Találatok a következő kifejezésre: Miért mondja hogy majd (17 db)

Miért nem akarnak a szüleim lovat venni? Anyagi helyzetben jól állunk lovagolok mióta az eszemet tudom de a szüleim legalábbis az anyukám azt mondja hogy majd ha felnőtt leszek veszek magamnak hogyan vegyem rá őket hogy megvegyék?

A szerszámok meg ilyenek már megvannak csak a lovat kéne megvenniük

Legjobb válasz: én is egész gyerekkoromban rinyáltam egy lóért, nekem is ezt mondták, pedig pénz lett volna rá. aztán felnõttem, dolgoztam keményen és vettem magamnak. szóval ha igazán akarod, egyszer majd lesz. majd veszel magadnak. csak ki kell várni.

én is egész gyerekkoromban rinyáltam egy lóért, nekem is ezt mondták, pedig pénz lett volna rá. aztán felnõttem, dolgoztam keményen és vettem magamnak. szóval ha igazán akarod, egyszer majd lesz. majd veszel magadnak. csak ki kell várni.
Hûha! Kívánom, legyen ez a legnagyobb gondod!
Lehet, ha lenne lovatok, már nem állnátok olyan jól. Az, hogy tudják fizetni a lovagoltatásod és a jó körü lményeket, még nem jelenti azt, hogy egy ló eltartását is tudnák. Heti hányszor jársz loviba?
Höhh xD elõször ló és aztán szerszám :D Amúgy valszeg, mert anyukád tisztába van a te felelõsség érzeteddel és azzal mennyit kell még érned egy ilyen nagy dologhoz. Mert a saját ló nem olyan mint egy iskola ló amikre csak felül az ember, lovagol és [email protected] a karámba/istállóba. Azzal foglalkozni kell, idõt kell rá szánni, fejleszteni kell a tudását...stb. Valsózínûleg anyukád fontosabbnak tartja a tanulmányaidat. Nem akarja, hogy egy ló elvegye az eszedet. Mert kint kell lenni nála minden délután. Ha esik ha fúj. Lehet, hogy anyukádéknak sincs kedvük minden téli, jeges napon az utakat járni veled. Vedd figyelembe, hogy ha lenne egy saját lovad akkor az az õ felelõsségük is lenne. Mert innentõl kezdve nem egy hétvégi szórakozásról van szó.
Szerintem dobd el magad a földre hátra, forogj körbe, és ordítsd, hogy lovat akarsz. Hátha bejön. Legyél türelmes, lehet, hogy sokáig kell csinálni.
én 20 évesen vettem meg életem elsõ póniját, a szüleim csak 2 havi bértartás kifizetését állták a többi az én gondom volt
A kérdező hozzászólása: *felelõsség
A kérdező hozzászólása: tudom hogy nagy feelõsség de úgy érzem készen állok rá hiszen lovagoltam meg mindent csináltam körülötte és ha lesz munkám átveszem a szüleimtõl a ló tartását
"Anyu, veszel nekem egy pónit?"
A kérdező hozzászólása: mivel tanuló vagyok
A ló nagy felelõsség egy gyereknek.Gondolj arra hogy nem csak a lovat kell megvenni, hanem ezt élete vévéig gondozni kell, és fizetni a lovardának a tartást.
Miért nem veszed meg te?
Szia.:) Nem olvastam végig, de a hely meg van rá? Vagy bértartásban lenne? Ha ezek mind ki vannak pipálva, akkor hajrá. Az ilyen idegeneknek ne nagyon higgy, szerintem csak a 80% irigy, mert van aki megteheti. (Akinek nem inge, ne vegye magára) És a szüleidnek úgy mond, hogy segítesz megvenni is, gondozod is, stb. Csak arra figyelj, hogy azért egy lónak vannak "elvárásai". Mindennap ki kell menj hozzá, lemozgatni akár játszani vele.

Barátom a kapcsolatunk elején az exével csalt meg és tette neki az eszét, majd miután az exe elárulta nekem, h mi történt köztük azóta gyűlüli az exét, szóba se áll vele! Miért? Miért mondja hogy már látja milyen nő is az valójába?

Legjobb válasz: Valószínû azért is, mert ugye õ kapcsolatban votl már veled, és a csajnak meg csak egy dugás kellett, és nem is akart többet és rájött hogy neki bõven elég ha idõnként kielégítik.....

Valószínû azért is, mert ugye õ kapcsolatban votl már veled, és a csajnak meg csak egy dugás kellett, és nem is akart többet és rájött hogy neki bõven elég ha idõnként kielégítik.....
Szerintem azért haragszik rá, mert nem tetszik neki, hogy lebuktatta õt nálad és gondolom így a legkönnyebb, hogy mérgében az exét próbálja besározni.
jaja te meg bedölsz neki!
Mert lebuktatta és rájött, hogy az ex valószinûleg már nem szereti Õt ha ilyet tett vele.De egyébként mért izgat ez téged?hogy utálja?Addig jó:) Lehet még érez vaalamit iránta és így akarja leplezni pl a sértett büszkeségét.
Általában nem az exe szokott elárulni dolgokat, hanem a txt. Bocs, ez kellett...
A kérdező hozzászólása: igen elég érdekes h aznap délelõtt még beszélgetett vele, amikor meg este közöltem, h tudok mindent, akkor meg már rögtön nem!onnantól nem is keresi
nem csak a nõ rossz, az ex, hanem a pasid is, szal mer lebuktatta azért gyûlöli, mert ha lefeküdt vele a csaj, akkor elvárta volna tõle h legalább nem buktatja le, hisz ugyanolyan ludas volt a csaj is de amúgy szégyellje magát a pasid, vagy volt pasid, hogy a saját hibáiért nem tudja vállalni a felelõsséget, és még õ utál másokat, ha az igazság kiderül a csaj legalább õszinte volt lehet az ex nem is tudott róla, h neki van másik barátnõje
es te meg egyutt vagy vele? Neked bele fer a parkapcsolatba a megcsalas??? Sajnallak, mert igy csak kihasznalnak... 23F
nagyon alulértékelheted magad, ha együtt vagy egy olyan bunkóval, aki nem csak h megcsal, de még ócsárolja is azt a lányt akivel együtt volt. dobd ki mire vársz még????
mert tipikus döntésképtelen kislány vagy legyél érettebb és akkor tudni fogod a választ
Majd akkor dönt, ha a férfi végre elszánta magát és megkérdezi õt..Nem kell mindjárt fikázni a kérdezõt! Én is így vagyok sajnos egy férfivel...Lázba hoz, de még se.Nagyon tud hiányozni...Szerintem több idõt kellene együtt töltenetek!!!
Ismerõs a helyzet. o.O
nálam egy ilyenbõl született egy nagyon szép barátságom. próbáld meg tisztázni önmagaddal, õszintén, hogy milyen szerepet tölt be az életedben az illetõ, vagy milyet szeretnél, hogy betöltsön.

Miért nem tud várni anyám? Mondta este fél 9-kor, hogy mosogassak el. Mire én, hogy ok, majd holnap délelőtt. De ő nem tud vele várni, ezért inkább elkezdte 9-kor. Mire mondom neki, hogy majd holnap megcsinálom, elkezdni, hogy úgyse csinálod meg.

Legjobb válasz: 3. Gondolom az anyja már ismeri a gyerekét és tudja, hogy úgyse csinálja meg azért kezdet õ bele. El kéne venni tõled a gépet két hétre és akkor lehet, hogy többet segítenél a házimunkába, meg nem azt mondanád, hogy majd ekkor majd akkor, hanem megcsinálnád azonnal.

3. Gondolom az anyja már ismeri a gyerekét és tudja, hogy úgyse csinálja meg azért kezdet õ bele. El kéne venni tõled a gépet két hétre és akkor lehet, hogy többet segítenél a házimunkába, meg nem azt mondanád, hogy majd ekkor majd akkor, hanem megcsinálnád azonnal.
Ez a "holnap majd elmosogatok" olyan duma volt, hogy "majd... valamikor...", ezért nem várt anyukád.
És neked milyen fontosabb dolgod volt fél 9 és 9 között? A facebook-ot nézted, vagy chat-eltél a neten ismerõsökkel, ami természetesen nem várhat?
Tudod miért nem várt anyád holnap délelõttig, amíg kivergõdsz az ágyból? Megmondom neked: ugyanis baromi rossz belépni reggel egy mosatlannal teli konyhába, ami nem hogy büdös, még baromira el is veszi az ember kedvét az egész naptól. Ilyen hangulatban reggelit csinálni (és mivel ugye, mert minden piszkos) és elõkészíteni az ebédet amíg õnaccsága (te) kivánszorogsz segíteni végre, képtelenség. Jól mondta itt valaki: gép el két hétre és megtanulod egybõl hogy segíteni bizony KELL! És ezt mondom a húszas éveim elején, hogy nehogy azt mondhasd hogy valami házsártos anyukát hallottál. A kötelességtudatot korán meg kell tanulni.
Ha ott kellett volna aludnod, orrod alatt a mosatlan edények illatával, te is rájönnél, miért nem várt az anyukád.
Mi az belehaltál volna? Este fél 9 még nem olyan késõ, nálunk van hogy este 11-kor mosogat el valaki. (6-an lakunk együtt)
Belehaltál volna ha még lefekvés elõtt elmosogatsz? Én se szeretem ha estére ott marad a mosatlan, fõleg ilyen melegben, mert ha olyan volt a kaja akkor reggelre még büdös is lenne a mosatlan.
Te egy rohadt LUSTA ember vagy. És rohadt hülye is, hogy anyádra haragszol a saját lustaságod miatt!
Én csak azt nem értem, hogy ha mondtad, hogy holnap délelõtt mosogatnál el, akkor miért nem kifogásolta ezt, ha egyszer nem tetszett neki? Elmondhatta volna, mint amit az elsõ válaszoló, hogy még ma kéne, mert megbüdösödik és a reggelihez is kell a hely stb stb. Ezt te nyilván megértetted volna, és döntötök, hogy te elmosogatsz ma este, vagy õ mosogat vagy mi lesz. Mindenesetre én azt javaslom, hogy ezután a munkákhoz kérj határidõt. Ha megkér anya, hogy mosogass el, kérdezz vissza, hogy jó, de mikorra? Erre õ mondhatja, hogy ma 10-ig, és akkor ebben megegyeztek. Nem kell idegeskednie, hogy mikor csinálod meg, 10-kor megnézi, ha kész, jó, ha nem, kifogást nyújt be.
Ebben a melegben reggelre megbüdösödtek volna az edények, gondolom anyukád ismer téged, nem akart vitatkozni, inkább megcsinlálta õ maga.
Nincs annál szebb mikor reggel a koszos konyhára kell kimenni, nyilván nem a kérdezõ csinál reggelit. Amig kiirta a kérdsédst simán elmosogathatott volna.
Anyád helyébe kb. 1 hétig nem mosogatnék rád, nem csinálnék neked reggelit, kend meg magadnak azt a kenyeret, fõzz magadnak valamit. Talán utána értékelnéd, hogy neked CSAK mosogatnod kellene, de még azt sem akarod, lerázod anyádat azzal a dumával, hogy "majd holnap".
Biztos sokszor csalódott már benned, ezért is mondta, hogy úgyse csinálod meg. Nekem a volt férjem volt ilyen, szinte semmit nem csinált itthon, már csak annyit kértem, legalább a szemetet vigye ki, mert amikor én közlekedem, nálam mindig van két gyerek + a velük járó málha. Na meg ennyit mégis meg tudna csinálni, ha már ingyen szállása volt ingyen kajával. Mindig mondta a gép mögül, hogy mindjárt, mindjárt... ha vártam rá, akkor még 2 nap múlva is ott tornyosult a szemét. Szóval szerintem nem az a kérdés, hogy anyukád miért nem tud várni, hanem az, hogy neked mi olyan baromi fontos, hogy pár perc alatt nem tudsz elmosogatni.
Én nem értem miért kell a kérdezõt szidni? Ha zokni hajtogatásról lenne szó akkor mit mondanátok? A tiszta zokni bepenészedik ha ott marad? Tudom, most le leszek pontozva de míg nem ismerünk egyéb történetet és részleteket nem kéne így megítélni a "lusta, trehány, lázadó, tinédzser" kérdezõt
Ha zoknihajtogatásrl lenne szó akkor is azt mondanánk hogy emelje fel a fenekét a gép elõl 10 percre és tegye el a zoknikat, csak a lusta emberek mondanak olyat hogy majd holnap.
Én nem vagyok felnõtt, sem anyuka még, de borzalmasan idegesítõ dolog az, hogy egy pár perces munkát ennyire elhalasztanak emberek. Halálom, mikor párom apja is mindent beb*asz a mosogatóba és ott hagyja délután ötig is akár (abéd cuccal együtt, amiben fõzött és evett is), és akkor áll neki mosogatni. (persze, amikor itt vagyok el kell mosogassak utána mindent, mert akkor meg morog, ha nincs rend...)
Értelek én, de anyádat egy kicsit jobban. Már rég rájöttem, hogy semmi-semmi értelme halogatni azt, amit úgyis meg fogsz tenni. Bármilyen kérdésben!

Miért mondja azt, hogy majd felhív, de utána mégsem hív?

Az egyik barátn?m szokása: tény, hogy munkaid? alatt hívom néha (a saját kozmetikája, ? a f?nök) és olyankor el?fordul hogy vannak nála vendégek. Persze tudomásul veszem hogy nem ér rá, de azért hívom mert valamit akarok neki mondani... Aztán mindig azt mondja, hogy majd visszahívlak. És aztán hetekig nem hív. És mindig ez van, soha sem hív vissza. Miért ilyen? Ez lerázás vagy csak feledékeny?

Legjobb válasz: lerázás is lehet, de szórakozottság is. Hívd egyszer munkaidõ után, vagy küldj SMS-t, vagy keresd fel személyesen. ÉRdemes végérejárnod, hogy A, le akar-e rázni; B, kimész a fejébõl, mert nem vagy elég fontos neki; C, van valami probléma az életében, amit szégyell, és nem engedi magához közel, aki segíteni akar; D, bármi egyéb Lényeg, hogy tudd elfogadni, ha le akar rázni, és akkor hagyd õt. Keress más barátságokat, aztán majd visszatér, ha akar.

lerázás is lehet, de szórakozottság is. Hívd egyszer munkaidõ után, vagy küldj SMS-t, vagy keresd fel személyesen. ÉRdemes végérejárnod, hogy A, le akar-e rázni; B, kimész a fejébõl, mert nem vagy elég fontos neki; C, van valami probléma az életében, amit szégyell, és nem engedi magához közel, aki segíteni akar; D, bármi egyéb Lényeg, hogy tudd elfogadni, ha le akar rázni, és akkor hagyd õt. Keress más barátságokat, aztán majd visszatér, ha akar.
szerintem egyértelmûen lerázás.
velem is szoktak így szórakozni lehet hogy leráz, de csekély esélyt adok annak is hogy feledékeny
Egyértelmû, hogy le akar ràzni, szerintem. Annyira nem lehet valaki feledékeny, ha fontos valaki neki, hogy visszahivja.
Nõs a pasi?
nem tarja fontosnak bármi legyen az, amit mondani akarsz ergo nem tart téged fontosnak.

Miért mondja azt a család, hogy rosszul döntöttünk és majd "rossz vége lesz"? Miért nem értik meg, hogy ez nekünk így jó?

4 gyerekünk van. Nem így terveztük, de így jött össze. A férjem jól keres, én is jó pénzt kapok mivel korábban dolgoztam meg a gyerekek között is. Most úgy döntöttünk, hogy építkezni fogunk, ezért én nem megyek vissza dolgozni az építkezés végéig, vagyis úgy 1-1,5 évet anyaságin lennék. Ráadásul a férjemet váratlanul előléptették, ez sok túlórával és tanfolyammal jár, semmit nem tud segíteni a gyerekek körül és a háztartásban. A barátok, rokonok szerint ez nagyon rossz döntés, biztos elválunk én meg egyedül maradok a 4 gyerekkel és segélyért kell kuncsorogni meg hasonlók. Nem vagyunk hülyék, ismerjük a kockázatokat, igyekszünk is bebiztosítani magunkat. Ti mit gondoltok? Tényleg olyan érthetetlen, hogy nekünk ez így most sokkal könnyebb lenne és ezt tartjuk a legjobb megoldásnak?

Legjobb válasz: Az elsõhöz vegyük hozzá, hogy az építkezés is egy tipikus kapcsolat buktató. Nézd, csináljátok ahogy nektek jó. Ha minden tanácsot megfogadtok mindenkitõl, akkor a végén nem is lesz életetek, csak a rokonság fog zsinóron rángatni. Valóban megvannak a helyzet veszélyei, de ha elõrébb akartok jutni, akkor néha be kell vállalni nehéz szitukat is.

Az elsõhöz vegyük hozzá, hogy az építkezés is egy tipikus kapcsolat buktató. Nézd, csináljátok ahogy nektek jó. Ha minden tanácsot megfogadtok mindenkitõl, akkor a végén nem is lesz életetek, csak a rokonság fog zsinóron rángatni. Valóban megvannak a helyzet veszélyei, de ha elõrébb akartok jutni, akkor néha be kell vállalni nehéz szitukat is.
Az igaz, hogy sok kapcsolat megy rá, ha az egyik fél alig van otthon és nem segít (vagy nem tud) a gyerekekkel!
Nézd én sem láttam eddig túl sok házasságot ami túlélt egy építkezést......õszintén a sok pénz és energia amit belefektettek túl nagy a várható haszonhoz viszonyítva. Minden ami most van, jó kapcsolat, jó állás, megfelelõanyagi helyzet PILLANATNYI állapot SAJNOS.Persze én drukkolok nektek. Nem vagyok a helyedben, de inkább keresnék egy megfelelõ méretû házat és egyszerûbb lenne a folytatás. Mint anyagilag, mint energetikailag.De persze ez a Ti életetek és biztosan jól felmértetek minde téyezõt.
Szerintem kevés kapcsolat éli túl azt normálisan, ahol az egyik fél függõ helyzetbe kerül sokáig. Erõs kapcsolatnak kell lennie, akkor sikerülhet. De ha valamelyikõtök bizonytalan akár egy kicsit is, akkor fennál az esélye, hogy ilyen nagy mepróbáltatásokra rámehet a kapcsolat.
Én örülnék ha építkezhetnénk, de sajnos nem engedhetjük meg magunknak. Sok irigy kutya! Ne hallgass senkire! Ha boldogok vagytok, márpedig négy gyerek után azt gondolom igen, akkor mindent bele! Legyetek boldogok sokáig!

A férjem este önként vállalja az egyik gyerekünk altatását, majd ott felejti magát, elalszik, ha később szólok, hogy jöjjön át hozzám, akkor bosszúsan mondja, hogy ő nem mászkál éjszaka, miért csinálja ezt?

Valami nagyon nagy probléma van úgy érzem,nem megcsalás,de abszolult kihűlt közöttünk minden. Vagy egyáltalán nem is közelít,vagy 3 havonta egyszer. Ha én néha szóvá teszem ezt,akkor hümmög rá... Én nem bírok így élni,így telnek a fiatal éveim. Hónapok óta nem voltunk együtt "úgy",két gyerekünk van,rettenetesen egyedül érzem magam. Ha beszélgetni próbálok az egyéb problémáinkról (munkanélküli lett),akkor indulatosan hárít,támad.

Legjobb válasz: Valószinûleg a legnagyobb problémája, hogy munkanélküli, és ez minden egyében felülemelkedik. Valahogy vedd rá, hogy beszéljétek meg a gondokat. Nagyon sok türelem és szeretet kell hozzá, ha helyre akarod hozni a házasságod. Próbáld megértõ lenni vele, még akkor is ha nehezen megy. Értesd meg vele, hogy ha nem változik meg köztetek a dolog, akkor az a házasságotok végét jelentheti.

Valószinûleg a legnagyobb problémája, hogy munkanélküli, és ez minden egyében felülemelkedik. Valahogy vedd rá, hogy beszéljétek meg a gondokat. Nagyon sok türelem és szeretet kell hozzá, ha helyre akarod hozni a házasságod. Próbáld megértõ lenni vele, még akkor is ha nehezen megy. Értesd meg vele, hogy ha nem változik meg köztetek a dolog, akkor az a házasságotok végét jelentheti.
Lehetetlen /munkanélküli/ helyzetében próbál menedéket találni. Ilyen a kicsi altatása. Amíg ezt csinálja, egy picit hasznosnak érzi magát, aztán - hogy ne kelljen a valósággal szembe néznie - inkább elalszik. A te igényedet /együttlét, beszélgetés/már nem tudja/akarja figyelembe venni. Találnotok kellene valami hasznos tevékenységet neki, hogy érezze: nincs elveszve, létezik élet így is és egyszer lesz jobb is. A türelem, a szeretet, a beszélgetés most nagyon-nagyon fontos.
Ez azért van mert úgy házasodtok hogy nem ismeritek igazán a másikat, és mikor kijönnek valódi dolgok akkor súrlódás van. Ezt vele kell megbeszélni, mert mi itt hiába írunk bármit az köztetek nem változtat semmin.
Én pont az ilyen történetek után nem akarok gyereket, mert a gyerek minden, addig jól mûködõ házasságot/kapcsolatot elront.
Sajnálom, rossz ezt olvasni. Ha szeret akkor ésszel, segítséggel még menthetõ a kapcsolat. Ha nem akkor minden próbálkozás hasztalan. Ezt lenne fontos megtudni, hogy szeret e még?
Szerintem a szíved mélyén te is tudod ez mit jelent... Lehet nem értetek velem egyet, de én azt mondom, hogy érd el, hogy újra beléd szeressen.
Ne törõdj bele... Olyan szívszorító, ahogy írsz... Nagyon szépen fogalmazol, és nagyon együttérzek. Igen, én is a párterápiát javaslom. Az a nehéz, hogy te vagy a nõ, s mindig a nõk akarnak megbeszélni, tenni a kapcsolatért. A férfiaknak ez még nehezebb, mint a nõknek, és általában hallgatásba burkolóznak, hárítanak, harapósak lesznek. A nõk meg párszor nekifutnak, aztán némán szenvednek... Legalább a Párbeszélgetés c. dupla könyvet szerezd meg, ez munkafüzet kettõtöknek, segít beszélni egymással, megismerni magatokat és egymást...
te szereted még?
A kérdező hozzászólása: Kérdezzem hogy milyen végkifejletre számít ? Régebben mondta, hogy nem a legfontosabb dolog az együttlét(évekkel ezelõtt amikor már ritkultak , de azért még havonta többször voltunk együtt). Kíváncsi vagyok mit mondana rá, ha megkérdezem, hogy milyen végkifejletre számít. DE ahogy ismerem hamar rövidre zárná a dolgot és én maradnék ugyanolyan tehetetlen mint most. Már nem is nagyon feszegetem a témát, pár éve még küzdöttem magunkért, nagyon sok mindent megpróbáltam, de már kénytelen vagyok beletörõdni, hogy ez már nem is lesz másképp.
Nagyon szomorú, sajnállak és megértelek. Gondolom a könnyeid befelé is folynak. Talán meg kellene próbálni egy párterapeuta igénybe vételét, bár ezt a férfiak többsége sajnos elutasítja, nem érzi szükségesnek. Pedig ti már nem tudtok lélekben sem egymás felé fordulni. Beszélgess vele és kérdezd meg, mégis milyen végkifejletre számít. Hova vezet ez szerinte. Jó-e ez neki így?
A kérdező hozzászólása: Elõfordult, hogy a gyerekeket elvitték anyukámék és akkor olyan döbbent üresség lett közöttünk, nem nagyon tudtunk mit kezdeni a helyzettel.
A kérdező hozzászólása: 2 és 6 évesek a gyerekek.
A kérdező hozzászólása: A szeretet fontos ? Hiszen irányomban teljesen érzéketlen, egyik nap a mellkasom szúrt(kiderült a lapockámnál van egy csomó, ami nyomja az ideget és kisugárzik elõre)semmi félelmet nem láttam rajta, nem ölelt meg, nem volt figyelmes velem, azt mondta, hogy üljek a kocsiba és menjek az ügyeletre ne panaszkodjak már itt. Olyan mint akinek nincs is szíve irányomban, csak a gyerekek részesülhetnek az õ szeretetébõl. Éjszaka fekszem nézem a plafont, és folynak a könnyeim, annyira egyedül érzem magam.
Mennyi idõsek a gyerekek? Nem tudjátok õket rábízni rokonra, baráti házaspárra pár órára?
A kérdező hozzászólása: Mielõtt munkanélkülivé vált volna, már akkor is így állt hozzám, annyi változott csak , hogy most idegesebb mint régebben amiért nincs munkahelye. A gyerekeket szereti, nagyon sokat foglakozik velük. Egyértelmû összefüggést látok a gyerekek léte és aközött, hogy idáig jutottunk. Szeretjük a gyerekeinket, de nem úgy tudunk egymással foglakozni mint mielõtt még nem voltak. Lehet, hogy ha egy kicsit nagyobbak a gyerekek javulhat a dolog, vagy végérvényesen eltávolodtunk.
Keress egy szeretõt. A gyerekeknek van apjuk, de te özvegy lettél. Sajnálom, tényleg.

Miért mondja mindenki hogy majd késõbb várni fogom hogy megjöjjön?

amikor megjön a menstruációm mindig mondom hogy de rosz és mondják hogy késõbb meg majd várni fogom.ezt miért mondják?

Legjobb válasz: Mert ha terhes vagy nem jön meg. Elmegy nyaralni olyankor.

Mert ha terhes vagy nem jön meg. Elmegy nyaralni olyankor.
Mert ha már egy napot késik, sokan paráznak, hogy esetleg terhesek... Megfelelõen kell védekezni, és akkor no para...
Mert akkor már tudod, hogy nem csúszott be a baba.
De ha megfelelõen védekezel akkor is van para mert lány vagy...
a nök elöször a pokolba kivanjak a menstruáciot, nemi élet elkezdésétöl pedig várják, mert az valószinüségi jele hogy nem terhesek
Mert hülyének néz
Nos, az embernek általában akkor szoktak ilyet mondani, ha az aki mondja, el akarja gondolkodtatni a hallgatóját, hogy saját maga jöjjön rá az adott probléma mibenlétére, illetve megoldására, mivel íly módon az ember jobban megérti a dolgokat és maradandó tapasztalatokat szerez. (Feltéve persze, hogy rájön, mi a gond) A barátnõdnek, meg valószínûleg ez a legegyszerûbb kitérõ válasz, ami véget vet a vitának. (Ezért a gyakori használat)
A kérdező hozzászólása: De miért?
Mert õ nyilván már tapasztaltabb, vagy annak hiszi magát. Idõsebb nálad?
+ Szerintem a barátnõd sem érti még teljesen amire gondol, nem tudja szavakba önteni, talán ezért mondja inább ezt. Azért idõsebbektõl, ill. tapasztaltabbaktól szoktam ilyesmit hallani, sokáig nem voltam szerelmes, bár voltak kapcsolataim, és az egyik barátom, viszont sokáig õrülten szerelmes volt, és õ is mindig ezt mondta, hogy majd rájövök... Hát igen, rájöttem. És én se tudnék mást mondani másnak, ha még nem élte át ezt az érzést.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat *mosoly* Egyébként én vagyok az idõsebb. És igen, gondolom azt akarja, hogy jöjjek rá, de nem tudok.

Miért mondja mindenki, hogy majd tudni fogjuk, ha "eljön az idő". Miből?

Épp csak a kérdésre nem válaszolnak, hogy mib?l lehet tudni, hogy ez nem jóslófájás...

Legjobb válasz: mert mindenkinek másképp kezdödik a szülés! ugy hogy tudni fogod mikor eljön az idö ne aggódj!

mert mindenkinek másképp kezdödik a szülés! ugy hogy tudni fogod mikor eljön az idö ne aggódj!
a kérdés jó ... átérzem a problémád. mindig csak a sablon: tudni fogod. nekem még 1.5 hét van hátra.
Elõször is a CTG vagy NST amire egyre sûrûbben fogsz járni mutatni fogja a méhösszehúzódásokat, fájásokat és ezt a dokid mindig megnézi és már õ is látja belõle ha közeleg a nagy nap. Azután vagy a magzatvíz folyik el azt észre veszed mert folyik bõven vagy fájásokat érzel amik egyre erõsebbek és sûrûbbek. A jóslónál sokkal erõsebbek! A lényeg, hogy ha méred az idejüket bizonyos idõközönként ismétlõdnek. 20 perc, 10 perc, 5 perc. Ez viszont változó, nálam 10 percesekkel kezdõdött majd elég hamar 5 percesek jöttek. Ekkor kell bemenni a kórházba.
Nekem is élénkpiros vérzéssel indult, jól me is ilyedtem, de kiderült, hogy csak a méhnyak tágul és attól vérzek. Azért érdemes bemenni.
Nekem a 7. hónaptól voltak jóslófájásaim, minden nap. De amikor megindult a szülés, másképpen fájt, sokkal erõsebben, és valahogy máshogy. És tényleg tudtam, hogy most ez az.
Szia!Abból lehet tudni, hogy rendszeresen jönnek a fájások vagy szívárog a magzatvíz(el is folyhat)ekkor bizos lehetsz, hogy beindul a szülés.Beindulhat a nyákdugó távozása után is én így jártam.Hidd el meg fogod érezni, hogy mikor jön el az idõ ne aggódj!
A kérdező hozzászólása: elnézést, senkit nem akarok megbántani, csak nagyon izgulós kismama vagyok, 3 héttel szülés elõtt..
ha eljönnek a fájások, nem lehet összete´veszteni semmivel.Ha 5 percesek, hajrá.Attól is függ milyen messze laktok a kórháztól.Ha ve´rzés azonnal a kórház, ha elfolyt a magzatvíz szintén kórha´z.Nagy fájdalom mellett is kórha´z.Ne izgulj tudni fogod.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!