téves emberek azt mondják hogy õk jehovák de nem jehovák henem jehova tanúi. jehova az õ istenük ahogy a zsoltárok 83:19 írja.az összegyûlési helyük a királyságterem. õ nekik egyetlen ünnepük van a jézus halálának a megemlékezése. majd még küldök válast mert sokat tudok róluk mondani mert én is az vagyok
Jehova Tanúi olyan emberek, akik Jehova szolgálatára adták át az életüket. A fõ tevékenységük Jehova akaratának a cselekvése, és segíteni másoknak abban, hogy õk is megismertessék Isten szándékát, és a szabad akaratuk alapján dönthesenek arról, hogy kívánják e szolgálni õt.
Nos, azt hiszem hogy tisztázni kell pár dolgot az itt elhangzottakkal kapcsolatban, mert pár dolog egy kicsit messze áll a valóságtól. Elõször is jó ha tudjátok, hogy nem vagyok Jehova Tanúja, de a szüleim azok és én is így nõttem fel így én elég jól ismerem Jehova Tanúit. Nos, elõször is fontos tisztázni, hogy õk nem egy szekta, hanem hivatalosan is egy egyház, Jehova Tanúi Egyháza. A nevük gyakorlatilag azt jelenti, hogy Isten követõi, vagy szolgái, ugyanis a Károli Gáspár féle fordítású bibliában is megtalálható Isten neve, ami nem más mint Jehova. Házról házra mennek és beszélgetéseket kezdeményeznek emberekkel általában bibliai, vagy éppen ahhoz kapcsolódó témában, majd felajánlanak ingyen egy füzetet, vagy könyvet ami az adott témával foglalkozik. Módszerük kicsit erõszakosnak tûnhet, de valójában inkább csak szokatlan, mert rajtuk kívül csak árusok szoktak így házról házra menni. Õk ezért nem kapnak fizetést, egyáltalán semmit, és a szervezetüket, és a könyvek, füzetek nyomtatását önkéntes adományokból tartják fent. Keresztény vallás és a biblia az alapja a tanításuknak. A füzetek és könyvek csak egyfajta segédeszközök a biblia megismeréséhez, és teljes mértékben azon alapszanak. Bizonyíték erre, hogyha kinyitsz mondjuk egy füzetet, akkor az teli van bibliaversekkel az adott szöveg után zárójelben. Házról házra is azért mennek mert a bibliában az van leírva, hogy mindenkivel osszák meg a tudásukat akivel csak tudják, ezenkívül már Jézus is ezt tette, így prédikált az embereknek. Ahhoz pedig, hogy valaki a közéjük tartozzon annak ismernie kell a vallás tanításait, és az szerint is kell élnie pl.: nem cigarettázik, drogozik, nem részeges, nem erõszakos, nem beszél csúnyán stb. Az ünnepeket pedig általában az eredetük miatt nem szokták megtartani. Például a karácsony egy pogány ünnep, amit a katolikus egyház Jézus születésnapjának tart, ám ez még komolyabb bibliaismeret nélkül is cáfolható, hiszen a pásztorok mentek el az újszülött Jézushoz, akik kint legeltették a nyájaikat az angyal megjelenésekor, ám karácsony ünnepe decemberben van, télen, egy hideg idõszakban (az ottani klíma miatt pedig ilyenkor még hidegebb van). A többi ünnepnek is megvan a maga története, ha megkérdezel egy tanút, akkor nagyon szívesen elmondja, hogy miért nem ünneplik a húsvétot, az újévet, a születésnapot, a nemzeti ünnepeket és a többit. Összességében jó embereknek tartom õket, hiszen kedvesek, segítõkészek és még sorolhatnám. És a bibliai értelmezésük is szerintem jóval tisztább mint a többi vallásé. Fontos megjegyeznem, hogy nem szabad mindent elhinni amit az interneten leget olvasni róluk. Általában nagyon sok rossz dolgot írnak amik egyáltalán nem igazak.
ha érdekel hogyan élnek és hogyan értelmezik a bibliát, kérj tõlük egy mit tanít a biblia könyvet ha legközelebb megkeresnek (mert meg fognak, elõbb utóbb)
Anyám egyik barátnõje is ilyen és egyszer elcipelt egy ilyen gyûlésre. Sima 2 perc után elegem lett az egészbõl fõképp azért mert õk mindent rossznak tartanak és kiközösítenek egyes embereket az én szememben meg minden ember egyenlõ. Szóval az egész egy hatalmas kamu és zagyvaság.Néhény mondatukon majdnem el is röhögtem magam a szertartás alatt mert egyszerüen annyira röhejes az egész hogy az hihetetlen. Akkor telt be a pohár mikor kijelentették hogy tilos horrorfilmeket nézni mert erkölcstelenek és hogy a homoszexuálisok mind mocskos alakok.Legszivesebben felálltam volna és kiosztottam volna azt a jópár agymosott marhát aki mindezt beveszi. Könyörgöm a 21.században élünk nem a középkorban. Mi jön ezek után: WC-re se lehet kimenni mert sérti a testi ártatlanságot?Pfffff Gratulálok azoknak akik beveszik ezt a sok marhaságot.
Elõször is leszögezném, hogy nem vagyok Jehova Tanúja, de rendszeresen eljárok az összejövetelekre. Elõzõ válaszolónak: Elõkerestem neked a zöld "Jehova Tanúi Isten királyságának hírdetõi címû" (Jehova Tanúi kiadványa) könyvet (biztos tudod melyik az hisz gondolom már megvizsgáltad). A 629. oldalt a "Szükségessé válik a tantételbeli nézetek finomítása" cím alatt bõvebben kifejti, miért váltak szükségessé. Már az elsõ mondat ellentmond az egyik válaszodnak miszerint "Az Õrtorony szervezet próbálja eltüntetni a bizonyítékokat arra, hogy õk hamis próféták, de kevés sikerrel.". Így hangzik: "Jehova Tanúi nyíltan elismerik, hogy Isten szándékával kapcsolatos nézetük számos kiigazításon ment keresztül az évek során..." (másfél odalas cikk ezért nem rakom be ide). Mindenki: Sikerült végig olvasnom az egész topic-ot és megvizsgáltam az összes 'rágalmat' ami Jehova Tanúival kapcsolatban elhangzott. Kutatásaim során egyre több bizonyítékot találtam arra, hogy ezek a rágalmak tévesek vagy esetleg kitaláláción alapulnak. (a Biblia versek helytelen értelmezésére is találtam...) Ez idõ alatt sokat fejlõdtem amit elsõsorban Nektek köszönhetek, és a hitem is erõsödött affelõl, hogy valóban Jehova Tanúi az IGAZ vallás. Bízom benne, hogy Jehova mindenkit, akik tiszta szívvel szeretné megismerni õt, segít elvezetni az angyalai által az egyetlen IGAZ valláshoz. Ez az utólsó válaszom ebben a topic-ban, tehát az elkövetkezendõ kérdésekre, kritikákra, rágalmakra nem fogok tudni válaszolni (ennek több oka is van...). Sziasztok!
Akkor megkérlek arra, hogy írd le ide melyik vallási szervezethez (vagy netán szektához) tartozol!? Köszönöm!
Ez azt jelenti, ha valaki tagja a nemzetközi Jehova Tanúi egyháznak. A "Jehova" lényegében a héber iratokban (Ószövetségben) több ezerszer elõforduló YHWH un. tetragrammaton latinosítva kiejtett változata. A "Jehova" tehát Isten neve. A Karoli Gáspár féle Biblia-fordításban ez így olvasható: "Töltsd el orczájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet, Szégyenüljenek meg és rémüljenek el örökké, és piruljanak és pusztuljanak, Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön." (Zsoltárok 83:17-19) Ebbõl látható, hogy a "Jehova" nevet nem Jehova Tanúi találták ki. Európában "Jehova" felirattal még pénzt is nyomtattak. A magyar irodalomban Madách használta nagy elõszeretettel Isten Jehova nevét. De Jókai is az "Egy az Isten" c. könyvében ezt írja: "Egy az Isten, a Jehova Isten".
Sokféle választ olvastam de egyikben sem volt számomra tiszta, hogy milyen is az, aki Jehova Tanúja. Ez a vallási közösség nem tesz mást, mint szószerint próbálja értelmezni a Bibliát, hogy ez rossz-e azt nem tudom... Egy biztos a keresztény emberek mind olvashatják a Bibliában, hogy téríteniük kell, ne vegyüljenek más vallási közösségekkel és szigorúan tartsák be az isteni parancsolatokat. (igen ha most belegondolunk, a mai modern világban ezt szinte egyetlen keresztény sem tudná kivitelezni, ezért is hajlottak a keresztény felekezetek egyre jobban a társadalom érdekei felé) Viszont a tanúk nem nagyon akarnak engedni ennek, hogy ez rossz-e, azt döntse el mindenki magának...
Tagja Jehova Tanúi egyházának. Jehova, vagyis az igaz Isten szolgája. A Biblia alapelvei szerint él. Jézus és az apostolok példáját követik. AZ egyház a tagjaitól nem gyûjti a pénzt, hanem mindenki önkéntesen adományozhat, ha szeretne.
Itt egy kis TUDATOS információ: Nem! Jehova tanúi kicsit sem hasonlíthatók egy szektához. Össze lehet téveszteni a:"Aki belép, az õ is tag lesz". Nagy kakit! Csak az lehet Jehova tanúja akit MEGKERESZTELNEK, vagy hívják: alámerítésnek is. de nem olyan módon ahogyan más vallásokban, A vallásuk minden más vallástól különbözõ. És ha pl: az apád Jehova tanúja akkor õt nem úgy szólítják hogy: "Héj, Jehovás!" Hanem: Jehova tanúja. És igen, nem tartják karácsonyt, se a húsvétot, se bármi mást. Mivel a karácsony eredete egy POGÁNY ünnep, és ebbõl adódik hogy nem tartják meg, és én nem sajnálom azt a faluban élõ kis gyereket (4. kommentelõ)Térítések? JÁÁJ MÁÁ. Senkit sehova nem "térítgetnek". Olyan van, hogy mennek házról házra, és folyóiratot kínálnak, INGYEN! Nem arról szól hogy berontanak és rád kényszerítik hogy te most Jehova tanúja leszel! Nem-nem! Csöngetnek, oké, de ebbõl minek nagy ügyet csinálni? Ha nem mész ki, nem mész ki! És egyháznak sem mondható, kicsit sem. a többi vallást, vagyis a : hamis vallást. Ez nem arról szól hogy lenézik pl a Katolikusokat vagy más vallásból származó embereket, nem az embereket nézik le, hanem a vallásukat! am, minek irkáltok ilyeneket, ha tájékozatlanok vagytok? és végül is nem tudjátok megfogalmazni hogy mi is ez?
Jehova tanui az bizony egyház és nem szekta/bejegyzett egyház.A biblia tanításait veszik alapul az életükben.Ezért is van annyi félreértés körülöttük.
Jehova tanui nem térítenek! Azt a katolicizmus teszi/tette/.Atanuk a bibliai tanok kizárólagosságára hívják fel a figyelmet és azért keresik fel az embereket mert abban van leírva/Jézus utasítása/.
jehova tanui egy álkeresztény szekta akik már 4 szer hazudtak.ugyanis négyszer hazudták már azt hogy eljön a világvége.és egyszer sem jött el.ezek után lehet még hinni bennük?NEM!hisz ki akar olyan vallásnak hinni, amelyik hazudik?
hisz ki akar olyan vallásnak hinni, amelyik hazudik?..... Na persze , mert a katolikus egyház nem hazudik mi, meg a többi??? Az álszentek tartozz csak azokhoz akik még nagyobbat hazudnak... Honnan vetted hogy négyszer mondtak ilyent, én maximum 1 ilyen idõpontról tudok azt is sokan félreértették, ugyanis csak egy nagy változásról volt róla szó, ami 1914-1918-ig történt idõszakra vonatkozik... mások inkább jósolgatnak, NE KEVERJÜK össze õket Jehova Tanúival!!! Ha mondunk vagy írunk valamit jobb annak utánanézni, nem mindjárt egybõl vádaskodni.
Elég elszomorító látni, hogy sokan (mint pl. az elõttem lévõ) nem értik ami a Bibliában le van írva. Elfogadják amit a pap mond és kész. Nem kutatnak utánna, hogy valóban azt írja-e a Biblia amit a pap prédikál. Ellenben Jehova Tanúi megvizsgálják az írásokat és aszerint élnek. Az elõttem lévõ hozzászólásokból látom, hogy sokan a pletykának/hazugságoknak hisznek. De nem látok egy biblia verset se ami alátámasztaná (a szerintük) Jehova Tanúi tévedését...
Nem azt hiszem, amit a pap mond, mivel nem ismerek egy papot sem! Sajnos nem olvastad el, mi áll az általad említett ige elõtt, ebbõl látszik, hogy kiragadtok egy-egy igét és ezt használjátok bizonyítékként. Sajnos nektek a Biblia egy eszköz az Õrtorony állításainak igazolására, nem értitek az igét. Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett. Ha tehát a körülmetéletlen pogány megtartja a törvénynek parancsolatait, az õ körülmetéletlensége nem körülmetélkedésül tulajdoníttatik-é néki? És a természettõl fogva körülmetéletlen ember, ha a törvényt megtartja, megítél téged, a ki a betû és körülmetélkedés mellett is a törvényeknek megrontója vagy. Mert nem az a zsidó, a ki külsõképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsõképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsõképen az; és a szívnek lélekben, nem betû szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektõl, hanem Istentõl van. Ha jól tudom, sátáninak tartjátok a nyelveken szólást. Ime a bibliából néhány ige: Apcs 2, 38. Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Márk 16, 17.Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben démonokat ûznek; új nyelveken szólnak. Apcs 10, 46.Mert hallják vala, hogy õk nyelveken szólnak és magasztalják az Istent... Apcs 19, 6. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek õ reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. Lehet, hogy ezeket is kimagyarázod... Próbálj a szíveddel közeledni Istenhez! 1978-ban a Társulat a Jel 22:12-13-ban lévõ "Alfa és Ómegát" Jehovával azonosította (Isten, az Atya), de öt héttel késõbb már Jézussal. Az, hogy az Õrtorony Társulatnak mennyire nem sikerül helyesen értelmeznie a Bibliát, még világosabban látszik tanításbeli bukfenceiben. Elõször az A álláspontot tanítja, majd megváltoztatja B álláspontra, az állítva, hogy Isten "új világosságot" adott. Késõbb mégis visszatér a régi tanításhoz (A álláspont), amit néha visszaállít a B álláspontra. Íme néhány példa: A szodomai emberek feltámadása 1879 - Fel fognak támadni. 1952 - Nem fognak feltámadni. 1965 - Fel fognak támadni. 1988 - Nem fognak feltámadni. Az "Úr" kiléte a Róm 10:12-16-ban 1903 - Az "Úr" Jézus. 1940 - Az "Úr" Jehova. 1978 - Az "Úr" Jézus. 1980 - Az "Úr" Jehova. A "felsõbb hatalmak" kiléte a Róm 13:1-ben 1916 - A "felsõbb hatalmak" a kormányzatok 1943 - A "felsõbb hatalmak" Jehova Isten és Jézus Krisztus 1964 - A "felsõbb hatalmak" a kormányzatok. A "juhok és kecskék" szétválasztása (Mt 25:31-46) 1919 - A nagy nyomorúság ideje után fog megtörténni. 1923 - Most történik, a nyomorúság elõtt. 1995 - A nagy nyomorúság után fog megtörténni. Az a kérdés, hogy a fenti tények ismeretében merhetünk-e bízni az Õrtorony Társulatban? Legalább hat alkalommal prófétált hamisan a világ végérõl, és a jóslatokat a követõi megfélemlítésére használta. A Biblia szerint egyetlen hamis prófécia is hamis prófétává teszi azt, aki kijelentette. Mivel az Õrtorony Társulat hamisan prófétált az 1914, 1915, 1918, 1920, 1925 és 1975-ös éveket illetõen, kétségtelenül bizonyítja, hogy hamis próféta. Ez a vallási szervezet ráadásul ismétlõdõen megváltoztatta a tantételeit és ellentmondott korábbi nézeteinek, mindvégig állítva, hogy kizárólagosan birtokolja az igazságot. Összhangban van ez Isten tökéletességével és szentségével? -A „Jehova” nevet abból kiindulva, hogy eredetileg biztos benne volt a görög nyelvû Írásokban, önkényesen behelyettesíti az Úr és az Isten szavak helyére, 155 esetben akkor is, amikor nem ószövetségi idézetben fordul elõ. Több Septuaginta kéziratra, valamint késõ-középkori újszövetségi héber fordításra hivatkozik az Új Világ fordítás, ahol szerepel a JHVH kifejezés. Ezzel szemben az a tény, hogy több, mint ötezer görög nyelvû újszövetségi irat, vagy töredék maradt fenn, de egyik sem tartalmazza a JHVH kifejezést. Minden volt Jehova Tanúja az írásaiban megemlíti, hogy már a legelején feltûnt nekik, hogy milyen szájbarágósan etetik õket „az Igazsággal”. Ezt mondta Jézus: Mát 10, 8. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, démonokat ûzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Márk 16, 15. És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. De Ti nem ezt teszitek, ebbõl csak az maradt meg, hogy kettesével jártok! Mát 15, 14. Hagyjátok õket; vakoknak vak vezetõi õk: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.
""Ezt mondta Jézus: Mát 10, 8. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, démonokat ûzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok."" ------ A Máté 10:5 versében ez áll: "Ezt a tizenkettõt küldte el Jézus, és a következõ utasításokat adta nekik:" Tehát láthatod, hogy a Te általad idézett Biblia versben Jézus az elsõ században élõ 12 apostolhoz szólt, nem pedig nekünk, Isten követõinek. Az 1korintusz 13:8 versébõl pedig kiderül, hogy ezek megszûntek az apostolok halála után. "A szeretet soha nem vall kudarcot. De legyenek akár prófétálás ajándékai, el lesznek távolítva; legyenek akár nyelvek, meg fognak szûnni; legyen akár ismeret, el lesz távolítva." A Biblia nem tanítja azt, hogy a manapság véghezvitt "csodák vagy gyógyítások" Istentõl származnának. Máté 7:22, 23 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat ûztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« 23 De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tõlem, ti, akik törvénytelenséget mûveltek!
Megindulhatna az összes hazug, álszent vallás elpusztítása, kezdve a kereszténységgel. Go New World Order!

Mi az alapja annak a Jehova tanúi által oly gyakran emlegetett állításnak, hogy csak és kizárólag azok részesülnek megváltásán akik úgymond tagjaivá válnak Jehova földi szervezetének, vagyis Jehova tanúivá válnak?

Lehet e a Bibliában találni valami utalást ami alátámasztja az Õrtorony Társulat állításait? Szerintem azért ez egy elég merész állítás,fõleg ha figyelembe vesszük eme vallás "korát" . Mi van az elmúlt évszázadokban élt emberekkel.

Legjobb válasz: "...csak és kizárólag azok részesülnek megváltásán akik úgymond tagjaivá válnak Jehova földi szervezetének, vagyis Jehova tanúivá válnak..." És tényleg ezt hangoztatják: http://www.youtube.com/watch?v=LkYgwmQNVV4

"...csak és kizárólag azok részesülnek megváltásán akik úgymond tagjaivá válnak Jehova földi szervezetének, vagyis Jehova tanúivá válnak..." És tényleg ezt hangoztatják: http://www.youtube.com/watch?v=LkYgwmQNVV4
"A lényeg az, hogy nem egy szervezet által kapjuk meg az örök életet, nem egy szervezet ment meg minket a kárhozattól hanem Jézus Krisztus neve." Ugye észre sem vetted, hogy önellentmondásba keveredtél? A "szervezet által" és a "szervezet ment meg" közül akkor most melyikkel van neked bajod és miért? Kitõl is jön a megmentés? Jézustól, vagy Jézus Krisztuson 'keresztül', magától az Õ Atyjától, Jehovától? Ki is gondoskodott a megmentésrõl??? Kérlek válaszolj a BIBLIA szerint. De ne csak kiragadott, egyoldalú látásmóddal, hanem a teljes Írás fényében. AZ pedig egy teljesen más kérdés, hogy KELL-E egy EGYSÉGES szervezet a világméretûen is EGYSÉGES igaz keresztények, azaz Krisztus-követõk számára?! :) De ha akarod, szívesen válaszolok a Szentírás segítségével...
Kedves kérdezö, amikor Jézus Krisztus itélni fogja a juhokat és a kecskéket, mind a két csoport azt állítja magáról, hogy ök lesznek azok akik helyesen jártak el. A Jézus nevében tették ezt és azt. No most mi emberek általában meg vagyunk róla gyözödve, hogy nekünk van igazunk, a másik téved. Azért jó, ha éberek vagyunk, odafigyelünk, különösen a mai idökben, amikor teljesülnek a Bibliai jövendölések az utolsó napokkal kapcsolatban.
De ha már itt vagyok azért néhány szót a kérdezõnek tisztelettel: az új testamentumban azért esik szó úton útfélen Jézusról, hogy meggyõzzék a Zsidókat, akik nem fogadják el Jézus megváltóként, hogy Õ az akirõl az írások szólnak S nem azért, mert Jézus felváltja a Teremtõt mindenható Istent a szerepében, vagy hogy a tettei miatt elbitorolja, Isten hatalmát, vagy uram bocsáss.. Õ emelkedjen fel a teremtõ fõlé. soha nem volt ilyen szándéka. Az írások a görögben ezért fektetnek nagyobb hangsúlyt Jézusra, míg a héber íratok Jehovával foglalkoznak mint egyedüli Istennel aki majd a fia tettein keresztül fog megbocsátani az embereknek. Sajnos elmondható, hogy ezért van az, hogy sokan félre értik Jézus szerepét, és egyesek mindenható Istenné avanzsálták Jézust, semmibe véve az Atyát, S így a biblia által NEM IS tanított háromságot akarva, vagy akaratlanul de támogatják. Jézus nem a maga nevében jött, és nem a maga akaratát tette, hanem az Atyja gondolatait szándékait közvetítette az embereknek. Õ mindig is az atyja szószólója volt és marad, de ettõl nem lesz mindenható Isten, mert nem rendelkezik Isten mindenható erejével, hanem kapja azt így van isteni természete, képességei. Katy Weaver
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Jaj, majdnem elmentem a "jelentõségteljesnek" tûnõ kérésed mellett, amit még hozzám intéztél, kedves kérdezõ! "Mutass elõbb te nekem egy szövegrészt bármelyik Õrtorony által kiadott könyvben amelyben az áll, hogy nem csak Jehova tanúi és nemcsak azok részesülnek a megváltásban akik Jehova földi szervezetének tagjai hanem pl akár katolikusok, reformátusok, baptisták, stb." Abban ugye megegyezhetünk, hogy Jehova Tanúi abban hisznek, hogy sok millió ember, aki az elmúlt évszázadok folyamán élt, és nem volt Jehova Tanúja, feltámad, és alkalmat kap az életre. De sokan a most élõk közül még állást foglalhatnak az igazság és az igazságosság mellett a "nagy nyomorúság" elõtt, és megmentésben részesülnek. Továbbá Jézus figyelmeztetett, hogy ne ítéljük meg egymást. Mi a külsõt látjuk; Isten a szívet nézi. Õ tisztán lát, és irgalmasan ítél. Jézusra bízta, hogy ítélkezzen, és nem ránk (Máté 7:1–5; 24:21; 25:31). Tehát mi ebben hiszünk, ha valami nem bibliait találsz ebben, akkor csak mond. A te kérésed végét pedig szintén hasonlítsd össze a Szentírással, és pontos választ kapsz rá. Abban tehát természetesen nem hiszünk, hogy mindenféle vallás hívei megmentésben részesülhetnek, csak mert hisznek Jézusban a SAJÁT EGYHÁZUK TEOLÓGIÁJA szerint, mert a Biblia nem hogy nem tanítja, hanem egyenesen ellent mond ennek a logikátlan és liberális filozófiának. Ugyanis komoly feltételei vannak annak, hogy valaki megmentésnek örvendhessen...
Kedves utolsó, kérlek ha odafigyelsz a komentárjainkra, akkor észreveheted, hogy a Biblia a fö tankönyv. A Bibliából írtuk ki a verseket. A Bibliát elfogadod? Nyugodtan a te Károli esetleg Káldi fordításodat. Ha megfigyelted, csupán azért, hogy ne legyen fölösleges vita én általában a Károli fordításu Bibliámból írom ki a szövegidézeteket /bár kedvenc fordítáom az Új Világ/... Hagyjuk most csupán a Bibliát szólni. Kérlek mit értesz az utolsó napok jelei alatt amiröl Jézus Krisztus beszélt a Máté 24, 25 a Márk 13 a Lukács 21 fejeztében? ) Továbbá a 2.Timóteus 3:1-5 ?
Istennek mindig is voltak tanúi, olyan személyek, akik róla tanúskodtak. Ez még akkor is így volt amikor a sötét középkorban a vallás elnyomás alatt volt. Sokan még az életük kockáztatásával is olvasták a Bibliát. Sajnos az állítólagos keresztények nem valami keresztényi módon viselkedtek. De Isten ismeri az övéit. Tudja kik voltak azok a múltban, akik kiálltak mellette és követték Fia példáját.
bocsánat a feleletemnél eltévesztettem a számot, kinek írom :-D
A kérdező hozzászólása: (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Mielõtt írnák bármit is elnézést szeretnék kérni Katy Weavertõl ha megsértettem valamivel amirõl én nem tudok. Ne haragudj de én nem is ismerlek és nem is vagyok az a típus, hogy bárkit is sértegessek még akkor sem ha netán tán nem értünk egyet valamiben. Sajnos nem értem a felháborodásod, de biztos, hogy valami oka csak van ha pont az én kérdésemnél tetted ezt szóvá. És most térjek a tárgyra. Ne haragudjatok de nem tudok mindenkinek külön külön válaszolni ezért megpróbálom besûríteni mondandómat ebben az egy kommentben. Remélem sikerülni is fog... :D Na szóval, akkor a megváltásról beszéltünk, igaz? Egyáltalán szükségünk van e egy szervezetre ahhoz, hogy a megváltásban részesüljünk? Én azt mondom, hogy ahhoz nem kell semmilyen szervezet vagy vallás vagy egyház és semmi ehhez hasonló. Persze azt nem tagadom, hogy szükség van gyülekezetekre szükség van arra, hogy az ember ne egyedül próbálja átküzdeni magát a megpróbáltatásokon a kísértéseken amelyek ott állnak lesben minden "sarkon". Egyedül nagyon nehéz végigzarándokolni az Isten felé vezetõ utat, de a megváltásunkhoz nincs szükségünk semmilyen szervezetre mert a Megváltás már megtörtént! „Krisztus VÁLTOTT meg minket a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.”(Gal.3:13) Sokan nem tudják, hogy mi az, ami alól megváltást kaptak Jézus által. Amint látjátok, az Ige a Galata levélben múlt idõben van: Jézus Krisztus megváltott minket. Nem jövõ idõben, hogy: meg fog váltani. Megváltott! Jézus Krisztus tehát megváltott minket valami alól. Mi az, ami alól megváltást kaptunk? Mit jelent a törtvény átka? A legtöbb embernél az igazság az, ha megkérdezed õket, hogy mit jelent a törvény átka, nem fogják pontosan tudni a választ rá. Ez a tudatlanság elrejti sokak elöl, hogy mi az, ami alól megváltást kaptunk, és mi az, amit Jézus Krisztus a megváltási tervében véghez vitt értünk, mit kaptunk ebben. Jézus Krisztus megváltott minket a törvény átka alól. Mit jelent ez? Egyféleképpen lehet választ adni erre: ha visszamegyünk az Ószövetségbe, és megnézzük, hogy ott mit ír az Ige a törvény átkáról, mit ír az Ige a törvényrõl. A törvényt kétféleképpen lehet értelmezni: vagy a Tízparancsolatot értik rajta az emberek, vagy pedig tágabb értelemben Mózes 5 könyve foglalja magában a törvényt. Átokról nem esik szó a Tízparancsolatban, de mégis be tudjuk azonosítani, hogy milyen büntetéssel jár az, ha valaki megtöri, megszegi a törvényt. Ez az átok mindannyiunkra érvényes lenne, mert a Biblia Igéje azt mondja, hogy mindannyian vétkeztünk. De dicsõség és hála az Istennek, Jézus Krisztus megváltott minket a törvény átka alól, ez az átok ezért nem száll ránk, hanem helyette az áldás jön ránk. Senki! Egyetlen ember vagy szervezet sem teheti meg értünk azt amit már Jézus Krisztus megtett értünk. "Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki MEGVÁLTOTTA õket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak."(2Pét.2:1) És ha most megengeditek idéznék néhány sort Rutherfod bíró beszédébõl ami 1935-ben hangzott el; „ISTEN SZERVEZETÉBEN kell védelmet találniuk, ami arra mutat, hogy be kell merítkezniük, meg kell keresztelkedniük, vagyis el kell rejtõzniük EBBEN a szervezetben. A bárka, amit Noé épített Isten parancsára, Isten szervezetét jelképezte…” Egyelõre én itt megállok de ettõl függetlenül várom a válaszokat. Jó éjszakát mindenkinek! :)
Kedves kérdezõ! A kiírt kérdésed egy hamis állításon alapul, ugyanis soha, sehol nem állítottuk, hogy egy szervezet kell a "megváltáshoz", melyet Jézusnak és annak Atyának köszönhetünk. A váltság — A kereszténység elveszett tantétele A VÁLTSÁG — az a hittétel, amely szerint Jézus meghalt cserébe a bûnös emberiségért — az igaz keresztény hit alapvetõ tantétele. Ez a hittétel mégis régóta bírálat és nevetség tárgya a kereszténység teológusai részérõl. Vajon miért? Nem maga Jézus mondta a Márk 10:45-ben: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy õ szolgáljon és a lelkét váltságul adja cserébe sokakért”? Némelyek azt állították, hogy Jézus sohasem ejtette ki ezeket a szavakat, hanem az õ halála után Pál apostol befolyására agyalták ki azokat. Mások megint úgy érvelnek, hogy a „váltság” itt szókép, vagy hogy e hittétel a görög mitológiából származik! Ily módon a váltság gyakorlatilag eltûnt az egyházi tanításból. Joggal kérdezheted azonban, hogy vajon mit értettek akkor a korai keresztények Jézus halálán. Pál a 2Korinthus 5:14, 15-ben ezt mondja: „A Krisztus szeretete kényszerít erre minket, mert íme, úgy ítéltük meg, hogy egy ember meghalt mindenkiért . . ., hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki meghalt értük s feltámasztatott.” Mily kifejezõen egyszerû volt ez a hittétel — teljesen mentes a bonyolult változtatásoktól, amelyeken késõbb az egyházi teológusok jóvoltából keresztülment. Hát lehetséges az, hogy Pál találta ki ezt a hittételt? Bizonyos, hogy nem, mert az 1Korinthus 15:3-ban ezt mondja: „Mert elsõsorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam, hogy Krisztus meghalt a bûneinkért az Írások szerint.” Egészen világos, hogy jóval korábban, mint hogy Pál megírta a leveleit, a keresztények már akkor azt értették Jézus halálán, hogy az áldozati halál, õ valódi árat — váltságdíjat — fizetett azért, hogy megváltsa a bûnös emberiséget. Továbbá, ahogyan Pál rámutat, a keresztények megértették, hogy Krisztus halála beteljesítette „az Írásokat”, azaz a próféciákat, olyanokat mint a Zsoltárok 22. és az Ésaiás 53. fejezetében találhatók a Héber Iratokban, vagy „Ószövetségben”. Megválaszolatlan kérdések Ha úgy gondolod, hogy a magad számára egy kis kutatást végzel a tényeket illetõen, úgy találod majd, hogy majdnem az apostolok idejétõl fogva hittagadó tanítások szüremlettek be a keresztény tanításba (Cselekedetek 20:29,  30; 2Timótheus 4:3,  4). A Krisztus váltságáldozatába vetett hit mégis fennmaradt, miként ezt a korai egyházatyák írásai bizonyítják. Mindazonáltal, amikor néhány késõbben élt teológus a váltság tanának témáját feszegette, egynéhány nehezen megválaszolható kérdéssel találta magát szembe, mint például: Kinek fizették a váltságdíjat? És miért volt szükség erre a megfizetésre? Nüsszai Gergely és mások i. sz. a negyedik században részletesen kifejtették azt a nézetet, hogy a váltságdíjat Sátánnak, az Ördögnek fizették! Sátán — érveltek õk — kezében tartja az embert, és hogy megszabadítsák az emberiséget a kezébõl, váltságdíjat fizettek érte. Kortársuk, Nazianzoszi Gergely azonban tátongó ûrt talált ebben az elméletben: Az elmélet arra célzott, hogy Isten lekötelezettje az Ördögnek — ami csakugyan esztelenség! Az elmélet, hogy a váltságdíjat az Ördögnek fizették, ennek ellenére elterjedt és évszázadokon át tartotta magát. Lehetséges-e, hogy a váltságdíjat magának Istennek fizették? Nazianzoszi Gergely úgy érezte, hogy ez az elképzelés is kifogásolható. Mivel ’mi nem vagyunk [Isten] rabszolgái’, miért kellene értünk váltságdíjat fizetni neki? Továbbá — érvelt Nazianzoszi Gergely —, ’örömet szerezne-e az Atyának a Fia halála’ abban az esetben, ha az ilyen váltságdíjat követel? Úgy tûnik nehéz kérdések ezek, kétségessé tették magát a váltságdíjat.
Sziasztok. Bocsánat az offért Úgy hallom sokan emlegetnek annak ellenére, hogy nem szeretnék ehhez az oldalhoz tartozni, és a sértegetések és az emberhez méltatlan megalázások miatt elmentem és át adtam a Staféta botot másnak. ennek ellenére, még is említve vagyok. Kérem szépen, hogy hagyjatok ki a mocskolódásokból. Köszönöm Katy Weaver
Kedves kérdezõ! Nos, akkor lássuk csak, hogy MIVEL is válaszoltam neked: "Ez nem "merész" állítás, hanem HAMIS!" Tehát NEM keresztkérdéssel válaszoltam, igaz? Azért kérdeztem vissza, mert kíváncsi vagyok, hogy mivel tudod alátámasztani a kérdésedben tényként kezelt állításodat! Ez talán természetes, vagy nálad nem??? :) Csak a tényszerûség kedvéért, oké? A tényszerûséget persze a Katynak írt válaszodban sem sokat lehet találni - szó szerinti, szûk látókörûen és félreértelmezett versek, ezért hamis következtetés jellemzi. Ez probléma. A szó szerintiség a "nevében" kifejezésre vonatkozik. A szûk látókörûség pedig arra, hogy nem veszed figyelembe azt, hogy Jézus KINEK A NEVÉBEN jött közénk, kit képviselt, ki volt az Istene, kihez imádkozott, kitõl kapta a hatalmát??? És ezek által félreértelmezed az idézett verseket, teljesen más következtetést vonva le belõlük, mint amit a Biblia mondani akar Jézusról. Ez bizony nagy hiba. Tehát mit is jelent a "nevében" kifejezés? "Jézus nevében" és ehhez hasonló kijelentéseket az egész Keresztény Görög Iratokban találunk. Valójában több mint 80-szor van benne a "név" szó, amikor Jézus szerepére utal; egyedül a Cselekedetek könyvében mintegy 30-szor. Az elsõ századi keresztények Jézus nevében kereszteltek, gyógyítottak, tanítottak, hívták a nevét, szenvedtek a nevéért és magasztalták a nevét (Cselekedetek 2:38; 3:16; 5:28; 9:14, 16; 19:17). Az egyik bibliai szótár szerint a "név" szóval fordított görög kifejezést gyakran használja a Biblia "mindarra, amit egy név magában foglal: a hatalomra, a jellemzõkre, a rangra, a fenségre, az erõre, a kiválóságra stb., mindenre, amit a név takar". Jézus neve tehát magában foglalja azt a fenséges és óriási végrehajtói hatalmat, amellyel Jehova Isten felruházta. Vagy ezt tagadod tán?! Maga Jézus ezt mondta: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Máté 28:18). Miután Péter és János meggyógyított egy sánta embert, a zsidó vallásvezetõk kérdõre vonták õket: "Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?" Péter bátran kijelentette, hogy abban a hatalomban és erõben hisz, melyet Jézus neve jelent, amikor tudatta: "a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által..., az által áll ez ti elõttetek épségben" (Cselekedetek 3:1–10; 4:5–10). Tehát megóvlak téged attól, hogy "beidézd az összeset", mert bizony mi is jól ismerjük az ÖSSZESET. Persze az sem árt, ha nem egyoldalúan és nem szûk látókörûen értelmezzük a TELJES Írást, ugye egyetértesz? :)
A kérdező hozzászólása: Elnézést nem 7 es hanem a 9-es válaszolónak szól a kérdésem. :)
A kérdező hozzászólása: Elnézést a tévedésért most látom a hibát ; nem"megváltásán" hanem megváltásban...
Jézus mindenkiért feláldozta az életét, hogy mindenki aki hitet gyakorol benne, örök élete lehessen. Így tehát, mindenki aki javára fordítja Krisztus váltságáldozatának az értékét és követi az általa meghagyott parancsolatokat, valamint az isteni alapelveket, élvezhetik Jézus váltságáldozatának a jótéteményeit. Bár Jehova Tanúi megpróbálnak az isteni alapelvek szerint élni és követni a Krisztusi példát, ez még nem jelenti azt, hogy mindenki aki Jehova tanújának vallja magát az megmentésben részesül. Nem emberek döntik el azt, hogy ki fog megmentésben részesülni, hanem Jehova aki a szívek és vesék vizsgálója.
A kérdező hozzászólása: Igen ezzel egyetértek, de akkor ez fordítva is érvényben van. Nem kell ahhoz Jehova tanújának lenni, hogy üdvözlj. Persze minden az életviteledtõl függ. Ha olyan életét élsz ami szemben áll Isten törvényeinek akkor mindegy, hogy mi vagy. Viszont ha egy erkölcsös életet élsz és követed Jézust akkor van eselyed az örök élethez, és ehhez nem szükséges egy szervezet tagsága sem. Fõleg nem egy olyan szervezet ami ária tanokat hangoztat. Nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban tévednék, és vállalom is minden leírt szavamat.
"Pál nem tanított mást, mint azt, hogy az ember egyedül hit által üdvözül kegyelembõl, minden emberi cselekedet hozzátétele nélkül."
Ez egy igen kényes kérdés, kedves Kérdezõ. Egy kérdésem lenne hozzád. Jézus elfogadta volna e a Tanítványait ha a Zsidó vallás gyakorolták volna tovább úgy, hogy közben elfogadták Jézust, de azért a Zsidó vallással összeszõtték volna a tanításokat. Mert ha igen, akkor minek kellett megkeresztelkedniük egy bizonyos tanítottság után és más kép gyakorolni a hitüket? Vagy, a más vallásúaknak, miért kellett elhagyniuk a vallásukat, hogy Jézus követõiként azt gyakorolják, amit Õ tanított. S a Jelenések könyvében miért írja az apostol, hogy az emberek fussanak ki a hamis vallásból, hogy ne legyenek a világnak és a vallásainak része, mert ha nem akkor azt a büntetést kapják amiket Õk./Jelenések 18:4/ Jézus királysága nem része ennek a világnak, és a követõi sem képezik részét, és ennek minden keresztény esetében érvényesnek kellene lennie. DE a nagy kereszténységnek a legnagyobb része a világban él, és beleavatkoznak azok ügyeibe és a jelenések könyve szajhának nevezi ezeket a vallásokat, amiért a politikával vannak szövetkezve. akkor hogyan tudná Jézus egységesíteni a hitet a tanítást, ha továbbra is azt tanítaná, hogy mindegy milyen "vallás" És akkor nem fog megtörténni az egy pásztor egy nyáj prófécia, hiszen nyájak ezreinek különféleségei okozzák a megosztottságot, ami zûrzavart okoz, és akkor az Isten minek irat le olyan büntetéseket bizonyos tanításokra, ha mindegy volna? Nem mindenki megy az egek királyságába aki Jézust elismeri. (Máté 7:21) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, Nos erre mit lehet mondani? Jézus hogyan egységesítené a hitet, az imádatot, ha mindent úgy hagyna ahogy most van, Ezeken érdemes lenne elgondolkozni. Persze kijelenteni sok mindent nem lehet, mert ahogy valaki írta, hogy Jehova Tanúinak lenni még semmire nem garancia, mert Jézus azt mondta: Aki mindvégig ki tart az részesül megmentésben. Egy Tanú is eleshet...
témával kapcsolatosan érdemes felidézni egyébként talán akár a jobb lator történetét is(Lk 23, 39-43)
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Kedves kérdezö, van egy Biblia vers amelyik ezt írja: "Aki Jehova nevét segítségül hívja megmentésben részesül." Ezt nem mi találtuk ki ez a Bibliában van. Jézus Krisztus a földönlétekor, elmondta tanítványainak, hogy mik is lesznek e gonosz rendszer "utolsó napjainak jelei". Elolvashatod ha van kedved az evangéliumokban. Máté 24:37-39 versében, ha van kedved elolvashatod, hogy példának hozta fel a Noé napjait. Akkor sem vettek észre az emberek semmit sem, hogy bajban vannak, és Jézus Krisztus azt mondta, hogy a végidöben a jelek teljesülésekor /tehát a mi idönkben/ szintén nem fognak észre venni semmit sem az emberek java része. Vajon miért? Miért nem tudnak odafigyeni? Jézus azt mondta, hogy túlságosan lefoglalja öket az élet mindennapossága. Söt a 2.Péter 3:3, 4 verse szerint még csúfolkodni is fognak, és nem vesznek észre semmit sem. A 2.Korintus 4:4 azt írja, hogy a sátán meg fogja vakítati a hitetlenek elméjét. Kemény versek, de itt az életröl és a halálról van szó. Ki fizetett rá, hogy nem hallgatták meg Noét? Ki fog ráfizetni, ha most hasonlóan founk eljárni, mint a Noé idejében élök?
Kedves kérdezõ és elsõ válaszoló! Ez nem "merész" állítás, hanem HAMIS! De ez titeket ne zavarjon... Ugyan mutass már olyan szöveget, amely azt állítja, hogy "csak és kizárólag" a ma létezõ szervezet tagjai menekülhetnek meg?
A kérdező hozzászólása: (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Kedves Katy! A következõ igevers mond neked valamit? " A ki hiszen õ benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának NEVÉBEN."(Jn.3:18) Hát a következõ? " Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az õ nevében."(Jn.20:31) És a következõ? "Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak NEVÉBEN a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát."(Csel.2:38) A következõ is érdekes?? " Barnabás azonban maga mellé vevén õt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében."(Csel.9:27) Nos a következõ se semmi! :) "Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak NEVÉBEN egybegyûlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus HATALMÁVAL. Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján."(1Kor.5:4-5) Ha beidézném az összeset, hát....az sok lenne. A lényeg az, hogy nem egy szervezet által kapjuk meg az örök életet, nem egy szervezet ment meg minket a kárhozattól hanem Jézus Krisztus neve. Lehet, hogy ez nektek Jehova tanúinak nincs ínyetekre, de ezen nem változtathattok még akkor sem ha megszakadtok. Elnézést az ilyen szavakért de ez a valóság. Ne egy vallás követelményeinek tegyünk eleget hanem Jézus Krisztusnak mert nekünk nem adatott más név a földön, csak Õ és Õ az a keskeny út és a kiskapu amely által az örök életbe lépünk be. -Nos kedves 7 válaszoló én tettem fel a kérdést amire te egy keresztkérdéssel válaszoltál amit öszintén megmondva én már megszoktam ha a Jehova tanúival beszélgetek. De mivel most rajtam a sor én is egy kereszt kérdést teszek fel neked. Mutass elõbb te nekem egy szövegrészt bármelyik Õrtorony által kiadott könyvben amelyben az áll, hogy nem csak Jehova tanúi és nemcsak azok részesülnek a megváltásban akik Jehova földi szervezetének tagjai hanem pl akár katolikusok, reformátusok, baptisták, stb. Tudsz mutatni nekem(ünk) ilyent? Kérlek...
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A váltságdíj halála Ha tovább folytatjuk kutatásunkat ebben a dologban, elérkezünk a XII. század elejére. Anzelm, Canterbury érseke igyekezett most megválaszolni ezeket a kérdéseket könyvében, a Cur Deus Homo-ban. A könyv azt tanította, hogy Krisztus halála eszközként szolgál az isteni igazságosság kielégítésére, jóllehet nem mint váltságdíj. Anzelm felfogása szerint, a bûn megbocsátása váltságdíj útján anélkül, hogy az igazságosság ki lenne elégítve, azt jelentené, hogy a bûn nincs kiegyenlítve. „De Isten képtelen arra, hogy bármit is kiegyenlítetlenül hagyjon az õ Királyságában”, mondta Anzelm. Akkor hát hogyan egyenlítette ki Isten a dolgokat? Úgy érvelve, hogy ’a bûn gyalázatot hoz Istenre’, Anzelm azt mondta, hogy nem lett volna elég „egyszerûen visszaadni azt, ami elvétetett” Ádám bûne révén. Mivel Istent megsértették, a váltságdíj még egy tökéletes ember feláldozása révén sem lenne elegendõ. „Figyelembe véve a sérelem fokát — érvelt ez a pap —, többet kell visszaadni, mint amit elvettek.” (Kiemelés tõlünk.) Anzelm úgy érvelt, hogy ez olyasvalakinek a halálát követelte meg, aki „Isten is, meg ember is” volt! Akárhogyan reagálsz is Anzelm tanítására, az felülmúlta kortársai tanítását, és napjainkban is nagy befolyást gyakorol az emberekre. Lám, Anzelm így egy csapással megerõsítette a háromságtant és ugyanakkor halálos csapást mért a váltságdíj tanára, legalábbis a kereszténység soraiban! „Kiegyenlítés” lett a teológusok szállóigéje, amíg a „váltságdíj” fokozatosan a homályba veszett. Mindazonáltal, Anzelm eszméi majdnem teljesen a megtévesztõ logikán alapulnak, s nem a Biblián. És az idõ múlásával olyan tudósok, mint Aquinói Tamás, kikezdték Anzelm „kiegyenlítés”-tanát a saját okoskodó logikájukkal. A haszontalan okoskodás általánossá vált. A megváltás-elméletek megsokszorozódtak, és a viták egyre távolabb vitték a tudósokat a Szentírástól, azok pedig egyre inkább belemélyedtek az emberi érvelésbe, filozófiába és miszticizmusba. A reformáció és a váltságdíj De kerüljünk egy kissé közelebb a mi idõnkhöz. Amikor a protestáns reformáció vihara a XVI. században kitört, megszületett a szociniánusoknak nevezett radikális csoport. Õk tagadták, hogy Jézus halála bármilyen módon „kiérdemelte a megmentést számunkra”, az effajta hitet pedig „tévesnek, helytelennek és igen ártalmasnak minõsítették . . ., amely ellentmond mind a Szentírásnak, mind az értelemnek” (The Racovian Catechisme). Mivel Isten ingyenesen megbocsátja a bûnöket, nincs szükség az igazságosság kiegyenlítésére. Krisztus halála — így állították ezt be — megváltást hozott, amennyiben arra késztette az embereket, hogy utánozzák tökéletes példáját. E tanok és egyéb eretnek eszmék ostroma, a katolikus egyház ellentámadását váltotta ki, amennyiben összehívták a tridenti zsinatot (i. sz. 1545-tõl 1563-ig). Noha sok tantételbeli vitakérdésben állást foglalt, a zsinat bizonytalannak és semmitmondónak bizonyult a megváltás tanát illetõen. Szó esett ’Jézus Krisztus érdemérõl’ és használták a „kiegyenlítés” kifejezést, ámde a „váltságdíj” kifejezést óvatosan kerülték. Következésképpen az egyház távol állt attól, hogy színt valljon bármilyen világosan megfogalmazott szentírási vélemény mellett. A spekuláció számára az ajtó szélesre tárva maradt. Miért nem értek el eredményt a vallási vezetõk? A tridenti zsinat óta a teológusok — katolikusok és protestánsok egyaránt — számtalan megváltás-elméletet dolgoztak ki. (Lásd a 7. oldalon levõ bekeretezett részt.) Még sincs kilátásban semmiféle összhang Krisztus halálának jelentését illetõen. A teológusok csupán a Szentírás által használt „váltságdíj” szó lekicsinylésében értenek egyet, inkább figyelmen kívül hagyják, háttérbe szorítják, illetve lebecsülik azt; Krisztus halálának jelentését szakkifejezésekkel, félrevezetõ észjárás bonyolult elferdítésével írják le, hangzatos kifejezéseket használnak: mint például „erkölcsi befolyás” és „jellegzetes fizikai elégtétel”. Ahelyett, hogy Krisztus halálába vetett hitet épített volna ki a kereszténység papsága, Jézus kínoszlopából zavaros botláskövet alakított ki. Vajon mi az alapvetõ oka annak, hogy az egyházak ebben a kérdésben ilyen mérhetetlen kudarcot vallottak? A katolikus teológus Boniface A. Willems annak a ténynek tulajdonítja, hogy a teológusokat „gondosan õrzött elszigeteltségben nevelik” — túlságosan eltávolítva õket az emberek valós szükségleteitõl. Te nem hajlasz arra, hogy egyetérts ezzel a megállapítással? A Jeremiás 8:9 azonban ennél továbbmegy, és megnevezi a bonyodalom valós gyökerét: „Íme! Õk elvetették Jehova szavát, ugyan micsoda bölcsességük van hát?” Elismerjük, a váltságdíj tanával kapcsolatban valóban felvetõdhet egynéhány nehezen megválaszolható kérdés (2Péter 3:16). Ámde a teológusok ahelyett, hogy a Szentírásban kerestek volna választ, emberi bölcsességet és logikát alkalmaztak (1Korinthus 1:19, 20; 2:13). Megengedték maguknak, hogy bármely részét elvessék a Bibliának, amely nem egyezik meg elképzeléseikkel vagy elméleteikkel (2Timótheus 3:16). Írás-ellenes tanokat támogattak, mint amilyen a háromságtan (János 14:28). Legnagyobb hiányosságuk azonban az volt, hogy az ember megmentését tették a legfõbb helyre, figyelmen kívül hagyva a nyomósabb vitakérdéseket, amelyek Isten nevét és az õ Királyságát érintették (Máté 6:9,  10).
Nem amúgy, õk mindenki másról azt gondolják, hogy egy hülye.Meg önzõk alapból.
Szervusz Mivel járatlan vagy a Bibliában(ez derül ki a kérdésedbõl), nincsen mit írni válaszul. Amirõl írtál, az nem létezik. Körülbelül ilyen a kérdésed: "Ha konyha autóba csipkés ablak, akkor járda ülés parkoló?" - te milyen választ írnál erre a kérdésre?
Nem nem szorít ki ilyet nem gondolok. Mert Én Földi reménységû vagyok, és nem is szeretnék égi reménységû lenni. Az égi reménységûek, mint angyalok nem mennek férjhez, nem házasodnak, és gyermekeik sem lesznek. Én pedig szeretnék a feltámasztott férjemmel találkozni, és gyermekeket szülni. Ilyen hogy kiszorít az meg nem létezik, mert senki nem irigykedik arra, hogy Õ azt a reménységet kapta, és fordítva sem. Katy Weaver
Kedves 21 es válaszoló! Jehova Tanuja vagyok, és hiszek abinen hiszek a Biblia alapján, és mindent be tudok bizonyitani a Bibliábol, amit mondok! Persze, hogy nem mindenre magamtol jöttem rá, hanem tanultam! DE nehogy már azt merd mondani, hogy az amit te hiszel, arra mind magadtol jöttél rá, és hogy mind be tudod bizonyitani a Bibliábol!
Még a közlekedési rendszer sincs kiépítve az ég és Föld között?? Gondolom át lehet majd járni a hitetek szerint, vagy ennyire nincs megtervezve semmi... Pl ott vannak a rokonok, na meglátogatom már angyaltesû nagybácsit, bár enni nem fogunk, mert azt õk nem szoktak...
...hanem te is hallottad másoktol, és bizonyiték hiányában is elhitted öket!
"Mert Én Földi reménységû vagyok, és nem is szeretnék égi reménységû lenni. Az égi reménységûek, mint angyalok nem mennek férjhez, nem házasodnak, és gyermekeik sem lesznek. Én pedig szeretnék a feltámasztott férjemmel találkozni, és gyermekeket szülni." Nekem ebbõl az jött le, hogy te inkább a férjedet választod mint az Urat. Te miért ne reménykedhetnél abban, hogy az Úrral töltsd az örökkévalóságot?? Szerintem minden embernek az életcélja az kellene, hogy legyen, hogy az Úrral töltse az örökkévalóságot. "Isten engem nem választott ki arra, hogy a királyi papság része legyek, így földi reménységû vagyok, vagy is maradok a földön. " Honnan tudod, hogy téged nem választott ki?? Honnan tudod, hogy nem e lesz az életedben egy pálfordulás?? Miért ne lehetne?? U.i.: kérlek bocsásd meg, ha kicsit nyers a véleményem, és ha ezzel megbántottalak.
Jezusom, erre csak ezt tudom, irni, ennel nagyobb baromsagot az tuti, hogy nem olvastam meg, ti olyan messze altok a bibliatol mint Mekko Jerulazsemtol.Epp az a lenyeg, hogy majd mindnekor az Urral leszunk a mennyben, es egyutt imadjuk az Urat orokkon orokke, de ugy latom, nektek fontosabb, hogy ugyanugy eljetek mint eddig, ez egyre nevetsegesebb mar ne is haragudjatok.
„Az itt állók közül vannak néhányan, akik nem ízlelik meg a halált, amíg elõbb meg nem látják az Isten királyságát eljönni hatalomban” (Márk 9:1; Máté 16:28). Ez az ígéret „hat nappal késõbb” teljesedett be; akkor, amikor Jézus imádkozott és átváltozott Péter, Jakab és János szeme elõtt. Hogyan lehettek Isten királyságába azok az apostolok a haláluk után amikor a királyság még meg sem alakult az égben? Úgy, hogy ennek a versnek, valamint Márk és Lukács párhuzamos beszámolóinak a szövegkörnyezete segít megértenünk a vers valódi jelentését. Mirõl beszélt Máté közvetlenül a fent említett szavak után? Ezt írta: „Hat nappal késõbb Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost, és felvitte õket külön egy magas hegyre. És elváltozott elõttük” (Máté 17:1,  2). Márk és Lukács szintén az elváltozásról szóló beszámolóval kötötte össze Jézus Királyságról mondott szavait (Márk 9:1–8; Lukács 9:27–36). Ez az elváltozás — vagyis hogy dicsõségben megjelent három apostola elõtt — szemléltette Jézus Királyság-hatalomban való eljövetelét. Péter is ezt az értelmezést támasztja alá, hiszen „Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak hatalmát és jelenlétét” említi, amikor arról ír, hogy szemtanúja volt Jézus elváltozásának (2Péter 1:16–18). Engeded, hogy a Biblia önmaga tolmácsa legyen? Mert ha nem akkor mindig hibát fogsz találni, és magad sem jutsz pontos ismeretre. Jézus nyilvánvalóan nem úgy érti ezt, hogy bizonyos tanítványai 1914-ig élnek majd, amikor is megalakul a messiási Királyság. Arra gondol, hogy három hozzá közel álló tanítvány látványos betekintést kap majd a dicsõségébe, melyet akkor fog élvezni, amikor hatalomra jut a Királyságban. Ezt a látomást elváltozásnak nevezik. Péter leírja, hogy ’szemtanúi voltunk Krisztus felmagasztaltatásának, amikor vele voltunk a szent hegyen’. Katy Weaver
Kedves Utolsó válaszoló. Már ne haragudj, de miket irkálsz itt össze? A Férjemet szeretni és a Teremtõt szeretni, nem ugyan azok az érzések. Isten engem nem választott ki arra, hogy a királyi papság része legyek, így földi reménységû vagyok, vagy is maradok a földön. Ettõl még nem szeretem jobban a férjemet a Teremtõnél. Arról beszélek, hogy ha Isten elõtt alkalmas leszek a királyságában élni akkor a feltámasztott férjemmel találkozhatok, és folytathatom vele itt az életemet. Katy Weaver
Katy, te jobban szereted a férjedet, mint az Urat?? "Én pedig szeretnék a feltámasztott férjemmel találkozni, és gyermekeket szülni. " "...és nem is szeretnék égi reménységû lenni. " "Ha valaki én hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit , sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom." Lukács 14, 26
A kérdező hozzászólása: Katy Weaver te rettenetes módon tévelyegsz. Nem is tudtam, hogy a Jehova tanúi hisznek a purgatóriumban, de úgy látszik hisznek. "Ha pedig megengedi, és túl élem Armageddont, akkor nem is ismerem meg azt hogy mi a halál a saját esetemben.S sokan lesznek így kik nem fognak halált látni, ahogy Jézus is mondta." Ilyet is hogy írhat egy Bibliát ismerõ hívõ? Csak hogy felvilágosítsalak, Jézus az elragadtatással kapcsolatban mondta ezeket, amikor majd a lelkek összegyûjtetnek az angyalok által! Márk Evangyélioma 9. rész: 1. Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. Ti tehát Jehova tanúi, igen tévelyegtek...
Ezt most mire írtad? Mert ezt írtam Én is. Ja a férjemmel kapcsolatban? Õ nem égi reménységû hanem Földi, így ide fog a földre feltámadni nem az égbe, és fogok találkozni vele ha megérdemlem. Katy Weaver
A kérdező hozzászólása: "Mert Én Földi reménységû vagyok, és nem is szeretnék égi reménységû lenni." Tudod Katy, halálod után vagy a mennybe kerül a lelked vagy pedig a pokolba. Nincs más választási lehetõség.
Talán még annyit, hogy ott más feladatot kapnak, mint királyi papság, Ott nem lehet kertészkedni, nincsenek állatok, Én pedig szeretnék virágokat ültetni állatokat tartani, és ezekben itt gyönyörködni. elmenni más vidékekre kirándulni, a tengerbe úszni, napozni, és még sorolhatnám. ezért nincs miért irigykedni, mindennek meg van a rendeltetése, ilyet egyetlen keresztény sem gondol. Katy Weaver
A kérdező hozzászólása: Máté Evangyélioma 22. rész: 29. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. 30. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.
A kérdező hozzászólása: Akkor miért méregetsz és ítélsz meg engem? :)
Nem írtam semmi olyat, amibõl ezt a következtetést vonhatnád le: "Ok nélkül gyûlölködik szívünk atyafiak iránt? Ejnye már..."
A kérdező hozzászólása: Mivel pedig te méregetsz engem, miszerint járatlan lennék a Bibliában, téged is mérni fognak. Sõt még inkább, mivel LEHET, hogy az ellenkezõjét állítod az én ismereteimmel kapcsolatban. Ok nélkül gyûlölködik szívünk atyafiak iránt? Ejnye már...
A bizonyítékok benne vannak a Bibliában... De érdekes, hogy a mi falunkban az emberek nem Bibliával járnak a templomba, hanem Énekeskönyvvel? Ez kicsit elgondolkodtatók.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!