Találatok a következő kifejezésre: Miért sárgulhat szobafenyőm, és (1 db)

Vagy nincs elég fény neki, vagy viz.
Általában azért sárgul mert nem kap elég vizet.A f9öldnek mindig vizesnek kell lennie (nem nagyon)a fényt szereti de nem a napfényt .


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mikor ültessem a rózsát cserépből, szabad földbe?

Még a tavasszal, már virágzó állapotban ástam ki anyukámnál, és hely hiányán cserépben van.
Az egyetlen kis földterületem akkor már be volt ültetve ternyével és büdöskével, a ternyét már kiszedtem a büdöske vége után tenném oda véglegesen a rózsát.
Szegény májusba elggé meg lett bolygatva, mert kiszedtem, homokkal cserepeztem, majd megsétáltattam, végül újra ültettem virágföldbe, majd teljesen vissza meccetem.
Azóta hozza az új hajtásokat nem csak ágról, gyökérről is.
Még az ősszel kiültethetem, vagy már cserépben teleltessem?
Közönséges rózsáról van szó, anyu csak paraszt rózsának hívja, ami falu helyeken minden kertben de még az út szélén is megtalálható.Az az erős illatú rózsaszín
Sajnos a becsületes nevét nem tudom, így képpel nem tudok szolgálni

1

Szobafenyőt mikor érdemes kell átültetni?

kert,fenyő,szobafenyő

0

A szobanövények levélvégeinek barnulását mi okozza?

Eddig csak a jucca levélvégei barnultak télen, mert radiátor mellett van, gondolom a száraz levegő miatt. Most a legigénytelenebb szobai futókám (ami körbefutja már a konyhát és az étkezőt is), annak a levélvégei barnulnak. Azt olvastam, hogy nem megfelelő a páratartalom, de hogyan permetezzem, minden tiszta víz lesz, elkorhadnak a bútorok?! Akkor miért írják róla, hogy ez a legigénytelenebb és ahol már ez sem marad meg, ott nagyon rosszak a tartási körülmények? Nálam a többi szobanövény, még a legérzékenyebbek is, tök szépek!

2

Miért nem tér észhez?

Egy hétig(6 napig) nyaralni voltunk.van 3 növényem,amiket eddig nem lett locsolva.2 növény a 3-ból feléledt,de az orchidea nem szeretne nagyon.most folyamatosan locsolom-és locsolom.

1

Hogyan "virágoztassam" a bougainvilleámat?

A tavalyi kétszeresére nőtt a virág, szép hajátsokkal, de mindössze két lila fellevél van rajta. Most hogyan tudok még segíteni rajta, hogy "virágozzon"?

1

Mi a baja a füvemnek? Barna foltban ki van sülve. Kép lent

öntözöm és nyírom rendszeresen <http://kepfeltoltes.hu/view/130816/20130816_200339_www.kepfe..

5

Milyen alanyra oltják a hibridpaprikákat?

4

Fenyőfák tömeges kipusztulásának megállítására van megoldás? A hétvégi telek körül lévő hatalmas fenyők egy hónapja tömeges kiszáradásba kezdtek. Már a 10. -nél tart. Sorban, egymás után. Szemmel láthatóan.

A törzsükön rengeteg apró lyuk van. Gondolom, valamilyen rovar lehet. A kiszáradó sorból (eddig) kirí két ezüstfenyő. Õk zöldek.

1

Mi miatt nem terem a lugas és manó paradicsom illetve a paprika?

Közepes méretű edényekbe vannak ültetve, nincsenek tűző napon, de éri őket a nap. A lugaspari 1 szép nagy és ízletes termést hozott eddig a manó egy kisebbet és a paprika is egy darab közepes paprikát. Tápoldatra lenne szükségük én erre gondoltam. Plusszban az idén vett csüngő eprem se hozott termést,pedig kap elég vizet és napfényt/meleget. :(

2

Milyen fajta virág ez? Már nagyon inni kérne!

Csak nem tudom hogyan öntözzem és ápolgassam, mert ajándékba kaptuk és a nevét nem tudjuk:

2

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!