Találatok a következő kifejezésre: Miért voltak második világháborúban haláltáborok (1 db)

Miért voltak a második világháborúban haláltáborok?

Mi értelme volt annyi ember megölésének?

Legjobb válasz: A náci haláltáborok I. Ki beszél ma az örmények kiirtásáról? - tette fel a kérdést Hitler 1939. augusztus 22-én Obersalzbergben a német hadsereg vezetõi elõtt, s a következõ sokat idézett kijelentést tette: "A halálfejes egységekét készenlétbe helyeztem azzal a paranccsal, hogy kegyetlenül és együttérzés nélkül öljék meg a lengyel származású és nyelvû férfiakat, nõket, gyerekeket. Csak így juthatunk hozzá az élettérhez, amelyre szükségünk van." A gyilkosság a náci utópia megvalósításának elengedhetetlen eszköze lett, ennek terepéül a halálgyárakká alakított koncentrációs táborokat rendelték, az elsõdleges célcsoporttá pedig a zsidóságot kiáltották ki. Amikor a jogász Raphael Lemkin a genocídium - népirtás - fogalmát 1943-ban elõször használta, olyan megtervezett és rendszeres akcióra gondolt, amely egy népcsoport életlehetõségeit felszámolja, tagjait megsemmisíti. A nácik az európai zsidóság kétharmadát, az egész zsidó népesség egyharmadát kiirtották. A "végsõ megoldás" a sokmilliónyi zsidó népesség minden tagját célponttá tette - Hitler szerint el kellett tûnniük a Föld színérõl. A náci vezér a sztálingrádi katasztrófa elõestéjén is azt mondta propagandaminiszterének, Goebbelsnek: "nem szabad abbahagyni vagy szünetet tartani, míg egyetlen zsidó él Németországban." Így a zsidók sorsa, szenvedése mindazokkal a csoportokkal szemben egyedi, amelyek szintén a náci politika üldözöttjei voltak, és együtt raboskodtak és haltak meg a táborokban, legyenek azok lengyel és szovjet hadifoglyok, hazai politikai foglyok vagy Jehova tanúi. Végsõ megoldás A zsidók tömeges, erõszakos kitelepítésére alkalmazott "végsõ megoldás" (Endlösung) kifejezést 1940 júniusában használták elõször, s egyértelmûen a zsidó lakosság deportálását jelentette. Hamarosan feltûnt a "teljes megoldás" (Gesamtlösung) fogalom is - errõl például 1941. július 31.-i táviratában Heydrich tett említést. A Szovjetuniótól elfoglalt területekkel a Harmadik Birodalomhoz tartozó zsidók száma is ugrásszerûen megnõtt. Az 1942. januári wannsee-i konferencián tizenegymillió európai zsidó megsemmisítésérõl döntöttek, s ekkor már folytak a chlemnói haláltábor építkezési munkái. Goebbels 1942. március 27-én büszkén jegyezte be a naplójába: "Nincs még egy olyan kormány vagy rezsim, melynek módjában állna ennek a kérdésnek a világméretû megoldása." A haláltáborokról meglepõen kevés forrás áll rendelkezésünkre. Hitler és náci gépezete kevés konkrét utasítást tartalmazó iratot hagyott hátra, így a történészek hiába várják annak az iratnak a felbukkanását, melyben Hitler lövetlenül a zsidók kiirtására utasítana. Hitler "bejelentésekkel kormányzott", s így a történészeknek a hitleri kódrendszert kell megfejteniük. Az elkövetõkrõl, a rendszer mûködtetõirõl viszont fennmaradt sok ezer folyóméternyi iratanyag. A szörnyûséges folyamat kis részekre történt felosztása biztosítatta, hogy az abban részt vevõk ne tekinthessék át az egész folyamatot. A "végsõ megoldás" technologizálása, a gáz, a vasúti közlekedés komoly szerepe, a nagy tömegek mozgatásának megszervezése is közrejátszott az elszemélytelenedésben. Ebben a "technológiai folyamatban" a végrehajtók számára, akik önmagukat "szakembereknek" tekintették, az áldozatok nem számítottak emberi lényeknek, és õszintén meglepõdtek, mikor a háború után tömeggyilkossággal vádolták õket. Haláltáborok Az akkurátus szakszerûséggel vezetett - a háború végén részben elpusztított - náci nyilvántartásból kirajzolódik a több száz tábor, köztük tucatnyi megsemmisítõtábor rendszere. Típusa szerint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor, megsemmisítõtábor, és a további utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyûjtõtábor. Habár az elnevezések a tábor funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor haláltáborrá vált, hiszen a foglyok gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt. Hans Mommsen "halmozódó radikalizálódásnak" nevezi azt a folyamatot, ahogy a háború elõrehaladtával a náci rendszer pusztító tendenciái felerõsödtek. A háború megkezdése elõtt a náci Németországnak még valamennyire fontos volt az ország nemzetközi megítélése, a nemzetközi kapcsolatok alakulása, ám az Európa erõd (Festung Europa) kialakulásával Németország elzárta magát a külvilágtól. A náci hatalomátvételkor Németországban felállított koncentrációs táborok "csak" internálótáborok voltak, ahol a náci hatalomnak különbözõ okokból nem tetszõ, a náci uralommal szembeszegülõ személyeket gyûjtötték össze, hogy elkülönítsék, és felügyelet alatt tartsák õket. Az ellenzéket nem politikai ellenzéknek tekintették, hanem bûnözõk gyülekezetének, egyet nem értésüket pedig tûzzel-vassal irtandó eretnekségként kezelték. Internálótáborba kerültek még a köztörvényes bûnözõk és olyan "antiszociális" egyének, mint a homoszexuálisok, romák, prostituáltak, munkakerülõk. 1938-ban 30 000 foglyot tartottak így fogva. A koncentrációs táborok célja nemcsak a bûnösök kivégzése volt, hanem a lassú halál elérése a fokozott testi, lelki leépülés útján. A halál csak az utolsó állomás, addig az idõt szenvedéssel és megaláztatással kell kitölteni - a táborok eszerint alakították ki saját világukat. A halálozási arány az idõ és a háború elõrehaladtával növekedett. A táborok száma is egyre nõtt, míg végül behálózták az egész Német Birodalmat. A háború elõtti idõszak három legnagyobb tábora a München közelében lévõ Dachau, a Weimar melletti Buchenwald és a Berlinhez közeli Sachsenhausen volt. A náci hatalom konszolidációjával Gross Rosen, Flossenburg, Neuengamme, Ravensbrück, az Anschluss után pedig a Linz melletti Mauthausen is rákerült a táborok térképére. A háború keleti kiterjesztésével Auschwitz, Treblinka, Sobibor, Maidenek, Belzek, Stutthof és a német területeken Natzweiler, Bergen-Belsen, Neubremm épült ki. Az egész hálózat 1945-re 15 nagy központi táborból és 900 kisebb egységbõl állt - a becslések szerint mintegy tízmillió halottal. A munkatáborokban a megszállt területek lakosságának és a szovjet hadifoglyoknak a munkáját használták Németország háborús hadipotenciáljának növelésére. 1939. szeptember 26-án például Lengyelország teljes zsidó lakosságát kényszermunkára kötelezték. A munkatáboroknak két típusa létezett 1942 végén: az ún. SS-táborok, melyek nagyobb gettók mellett, az SS irányítása alatt mûködtek, ahol a férfiak és a nõk különválasztva éltek, illetve az ún. gyári táborok, melyek magántulajdonú német cégek, vállalkozások irányítása és "gyári õrség" (Werkschutz) ellenõrzése alatt mûködtek. Itt a férfi és a nõi munkaerõ egy táborban lakott. Sok helyen a nõkkel is nehéz fizikai munkát végeztettek, mert a magáncégek lízingdíjat fizettek a munkaerõért, és a nõkért kevesebbet számított fel az SS. A munkatáborokban a munkaadó az elemi feltételeket biztosította, hogy a termelés érdekében a munkaerõ életben maradjon, míg a megsemmisítõtáborokban a foglyok dolgoztatásának célja a "munka általi megsemmisítés" volt - mindenfajta gazdasági racionalitás nélkül. Amikor 1941. október 23-án megtiltották a zsidók kivándorlását a Harmadik Birodalomból és a megszállt Európából, a fizikai és területi elszigetelés helyett a fizikai megsemmisítés lett a táborok elsõdleges célja. Ezután hozták létre az elsõ megsemmisítõtáborokat Lengyelországban. Himmler és Heidrich még 1939-ben létrehozta a Különleges Akciócsoportot (Einsatzgruppen) - négy egységét A, B, C, D betûkkel jelölték -, mely az SS-nek különálló és hatékony haderõt biztosított. Céljuk a keleti fronton elõrenyomuló hadsereg mögött a zsidók és a politikai komisszárok megsemmisítése volt, így e csoportok csökkentették a hadsereg szerepét az ilyen típusú feladatok végrehajtásában. Az A. csoport (Gruppe A) például Belorussziában 1942. január 31-éig 229 052 zsidót ölt meg. A feladat végrehajtása azonban lassú volt, és nagy pszichikai megterhelést rótt a végrehajtókra. Ekkor született a gázosító teherautó ötlete. Mindez technológiailag más minõséget jelentett az addigi eseti tömegmészárlásokkal szemben - ezzel a módszerrel egy-két tucat embert gyilkolhattak meg 10-15 perc alatt. Raul Hilberg szerint a náci hatalomátvétel és 1940 között 100 000 zsidót öltek meg. 1941-ben Lengyelország elfoglalásával a gettóba zárás embertelen körülményei, az alkalmankénti mészárlások és az Einsatztruppen tevékenysége miatt 1, 1 millió zsidó vesztette életét. 1942-ben már 2, 7 millió zsidót öltek meg a "végsõ megoldás" keretében idõközben kiépült megsemmisítõtáborokban. Az elsõ megsemmisítõtábor Chlemnóban kezdte meg mûködését 1941 decemberében, mikor a lódzi gettó lakosait gázosították el teherautókban. 1944 nyaráig, míg a Vörös Hadsereg fel nem szabadította a területet, 320 000 embert gyilkoltak meg egyedül ebben a táborban. További megsemmisítõtáborokat hoztak létre 1942 tavaszán Belzec Reinhard keretében, mely célul tûzte ki az összes zsidó megsemmisítését a lengyel területeken. Sobibor, Treblinka térségében 7 millió zsidót gyilkoltak meg szénmonoxiddal. A holttesteket az a Sonderkommando válogatta át és a pszichológiai problémákat is feloldotta, mely maga is foglyokból állt.

A náci haláltáborok I. Ki beszél ma az örmények kiirtásáról? - tette fel a kérdést Hitler 1939. augusztus 22-én Obersalzbergben a német hadsereg vezetõi elõtt, s a következõ sokat idézett kijelentést tette: "A halálfejes egységekét készenlétbe helyeztem azzal a paranccsal, hogy kegyetlenül és együttérzés nélkül öljék meg a lengyel származású és nyelvû férfiakat, nõket, gyerekeket. Csak így juthatunk hozzá az élettérhez, amelyre szükségünk van." A gyilkosság a náci utópia megvalósításának elengedhetetlen eszköze lett, ennek terepéül a halálgyárakká alakított koncentrációs táborokat rendelték, az elsõdleges célcsoporttá pedig a zsidóságot kiáltották ki. Amikor a jogász Raphael Lemkin a genocídium - népirtás - fogalmát 1943-ban elõször használta, olyan megtervezett és rendszeres akcióra gondolt, amely egy népcsoport életlehetõségeit felszámolja, tagjait megsemmisíti. A nácik az európai zsidóság kétharmadát, az egész zsidó népesség egyharmadát kiirtották. A "végsõ megoldás" a sokmilliónyi zsidó népesség minden tagját célponttá tette - Hitler szerint el kellett tûnniük a Föld színérõl. A náci vezér a sztálingrádi katasztrófa elõestéjén is azt mondta propagandaminiszterének, Goebbelsnek: "nem szabad abbahagyni vagy szünetet tartani, míg egyetlen zsidó él Németországban." Így a zsidók sorsa, szenvedése mindazokkal a csoportokkal szemben egyedi, amelyek szintén a náci politika üldözöttjei voltak, és együtt raboskodtak és haltak meg a táborokban, legyenek azok lengyel és szovjet hadifoglyok, hazai politikai foglyok vagy Jehova tanúi. Végsõ megoldás A zsidók tömeges, erõszakos kitelepítésére alkalmazott "végsõ megoldás" (Endlösung) kifejezést 1940 júniusában használták elõször, s egyértelmûen a zsidó lakosság deportálását jelentette. Hamarosan feltûnt a "teljes megoldás" (Gesamtlösung) fogalom is - errõl például 1941. július 31.-i táviratában Heydrich tett említést. A Szovjetuniótól elfoglalt területekkel a Harmadik Birodalomhoz tartozó zsidók száma is ugrásszerûen megnõtt. Az 1942. januári wannsee-i konferencián tizenegymillió európai zsidó megsemmisítésérõl döntöttek, s ekkor már folytak a chlemnói haláltábor építkezési munkái. Goebbels 1942. március 27-én büszkén jegyezte be a naplójába: "Nincs még egy olyan kormány vagy rezsim, melynek módjában állna ennek a kérdésnek a világméretû megoldása." A haláltáborokról meglepõen kevés forrás áll rendelkezésünkre. Hitler és náci gépezete kevés konkrét utasítást tartalmazó iratot hagyott hátra, így a történészek hiába várják annak az iratnak a felbukkanását, melyben Hitler lövetlenül a zsidók kiirtására utasítana. Hitler "bejelentésekkel kormányzott", s így a történészeknek a hitleri kódrendszert kell megfejteniük. Az elkövetõkrõl, a rendszer mûködtetõirõl viszont fennmaradt sok ezer folyóméternyi iratanyag. A szörnyûséges folyamat kis részekre történt felosztása biztosítatta, hogy az abban részt vevõk ne tekinthessék át az egész folyamatot. A "végsõ megoldás" technologizálása, a gáz, a vasúti közlekedés komoly szerepe, a nagy tömegek mozgatásának megszervezése is közrejátszott az elszemélytelenedésben. Ebben a "technológiai folyamatban" a végrehajtók számára, akik önmagukat "szakembereknek" tekintették, az áldozatok nem számítottak emberi lényeknek, és õszintén meglepõdtek, mikor a háború után tömeggyilkossággal vádolták õket. Haláltáborok Az akkurátus szakszerûséggel vezetett - a háború végén részben elpusztított - náci nyilvántartásból kirajzolódik a több száz tábor, köztük tucatnyi megsemmisítõtábor rendszere. Típusa szerint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor, megsemmisítõtábor, és a további utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyûjtõtábor. Habár az elnevezések a tábor funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor haláltáborrá vált, hiszen a foglyok gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt. Hans Mommsen "halmozódó radikalizálódásnak" nevezi azt a folyamatot, ahogy a háború elõrehaladtával a náci rendszer pusztító tendenciái felerõsödtek. A háború megkezdése elõtt a náci Németországnak még valamennyire fontos volt az ország nemzetközi megítélése, a nemzetközi kapcsolatok alakulása, ám az Európa erõd (Festung Europa) kialakulásával Németország elzárta magát a külvilágtól. A náci hatalomátvételkor Németországban felállított koncentrációs táborok "csak" internálótáborok voltak, ahol a náci hatalomnak különbözõ okokból nem tetszõ, a náci uralommal szembeszegülõ személyeket gyûjtötték össze, hogy elkülönítsék, és felügyelet alatt tartsák õket. Az ellenzéket nem politikai ellenzéknek tekintették, hanem bûnözõk gyülekezetének, egyet nem értésüket pedig tûzzel-vassal irtandó eretnekségként kezelték. Internálótáborba kerültek még a köztörvényes bûnözõk és olyan "antiszociális" egyének, mint a homoszexuálisok, romák, prostituáltak, munkakerülõk. 1938-ban 30 000 foglyot tartottak így fogva. A koncentrációs táborok célja nemcsak a bûnösök kivégzése volt, hanem a lassú halál elérése a fokozott testi, lelki leépülés útján. A halál csak az utolsó állomás, addig az idõt szenvedéssel és megaláztatással kell kitölteni - a táborok eszerint alakították ki saját világukat. A halálozási arány az idõ és a háború elõrehaladtával növekedett. A táborok száma is egyre nõtt, míg végül behálózták az egész Német Birodalmat. A háború elõtti idõszak három legnagyobb tábora a München közelében lévõ Dachau, a Weimar melletti Buchenwald és a Berlinhez közeli Sachsenhausen volt. A náci hatalom konszolidációjával Gross Rosen, Flossenburg, Neuengamme, Ravensbrück, az Anschluss után pedig a Linz melletti Mauthausen is rákerült a táborok térképére. A háború keleti kiterjesztésével Auschwitz, Treblinka, Sobibor, Maidenek, Belzek, Stutthof és a német területeken Natzweiler, Bergen-Belsen, Neubremm épült ki. Az egész hálózat 1945-re 15 nagy központi táborból és 900 kisebb egységbõl állt - a becslések szerint mintegy tízmillió halottal. A munkatáborokban a megszállt területek lakosságának és a szovjet hadifoglyoknak a munkáját használták Németország háborús hadipotenciáljának növelésére. 1939. szeptember 26-án például Lengyelország teljes zsidó lakosságát kényszermunkára kötelezték. A munkatáboroknak két típusa létezett 1942 végén: az ún. SS-táborok, melyek nagyobb gettók mellett, az SS irányítása alatt mûködtek, ahol a férfiak és a nõk különválasztva éltek, illetve az ún. gyári táborok, melyek magántulajdonú német cégek, vállalkozások irányítása és "gyári õrség" (Werkschutz) ellenõrzése alatt mûködtek. Itt a férfi és a nõi munkaerõ egy táborban lakott. Sok helyen a nõkkel is nehéz fizikai munkát végeztettek, mert a magáncégek lízingdíjat fizettek a munkaerõért, és a nõkért kevesebbet számított fel az SS. A munkatáborokban a munkaadó az elemi feltételeket biztosította, hogy a termelés érdekében a munkaerõ életben maradjon, míg a megsemmisítõtáborokban a foglyok dolgoztatásának célja a "munka általi megsemmisítés" volt - mindenfajta gazdasági racionalitás nélkül. Amikor 1941. október 23-án megtiltották a zsidók kivándorlását a Harmadik Birodalomból és a megszállt Európából, a fizikai és területi elszigetelés helyett a fizikai megsemmisítés lett a táborok elsõdleges célja. Ezután hozták létre az elsõ megsemmisítõtáborokat Lengyelországban. Himmler és Heidrich még 1939-ben létrehozta a Különleges Akciócsoportot (Einsatzgruppen) - négy egységét A, B, C, D betûkkel jelölték -, mely az SS-nek különálló és hatékony haderõt biztosított. Céljuk a keleti fronton elõrenyomuló hadsereg mögött a zsidók és a politikai komisszárok megsemmisítése volt, így e csoportok csökkentették a hadsereg szerepét az ilyen típusú feladatok végrehajtásában. Az A. csoport (Gruppe A) például Belorussziában 1942. január 31-éig 229 052 zsidót ölt meg. A feladat végrehajtása azonban lassú volt, és nagy pszichikai megterhelést rótt a végrehajtókra. Ekkor született a gázosító teherautó ötlete. Mindez technológiailag más minõséget jelentett az addigi eseti tömegmészárlásokkal szemben - ezzel a módszerrel egy-két tucat embert gyilkolhattak meg 10-15 perc alatt. Raul Hilberg szerint a náci hatalomátvétel és 1940 között 100 000 zsidót öltek meg. 1941-ben Lengyelország elfoglalásával a gettóba zárás embertelen körülményei, az alkalmankénti mészárlások és az Einsatztruppen tevékenysége miatt 1, 1 millió zsidó vesztette életét. 1942-ben már 2, 7 millió zsidót öltek meg a "végsõ megoldás" keretében idõközben kiépült megsemmisítõtáborokban. Az elsõ megsemmisítõtábor Chlemnóban kezdte meg mûködését 1941 decemberében, mikor a lódzi gettó lakosait gázosították el teherautókban. 1944 nyaráig, míg a Vörös Hadsereg fel nem szabadította a területet, 320 000 embert gyilkoltak meg egyedül ebben a táborban. További megsemmisítõtáborokat hoztak létre 1942 tavaszán Belzec Reinhard keretében, mely célul tûzte ki az összes zsidó megsemmisítését a lengyel területeken. Sobibor, Treblinka térségében 7 millió zsidót gyilkoltak meg szénmonoxiddal. A holttesteket az a Sonderkommando válogatta át és a pszichológiai problémákat is feloldotta, mely maga is foglyokból állt.
Olvasd el és akkor megérted hogy miért voltak a haláltáborok :)
Nem voltak. Vagyis nem halál, hanem munkatáborok voltak. Az hogy meghalt bennük 300ezer ember csak következmény volt, nem elõre tervezett dolog.
A nácik totál biztos ember irtás vittek véghez ezekben a táborokban !
Semmi. Egyszerûen néhány ember (vagyis 1) eldegenerálódott agyának szüleménye volt a 20. század legnagyobb tragédiájának oka.
A kérdező hozzászólása: Köszi a kimerítõ választ!
Rober Merle: Mesterségem a halál Ezt olvasd el!

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Hogy kell ezt értelmezni? Milyen a hangulata? Mi a belső nézőpont? És a természeti képek fontossága mi?

Megfoghatatlan magának is az ember! Ha a távol lévő kék hegyekre nézek - ó, mely óhajtanék túl rajtuk reppenni... Ha az erdő temérdek bükkfái közül a kakukk barátságosan kibeszél - ó, mint kívánnám árnyékai ölébe magamat... Mikor a kis pataknak, mely gyümölcsösünket elzárja, apró habjai eltűnnek - ó, mely örömest rajtok én is elcsuszamlanék... Ilyeneket kívánok, és mégis, ha mindezeket megtenném is magamnak, híja volna boldogságomnak... és mi ez? azt újra nem tudom. - Makacs, akaratos szív! ki gázol keresztül érzéseid zűrzavarján?...

2

A régi filmekben, pl. Jane Eyra, miért áll mindig egy ember a kocsi hátulján?

3

Miért nem segített nekünk, magyaroknak Nyugat-Európa az elmúlt évszázadokban?

Nemegyszer hagytak minket cserben: tatárjárás, török uralom, amikor a Habsburg birodalom elnyomott minket (1848-49), a német megszállás, és a legrosszabb, a kommunista uralom 1949-89 között.

7

Milyen nyelven beszéltek egymással az emberek Szent István korában, és mikor váltottak át a magyar nyelvre?

5

Mitől civilizált egy állam?

A töri házim az, hogy írni kell egy rövidebb fogalmazást, hogy mitől civilizált egy állam. Úgy értem, mitől függ hogy egy államot civilizáltnak nevezünk, vagy mondjuk barbároknak. Tudnátok írni ötleteket?

2

Tudnak nekem valaki írni a kádár korszakról?

Igazából arra gondolok hogy milyen volt akkor az élet! mert a neten csak ilyen 25-30 oldalas hülyeségek vannak fent nekem meg kb egy A4-es lapnyi kéne arról hogy hogyan éltek akkor az emberek meg ilyesmi

0

A munka dicsőség vagy kötelesség?

Mindkét érvelés érthető. Szerintetek?

8

Egy öregember egy elágazásnál ül. Az egyik az élet útja, a másik a halálé. Nekünk az élet útján kell haladnunk. Az öregember egyik nap igazat mond, a másik nap nem. Mindössze 1 kérdést tehetünk fel neki! Melyiket?

Mindössze 1 kérdés, nem naponta 1, hanem összesen egy!
Melyik kérdést kell feltennünk ahhoz, hogy biztosan az élet útján haaladhassunk?
Valaki ötlet?

1

A suszter milyen név? Honnan származik mely népcsoportokban fordult gyakran elő?

1

Khaosz az üresség és semmiség istene vagy csak ő maga az üresség?

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!