Találatok a következő kifejezésre: Miért van hogy a második szülésem (2 db)

Miért van az hogy a második szülésem után egyszerűen nem tudok lefogyni?

F?leg a hasam,combom és fenekem kövér:(

Legjobb válasz: Sok embertõl hallottam már ugyan ez. Tény, h a 2.baba után sokkal nehezebb, fõleg ha olyan a testalkatod. Próbáld ki a norbi update-ot, nem drasztikus s mellette napi fél órát tornázz (Béres A., Norbi, Rubint R.) Próba szerencse. SOk sikert

Sok embertõl hallottam már ugyan ez. Tény, h a 2.baba után sokkal nehezebb, fõleg ha olyan a testalkatod. Próbáld ki a norbi update-ot, nem drasztikus s mellette napi fél órát tornázz (Béres A., Norbi, Rubint R.) Próba szerencse. SOk sikert
Endorkinológia??? hormonszint vizsgálat?????

Miért van az, hogy amikor az első gyermek születik, az egész terhesség és szülés és kisbabakor az anyuka érzelmeivel együtt körül van ajnározva, a második vagy többedik gyermeknél meg már le se tojja senki anyát és gyermekeit?

Amikor terhes lettem, szenzáció voltam a magam 20 évével és 1 éves házasságával az egyetemen, meg a rokonok körében is. Mindenki izgatottan várta a pocakosodásom és a szülést, pedig nem vagyok magamutogató és dicsekv? fajta, nem vártam senkit?l segítséget sem, bár jólesett a dolog. Mikor megszültem, a lelkesedés a tet?fokára hágott majd alábbhagyott. De még mindig többen kérdezték akkor, hogyan boldogulok, nem nehéz-e a dolgom, tudok-e ihenni eleget. Most 2 gyermekem van, a pici fél éves, a nagy 3. A terhességemhez annyi volt a reaga, hogy nahát jön a kistesó, de jó lesz majd a nagynak, stb. Egyrészt a pici nincs úgy külön babaként számontartva, mint az els? volt, ? csak egy testvérke. Így éreztem végig, hogy mások így vannak velünk. Aztán a szülés után szinte senki ránk se csörgette a telefont, nem mondom hogy átjáróházat vártam, de jólesett volna egy-két érdekl?d?. Segítség meg most elkelt volna, szüleim részér?l is, meg amúgy is. Sikítozva röhögni tudnék a szakkönyvek tanácsain, melyek csak és kizárólag els? babásokhoz íródnak:"mikor a baba alszik, pihenjen Ön is", meg még a kismamáknak szólva "fontos, hogy szakítson id?t a napi szunyókálásra, polcolja fel a lábait és relaxáljon, stb " hahaha. Persze, 3 évessel, aki játszóterezne, rohangálna, foglalkoztatni kell, relaxálgassak, és pihenjek mikor a pici alszik :))))) Eleve a pihenés :))) A másik kérdésem is ehhez kapcsolódik: Miért nem lehet felfogni, hogy valakinek NEM adódik segítsége, senki sem vigyáz a gyerekeire fél órára sem, a párja meg snnxit dolgozik vagy olyan munkakörben, hogy nem tud segíteni ? sem. Mert mikor kimerül egy anyuka és itt kérdez, hogy mit tegyen hogy ne kattanjon ki, egyb?l írják, hogy "biztos tud valaki vigyázni rájuk míg te feltölt?dsz". Hát nem. Nem mindenki tud megfizetni babysittert sem. Tehát, miért van az, hogy senki nem segít, nem veszi észre a szül?kön, hogy fáradtak vagy magányosak, mikor már több gyerek is van, illetve miért evidens, hogy úgyis segít valaki-alapon le van ejtve az anyuka, kb ki van rekesztve a társadalomból, csak mert gyereket mert szülni? Vessünk magunkra, mi anyák? Együk meg, amit f?ztünk?

Legjobb válasz: Nem tudom, most így elgondolkodtam magunkon és a környezetünkön, és nálunk is így van. Valahogy az elsõ még a nagy dolog, és a második baba már tényleg "csak" a második. Mi is ugyanígy vagyunk. Nem tudom, miért.

Nem tudom, most így elgondolkodtam magunkon és a környezetünkön, és nálunk is így van. Valahogy az elsõ még a nagy dolog, és a második baba már tényleg "csak" a második. Mi is ugyanígy vagyunk. Nem tudom, miért.
Igaz nekem meg csak 1 kisfiam van de en a masodik bekezdesed miatt nem is vallalok tobbet. Sajnos ugy erzem, hogy nekem 1 gyerekre van kapacitasom. Ebbe az anyagi resz igen keves szerepet jatszik de viszont nem birnam energiaval, szusszal megegyszer ezt vegigcsinalni ugy, hogy mellette ott egy masik gyerek. Nekem szuksegem van egy kis pihenesre amig a gyerekem alszik. Meg lehet ezert nyugodtan kovezni de nekem fel kell valahogy toltodnom egy kis energiaval, hogy folytatni tudjam a teendoket. Van akinek megy pihenes nelkul es van akinek nem. Sajnos nekem sincs segitsegem szulok, tesok, baratok, rokonok tobb mint ezer kilometerre. Nekem annyira nehez volt, hogy eszembe sem jutna megegyet vallani ugy, hogy itt a nagyobb. Tehat le a kalappal elotted az biztos. :)
Nálunk nem így van. A kisfiam és a tesó között 20 hónap lesz a korkülönbség, én most vagyok a 30. hétben. Amikor a fiamat vártam, az is nagy "szenzáció" volt, de most a második terhességemre valahogy mindenki jobban rá van kattanva. A közel s távoli ismerõsök, barátok jobban izgulnak, mint én magam. Szerintem a kisfiam miatt, õt mindenki nagyon szereti, egyébként hihetetlenül kedves, jó természetû gyerek, és nagyon szép. Gondolom kíváncsiak, a húga is ilyen karakter lesz-e. A másik kérdésed meg, hát szerintem igen, tulajdonképpen együk meg, amit fõztünk. Én úgy gondolom, senkinek nem feladata, hogy az anyukákat pátyolgassa.Úgy gondolom, nem az embereknek kell észrevenniük, hogy egy szülõ fáradt vagy magányos. Te pl észreveszed az idõs nénit, aki egyedül él, és nincsen már senkije? Nekem, ha segítség kell, szerzek, ezt sem akarom túlzottan kihasználni, leginkább akkor van rá szükségem, ha terhesgondozóba kell mennem. Viszont nincsenek illúzióim, valószínû, ha már ketten lesznek, anyukámon kívül más nem fogja õket bevállalni, és nem is baj, két gyerek iszonyat nagy felelõsség.
Én pontosan ezt érzem és pontosan így vagyok vele. Ilyen tanácsokkal is tele a padlás hogy bízzam valakire a gyereket...ja persze csak a bébiszitternek egy óra mire ideér és még annyi míg haza, plusz közte több órát megfizetni azért hogy egy kicsit elmehessek...hát luxus kategóriának számít. És igen, én is erre jutottam és szerintem minden más ember így van vele hogy EDD MEG AMIT FÕZTÉL. Minek kellett gyerek, vagy ennyi gyerek, vagy ilyen kis korkülönbséggel...akkor viseljük csak el hogy fáradtak vagyunk és kimerültek néha hisz magunknak akartuk. Szerintem mindenki így áll hozzá, legalábbis az én környezetemben tuti.
Szerintem azért van mert látják, hogy az elsõvel is elboldogultál és akkor a második már menjen magától.Meg lehet azt gondolják, hogy segítsen magán az ember senkisem mondta hogy szüljön másodikat.Magának csinálta oldja meg.
A mi családunkban érdekesen alakult: A sógornõmmel teljesen együtt voltunk terhesek, összesen négy hét különbséggel szültünk. Az õ gyerekükre így nem tudtam nagyon koncentrálni, mert hát a magamé fontosabb volt. (De ezért biztos nem vagyok önzõ! :) ) Aztán õk újra babát várnak és teljesen másképp éreztem ezzel kapcsolatban. A hírnek nagyon örültem és nagy örömmel kísértem végig a terhességét. Vásárolgattam a kicsinek, nagyon készültem és is, mint nagynéni. :) Szóval ebben az esetben az õ "csak" második gyerekük nálunk olyan volt, mintha az elsõ lett volna.
A kérdés elsõ részéhez: Szerintem ez család és/vagy környezet függõ, hogy hogyan viszonyulnak a terhességhez.Családban talán nálunk is kevesebb az érdeklõdés a tesóka felõl, de a környezetemben a kolegák és barátok körében ugyan olyan "rajongás" vesz körül, mint elõre. Mondjuk annak ellenére hoyg itthon vagyok a nagyobbikkal, be szoktam menni a munkahelyemre, tartom velük a kapcsolatot. Én is érdeklõdöm felõlük, õk sem feledtek el, érdeklõdnek a terhesség iránt. A családban is inkább az van, hogy már én is visszafogottabban kezelem az egészet. Pl nem hívom fel anyósomat, hoyg tessék már elképzelni rúgott egy hatalmasat, stb... A másik a segítség. Szerintem sajnos manapság kevés embernek van elegendõ empatikus érzéke ahoz, hoyg bele tudja magát mások helyzetébe képzelni. Én szerencsés vagyok, szinte bármikor kaphatok segítséget, anyukám nyugdíjas már és a testvére is szivesen segít egy-két órát rá tudom bízni a lányomat, de az elején a terhesség alatt és a szülés utáni elsõ 2 évben anyu is dolgozott, anyósék meg az ország másik felében. Bébiszittert meg tudnám fizetni, de nem akarom, mert isten õrizz idegenre bízni a gyerekem. Akkor inkább szakadjak meg én. Ettõl függetlenül, meg tudom érteni a fáradt anyukákat, és tudok és szoktam is hasznos tanácsokat adni nekik, mert jó indulatú vagyok. Sajnos, nem mindenki az. Ez az internet átka. Itt nem tudod megválogatni, hoyg kik olvassák a kérdésedet, és kik djanak rá választ.
Hát, kedves kérdezõ, nagyon igaz, amit írtál. Nálunk 3 gyerek van. Az elsõ szenzáció volt, fõleg, mert 6 év próbálkozás után sikerült. A második már semmi különös. A harmadiknál meg a sok lesajnáló pillantás: minek az nektek? Nem elég kettõ? Igaz, nem terveztünk 3. babát, de mikor - védekezés mellett - sikerült, nem volt szívem elvetetni, mert "minek az"! Már a hozzáállás is felháborított. Ja, és segítségünk abszolút semmi. Anyósom közölte, hogy õ beteg, nem tud rájuk vigyázni. Anyu dolgozik. Szóval mindenhová gyerekkel megyek. A picivel (8 hónapos) rohanás délben a suliba a nagyért (7 éves), aztán az oviba a középsõért (4 éves). Délután a 3 gyerekkel egyedül, úgy, hogy a nagynak legyen kész a lecke, vigyem vissza zongoraórára, játsszak a két kicsivel, és legyen ellátva a házimunka. Nem egyszerû. A férjem segít, amit tud, de ha dolgozik, akkor nincs semmi segítség. Ráadásul - mivel nem lehet többet halasztani - idén szeptembertõl vissza kell mennem a fõiskolára, ahol végzõs leszek (diplomamunka, államvizsga, stb.). A barátnõm szintúgy egyedül a két gyerekével, úgyhogy csak megbeszélni tudjuk szomorú tapasztalatainkat. De fel a fejjel, anyának lenni jó!!!!! Egy mosolyukért megéri az egész napi strapa. :)
Épp a minap gondolkoztam el ezen és majdnem sírva fakadtam. amikor a nagyfiam született 4 éve folyton itt volt valaki, ha épp csak benézésre volt idõ , akkor is bekukkantottak. Anyum 50 km-rõl 3 naponta jött a kis robogójával. Aztán jött a kistesó 2 év különbséggel, és ahogy hazajöttünk a kórházból, sajnos a férjemnek mennie kellett dolgozni, tök egyedül maradtam egy dacoló kétévessel és egy újszülöttel. Bár élveztem az újdonságot, de hulla fáradt voltam. És még egy tányér kaját nem hozott senki, fõznöm kellett. Hálistennek nem egy nyámnyila asszony vagyok, de azért jól esett volna megülni, pláne, hogy éjszakáim se voltak. Majd ahogy telt az idõ, a kicsi elkezdett dacolni, a nagyon kijött a testvérféltékenység, még egy boltba is úgy tudtam velük menni, hogy a bugyim is vizes lett, olyan csúnyán vislekedtek. De mindettõl független cûhölnöm kellett õket bankba, postára, boltba, gyógyszertárba, mindenhova...majd ovis anyáknapja egy hisztis 1, 5 évessel...na ne mondjam. És senki, de senki nem jött volna át csak pár napra, hogy kicsit regenerálódjak. _Nyilván nem nekik szültem meg ne panaszkodjak. Nem is panaszkodásként írom, de a figyelem, ami jól esett volna, meg a mai napig jólesne. Amit az elsõnél kaptam. Pedig egy gyereknél aztán volt idõm temérdek. De figyelj, én büszke vagyok magamra, soha senki nem mondhatja, hogy bármire ne lennék képes.És ez kompenzálja az érzést. Pláne amikor látom, hogy más gyerekére mindig vigyáz valaki, és mégis panaszkodik, hogy semmire sincs ideje:) Sose felejtem el az okos kérdést:nagyot vinnem kellett dokihoz, ilyenkor egyértelmûen a kicsi is jött, hisz nem ajánlotta fel, hogy vigyáz a házra...és gúnyosan megkérdezték, miért nem hagyom otthon a babát, minek viszem rendelõbe....az ilyenek azért gondolkozhatnának, hogy nyilván nem jókedvében visz magával az ember egy nyûgös beteg nagyot és egy unatkozó kicsit, kitéve annak, hogy elkap bármit...
Nekem a nagyfiam volt az elsõ gyerek a családban tehát õ tényleg csodaszámba ment akkoriban, azóta született jó pár baba és mind fiú. Most 5 éves a fiam 39. hétben vagyok a másodikkal. Õ addig volt szenzáció míg a nemét nem tudtuk, hogy legyen végre egy kislány de nem lett õ is fiú lesz. Nekünk persze mind1 de mindenki csak sajnálkozik. Nekem mindig is volt segítségem mert anyukám nem dolgozik és mivel egy örökmozgó fiatalos nagyi nem is kell kérnem szívesen vigyáz a fiamra. Viszont hogy én ezért mit kapok a családban! Hogy lepasszolom a gyereket meg keveset foglalkozom vele, meg hagyom hogy elkényeztesse a nagyi. Na mondjuk pont az én fiam az akire a fentiek nem igazak, mert nagyon klassz kis pasas, semmi nyûgje nincs és különben is ha nem akar a nagyival lenni úgyis megmondja, soha nem én küldöm el magamtól. Ha akar és a mama is akarja akkor mehet és kész. Én mondjuk ezért vártam 5 évet a másodikkal, mert nem akartam hogy még ezért is kapjak, hogy mert a mama akkor is segít. A nagy már oviban lesz amit imád sokkal változatosabb neki ott mint itthon. Így lesz idõm a picire is, délután meg majd a nagyra külön külön. Mondjuk nálunk meg pont mindig a picik az istenek, a nagy meg bármit csinál természetes mert ugye õ már nagy így ügyesebb.
Kop-kp mind a 2terhességemet örömmel figyelték. Sõt a lánykámmal új ismerõsök jobban is izgultak. A másodikra: ugyan ha nagyon nem bírom foghúzva lepasszolom a fiam(26hónapos), hogy kicsit tudjak tõle pihenni, illetve most amíg suliban vagyok a dédi figyeli a gyerekeket heti 2nap 3-3órára hagyom ott õket, és a fejtágítás nem épp a pihenés netovábbja. És rengetegszer megkapom, hogy az elsõt is minek, meg én akartam akkor oldjam meg. Az apai nagyszülõk vasárnap addig ülnek az ágyak szélén amíg a férjemmel megeszünk egy egy fagyit, de ez is kb rohanás, minden csak nem pihenés:( És vagy rosszalló fejcsóváló emberekkel találkozok, vagy az igazi bicskanyitogató lesajnálókkal. Az a pár normális ember felüdülés.
A kérdező hozzászólása: jaj köszönöm, annyira jó olvasni, hogy nem én látom teljesen sötéten a dolgokat :) ja igen ez a tanulság, együk amit fõztünk. de mikor a barátnõknek kellett segíteni, mikor társaságra vágytak, vagy egy sírópárnára, akkor ott voltam nekik, magamtól is láttam ha gáz van valakivel, és örömmel, izgalommal segítettem, én SZERETEK segíteni. és most õk nincsenek sehol. kicsit elõre kárörvendek, mikor eszembe jut, hogy õk is lesznek ilyen szituban :) ha elfogadják, és még egyáltalán barátkoznak velem (sanszos, mivel én leszek a vén róka), segítek akkor is nekik, és remélem leesik majd, hogy nekem is jólesett volna. Egyébként nem vagyok depis, sem besavanyodott, ugyanaz a pörgõs csaj vagyok, mint voltam, csak megtudtam mi a felelõsség. Csak néha eléggé berágok az élet igazságtalanságán. És igaza van annak, aki az idõs nénit hozta fel példának, tényleg annyira nulla empátia szorult az átlagemberbe, hogy szörnyû. Ha mindenki figyelne mindenkire mennyivel szebb lenne az élet?!
Jaj de igazad van!bár nekem egy fiam van, 1 éves, de egy kevéske segítségem sincs.mindenki csak az észt tudja osztani, h igy kéne meg úgy kéne, de a helyzetembe nem tudnak belegondolni.Mindig azzal jönnek, h keljek hajnalba, és amig nem ébred fel a kicsi addig én tudok fõzni, mosni, takarítani.Vagy amikor napközbe alszik....egyedül párom mondja mindig h dõljek le én is mikor a fiúnk alszik, mert õ látja rajtam h sokszor olyan vagyok mint a mosott sz*r.fõleg most jön a foga, több is egyszerre, és nagyon rossz éjszakáink vannak mostanában.
Szerintem a körülöttünk lévõknek míg nincs gyereked fura érzés belegondólni, hogy neked gyereked lessz mert nem tudnak lehet elképzelni babáva.Mindenki tanácsot akar adni, hogy õ hogy csinálta meg felevenedik nekik az mikor az övék volt pici akkor milyen nehéz volt és, hogy, hogy fogsz te majd boldogúlni a sajátoddal.Azért kérdezõsködnek ajnároznak, hogy hogy boldogúlsz meg, hogy ugye nem könnyû ez az egész!?A másodiknál meg már tudják, hogy tudod a dörgést, hogy kell egy babával bánni mert van egy gyereked.Meg az elsõ gyerek mindig különleges mert neked gyereked lessz húú de nagy szám!!!!!!Pedig szerintem is már 2 gyereknél kéne több segítség.Én még csak most várom majd, hogy végre megfoganjon a 2. baba de abba bele gondolok mindig, hogy milyen nehéz lessz majd 2-vel mert én is úgy vagyok mint te!Szerintem ha megtudja a környeztem, hogy babás vagyok majd akkoriba akkor nem fog elmenni a fantáziájuk, hogy nekem babám leesz!!!Annyi lessz a pletyka, hogy képzeld ez az ix személy már megint terhes, nem pedig az, hogy képzeld az x személynek gyereke lessz menjünk segítsünk neki!!
a szakkönyvek valóban az elsõ bébirõl szólnak!! én is kivágtam õket a második babánál! "Csak a kisbabára hangolódjon, ne csináljon semmi mást, stb.... !! Egy fenét! és a naggyal mi lesz?? Nálunk a családban egyformán örülnek a kistesónak, de tény hogy a távolabbi barátoknál õ már nem volt akkor esemény. Sajnálom, hogy nem tudod másra bízni :( Ha van olyan szülõtárs, akivel kölcsönös a szimpátia, hosszú idõ után elképzelhetõnek tartom, hogy kölcsönösen vigyázzunk egymás gyerekeire, akár csak 1-2 órára is.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!