Találatok a következő kifejezésre: Miért mondja hogyha (29 db)

Ha sok munkára és vizsgázásra hivatkozva szakít a pasim, az csak duma? És miért mondja, hogyha majd ráér, akkor még talán lehet valami?

Pár hónapig jártunk egy sráccal, szerelmet nem vallott, de nagyon gyengéd volt és figyelmes, minden nap ? hívott, stb., csak ritkán találkoztunk. Két helyen dolgozik és most fog államvizsgázni, ezért egyik nap telefonon közölte, hogy most nem ér rá, jó volt velem, több is lehetett volna, de most legyen vége, mert nem képes ennyi mindennel foglalkozni, viszont muszáj dolgozni és diplomázni. Elmondta hogy most nem tudni mennyi ideig nem lesz köztünk semmi, de azért nem kell, hogy megszakadjon a kapcsolat, de most csak laza barátság. Aztán mondta többször, hogy hallottunk már olyat is, hogy újrakezd?dik egy kapcsolat, ki tudja, mi lesz, ha majd ráér.

Legjobb válasz: A srác nem akar tõled semmit, csak nincs annyi gerince, hogy ezt õszintén a szemedbe mondja. Attól, hogy elfoglalt még nem kell szakítani. Ha jól gondolom, akkor kb 2 hónap múlva lehet államvizsgája, emiatt nem kellene szakítani, ha szeretne, akkor meg biztosan tudna egy héten legalább 1-2 alkalommal pár órát szakítani rá, hogy találkozzatok. Az embernek arra van ideje, amire akar. Biztos, hogy ha otthon van, akkor nem egész idõ alatt tanul. Lenne rád is ideje, ha este nem a Barátok Köztöt nézné... Ennyi. Fogadd el, hogy nem szeret, néz másik srác után, mert jobbat érdemelsz!

A srác nem akar tõled semmit, csak nincs annyi gerince, hogy ezt õszintén a szemedbe mondja. Attól, hogy elfoglalt még nem kell szakítani. Ha jól gondolom, akkor kb 2 hónap múlva lehet államvizsgája, emiatt nem kellene szakítani, ha szeretne, akkor meg biztosan tudna egy héten legalább 1-2 alkalommal pár órát szakítani rá, hogy találkozzatok. Az embernek arra van ideje, amire akar. Biztos, hogy ha otthon van, akkor nem egész idõ alatt tanul. Lenne rád is ideje, ha este nem a Barátok Köztöt nézné... Ennyi. Fogadd el, hogy nem szeret, néz másik srác után, mert jobbat érdemelsz!
sztem megérthetnéd a srácot ...
Ez a srác egy bunkedli. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. S ha tényleg ennyire elfoglalt, akkor is legalább hetente 1x tudnátok talizni. Szóval ez csak kamu duma, ne dölj be neki, jah és ha késõbb esetlek bepróbálkozna nálad hajtsd el a f.nébe. Jobbat érdemelsz! Ilyenekre kár idõt pazarolni. :)

Miért mondja, hogyha más nő elveszi akkor inkább megöli?

Az egyik ismer?söm 38 éves n? elvált és most van egy kapcsolata ahol nagyon magának akarja a pasit ám a pasi a sok meló miatt alig tud vele lenni, kb hetente 2 találkozó ott alvásos dolog stb. A n?nek ez kevés és a munkahelyén a pasi a volt feleségével dolgozik. Nagyon féltékeny. Mindig olyanokat mondd, hogy mit csináljon mi lesz ha elveszi t?le, nem veheti el mert ? már az övé és meg fog ?rülni nélküle annyi kell neki s?t ha elveszi meg is öli inkább valamelyiket mert neki utána már ha nem lesz a pasi úgyis mindegy... Az ilyennel mit lehet tenni? Miért beszél ilyeneket? Bolond?

Legjobb válasz: Pszichológus...

Pszichológus...
Eléggé.
vagy szórakozik, vagy csak le akar fektetni.. komolytalan. ne foglalkozz vele
Inkább egyéjszakás kaland. Elhiszed neki, megtörténik, aztán nagyot csalódsz. Én akkor tudok hasonló lenni (sajnos) ha kicsit sokat ittam. Tehát nem feltétlen akaratos a dolog szerintem. Sárky
Azért , mert 1: Vagy leakar fektetni 2: Fogadott haverjaival 3: A saját egójának növelésére . Régebben én is hülyéskedtem ilyenekkel, de azóta rájöttem hogy ez mekkora oltári bunkóság . Azt javaslom , hogy ha elhív randira , és õ esetlen nem jön el , hazudd neki azt , hogy amugy se volt jó , mert mással voltál . Ettõl biztos bepipulna, és presztízse is nagyot esne :D


Miért mondja a miniszterelnök, hogyha valaki az Õ politikáját bírálja, az a magyarságot bírálja?

Õ azonosítja magát a magyarsággal. Hova vezet ez?

Legjobb válasz: Vagy elmezavar, vagy pártfogás, hogy õ a nép érdekeit képviseli (lsd. 32%-os) Ne is foglalkozzatok a 31%-ossal, vagy elvakult FIDESZ-es, vagy csak provokálni akarja az olvasókat... Üdv, egy PÁRTFÜGGETLEN konzervatív

Vagy elmezavar, vagy pártfogás, hogy õ a nép érdekeit képviseli (lsd. 32%-os) Ne is foglalkozzatok a 31%-ossal, vagy elvakult FIDESZ-es, vagy csak provokálni akarja az olvasókat... Üdv, egy PÁRTFÜGGETLEN konzervatív
Van olyan, aki Napoleonnal azonosítja magát, õ a magyarsággal. Hasonló eset, csak más tünetekkel.
"hogyha õket bántsuk, akkor semmi baj nincs" bántJuk... ezt így mondják magyarul. Csak úgy barátilag. Ha már a magyarság megtestesítõi szeretnénk lenni :)
Azért mondja, mert Orbán Viktor a magyarság egyetlen igaz vezetõje! ráadsul 2/3-ad van sok millió magyar ember szavazata által! Tehát a magyarság megtestesítõje! A baloldal meg internacionalista, hogyha õket bántsuk, akkor semmi baj nincs, mert megérdemlik!
"Kedves 14-es akkor rosszul csinálják, mert a kötelezettség szegések eddig mind a javára döltek el." igazat szólsz. orbán javára, és nem a magyar nép javára. (ha jól értelmezem, mert elég zagyván fogalmazol)
Utolsó, ami Orbán javára történik az a magyar nép javára is történik! Nem tudtad? Hisz Orbán Viktor magyarország miniszterlnöke! Ha õ megnyer egy csatát, akkor a nép is megnyeri azt! Csak a ballibek az ország ellen csatáznak, elhiszem, hogy fáj nektek orbán Viktor gyõzelme!
A kérdező hozzászólása: Oké.Õ azonosítja magát a magyarsággal. Azonban sose hallani ilyet más külföldi politikusoktól, akik szintén országuk legitim vezetõi, nem is akármilyen eredménnyel. /Angela Merkel, vagy a lengyel Tusk/. Azért itt valami defekt lehet lelkileg.
"Utolsó, ami Orbán javára történik az a magyar nép javára is történik! Nem tudtad?" Orbán 2011 januárja óta havi nettó félmillióval többet vihet haza az egykulcsos adó révén. Az átlagkeresetûek és az alatt keresõk jövedelme vagy nem változott, vagy csökkent. Orbán csóró egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere lett úgy, hogy közben csak a politikával foglalkozott. Ennyire vak vagy, vagy fizetnek neked a sületlenségekért, amiket ide írogatsz?
1. Akárhány gyereket vállalnék, akkor sem járnék olyan jól, mint õ, ugyanis bruttóban is a felét keresem annak, amit õ így csak borravalóként hazavisz. 2. Ha már gyurcsányozol és bajnaizol, megemlítem, hogy õk nem vették fel a miniszterelnöki fizetésüket, hanem az utolsó fillérig karitatív alapítványoknak utalták. 3. Gyurcsány és Bajnai vállalkozóként gazdagodtak meg, mint mások, akik az üzleti világban sikerre vitték. Orbán politikusként szedte meg magát és lett milliárdos. Nem ugyanaz.
"Utolsó, ami Orbán javára történik az a magyar nép javára is történik! " hogyne, amikor orbán elveszi tõled a trafikod, földed az nagyon is a te javadra történik. amikor orbán szabadságharcot vív a gazdaság ellen, ezzel ellehetetlenítve a magyar vállalkozókat az a mi javunkra történik... ne legyél ennyire naiv. "Orbán 2011 januárja óta havi nettó félmillióval többet vihet haza az egykulcsos adó révén. Az átlagkeresetûek és az alatt keresõk jövedelme vagy nem változott, vagy csökkent. " mondjuk ki: a szegények rovására. ami a nyomorgóknak szintén nem a javukra megy, hanem tõlük veszik el. "2. Ha már gyurcsányozol és bajnaizol, megemlítem, hogy õk nem vették fel a miniszterelnöki fizetésüket, hanem az utolsó fillérig karitatív alapítványoknak utalták. " igen ezt az apróságot senki se tudja. " 3. Gyurcsány és Bajnai vállalkozóként gazdagodtak meg, mint mások, akik az üzleti világban sikerre vitték. Orbán politikusként szedte meg magát és lett milliárdos. Nem ugyanaz." egyetértek, bár szerintem macungó szövegalkotási készsége tükrözi az értelmi képességeit is, így nem érdemes rá sok szót pazarolni. ezt egyébként már megfigyeltem, hogy a fidesz támogatói általában értelmileg csökkent emberek és ezt tényleg nem bántásként mondom, csak megfigyelés. "Milyen rendes, hogy beetetésként nem vette fel a fizuját. Vettek már el elég pénzt csak más forrásokból.. Sukoró féle ügyletekbõl amik végül sikerültek is. " tudtommal a sukróügyben gyurcsány ártatlannak minõsült, ráadásul meg sem történt a beruházás, az egész egy koncepciós lejáratás volt csak. pont az ilyen embereknek mint te, aki nem néz utána, csak hajtogatja a jelmondatokat. gyakorlatilag sokkal többet ártottak az országnak gazdaságilag ezzel az üggyel, mint nyertek rajta. "XDDDDDD jah, Gyurcsányon látszik is milyen zseniális ember, hogy be tud házasodni az Apró családba és KISZ-tõl kezdve a politikában segíti a cégeit. " mindeki kiszezik ész nélkül, csak nem tudja hogy ma több a kiszes a fideszben mint az mszpben. "Nézd már meg kik vannak fenn a magyar leggazdagabb listákon...??? Arra legyél kíváncsi, hogy a Gyurcsány és a Bajnai vagyona honnan van... Mert ennyi pénzt ennyi idõ alatt összehordani, elég elgondólkodtató.. Mármint nem vénecskék még.." engem nem érdekelnek az összeesküvéselméletek, felõlem midnegyik annyit lop amennyit akar, én csak azt tudom hogy több ember nyomorog 3 éve mint az eemútnyócévben.
Miért nem mutatják a közvéleménykutatások azt a sok nyomorgó embert???
A kérdező hozzászólása: Õk nincsenek megkérdezve, egyszerüen kiestek a rendszerbõl. Rájuk a Fidesz nem számít. Csak a saját maguk körére, azok ismerõseire, vállalkozóikra számítanak a felmérésekbe.Ott mindíg minden jó.Felülrõl semmi nem látszik, tehát nagyjából rendben van minden...felülrõl.
" A kérdező hozzászólása: Õk nincsenek megkérdezve, egyszerüen kiestek a rendszerbõl. Rájuk a Fidesz nem számít. Csak a saját maguk körére, azok ismerõseire, vállalkozóikra számítanak a felmérésekbe.Ott mindíg minden jó.Felülrõl semmi nem látszik, tehát nagyjából rendben van minden...felülrõl." nehogy bedõlj már ilyen hülye kérdéseknek. szerinted gazdasági jelenségeket közvéleménykutatásban mérnek? ( http://nol.hu/belfold/20120525-negymillioan_a_letminimum_ala.. )
Kedves 14-es akkor rosszul csinálják, mert a kötelezettség szegések eddig mind a javára döltek el.
de, a politikáját bírálják kedves 12es
A kérdező hozzászólása: A testmagasság már megvan.
én nem szeretnék a magayrság megtestesítõje lenni, ott van rá a miniszterlnökúr! és nagyon megfelel az elvárásoknak!
A kérdező hozzászólása: Én nem vagyok egy Leibnitz, de a 2/3, az nem 3/3.Tudtommal.
A kérdező hozzászólása: Sajnos "dejavü" érzésem kezd lenni, én mér átéltem ilyet a 1970-1980-as években.Csak akkor egypárti kommunista rendszer volt.Talán most is erre megy a játék?
Egyszerû a válasz. Egyrészt a saját magába vetett hitét erõsíti ezzel, másrészt a rajongóit hitét erõsíti meg. Gondolj csak bele milyen jó érzés lehet kimondani százezer ember elõtt, hogy te vagy az überjani, a nemzet megtestesítõje. Tuti felemelõ. Meg hát az se utolsó, hogy még jobban behülyíted vele a híveidet.
Azért a kétharmad nem az ország kétharmada volt ezt ne felejtsük el
Fõleg politikai, retorikai oka van, így jobban lehet mozgósítani az embereket a külsõ veszéllyel, támadással szemben. Másrészt viszont Orbán kormánya Magyarország legitim, demokratikusan megválasztott képviselõje, így nem lehet a kettõt szétválasztani. A baloldaliak nem mondhatják, hogy ez a kormány nem engem képvisel, mivel nem rájuk szavaztam, nincs hozzájuk semmi közöm. De még a demokrácia sem feltétel, Kádárékat is vagy például jelenleg a kínai kommunista pártot is ugyan így azonosítják az országukkal.
Jézus is egy fellengzõs volt õ azt mondta aki én bennem hisz az az Úrban hisz. Viccet félretéve biztos, hogy nem így mondta. De nyilván úgy értette, hogy minket képvisel, felhatalmazással bír.. Régen a tõrzsfönökök korában a vezetõket követte a nép és sértésnek vette, ha valaki belekötött a vezetõjübe. Majd én eldöntöm, meg a nép többsége aki veszi a fáradtságot, hogy szavazni megy, hogy ki vezeti ezt az országot.. Mi mikor bíráljuk USÁt a Franciákat vagy akárkit...??? Eddig bármivel is próbálkoztak túlzott deficit eljárás, IMF hitel, vagy kötelezettség szegés valahogy nem jött be.. Egyébként nem a politikáját bírálják, hanem a multik bankok adóját érdeksérelmeket nem szenvdehetik. De gondolom most már csak annyit mondtok fanatikus Fideszes..
mert egy cezaroman nudlijoska
A kérdező hozzászólása: Nem dõlök én be senkinek. Van az embernek egy kialakult véleménye, és a mindennapok, amit mindenki másképpen él meg. Egy azonban biztosan látható: az emberek jó részének itt most teljesen mindegy milyen kormány van hatalmon, mert nem lett jobb semmivel, mint korábban volt. Valóban sok a nagyon szegényen éldegélõ ember , és nekik vajon mi a mai Fidesz üzenete. Az amit Selmeczi Gabika belenyekeg nagy nehezen a mikrofonba, az nem üzenet, hanem visszamutogatás a korábbi dolgokra, és minden monológja azzal végzõdik: "Magyarország jobban teljesít."-ennyi az üzenet a szegényeknek.Szegények.

Miért mondja az emberek 90%-a, hogy baj, hogyha 4-5 évvel idősebb a lány?

Mondjuk F/18-L/24-25 Mi a probléma ezzel?A szerelem nincsen korhoz kötve, vagy mostanában már igen?-.-

Legjobb válasz: Az nagyobb baj, hogy elhiszel mindent amit itt hallasz.

Az nagyobb baj, hogy elhiszel mindent amit itt hallasz.
Az én férjem 24 éves na és? Sõt, 22 volt mikor összeházasodtunk. Semmit nem számít a kor, ha szeretsz valakit, és jól megvagytok. Kit érdekel? 27/N
Jó ronda lehet az a csaj, aki nem kell a tõle idõsebb pasiknak, sõt a korosztályának sem:D
A fiúk olyan szempontból érnek késõbb, hogy egy 25 éves lány általában a jövendõ gyermekei apját szeretné megtalálni, mert még 30 elõtt szülni szeretne és egy kapcsolatban a házasság/gyerek szintre eljutás azért normál esetben pár éves folyamat. Egy 18 éves fiú viszont elég kicsi valószínûséggel gondolkodik így, de még egy, a lánnyal amúgy egykorú 25 éves sem mindig. A lányok a házasságra, anyaságra érnek meg korábban.
Nincs vele semmi baj. "a fiúk késõbb érnej" Pff
Nyugodt szívvel próbálkozhatsz - szerintem. :D
nekem 1x elég volt. Bár az a szexualitásom hajnalán történt.
A kérdező hozzászólása: Akkor felesleges az aggodalom?Nyugodtan próbálkozzak idõsebb lányoknál?:)
Nem baj, csak furcsa, a társadalom nem ehhez van szokva, hanem fordítva, a fiú javára szokott lenni 5év.
Ez hülyesség a korkülönbség nem számít, ez mûködhet oda-vissza. A volt barátom egy nála 8 évvel idõsebb nõvel van most.
A kérdező hozzászólása: #4-es, én ezzel nem értek egyet.A velem egy idõs lányok nincsenek nálam 2-3 évvel érettebb szinten, nem hogy még a 2-3 évvel fiatalabbak velem egy szinten.
A kérdező hozzászólása: Hmm, a számokat a leírásban picit elírtam, de ezt remélem elnézitek :D Picit fáradt vagyok.
Nem problem csak mivel a fiúk késõbb érnek a velük egy érettségi szinten lévõ lányok általában 2-3 évvel fiatalabbak
Nem baj ;) én 19 f párom 24 l :3
Hát nekem a szomszédom egy idõsebb csajjal jár irigylem õket mivel neki van barátnõje csak kicsit furcsa de szerintem nembaj :D
A fiatal felnõttkorban van ennek a legnagyobb jelentõsége, de ha a személyiségük összepasszol, akkor a korkülönbség nem lehet akadály. Maximum hosszú távon ütközhet ki negatívan. Én 23/L vagyok, és nagyon ritkán tetszik meg valaki. A 6 éves kapcsolatomnak pár hónapja lett vége, amit elég lassan sikerült feldolgoznom, de történetesen egy õrült, okos és helyes 19 éves srácnak sikerült feledtetnie a szívfájdalmamat.

Miért mondja mindenki, hogyha egy fiú nem magas, akkor legalább legyen kigyúrva? Csajok, nektek tényleg ennyire fontos, hogy ilyen legyen a fiútok?

Én ilyen alig 50kilós girnyó vagyok, de én szeretek ilyen lenni, legalább nem kell szenvednem a túlsúllyal, bármit megehetek és bármennyit, akkor sem tudok úgysem elhízni. A hozzám hasonló vékony, pici csajok a gyengéim, de mostanság mindneki azzal jön, hogy túl sovány vagyok meg, ha nem vagyok magas, akkor legaláb legyek izmos, kondizzak. De mégis mióta lett ez a divat, miért nem tudnak úgy elfogadni, ahogy vagoyk,hát senkinek sem jönnek be az aranyos, pici fiúk már? Pár éve még lányok is mosolyogtak meg fordultak utánam most meg az a divat, hogy magas, izmos fiúja legyen még a pici lányoknak is én úgy látom. Hát már tényleg nem tud egy pici lány sem vonzódni a vékony, alacsony fiúkhoz vagy mi van?

Legjobb válasz: ez azért van, mert nincs biztonságérzete egy olyan fiú mellett aki könnyebb még nála is :D Bár nem tudom hány éves lehetsz, ha 50 kiló vagy, mert én kb általános 5.-ben voltam annyi :D

ez azért van, mert nincs biztonságérzete egy olyan fiú mellett aki könnyebb még nála is :D Bár nem tudom hány éves lehetsz, ha 50 kiló vagy, mert én kb általános 5.-ben voltam annyi :D
50 kiló? Én 55 vagyok lányként, és nem igazán jönne be olyan fiú aki könnyebb/vékonyabb nálam :D nem jönnek be az izomállatok, de azért nézzen ki valahogy egy férfi :D
A kigyúrtság nem egyenlõ az izmossággal, ezt jegyezd meg! Szerintem alap hogy egy férfi férfiasan nézzen ki, lássunk rajta egy kis erõt, nem "elfúj a szél" alkatot. Ennyi. Nem kell izomagynak lenned. Pár éve még fiatalabb voltál, persze hogy akkor más miatt és máshogy néztek rád :D
11-es...jaja, Tesók vagyunk. Le a gizdákkal! :D
szerintem egy csajban ilyen paraméterekkel maximum az anyai ösztönt ébreszted fel, az a baj.
13as!Skubizd a kérdéseket, mindjárt kíírok!)
Nekem tetszik, ha egy fiú vékony, de, ha nálam (170) alacsonyabb, az nem igazán... "hát senkinek sem jönnek be az aranyos, pici fiúk már" Szerintem sosem volt ez "divat". Viszont mindig akad olyan lány, akinek ez jön be.
A kérdező hozzászólása: "Alacsony és még girnyó is? A legrosszabb párosítás. Elég alacsony vagyok (158), így nem kihívás nálam magasabbnak lenni, de felõlem még alacsonyabb is lehet a srác, ha nincsenek önértékelési zavarai, s nem akad ki, ha egy magassarkút felvéve fölé tornyosodok. De hogy nálam vékonyabb vagy gyengébb legyen úgy, hogy én se vagyok elhízva (50-51)? Kösz, nem. Aranyos, pici fiúk? Nem valami simogatnivaló cuki-muki házi kedvencet keresek, hanem egy férfit! Egy társat! Ha egészségügyi okod van rá, akkor kezeltesd!" Elég szomorú, hogy pont egy alacsonyabb lány gondolkozik ennyire maradian. Meg mi az, hogy téged nem zavar, de aztán meg azt írod, hogy nem bírnád elviselni, ha ilyen 50kiló körüli lenne. Nem érzed az ellentmondást, látszik, hogy még magad sem tudod mit akarsz. Az ilyen csajokat a legkönnyebb elcsábítani. :D Lehet fura, de pár éve még tõlem magasabb, ilyen 172-175centi körül lány is kívánt engem, és még õ volt szomorú, amikor mondtam neki, hogy szeretném, ha csak baártok maradunk, de azok más idõk voltak vagy nem is tudom, ma meg már épp fordítva van, a csajok igényei az égben vannak, vagy mi a szösz van, de nem fekszik ez nekem mostanság. Elég szomorú, hogy az alacsony lálnyoknak sem elég már alacsony fiú... Én reméltem, hogy azért ennyire nem vagytok felszínesek. Majd, én is kilóra nézem a lányokat, az nektek hogy esne?!
Hol az ellentmondás? Azt mondtam, hogy alacsonyabb lehet, de nálam vékonyabb ne legyen! " Elég szomorú, hogy az alacsony lálnyoknak sem elég már alacsony fiú... " Mi az, hogy MÁR az alacsonyabb lányoknak sem...? Miért tán értéktelenebbnek számítok amiért alacsonyabb vagyok? Szerinted nekem kevésbé kellene válogatósnak lennem? Soha nem éreztem egy percig sem azt, hogy kevesebbet érnék csak azért, mert nem nõttem olyan nagyra, mint egy modell. Ha neked se lenne gond az önbizalmaddal, nem lenne problémád az ismerkedéssel. Egyébként is: a vékonyságodba kötöttem bele, nem a magasságodba. Azért, mert míg a magasságodról NEM tehetsz, a súlyodról viszont IGEN. Ha valaki túl vékony az ugyanolyan egészségtelen, mint ha valaki túlsúlyos, s ezért ez ellen is ugyanúgy tenni kell. - elõször is: orvos és az okok kivizságlása, - másodszor: megfelelõ étrend (tömegnövelõ), - harmadszor: sport. NEM testépítés, hanem bármi, ami megmozgat.
na figyuzzatok ti dagadt 100 kilós izomállatok. mi a francnak kell cseszegetni a kérdezõt. basszátok meg én 172cm vgyok és 55 kiló és bírom a kemény fizikai munkát amíg ti valószínüleg kifulladnátok. Konditermes izomagyúak gyertek akkor nekem almát pakolni fát vágni. megnézném én hogy hogy bírjátok, és kedves málészájú csajszik: a vékony pasik sokkal jobban bírják a kiképzést az ágyban is ja és kis ember nagy bottal jár. na ezzel van tele a tököm ha valaki rám is azt mondja hogy sovány vagyok az 55 kilómmal. akinek így nem tetszem kapja be a f...szom mert nem érdekel. Ja és kedves kérdezõ ne add fel én is egészségügyi okok miatt nem hízok de akkor is jól érzem magam és amelyik csaj elítéli lenézi a vékony pasikat kívánom hogy ne legyen boldog párkapcsolata egész életében
Alacsony és még girnyó is? A legrosszabb párosítás. Elég alacsony vagyok (158), így nem kihívás nálam magasabbnak lenni, de felõlem még alacsonyabb is lehet a srác, ha nincsenek önértékelési zavarai, s nem akad ki, ha egy magassarkút felvéve fölé tornyosodok. De hogy nálam vékonyabb vagy gyengébb legyen úgy, hogy én se vagyok elhízva (50-51)? Kösz, nem. Aranyos, pici fiúk? Nem valami simogatnivaló cuki-muki házi kedvencet keresek, hanem egy férfit! Egy társat! Ha egészségügyi okod van rá, akkor kezeltesd!
4es, de dúrva!!!én is 190/95 vok!Nem hittem, h van vki pont ilyen:) lehet megvan az elveszett féltestvérem?
8-as, én vagyok a te pasid 190/95
4es, de dúrva!!!én is 190/95 vok!Nem hittem, h van vki pont ilyen:) lehet megvan az elveszett féltestvérem?
Hát akkor minek jöttél ide? Hogy meggyõzz minket? bocsi, de akinek a testesebb pasik tetszettek, az észérveidtõl sem fognak nekik mások tetszeni. Szóval felesleges. Akkor maradj ilyen, remélem találsz egy jó kis lányt, csak akkor ne rinyálj ha már eldöntötted hogy ilyen leszel. Mindenkinek az tetszik, aki....
ez pont olyan, hogy neked miért nem tetszik az, ha a lány 190 centi és 130 kiló?
A kérdező hozzászólása: De már ti is ezzel jöttök, amúgy meg mondomk, hogy nem tudok hízni, ez kb. olyan, mintha egy 100kilós haveormnak mondanám hogy fogyjon le, mission impossible. Nem magyarázkodom tovább egészségügyi okok miatt nem tudok hízni, legyen annyi elég. Másrészg meg alapból szeretném, ha a lányok így fogadnának el és nem valami nagy tömegû törpeként. Hányok azoktól. Azt mondom hogy úgy 5-6kiló még rám férne, de csak izomban, de több semmiképp sem kéne, viszont mivel ezt úgysem tudom megvalósítani így ezzel kell gazdálkodnom, fogadjank már el így a csajok. :D Most én sem várom el, egy 60kilós lánytól, hogy fogyjon le, ha nekem úgyis megtetszik, na értitek. :D
190 cm vagyok és 95 kg. De nem hájból, viszont izmos sem vagyok, vastag csontozatú, hulla komolyan.
szereted a focit haver?akk üsd be a gugliba h Xherdan Shaqiri, és megtudod h milyen lennél kigyurva...inkább szedj fel pár kilót
"akinek így nem tetszem kapja be a f...szom mert nem érdekel." Na pont az nem fogja bekapni! ;)

Miért mondja mindenki, hogyha nem veszek tudomást a nőkről, akkor majd jönnek barátnőnek?

Miért mondja mindenki, hogyha szarok a n?k fejére, akkor majd jönnek barátn?nek? Egyszer?en nem igaz! Oké, legközelebb ha bemegyek egy buliba, elkiáltom magam "minden n? le van szarva!" akkor mind sorbaáll értem? Nem beszélek senkivel, semmi, majd jön, nem? Magyarázza el valaki...

Legjobb válasz: Ezt már csak azok mondják, akik tanácstalanok. Egy kapcsolat megalakulásához mind2 félnek tenni kell..

Ezt már csak azok mondják, akik tanácstalanok. Egy kapcsolat megalakulásához mind2 félnek tenni kell..
Na ez nem egészen így van... Életem Szerelmére úgy találtam rá, hogy nem is kerestem. A "nem veszek tudomást" dumát ne úgy értsd, hogy nem szólsz a nõkhöz, hanem hogy nem csajozós dumával mész oda...
sajnos ez csak akkor mûködik ha jól nézel ki, ha nem akkor csak szívességet teszel a nõknek azzal hogy leszarod õket
jelenlegi barátnõmmel úgy jöttem össze, hogy két és fél évig küzdöttem érte, mindig mellette voltam, õ persze csak legjobb barátként tekintett rám, de azért végig tudta mik a szándékaim. Aztán besokalltam, azt mondtam na most már elég, többször már nem csinálok magamból hülyét, nem leszek a játékszere, és elegem lett belõle, facerõl is letiltottam, látni se akartam többé. Ezután pontosan 16 nappal összejöttünk, és azóta is boldogok vagyunk együtt. Ezek után én meg vagyok róla gyõzõdve, hogy van igazság a dologban.
Az ember jobb szereti az olyat, amit nehezebben ér el, ezt azért tapasztalhatjuk. Ha egy lányra ráfeszülsz, az neki csak "játék", kell a fenének, ha már meg is van. Viszont ha nem törõdsz vele, elérhetetlennek tûnsz, vagy legalábbis nehezebben kaphatónak, ami csábítóbbá tesz Téged. De ettõl még nem lesz az emberbõl, púposból fehér herceg. :) ) De azért ez nem csak a nõkre irányul, ez általános emberi tulajdonság, a fentiek. Semmi lealacsonyítás, mielõtt félre értené bárki is.
valakinél mûködik, valakinél nem mivel alapból lesz.rom a pasikat így csak õk jönnek hozzám beszélgetni én sose, ezért ha a pasi is lesz.r és nem kezdeményez, akkor semmi esélye mert nekem nem fog feltûnni vagy úgy érzem nem jövök be neki és akkor nem égetem magam :D de biztos van olyan csaj aki akkor kezd el teperni ha keresztülnéznek rajta
Mert ez az igazság. amúgy meg nem kiabálgatni kell a buliban, hanem úgy kell viselkedni. A [email protected]ás nem azt jelenti hogy szóba se állsz velük, hanem hogy nem nyalod a talpukat és nem loholsz folyamatosan a nyomukban. De ennyi ésszel inkább ne csajozz!
Ostoba hulladék tanács. Én le se szarok magamon kívül senkit, és megnyugodhatsz, soha nem is volt nõm. Lehetett volna, , nyitottak felém azért, de nem foglalkoztam velük. EZt ne úgy értsd, hogy "szia, bassz meg" volt a nyitás szövege felém, csak úgy érdeklõdtek irántam, de én nem foglalkoztam velük. Egyszerüen ha nem vagy partner, akkor nem lesz sose senkid. Ha nem közeledsz hozzájuk, akkor õk sem fognak. Néha, ritkán van egykettõ aki kezdeményezõsebb, azokat nem érdemes elszaljtani, ha tetszik is, de a többsége bamba bírka, elvárják , hogy a férfi kezdeményezzen , sajnos ez van. Enm tudsz ezellen a jelenség ellen mit tenni. De az a duma viszont igaz, hogy ha nem keresel konkrétan, nem is foglalkozól a párkeresés gondolatával, és amikor nem számítasz rá, akkor lesz ott majd valahol egy olyan tündérke, akit neked szánt a sors. Más kérdés, hogy megragadod e a lehetõséget, vagy azt is kihagyva marad az örök magány.
újabb ember ki nem érti a lényeget!

Miért mondja egy lány, hogy szexelhetnéke van, hogyha utána áthívom és nem jön?

Legjobb válasz: Mert a nõk nem õszinték, sose azt mondják, amit akarnak.

Mert a nõk nem õszinték, sose azt mondják, amit akarnak.
Lehet hogy nem veled van szexelhetnéke
Dugna, csak nem veled. nem tudom mit kell ezen hõbölögni
A kérdező hozzászólása: :D:D:D
A kérdező hozzászólása: ebben biztos vagyok:D
Ha azt mondta volna hogy pizzaehetnéke van, és nemet mondott volna arra hogy áthívod magadhoz pizzázni, azon is kiakadtál volna?:D Ha azt mondanám valakinek pl neten hogy szexelhetnékem van, az nem feltétlen jelentené azt hogy pont vele:)
Egyik lány ismerösömmel megjátszom ezt. Beszélgetés közben megmondom hogy "Jaj de jól lenne már egy jót dugni!", és ha ezen felkapja a vizet hogy "Hogy mondhatsz ilyet?" akkor majd megkérdezem hogy mi a baj? Ez csak egy kijelentés volt... Egyébként az ábra szerintem az, hogy hiánya van de veled "csak barát" akar lenni, elmondja neked gondját baját, neked az a dolgod hogy hallgasd meg lelkizz vele, segits neki túljutni a problémáin aztán pedig húzd le magad a klotyón egy "köszi"-vel... Tudja jól minden nõ hogy egy ilyen elszólásra a férfi hogy be tud lelkesülni, és mégis "nem értik" hogy ebben mi a sértõ? Nem kellene húzni az ember agyát fölöslegesen, föleg ha a barátodnak vallja magát. Annyit akart csak tudni egyébként a leányzó hogy te megdugnád-e. Mivel kiderült hogy nagyon szivesen megtennéd, ezzel növelted egy kicsit az önbecsülését de semmi többet nem akar tõled.
Ennél rosszabb, amikor azt írja neten, hogy menjek át hozzá dugni, aztán meg lemondja hirtelen. :D
Vége lemaradt: csak valakinek el akarta mondani az állapotát, anélkül hogy megoldást vár rá. Ha csak úgy mondod valakinek hogy hú de éhes vagyok, akkor nem az jár a fejedben, hogy csinálj nekem valami kaját most azonnal, csak spontán közölsz egy tényt. Mi olyan érthetetlen ezen? Nem értem:D
lehet hogy az egyik spanodra viszket neki és azt várja hogy majd továbbadod neki a hirt
sima "csicska vagy-e" tesztbõl szoktak ilyesmit mondani, irkálni a csajok. szerintem erre a jó válasz az lett volna, ha lazán nyugtázod-pl örülök neki-vagy annyit írsz rá, hogy akkor vakard meg mosoly, de nem mész bele abba, hogy téged egy ilyen kis könnyelmû csapdával, irányítása alá vonhat, irányíthat. nem irányíthat, és nem õ mondja meg, hogy mikor lesz dugás. szóval miután lekezelted a csapdát, lassan rátérsz arra, hogy felmész hozzá ekkor és ekkor. persze ez a verzió csak akkor áll, ha még nem volt köztetek dugás.
Itt olyan emberek vannak (velem együtt), akik csak okosakat tudnak mondani :D
A kérdező hozzászólása: jó mindegy, igaziból nem érdekel, csak kíváncsi voltam hátha vki tud vmi okosat mondani:D
A kérdező hozzászólása: Hát de most akkor ne szórakozzon már...
A kérdező hozzászólása: Lehetséges, de nem vagyok a barátnõje, hogy ilyeneket mondjon..
XD
Az ilyen nõk hogy idegesítenek!
ne foglalkozz vele
A kérdező hozzászólása: Értem én, csak nem tudom ilyenkor mi játszódhat le a fejében..
Ilyenkor ûr van benne, max. a Csillagok háborúja mehet...
Az, hogy szexelhetnéke van, de nem jösz be neki. Mit nem lehet ezen érteni? Meg mi ebben az annyira sértõ?
17-es tévedsz. Nem kell ahhoz ilyen szar trükkökhöz folyamodnunk, hogy megtudjuk megdugna-e minket valaki. E tény felismeréséhez nem kell nagy tudomány. Van olyan fiú ismerõsöm akivel nem tabu a szexrõl beszélni. Sõt beszélni róla senkivel sem tabu. Ha valamelyik férfi ismerõsöm beszólna hogy de jó lenne már egyet dugni, nem borulnék ki tõle. Megkérdezném max hogy mi akadályozza és sok sikert kívánnék neki a mi elõbbi kielégítõ aktushoz. Nem minden nõ vesz magára mindent, ha meg magamra is venném elvetélt próbálkozásnak értékelném. Ennyi. Nem ügy. 10 pasiból 9 lefeküdne velem ha minden körülmény adott lenne. Ha mindenbõl problémát csinálnék, akkor már csak lány haverjaim lennének.

Az miért történik, hogyha az ember valami kínosat, vagy oda nem illőt lát, de nem ő teszi vagy mondja, mégis az "ő feje ég"?

Szeirntem ilyen már mindenkivel el?fordult,munkahelyen kolléga,a buszon egy idegen,vagy tvben esetleg valaki idiótán viselkedik,és én érzem magam kellemetlenül cska attól hogy szem vagy fültanuja vagyok egy kínos szituációnak.

Legjobb válasz: Nem tudom mért van, de nekem is szokott lenni:)

Nem tudom mért van, de nekem is szokott lenni:)
Valamennyire önkéntelenül is belefolyik, beleérzi magát a részt vevõk helyzetébe. Ha azt gondolnád, hogy az õ baja, nem lenne ilyen.

Miért mondja valaki, hogyha keveset eszem, lelassul az anyagcserém, és nem tudok fogyni?

én b?ven 500 kcal alatt ettem, és mégis fogytam. hülyeség volt és nem ajánlom senkinek, de nem azért, mert nem lehet vele fogyni.

Legjobb válasz: vki=mki

A kérdező hozzászólása: vki=mki
Azért mert ha elgondolkozol józan paraszti ésszel akkor mi történik ha keveset eszel?? A szervezeted nagyon nagyon jól tudja, hogy milyen tápanyagot kap. Ennek okán talán az is nyilvánvaló, hogyha megvonod a tápanyagot /a diétában nem vonod meg azért eszel 8x egy nap, a keveset eszem nálam = koplalás/, tehát koplalsz, akkor a szervezted egy idõ után már nem fogja "ideiglenes energiakészletkén" felhasználni a bevitt tápanyagot, hanem raktározni kezd, mert érzi, hogy hoppá nincs tápanyag, na akkor raktározunk. A diétával az a cél, hogy megadod a tápanyagokat, és rákényszeríted a testmozgás és a diéta révén a tested, hogy a bevitt tápanyagot haszálja és vegyen el úgymond egy kicsit a zsírból is, és ez a sok kicsi adja majd ki a fogyás mértékét, a zsírvesztést. Bocs ennél dedósabban nem tudom leírni. Viszont azért mert Te"fogytál" 500 kcal-tól az nem mérvadó, egy mert a fogyás, azaz az érdemi zsírvesztés, és a leépítem a húst a zsírpárnáim alól és marad a háj, bár vékonyabb vagyok- dolog között óriási különbségek vannak. Az alap, a létfenntartáshoz való eneriga egy napra átlag 1800 kcal, teghát 1000 kcal-tól is veszthetsz zsírt, de ahhoz edzeni kell, súlyzós és aerob egyszerre. Nyilván ha irodában ülsz pl egész nap és hazamész aludni akokr elég nyilvánvaló hogy elég 500 kcal is, míg ha pl fizikai melót végzel, és még edzel is heti 4x vérpisáltatóan, plussz minden reggel aerob, akkor gondolom mondanom sem kell hogy az 500 kcaltól izmot is veszítesz, sõt le is gyengülhet, és edzeni sem tudsz rendesen, vagyis tudsz, csak az nem edzés, és ott már pl 1500 kcal-tól is fogysz rendesen. Én tömegnöveléskor 5000 kcalt eszem és még akkor sem hízok pedig hízékony vagyok, nem véletlen heti 4x 1, 5 óra súlyzós edzés, plussz fizikai melót végzek. REmélem kielégitõ választ adtam sok sikert mindenhez Krisz
MERT NEM TUDSZ WC-ZNI OLYAN SÛRÛN, mert nincs mit kitenni a wc-be
1. ha rendszeresen eszel kisebb adagokat, az emésztörendszered folyamatosan dolgozik. 2. egyenletes lesz az inzulintermelés ezáltal a vércukorszinted. 3. ha ritkán eszel akkor a vércukrod felugrik majd hirtelen leesik a szervezet ilyenkor átáll raktározásra. Ilyenkor gyenge és fáradékony vagy és rosszkedvû és hajlamos sok betegségre. 4. a test elöször az izomzatot bontja mert sok energiába kerül a fenntartása ezáltal minimumra törekszik. Amikor elért egy bizonyos határt ez kb. az az izomtömeg amit fejlõdõ korodig elérsz. Ezután kezdi csak a zsírt is bontani persze megfelelõ mozgás melllett, ami 500kcal elég kivitelezhetetlen. Amit ezzel elérsz hogy elveszted a hasznos izomzatod nagyrészét, valamennyi zsírt mellé. A tápanyag és nyomelem hiány miatt az egész tested leépül, a böröd elveszti rugalmasságát egészséges fényét. Tehát semmi jót nem várhatsz a koplalástól.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!