Találatok a következő kifejezésre: Miért nem fel még (444 db)

Miért nem vette még fel egyik pápa sem a Péter nevet?

Ti mit gondoltok erről?

Legjobb válasz: A pápák névváltoztatási szokása úgy tudom, eredetileg azért kezdõdött, mert többüknek eredeti utóneve pogány vallásokból eredt, és kissé ellentmondásosnak érezték, hogy egy pápát mondjuk Mercurius-nak hívjanak, ami ugyebár egy római istennek is a neve. Bár érdekes, mivel volt korábban Dionüszosz pápa is, aki meg nem változtatott nevet. Késõbb pedig valamelyik elõdjük tiszteletére vették fel a neveket, innen aztán az a jelenség, hogy az azonos nevû pápák gyakran azonos hozzáállást képviseltek. I. János Pál volt az elsõ, aki két nevet is felvett. De az egész amúgy tisztán csak szokás, nincs semmiféle dogma vagy utasítás arra nézve, hogy nevet kellene változtatniuk beiktatásukkor. És hogy miért nem vette fel még egyikük sem a Péter nevet? Elvi akadálya nem volna, de tiszteletbõl és alázatból nem teszik.

A pápák névváltoztatási szokása úgy tudom, eredetileg azért kezdõdött, mert többüknek eredeti utóneve pogány vallásokból eredt, és kissé ellentmondásosnak érezték, hogy egy pápát mondjuk Mercurius-nak hívjanak, ami ugyebár egy római istennek is a neve. Bár érdekes, mivel volt korábban Dionüszosz pápa is, aki meg nem változtatott nevet. Késõbb pedig valamelyik elõdjük tiszteletére vették fel a neveket, innen aztán az a jelenség, hogy az azonos nevû pápák gyakran azonos hozzáállást képviseltek. I. János Pál volt az elsõ, aki két nevet is felvett. De az egész amúgy tisztán csak szokás, nincs semmiféle dogma vagy utasítás arra nézve, hogy nevet kellene változtatniuk beiktatásukkor. És hogy miért nem vette fel még egyikük sem a Péter nevet? Elvi akadálya nem volna, de tiszteletbõl és alázatból nem teszik.
Nem érezték illendõnek, hogy hozzá hasonlítsák magukat.
A mindenkori pápa Szent Péter "örököse" ezért nem veheti fel ugyanazt a nevet mint a fõnök.
Hát, furcsán nézne ki I. JHVH pápa.
Ezek szerint János és Pál apostolt nem tisztelik?
"Ezek szerint János és Pál apostolt nem tisztelik?" I. János és I. Pál pápák eredeti nevei is János és Pál voltak, nem változtatták meg. A névváltoztatás késõbb vált általános szokássá. XVIII. János pápáig (X. század) a legtöbb János nevû pápa eredeti neve is János volt. II. Pál (akinek eredeti neve egyébként Péter volt) pedig még ennél is jóval késõbb, a XV. században lépett hivatalba, amikorra már kialakult ez a szokás.
tuttommal vot 2.péter pál pápa
Én a helyükben a Jézus nevet venném fel.
Az elsõ válaszoló és Titus is jól mondja. Tiszteletbõl nem veszik fel.

Miért nem tagadjuk meg a hiteltörlesztést? Mi lenne a következménye, ha tömegesen megtagadnánk a bankok felé a fizetést?

Amennyiben megtörténne, kezelhetetlené válna a probléma. Gyakorlatilag ez a demokrácia egyetlen, azonnali megnyilvánulásának formája a mai áldemokráciában, hiszen köz és polgári akaratból születő döntés.

Legjobb válasz: miért lenne uralhatatlan a helyez? elárvereznék a lakásokat. egyébként sem érte, miért gondolod úgy, hogy a hitelt amit felvettél nem kell visszafizetned. neked és másnak sem osztanak ingyen pénzt. rengetegen vannak, akik nem vettek fel hitelt. ha te úgy gondoltad, hogy felveszel, akkor fizesd is vissza. a bank még nem is olyan gonosz, mert ha nekem nem akarnál milliókat visszaadni, biztos találnék rá módot, hogy meggyõzzelek.

"hiszen köz és polgári akaratból születõ döntés" A hitelfelvétel nem volt az? Téged kényszerítettek, hogy hitelt kell felvenned, különben megölnek?
miért lenne uralhatatlan a helyez? elárvereznék a lakásokat. egyébként sem érte, miért gondolod úgy, hogy a hitelt amit felvettél nem kell visszafizetned. neked és másnak sem osztanak ingyen pénzt. rengetegen vannak, akik nem vettek fel hitelt. ha te úgy gondoltad, hogy felveszel, akkor fizesd is vissza. a bank még nem is olyan gonosz, mert ha nekem nem akarnál milliókat visszaadni, biztos találnék rá módot, hogy meggyõzzelek.
Kértél pénzt kölcsön, és vissza kell adni.Ennyi. Ennek semmi köze a demokráciához.Nem szavazás kérdése.
A kérdező hozzászólása: Ez elvi kérdés (mármint a kérdés amit feltettem). Arra voltam kíváncsi, mit gondoltok a dologról, hogy mennyien fogják azt írni, jaja, ne fizessünk, és mennyien hogy ez galád tett lenne. Tanulságos volt a dolog, mivel nem erre számítottam. Más formában érdekesebb lett volna, az itt válaszolók többsége belehúzható egy "netbu_i" klisébe, az õ véleményük látható itt.
Kinek árvereznél el ennyi lakást? Most is fél ár alatt árvereznek. Ha 100.000 lakást kellene hirtelen, akkor negyed áron mennének. És én valószínûleg négyet vennék. Mert amíg mások saját lakásban nyögték a deviza hitelt, addig én összespóroltam albérletben egy lakás árát :D Hidd el, vevõ lenne a százezer lakásra is megfelelõ áron. Lényegében egy dolgot érnél el a tömeges megtagadással. Az árverések miatt a lakás árak a béka segge alá esnének. Így az elárverezett lakás senkinek sem fedezné a tõkéjét sem. Ellenben megemelkedne az albérletek ára. A legtöbb lakást befektetésnek vennék meg, így a tulaj vissza is bérelhetné, egy jóval magasabb bérleti díjon, a maradék pénzébõl meg fizetgethetné a még fennálló tõkét a bank felé. igazán jó, átgondolt volt a terved :D
"A bankbetéteknek gyakorlatilag semmi köze a hitelekhez" Na ezért van itt svájci frank válság meg tömeges eladósodás. Amíg az emberek ilyen szinten vannak, mint te, nem is meglepõ.
jaj, de unalmas már ez a "bankok teremtik a pénzt" duma! Iskolázatlan önjelölt közgazdászokat rohadtul meg tudtak etetni egy hatásvadász videóval, az biztos! A pénzt nem a bank hozza létre, a pénz mennyiségét a monetáris politika határozza meg!
Kár ilyeneken agyalni, mert soha nem lesz olyan hogy senki nem fizeti ki.Aki meg nem fizet az vállalja a következményeket.(bírósági per, végrehajtás, és a végén hajléktalanság)
"eladósítja az unokáit is." Adósságot nem lehet örökölni (csak az örökölt vagyon erejéig). Tehát mindenki csak a saját vagyonát tudja elbukni, az unokáiét nem. Amúgy meggondolandó a magáncsõd, nyilván az újonnan megkötött szerzõdésekre. Mondjuk azt nem tudom, hogy mennyire örülnél neki, ha emiatt rohadtul nem kapnál hitelt. (Nem te, csak úgy általában..) Ugyanis a bankok egybõl szigorúbb feltételeket szabnának..
Kérdezõ: te olyan sötét vagy, mint az éjszaka.
Még mindig csak azt tudom kérdezni, hogy ha az van a TV-ben, hogy mindenki egyszerre ugorjon kútba, akkor mi lesz? Én a hozzászólásaidból úgy vettem ki, hogy értesz ezekhez a dolgokhoz, csak annyit kellene csinálni, hogy nehezebb helyzetben havonta 1 órát leülni és tervezni pénzügyileg, elõre kiadás, bevételt, és hosszabb távra is, mit hogyan szeretnétek. Ha más területen ilyen tudatosan utána tudsz nézni mindennek, és tudatosan építed fel a dolgokat, akkor pénzügyekben miért nem?
A kérdező hozzászólása: Krisztián Ha éjjel nappal azt nyomatja a TV, hogy hitelbõl iskolázd be a gyereked, abból menjél nyaralni, vegyél TV-t, hitelbõl vegyél házat, akkor ennek az lesz a következménye, hogy ez meg is történik. Ez pontosan így mûködik mindenhol, és sajnos a vezetõinket is ezen módszerek alapján választjuk ki :(
A kérdező hozzászólása: Anarchia: Abban az esetben. ha kenyeret veszel, ott van mögötte érték. Itt azt a pénzt adják ki hitelre, ami nem is létezett gyakorlatilag. Az állomány, amit hitelnek kiosztanak a bankok, az generálja a pénz értékvesztését, mivel nincs mögötte teljesítmény.
A kérdező hozzászólása: A kommentekre: Kinek árvereznél el 100000 számrta lakásokat, házakat? Kik árvereznék el a gyakorlatban? Ekkora tömegben nem tudnál te sem "rábeszélni" senkit, hogy fizessen, mert te válnál gyengébbe.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat. Csak egy megjegyzés. A bankbetéteknek gyakorlatilag semmi köze a hitelekhez, jó erre hivatkozni, de nincs így. Legalábbis nem ebben az országban (de sajnos sehol sem, a pénz a bankokban keletkezik, fedezet nélkül ráadásul), hiszen akkor miért is CHF-ban hiteleztek a bankok?
Az lenne a következménye, hogy a bank csõdbe menne, a betétesek pedig nem kapnák vissza a pénzüket. A te hiteled ugyanis mások bankbetétjébõl van.
Mi koze a demokracianak ahoz hogy onszantadbol ala iratal egy szerzodest?
Nem demokratikus nem megfizetni a hiteltörlesztést, hanem az anarchia kezdete! Majd a boltban úgy vásárolsz, hogy nem fizetsz a kenyérért meg azért amit vásároltál? Ha hitelt vettél fel, nyilván átgondoltad, hogy hogyan fogod visszafizetni. Az más dolog, hogy elég sok mindennel próbálják segíteni a devizahitelesek problémáját. Hiszen nehezebb lett a törlesztés. Nehogy már kapsz a banktól pénzt, és nem adod vissza. Mit csinálnál, ha kölcsön adnál valakinek és nem kapnád vissza?
Annyi, hogy az örökös az örökrésze erejéig felel a hagyatéki tartozásokért. Természetesen az öröklés után keletkezett kamatért már a teljes vagyonával:)

Bevettem 4 doboz altatót, és fél fél doboz nyugtatót, miért nem haltam meg?

2 doboz Imovene 7,5 mg és 2 doboz Dormicum 15 mg, fél doboz feles Frontin, fél doboz Medoziapint vagy mit, nem lett semmi bajom. Csak olyan részeges voltam.

Legjobb válasz: Sûrgõsen keress fel egy pszichológust!! Nem értem az embereket! Én örülök, hogy élek, s a családom is! Eszembe nem jutna akármi miatt eldobni az életemet! Azon rettegek, hogy nehogy történjen velünk akármi, pl egy betegség, erre meg itt is sokan írnak, hogy öngyilkosok akarnak lenni, vagy már próbálkoztak! Szörnyû ez emberek, ébredjetek már fel végre!! Van segítség, amit igénybe lehet venni, és ezt nem kell szégyellni! Mindent meglehet oldani, csak akarni kell! Örülj, hogy nem lett semmi bajod! Kaptál még egy lehetõséget az élettõl, én azt javaslom, hogy hasznláld ki!!

Sûrgõsen keress fel egy pszichológust!! Nem értem az embereket! Én örülök, hogy élek, s a családom is! Eszembe nem jutna akármi miatt eldobni az életemet! Azon rettegek, hogy nehogy történjen velünk akármi, pl egy betegség, erre meg itt is sokan írnak, hogy öngyilkosok akarnak lenni, vagy már próbálkoztak! Szörnyû ez emberek, ébredjetek már fel végre!! Van segítség, amit igénybe lehet venni, és ezt nem kell szégyellni! Mindent meglehet oldani, csak akarni kell! Örülj, hogy nem lett semmi bajod! Kaptál még egy lehetõséget az élettõl, én azt javaslom, hogy hasznláld ki!!
Belátom könnyelmû vagyok, de ugyan honnan szerez egy civil barbiturát származékot? Tárgyilagosan a kérdésére válaszoltam, hogy miért él még. Ctrl+C / Ctrl+V ujjgyakorlat - Google a barátunk kidobja a túladagolás szövõdményeit - bemásoltam egy hozzáférhetetlen altató csoport leírását. Komolyan veszem a suicidiumot, akár a hajlamot is, de veszélyes világunkban bármi eszköz lehet. Életre vagyunk ítélve!!! Elérhetetlen a fájdalommentes menekülés.
A 23:15-ös vagyok és a 01:40-esnek üzenném: Igen, én is tudtam volna halálos dózist és szerkombinációt javasolni neki, de szándékosan nem tettem...Valószínûleg nem voltál még hasonló helyzetben, máskülönben tudnád, hogy az ilyen "tanácsokkal" nem célszerû dobálózni olyan emberek felé, akiknek már volt gyógyszeres öngyilkossági kísérlete...Mindenkiben él az a tévhit, hogy "aki beszél róla, vagy fenyegetõzik vele, és volt már sikertelen kísérlete, az nem teszi meg úgysem, mert csak hisztis tini aki nyavalyog, de úgysem akar meghalni".Jó ha tudod, hogy ez nem igaz...Adja az ég, hogy ha a kérdezõ még egyszer hülyeséget csinál, és ezúttal sikerül neki, ne a Te lelkeden száradjon... A kérdezõnek: továbbra is azt mondom, ha bármikor beszélgetnél valakivel, írj, én is voltam hasonló helyzetben, sejtem mit érzel!!
Elsõ vagyok. Örülök, hogy végül jól vagy!! Hol laksz? Írhatsz privátot nyugodtan, segítek orvost is keresni neked! Tényleg! Még ha messze is lakom! Szívesen beszélgetek veled msn-en is, ha írsz privátot!!! Kérlek!
1 doboz b a r b i t u r á t egyszerre való bevétele halált okoz......: (sedatio → hypnosis → anxiolysis → légzõ és vasomotor kp. depresszió → coma) NINCS SPECIFIKUS ANTIDOTUM!!! eszméleténél lévõ betegnél hánytatás Apomorfinnal, egyébként légútbizt. melletti gyomormosás. (CSAK az elsõ 4-5 órán belül van értelme!!!!!!) korai szakban aktív szén forszírozott diurézis → dialízis (elvesztett elektrolit pótlása, sav-bázis egyensúly rendezése) Más korszerû hatóanyagú gyógyszerrel kár kísérletezni.
Neked ennyi van a szívedben? Próbáltad már egy idõs néni fejét megsimogatni, vagy a síró kislányt megölelni, akinek meghalt az anyukája? A szeretet ad értelmet az életnek.
Megkérdezhetem hány éves vagy és hogy fiú-e vagy lány?
Ha részeges volt, akkor hatott. Mindenkire máshogy hatnak az ilyen cuccok. Nem halt meg. Nyugodjatok már meg! Ettõl nem lehet meghalni! Van aki napi több levél xanaxot vesz be, meg seduxent, andaxint, eunoctint, stb. és nem hal meg tõle, csak az állapota változik.
Nagyon remélem, hogy írni fog!!
ezt nem hiszem el. ennyitõl meg lehet halni! szerintetek csak kamuzott?
Azért mert rosszul csináltad.
hát gyanús... inkább talán alszik. Azt hitte biztos hogy pár perc és hat...
sztem már kinyiffant vagy alszik.sajnos nem könnyü meghalni. én 200 xanaxtol csak aludtam pár napig jo lenne a tuti modszert tudni szerelmes vagyok a pszichiáterbe aki utál engem
Kérdezõ, jelentkezz légysziiii
:O Mikor vetted be? Ennyinek több napra ki kellett volna ütnie legalább... Lehet hogy a kérdezõ a bevétel után max negyed órával írt :s remélem nem :s
Duplázd meg az adagot.
Örülj neki.Amit akartál az nem megoldás semmire. Ne menekülj a problémák elõl.Old meg.
Úristen ez nagyon tetszett! nagyon jó ötleteket ad tényleg emberek ne gógyszerrel próbálkozzatok már szánalmas sokkal rosszabb ink éhség vagy megfagyás egy kis piával ami mégjobb;D Valami hihetetlen aki ezt írta vagyis Popper Péter!


Fájnak, feszülnek a melleim görcsöl a hasamalja és szúr is pár napot késik igaz a menzeszem de nagyon félek!Miért nem jön meg?

Fel is voltam fázva lehet ez is közre játszik abban hogy késik és nagyon stresszel ez a dolog!A párommal nem védekeztünk ugyan de sztem semmi esélye mivel nem ment el bennem és egyb?l kivette ha volt valami!

Legjobb válasz: mennyi idõs vagy? máskor mindig pontos? ha máskor is késik, lehet hogy most is csak errõl van szó, hogy rendszertelen még.. de.. a legfontosabb: miért nem védekeztetek? én mindenképpen azt tanácsolom hogy sürgõsen keresd fel a nõgyógyászod..

mennyi idõs vagy? máskor mindig pontos? ha máskor is késik, lehet hogy most is csak errõl van szó, hogy rendszertelen még.. de.. a legfontosabb: miért nem védekeztetek? én mindenképpen azt tanácsolom hogy sürgõsen keresd fel a nõgyógyászod..

5 és fél hónapos buldogomnak miért nem áll még a füle?

Megpróbálom mindenbõl a legjobbat adni neki.. belsõséget és húst külön fõzök neki, emellett kapja a jó minõségû tápot is. 4 hónaposan hoztuk el a tenyésztõtõl..(most 5,5 hós) áll a füle, de a legvége kajla. Voltak már francia bulijaim, de mindegyiknek felállt 2-3 hónaposan.. Kalciumot adjak neki?

Legjobb válasz: 1 éves koráig még nem baj ha nem áll. Egyik kutyámnak 1 éves korában állt fel. A másiknak meg már 10 hetesen állt. Szerintem ilyen kicsi kajlaság miatt felesleges adni neki kiegészítõket. Inkább ragaszd fel neki!

1 éves koráig még nem baj ha nem áll. Egyik kutyámnak 1 éves korában állt fel. A másiknak meg már 10 hetesen állt. Szerintem ilyen kicsi kajlaság miatt felesleges adni neki kiegészítõket. Inkább ragaszd fel neki!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a választ..:) Már felragasztottam párszor, de inkább lemondtam róla, mert feleslegesen szenvedtetem szegényt :(
Kérdezd meg a tenyésztõt.Egyébként fogváltási idõszakban van, 7-8 hónapos koráig, ha nem áll fel, akkor nincs nagy gond.Ha utána sem áll fel, akkor jó esély van rá, hogy úgy marad. A kalcium kérdésben orvossal konzultálj, õ állítja be a megfelelõ adagot a megfelelõ termékkel.

E= (mv^2) /2 Miért nem duplázódik meg az energia, ha megduplázódik a sebbesség, miért pont a négyzetének a fele lesz az energia?

Legjobb válasz: A kinektikus energiára gondolsz? Ez egy képlet amit annó az okosok levezettek, ne keress miérteket. Ez egy fizikai-matematikai összefüggés. Mellesleg ez pedig egy matematikai összefüggés. "Miért nem duplázódik meg az energia, ha megduplázódik a sebbesség" - azért, mert kontrakciónak még a tömeggel is be kell szozoni, és ezen kívül az alap kétszeresének a négyzete nem egyenlõ a négyzet kétszeresével. (2*x)^2!=2*x^2

A kinektikus energiára gondolsz? Ez egy képlet amit annó az okosok levezettek, ne keress miérteket. Ez egy fizikai-matematikai összefüggés. Mellesleg ez pedig egy matematikai összefüggés. "Miért nem duplázódik meg az energia, ha megduplázódik a sebbesség" - azért, mert kontrakciónak még a tömeggel is be kell szozoni, és ezen kívül az alap kétszeresének a négyzete nem egyenlõ a négyzet kétszeresével. (2*x)^2!=2*x^2
A kérdező hozzászólása: Köszi a linket!
Nem, te azt kérdezted, amire válaszoltam. Ha a levezetését akarod, akkor nézd meg a derivation bekezdést: http://en.wikipedia.org/wiki/Kinetic_energy
A kérdező hozzászólása: Igen, de én azt kérdeztem, hogy miért E=(1/2)*(mv^2) a képlet, nem pedig E=mv. Én is tudom, hogy (1/2)*(xy^2)nem egyenlõ 2xy.
A fizika nem más, mint alkalmazott matematika. Bonyolult összefüggések és törvények eredményeképp jött ki ez az egyenlõség. Amíg nem ismered ezeket a bonyolult dolgokat, addig nehéz lenne elmagyarázni.
Javítom magam: 72/18!=2, hanem 4.
Ember, mivel változókkal számolsz, ez matematika! Akkor vegyünk két példát. m=2 kg v1= 3 m/s Így v2= 6 m/s E1=2 kg*(3 m/s)^2=18 kgm^2/s E2=2 kg*(6 m/s)^2=72 kgm^2/s Szerintem 64/18!=2. Matematika... Akkor lehetne a kétszerese, ha nem lenne négyzetes tag. Ugyanis akkor a négyzetre emelendõ változó kétszerese négyszeres növekedést fog okozni. (2*x)^2==2^2*x^2=4*x^2
A kérdező hozzászólása: Megmondanátok hol van ebben matematikai összefüggés?
Ez matematika. Ha majd fizika szakra mész, megérted.
A kérdező hozzászólása: Mármint ha úgy lenne a képlet, hogy E=mv. Nem értem a végét amit mondtál. Tudom hogy nem egyenlõ, de ez most hogy jön ide?
A kérdező hozzászólása: Attól még hogy be kell szorozni a tömeggel kétszerese lesz a energia, ha kétszerese lesz a sebesség.
éskkor einstein mér mondja hogy e=mc négyzet ?? ...

Miért zavarja? Csak fel akarok készülni! Miért nem érti meg?

A páromat nagyon zavarja,hogy folyton a babára gondolok,hogy a neten mindig a babkelengyét nézegetem és folyton ezt az oldalt böngészem!Mindig azt mondja,hogy úgy csinálok,mintha fél éven belül lenne gyerekünk!Nem érti meg,hogy azért teszem,mert sok évnek kell még eltelnie,hogy lehessen és ha minden nap elrendezek valamit akkor hamarabb eltelik az a 4-5 év!Mindennap úgy ébredek fel,hogy ma megint el kell nyomnom az érzéseim4Nem szabad rá gondolnom!Még azt sem mondhatom el,hogy miket szoktam álmodni,mert az is a babáról szól!Mondtam már neki ezeket,egyszer megért,egyszer fel kapja a vizet miatta!Sajnos a páromnak nagyon nehezen lehet munkát találni,mert alacsony az iskolai végzettsége!Nagyon szeretem és ? is engem!Szeretnénk már saját családot,akár albérletben is(most anyukámnál lakunk)!Mindig id?szakos munkái vannak,így nem tudunk elköltözni,sem gy?jteni!Természetesen vele akarok lenni,mert nagyon szeretjük egymást...DE...néha úgy érzem,hogy hátráltat abban,hogy saját életem legyen!Lehet,hogy önz? vagyok!Néha úgy gondolom,hogy megfelel így neki,mert nem kell számlát fizetni,nincs rajta felel?sség!De akkor miért haragszik azért,mert én lépni akarok és nem szándékozom 30 évesen is itt élni!!!Õ szeretne dolgozni természetesen,de nem mindig látom az igyekezetet!Már teljesen ki vagyok!Nem tudom mit tehetnék!Nagyon szeretnék babát és családot...de meddig várjak még?Tudom fiatal vagyok!De én nem 1 éve szeretnék,hanem amióta csak az eszemet tudom!

Legjobb válasz: Szia! Mikor feltetted a kérdést, azonnal saját magam jutottam eszembe. Nem cikizésként, inkább egyféle tapasztalatként írnám le, ami velem történt. Volt egyszer egy nagyon rendes srác. Én 20 éves pedagógus voltam, õ útaszfaltozó munkás, alacsony végzettséggel, ráadásul, bár nem volt roma, erõssen emlékeztetett rá. Szüleim nyomására elgondolkoztam rajta, mi lenne velünk, ha együtt maradnánk, és - lehet, hogy önzõ voltam - de azt mondtam, hogy ilyen körülmények között én nem tudok élni, úgy érzem majd, mintha folyamatosan visszahúzna engem. Szakítottunk. Utána megismerkedtem az egyik barátjával, aki egyetemre járt, nagyon beléhabarodtam, mire elvégezte az egyetemet, már jegyesek voltunk, azóta 6 éve élünk boldog házasságban. Látom, hogy vergõdik, hogy a semmibõl is pénzt csináljon, hogy meg tudjunk élni. Más körökben mozgunk, mint amiben mozogtam volna, ha a másik sráccal maradok (most újságíró vagyok,a férjem vállalkozó). Akkor elõre láttam a helyzetet, és végül jól döntöttem, ráadásul a férjemet nem szeretem, hanem imádom és megõrülök érte. Most várjuk az elsõ babánkat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy gondolkozhattál volna elõre, mikor összejöttetek, hogy együtt képesek vagytok-e megélni, és jövõt felépíteni magatoknak, és azt sem akarom mondani, hogy ha elhagyod, lehet, hogy sokkal jobbat is találsz magadnak. Te kell tudd, mit éreztek egymás iránt, és mire vagytok képesek együtt. De sajnos, ahogy olvasom a helyzeteteket, nem úgy látom, hogy 4-5 év múlva ki tudnátok lábalni ebbõl a helyzetbõl. Sajnálom. lehet, hogy én kicsit számító vagyok (ne ítélj el ezért), de én a helyedben váltanék. Az írásod alapján fiatal lehetsz, még tudsz váltani. Én tudom azt, hogy ha leesünk a földre, akkor is olyan ember van mellettem, aki tud váltani, és együtt lehetõségeink vannak az újabb felemelkedére. Nem írtad, hogy hány éves vagy és dolgozol-e. Azt hiszem, kutyából nem lesz szalonna. Aki valóban akar valamit a közös jövõért tenni, az mindig ezen gondolkozik, nem úgy, mint a te párod: amikor eszébe jut. Ismétlem, de ez az én váleményem: addig válts, amíg megteheted. ha jóravaló rendes csaj vagy, találsz magadnak olyan pasast, akit imádni fogsz egy életen át.

Szia! Mikor feltetted a kérdést, azonnal saját magam jutottam eszembe. Nem cikizésként, inkább egyféle tapasztalatként írnám le, ami velem történt. Volt egyszer egy nagyon rendes srác. Én 20 éves pedagógus voltam, õ útaszfaltozó munkás, alacsony végzettséggel, ráadásul, bár nem volt roma, erõssen emlékeztetett rá. Szüleim nyomására elgondolkoztam rajta, mi lenne velünk, ha együtt maradnánk, és - lehet, hogy önzõ voltam - de azt mondtam, hogy ilyen körülmények között én nem tudok élni, úgy érzem majd, mintha folyamatosan visszahúzna engem. Szakítottunk. Utána megismerkedtem az egyik barátjával, aki egyetemre járt, nagyon beléhabarodtam, mire elvégezte az egyetemet, már jegyesek voltunk, azóta 6 éve élünk boldog házasságban. Látom, hogy vergõdik, hogy a semmibõl is pénzt csináljon, hogy meg tudjunk élni. Más körökben mozgunk, mint amiben mozogtam volna, ha a másik sráccal maradok (most újságíró vagyok, a férjem vállalkozó). Akkor elõre láttam a helyzetet, és végül jól döntöttem, ráadásul a férjemet nem szeretem, hanem imádom és megõrülök érte. Most várjuk az elsõ babánkat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy gondolkozhattál volna elõre, mikor összejöttetek, hogy együtt képesek vagytok-e megélni, és jövõt felépíteni magatoknak, és azt sem akarom mondani, hogy ha elhagyod, lehet, hogy sokkal jobbat is találsz magadnak. Te kell tudd, mit éreztek egymás iránt, és mire vagytok képesek együtt. De sajnos, ahogy olvasom a helyzeteteket, nem úgy látom, hogy 4-5 év múlva ki tudnátok lábalni ebbõl a helyzetbõl. Sajnálom. lehet, hogy én kicsit számító vagyok (ne ítélj el ezért), de én a helyedben váltanék. Az írásod alapján fiatal lehetsz, még tudsz váltani. Én tudom azt, hogy ha leesünk a földre, akkor is olyan ember van mellettem, aki tud váltani, és együtt lehetõségeink vannak az újabb felemelkedére. Nem írtad, hogy hány éves vagy és dolgozol-e. Azt hiszem, kutyából nem lesz szalonna. Aki valóban akar valamit a közös jövõért tenni, az mindig ezen gondolkozik, nem úgy, mint a te párod: amikor eszébe jut. Ismétlem, de ez az én váleményem: addig válts, amíg megteheted. ha jóravaló rendes csaj vagy, találsz magadnak olyan pasast, akit imádni fogsz egy életen át.
ha ilyen fiatalok vagytok, akkor megértem a párodat! nagyon-nagyon korai 20-22 évesen gyereket vállalni! én várnék 5-10 évet, az tuti! hátha addig alakul a helyet! ebben az esetben nem feltétlenül kell otthagynod. csak szerintem sokan úgy értelmezték a válaszolók közül, hogy 30 éves vagy.
A kérdező hozzászólása: Én tanulok most nagy nehezen sikerült bejutnom egy tanfolyamra!Szeretne õ is babát...érdekes, mert õ nem olyan ember, mint a többi férfi!Simán elsírja magát, ha valami bántja(persze nem síró picsogó)nagyon ki tudja mutatni az érzéseit!Van egy 4 éves öccse!Hát látni kéne, hogy bánik vele!Abban biztos vagyok, hogy jó apa lesz4Nem akar olyan lenni, mint a sajátja, aki a pénzt hajkurássza és velük nagyon keveset foglalkozik!Amúgy semmi gond ezen kívül a kapcsolatunkkal!Nagyon boldogok vagyunk együtt...csak ez az egy bibi van!Õ is bizakodik és megtesz mindent, de néha kicsit feladja és megpihen!(erre gondoltam, mikor azt írtam, hogy úgy látom neki jó így ahogy van)Fiatal még és hát a szülei...de õ ennek ellenére igyekszik nem olyan lenni, mint õk!
A munkanélküli akkor is fizeti a tanfolyamokat ha 2 diplomád van.Ez tapasztalat.
Elõzõ vagyok. Ja most látom hogy 20 éves vagy. Akkor még gyerekre van idõd. Azt hittem 30. Bér akkor se késõ, de kezdene szorítani az idõ.
Hát jól gondold át ezt a kapcsolatot! De amúgy higyjétek el ha nincs pénzetek nem tudtok tanulni. Ezt magamról tudom. Most például angolozom, de hiába is töröm magam, soha nem fogok tudni levizsgázni belõle. De jó ez egy nyelv. Ez még jó társalgási szinten, bizonyítvány nélkül. De hiába tanulok én bármit is, ha nincs meg belõle a vizsgám akkor mehetek ahova akarok, na de arra meg nincs pénz és nem is tudunk félretenni. A munkaügyi meg csak akkor támogat, ha nincs még szakmája az embernek. De azért egy próbát megér! Kérdezzétek meg a munkaügyibe, hátha támogatna tanfolyamot! De igazából itt ha olyan helyen laktok, akkor az plusz nehézség. A másik ami még eszembe jutott! Nem biztos hogy ingyen élnek az anyukájánál. Mikor mi éltünk anyósnál havi 40e-t kért el tõlünk. Már 2-3 éve. Addig bírtuk is adni, míg volt munkánk, de mikor én táppénzre kerültem a párom meg munkanélküli lett, akkor szakadt el nála a cérna igazán. Úgyhogy el kellett onnan jönnünk! Ja és egyre jobban biztos vagyok benne, hogy rosszul döntöttem. De ez már az én keresztem. Nem csak anyagilag, érzelmileg is. Úgyhogy azt javaslom lépj amíg tudsz, vagy ha vele maradsz, készülj fel arra hogy vagy nem lesz babád, vagy nagyon nehéz életetek lesz, vagy akár ha lesz babád, õ elmenekül, mert fél hogy mi lesz. Ezt igazán akkor tudod meg ha benne leszel. Hogy mit fog csinálni, tenni. De igazából ilyen helyzetben az lenne a legjobb megoldás, mivel kezd szorítani az idõ a baba miatt, hogyha bevállalnátok egyet, de csak is anyukádéknál fogjátok tudni kezdeni a dolgokat, de akkor sokat kell nyelni ha olyanok, vagy olyanok lesznek. vagy szakítasz vele és próbálsz más embert, aki nem tudni mikor jön, de lehet itt lesz mindjárt és jó lesz vele. Nagyon nehéz döntés! Nem irigyellek! Majd írd meg hogy döntöttél! De te amúgy dolgozol valahol? Mit csinálsz? A másik meg hogy jó képezze magát, de nem lehet mindenki diplomás. Attól hogy nem diplomás még lehet becsületes ember. Lehet az is hogy nagyon nagy rajta is a nyomás, mert a férfiak hiúbbak hiszen tudják hogy nekik kell eltartani a családot és duplán érzik a kudarcokat talán. Te ismered! Kívánom sikerüljön jó döntést hoznod!
A kérdező hozzászólása: Hát köszönöm a válaszokat!Amúgy 20 éves vagyok õ 22!Mindig arra várok, hogy változik, mert rettentõen szeretem és én hülye addig bízok amíg csak lehet!Nagyon fájna a szakítás, de tudom, hogy gondolkodnom kell rajta!Fáj belegondolni, hogy nem lenne mellettem...Sosem voltam olyan ember akit érdekelt a pénz vagy az, hogy milyen életem lenne egy tehetõs ember mellett és most haragszom magamra amiért ilyen vált belõlem!Tudom, hogy most a párom visszaforgatná az idõt akkor tanulna ezerrel és megtenne értem mindent, de most már nem tud! Köszönöm mindenkinek! :( ;(
hidd el, jobb, ha szakítasz vele. persze semmi biztosíték nincs arra, hogy a következõ pasi jobb lesz nála.
intelligens nõ benyomását kelted (legalábbis a fogalmazásod, helyesírásod alapján). ne várj egy ilyen férfira! lehet, hogy most még szereted, de hidd el, ha ez így marad, ki fogsz ábrándulni belõle, és marad a nagy semmi! míg ha most otthagynád, adnál esélyt magadnak a továbblépésre, arra, hogy saját családod legyen, gyerekeid és normális férjed.
ha 30 évesen nem jutottatok még egyrõl a kettõre, akkor már nem valószínû, hogy késõbb jobb lesz. szakíts, és keress egy ambiciózusabb férfit!
A kérdező hozzászólása: Hát sajnos a munkaügyit próbáltuk, de mivel nincs ott ismerõs ezért...sosem sikerül!Még felvételizni sem hívják be, a papírját is mindig elrontják!Nem lakunk ott ingyen, havi 40-et fizetünk mi is!Sokszor látom rajta, hogy nagyon el van keseredve, amikor hazajön egy álláshirdetésrõl! Pedig nem buta fiú egyáltalán!Sajnos ahol lakunk, hiába megyeszékhely, nem nagyon tud kitörni a szegény ember!Próbálkozik õ, de sokszor megtörik a sok csalódástól!Szeret pedig dolgozni, mindig mikor kap munkát olyan boldog!Nem volt soha jó élete, õk sem voltak soha gazdagok, ezért õ is vágyik sok mindenre!
A kérdező hozzászólása: Bocsánat akkor!Lehet, hogy rosszul fogalmaztam meg!Igen õ még csak 22 LESZ!!-5 év múlva szeretnénk, mert én már rágom a fülét...persze õ is csak...õt is idegesíti a helyzet!Tudom, hogy sikerülni fog, érzem, hogy vele kell boldognak lennem!" éve vagyunk együtt!Amúgy anya nagyon szereti...mindig röhögcsélnek!Apa meg....nekem nincsen olyanom! Köszönöm a válaszokat!
A kérdező hozzászólása: 2 éve...bocsi :D
A kérdező hozzászólása: Szeretne õ is tanulni...de valahogy nagyon nem jön össze!Most az egyik alapítványnál dolgozik a keresztanyám, és ha máshogy nem megy, talán õ elintézheti!Tudom, hogy sikerülni fog! Köszönöm mindenkinek!

Miért nem áll még fel? Kapaszkodva sem!

Sziasztok!!! Kislányom 16.án lesz 11 hónapos; és még csak fel sem kapaszkodik! Ugy áll fel hogy ha én vagy az apukája fekszünk a földön bennünk megtámaszkodik ugy feláll de az nem az igazi.Hiper szuper gyorsasággal mászik 8 hónapos kora óta.3 hónaposan forgott.kúszni nem nagyon kúszozt.ki van húzva lépcsőzetesre az ülő garnitura azon is szépen felmászik.de állni nem akar :( volt akinek ilyen tát vagy később állt fel?kicsit aggodok

Legjobb válasz: Szerintem felesleges. Minden megtanult eddig szépen. Vannak dolgok ami késõbb jönnek elõ. Lehet mire megtanul felkapaszkodni egyedül el is indul rögtön. Keresztfiam nem akart 8 hónapos koráig se egyedül felülni se mászni semmit. Aztán egyik napról a másikra felült, mászni kezdett és fel is állt a kiságyba. Most ez minden babánál más h mikor tanulja meg. :) Nyugodj meg semmi baja nincs a kislányodnak. :)

Szerintem felesleges. Minden megtanult eddig szépen. Vannak dolgok ami késõbb jönnek elõ. Lehet mire megtanul felkapaszkodni egyedül el is indul rögtön. Keresztfiam nem akart 8 hónapos koráig se egyedül felülni se mászni semmit. Aztán egyik napról a másikra felült, mászni kezdett és fel is állt a kiságyba. Most ez minden babánál más h mikor tanulja meg. :) Nyugodj meg semmi baja nincs a kislányodnak. :)
Az enyém is ennyi idõs, és csak úgy áll fel, ahogy leírtad, de szerintem ez is sokat jelent! :) Bár õ még nem is mászik.
Csak hogy megnyugodj : kislányom 11 hónaposan ült fel, nem kúszott, nem mászott ( emiatt fejlõdésneurológusnál is voltunk, de semmit sem találtak) - ennek ellenére 14 hónaposan egyedül járt, szinte 2 hét alatt el kezdett mászni, felállt, 2 napig lépegetett bútorok mellett, majd el is indult :) Szóval ne aggódj!
Az én lányom 15-én lesz 11 hónapos. Õ se áll még fel sehogyse, sõt még nem is mászik. Csak kúszik és ül. Ilyen kis lusti vagy megfontolt?
A kérdező hozzászólása: Köszikék.mindenkinek ment a zöld kéz VÉLETLENÛL egyre félighaszos sikerült mert telefonon bénázok.de köszi mindenkinek
A mi lányunk 11 hónaposan és 4 naposan állt fel elõször, nem sokkal azután, hogy rajtunk támaszkodva már felállt.
De miért baj az, hogy nem áll még 11 hónaposan?:)
A kérdező hozzászólása: Azt hiszem a kismama blogon olvastam; de lehet nem hogy ha 11 hónaposan még csak fel sem kapszkodik orvosnak emlitsük meh.de lehet félre értelmeztem
Az én fiam hipotón volt igaz, de õ pl. 11 hónap kora elõtt nemsokkal kezdett mászni is. Rá egy hétre fel is állt! Akkor volt 11 hónapos! SZóval nyugi!

Barátság kontra szerelem. Veletek is előfordult hogy egy nagyon régi erősnek hitt barátság felbomlott egy "harmadik" fél miatt? Miért? Miért nem lehet meg mindkettő kapcsolat egy ember életében.

Miért? Miért nem lehet meg mindkettő kapcsolat egy ember életében....

Legjobb válasz: Általában szerintem a féltékenység miatt. Élõ példa: van egy kisebb baráti társaságunk, a közös hobbi (egy sportféleség) hozott minket elõször össze, de késõbb emberileg is jó kapcsolatba kerültünk többekkel. Az egyik fiú összejött egy lánnyal, azóta egyre inkább válik ki közülünk, a barátnõje még azokat az üzeneteit is "ellenõrzi", amit a hobbi kapcsán írnak neki a többiek: féltékeny ránk is, de magára a szabadidõs tevékenységre is. Az meg csak ront a helyzeten, hogy van pár lány is a csapatban. Szerintem az lesz a vége, hogy a fiú egyszer csak nem jön többet, mert nem fogja elengedni... :( Nem tudom, máshol hogy van ez, de ehhez hasonló példát többet is láttam már.

Általában szerintem a féltékenység miatt. Élõ példa: van egy kisebb baráti társaságunk, a közös hobbi (egy sportféleség) hozott minket elõször össze, de késõbb emberileg is jó kapcsolatba kerültünk többekkel. Az egyik fiú összejött egy lánnyal, azóta egyre inkább válik ki közülünk, a barátnõje még azokat az üzeneteit is "ellenõrzi", amit a hobbi kapcsán írnak neki a többiek: féltékeny ránk is, de magára a szabadidõs tevékenységre is. Az meg csak ront a helyzeten, hogy van pár lány is a csapatban. Szerintem az lesz a vége, hogy a fiú egyszer csak nem jön többet, mert nem fogja elengedni... :( Nem tudom, máshol hogy van ez, de ehhez hasonló példát többet is láttam már.
Én a saját tapasztalatom alapján tudok véleményt írni. A baráti társaságunk egy nagyon összetartó kis csapat. A társaságon belül is kialakultak mélyebb barátságok, mindenkinek megvan a maga "embere" is. Mivel egyébként sokat voltunk együtt, minden hétvégén bulizni jártunk, vagy beültünk valahova beszélgetni. És persze hétköznapokon is volt, hogy valakivel, valakikkel szinte minden nap találkoztunk. Persze szingli voltam, ezeknek a lányoknak a többsége még mindig az, és futó kapcsolataik vannak, vagy pár hónapos próbálkozásaik. Mivel lett egy párom, akivel 1 éve együtt vagyok, így nem tudom minden szabadidõmet velük tölteni, amit õk, fõleg az elején nagyon nehezen toleráltak. Nem voltak képesek megérteni, hogy a párommal is kell együtt töltött idõ, együtt töltött hétvége, fõleg úgy, . hogy minden nap este tudunk találkozni a munkája miatt. Aztán megszokták, hogy nekem már nem a bulizásról és a munka utáni kávézókban lógásról szól az életem. A legjobb barátnõm még mindig nehezen viseli, hogy nem tudok két fele szakadni, és valamirõl, "valakirõl" mindig le kell mondanom. Szóval úgy alakult, hogy a legjobb barátnõmmel eltávolodtunk egy kicsit, közös témánk is nehezen akad, mert én nem tudok mindig hozzászólni a hétvégi berúgásokhoz, és a nagy sztorikhoz, hogy ki-kivel kavart... Talán ennek így kellett alakulnia, máshová tart az életünk, más lett a fontossági sorrendünk. Mindenki változik, van aki késõbb nõ fel, van aki nem. 23/N
Jól írod, "erõsnek hitt barátság". Ami igazán erõs, az nem bomlik fel akkor sem, ha kicsit eltávolodunk egymástól valamiért. Csak ilyen kevés van. A barátságokat is, a kapcsolatokat is próbára teszi az idõ és a változások. Sok gyerekkori barátság sokszor egyszerûen azért szakad meg, mert sokat változunk más irányba. Harmadik fél miatt inkább akkor szokott megszakadni, ha vagy aki összejött valakivel nem tart igényt többet a barátaira, vagy a barátok nem tudják elviselni, hogy kicsit háttérbe szorulnak.
Igen, volt ilyen. Egy nagyon-nagyon erõsnek hitt barátság ingott meg (lányok vagyunk mindketten, huszonévesek). A barátnõm összejött valakivel, elsõ komoly kapcsolata volt, onnantól kezdve erõsen hanyagolni kezdett. Nagyon mérges voltam rá, beszéltem vele többször, megértette, próbálkozik is már egy ideje, hogy többet adjon bele a barátságunkba. De sajnos azóta meg már bennem tört meg valami, és már nem fontos nekem annyira ez az egész. Elvileg megbeszéltük, de valahogy mégsem tudom neki megbocsátani azt, hogy annyira tojt a fejemre akkor, amikor összejött a párjával. Nem tudom, mit tehetnék még azonkívül, hogy idõnként leülünk beszélni ezekrõl a dolgokról. Azt hittem, el fog múlni a dühöm, de valahogy mégsem. Én egyedülálló vagyok, és voltam akkor is, amikor õk összejöttek. Azért esett rosszul, mert amikor korábban meg nekem volt valakim, azért sose hanyagoltam el õt ennyire, mint ahogy õ tette velem.
#2-es lánynak mondanám még (elõzõ vagyok), azért nem mindig arról van szó, hogy szingli csajok élete csak a bulizásból, berúgásból áll, a párkapcsolatban élõ lány meg nem tart velük. Én 5 évvel vagyok nálad idõsebb, a nagy bulizásokból már kinõttem (persze idõnként még bele-belefér egy-egy alkalom, de nem ebbõl áll az életem, pedig egyedülálló vagyok én is). És mindezek ellenére jó nagy törést okozott a barátnõm "bepasizása". Nem a közös bulikat, berúgásokat hiányolom, hanem az együtt töltött idõt. (Illetve már azt sem hiányolom, mert, mint írtam, már nem fontos nekem ez az egész kapcsolat annyira, mint régen.) De persze abban igazad van, hogy mindkét félnek megértõnek és elfogadónak kell lennie.
2#-es válaszoló vagyok! Igen, nem minden szingli lánynak a bulizásról szól az élet, azért emeltem ki, hogy a baráti társaságomnak nagyrészt igen. Egyébként abban is van igazság, hogy nyilván velem fordult egyet a világ, és komolyodtam meg, õk pedig ugyanúgy élik életüket, ahogyan eddig tették. Más kérdés az, hogy én már nem igazán tartok velük. Én is el szoktam járni velük szórakozni is, csak már ritkábban. Valamint semmi probléma nincs azzal, ha valaki szingli, pasizik, bulizik, viszont annál nagyobb baj szerintem, ha csak errõl tud beszélni, és mesélni, mert nincs más ezen kívül az életében...
A kérdező hozzászólása: Nekem 10 éves kapcsolatom van 18 éve vagyunk haverok egy sráccal, tökéletesen meg tudtuk oldani a helyzetet eddig... neki is voltak rövidebb hosszabb párkapcsolatai de sohasem akadályozta abban hogy hetente egyszer összefussunk és beszélgessünk...egészen tavaly tavaszig amikor is összejött egy elmebeteg csajjal, nem keresett nem hívott, nem vette fel nekem a telefont.... 4 hónap után szakítottak utána mindent elkövetett hogy tönkretegye pedig a szakítás oka az volt hogy összejött a mostoha apjával (párhuzamosan) ki akarta rúgatni a munkahelyérõl stb...borzalmas idõket élt meg csak én maradtam mellette nagyon nehezen sikerült összekaparni volt hogy mellette voltam napokig mert féltem hogy hülyeséget csinál. Párom kiállt mellettem úgyis hogy azt terjesztette a csaj hogy mi szexuális viszonyban s vagyunk és csalom a férjem vele.... Helyre állt a rend és most 1 hónapja megint visszament hozzá...és kezdõdik errõl nem keres stb... Mit csináljak...vagyis tudom nincs értelme erõltetni, de ha majd megint szétmennek akkor mit tegyek zavarjam el...ennyit jelentett neki majd 20év?
Engem is akkor kényszerítettek belépésre.
Hoztál te már rossz döntést?
Mert akkor volt egy Bokros csomag (amit szidtunk mint a bokrot) és ennek voltak megtakarításai. Ezek a pénzek fedezték a "polgári" kormányzást, most viszont sehonnan nem kapnak pénzt a képzelgéseik finanszírozására. Matolcsynál meg nem az a kérdés, hogy miért lépet be, hanem az hogy miért nem lépet ki tavaly...ugye ugye, tisztába vannak ezek azzal hogy mi a mûködõképes...
'98-ban a bokros csomag hasznát élvezték. Azonkívül még lehetett privatizálni.A hatalom megszerzése, megtartása rengeteg pénzt emészt fel.Én már azon töröm a fejem, a megtakarításom hova menekítsem az OTP-bõl.Nagyon rossz elõérzetem van.
Van ezen az oldalon egy fotó a Fidesz ígéretrõl s az Mszp ármánykodásáról. http://www.168ora.hu/buxa/oszko-koltsegvetes-penzugyminiszte..


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!