Találatok a következő kifejezésre: Miért van hogy a szex (287 db)

Miért van, hogy a szex megváltoztat mindent?

Sokaktól hallottam,hogy ha lefekszik egymással két olyan ember akik el?tte nem jártak akkor teljesen megváltoztatja a kapcsolatukat. Én ezt nem terveztem kipróbálni,de így jött ki. Az egyik fiú barátommal akit 2 éve ismerek, mindigis sokat beszéltünk a szexr?l. Pár hónapja egyikünknek sem volt párja és lefeküdtünk egymással. Mindketten egyetértettünk abban,hogy mivel nem tudnánk beleszeretni egymásba, barátok maradunk csak ezentúl néha összefekszünk,ha épp nincs senkink. Azt hittem ez így m?ködni fog, de ? ezután egyre inkább úgy kezelt mintha a párja lennék. Azóta kicsit el is távolodtunnk egymástól. L/20

Legjobb válasz: azért mert ez ilyen,ezt nem lehet megmagyarázni,talán annyi hogy az egyik fel ha megtörténik az aktus könnyeben bele szerethet a másikba...

azért mert ez ilyen, ezt nem lehet megmagyarázni, talán annyi hogy az egyik fel ha megtörténik az aktus könnyeben bele szerethet a másikba...
még annyi tennék hozzá mert az lemaradt hogy általában utána az ember már nem tud úgy tekinteni a másikra mint barát, ilyenkor valami más dolog történt két ember között, mert ugye két barát nem nagyon szokott egymással lefeküdni, maximum ha megegyeznek hogy szexbarátok lesznek...és sokszor meg esik hogy az egyik fél szerelmes lesz vagy jó esetben mint kettõ..
Férfi és nõ között nincsen barátság. Mások vagyunk, ennyi. Lenne egy kérdésem: Ha összejött volna egy lánnyal, míg még nem távolodtatok el, hogy esett volna??
A kérdező hozzászólása: nem lett volna rossz, megértettem volna hisz így beszéltük meg és én nem szeretem õt. viszont még mindig nem értem az egészet.
Szerintem ez attól függ, hogy mindkét fél ugyan úgy viszonyul-e a másikhoz. Mert ha egyik oldalról elkezd valami több is alakulni, akkor futhat zátonyra a barátság. Nekem több olyan barátom is van, akivel az elmúlt években egyszer vagy párszor lefeküdtünk, akár több év kihagyás után is, de a mai napig jóban vagyunk, egyikünk sem akar többet a másiktól. Én inkább az elõnyét látom: hogy nincs többé tabu a másik elõtt, nincsenek gátlások, mindenrõl lehet beszélni vele. Ez olyan egyedi dolog, minden kapcsolat más, lehet hogy egy másik sráccal más tapasztalatod lenne/lesz.
A kérdező hozzászólása: akkor ennyire emberfüggõ... én is azt hittem, hogy olyan lesz mint amit te leírtál, (meg ezt is beszéltük meg de mindegy).
Azért, mert olyan intim közelségbe kerültök egymással, ami egy haverságba, barátságba nem fér bele. Azontúl más szemmel nézel a másikra, és ez magától értetõdõ, hiszen egy szimpla barátot nem látsz mondjuk meztelenül, álló szerszámmal.:) Szóval igen, megváltoztat mindent, de az lenne a csoda ha nem így lenne.
Én 14:03-mal értek egyet. Nekem is van egy volt gimnáziumi osztálytársam. Már akkor nagyon jóban voltunk, de csak mint barátok. Mindenfelé együtt mentünk, szerelem soha nem volt. Egyetemisták voltunk, amikor elõször feküdtünk le egymással. Nagyon jó volt, de utána sem éreztünk másképpen egymás iránt. Ettõl kezdve alkalomadtán lefeküdtünk, ha megkívántuk, de a kapcsolatunk lényege a barátság nem változott. Soha nem lennék szerelmes bele, sem õ én belém. Szeretem ezeket a kategorikus kijelentéseket, hogy nõ és férfi között nincs barátság. Aki ezt mondja az egy marha. Mert most két esetet is olvashattatok, azaz, ha csak ez a kettõ van a világon, akkor sem igaz a kijelentésetek.

Miért van igényem a szexre? Hogyan tudnék meegszabadulni tőle?

A helyzet az hogy 26 éves koromig szűz voltam - de nem érdekelt, éltem a kis életem, és elvoltam mint a befőtt. Abban az évben viszont elvesztettem a szüzességem - és azóta kívánom a szexet - természetesen tudom kontrollálni a dolgot, de zavar hogy néha a gondolataimba be-beugrik hogy mikor lesz már barátnőm, stb (eddig nem volt még). Hogyan tudnék megszabadulni ettől a gondolattól, érzéstől? Valahogy úgy érzem, hogy az elmúlt 2 évben olyan dolgokra támadt igényem amire addig nem volt, és ez kezd idegesíteni - hogyan lehetnék újra a régi önmagam?

Legjobb válasz: Sehogy. Belénk van kódolva hogy szex kell nekünk. Nem esik le 26 évesen?

Sehogy. Belénk van kódolva hogy szex kell nekünk. Nem esik le 26 évesen?
26? Az igen.....azt hittem ilyen mentalitással kb 16! Szerintem a hülye felfogásodtól szabadulj meg, mert nagyon korlátoz téged....
Napi többszörös maszti segít majd lenyugodni szerintem. Legalább is nekem segít, mikor a barátom épp nem ér rá velem "foglalkozni" ;) 21N
Maszti! Maszti! Maszti!
Igen! Csapd ki! Nincs más megoldás! :)
Ülj be a rejsz-royceba, k#rvázz, szedj össze valami egyéjszakás kalandot, szerezz barátnõt, kb ezek a lehetõségek jöhetnek számba
Szerintem meg inkább heréltesd ki magad!:)

Az miért van, hogy a barátnőm nem érez semmit szex közben, mármint nem élvezi a szexet? Egyedül csak azt élvezi, amikor izgatom a csiklóját.

Ez miért van? Kin?heti vagy van rá esély,hogy fogja élvezni?

Legjobb válasz: Sajnos velem is így van ez, nem tudok elélvezni pusztán attól, hogy egy pasi a farkával mozog bennem. Ha nem izgatom közben a csiklómat, akkor max. azt tudom élvezni, hogy a barátomnak jó. :) Izgasd neki szex közben a csiklóját, de elõtte kérd meg, hogy mutasson rá, neki mi az az erõsség, tempó, amitõl a csúcsra jut. ;)

Sajnos velem is így van ez, nem tudok elélvezni pusztán attól, hogy egy pasi a farkával mozog bennem. Ha nem izgatom közben a csiklómat, akkor max. azt tudom élvezni, hogy a barátomnak jó. :) Izgasd neki szex közben a csiklóját, de elõtte kérd meg, hogy mutasson rá, neki mi az az erõsség, tempó, amitõl a csúcsra jut. ;)
Ezt a kérdést én is feltettem volna. Akkor nem vagyok én sem beteg, v. ilyesmi. Eddig azt hittem ez ciki.
Egyébként az én párom sem érti ezt. Vagyis a volt párom. Õ az elõjátékot is fölöslegesnek tartotta. Ez a férfiaknál általános?
Hex99-nek: Örülj neki, hogy most már csak VOLT barátod! ;) Nem, egyáltalán nem általános, egy olyan fiú/férfi, akinek fontos a partnere igenis foglalkozik azzal, hogy a másiknak is jó legyen és odafigyel az igényeidre! Mert hogy ez egy adok-kapok játszma, s nem arról szól, hogy csak a saját örömömet hajszolom. Az ilyen álljon a sarokba és verje ki magának!
Nagyon egyszerû! Elkezdett masztizni kiskorában, és rászokott a csiklójára! Pedig a szex nem arról szól, hogy te birizgálod neki a csiklóját! Ez egy k* rossz beidegzõdés a csajoknál! Ritka az olyan, amelyiket a csiklójával csak felizgatni lehet, és utána követeli a dugást! Vagy, ha még nem szexeltetek, és csak pettingeltek, akkor meg a csiklóizgatás után azt akarja hogy ujjazzad meg, és attól élvez el!
Utolsó téved! Olvass utána, igen is van olyan, hogy egy nõnek önmagában a hüvelyi szex önmagában nem okoz élvezetet, ez genetikai dolog! Nem lehet kinõni, nem rossz beidegzõdés! Ami viszont érdekes, hogy nekem például a csikló orgazmust sokszorosára lehet fokozni a hüvely izgatásával. De önmagában a hüvely izgatásos téma nem nyújt élvezetet sajnos. Ilyennek születtem, nem tehetek róla, nõgyógyász mondta.
Minden nö mashogy müködik van akinek eleg a ferfi .....ka van akinek nem vanakinek leg ha csokolgatjak a testet es elelvez, van akihez csak hozza ersz es 5 perc utan el emgy van akit 1.5 oran keresztul tolsz es akkor szal valtozo :D ra kell jönnöd a technikara es menni fog 23 F

Miért van, hogy a fiúkban kevésbé vagy egyáltalán nem marad meg az első szex élménye a lányoknál meg annál inkább?

Legjobb válasz: Mert nekik egyszerûbb (bár ha nem áll fel...), és nem is lehet fájdalmas. Tudtommal. Meg szerintem egy nõi testen több szexi rész van, mint egy férfién, így többet is kell megmutatnia.

Mert nekik egyszerûbb (bár ha nem áll fel...), és nem is lehet fájdalmas. Tudtommal. Meg szerintem egy nõi testen több szexi rész van, mint egy férfién, így többet is kell megmutatnia.
mert a pasik érzéketlen, bunkó állatok.. kb. ennyi a magyarázat..
Mert az alakult ki a köztudatban, sztem jogosan, hogy a nõi szüzesség sokkal értékesebb.
A lányt jobban megviseli lelkileg az elsõ alkalom, mint egy fiút.
megviseli?? engem nem viselt meg.. akkor viseli meg, h amég gyerekként szexel, 13-14-15 évesen..
Hát én majdnem 16 voltam nagyon szerelmes voltam a srácba de miután megvolt a srác köddé is vált szal nagyon megutáltam mai napig néha még rám ír meg bókol de hát köpök a fejére valahogy nem ragadott el engem a szüzzeség elvesztés nem maradtam bennem egyáltalán sõt nem is szeretek rá visszagondolni annyira pocsék volt a pali az ágyba
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat :)

Miért van, hogy csak szex közben érzem a szerelmet?

Barátnőmmel 3 hónapja vagyunk együtt, nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. Azt a nagyon rózsaszín, fodros felhők feelinget nem érzem, de ha arra gondolok, h vége lenne, akkor az nagyon rossz érzés. Amikor szexelünk, akkor borzasztóan oda vagyok érte, csak vele akarok lenni, akkor nagyon érzem, hogy csak ő kell nekem. Mitől lehet ez a kettősség? 20 éves fiú

Legjobb válasz: Szexre alapul a kapcsolatotok, ami ennyi idõsen nem baj!

Szexre alapul a kapcsolatotok, ami ennyi idõsen nem baj!
Nekem az a tapasztalatom, hogy a pasik többsége így mûködik. Ezért van az, hogy egy okos nõ szex után hozza fel a kényes kérdéseket :)
Szerintem ez nem szerelem. Vonzódsz hozzá, de nem vagy szerelmes. Pont a szex az ami összeköt vele és ha vége lenne akkor talán ez hiányozna, vagy a tudat, hogy nem te birtoklod. De ha már elgondolkozol azon, hogy "vége lenne" akkor már elég nagy a gáz. Ha elhatároztad akkor meg ne húzd tovább, mert az idõ múlásával csak rosszabb lesz.
Jaja... szexalapú a kapcsolat. Addig jó, amíg a szex ok. Ha nem lesz ok akkor a szakítást is borítékolom.
Az én párom is hasonlóan mûködik, bár én amúgy is érzem rajta, hogy szeret. :) Szeretkezés után viszont valahogy triplán jön ez ki rajta, megszeretget, ölelget, puszilgat, stb, de olyan érzelmekkel teli módon, ahogy általában csak szeretkezés után. Nem gondolom, hogy a mi kapcsolatunk csak szexen alapulna, ez egyszerûen csak olyan hormonokat hoz fel, ami ilyen érzéseket vált ki belõle is, belõlem is. Viszont a hétköznapokban is jól elvagyunk. :)
A kérdező hozzászólása: Hát igen, én is erre gondoltam, h a szexen alapul a dolog. Azét gondoltam arra, hogy vége lesz, mert próbálok rájönni, hogy pontosan h is érzek, végülis, ez csak a hasznomra válhat, ha ebben így elõre gondolkozok, így nem csak akkor fogom értékelni, amikor már nem leszünk együt, hanem ha észnél vagyok, akkor már most komolyabban veszem õt, hiszen fontos nekem, mindegy min alapszik a kapcsolat.
Azért, mert összekevered a vágyat a szerelemmel. De ez viszonylag normális, a férfiak döntõ része ebben az életkorban így mûködik. Vagy ennyiben marad, vagy átalakul szerelemmé, ettõl függ a kapcsolat jövõje.

Az miért van, hogy a barátnőm nem érez semmit szex közben, mármint nem élvezi a szexet? Egyedül csak azt élvezi, amikor izgatom a csiklóját.

Ez miért van? Kin?heti vagy van rá esély,hogy fogja élvezni?

Legjobb válasz: G-pont. Keress rá a neten, majd a barátnõdben.

G-pont. Keress rá a neten, majd a barátnõdben.
Soká tart, mire egy nõ elkezdi élvezni. Akár évek is lehetnek.
Akkor addig csináld, még ki nem elégül!

Ha az amerikai űrprogram millárdokat öl az űrállomás-projectbe, hogy teszteljék, hogy az ember hogy tudna élni az űrben, akor miért van betiltva a szex az állomáson?

Már az els? ?rrepüléseken tesztelték, hogy lehet-e enni, inni, vécézni, lélegezni a súlytalanságban, de egy nagyon fontos dolgot, a szexet, kihagytak. Pedig majd az évekig tartó Mars-missziókon kizárt, hogy végig lehet csinálni a missziót, és épen maradna az ?rhajósok mentális egészsége úgy, hogy spártai szigor uralkodik abban a kis, bezárt helyiségben, és a szexualitás egy szerzetes-csapat szintjén van. A koton úgyis m?ködne az ?rben, ha meg nem akarnak házasságon kívüli szexet, akkor küldjenek fel ?rhajós-házaspárt. A szovjeteknél nemnagyon volt ilyen probléma, ott állítólag azért sürgették annyira Tyereskova kiképzését, hogy majd egy férfi ?rhajjóssal közös misszión szexeljen, és teszteljék, hogy megy-e, de az a mai napig nem derült ki, hogy igaz-e ez, mert úgyt?nik a szovjetek eltitkolták az amerikaiak el?l a lehetséges külföldi reakciók miatt.

Legjobb válasz: biztos vagyok benne, hogy az önkielégítés nincs megtiltva.

biztos vagyok benne, hogy az önkielégítés nincs megtiltva.
Ha jól tudom, azért tiltják, mert erõs érzelmi kötõdéshez is vezethet, ami megy - tekintve egy ûrutazás kockázatát - nem biztonságos dolog, veszélyeztetheti a küldetés sikerességét. A testi igények pedig önkielégítéssel kielégíthatõk.
jelenlegi fejlesztlsek alapján a marsra kb 1 hónap alatt el tudnánk jutni, már ha megvalósítják az új hajtómûvet amit kikísérleteztek. De jelenleg is kb fél év alatt jutnánk el a marsra. Ez így oda-vissza 1 év. ki lehet bírni szex nélkül. A tengerészek is kibírják, a katonák is ha kell. és mint mondtam, önkielégítést szabad, tehát nincs gond.
szörnyû, hogy mennyi butaságot, félinformációt közölsz itt, mint tényt. Például Tyereskova egyszer volt az ürben, egyedül, keringett a föld körül, soha nem volt ûrállomáson, mivel az akkor még (60-asévek eleje)nem is volt A NASAa mars expediciót nõk nélkültervezte egyrész a véletlen teherbeesés, másrészt mert azt már tudják, hogy a nõi nemi hormonokra nagyon rossz hatással van a sulytalanság.
"politika, mert nyilvánvalóan az ûrszex tiltása az USA módszereire vonható. Egy európai vezetésû ûrprogramban már régen lett volna szex-teszt." Orvostudományi okai voltak. De most mondtam, hogy volt állítólag ilyen kísérlet (nem tudsz olvasni vagy mi?). Mint mondtam a Skylaben (Spacelabet akartam írni amit az STS-47 alatt vittek ki, de ugyanaz). 2008-ban viszont tényleg kísérleteztek mikrogravitációban ilyennel (és nem nem európaiak voltak, hanem amerikaiak).
Volt a Skylab állomáson ilyen kísérlet. Feladatba kapták, hogy dugjanak egy jót. Csakhogy a nõ szervezetét eléggé megviselte, különösen a visszatérés után voltak problémák. Úgyhogy az egészségük érdekében az ilyet hanyagolják. Egyébként ez miért "külföldi politika"?
A kérdező hozzászólása: Nos, nem hallottam még arról, hogy a Skylab-en lett volna ilyen, a 2008-as tesztrõl én azt hallottam, hogy a Zero-G parabólikusan repülõ, félperces súlytalanságot generáló repülõgépen teszteltek egy ruhát, amit arra terveztek, hogyha szex vagy bármilyen más intim érintkezés lenne két ember közt az ûrben, akkor tudjanak vele kapcsolódni egymáshoz és ne repüljenek szét.
A kérdező hozzászólása: Külföldi, mert nincs magyar ûrprogram, és politika, mert nyilvánvalóan az ûrszex tiltása az USA módszereire vonható. Egy európai vezetésû ûrprogramban már régen lett volna szex-teszt.
A kérdező hozzászólása: "jelenlegi fejlesztlsek alapján a marsra kb 1 hónap alatt el tudnánk jutni, már ha megvalósítják az új hajtómûvet amit kikísérleteztek." Viszont azzal is számolni kell, hogy egy emberi Mars-misszióhoz sokkal több súlyt kell felvinni. A sok felszerelés, táplálék, Mars-leszálló és felszálló egység. Üzemanyag ehhez az egységhez, üzemanyag a visszaúthoz. Volt egy terv, hogy egy embert küldenek a Marsra, egyedül visszatérés nélkül, aki már úgyis rákos, és lesz nála ciánkapszula, csak ezt meg visszavonták "barbarizmus" gyanújával...
A kérdező hozzászólása: Egyébként az NASA nagyon prûd. Az egyik Naprendszert elhagyó Pioneer-szondára alig engedték meg, hogy rá legyen rakva egy meztelen párt ábrázoló rajz az ufók számára, után meg többhónapos viták voltak az ügyrõl. Késõbb a Voyager 1 szondára rakott adatlemezre már nem engedték meg, hogy meztelen ember képet rárakjanak. Szerintem szörnyû, hogy egy ilyen fontos és tudományos témához ilyen konzervatívan állnak hozzá.
A kérdező hozzászólása: "biztos vagyok benne, hogy az önkielégítés nincs megtiltva." Az nincsen, ugyanis az ISS vécéjében pornómagazinok vannak. De az ûrben való élethez, elõbb utóbb az igazi szex is fontos lesz.
Mint mondtam, véletlenül írtam Skylabet, Spacelabet akartam írni, amit az STS-47 küldetésen vitt fel az Endeavour (Mark Lee és Jan Davis "végezték a kísérletet"). Sok forrás legendának tartja, sok (hitelesnek tekinthetõ) forrás viszont tényként.
enyhén szólva egy f@sz...
Elsõnek igaza van.Nem is szeret
Diavolino: Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy nem magától kéne jönnie annak, hogy igenis a barátnõm fontosabb az ágyban mint én? Szóval érted, vannak persze dolgok amiért szólni kell, hogy ne úgy, hanem másképp, de az hogy önzõ az nem gondolatolvasási probléma, hanem személyiségi. 28/n
Hány évesek vagytok? Nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni, nevezetesen hogy egy önzõ állat. Lehet például az is, hogy csak tapasztalatlan még, és nem veszi észre, hogy te nem mentél el szex közben.
mondjuk ha szolnal neki hogy mi lenne ha foglalkozna veled is! A ferfiak csodalatos lenyek de nem gondolatolvasok! :) 26F
Mert balfék a barátod.
Valószínû azért úgy teszel, mint aki élvezi mert azt nem hiszem el, hogyha csak fekszel (alatta, fölötte akárhol)mint egy fadarab továbbra is ezt csinálná!!Gondolom van egy pár hangos színlelt orgazmusod is:) Ha meg nem úgy van, ahogy írtam beszélj vele!!!
Hát nem ilyen páwagecível kéne járnod, aki mellesleg melletted még 2 csaj dug.
Mert egy rohadt önzõ egoista állat!! Te meg ha nem szólsz neki meg is érdemled, hogy így bánjon veled!
A kérdező hozzászólása: valószínû -.-
hja, a pasid egy bunkó.
Mert hagyod neki. Ha nem tetszik ahogy és amit csinál vagy nem csinál, akkor ne itt kérdezd mi a baj, hanem vele beszéld meg.
A kérdező hozzászólása: még csak 17. de tudja hogy nem szoktam.. nála viszont ez fordítva elvárás
A kérdező hozzászólása: haha:D
16:44 azért ne túlozzunk :)
A kérdező hozzászólása: ja mert valószínûleg nekem kéne mondanom hogy mit csináljon-.-
Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.
3 verzió: 1., mert egy tahó Te meg hagyod neki 2., megjátszod az orgazmust így azt hiszi Neked is jó 3., csak pancser és nem látja, hogy igazából leszar elsõ verzóra a megoldás: kidobni, második-harmadikra meg: õszintének lenni

Miért van hogy a barátnőmmel akárhányszor csak találkozok mindig csak a szexre gond?

Pedig minden héten 2-3 szor közösülünk. Én 17 ő 20 éves.

Legjobb válasz: én80 beszállhatok?

én80 beszállhatok?
Legközelebb ellenõrizd a mája színét, és ha fehér, akkor már érthetõ a dolog.
Csak heti 2-3? :D N

Miért van, hogy a pasim sokszor "veri magának" szex közben?

S?t mostanában már úgy is megy el.....miel?tt érzi h közel van kiveszi bel?lem és kézzel oldja meg, pedig én imádom,mikor bennem megy el, és eddig ez igy is volt...

Legjobb válasz: Biztos látta valami pornófilmben. Kell a változatosság, most így jó neki. Amúgy szerintem ha megbeszéled vele a dolgokat, akkor nem fogja azt mondani, hogy "márpedig nem megyek el benned".

Biztos látta valami pornófilmben. Kell a változatosság, most így jó neki. Amúgy szerintem ha megbeszéled vele a dolgokat, akkor nem fogja azt mondani, hogy "márpedig nem megyek el benned".
Néha olyan jó nézni, ahogy ráélvezek a barátnõmre és beterítem, kell az ilyen perverzség.
Szerintem is kell a változatosság neki. De mondd meg, hogy te a hagyományos módon is szeretnéd - és próbálj közben többet mozogni, meg szorítani neki (össze tudod húzni a hüvelyt akarattal is.
az ilyen dolgokat én se értem. ha ki akarom magamnak verni, akkor azt csinálom. de sztem sokkal jobb egy nõben elélvezni, mindkettõnknek. plusszban engem az a látvány se izgat, ha "beteritem" a párom.
enyém is szokta verni közben, bár mi gumival csináljuk, és rám szokta spriccelni a cuccot, izgató számára, hogy beterít, a péniszét meg utánna lenyalogatom. Ugyanúgy én is masztizok közben, és így van csiklóorgazmusom
mert jó neki

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!