Találatok a következő kifejezésre: Miért nem el, hogy (1314 db)

Az MNA miért várja el, hogy sokan csatlakozzanak a Népi Akciócsoportjaikhoz, ha ezekről nem lehet se tudni, se hallani semmit sem?

Olvastam a felhívásukat, de mivel semmi információ nincs az Akciócsoportokról, ezért így, ebben a formában a felhívást nem tartom értelmes dolognak.

Legjobb válasz: AZ MNA nem várja el. Csak alternatívát nyújtanak. Õk a személyes kapcsolattartásra teszik a hangsúlyt, ezért szerintem ha érdekel keresd meg õket személyesen, írj egy e-mailt és beszélj meg találkozót. Egyébként bõvebben ha eddig nem nézted a honlapjukon találsz információt: www.arcvonal.org Annak oka hogy nem adtak meg túl sok információt, az hogy õk azt gondolják (ami lehet hogy igaz is) hogy máés szervezetek másolják õket, valamint nem akarják a hatalom orrára kötni tevékenységüket. Álláspontjuk szerint akinek ott a helye az magától is odatalál. Egyébként én sem értem miért nem reklámozzák kicsit jobban magukat, de ami most van az is haladás, ugyanis egy éve még csak néhány videót lehetett róluk látni. Most már kezdenek nyitni.

AZ MNA nem várja el. Csak alternatívát nyújtanak. Õk a személyes kapcsolattartásra teszik a hangsúlyt, ezért szerintem ha érdekel keresd meg õket személyesen, írj egy e-mailt és beszélj meg találkozót. Egyébként bõvebben ha eddig nem nézted a honlapjukon találsz információt: http://www.arcvonal.org Annak oka hogy nem adtak meg túl sok információt, az hogy õk azt gondolják (ami lehet hogy igaz is) hogy máés szervezetek másolják õket, valamint nem akarják a hatalom orrára kötni tevékenységüket. Álláspontjuk szerint akinek ott a helye az magától is odatalál. Egyébként én sem értem miért nem reklámozzák kicsit jobban magukat, de ami most van az is haladás, ugyanis egy éve még csak néhány videót lehetett róluk látni. Most már kezdenek nyitni.
Elsõ válaszolónak: Beszélni könnyõ de azért ez nem ilyen egyszerû. Az az igazság hogy õket még a semmiért is lecsuknák. Lásd amikor 99-ben elvitték az egész csapatot plakátragasztásért, és amikor Gyõrköst leültették egy évre a semmiért. Vagy a Viking Klub. Ezek után Gyõrkös stratégiát váltott. Kivonultak vidékre, és hallgatásba vonultak. Sokáig nem is lehetett róluk tudni semmit. AZ MNA egyébként sem tömegszervezet. Az Egységes Magyarország Mozgalom és az Akciócsoportok már annál inkább. Nekik nincs olvasott médiájuk (kivéve a jövönk.info) szóval nem tudnak nagy tömegeket megmozgatni, de ez még változhat. Amúgy a plakátozás megint hülyeség, az embereket nem érdekli, a PHM is plakátozik és mégsincsenek többen.
Az elõttem válaszoló nagyon korrektül leírta a dolgot! A kérdésre válaszolva: úgy lehet csatlakozni, ha megkeresed õket! Ez nem egy jobbik-féle szervezet, ahol online benyújtod a tagjelentkezést...... Még a végére annyit hozzátennék, hogy valóban, könnyû mondani h az MNA miért nem csinál propagandát, utcai akciókat, csak abba nem gondolnak bele az emberek, hogy õk nem jobbik! a jobbik megteheti (csak sejthetjük hogy miért), az MNA-sokat rögtön beviszik. Tõlük jobban félnek, mert veszélyesebbek, ezért sem hallani róluk szinte sehol semmit. Ha a jobbiktól is valóban félnének, akkor õket ugyanúgy tiltanák, mint az MNA-t, de õket nem fogják tiltani, különben a cipi livni utánzat morvai még veszélybe kerülne, amit ugye nem lehet megtenni egy "kiválasztott haverral"
1.Nem várja el, bár jobb lenne ha többen lenének.Aki akar csatlakozni megkeresi õket.ennyi 2.Érdeklõdni kell szerintem, az okokat már elõttem felsorolta valaki. 3.Ez nem egy Jobbik alapszervezet hogy csak úgy hip-hop belégetek-kilépegetek.
Így van, egyáltalán nem várj el. Tudod itt nem az a lényeg, hogy többen legyünk 1-el. Ez nem egy szalonradikális gyülekezet ahova jóformán minden nemzeti anarchistát bevesznek meg zsidó rózsa floreseket istenítenek. A csatlakozás meg személyes kapcsolat felvétele után lehetséges. Gondolom nem vagy gügye, látod kiírva a címeket, tudsz nekik írni. Bár ha eddig magadtól nem jutottál el, akkor nagyon nagyon gondolkozz el, hogy tényleg ott-e a helyed köztük. (Nem lekezelõ vagy sértõ akartam lenni, csak nyíltan beszéltem, sértegetések nélkül, ezek után úgy értelmezed ahogy akarod)
Szervezetlenek? LOL...Nem tudom sírjak vagy nevessek az emberi butaság hallatán.. Pont a legrégebbi, legszervezettebb alakulatra mondják ezt ez tényleg vicces. De neked azért knée egy golyó a fejedbe, aztán megtudnád mi is az a szervezettség.
A kérdező hozzászólása: Persze, érthetõ, amit leírtok, hogy másolják õket és nem kötik a hatalom orrára a terveiket, viszont ezzel a nagy titkolózással tényleg csak annyit érnek el, hogy senki nem tud róluk és az akciócsoportjaikról semmit. Szerintem, ha például a HunHíron reklámoznák magukat, máris több esélyük volna megszervezni az akciócsoportokat. Posta Imre is gyakran veszi át írásaikat, akárcsak a korábban említett HunHír. Tehát így nem tudom, mennyire lesz eredményes a tevékenységük. Jöhetnek még válaszok, az eddigieket köszönöm!
Mert szervezetlen, nacionalista-rasszista félhülyék, akik képtelenek lennének mondjuk megszervezni a hulladékgazdálkodást egy városban, ellenben nagyon jó baritonnal tudnak himnuszt énekelni.
Inkább egy oroszlán mint száz nyuszi.. Az EMM meg a többi pont annak köszönheti a minõségét hogy eleve el vannak ijesztve az alkalmatlan semmirekellõ emberek. Aki meg tényleg akar, az csinálja... Jól leírták az elõttem szólók mirõl van szó.. Tehát inkább legyen egy oroszlán mint száz nyuszi..

Ha a nők nem képesek logikusan gondolkodni, akkor miért várják el, hogy az eszükért szeressék őket?

Meg minek erőltetik, hogy mennyire "okosak"?

Legjobb válasz: Kérdésben a válasz... "miért várják el, hogy az eszükért szeressék õket?" MErt nem tudnak logikusan gondolkozni.

Kérdésben a válasz... "miért várják el, hogy az eszükért szeressék õket?" MErt nem tudnak logikusan gondolkozni.
Jó, akkor te járj butával. Nekem mind egy.
Drága pici szív, mibõl vontad le ezeket a messzemenõ következtetéseket?
Nagyon nem ertek veled egyet, szerintem kifejezetten sok okos lanyt lehet talalni es ha igazan szerencses a helyzet, akkor ez intelligenciaval es a - nokre inkabb jellemzo - kedvesseggel, finomsaggal, empatiaval parosul. Ez verhetetlen kombinacio. En tobb kifejezetten intelligens lannyal talalkoztam mar, sot, az a lany, akit valoszinuleg sosem fogok elfelejteni, eppen a lehengerlo intellektusaval fogott meg. Igen, talan kijelenthetjuk nagy altalanossagban, hogy a nok hajlamosabbak lehetnek bizonyos elethelyzetekben inkabb erzelmi alapon reagalni (ne felejtsd el, hogy ennek hormonalis elteresekben jelentkezo hattere is lehet, kimutathatoan mashogy mukodik az agy, ha eppen elontik a hormonok), azt azonban semmikepp, hogy ne lennenek kepesek logikus gondolkodasra, vagy ne lehetnenek a nok kozott is kifejezetten racionalis tipusok.
De azért nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik... kezd cinkes lenni részedrõl, inkább maradj csendben! ;)
A kérdező hozzászólása: "Menj shoppingolni...." :D:D:D:D Na...logikus gondolkodás...ugye?!?!?!? Okostojás!Onnan feltételeztem, mivel nem szó szerint idézted a mondandómat, hanem a saját szavaiddal, bár ez utóbbiban nem rakunk idézõjelet, kis butus, így feltételeztem (joggal), hogy a helyesírásomba kötöttél bele, és ezt próbáltad volna kijavítani. Hova tetted a logikádat?eléggé tompa vagy. :D
Na és miben méred az okosságot? Egy-két példát írhatsz, de nem ilyenre vagyok kíváncsi, hogy te "logikusan gondolkodsz", mert ez nem bizonyíték semmire... :)
A kérdező hozzászólása: A legtöbb nõhöz képest igen, nem nehéz feladat :D:D
A kérdező hozzászólása: Gratulálok az újabb elmés hozzászólásodhoz, újabb bizonyíték arra, hogy a shoppingoláson kívûl nem sokmindenhez van eszed. Hogy keverted ide a nyelvtant? Jézusom...
Te okosnak gondolod magad, kérdezõ?
A megy ige felszólító módja E/2.-ben menj vagy menjél. Valami gondod van az írásommal nyelvtanilag? Csapjál már fel egy helyesírási kéziszótárat!Ennyire nem lehetsz tanulatlan.... :DDDD És még te oltod a nõket? XDDDD Nem elég, hogy meleg, játsza az eszét és még hülye is. :DDDD
Bizony ám! Le kéne állnod a házi pálinkáddal.
jó, ne térjünk el. Mi a szarért általánosítasz és szítod a kedélyeket? Ahogy már írták is, azért mert buta nõkbe futsz bele nem véletlenül, azért ez a 99.99% a te szûklátókörödet tükrözi.
A kérdező hozzászólása: Már csak az a kérdés, hogy ezt kinek írtad és miért. Bár annyira nem érdekel, ne kanyarodjunk el a témától ;-)
A kérdező hozzászólása: 77%-os shoppingolós [email protected]: nem tudok a logikáddal mit kezdeni, két vállra fektettél XD ...
A többi kérdésre nem is válaszolsz, csak hergelni tudsz.. na ebben mutatkozik meg a te hatalmas eszed.
Már elnézést attól, hogy a nõk nem képesek logikusan gondolkodni még lehetnek okosak. Nagyon sok diplomás, mûvelt nõt ismerek. Mérnökök orvosok lesznek. A nõi agy a férfiakétól eltérõen mûködik. A nõk komunikatívabbak és jobban befolyásolják az érzelmeik. Míg a férfiak racionálisabbak. De ettõl a nõk még lehetnek jó orvosok. Csak eltérõ a látásmódjuk.
:D Rád hagyom nyuszifül, jót nevettem rajtad, de már elég volt...élvezd ki a nyári szünetet, amíg tart! ;D
A kérdező hozzászólása: Kapsz inkább ez tizest, csak hagyj minket itt és inkább shoppingolj :-)))
A kérdező hozzászólása: Kemény vagy. Meg úgy kb 17 éves 160 centi.
Szerintem is.Nem is értem, miért viselkedsz így.
A kérdező hozzászólása: Annyira ciki ez az alpári stílus :D
...
Megértem... a buta emberek mindig is utálták egy náluknál okosabbak véleményét... :) Azt kell, hogy mondjam, butább vagy, mint amennyire elsõre mutattad magad.Nem értem, miért próbálod futtatni magad, szerintem a tökeid vakarásánál többre nem vagy képes.Ezt mutatja az is, hogy csak általánosítani tudsz...Nem is merek bele gondolni...a 8 általánosod azért legalább meg van?Középfokút már nem tudok kinézni belõled, ne haragudj! :)
A kérdező hozzászólása: "Nem degradáltalak téged". Feltételezem, hogy nagyobb a memóriád mint egy aranyhalnak és emlékeszel még rá mit írtál 5 perccel ezelõtt, úgyhogy ez csak egy újabb ékes példája a TELJES nõi logikátlanságra. :-) Ne írj többet, mert untatsz :-)
A kérdező hozzászólása: Van olyan fázis, amikor a hormonok nem öntik el az agyukat? Meg aztán mire is megyünk vele, ha jön egy újabb hormon löket és "pont az ellentétét fogom csinálni" NÕI MEGÉRZÉS címszó alatt. Hogy lehet valaki megbízható, ha nem (logikus és) következetes? Hány ilyet hallottam / láttam már: csak azért tettem így, mert "dühös voltam" "nem éreztem már azt iránta" .... kb az érzelmekre minden helytelen döntést rá lehet fogni, mert a "nõk így gondolkodnak". Szánalmas!
Drága kérdezõ! Én nem degradáltalak téged, nem tudsz megbántani, bármennyire is szeretnél, továbbra is csak magadat minõsíted a hozzáállásoddal. :) :) :)
A kérdező hozzászólása: "Menj shoppingolni...." :D:D:D:D
akkor mire vársz még?
24-es vagyok, és ugyanúgy ahogy te, én is a férfiakat szeretem...azzal a különbséggel, hogy én nõ vagyok... :D Menstruációs hiszti ellen meg nyugodtan szedjél be valami bogyót, vagy menjél shoppingolni. ;)
Épp te írtad elõbb, hogy "mind buta". A mindben hol van a kivétel? Te is csak valami visszamaradott állat lehetsz. Egy értelmes ember nem von le ilyen primitív következtetéseket.
A kérdező hozzászólása: #11: Szavasz! #12: Ja, csak jól el kell titkolni!
Nem kell neked feltétlen az eszéért szeretned õket.
Mind buta? Oooookééé, zsenikém :D Na itt lehet abbahagyni veled a "társalgást".
A kérdező hozzászólása: Ki mondta, hogy nem létezhez kivétel? Meg ki állít fel egy állítást kivételek alapján? Észkombájn.
én nem szoktam erre gondolni.. sõt, nekem bók, ha vki meg akar d*gni, tudom furiiiii:D
A kérdező hozzászólása: "Kérdésben a válasz... "miért várják el, hogy az eszükért szeressék õket?" MErt nem tudnak logikusan gondolkozni." Így már éthetõ :DDD Elsõ: mind buta...
Ó, jaj. Igen, századszorra is: nyilván van olyan nõ, aki nem képes erre, mint ahogy a férfiak között is akad számos ilyen.. ettõl még mindkét nemnél találhatunk nagyon okos embereket is.. de te valószínûleg nem vagy valami intelligens, hogy ezt beismerd.
idióta vagy
A kérdező hozzászólása: Mert ha egy nõt megdicsérsz, hogy milyen csinos vagy szép, akkor egybõl arra gondol, hogy "na neki is csak arra kellek", közben szó sincs errõl. Ha pedig az eszüket dicséred, attól meg oda és vissza vannak... persze rá 5 percre mindig megcáfolják önmagukat, mert önellentmondásba keverednek. Annyira tipikus...
Ezek szerint neked még csak hülye nõvel volt dolgod....tudod..."zsák a foltját!" :D
Látom errefelé elég sok az önérzetes, magát okosnak gondoló nõ...
A kérdező hozzászólása: 99.99% = mind
A kérdező hozzászólása: Melegek átmehetnek egy másik topikba, ez nem arról szól...
24, azt hiszem talált-sûllyed a kommented.
A kérdező hozzászólása: Utolsó: mindenki magából indul ki!
Azért mert nem áll le veled senki vitatkozni, nem azt jelenti, hogy igazad van...csak pusztán az "okos enged" -elv mûködik, ha nem vetted volna észre. ;) De amennyire nõ ellenesen lépsz fel, feltételezem, hogy homoszexuális hajlamaid vannak.Sebaj, elfogadjuk a másságodat. :) Barátnõnek jó vagy. ;D
már hiányoltam a napi feszkót. Kérdezõ mesélj, ki bántott?
A kérdező hozzászólása: Örülök, hogy eddig senki nem akarta bizonygatni, hogy mennyire okos :D annyira felesleges lett volna....
A kérdező hozzászólása: Milyen a szerethetõ jellemû nõ?
Sose vártam el azt, hogy az eszemért szeressen. Szeressen önmagamért. Ha buta vagyok, és úgy szeret, hát akkor szeressen úgy. Én bevallom, nem tudok logikusan gondolkodni, engem a logika messze elkerül. De szerencsére a barátom sem, így jól megvagyunk.:D
Nem gondolkoztál még el rajta, hogy miért csak a buta nõket vonzod be???? :D Inkább maradj csöndben! :D
A logikus gondolkodás nem egyenlõ azzal, hogy valaki okos. Legalábbis szerintem. Nyilván része, de nem csak ez teszi ki. A másik meg: nõként beismerem, hogy ritkábban járok jól, ha az eszemre hallgatok, mintha a megérzéseimre. Halál komolyan. Volt alkalom, mikor teljesen logikus következtetéssel valamit eldöntöttem, de akkor jött a megérzés, és pont az ellentétét csináltam. És nem bántam meg, sõt. Nagyonis örültem neki, hogy végül így lett. De ettõl még nem tartom magam buta nõnek, inkább intuitívnak. A megérzéseket nem kell annyira lenézni, mint teszik egyesek. Az elsõ megérzés gyakran nagyon is okosat súg, és teljesen jó, ha rá hallgatunk (pl találkozunk egy pasassal, aki tök okésan néz ki, de valami nem stimmel vele, a megérzésünk ezt súgja. Ennek hála nem tartjuk vele a kapcsolatot, aztán utólag kiderül, hogy valami átkozott csaló, vagy mittudomén, körözött bûnözõ. Ha meg az eszünkre hallgatunk, barátkozunk vele, aztán minket is bevisznek a börtönbe, mert belerángatott valami nagy õrültségbe. Sarkított példa, de hasonló már történt velem). De emellett igenis mûveltnek és okosnak tartom magam is, és a környezetem is engem. Nem egyetemi diplomában mérendõ, nyilván, hanem a meglátásaim, a világról alkotott elképzelésem, stb. Vannak néha kicsit a valóságtól elrugaszkodott ötleteim és elméleteim, de ezekkel én is tisztában vagyok, nagyobbrészt gond nélkül ráhibázok a tényállásra. De ki mondta, hogy az eszemért kéne szeretnie bárkinek is? Szerintem sokkal hízelgõbb, ha magáért a jellememért, úgy összeségében van oda valaki, és nem csak egy kiragadott eleméért- pl az eszemért, ami vagy van, vagy nincs, ez függ sok mindentõl, hogy ki hogy látja. Néha nekem is vannak szõke pillanataim. De vannak Einsteinesek is. Attól függ, hogy mit gondolsz rólam, hogy éppen melyik pillanatban találkozunk.
igazad van, nök nem logikusak, forfi logika alapján dönt, nö érzés alapján: félelem vagy érzelem alapján, pl: megismer egy pasit akiben valamit félreért, akkor nem logikusan gondolkodik, hogy talán jobban meg kellene ismernie, hogy megbizonyosodjon, hanem pl: elmenekül, mert megijed és felépit magában egy félelmet, ami valoszinöleg nem fedi a valoságot....-hát ilyenek a nök!

Miért védi annyira mindenki Izraelt? Meg miért szidják az irániakat? Az emberek többsége miért hiszi el hogy Irán agresszor? Miért nem bírják felfogni a Izrael állam vezetői őrültebbek Irán vezetőinél?

Legjobb válasz: 23:27-es vagyok, 23:30: > Az akasztások stb ezek is csak elrettentõ példa a népnek ...hogy ha programozó vagy, és csinálsz egy képmegosztó rendszert, annak meg kell oldanod a primitív országodban fertõzõ elmebeteg, középkori szintû vallásnak megfelelõ cenzúrát? Mert ha valaki feltölt a rendszerbe egy meztelen nõs képet, akkor már visznek is, és felakasztanak a fõtéren? > hogy ezt meg azt nem lehet csinálni büntetlenül! A gyilkosok kivégzésével nincs is különösebb bajom, bár mondjuk ha valakit ártatlanul végeznek ki, az azért, khm. Viszont hihetetlen baromságokért is kivégeznek (jobb esetben csak megkínoznak) embereket. Ha egy nõnek véletlenül kilátszik a karja a ruhából, azt meg kell kövezni? Irán egy majomország. Primitív agresszív állatok, akik megrekedtek a középkorban.

23:27-es vagyok, 23:30: > Az akasztások stb ezek is csak elrettentõ példa a népnek ...hogy ha programozó vagy, és csinálsz egy képmegosztó rendszert, annak meg kell oldanod a primitív országodban fertõzõ elmebeteg, középkori szintû vallásnak megfelelõ cenzúrát? Mert ha valaki feltölt a rendszerbe egy meztelen nõs képet, akkor már visznek is, és felakasztanak a fõtéren? > hogy ezt meg azt nem lehet csinálni büntetlenül! A gyilkosok kivégzésével nincs is különösebb bajom, bár mondjuk ha valakit ártatlanul végeznek ki, az azért, khm. Viszont hihetetlen baromságokért is kivégeznek (jobb esetben csak megkínoznak) embereket. Ha egy nõnek véletlenül kilátszik a karja a ruhából, azt meg kell kövezni? Irán egy majomország. Primitív agresszív állatok, akik megrekedtek a középkorban.
Figyelj elõzõ, szerinted az normális, hogy programozókat végeznek ki "elrettentésül" mert van aki olyat xsinál a programjával, amit tilt a vallása? Akkor ilyen alapon ki kéne végezni az összes késgyártót, meg fürdõkádgyártót, meg téglagyártót, meg úgy az egész emberiséget, hiszen mindennel lehet ölni.
> Az emberek többsége miért hiszi el hogy Irán agresszor? Én például azért hiszem el, mert a saját polgáraikkal is r*hadékok. Folyamatosan vannak kivégzések mindenféle baromság miatt (többnyire az elmebeteg vallásuk miatt), kiállítják a nõiket a fõtérre, és addig dobálják õket kõvel, amíg meg nem döglenek, stb. Izraelrõl például még nem hallottam, hogy el akarná vágni a lakosságát a világhálózattól. Azt sem hallottam még, hogy Izraelben programozókat végeznének ki azért, mert valaki a rendszert amit készítettek olyanra használja, amit tílt az elmebeteg vallásuk. Nem mondom, hogy Izrael szimpatikus (sõt, r*hadtul nem szimpatikus), de Irán sokkal rosszabb.
Attól, hogy Izrael vezetõi (fél)õrültek, még Irán vezetõi sem lesznek szentek. Legfeljebb Allah szemében, ha megölnek jónéhány hitetlent.
Tudod, ahogy én az Iszlám Köztársaságot nézem, nem vagyok benne biztos, hogy kevésbé õrültek. Innen kezdve meg miért neked higgyek?
Mert a média az arab népet "csúnya terrorista"-nak állítja be és a birkák meg bólogatnak..
Mert az emberek ostobák.
Akkor menj és költözz Iránba, ahol irtják a keresztényeket.
Figyelj elõzõ, az Irániak megpróbálnak rendet tenni bármilyen formában. Az akasztások stb ezek is csak elrettentõ példa a népnek hogy ezt meg azt nem lehet csinálni büntetlenül!
A kérdező hozzászólása: Izraeltõl. Izrael agresszorként viselkedik jelen helyzetben, õ fogja kiprovokálni ezt a háborút. Honnan veszed hogy ezek jönnének Európa felé hittéríteni? Ezeknek a cionistákból és az azok szekerét toló államokból. Ha kitör háború Irán és Izrael között, az Iránban fog folyni. És nem Európában. Te komolyan gondoltad, hogy a gyenge seregükkel meghódítják a világot? :D Nem tudom miért, de én tudok azokkal rokonszenvezni, akik a nemzsidók megölésérõl fantáziálnak.
"Honnan veszed hogy ezek jönnének Európa felé hittéríteni? " A Koránból. Olvasgass! :-) "Ha kitör háború Irán és Izrael között, az Iránban fog folyni. És nem Európában. " Nagyon remélem is!!! "Te komolyan gondoltad, hogy a gyenge seregükkel meghódítják a világot? :D " Nem. De ha csak egyetlen bombát robbantanak, és emiatt meghal valamelyik szerettem.... Nem a világhódítási képességük miatt félek. Én attól az egyetlen bombától félek. Pedro
Te pedig tarts nekem 3 órás elõadást az andok népcsoportjai vándorlásáról és rokoni kapcsolatairól az elmúlt 3000 évben... Attól, hogy Te nem ismersz egy nemzetet, attól még nem biztos, hogy nem is létezik és jogalapja van akárkinek is módszeresen kiírtani õket.
A kérdező hozzászólása: "Koránon háborút hirdet" A Koránban levõ Dzsihádra gondolsz? A Dzsihádnak sok változata van. Van lelki dzsihád is (pl megállom a cigizést, az is dzsihádnak számít) meg fegyveres is. A fegyveres dzihádon, a szent háborún belül is van védekezõ meg támadó dzsihád. A támadó szent háborút el lehet ítélni, de a védekezõt nem.
Nem csak a dzsihádra. A Koránban benne van, hogy minden igazhitûnek kötelessége, hogy az igaz vallást fegyverrel is terjessze. Ez, azzal együtt, hogy aki harcban esik el az egyenesen a paradicsomba kerül - TÖKÉLETESEN alkalmas fanatikus harcosok, merénylõk képzésére - és ezt Iránban mesterien CSINÁLJÁK is. Igen, tudom, a keresztény vallás nevében is indítottak sok háborút. Az sem jobb. De ami MOST veszélyezteti (veszélyeztetheti) a békénket, az nem Izrael területi hódításai, hanem például az Iráni rendszer fanatizmusa. Pedro
A kérdező hozzászólása: "A Koránban benne van, hogy minden igazhitûnek kötelessége, hogy az igaz vallást fegyverrel is terjessze. " Hol? Ha az irániak fanatikusak lennének, nem tûrnének meg más idegen vallásút sem az orzságukban. Kameini ajatollah kijelentette, hogy Iránnak csak a cionistákkal van baja. És nem a "hitetlenekkel".
Igen, nekem meg azt mondták az oviban, hogy a Télapó létezik. :D
Érdekes, hogy az ott élõ zsidók 80%-a hagyta el az országot, mikor Khomeini (tehát a NAGY) ajatollah hatalomra került. A sah uralma alatt egész jól elvoltak... :-D Az elsõ kérdésedre: most igazán nem fogom elõkeresni neked, de tényleg benne van ez a mondat, nem pontosan ugyanígy, de az értelme ez. Nekem egyiptomi arab nyelvû Koránom van, és azt nehéz szó szerint fordítani. Pedro
A kérdező hozzászólása: Nem Khomeinirõl írtam, hanem KAmeinirõl...
"Khomeini (tehát a NAGY)" Ezt írtam, és ezt is gondoltam. Az iráni zsidók 80%-a Khomeini (tehát a NAGY, azaz az elsõ) ajatollah hatalomra jutása után hagyta el Iránt. Pedro
Ne vitatkozzatok mar Haggardal. Vilagos, hogy nem parbajkepes.
Akkor egyszerûsítem a kérdést: te kitõl félsz jobban. Izraeltõl, vagy Irántól? Mert én személy szerint Irántól jobban félek. Izrael akkora sincs mint Mo. Ha háború vagy konfliktus törne ki, biztos nem Izrael lenne, akitõl a seggemet féltenem kell. A mohamedánok azonban olyan szinten vallási fanatikusok, hogy félek õk jönnének Európába erõszakosan hittéríteni meg a saríát bevezetni. Szóval hadd védjem meg Izraelt inkább, mint Iránt. Izrael ugyanis az Európai értékek utolsó keleti védõbástyája.
A kérdező hozzászólása: Hát ahogy látom, Reed, Invesztor és nneddudgi Izrael fanatikusok. Én nem pártolom semelyiket, mind a kettõ állam vezetõi félõrültek. Láthattad volna, hogy ezt a véleményt korábban leírtam ebben vagy más topicban. Elég érdekes, hogy a kommentelõk többsége meg a globális véleményhatalom elfelejtkezik Izrael bûneirõl és csak Iránét hangsúlyozzák. Illetve az is, hogy Izrael tetteiben nem találnak semmi kivetnivalót. Se Irán, se Izrael nem tarthatna atomfegyvereket.
Kérdezõ, nem az a baj, hogy Izraelt védik-e vagy sem. Mi a büdös ló[email protected]ért nem tudod felfogni, hogy adott esetben mindkét állam vezetõi viselkedhetnek (és viselkednek is) agresszorként. Ennyi. Nem kell a kákán is csomót keresni. Mind a kettõ állam vezetõsége ugyan olyan rossz. Minél elõbb békét kellene keresni, és punktum. Izrael vezetõi igenis nem õrültebbek, mint az Iráni vezetõk. Ugyan olyan õrültek. Ennyi.
Bambanyul: nomen est omen. (Szerényen érdeklõdöm: mi közük a magyaroknak a palesztin kérdéshez?)
12:29 "Hát igen, a Gázai övezetben levõ mészárlás semmiség." A gázai övezet nem Izrael része. Mellesleg a gázai palesztinokért való baloldali nyivákolás ugyanolyan gusztustalan és álszent dolog, mint amikor Magyarországról terjesztik általában ugyanezek a körök, hogy az itteni kisebbség már ki sem mer menni az utcára, olyannyira szörnyû bánásmódban van része, úgy meg van félemlítve :)
"Mitõl nemzet például az izraeli?" A nyelvetol, a kulturajatol, a tortenelmetol, az allamszervezettol.. Es tudod mitol meg? Most olvastam, hogy egy kis videki varosban (Rishon LeCion) kiallitast szerveztek abbol az alkalombol, hogy az ottani sportkor futbal csapata 100 eve nyerte az elso meccset.
Én is akként gondolom, hogy az általad is felsoroltak összeköthetnek embereket egy nemzetté. Akkor miért is nem lehet nemzet a palesztin sokak szerint?
Azért, mert a palesztinok arabok. Mint ahogy Iraktól Marokkóig a nagy többség a térségben.
A kérdező hozzászólása: Reed, honnan veszed, hogy én balos lennék? Én mérsékelt nacionalistának, jobboldalinak érzem magamat.
Kérdezõ " "Vagyis, ha "csak a cionistákat" akarja letörölni a Földrôl, az azt jelenti, hogy "csak" Izrael minden lakóját. Talán ezért tartják agresszornak. " Lehet, hogy õ is rosszul értelmezte a szót mint én. " Te értelmezheted rosszulr ( tévesen ), mert "egyszerû járókelô" vagy, akárcsak én. De egy államelmök, vagy egy legfôbb vallási vezetô, aki így az állam legfôbb vezetôje NEM LEHET TUDATLAN abban a kérdésben, amirôl beszél. Vagyis ( elméletben ) elôfordulhat, akkor azonban elfogadhatatlanul FELELÔTLEN. Talán ezért IS vélik úgy az épelméjûek, hogy nincsenk politikusok, akik õrültebbek Irán vezetõinél. "a cionisták viselkedésükkel elérték, hogy az emberek a cionizmus szó hallatán a gyerekeket és nõket gyilkolászó vadbarmokra gondoljanak. " Nem a cionisták, hanem Izrael ellenségeinek gátlastalanul HAZUG és elképesztôen agresszív PROPAGANDISTÁi. "Milyen érdekes, hogy az ENSZ szerint is a RASSZIZMUS egyik formája a cionizmus." Milyen érdekes, hogy Te még 1975-nél tartassz, amikor a szu 3 szavazatával közismerten az arabokat támogatta és persze a "béketábornak" kötelezô volt úgy szavazni, ahogy a szu és a harmadik világ is vele szavazott, mert pénzelte ôket ( mellesleg a mi zsebünkbôl ). Így is épphogy 50% + 1 szavazattal fogadták el ( 142-bôl 72 ). És abban az idôben volt a szu hatalma tetôpontján. Viszont 1991-ig még nem jutottál el, amikor az ENSZ ezt a határozatát visszavonta. Mellesleg Kofi Annan, az elôzô fôtitkár akkora krokodilkönnyeket hullajott a '75-ös hat+arozat miatt, hogy na. És a '91-es határozatot, mely visszavonta a '75-öst, nem ám épp hogy, hanem 2 / 3 -dal fogadták el ( 166-ból 111 ). Érdekes, hogy ennek ellenére Te még a szovjet blokk által kierôszakolt '75-ös határozatánál tartassz. Akkor mifenétôl is érzed jobboldalinak magadat? Hogy is van ez, komcsikám?
A kérdező hozzászólása: Jópár Neturei Kartás is Izraelben lakik, õket miért nem akarják bántani "Nem lehet tudatlan" Azért jó sok elnök tudatlan volt. Pl George Bush, vagy Magyarország elnökeinek többsége... "Kitaláció" Hát igen, mind az összes videó propaganda, ami nem dicsõíti Izraelt. Meg ami Gázában folyik, az is kitaláció. "Akkor mifenétôl is érzed jobboldalinak magadat? Hogy is van ez, komcsikám?" - Te már sértegetsz? Nem értek egyet a kommunizmussal, életképtelen ideológiának látom. Továbbá azon az állásponton vagyok, hogy vesszen Trianon...
Sajnos nem minden hszt olvastam de: Kis kiegészítés a töri órákhoz egy antiszemita (volt talmudista) szemszögébõl. http://www.youtube.com/watch?v=qHl6p0xR_kE Címe, ha a link nem mûködne. Benjamin H. Freedman beszéde I. rész, 1961, Washington
Még annyit, hogy az izrael pártiakkal nem KELL vitatkozni, hiszen nagy eséllyel a hasbara kommandó tagjai :) Elõzõ voltam.
A kérdező hozzászólása: Ezeknek a bolondok óngyûlölõ zsidónak, elmebetegnek, pszichiátriai esetnek fogják nevezni Freedmant:( Izrael pártolásának nincs semmilyen erkölcsi és jogi alapja.
A kérdező hozzászólása: Minden oldalon vannak fanatikusok meg elmebetegek, akik eléggé radikálisan értelmezik a dolgokat... A Korán mellett simán be lehetne tiltatni a Talmudot meg a Bibliát, mert ezekben is vannak vérengzõs részek. A Talmud egyértelmûen uszít a nemzsidók megölésére... Igazhitû alatt te mit értesz? Azt, aki a legradikálisabban értelmez valamit? Igazhitû alatt azt értem, aki a békére törekszik. http://www.youtube.com/watch?v=ImXKl1cOCe4 Mi történik ha IGAZHITÛ ZSIDÓ és MUSZLIM emberek találkoznak? Kitör a BÉKE!
A Talmud NEM USZÍT NEM ZSIDÓK MEGÖLÉSÉRE! HÁNYSZOR KELL MÉG NEKED EZT KIFEJTENI TE VADBAROM!!!!!!
A kérdező hozzászólása: Honnan tudod? Nem érdekes, hogy az a kettõ rabbi, aki írt egy könyvet a nemzsidók megölésérõl, az a Talmuddal próbálta igazolni a dolgozatot? Ahogy látom, nem nézted meg ezt a videót: http://www.youtube.com/watch?v=jUrdsJBLZTI
"Miért következik szerinted ebbõl az, hogy a muzulmánok fanatikus embergyûlölõk?" Nem következik, és nem is mondtam ilyet. Csak ezek miatt a tanok miatt könnyen fanatizálhatók. Engem pedig baromira nem vigasztal, hogy ha nem embergyûlöletbõl robbantja fel a családomat egyikük, hanem csak Allahot akarja szolgálni. "Igaz-hit, azaz egyisten- hit. Nem a muzulmánok kiváltsága." Az EGYISTENHIT valóban nem a muszlimok kiváltsága. (Õk nem nevezik magukat se muzulmánnak, ez egy európai szó.) De ISMÉT leírom, most külön csak neked: "az "igazhitû" az MINDEN esetben muzulmán vallású egyén, azaz az iszlám, azaz "az Allah iránti odaadás, alávetés, megadás" követõje. Kizárólag õk nevezik a hitüket "az egyetlen igaz hit"-nek, és magukat "igazhitû"-eknek." "A terrorizmus sem csak a muszlimok jellemzõje." Ez így igaz, rajtuk kívül is vannak még egyéb terrorista szekták, csoportok. De ettõl még nem érzem jobban magam. Egyébként sem ÁLTALÁBAN az iszlám terrorizmusról van szó, hanem itt KIFEJEZETTEN AZ IRÁNIRÓL beszéltünk. Legalábbis elõtted... "Ja, hogy a muzulmán világban történõ negatív eseményeket jobban hirdetik?" Mint melyik egyéb világ eseményeit? :-) Én még nem hallottam, hogy Londonban, vagy New Yorkban izraeli, mongol, vagy délolasz terroristák robbantgattak volna... És nem is fenyegették meg az európai városokat. Valamint nem hallottam róla, hogy halálra ítéltek volna egy írót (Salman Rushdie) azért, mert "Sátáni versek" címmel írni merészelt Mohammedrõl: "Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzõjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem." (Ruhollah Komeini ajatollah) "Tudtommal csak elzavarta az amcsibarát, rabló, kollaboráns vazetõiket." És ezután létrehoztak egy vallási fanatizmusra épülõ, középkori törvénykezéssel rendelkezõ Iráni Iszlám Köztársaságot, amely felépítésében, vezetésében talán csak Észak-Koreához fogható. Olvasd el Rushdie könyvét. Az Iszlámról szól, pontosabban arról, amit Iránban csináltak belõle. http://www.angelfire.com/rebellion2/fr33minds/SalmanRushdie_.. Pedro
Amint látom kedves kérdezõ, mégis véglegesen meg lettél cáfolva :P
A kérdező hozzászólása: Hol lettem megcáfolva? Ne felejtsük el az iszlám fanatizmus mellett a zsidó fanatizmust se...
"Ne felejtsük el az iszlám fanatizmus mellett a zsidó fanatizmust se..." OK, nem felejtjük el. De a második léte nem teszi kevésbé negatívvá az elsõt. Pedro
Amit itt felsoroltál, hogy mi antiszemitizmus, azok közül egyik sem számít antiszemitizmusnak, úgyhogy ezt buktad. Nem egy közülük szimpla összeesküvés-elmélet, vagy hazugság. Te meg csak paranoiás vagy, és mindentõl félsz, hogy antiszemitának hisznek téged. Utálom az ilyen paranoiás szélsõjobbos barmokat mint te.
A kérdező hozzászólása: Lehet állítani bizonyos dolgokat, csak akkor antiszemitává vagy paranoiássá válunk. Wiki is megírta, hogy antiszemitának minõsítik azokat egyesek, akik a cionista lobbi túlhatalmáról beszélnek. http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_lobbi Ha jól emlékszem, Obama mondta, hogy abbahagyhatnák a terjeszkedésüket a zsidó telepesek, erre Benjamin Netanjahu rögtön antiszemitát csinált Barack Obamából. Meg azért Izrael is mindennap meg akarja támadni Iránt... Milyen érdekes, hogy a Neturei Kartásokkal meg más normális zsidókkal nincs bajuk az irániaknak... Legutóbb két Neturei Kartás rabbi azt nyilatkozta, hogy az iráni zsidó közösséget mellesleg nem érik támadások, Irán tolerálja a vallásos zsidókat...
A kérdező hozzászólása: Amúgy mi a szimpla összeesküvés-elmélet vagy hazugság? Az, hogy a WTC tornyok elleni terrorakció önmerénylet volt? Vagy a cionista lobbi túlhatalma?
A kérdező hozzászólása: "De a második léte nem teszi kevésbé negatívvá az elsõt." Igazad van. Itt az lenne a megoldás, ha mindkét állam megszabadulna saját vallási fanatikusaitól...
Ezek a neturei kartás rabbik annyira fontos tényezõk, hogy eddig még csak tõled hallottam róluk. Kb. annyira fontos a véleményük, mint a Sepsiszentgyörgyi cigányvajdának... És nem állítottalak be antiszemitának, hanem azt mondtam, hogy olyan szinten paranoiás vagy, hogy azt hiszed minden Izraellel kapcsolatos negatív véleményért leantiszemitázhatnak. Gyakorlatilag kijátszod az antiszemita-kártyát.
"Az, hogy a WTC tornyok elleni terrorakció önmerénylet volt? Vagy a cionista lobbi túlhatalma?" Ezek összeesküvés elméletek, amik persze egyben hazugságok is.
A kérdező hozzászólása: Árnyékkormány: A hatalmon lévõ párt, emberek mögött meghúzódó embereket/cégeket, különféle érdekcsoportokat nevezzük árnyékkormánynak, akik a döntéseket valóban meghozzák egy ország sorsát érintõen. Árnyékkormányban nincsen semmi titkos, az nyílt titok, hogy a tõkés csoportok , bankárok és más pénzemberek politizálnak, befolyásolják, táncoltatják a kormányokat. Meg az is,  hogy a pártok a bankárok érdekeinek kiszolgálói. Ennyit a paranoid kitalációkról. A politikusokat nem hallgatják meg a felettük álló bankárok, aki szembe megy velük, azt leváltják, vagy lelövetik 3 ügynökkel mint Kennedy-t. És ráfogják az egészet egy "õrültre", aki az egész kivégzést a tankönyvraktár bejáratából nézte végig. "Zsidó lobbi antiszemita kitaláció" - Nincs abban semmi antiszemitizmus, ha azt hangoztatjuk, hogy létezik cionista lobbi. Meg az tény, hogy vannak olyan csoportok, melyek az USA és más országok külpolitikáját Izrael-barát irányba igyekeznek befolyásolni. Megtalálhatóak köztük zsidó és nem zsidó személyek és szervezetek is. Az Izrael-lobbi politikai szervezetekbõl, lobbicsoportokból, agytrösztökbõl és médiafigyelõ csoportokból áll. Michel Bard, a Zsidó Virtuális Könyvtár vezetõje szerint a legfontosabb csoportok a következõk: American Israel Public Affairs Committee (AIPAC), melyet az USA 5 legbefolyásosabb lobbiszervezetének egyikeként tartanak számon Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations, amely Bard szerint a "legfõbb kapcsolat a zsidó közösség és a kormány között" Ez a két szervezet igyekszik összegyûjteni, megszûrni és egységes módon képviselni a kisebb Izrael-barát lobbicsoportok, illetve az amerikai zsidóság különbözõ álláspontjait. Egyéb lobbizó szervezetek és személyek: -Zsidó Világkongresszus -Cionista Világszervezet (héberül Hisztadrut Hacioni Haolamit) -B’nai B’rith -Anti Defamation League (ADL) – rágalmazásellenes liga -Egyéb cionista szervezetek -Befolyásos magánszemélyek (Tom Lantos, Henry Kissinger, Madeleine Albright, Soros György, Paul Wolfowitz stb.) Az amerikai jobboldal több prominens protestáns illetve újkeresztény vallási vezetõje, mint például – az USA egyik legbefolyásosabb televangelistája, Pat Robertson, vagy a közelmúltban elhunyt Jerry Falwell – is keresztény cionista nézeteket vall, vallott.
#Bambanyul Megkérlek szépen, hogy MÉGEGYSZER rugaszkodj neki, és olvasd el, amit írtam - és ha ez megvan, akkor próbálj meg NEM belemagyarázni semmit. Sikerült? Hidd el, hogy pontosan tudok fogalmazni, és pontosan azt írtam le, amit gondoltam. Sem többet, sem kevesebbet. Tehát (hogy te is megértsd) NEM AZT ÍRTAM, AMIT TE SZERETNÉL LÁTNI BENNE. Pedro
Ja és majd' elfeledtem. Még egy idézet. " Én vagyok az ÚR, ÁBRAHÁM és IZSÁK Istene..." Kinek ismerõs? :)
Szélsõjobbos gyökerek által összegányolt youtube videókra hivatkozni szánalmas dolog.
"Nem érdekes, hogy az a kettõ rabbi ..." Na, figyelj, öcsisajt! Ezzel a "Nem érdekes, hogy ..." - al már jó néhányszor befürödtél, jó néhány szor kiderült, hogy amit utána írsz, az nem érdekes, hanem MARHASÁG. Útálok olyat írni valakinek, valakirôl, hogy izé ... szal hogy vmi nincs rendben, de KÖTELESSÉGEM felhívni figyelmedet TUDATLANSÁGOD újabb példájára: Azt kérded Pedrótól, igazhitû alatt mit ért? Nem hinném, hogy sokan vannak rajtad kívül, akik nem tudják, hogy igazhitûnek CSAK a muszlimok mondják magukat, így, ha valaki igazhitût ír, akkor muszlimról ír. ( Ha esetleg nem sikerült rájönni, mindebbôl következik, hogy "igazhitû zsidó" nem létezik, a zsidó nem nevezi magát igazhitûnek, de a keresztény se. ) De Te ezt SEM tudtad. Tehát még az Egri csillagokat sem olvastad. Akkor miféle magyar vagy Te? Vagy nem is vagy magyar?
A kérdező hozzászólása: nneddudgi-nak és Magyar Oroszlánnak: Szánalmasak vagytok, hogy Izrael bûneit meg nem történtté próbáljátok tenni. Miért nem húztok ki Izraelbe?
Te meg Haggard, miért nem húzol ki Iránba? Hátha kijózanodnál. (Bár nem hiszem, reménytelen eset vagy, még akkor is Iránt éltetnéd, hogyha az ajatollahok személyesen köveznek meg.)
Ez az Haggard, ha kifogysz az érvekbõl küldd el a jonépet izraelbe, jó magyar szokás szerint.
A kérdező hozzászólása: Ezerszer elmondtam, hogy mindkét államnak bõven van bûne, de az érdekes, hogy Izrael tetteirõl mindig megfeledkeztek a globális véleményhatalommal együtt.
A kérdező hozzászólása: Ilyenekkel nemcsak Iránban lehet találkozni, hanem bármely muszlim országban. Milyen érdekes, hogy Szaúd-Arábiában is vannak érdekes dolgok, mégsem hõbörögtök amiatt.
Na most már csak magyarázkodsz kérdezõ. Hogy jön ide Szaúd-arábia. Te hoztad fel iránt (görgess feljebb, csak a kérdéskiírásig), akkor meg ne csodálkozz, ha arról beszélünk. Szaúd arábiával kapcsolatban: a szaudiak nem hirdettek háborút senki ellen, és nincs atomjuk.
A kérdező hozzászólása: Csak náluk is "érdekesen" értelmezik a Koránt. Izrael is naponta üzen hadat Iránnak. Az meg sem fordul a fejében, hogy békét kössön. Izrael atomarzenálját is le kéne szerelni...
FOGD FEL BAZZEG, SENKIT NEM ÉRDEKEL IZRAEL. IRÁN ATTÓL NEM LESZ JÓ, HOGY IZRAEL ROSSZ!!!!!! MIÉRT VÉDED ANNYIRA IRÁNT?
A kérdező hozzászólása: Elmondtam ezer + 1szer, hogy nem vagyok Irán híve, csak unalmas, hogy elfelejtkeznek az emberek Izraelrõl. Mind a két állam sepregethetne bõven a háza táján.
A kérdező hozzászólása: A cionizmus azon CÉLJÁVAL hogy legyen zsidó állam, még egyet is lehet érteni. Azonban olyan ESZKÖZökkel akarják ezt a célt végrehajtani, ami elítélendõ. A palesztinokat nem lehet onnan csak úgy "kiirtani", kiebrudalni ahogyan õk gondolják. Maradjunk annyiban, hogy én az ilyen turbó-cionistákra nézek rossz szemmel. Ahogy láthatjuk, elég sokan vannak. Fõleg Izraelben.
Úgy látom a legtöbb népnek van õsellensége amelyet ki akar nyúvasztani. Népek háborúja, amit nem a focimeccsen vívnak sajnos. Nem avval kéne foglalkozni és eldönteni, hogy melyik a jobb v. gonoszabb, (úgy sem lehet!), hanem hogy mikor békélnek már meg egymással.
Az iszlámnak egyetlen célja elterjeszteni a hitét az egész világon, akár erõszakosan is. Nézd meg, mi van Afganisztánban, csak mert egy könyv elégett. Barbár népség, aki európaiként ezeket védi, az áruló.
A kérdező hozzászólása: Afganisztánba bementek az amerikaiak, és csodálkoznak azon, hogy katonáik ellen gerillaháborút vívnak. Az ige terjesztése fegyveresen a kora középkorban volt divat. Az Oszmán Török birodalom meg csak területszerzés miatt támadta Európát. Én nem a szélsõségeseket védem, hanem a normál muszlimokat. Irániak nem a normális zsidókat akarják móresre tanítani, hanem a cionistákat. Ajánlom Kameini ajatollah véleményét: “In light of the realization of the divine promise by almighty God, the Zionists and the Great Satan (America) will soon be defeated, ” Ayatollah Khamenei, the Iranian supreme leader, is warning. http://www.wnd.com/2012/02/iran-warns-world-of-coming-great-..
"Az ige terjesztése fegyveresen a kora középkorban volt divat." Az ige terjesztése benne van a Koránban, aminek az elégetése miatt (egyetlen példány!) napok óta balhéznak a barlanglakók. Nekik nincs olyan, hogy középkor, az egy európai fogalom.
Nem Kameini, hanem Khomeini... (ha nem ugyanaz, elnézést.) Annak a jóembernek Franciaországban, tehát a sátáni nyugaton adtak politikai menedékjogot, hogy aztán hazamenjen, és hálája jeléül megvalósítsa a kedves kis rendszerét.
Különben meg megvan a véleményem arról, aki (bármilyen ideológiájú) ocsmány diktatúrákat támogat. De nem írom le, mert kimoderálnának.
A 16:13-as válaszom elsõ mondatát visszavonom, én tévedtem. De a Khomeinirõl írtakat fenntartom.
Invesztor: annyit hozzátennék, hogy Josephus Flavius maga is zsidó volt, sõt, részt vett a yodfati erõd védelmében, tehát nemigen szidhatta a zsidókat. :D Egyébként egyetértek veled.
17:13: te leidiótáztad a Prófétát? Tudod, hogy ezért Iránban minimum megkövezés jár? :DDDD
"Te egy ilyen idióta miatt általánosítasz? " Az a baj, hogy ezt az idiótát szó nélkül követné a 70 milliós fanatista perzsa.
Egyébként te olvastad a Talmudot? Tudod mi van benne? Vagy errõl is csak a szélsõjobbosoktól tájékozódtál? Alapból a Talmujd nem is egy könyv, hanem egy könyvtár.
ma 16:44 Tacitussal kevertem össze.
Kérdezõ: most komolyan - mit vársz itt? Értelmes dolgokat? Jó, hogy nem még, azzal jönnek elõ itt, egyesek, hogy a TV-ben ezt láttam és ez az igaz, stb... . Az meg, nagyon ott van a szeren, hogy Keresztény Biblia Ószövetség... .
A kérdező hozzászólása: A válaszolók többsége nyugodtan visszamehetne a középkorba, akkor volt divat a muszlim és a nyugati világ harca c. dolog.
A kérdező hozzászólása: "És ez milyen kapcsolatban van a valláskárosultak által elkövetett mocsokságokkal? " Ez mi akart lenni? "Ez hazugság! Nettó, mocsok hazugság! Egyetlen egy fanatikus szekta van, amelyet tendenciózusan eljelentéktelenítenek. Amúgy is marginális jelenség." Van egy ismerõsöm, pár éve költözött ide Izraelbõl, és mondta, hogy azért jött el, mert megelégelte az ottani fanatikus kormányt. Meg olyanokat fanatikusoknak lehet nevezni, akik alsóbbrendûnek tekintenek más embereket. http://www.youtube.com/watch?v=vL1tEzvPf7s "Rabbik és a Talmud" A király tanítása c. könyv se semmi. Két rabbi szerzõje azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sõt, kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek. Roi Sáron a Máárív címû napilapban megjelent recenziójában leszögezi: „Ez a könyv útmutató azok számára, akik azon tépelõdnek, hogy lehet-e, s ha igen, mikor kell és szabad elvenni a nem zsidó életét." Érveik alátámasztására és igazolására a szerzõk bõséges forrásjegyzéket közöltek a "vallási" könyvekbõl, mint pl a Talmudból. http://www.youtube.com/watch?v=jUrdsJBLZTI A videóban szereplõ úriember eléggé beleásta magát a témába, vizsgált eredeti iratokat, tanulmányozta õket, s az alapján jelentette ki hogy mikrõl szólnak. A kereszténység és a Tóra között van kapcsolat, de a Talmud és kereszténység között nincsen. "Irániak azok muszlimok" -És? Azok nem keménykednek Allah nevében te féleszû. "Õket iskolabuszokban robbantják fel ezek az agynélküli buzulmánok! " - Nem tudom miért, de én nemigen hallottam ilyen hírekrõl. Meg beláthatod, hogy sokkal kevesebb zsidó civil vesztette életét a palesztin-zsidó konfliktusban mint palesztin civil. "Hát, ha onnan jön a rakéta? Én sem haboznék visszalõni..." - Hát igen. A kórházakból és a városok központjából lövik a rakétáikat... "Hamászt Irán pénzeli" Nem lehet ezeknek ellenállási joguk? Palesztina az araboké és nem a zsidóké volt. Zsidók legutoljára 2000 éve voltak ott és így nincs "joguk" Palesztina visszaszerzésére. 1918-ig egész Irak az Oszmán Birodalom része volt és ez alapján a mai Törökország visszafoglalhatná Irakot! "Irániak dolgai" - Ne feledd, hogy az izraelieknek és az amcsiknak is vannak sáros dolgaik.
" Folyamatosan vannak kivégzések mindenféle baromság miatt (többnyire az elmebeteg vallásuk miatt), kiállítják a nõiket a fõtérre, és addig dobálják õket kõvel, amíg meg nem döglenek, stb. " Figyelj ide Tündérke! Azért ezek egyáltalán nem baromságok, hanem rendszerint házasságtörés miatt vannak. Tehát simán bevezethetnék a világ többi országában is!
"Nem értem hogy miért fröcsög a többség Irán ellen. " Mért, mért... mert zsidók!
A kérdező hozzászólása: Azért azt feltételezni hogy mindenki itt zsidó, az túlzás. Magyarok miért fröcsögnek Irán mellett? Meg miért pártolnak egy ilyen gyûlölködõ államot?
" hanem hogy mikor békélnek már meg egymással." Minek békélnének meg? Lehet hogy õrültek, de annyira talán mégsem.
Remélem Irán rákoppint Izrael kampós orrára!
Tegnap 22:59: ne zavarjon, hogy az irániak perzsák, és a viszonyuk amúgy elég rossz az arabokkal.
"Ez mi akart lenni?" Az, hogy hogy jön jön össze az ENSZ szankció a gyilkos merényletekkel? Szerintem a kettõ dolog nincs arányban egymással. "Van egy ismerõsöm, pár éve költözött ide Izraelbõl, és mondta, hogy azért jött el, mert megelégelte az ottani fanatikus kormányt." Hát, nézõpont kérdése mi a fanatikus, egyesek szerint a mi kormányunk is az. Amúgy nem vallási fanatikus az izraeli kormány, mert annál rosszabb és károsabb nincs. Amúgy meg, ha nyíltan szembeszállnak az õket elpusztítani szándékozó arabokkal, akkor rendben, fanatikusok, azt hiszem én is vállalnám. "A király tanítása c. könyv se semmi. Két rabbi szerzõje azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sõt, kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek." Ha ez neked semmi, akkor olvass bele a Koránba és a Hadíszokba. Ezerféle módon, rafinériákkal és körítéssel van leírva, hogy kell kinyírni a hitetleneket és a nem buszlimokat. "Roi Sáron a Máárív címû napilapban megjelent recenziójában leszögezi: „Ez a könyv útmutató azok számára, akik azon tépelõdnek, hogy lehet-e, s ha igen, mikor kell és szabad elvenni a nem zsidó életét." Ezzel nem sokan érthetnek egyet Izraelben, legfeljebb a Mea Shearimban élõ ultra ortodox vallásfanatikus barmok. Egyébként miért lep meg? A keresztény Biblia Ószövetség része is teli van ilyenekkel az nem számít? Volt honnan meríteni... "A kereszténység és a Tóra között van kapcsolat, de a Talmud és kereszténység között nincsen." A Talmud a Tóra, azaz az "Ószövetség" értelmezése. Ezer féleképpen lehet értelmezni. De mint mondtam, a keresztény Ószövetség sem szégyenkezhet az uszítás, aljasság és a gyilkosság terén. "És? Azok nem keménykednek Allah nevében te féleszû." És, akkor az mi, hogy Allah nevében fogják elpusztítani a nagysátánt? Remélem amikor atom pottyan a fejedre, akkor is ilyen megengedõ leszel irányukban! Vedd észre, itt egy civilizációs harc folyik. Az összes civilizáció megbékélt a többivel, kivéve az iszlámot. Amely nem csak vallás, de politikai irányzat is. Egy fasiszta elnyomó, önkényes, autoriter mein kampf. "Nem tudom miért, de én nemigen hallottam ilyen hírekrõl. Meg beláthatod, hogy sokkal kevesebb zsidó civil vesztette életét a palesztin-zsidó konfliktusban mint palesztin civil." Nem hallottál... Aha, azért lököd állandóan a szerecsenmosdató szövegedet, beetted a muszlim propagandát. Valójában õket nem érdekli hány ártatlan gyerek hal meg, mert csak Allahhoz kerül, dicsõ dolog náluk a mártírhalál. Az már nem számít, hogy öngyilkos merénylõk hány ártatlant nyírnak ki. "Hát igen. A kórházakból és a városok központjából lövik a rakétáikat..." Meg iskolákból, óvodákból. Szándékosan használnak civil fedezéket, hogy aztán tudják mutatni a halottakat a nyugati muszlimsimogatóknak. Így megy ez már rég óta. "Palesztina az araboké és nem a zsidóké volt." Aha, az arabok is visszamehetnek oda ahonnan jöttek... "Ne feledd, hogy az izraelieknek és az amcsiknak is vannak sáros dolgaik." Meg minden nemzetnek. Ettõl függetlenül az euró-atlanti civilizáció polgáraként kötelességem felszólalni, a mi kultúránkat elpusztítani szándékozó arabok ellen.
Egyébként meg egy olyan országot kéne védeni, ahol 6 évre ítélnek egy világhírû filmrendezõt, mert filmet akart csinálni a 2009-es zavargásokról? Kedves Haggard! Költözz Iránba, senkinek sem fogsz itt hiányozni, a nevetséges összeesküvés-elméleteiddel, meg a direkt provokatív kérdéseiddel.
Na Haggard, ezt jól [email protected], úgy látom jól meg vagy cáfolva minden téren.
A kérdező hozzászólása: 10:14-nek: Zagyva összeesküvés elméletekrõl annyit: Egy-két érdekes vélemény ebben a témában (szkeptikusoktól származik) "Tény, hogy létezik cionista lobbi , de nekik nincs semmivel nagyobb befolyásuk mint más lobbiknak" "A Bilderberg már évek óta nyíltan bevallja, hogy néhány tagjuk világkormányt szeretne. Többen nem. Engem jobban aggasztana, hogy mi történik a kínai kommunista párt találkozóin. " "Még jó, hogy a bankárok, üzletemberek beleszólnak a politikába. Ez tény. De én nem látok világméretû összeesküvést." Itt nem az tartozik az elmélet kategóriába, hogy beleszólnak-e a bankárok vagy esetleg más érdekszervezetek tagjai a politikába, hanem az, hogy ezen személyek / csoportok mit akarnak. Pl az a dolog, hogy világkormányt meg népességcsökkentést akarnak, az az elmélet kategóriába tartozik. De ezek olyan dolgok, melyekrõl bebizonyosodott, hogy azt akarnak. Elég sok politikus meg üzletember mániája a világkormány vagy ahhoz hasonló dolog (Európai Egyesült Államok) és a népességcsökkentés.
A kérdező hozzászólása: "Még a legortodoxabbak sem beszélnek ilyen marhaságokat, nem hinném, hogy bármilyen valós alapja lenne ennek." Hallottál A király tanítása címû könyvecskérõl? Vagy Kahane Meir rabbiról? Arról, aki az arabokat el akarta gázosítani? Két rabbi szerzõje azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sõt, kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek. Roi Sáron a Máárív címû napilapban megjelent recenziójában leszögezi: „Ez a könyv útmutató azok számára, akik azon tépelõdnek, hogy lehet-e, s ha igen, mikor kell és szabad elvenni a nem zsidó életét." Érveik alátámasztására és igazolására a szerzõk bõséges forrásjegyzéket közöltek a "vallási" könyvekbõl, mint pl a Talmudból. http://www.youtube.com/watch?v=jUrdsJBLZTI A videóban szereplõ úriember eléggé beleásta magát a témába, vizsgált eredeti iratokat, tanulmányozta õket, s az alapján jelentette ki hogy mikrõl szólnak. Ennyit a netes "antiszemita" hazugságokról. Meg egyszer mondtad, hogy a Talmud a Tóra értelmezése, és azt ezerféleképp lehet csinálni. Egyik rabbi el kezd gyûlölködni, másik meg nem. "Baj a zsidókkal" Rómaiaknak miért volt bajuk velük? Rómaiak megunták a lázadozásaikat, s ezért szankciókat vezettek be a zsidókkal szemben... Nem hallottál a zelótákról? Mutatok egypár híres embert, kiknek nem szívmelengetõ véleményük volt a zsidókról (szerinted biztos mind hülyék és náczikok): - Mindszenty bíboros, 1949 január 28: "Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és õk annak a forradalmi bandának a vezetõi, akik az országot kínpadra vonják." - Liszt Ferenc: "A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Õ az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul." (Nocsak, véletlen, hogy ma is épp azt látjuk, amikor a bankok a forintárfolyam manipulálásával próbálják befolyásolni a kormány intézkedéseit?...) Mária Terézia: "A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevõt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitõl sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tõlük." Egy ostoba, szenilis vénasszony, igaz...? George Washington: "Õk hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki õket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit." Júj! Mintha maga Hitler beszélne belõle! Voltaire (remélem, nem kell õt neked bemutatnom): "Úgy tûnik, hogy ti vagytok a legbolondabbak. A kafferek, a hottentották, a guineai négerek sokkal okosabb és becsületesebb emberek, mint a ti õseitek, a zsidók. Túltesztek minden népen szemtelen mesék kiagyalásában, rossz viselkedésben és barbarizmusban. Megérdemlitek büntetéseteket, mert ez a ti végzetetek." Kölcsey Ferenc (Nahát! Hát minden nagy magyar személyiség náczi volt?!): "Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll." Vörösmarty Mihály: "A törvény és rendeletek ellenére betolakodott zsidók hazájukba küldessenek vissza. Azt is szükségesnek látom törvény vagy ideiglenes rendeletek által meghatározni, hogy jövõre minél kevesebben és a legszigorúbb feltételek alatt bocsáttassanak be, mert az ország annyi henye és idegen szellemû népet saját megromlása nélkül továbbra be nem fogadhat." Hihetetlen! Vörösmarty Mihály, a reformkor emblematikus alakja, a magyar irodalom legkiemelkedõbb, legmegbecsültebb személyisége, aki még a fekete rabszolgák jogaiért is kiállt a "Gondolatok a könyvtárban" c. versében, még õ is náczi volt?? "Gondoltam, hogy innen fúj a szél... " Te kezet fognál velük amiért megfeszítették azt az embert, aki BÉKÉT hirdetett? Amúgy nem csak a Jézus megfeszítése miatt utálták õket, hanem más dolgok miatt is. Pl az uzsoráskodásuk miatt, vagy a gyûlölettel teli "szent"irataik miatt. Luther Márton is antiszemita volt, mert Talmud-égetésre buzdított, illetve a württembergi nép is, mert felakasztották Joseph Opppenheimert, aki mindenféle dologgal sanyargatta õket... "pár ember miatt bölcs dolog elítélni egy egész népet" - Te is azt teszed. Én is megtehetném, hogy a rabbik miatt szidnám az összes zsidót... "Na, de akkor a ruszkik és a kínaiak is "nagysátánok"? És megérdemlik, hogy ártatlan embereket robbantgassanak?" - Ahhoz gyengék (ill. gyávák) a csecsenek meg ujgurok, hogy seregre támadjanak, de ahhoz nem, hogy civilekre menjenek. Az ujgurok azért mehetnek civilekre, hogy érzékeltessék a kínaiakkal, hogy milyen, ha rettegésben kell élniük. "Boko Harammal? Ott nincsenek elnyomva! Szudán, Szomália, Egyiptom? Ezekkel mi van? " Nigériában meg a többi fekete afrikai államban keveredik a négerek primitívsége a vallással. Primitív emberek szélsõségesen értelmezik a dolgokat. Észrevehetnéd, hogy Szomáliában a törzsek polgárháborúznak, Nigéria környékén etnikai csoportok csinálták a balhét. Egyiptommal mi a bajod? Ott normális a helyzet. "Akkor azt is tudhatnád, hogy a Hadíthok ugyanolyan jelentõseget képviselnek a buszlimok életében, mint maga a Korán. " - Az nem vezet jóra, ha harcias törzs / nép olvas olyan szennykönyvet, mint a Talmud. Az olyan könyv hatására még inkább háborúzni fognak. "Az arabok le se [email protected]ák, hogy ott élnek! Kivéve egyetlen helyet, a jeruzsálemi sziklamecsetet, ahonnan a mesekönyvek szerint MohaMAD a mennybeszállt. Mivel a zsidók uralják a területet, nem vindikálható a muzulmán felsõbbrendûség, amelyet a hitük bizonygat. Ez az egyetlen dolog piszkálja a buszlimok csõrét, a zsidó-arab(palesztin) konfliktus vallási eredetû. " - Érdekesmód a Gázai övezetben nem szállt mennybe Mohamed, de még azért is ragaszkodnak. A zsidó-arab konfliktus részben vallási részben területi eredetû. Arabok azt gondolják, hogy ott szállt mennybe a Mohamed, míg a zsidók meg azt gondolják, hogy Isten nekik adta Izraelt (LOL). Nemcsak a muszlimok balhéznak emiatt. "A "palesztinok" többsége normálisan beilleszkedett az izraeli életvitelbe és ott dolgozik, megbecsülik." - Csak néha foszforos bombákkal bombázzák õket meg máshogyan irtják õket. "Nekik azzal van bajuk, hogy valaki az egyik szent helyükön merészel élni és ezzel megsértik a buzulmán vallás felsõbbrendûségébe vetett hitüket. " Érdekesmód a Neturei Kartások egy része Izraelben él, és azokat nem akarják bántani. Pl Moshe Hirsch rabbit. "Megint, honnan veszel te ilyen nagyívû dolgokat? A jútúbról? Menjél már... " Majd belinkelem az áldozatok statisztikáját. "Miért, mert a náciknak nem tetszik? Senki felé nem köteles Izrael elszámolni, senki felé nem vállalt kötelezettéget, ellenben más képmutató államokkal... " - Azért, mert Izrael vezetõi nem komplettek (lásd Menáchem Begin , Ben Gurion és Jichák Shamir kijelentéseit ), Irán meg azért nem tarthat atomot, mert ott megkövezik azt, aki félrelép... Mindkét állam vezetõinek van agybajuk... "Készítem elõ a terepet a kárpát-medencei zsidó honfoglalásnak." - Ide nem fogtok jönni. Magyarország a magyaroké. Nem akartok Madagaszkárra menni? Hitler a fajtádat oda akarta toloncolni...
Te súlyosabb eset vagy, mint hittem. Vallási téveszmék, paranoia, beteges antiszemitizmus. Nálad gyûlölködõbb embert keveset láttam. A tudományod kimerül abban, hogy kontextusukból kiragadott idézetekkel dobálódzol, amelyek a téveseszméid aláttámasztják. Oké, ez volt az utolsó hozzászólásom. A betegekkel nem vitatkozni kell, hanem kezelni õket.
És nem mondhatod, hogy nem vagy antiszemita, vagy már ott tartasz, hogy magad elõtt is letagadod. Zsidózol, zsidózol, zsidózol, mint egy gép. Fordulj orvoshoz.
Egyébként ha végigolvasnád a cikket, látnád, hogy a Talmud milyen eszméletlenül terjedelmes, és hányféleképpen értelmezhetõ.
A kérdező hozzászólása: Ha elolvastad volna az összes kommentet, láthattad volna, hogy egyik rabbi a Talmud hatására gyûlölködni kezd, míg a másik meg a békét fogja hirdetni...
A kérdező hozzászólása: "Vagyis, ha "csak a cionistákat" akarja letörölni a Földrôl, az azt jelenti, hogy "csak" Izrael minden lakóját. Talán ezért tartják agresszornak. " Lehet, hogy õ is rosszul értelmezte a szót mint én. Azzal nincsen bajom, hogy a zsidók államot akarnak, DE ne mások elüldözésével és legyilkolászásával csinálják ezt. Ha Izraelben a zsidók nem öldösnék halomra az arabokat, nem lenne bajom Izraellel. Amúgy ezek a cionisták viselkedésükkel elérték, hogy az emberek a cionizmus szó hallatán a gyerekeket és nõket gyilkolászó vadbarmokra gondoljanak. Milyen érdekes, hogy az ENSZ szerint is a RASSZIZMUS egyik formája a cionizmus.
19:21: kit támadott meg Izrael? Az összes arab-izraeli háború (48, 67, 73) azzal kezdõdött, hogy a szomszédai támadták meg Izraelt. Aztán persze ráfaragtak. Az õ bajuk.
Ja, és valaki itt a válaszok között már elmagyarázta, a palesztin miért nem nemzet. Nem fogom elismételni, keresd meg.
A kérdező hozzászólása: Bambanyúlnak: olvasd vissza a hozzászólásokat, meg fogod látni, hogy Izrael vezetõi és rabbii mikrõl fantáziálnak, meg azt is hogy csak Izrael terrorista kormányát szidja Mahmúd Ahmadinedzsád.
A kérdező hozzászólása: Bambanyúlnak: a válaszodat félig hasznosnak találtam:) Vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, de vannak, amiben igen.
A kérdező hozzászólása: Milyen érdekes, hogy Kínában apróságokért akasztanak, meg Észak-Koreában is, de azokért nem hõbörögnek az emberek, nem tüntetnek azok ellen, csak Iránt szidják.
Milyen érdekes, hogy Kínában apróságokért akasztanak, meg Észak-Koreában is, de azokért TE sem hõbörögsz, TE sem tüntetsz azok ellen, csak Izraelt szidod.
16:55 "Ha Izraelben a zsidók nem öldösnék halomra az arabokat, nem lenne bajom Izraellel. " Remek, Izraelben a zsidók ugyanis nem öldösik halomra az arabokat, tehát a problémád megoldódott! :) További kellemes napot!
A kérdező hozzászólása: Hát igen, a Gázai övezetben levõ mészárlás semmiség.
A wikit MINDENKI szerkesztheti csak úgy...
A kérdező hozzászólása: A wikit nem szerkesztheti mindenki csak úgy...
Különben meg kíváncsi lennék, ha a rómaiak elfoglalnák az országodat, föllázadnál-e ellenük, vagy rohannál a s*ggüket nyalni. Amit meg Mindszentyrõl írtál, tökéletes baromság. Õ 49. január 28-án az Andrássy út 60-ban volt. Ott aligha nyilatkozott bármit is.
Kedves kérdezõ: "Rómaiaknak miért volt bajuk velük? Rómaiak megunták a lázadozásaikat, s ezért szankciókat vezettek be a zsidókkal szemben... Nem hallottál a zelótákról? " Saját földjükön lázadtak, a saját szabadságukért. A te meglátásodban nem ugyanezt teszik ma a palesztinok? Vagy nekik szabad, de a zsidóknak a rómaiak ellen tilos? Vagy hogy van ez? Tudom, ilyen kínos kérdést ne tegyek fel, mert úgyis törölteted, vagy nem válaszolsz rá. A másik: te komolyan azért utálod a zsidókat, mert anno megölték Jézust? Ad egy: szerinted mégis mit tehet róla egy mai zsidó? Ad kettõ: szerinted minden mai zsidó õse ott volt, és azt mondta, hogy öljék meg? Te gondolkodni tudsz egyáltalán, vagy csak a pofád nagy?
A kérdező hozzászólása: Ahogy látom, kiforgatod a szavaimat. Nekem nem a normális zsidóval van bajom, hanem a fanatikus rabbikkal meg a cionistákkal. Azokat az idézetek azért hoztam le, hogy megmutassam, másoknak is volt bajok a zsidókkal. Azokat a bizonyos zsidókat a gyûlölködésük , népirtásuk meg uzsoráskodásuk miatt szidom. Zelóták és palesztinok nincsenek azonos helyzetben. A palesztinokat ok nélkül irtják a zsidók, míg a rómaiak csak akkor mentek ellenük, ha lázadoztak. A rómaiak adtak nekik vízvezeték hálózatot, csatornázást meg mindent, így nem panaszkodhatnak. A zsidók meg rosszabbították a palesztinok helyzetét.
nneddudgi: utána lehet nézni az idézetek forrásának. Az összes a metapediáról, a kuruc-ról és más hasonlóan elfogulatlan, kiegyensúlyozott, megbízható oldalakról származik. Tele van velük a szélsõjobbos blogoszféra, de forrásmegjelölést nemigen találni. :D
Megint cáfolva vagy kérdezõ...
A kérdező hozzászólása: "Talán, mert Irán vezetôi szinte heti rendszerességgel jelentik ki, hogy "Izraelt lekell törölni a Föld szinérôl", "Izraelt meg kell semmisíteni" és hasonlókat, és, mert atomfegyvert fejleszt." - Figyelmen kívül hagytad azt a videót, amelyben zsidók ölelkeznek "szélsõséges" irániakkal illetve Kameini ajatollah beszédét is, melyben a cionistákat törölné el a Föld színérõl. Nincs kedvem linkelni, azokat már elõzõleg belinkeltem... "Azután meghamisította a vallási szövegek ( pl Talmud ) tartalmát. Ha kétled, olvasd el magad! " -Azt elfelejtetted, hogy a "békés" Talmuddal is igazolta az 2 rabbi "A király tanítása" c. könyvben levõ dolgokat... Meg egypár rabbi is a Talmud alapján akarja a nemzsidókat öldösni... Ennyit a hamisításról... "Majdnem százan nagyra tartják. A többi tizenakárhánymillió ... meglehetôsen tiszteletlenül nyilatkozik róla, ahhoz képest, hogy rabbi volt. " - Az ilyen szélsõséges deviánsokat nagyra becsülik Izraelben. Ott van Ovájdá Joszéf rabbi, Jáákov Joszéf rabbi, Jichák Ginsburg meg Joná Metzger... Az izraeli vallásos cionista társadalmi rétegen belül, de leginkább a zsidó telepesek körében nagy népszerûségnek örvend A király Tórája/tanítása címû, 2009 végén napvilágot látott rabbinikus könyv. "Lecsukták a rabbikat" Igen, elõállították õket, aztán összegyûltek a rabbi hívei, s kiengedték azt a 2 deviánst... "Ugyanazért, amiért Ausztriának a magyarokkal Bethlen Gábor vagy a Rákócziak korában, vagy 1848-49-ben. " A palesztinok jogosan lázadoznak a zsidók ellen, rosszra fordult a helyzetük, miután elfoglalták a zsidók a földjüket, míg a rómaiak ellen jogtalanul / értelmetlenül. Olyan ellen miért kell lázadozni, aki vízvezeték hálózatot, csatornarendszert meg minden jó dolgot hoz?
A kérdező hozzászólása: "Ezzel együtt nem tartalak antiszemitának. Ha idôd engedi és elfáradsz vmelyik kórház pszihiátriai osztályára, ott az orvosnak elmondod ezeket, ô meg fogja mondani, hogy minek tartalak. :) " Elmondtam, hogy én csak bizonyos zsidókat szidok a cselekedeteik miatt. Az más, hogy ezek a híres személyek válogatás nélkül utálták a zsidókat. Nemnormális az, aki nem áll ki Izrael apartheidrendszere miatt.
A kérdező hozzászólása: Hoppá: http://www.youtube.com/watch?v=JPOCiVWSGBE
Mit is bizonyít az utolsó videód? Mert szerintem semmit. Neked hányszor kell a szádba rágni, hogy eljusson a csöppnyi mogyorónyi pici agyadhoz? A TALMUD NEM A ZSIDÓK SZENT KÖNYVE!!! Csak egy kommentár gyûjtemény a Tórához, még egymással ellentmondó dolgok is vannak benne, sõt két rabbi vallási vitáját is leírja anélkül, hogy konklúziót (összefoglalást/eredményt, gondolom nem ismered a szót) vonna le. Ilyenbõl ezer meg egy van a keresztény világban is. Ha megnézed a videót (mivel te linkelted ez gondolom megvolt, bár vannak kétségeim), akkor világosan kiderül, hogy az illetõ zsidó sem veszi komolyan a Talmudot. A cigány komolyabban veszi, anélkül, hogy egy sort is olvasott volna belõle.
A kérdező hozzászólása: A wiki ezt írja a Talmudról: A Talmud (תַּלמוּד héberül: „tan, tanulmány, ami tanulva lett”) a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelmûen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyûjteménye, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyûjteménye.
Mert ugye a wikipedián csak hiteles és megbízható anyagok vannak...
""Ja, és valaki itt a válaszok között már elmagyarázta, a palesztin miért nem nemzet. Nem fogom elismételni, keresd meg."" -Szép. 1918 óta tudjuk, hogy "Olyan nemzet, mint magyar nem is létezik." Azt is tudjuk a '60-as évektõl, hogy a székelyek csak elmagyarosított románok. Meg azt is ismerjük, ugye, a csángók magyar ajkú cigányok. Mégis, ti okosok! Mitõl nemzet például az izraeli? Írjátok már meg legyetek szívesek!

Miért nem tudnak ezek a mai lányok flörtölni, miért várják el, hogy a fiúk tegyenek meg mindent, miközben ők várják a sült galambot, vagy gúnyolnak ki olyan fiúkat, akik próbálkozni mertek náluk, de nem jöttek be nekik külsőre?

Legjobb válasz: Menjél máshova általánosítani! Egyébként tudnak flörtölni. Csak nem akarnak mindenkivel, csak olyannal aki tetszik nekik. Nem a sült galambot várják, hanem a pasit aki bejön nekik. "Tisztelet" a kivételnek, nyilván vannak olyanok is szép számmal, akikrõl te írtál. Õk meg azért viselkednek így, mert el vannak szállva maguktól. Ennyi a titok.

Menjél máshova általánosítani! Egyébként tudnak flörtölni. Csak nem akarnak mindenkivel, csak olyannal aki tetszik nekik. Nem a sült galambot várják, hanem a pasit aki bejön nekik. "Tisztelet" a kivételnek, nyilván vannak olyanok is szép számmal, akikrõl te írtál. Õk meg azért viselkednek így, mert el vannak szállva maguktól. Ennyi a titok.
Meg kell, hogy védjem a lányokat, mert velem nagyon is tudnak flörtölni:) Csak ámulok a kreativitásukon, mosoly, beszélgetés kezdeményezése, érintés, szemezés stb... szóval igenis tudnak és flörtölnek is:) 24F
Az a vicces, hogy én a fiúkon tapasztalom ezt... A srác suli idején mindig bámult meg mosolygott, egy szót nem szólt hozzám. Ráírtam fb-n és nagyon normális volt meg jófej. De így is mindig nekem kell ráírnom, ha szeretnék vele beszélni. És nem értem, miért, ha (szerintem) bejövök neki. 16L
Talán mert férfiként ez lenne a dolgod?? Nem attól leszel férfi, hogy valami van a lábad között hanem attól ami a fejedbe kellene , hogy legyen! De szerintem meglepõdnél, ha egyszer oda mernél menni a csajhoz s kiderül, hogy baromira nem jössz be, csak te azt akarod hinni...
A kérdező hozzászólása: ma 22:24 Hol írtam én, hogy én bámulom a lányokat? Látom, hogy néznek engem, de minek, ha nem szólítanak le? Vagy azt várják, hogy majd én leszólítom õket, csak olyan béna jeleik vannak, hogyha leszólítanám tuti visszautasítana. Tanuljanak meg értelmesen jelezni, ne félreérthetõen!
Nem akarlak elkeseríteni, de azért mert te bámulsz egy lányt s csak néha néz rád akkor valószinû baromira nem jössz be neki. S a nõk nem felejtettek el flörtölni, a férfiak felejtették el dekódolni a nõk jeleit!! 27F
A kérdező hozzászólása: ma 21:51 Nekem nem sír, olyan lányokért, akik jellemre romlottak nagy eséllyel, nem sírok én, de amit elvárnak a mai lányok tõlünk az nevetséges, mert ha nem kezdeményezünk, akkor meg mi vagyunk a gyáva, szánalmas, béna srácok. Nagy rajtunk a nyomás, lányok. De belegondolva, milyen silány a mai választék a lányokon belül, nem is értem minek gürcöljük, mi fiúk halálra magunkat.
Köszi szépen xD Még jó, hogy egy szóval nem mondtam még soha senkinek, hogy szép vagyok, és tudom is, hogy nem vagyok valami szép. Csak azt nem tudom, mit sír a szád akkor.
A kérdező hozzászólása: ma 21:39 Kicsikém, ez nagyon is érthetõ, ti fiatal tini lányok manapság nagyon el vagytok szállva a szépségetektõl, az a srác meg fél, hogy elevenen megnyúzod, amit meg is értek, mert jogos a félelme.
A kérdező hozzászólása: Akkor nyílván van még ritka kivétel, de én pocsékul flörtölõ, béna lányokkal találkozok folyton. Leszólítani egy sem mert, de bámulni azt tudott a szeme sarkából. Aztán úgy tesz, mintha nem érdekelném. Ha felé nézek, de ha elnézek újra néz engem.
A kérdező hozzászólása: Nem úgy látom, csak bámulnak maguk elé, ha tetszik nekik egy srác, alig mernek ránézni ( magamon tapasztaltam buszon például).
A kérdező hozzászólása: ma 22:38 Jó, hogy felfogtad végre, épp errõl beszélek, én is így gondolom, mert nem tudnak jelezni, csak félreérthetõen.

Ha egy kapcsolatban a srác eltûnik több napra/hétre és amikor elõkerül és rákérdezek, hogy merre volt, s miért nem szólt, hogy elmegy, azt mondja mosolyogva, hogy csak tesztelt engem. Mi ilyenkor a helyes viselkedés?

Nekem azért furcsa ez, mert ilyet biztos nem tennék a másikkal, feltétlenül szólnék elõtte, hogy hova megyek és kb. mikor jövök.

Legjobb válasz: Lehet azért csinálja, mert ha eltûnik/nem foglalkozik kicsit veled akkor utána még jobban kell neked.

Lehet azért csinálja, mert ha eltûnik/nem foglalkozik kicsit veled akkor utána még jobban kell neked.
Nem vesz téged komolyan, de jó veled a szex, jó a társaságod. Viszont neki nincs szüksége tartós kapcsolatra, vagy nem veled.... Hogy csak tesztelt, ez hülye szöveg, nem volt jobb a tarsolyában, de végül is célt ért vele, mert te bevetted. A helyes viselkedés szerintem az, hogy ha van benned tartás, akkor egy olyan fiúra fordítod a figyelmed, aki komolyan vesz téged.
"nem értem, hogy miért csinálja ezeket az eltünéseket." Azért, mert veled ezt meg lehet csinálni. Alacsony az önbecsülésed, kapcsolatfüggõ vagy, vagy te tudod miért, de egészséges nõ az elsõ ilyen után szakított volna. A játszmákhoz két ember kell és te partner vagy az õ hülyeségéhez. És ne legyenek illúzióid, nem tesztel ilyenkor, hanem a másik csajjal van. Nem gondolod, hogy többet érdemelsz ennél?
Még mindig vele vagy... szokj hozzá ezekhez. Gratulálok neked is a párválasztáshoz!
Toll a fülébe! Mit "tesztelget"? Mi õ, vizsgabiztos? Ez nem párkapcsolat? Ha párkapcsolat, akkor minek szivat ilyen marhaságokkal? Te meg ugrasz, megáll az eszem! Azért tényleg adhatnál jobban magadra és még smile-kat írsz a kérdésbe is... Ne csinálj már magadból bohócot! Te úgy táncolsz, ahogy õ fütyül. Ha én nõ lennék az elsõ ilyen után mondanám neki, kicsit viccesen, hogy "elmész ám a jó büdös p i c s á b a" aztán említeném neki, hogy még egyszer ne játsszon ilyet, mert repül. 29F
Szerinted ebben kapcsolatban egyenlõ felek vagytok? Ebbe nem nagyon fér bele, hogy csak úgy "tesztelgessen"... 26 éves nõ létedre úgy táncolsz, ahogy õ fütyül... Tudod van az a mondás, hogy "bazári majmot azért nem csinálunk magunkból senki kedvéért"!

Tényleg rosszul eshet egy férfinak, ha meghív egy üdítőre és te nem fogadod el? Miért azt érzi, hogy ez visszautasítás, miért nem azt, hogy nem vagyok szomjas?

Legjobb válasz: Mert az üdítõ csak egy ürügy, hogy megszólítson, elhívjon, hogy közben beszélgessetek egy kicsit, stb, nem az az elsõdleges célja, hogy mindenképpen "megitasson", hanem az, hogy együtt legyetek egy kicsit.

Mert az üdítõ csak egy ürügy, hogy megszólítson, elhívjon, hogy közben beszélgessetek egy kicsit, stb, nem az az elsõdleges célja, hogy mindenképpen "megitasson", hanem az, hogy együtt legyetek egy kicsit.
Azért van, aki képes felfogni, hogy a nõ netán egyszerûen csak nem szomjas. Persze, van, akinek ez már túl magas...
Talán rosszul eshetett neki a visszautasítás, de ezen kár rágódni... ha tényleg nem voltál szomjas, vagy csak nem akartál ismerkedni, vagy nem tetszett a srác, vagy akármi... ez a válasz teljesen jó a meghívás visszautasítására! Ha ezt félreérti, akkor az az õ gondja, nem a tied! ;) Amúgy aki ennyitõl feladja, az valószínûleg nem is akar megismerni téged igazán... :)
Attól függ, hogy ezt, hogy mondod meg neki.
Kapásból arra gondolnak hogy elutasítod õket. Mert az ismerkedési céllal megy, mert nem az jár a fejükben hogy "jaj hát szegény szerencsétlen biztosan szomjas, úúúúgy látszik rajta, megszánom". ahogy én is kapásból arra gondolok pl. hogy alkoholt akar rámtuszkolni és aztán meg várja hogy több (szex) legyen a dologból és ezért utasítom el. Tény hogy nem sok ember gondol itt a szomjúságra konkrétan.
egy férfi nem meghív, hanem vesz két üdítõt.
hát ha baromságnak tartod, akkor nyugodtan mondd továbbra is hogy nem vagy szomjas
A kérdező hozzászólása: bocsánatot kérek, tényleg attól, akit megsértettem, nem arra gondoltam, hogy baromság, hogy így próbáltok meg közeledni, azzal nincs semmi gond. Tényleg nagyon sajnálom, azt tartom baromságnak, hogy már vagy fél órája beszélgetünk, tehát nem kell leszólítani, és akkor meghívnak, amivel megint nincs semmi gond, SÕT, de ha nem fogadom el, azt visszautasításnak veszik, pedig, ez nem visszautasítás. Egyébként óvatosan megjegyzem, hogy szerintem (bár elsõ alkalom volt), nem hiszem, hogy azért hívott meg mert akart volna valamit, hanem simán gesztusból, mert, ha õ ivott, akkor úgy illik, hogy meghívja a másikat is. A második fiú esetérõl beszélek(az elsõ fiúnál nem).
Lehet, hogy te baromságnak tartod, viszont a csajok nagy....miket beszélek, hatalmas része azonnal elküld a búsba, ha rögtön azzal megy oda hozzá valaki, hogy tetszik neki és szeretné megismerni. Szóval nekünk muszáj kitalálni ezeket a "baromságokat", hogy egyáltalán legyen valami esélyünk.
LeftBehind válasza: Lehet, hogy te baromságnak tartod, viszont a csajok nagy....miket beszélek, hatalmas része azonnal elküld a búsba, ha rögtön azzal megy oda hozzá valaki, hogy tetszik neki és szeretné megismerni. Szóval nekünk muszáj kitalálni ezeket a "baromságokat", hogy egyáltalán legyen valami esélyünk. Õ nem tudom vagy ti éltek más világban vagy én... engem soha nem hajtottak el. Valamit nagyon rosszul csinálhatok.
Nyitni szeretett volna feléd! Nem az eset neki rosszul, hogy nem fogadtad el az italt hanem az, hogy nem adtál lehetõséget neki egy beszélgetésre, udvarlásra, felszedésre hívhatjuk akár hogy. Egy lányt nem azért szoktak meghívni mert szomjas... hanem a meghívással egy ismerkedési közeget ( lehetõséget) teremt a fiú.
A kérdező hozzászólása: értem, de milyen baromságnak tartom! Na mindegy!
A pasik a lányok 99%át azért hívják meg üdítõre, mert akarnak valamit, a maradék 1% az anyám :) Közelebb kerülni hozzád, ilyesmi, és azért haragudnak amikor elutasítod, mert akkor azt hiszik, hogy nem tetszenek neked és lekoptatod õket, ergo visszautasítod õt, és keresztbe húzod a számításait. Tessék csak elfogadni, ha szomjas vagy, ha nem, max otthagyod a felét és kész.
ha akarsz vele beszélgetni, szimpatikus akkor fogadd el a meghívást max nem nagyon iszol belõle. a nem vagyok szomjas elég durva. a köszönöm nem, most nem is elég ha nem szimpi az illetõ
egy férfi italra hívja meg a nõt üdítõre max egy gyerek a másikat ettõl még szarul fogja érezni magát mert igy próbál ismerkedni.
A kérdező hozzászólása: Nem iszom alkoholt, ha igen, akkor is csak szilveszterkor!
amúgy meg tudhatta volna, hogy a nõk csak alkoholt isznak és vissza lesz utasítva az üdítõ. legközelebb majd felest rendel és elfogadod örömmel.:D
A kérdező hozzászólása: Egyébként van annak valami jelentõsége, hogy meghívtak?
Akkor szimplán balf*szok, azt hittem akkor akartak kezdeményezni valamit. Így, hogy mér beszélgettél velük, leeshetett volna nekik, hogy nem azért mondasz nemet, mert nem akarsz szóba állni velük.
A kérdező hozzászólása: köszi, ari vagy. :-)
A kérdező hozzászólása: "egy ürügy, hogy megszólítson, elhívjon, hogy közben beszélgessetek" De hát már mindkettõvel beszélgettem jó ideje?!
Ennyitõl õrült? Akkor 1 normális ember sem lenne :)
A kérdező hozzászólása: Hát az egyiknek (most), szépen, hogy "köszönöm, nem kérek". A másiknak, régebben, hogy "köszönöm, én most nem vagyok szomjas, de nagyon szívesen odamegyek veled a pulthoz". De csak, most esett le a tantusz, hogy azért motyogott valamit, mert biztosan rosszul esett neki, persze õ sem ment oda. De erre most hívták fel a figyelmemet, én meg úgy érzem, hogy egy õrült vagyok.
23. Te bejössz a csajoknak, én nem. Ennyi a különbség.

A nők még 40 felett is, miért várják el, hogy a férfi kezdeményezzen? Miért legyintenek arra, aki nem nyomul, mint egy tank?

Miért nem lehet felfogni azt, hogy aki már nem 20 éves, annak már nem annyira fontos a testiség, hogy mindent alárendeljen? Hogyn válik ez negatív tulajdonsággá, amikor mást se hall egy férfi életében, mint azt, hogy senkiember az, aki csak "azt" akarja? Amikor pedig találkoznak valakivel, aki nem ilyen, az egyszeriben "impotens f.sz" lesz?

Legjobb válasz: Mert akárhány éves a nõ vagy a férfi, nem a nõ dolga az udvarlás...van különbség kezdeményezés és nyomulás között. Nem is értem ezt a mai divatot, hogy a nõk futnak a pasik után. Igaz, hogy még messze nem vagyok negyven, de álljunk már meg. Nem az én dolgom hódítani. N/29

akkor fejtsd ki úgy, h megértsük. pláne, h kiemelted a kérdést -.-
Mert akárhány éves a nõ vagy a férfi, nem a nõ dolga az udvarlás...van különbség kezdeményezés és nyomulás között. Nem is értem ezt a mai divatot, hogy a nõk futnak a pasik után. Igaz, hogy még messze nem vagyok negyven, de álljunk már meg. Nem az én dolgom hódítani. N/29
Válaszd szét a 2 dolgot! A kezdeményezés és a testiség azért nem ugyanaz. És nem is ugyanakkor történik. Lehet szépíteni a dolgot, csak nem érdemes: szex nélkül a legtöbb kapcsolat nem mûködik hosszú távon. Ha az egyik fél kielégítetlen, abból nem lesz kikelet. A nõk ezt hajlamosak tûrni, de hisztisek és elviselhetetlenek lesznek, a férfiak nem sokáig tûrik, inkább félred*nak. Így vagy úgy, de vége lesz. Szerintem jobb az ilyet eleve elkerülni, ha a potenciális férfi már az elején nem kíván, de tudom, hogy nekem sok (de legalábbis több) szexre van igényem, eleve nem megyek bele egy halálra ítélt dologba. Fölösleges idõpocsékolás, fõleg 30-40 felett egy olyan kapcsolatban próbálkozni, aminek nincs jövõje.
Bezzeg azt nem bánják ha a nõ fõz mos takarit utánuk, kiszolgálja õket.. a régimódi nõi modell mellé, még a nõk csipjék fel õket.
Szerintem azt a nok nagyon kis szazaleka szereti (akarhany eves), ha egy ferfi nyomulos, ellenben a hatarozottsaggal, ami szinte minden nonel elvaras. Tehat csak szokimondonak es hatarozottnak kell lenni, megmondani, hogy pontosan mit akarsz. Szobol ert az ember.
A ferfinek is megvan a szerepe, es a Nonek is, tehat a ffinek kell lepeseket tenni, s udvarolni. Mar igy is tulsagosan "elfajult" ez a dolog, mivel szinte felcserelodtek a szerepek, de egy No azert , hogy 40 eves, attol meg No, s igenis nem az O feladata az udvarlas.
Amúgy a legtöbb férfinek is visszatetszõ, ha a nõ kezdeményez ill. a nõ nyomul! Az pedig nem erõszakos nyomulás, ha udvariasan kezdeményez (randira hív, moziba hív, stb.) a férfi... Nem feltétlenül kell az elsõ randin hanyattvágni a nõt, a nõk ezt nem is igénylik, sõt! Komolyan, nem is értem, mi a problémád : félsz megszólítani egy neked szimpatikus lányt?!... Erre való a VIRÁG! Vegyél neki egy pici csokor virágot, és nem kell "szóvirágokat" kitalálnod... :-DDD
Az a helyzet h napjainkban bizony megfordult a dolog (bár kétséges h ez korábban hogy is mûködött, csak nem annyira láthatóan), lényeg, hogy a szemléltetés kedvéért vegyünk egy lányok bálványa klassz sportoló srácot, na most bizony igenis a lányok udvarolnak neki, szó nincs arról, hogy egy jó srác megmozdulna egy lányért, amikor válogathat köztük, és a lányok nyomulnak már szinte elviselhetetlenül. Ezen érdemes elgondolkodni, egyszerû piaci törvényszerûség, jó srácból sokkal kevesebb van, mint jó csajsziból ... következmény: én látom, tapasztalom, hogy a lányok udavarolnak a fiúknak, nem kell beismerni, attól ez még így van. A különbség annyi, hogy manapság már a látszatra se nagyon adnak, és nyíltabban megy a dolog, a lányok igenis marakodnak egy jó srácért, a jó srác pedig válogathat kedvére. Ennyi. Mondja valaki, hogy nem így van ... mert szinte csak ilyennel találkozok, és a srác meg panaszkodik, h nem tudja lerázni x csajszit, amikor csajozni akar mással. Meg kell érteni, a hímnemet meg kell becsülni nagyon, a régi világ elmúlt (már ha volt olyan tehát).
semmi különös nincs ebben, a nõnek / lánynak kell kezdeményezni, kétség se fér ehhez
Szerintem ez egyszerûen úgy van, hogy ha egy férfit egy nõ vonzónak talál, akkor teljesen mindegy, hogy visszafogott vagy rámenõs, ha nem az esete, akkor meg az élõ fába is beleköt, csak hogy megmagyarázza önmagának is, hogy miért nem kattan rá.
Azért, mert még nem léptek túl azon, hogy a férfit irányítani kell a szex által. Az a férfi, akinek ez nem fontos, nem irányítható. Azért senkiember, aki csak azt akarja, mert ezáltal bûntudatot lehet kelteni benne, és a bûntudat is az irányítás egyik ismert eszköze. Azért válik negatív tulajdonsággá, mert már nem lehet sem a bûntudattal, sem az aktus mennyiségével befolyásolni.
nem értem, hogy negyven évesen nincs ennyi élettapasztalatod?! azért van ez, mert van nõ, aki csak szexet keres (igen, 40 év felett bõven vannak, túl egy házasságon, nem akarnak egy újabb komoly kapcsolatot), és vannak olyanok, akik meg a szexet csak komoly kapcsolatban tudják elképzelni. Elõbbiek nyilván azt várják, hogy a pasi a találkozás éjszakáján megdönti õket hiszen õk valószínûleg többet nem is akarnak találkozni a másikkal. azt kell végiggondolnod, hogy miért CSAK ilyen nõket találsz meg. Lehet, hogy rossz helyen keresgélsz (pl. nem egy bárban kéne), vagy olyan nõket szólítasz meg, akik kidobják mindenüket és kifejezetten szexisen öltöznek - ezek a nõk valószínûleg szexet akarnak, nem kapcsolatot. Keress máshol (hobbik, táncóra, internet, mittom) és azokra hajts, akik ízlésesen öltöznek, de nem rakják ki a mellüket, vállukat, lábukat. Ez az elsõdleges szûrõ. Kicsit meg is figyelheted, hogy miként viselkedik, mit csinál. azért abból is meg lehet itélni, h ki "vadászik" és ki az, akivel normális kapcsolatot lehet kiépíteni. Szóval a válasz a kérdésedre: te keresel rosszul, és mindig azt találod meg, akinek más a célja az ismerkedéssel mint a tied. Válassz máshol, máshogy, mást.
A kérdező hozzászólása: "Szerintem jobb az ilyet eleve elkerülni, ha a potenciális férfi már az elején nem kíván, de tudom, hogy nekem sok (de legalábbis több) szexre van igényem, eleve nem megyek bele egy halálra ítélt dologba. Fölösleges idõpocsékolás, " Na ezt pl nem értem. Mert ugye, ha ezt én írom le, vagy bármelyik férfi, - ami ugye sokkal életszerûbb lenne - akkor az illetõ egy szemétláda, tartsa vissza magát kultúrember módjára, ne menjen máshová stb, stb. Szóval férfiként nem illik ilyesmire hivatkozni ugye.
A kérdező hozzászólása: Egészen leegyszerûsítve: Ha egy pasi nagyon nyomul a dugásra, akkor az a baj, ha meg nem nyomul erre, akkor meg nyuszi.
A kérdező hozzászólása: Köszönönöm a válaszokat, de úgy látom nem mindenkinek "ment át", mi is volt a kérdés.
Azért, mert ez a normális. Most mit hisztizel? 40 elmúltál már, és még mindig itt tartasz? Az is az oka lehet annak, hogy egyedül vagy, hogy rossz helyen keresel - nem mindegy, hogy egy éjszakára akarsz v.kit, vagy hosszabb távra (évekre). Baromi sok társkeresõ, meg szexpartnerkeresõ van, ahol válogathatsz.

A szülõknek miért nem mindegy hogy a gyerek hány évesen veszti el a szüzességét, meg hogy kivel? Teljesen magánügy szerintem.

Semmi nem változik attól, hogyha egy fiú/ lány már túl van az elsõ szexen. Nem lesz attól rosszabb ember, nem fog tõle roszabbul tanulni, nem változik semmi az életében. Sokszor úgy érzem a szülõk azért háborognak miatta, mert ez az elsõ jel arra hogy a gyerek kezd felnõni, és megijednek hogy kezdik elveszíteni a régi aranyos kislányt/kisfiút. Az egész téma túl van lihegve... Azt én is elítélem ha 14 év alatti kisgyerekek szexelnek, de afölött már nem hiszem hogy túl kéne aggódni a dolgot. Például az én szüleim tudták hogy 15 évesen már csináljuk a barátommal, de egyikõjüket sem zavarta, teljesen természetesnek vették, nem is hozták fel a témát soha. Mégis normális ember lett belõlem így 7 év eltelltével.

Legjobb válasz: A szülõk féltik a gyereküket, a csalódástól, a bántalmaktól, nem kívánt terhességtõl és még lehetne folytatni sort. Igen oké hogy te nagy királynak érzed magad hogy 15 évesen már szexuális életed volt. Nem is tudnak ezzel a szülõk mit tenni. Rendben is hogy valaki kamaszként szexel de legyen tisztában a védekezéssel és annak hiányában járó dolgokkal. Nem árt a felvilágosítás. És mielõtt jönnének a válaszadók hogy hát jól nyakon vágnám a gyerekem hogy ennyi idõsen szexel, azok nézzenek magukba és gondolkodjanak el õk mikor kezdték :)

A szülõk féltik a gyereküket, a csalódástól, a bántalmaktól, nem kívánt terhességtõl és még lehetne folytatni sort. Igen oké hogy te nagy királynak érzed magad hogy 15 évesen már szexuális életed volt. Nem is tudnak ezzel a szülõk mit tenni. Rendben is hogy valaki kamaszként szexel de legyen tisztában a védekezéssel és annak hiányában járó dolgokkal. Nem árt a felvilágosítás. És mielõtt jönnének a válaszadók hogy hát jól nyakon vágnám a gyerekem hogy ennyi idõsen szexel, azok nézzenek magukba és gondolkodjanak el õk mikor kezdték :)
Annyira nem magánügy, ha a nagy felnõttségeddel teherbe esel, aztán meg a szülõk szívnak, mert neked 15 évesen már viszketett. Biztos sok értelmes, felelõs gondolkodású tinédzser van, de nem ez az átlag, a baba védekezés mellett is becsúszhat - 15 évesen te el tudtad volna tartani? Ugye hogy nem...
Hát, totál igazad van... nem is értem a hülye szülõk miért nem hagyják a gyereküket pedofilokkal lelépni, mert miért akarják elkerülni, hogy a gyerekük meggondolatlan dolgot tegyen, amit egész életében bánni fog.
magambanéztem 18 voltam de ennek ellenére nem "vágnám nyakon" a gyerekem, ha nem is helyeselném a korai szexuális életet.. talán ha balesetes lesz a szex, és terhes lesz a lány, ahhoz már ugye legyen közük a szülõknek az eltartás tekintetében, nem? vagy akkor már nem magánügy?
Amig a gyerek otthon él fõleg ha kiskorú esetleg terhes lesz nem az õ költségére történik a gyereknevelés hanem a szülõknek szül egy gyereket. Elköltözik eltartja magát akkor majd a magánügye lesz.
22 évesen elég éretlen a gondolkodásmódod. Csakúgy mondom, mert természetesen teljesen magánügyed.
Talán mert a legtöbb 15 éves még nagyon gyerek agyilag, és senki nem akarja hogy 15 évesen a butasága, tájékozatlansága vagy egyszerûen azért mert a "barátom nem szereti a kottont" miatt terhes legyen vagy nemi betegséget kapjon el. Talán mert 15 évesen még bõven ráér. Az meg, hogy teljesen magánügy hogy 14 évesen kivel fekszik le a gyerek..nos akkor is mond hogy teljesen magánügy amikor egy 15 éves itt a gyakorin hisztizik hogy az anyja megcsalja az apját vagy fordítva az apja félrelép..
15 évesen gyerekem nemi életet élne a falba verném a fejem, hogy ennyit ért a nevelésem.
Régen NEM kezdtek 14-15 évesen szexelni, még a fiúk sem!. Ez csak 15-20 éve "szükséges". Mire érettek lesznek a házasságra, már kiélt emberek lesznek.
maradjunk annyiban, hogy nem mindenki gondolja ezt vagy látja ezt az 1800as évekrõl. nosztalgiázni lehet, csak értelmetlen. maradjunk a jelennél. aki meg akarja mondani hogy másoknak milyen életet kell élni, az korlátoz másokat. korlátok közt meg ritkán van boldogság.
"aki meg akarja mondani hogy másoknak milyen életet kell élni, az korlátoz másokat" Igen, ez felnõttek közt így van. A nevelésben meg értelmes korlátokat (is) kell adni, amibe kapaszkodva eléri az önálló, felelõsségteljes gondolkodáson alapuló felnõtt életet.
Anyukaként írom a véleményemet, igaz még távol van ez az idõszak, de egyszer eljön. Pár hónapja volt egy kérdés itt a GYK-n, hogy mikor kell elkezdeni a gyerekek felvilágosítását. Sok más hozzászólóval együtt azon a véleményen voltam, hogy nem lehet elég korán elkezdeni. Persze egy kíváncsi 3-4 évesnek nem lehet elmondani tényszerûen, hogy hogyan is lett pontosan a kistestvér anya pocakjában, de a maga szintjén néhány dolgot már el lehet neki mondani. Szóval arra akartam kilyukadni, hogyha egy szülõ a gyerekét fokozatosan felkészíti a szexuális életre, akkor nagyon nem kell aggódnia 15 éves korában, akár fia van, akár lánya. Felkészítés alatt sok mindent értek: azt is, amit biológiából fognak tanulni (sajnos sokszor jóval késõbb, mint kellene), az érzelmi rész fontosságát, a fogamzásgátlás módszereit és fontosságát, nem árt ha hall a nemi betegségekrõl, és igyekszem majd úgy beszélni ezekrõl a témáról, mint ami fontos és jó, ha megfelelõen áll hozzá és a partneréhez. (az a legrosszabb, ha a szülõ tiltja, és olyan gátlásokat nevel a gyerekbe, amiket évek múlva is alig tud leküzdeni). Én már most biztos vagyok benne, hogy még középiskolás korában be fogom íratni intim tornára, mert nagyon hasznos a gyakorlati rész és a szemlélet is. Szóval, ha ezeket sikerül megvalósítanom, akkor nem fogok azon görcsölni, hogy mi van, ha õ 15 évesen érettnek érzi magát a szexhez. Persze nem mindegy kivel, de ha sikerül úgy nevelnem, ahogy szeretném, akkor talán emiatt sem kell aggódnom.
De a 20 éves legalább már az általánost befejezte, meg a középsulit! Tényleg nem megy sokra vele, de még mindig jobb, mintha ezek sem lennének és úgy szül gyereket, arról nem is beszélve, hogy buta marad és buta embernek a gyereke is az lesz.
"aki meg akarja mondani hogy másoknak milyen életet kell élni, az korlátoz másokat" Ahha, hát ezért van ennyi idióta kölyök! Mert így állunk hozzá a neveléshez. Szuper.
Nézd #24, ez egy olyan érem, aminek van két oldala, meg egy pereme is... Egyfelõl ja, nyilvánvaló, hogy a nevelés jelentékeny része az értékek közvetítése. Másik oldalról viszont az is nyilvánvaló (kellene, hogy legyen), hogy egyetlen ember sem szúrhatja el egy másik ember életét azzal, hogy tõle idegen értékrendet és gondolkodást akar ráerõszakolni. A perem meg az, hogy a hatályos törvények jelölnek ki határokat a kérdésben.
25! Nem hiszem hogy ennyire ki kellene forgatni a szavaimat, kicsit túl sokat láttál bele.
"A nevelésben meg értelmes korlátokat (is) kell adni, amibe kapaszkodva eléri az önálló, felelõsségteljes gondolkodáson alapuló felnõtt életet." az a baj, hogy a legtöbb szülõ csak értelmesnek hiszi a saját korlátait. "Szóval arra akartam kilyukadni, hogyha egy szülõ a gyerekét fokozatosan felkészíti a szexuális életre, akkor nagyon nem kell aggódnia 15 éves korában, akár fia van, akár lánya. Felkészítés alatt sok mindent értek: azt is, amit biológiából fognak tanulni (sajnos sokszor jóval késõbb, mint kellene), az érzelmi rész fontosságát, a fogamzásgátlás módszereit és fontosságát, nem árt ha hall a nemi betegségekrõl, és igyekszem majd úgy beszélni ezekrõl a témáról, mint ami fontos és jó, ha megfelelõen áll hozzá és a partneréhez. (az a legrosszabb, ha a szülõ tiltja, és olyan gátlásokat nevel a gyerekbe, amiket évek múlva is alig tud leküzdeni). " ezzel egyetértek, de a legtöbb szülõt nem tanították meg, hogyan kell neveleni, mert õk sem kaptak nevelést, ezért hiszik azt, hogy zsarnokoskodással majd jó irányba terelik a gyereket. "Én már most biztos vagyok benne, hogy még középiskolás korában be fogom íratni intim tornára, mert nagyon hasznos a gyakorlati rész és a szemlélet is. " ehhez rettentõ erõs anya-lánya kapcsolat kell, amit csak bizalommal hosszú idõn át lehet kiépíteni, de az emberek még magukkal sem foglalkoznak, nemhogy másokkal. persze kívánom a legjobbakat, nem célok másra. "De a 20 éves legalább már az általánost befejezte, meg a középsulit! Tényleg nem megy sokra vele, de még mindig jobb, mintha ezek sem lennének és úgy szül gyereket, arról nem is beszélve, hogy buta marad és buta embernek a gyereke is az lesz." szerintem meg az okos ember tudja, hogy nem az iskolázottság teremti az életrevalóságot. "Ahha, hát ezért van ennyi idióta kölyök! Mert így állunk hozzá a neveléshez. Szuper." nem, azért van annyi idióta kölyök, mert a szülõk is olyanok, csak mellé lusták és álszent zsarnokok is. persze nézõpont kérdése te mit tartasz rossznak. " Nézd #24, ez egy olyan érem, aminek van két oldala, meg egy pereme is... Egyfelõl ja, nyilvánvaló, hogy a nevelés jelentékeny része az értékek közvetítése. Másik oldalról viszont az is nyilvánvaló (kellene, hogy legyen), hogy egyetlen ember sem szúrhatja el egy másik ember életét azzal, hogy tõle idegen értékrendet és gondolkodást akar ráerõszakolni. A perem meg az, hogy a hatályos törvények jelölnek ki határokat a kérdésben." ezt is jól látod. egyébként a törvények is csak eltérõ értékek versengése-legalizálása. gyakorlatilag minitársadalom a család. " 25! Nem hiszem hogy ennyire ki kellene forgatni a szavaimat, kicsit túl sokat láttál bele." azok a szavak, amiknek nincs tartalma, csak csúfítják a csendet.
szerintem meg az az éretlen aki nem tuja, hogy az 1800as években a 15 éves lányok készültek a komoly életre, anyaságra és 18-19 évesen nem játszottak, hanem családjuk volt, gyermekekkel. A huszonéves már félõ volt, hogy pártában marad.
szerintem meg az az éretlen aki elhiszi hogy az 1800as években a 15 éves lányok-fiúk nem játszottak papásmamást. meg aztán milyen barátok? ki mondja emg mit "kellene"?
A kérdező hozzászólása: A legtöbb mai 20 éves ha terhes lesz véletlenül, akkor ugyan úgy nem tudja eltartani se magát se a babát, mert tanul még, és nyilván nem akkor fog gyorsan munka után nézni amikor megtudja hogy terhes. Tehát ilyen téren sok különbség nincs.
De egy 15 évesen még nagyobb az esélye, hogy"véletlenül " terhes legyen. Másrészt azért nem mindegy, hogy egy szakma érettségi után szül vagy 8 általánossal.
Szerintem gondolt át a dolgaidat és kezd új életet... Mert ez a gondolkodásmód csak káros az emberre. Végül is 15 éves gyerek had dugjon ma' nem?Ha' mehet a genbengbe is had bass za'k meg jól a seggét, hisz magán ügy micsinál a csájjee...
Nézd Kérdezõ, a szülõknek mindegy vagy nem mindegy, de a törvényes beleegyezési korhatár felett úgyse tudnak tenni érdemben semmit - az meg Magyarországon szerencsére teljesen normálisan, életszerûen szabályozott... immár vagy 130 éve...
Nem, ez abszolut nem a gyerek magánügye. Elõször is egy gyerek még ne szexeljen. 15 évesen a többség még elég éretlen. Másrészt, egy 15 éves gyerek még nem érzi a teherbeesés súlyát. Ezt ne hasonlítsd össze egy 20 éves esetével, ott már felelõsségteljesebb(nek kéne lennie jobb esetben) az illetõ, és a következményekrõl is õ dönthet.
15 évesen nem az kéne legyen a téma, hogy szex. 1-2 évvel utána már másabb az ember lelkileg ér értelmileg, nem kapkod, nem siet, nem dicsekszik vele. Neked szerencséd van, mert figyeltek rád otthon, és te megértetted, hogy nem vízibombának van az óvszer; de ez nem általános dolog. Nem véletlenül mondják, hogy mindent a maga idejében.
dehogy, az ilyen félelem túl komplex ok mögélátása. egyszerûbb: szokásból. konformizmus. csak nem értem miért kérdezed ha te is tudod. "nem is értem a hülye szülõk miért nem hagyják a gyereküket pedofilokkal lelépni, mert miért akarják elkerülni, hogy a gyerekük meggondolatlan dolgot tegyen, amit egész életében bánni fog" tehát aki 15 évesen egy 16 évessel lefekszik, ott a 16 éves pedofil és rögtön meg is szökteti. tényleg, mindenki bánja az elsõt. és ha bánja akkor mi van? attól nem lesz értelmesebb, hogy tiltják neki. "Talán mert a legtöbb 15 éves még nagyon gyerek agyilag, és senki nem akarja hogy 15 évesen a butasága, tájékozatlansága vagy egyszerûen azért mert a "barátom nem szereti a kottont" miatt terhes legyen vagy nemi betegséget kapjon el. " újabb közhely. a legtöbb 30 éves is gyerek agyilag, csak nagy mellei vannak és pénzt keres. a védekezésnek megint nincs köze ahhoz, mikor veszti el valaki. "Annyira nem magánügy, ha a nagy felnõttségeddel teherbe esel, aztán meg a szülõk szívnak, mert neked 15 évesen már viszketett. Biztos sok értelmes, felelõs gondolkodású tinédzser van, de nem ez az átlag, a baba védekezés mellett is becsúszhat - 15 évesen te el tudtad volna tartani? Ugye hogy nem..." tehát csak azok a felnõttek szexelnek, akik +1 gyereket el tudnának tartani? gondolkozzunk már mielõtt írunk. és persze csakis vaginális behatolás szex. na mindegy az összes közhelyet nem olvasom végig. "A legtöbb mai 20 éves ha terhes lesz véletlenül, akkor ugyan úgy nem tudja eltartani se magát se a babát, mert tanul még, és nyilván nem akkor fog gyorsan munka után nézni amikor megtudja hogy terhes. Tehát ilyen téren sok különbség nincs." jól látod. de ezzel a véleményeddel egyedül fogsz maradni sokáig, a magyarok többsége nem haladó hanem maradi gondolkodású. "De egy 15 évesen még nagyobb az esélye, hogy"véletlenül " terhes legyen." a legtöbb abortusz 20-30 évesek közt történik. bumm. újabb közhely... "Mert ez a gondolkodásmód csak káros az emberre." pont a kultúrnácizmus teszi tönkre az embereket, nem az, ha szabad, boldog életet élnek. egyébként se lesz senki jobb attól, hogy álszent, se értelmesebb ha vár x évig.
Szerintem ma angyon összekeverik a gyerekek a felnõttek életét a gyerekkorral. Sokan beleugranak egy kapcsolatba, ami az esetek 80%-ban csak kaland és lefekszenek egy olyan emberrel, akit nem szertenek igazán. 13, 14 évesen a barátokra kéne figyelni, élni egy tini életét nem pedig szexelni. Szerintem. Elég éretlengondolkodásmód lenne a szülõktõl, ha mindezekeben még támogatnák is a csemetét.
"Én már most biztos vagyok benne, hogy még középiskolás korában be fogom íratni intim tornára, mert nagyon hasznos a gyakorlati rész és a szemlélet is. " "ehhez rettentõ erõs anya-lánya kapcsolat kell, amit csak bizalommal hosszú idõn át lehet kiépíteni, de az emberek még magukkal sem foglalkoznak, nemhogy másokkal. persze kívánom a legjobbakat, nem célok másra." Két dologban tévedsz: az egyik, hogy fiam van és nem lányom:) A másik, hogy annyira azért nem látom rossznak a helyzetet, hogy az emberek sem magukkal, sem másokkal ne foglalkoznának. Persze nehéz, mert idõ és pénz kérdése, de reméljük a legjobbakat.
Nem tudják kijelölni a határaikat, de ez nem nemiség függõ.
Sok férfi miért alázza, veri a nõt? Ennyire nincs gerincük?
Rossz napod volt? Mi van?
Mibõl gondolod, hogy a nõk csak "rászedni" akarják a férfiakat? Mindig a nõ dönt. Akkor is amikor hagyja magát megalázni, és akkor is, amikor kiválaszt benneteket.
Hát akármi is van, én bizony bejelentettem moderátor bácsinak, mert szerintem csak provokálod itt a népet, kérdezõ. Vagy ha tényleg ennyire félagyú vagy, hogy komolyan gondoltad a kérdést, akkor sajnállak.
Szerintem õ válaszolta a "behívjam-e a páromat a kertbõl" kèrdésnél, hogy hívja be, ne hagyja szórakozni, de még szakítson is, most meg nem érti, miért hurrogták le. Az egészbõl nem az jött le neki, hogy õ egy hisztis HP, hanem hogy a többiek hagyják magukat megalázni... :D
A kérdező hozzászólása: Nem tudom minek kell jelentgetni? Nem provokálni akartam, tényleg nem értem. Igen a kertes kérdés rúgta el a pöttyöst, ahol azt írtam, hogy ha az én párom választaná a kevés együtt töltött idõ helyett az ivást, elhagynám...erre le lettem hurrogva....csak nekem van ig3nyem a tiszteletre?
A kérdező hozzászólása: Nem hisztiznék, de szakítanék ha ez rendszeres lenne. Kivéve ha ritka, akkor nem.
Miért tegyek bármit is magamért, ha a világ hozzám idomul? Gondolta az egyszeri nõ.
Szerintem nem is tudják, hogy ezzel meg lehetne oldani, sõt, nagyobb méretû partnerrel is élvezetesebb szûken... mindkét félnek. (Kövezzetek meg, de szerintem nem is IGAZI nõ, aki nem tud rászorítani a farokra a puncijával. :) ) N
Az intim torna túl egyszerû megoldás lenne...
ne és nee..
Lehet eddig én próbálkoztam rossz helyen, de mér tág puncival nem találkoztam - szerencsére. Normálissal és szûkkel már igen :)
Akiknek nem tág a puncijuk, azok is elvárják, h a pasinak nagy farka legyen.
Ha valakinek genetikailag tágabb a puncija akár a nap 24 órájában a hét minden napján végezhetne intim tornát se lenne szûkebb a puncija!
# 7 Próbáltad? Amúgy nincs szûk meg tág punci. Jól és rosszul mûködõ hüvelyizmok vannak. És az izmok az edzéstõl rugalmasabbá válnak, ennyi a titok.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!