Találatok a következő kifejezésre: Miért nem semmit sex (5 db)

Azért gondoljuk így, mert 10-bõl talán 2 férfi gondolkodik úgy, mint te!!!
Szeritem több oka i lehet hog ne hiszik el a nõk. Az egyik az az, amit meimlitett a hölgy is, hogya köztudatban már csak az marad meg hogya férfi csak dugni akar, lehetõleg minél többször, és több partnerrel, hlott ez egyáltalán nem így van. Csak a normálisabbik ne kérkedik azzal hogy õ egy nõt szeret, és kitart melette. Nem kürtöli széta világnak minden nap. Ezért hiszik azt, hogy kevesen vagyunk. Hát csajok, akkor nagyon csukva van a szemetek, mert én is olyan tipus vagok, aki szeret örömet szerezni a barátnõjnek. Az én barátnõmnek mindig több jut a jóból, mert szeretem, ha jó neki.
Irigylem a barátnõidet.
Én ugyan nem lány vagyok, de én is azok közé tartozom, akik szeretnek egyoldalúan adni. Több ok is van itt. Egyrészt a lányok megszokták, hogy kihasználják õket. Több olyan nõvel találkoztam már, akiket megismerkedés után hetekig úgy elégítettem ki, hogy én még a nadrágomat sem vettem le. Volt aki megkérdezte egy hónap után, hogy mi a baj. Én pedig mondtam neki, hogy majd akkor történik több, ha azt õ is akarja. Aztán akarta. :) Másrészt nagyon sok nõ hihetetlenül bamba és önzõ. Sokan nem is tudják hogy vannak ilyen pasik, ráadásul van akinek a szex a dugást jelenti. Ez természetesen durva általánosítás, szerencsére vannak kivételek azért. Ez ugyan olyan, minthogy vannak olyan nõ is, akik imádnak szopni bárhol-bármikor. Ismertem olyan nõt, akik szinte könyörgött érte, hogy megtehesse. Hát én is ilyen vagyok, csak pasiban.
A kérdező hozzászólása: Hát, igen, én ezt megértem! Csak hát igy nehéz olyan lányt találni aki hisz is ebben és õ is benne lenne ilyenben.
A kérdező hozzászólása: Köszi! :) De ha vannak olyanok (mint pl Te) akik irigylik, akkor miért nem sikerül egymásra találniuk az ilyeneknek.....?! :D
sajnos vannak olyan nõk, akiknél már ha orálisan kielégíted, azt jelenti, h dugni is fogtok... de van egy pozitívabb verzsön is: én pl olyan vagyok, hogy mindig az igazságosságot keresem az életben, ha van egy szem cukrom, akkor kettévágom, ha én kapok vmit, akkor kapjon õ is, stb. így ha a párom kielégít engem, addig nem érzem jól magam, míg vissza nem adtam... de ez fordítva is igaz, ha én kielégítem õt, jól esik, ha utána ugyanúgy visszaadja...
...na még a végén kiderül, hogy többen vannak azok a ffiak, akikkel idõnként elõfordul, hogy nagyobb élményt okoz, ha orálisan elégíthetik ki a partnernõjüket! Én speciel ugyancsak imádom! Volt már olyan, hogy egy órán keresztül csak nyaltam, és rohadtul élveztem! A lány úgyszintén! Ráadásul ez az, ami a leginkább felizgat (a látvány, amit mindezzel okozok)!...leírhatatlan! Na csajok? Hogy is van ez akkor?
, , Azért gondoljuk így, mert 10-bõl talán 2 férfi gondolkodik úgy, mint te!!!" Elég szomorú.Ez már a média és a pornóipar hibája.Azt mutatja, hogy a nõknek teljesíteni kell orálisan de fordítva nem.Önzõ sexre nevel a férfi részérõl.Csak egy rendes férfi ismeri fel ennek valótlanságát.Aki pornófilmbõl tanul attól sokat nemlehet várni.Ennek a mentalitásnak egy egyenrangú és/vagy keresztény párkapcsolatban helye nincs. A nõknek is joguk van a kényeztetéshez és jogosan is várják el normális esetben. Én nemtudom tolerálni hosszú távon ha a pasi nem csinálja. Többéves tapasztalatom, hogy ha tiszteli a nõket a pasi akkor megteszi ezeket a dolgokat., , Egy rendes nõtisztelõ férfi kényeztet és tenyerén hordoz" Valóban a nõk is ugyanúgy igénylik a

Miért nem érzek semmit sex közben? Mi lehet az oka?

Nem szégyenlem kimondani, hogy néha én is szoktam önkielégítést végezni, persze a ciklóizgatással jutok el az orgazmusig. De ha pasival vagyok, akkor a szeretkezés után ki kell menjek a wc-re, de nem pisilok, hanem a hüvelyemb?l folyik ki a sperma egy része a hüvelyváladékkal együtt és utána csak azt látom, hogy piros a hüvelynyílásom.

Legjobb válasz: Talán nem a megfelelõ partnerrel csinálod, vagy nem vagy eléggé felizgulva, esetleg agyilag nem vagy ott, vagy csak nem jól csináljátok. Millió oka lehet, de így nem folytathatod, meg kell beszélned a pároddal, hosszabb elõjáték és csináljátok úgy hogy neked jó legyen, izgassa a partnered szeretkezés közben a csiklódat, ha az jó neked. Piros a vérbõségtõl (izgalmi állapotba a nemiszervek erei megtelnek vérrel a pénisz is) lehet vagy attól hogy nem voltál elég nedves és kidörzsölte a párod.

Talán nem a megfelelõ partnerrel csinálod, vagy nem vagy eléggé felizgulva, esetleg agyilag nem vagy ott, vagy csak nem jól csináljátok. Millió oka lehet, de így nem folytathatod, meg kell beszélned a pároddal, hosszabb elõjáték és csináljátok úgy hogy neked jó legyen, izgassa a partnered szeretkezés közben a csiklódat, ha az jó neked. Piros a vérbõségtõl (izgalmi állapotba a nemiszervek erei megtelnek vérrel a pénisz is) lehet vagy attól hogy nem voltál elég nedves és kidörzsölte a párod.
Szerintem is valami ilyesmi lehet. Meg kell beszélnetek. Én arra tippelnék, hogy tényleg nem vagy ott lélekben, csak megtörténik...nem éled át. Nem érzed.. és nem élvezed. Át kell adnod magad neki, és tényleg csak arra figyelni! Ami utána jön, az természetes, a pirosság nem. Az lehet attól is, h kidörzsölte, attól is, hogy érzékeny vagy.. attól is, amit az elõzõ hozzászóló írt. SOk sikert a probléma megtalálásához! És ne hagyd annyiba, akkorse ha nem olyan könnyû megtalálni, mi a baj! :S
Frigidség... nem élvezed, nem ugy élvezed...
A kérdező hozzászólása: Nem érzem magam frigidnek, mert ha orálisan kényeztetnek az nekem jó, csak hüvelyorgazmust soha nem tudom elérni.

Nekünk a szexuális felvilágositók mindig azt mondták, hogy a pornofilmes sexnek semmi köze valósághoz, meg hogy nem is úgy kell csinálni. Miért mondták?

Legjobb válasz: Semmi köze a valósághoz, mert az csak színészkedés minden érzelem nélkül. A pornófilmek a durvaságról szólnak, sok extrém dolgot láthatsz benne, amit esetleg teljesen hétköznapinak, normálisnak veszel (holott nem is az). A valóságban érzelmekkel közelítesz a párodhoz, szem elõtt tartod azt is, hogy mi a jó neki, nem csak azt, ami neked, betartod a higiéniai szabályokat stb.

Semmi köze a valósághoz, mert az csak színészkedés minden érzelem nélkül. A pornófilmek a durvaságról szólnak, sok extrém dolgot láthatsz benne, amit esetleg teljesen hétköznapinak, normálisnak veszel (holott nem is az). A valóságban érzelmekkel közelítesz a párodhoz, szem elõtt tartod azt is, hogy mi a jó neki, nem csak azt, ami neked, betartod a higiéniai szabályokat stb.
Mert tényleg nem úgy kell csinálni. Nem kell érzéstelenítõt szúrni a nõ hüvelyébe, és nem kell tû a férfi péniszébe se, hogy 1000000x felálljon. És nem kell színészkedni.
Nameg a valóságban nem vergõdik sikítva a lány az aktus közben, és sokkal több érzelem van az egészben. Jobb esetben...
:D Mert a pornófilmben csinálnak olyat, hogy anális sex, amit sajnos mostanában elég sok pár csinál, aztán majd nagyot néznek, ha lesz valami problámájuk :) Meg az is lehet ugye, hogy le akart beszélni Titeket, hogy ne nézzetek pornot, merthogy az nem jó dolog. Kb ennyi jutott az eszembe :D A.
vegul van, amit ugy kell, van amit nem. Az nagy gond, hogy ugy mutatjak az analis szexet, mintha tok termeszetes lenne, kozben baromira faj, legalabbis az elejen, meg valtogatjak az analist, az oralist meg a vaginalis szexet, kozben az analist csak gumival ajanlatos, mert rengeteg bakterium van benne. Ja, amit masok is emlitettek, hogy a nok visitanak nagyokat, meg a pasik minden lyukaba dugnak valamit, na ezek mind hulyesegek. Ne innen utanozd a szexet.
mi az h nem is ugy kell csinálni??:D:D ja, tényleg nemugykell. nem a pinába valo a fütykös valójában hanem a füledbe:D
:) én már voltam együtt hármasban így is (lány-fiú-lány) és úgy is (fiú-lány-fiú) és mondhatom, ha nincsenek a pornófilmek, nem is jut eszembe. Persze fiatalon jó, ha jól megy kettesben, de jó tudni, hogy van szex azon is túl. Szóval pornót a haladóknak :) ))

Miért van az hogy sex-partnerek vagyunk és mégis zavarja hogy más pasikkal beszélgetek? Nem érez semmit akkor miért hisztizik?

Legjobb válasz: Mert többet érez irántad, de erre magadtól is rájöhettél volna.

Mert többet érez irántad, de erre magadtól is rájöhettél volna.
Lehet, hogy érez valamit, de az is lehet, hogy szimplán félti a kötetlen szexkapcsolatát. Végtére is, ha bepasizol, le kell errõl mondania. Ami függetlenül tõled és a szerelemtõl, neki nem lenne jó.
Ha ket ember szexel, tudat alatt is azt hiszik hogy tartanak valahol együtt. Nehz elvelasztani a kettöt. Ezert nem valo mindenkinek ez a felallas. Lehet hogy tenyleg beledszeretett, lehet hogy csak birtokolni akar. Vagy csak nem akarja elvesziteni a rendszeres szex lehetöseget.
Ez a szexpartnerség sokáig nem szokott tartani, az egyik fél szinte mindig elkezd többet érezni. No akkor kell abbahagyni.
Nekem is van szexkapcsolatom.És én is ezeket a jeleket produkálom mint a te "társad", ugyhogy biztosan érez valamit vagy csak alapból olyan hogy zavarja a büszkeségét.NEm kell foglalkozni a sok negatív véleménnyel, ebben nincs semmi elítélendõ, két felnõtt független emberek vagytok.Mióta csináljátok?Mi már több mint egy éve.
A kérdező hozzászólása: mi még elégé frissek vagyunk :) régóta kiszemeltük egymást de 6 hónapja érezzük egymást:) köszönöm válaszodat:)
A kérdező hozzászólása: nézetek le :) ) le sz*rom !! régóta megakart szerezni de megbeszéltük sex de nem járunk :) )
A kérdező hozzászólása: na már el is nyomtam:) ))LENNÉK akart lenni:)
A kérdező hozzászólása: hmm nem vagyok édeske plázacica de roh*adtul le*arom !!nem azért nem vagyok vele kom.kapcsiban mert csunya lennél !!nem akarom lekötni magam !!!!élvezem az életet majd ha megunom akkor váltunk egy komoly kapcsira ennyi
Pont azert mert tudja hogy nem jarnal vele.
A kérdező hozzászólása: naiv hülye li-a???már bocs én nem akarok vele járni komolyan!!!!!nem is ez a lényeg hanem az hogy miért nem vallja be a dolgokat
Majd beismeri ne aggódj!Annak ellenére, hogy én sem vagyok vérkomoly kapcsolatban, számomra is csak egy partner létezik! :-)
A kérdező hozzászólása: ez rosszabb mint az ovi :) :) )majd ha a hajam fogja húzgálni na az gáz lesz az már tényleg az ovi :) ))
Gondolkozzál már! Ha jó csaj lennél, már rég felvállalt volna! Csak félti a p1nát amit dug. Ennyi. Naiv hülye liba vagy!
Mint az oviban :D
A kérdező hozzászólása: hmmm mondasz vele valamit!!nincs szándékomban pasizni mert ugy vagyok egy legyen de az biztos !! nekem õ van és sztorno:) de akkor miért nem ismeri be hogy egyre fontosabb vagyok neki???
A kérdező hozzászólása: 1-- én máshogy vélekedek mint õ!! érzem hogy õ ragaszkodik hozzám de mindent tagad :) csak sex és más semmi ugy van vele Pistus igen érettnek érzem magam :) nem tini csajszi vagyok csak most õ kajak bezavart:) ) 4---rendszeres hmm most nem mert messze melozik de mindig érdeklõdik mit csinálok hol vagyok kikkel :) )
De nehéz...és te érettnek érzed magad a sexhez?
És hány évesek vagytok?Ha nem gond hogy megkérdezem

Nemi életet élek! Sex után midig ellenőrizzük a gumit hogy minden rendben van vele, eddig szerencsére semmi baj nem volt! Viszont a menstruációm késik 1-2 akár több napot. Ez miért lehet?

miért nem jön meg??? Most 28án kellett volna h megjöjjön és még semmi.Kicsit ideges vagyok:S

Legjobb válasz: Érzed,hogy meg fog jönni? 1-2 nap késés nem olyan sok,nekem most 5 napot késett és én is ideges voltam...vagy csinálj tesztet ha nem bírsz várni!

Érzed, hogy meg fog jönni? 1-2 nap késés nem olyan sok, nekem most 5 napot késett és én is ideges voltam...vagy csinálj tesztet ha nem bírsz várni!
A dobozt is át kell nézni nem csak a gumit. Mivel csak 98% ban nyújt biztonságot.
A kérdező hozzászólása: Tudok várni!!csak idegesít:S
ha idegeskedsz akkor még több napot késik.ha nem szakadt ki akkor nyugi meg fog jönni!1-2 nap csúszás azért belefér
nekem volt, amikor 1 hetet késett.
A kérdező hozzászólása: Hát az a baj hogy ez miatt idegeskedek mindig!:S
nekem volt hogy 1 hónap kimaradt, közben szexeltünk a barátommal. Csináltam 2 tesztet is, de nem voltam terhes. Nyugi, tuti nem vagy az!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!