Találatok a következő kifejezésre: Miért mondják hogy (1409 db)

Miért mondják, hogy 15 hós kisfiam Stb? Miért nem mondják azt, hogy 1 éves és 3 hós kisfiam?

Legjobb válasz: Szerintem két éves korig inkább még hónapokban számoljuk a gyerekek életkorát, utána már nem. Én az elején hetekben számoltam, egészen 16-ig, azóta csak a hónapfordulókat jegyzem, de ha megkérdezik, hogy mennyi idõsek a gyerekek, akkor mindig azt mondom, amihez közelebb van. Pl most 21 hónaposak múltak, de már majdnem 22, szóval azt mondom: 22 hónaposak lesznek 26-án. :)) Egy ikres anyuka ui: ez a hós kifejezés egy kissé engem is irritál, de már megszoktam, viszont én nem használnám így. Amit én elõször itt a GyK-n láttam, az tényleg meglepett, mert eddig nem találkoztam ezzel a rövidítéssel, hogy pl: 24hkm :) Picit gondolkodtam, mire leesett, hogy mit jelent. :))

Szerintem két éves korig inkább még hónapokban számoljuk a gyerekek életkorát, utána már nem. Én az elején hetekben számoltam, egészen 16-ig, azóta csak a hónapfordulókat jegyzem, de ha megkérdezik, hogy mennyi idõsek a gyerekek, akkor mindig azt mondom, amihez közelebb van. Pl most 21 hónaposak múltak, de már majdnem 22, szóval azt mondom: 22 hónaposak lesznek 26-án. :) ) Egy ikres anyuka ui: ez a hós kifejezés egy kissé engem is irritál, de már megszoktam, viszont én nem használnám így. Amit én elõször itt a GyK-n láttam, az tényleg meglepett, mert eddig nem találkoztam ezzel a rövidítéssel, hogy pl: 24hkm :) Picit gondolkodtam, mire leesett, hogy mit jelent. :) )
Elõzõ vagyok. Rájöttem, hogy nem a kérdésre válaszoltam:DDDD
Én meg azt hittem a kérdés láttán, hogy a "hós" szóval van a bajod, ami teljesen magyartalan, és kizárólag itt a GYIK-on terjed, mint a pestis.
Mert az utóbbit hosszabb kimondani :-) Kb. ennyi a magyarázat. Egyébként a "hós"-ra is. Lehet, hogy magyartalan, de nem csak itt terjed. Sok helyen használják.
Úristen ennél nagyobb problémád ne legyen! Egy anyuka
Nem vettétek észre, h nem a "hós" kifejezéssel van baja?
De igen. Nem vetted észre, hogy észrevettük? Ezt jelenti a leírt szöveg.
Ennyi erõvel, miért nem mondják, hogy 64 hetes, 448 napos. És kik mondják akik így mondják?
Mert ilyen kis korban még számít, hogy 13, vagy 23 hónapos:) Mondjuk az orvosnál, vagy akárhol, mert ugye mindkettõ 1 éves... Pár év után meg már nem számottevõ, hogy 493, vagy 503 hónapos, mert ugye mindkettõ 41 éves...
Miért, mondják?
kedves utolsó látom te is az vagy, aki azt se tudja mi a különbség a pszichológus meg a pszicháter között! Igen a pszichiáter is lelki bajokat gyógyít/ segit, viszont mentális betegségeket (amikrõl kórkép van) ezeket gyógyítja elsõ sorban gyógyszerekkel, a beszélgetõs terápia pedig másodlagos!!! Pszichológushoz akkor is mehet valaki, ha csak kicsit meg van zuhanva, és a pszichológus nem ir fel gyógyszert! Egyébként nem tudom minek ebbe belekötni. Kérdezte a kérdezõ lesz e munkája a pszicho szakkal?? Mert szerintem nem. Te sem biztos, hogy fogsz találni munkát a végzettségeddel, amilyen a gazdasági helyzet.
a pszichológia nem büfészak, aki azt állítja próbálja meg elvégezni, eleve már bekerülni is nagyon nehéz!!! A másik, hogy a pszichológus nem fizikálisan gyógyít, hanem lelki bajokat... tehát felesleges azzal pedálozni, hogy aki embereket akar gyógyítani orvosira megy... A másik: semmi b.uzis dolog nincsen a pszichológiában, bár egyes pszichológus férfiaknak tényleg néha a sok érzelgõsségtõl meg filozofálgatástól homár beütése van :D Majd meglátod!!!
"nem fizikálisan gyógyít, hanem lelki bajokat... tehát felesleges azzal pedálozni, hogy aki embereket akar gyógyítani orvosira megy... " Mondjuk fizikálisan helyett fizikailag, és lelki bajokat a pszichiáter gyógyít, az pedig szintén orvosit végez. Pszichológiára az megy, aki nem akar tanulni semmit. Amúgy ne azt mondjad, hogy kerüljek be, mert van munkám ilyen büfészakok nélkül is, hanem inkább azt kérdezd meg magadtól, hogy ez a sok száz, ezer pszichológus hol fog munkát találni, mert ez az igazi rejtély.
Mert aki embereket akar gyógyítani, az orvosira megy. A pszichológia büfészak.
Az én pszichológusom is meleg volt, ha beszélni szeretnél róla, akkor fogad! 6.000ft/h :D Amúgy betegség vagy nem. Beteggé lehet tenni valakit azzal, hogy betegnek titulálod! Mindenki beteg és nem azért tanul valaki pszichológusnak, hogy õ legyen a jani!
A kérdező hozzászólása: Hát a válaszod eltérõ az eddigiektõl.
Nem mondják.
A kérdező hozzászólása: Tényleg mondtak ilyet is? Ezt nem tudtam, köszi a választ. Másiknak: nem keverem az akaratlagossággal, tudtam, hogy ebbe a mondatrészbe fogsz belekötni, de másképp már nem tudok Neked magyarázni.
Tényleg eltértünk a tárgytól.De visszatérve rá: régen a pszichológusokra/pszichiáterekre azt mondták, hogy bolondok, mert problémás emberekkel foglalkoznak, azt mondták rájuk õk is megbolondulnak. Ezt felváltotta az a sztereotípia, hogy melegek. Ezt kénytelenek elviselni a társadalomtól, sajnos.
"hiszen ki az, aki lélekben meleg akarna lenni" Te meg összekevered a pszichés folyamatokat az akaratlagossággal.
Elõzõnek igaza van, akit zavar a melegség az ne menjen pszichológusnak. Mivel egy jó pszichológusnak(nem pszichiáter orvos)magas toleranciával kell rendelkeznie és nem lehet antiszociális. Most ne csak a melegséget nézzük, hanem bármilyen abszurdítást. Hogyan forduljon segítségért az ember, ha nem tudja a problémáit megoldani, hogyha nem nyitott valaki. Saját szubjektívitásán is uralkodik a pszichológus. Nem mondhatja meg, hogy mit tegyél. Lehetõségeket mond és vizsgálja, azt, hogy neked mi a jó. Pedofília és a melegség annyiban különbözik, hogy a pedofília bûncselekmény, mivel nem mindkét fél szokott beleegyezni, nem is egyezhet bele, súyos traumát okozva a gyermeknek. Melegség elfogadott, mert két fél beleegyezésével történik, lehetõleg maradandó fizikai és lelki sérülések nélkül. Nekem sem tetszik, he egy amúgy csinos lány férfiként megy, vagy fiún látszik a dolog és röpköd. De elnézem, ez a tolerancia, nem az, hogy egyetértek.
Hát meg ez olyan, hogy hiába van összefüggés a kutyák párzása meg a Duna vízállása között, még nem lesz ok-okozati viszony. Nem leszel b.zi attól, h pszichológiát tanulsz, és fordítva. Lehet némi összefüggés az empátia meg a melegség között, de ez sem általánosítható. Hát ennyi. Minden esetre jó kutatási téma lenne:)
A kérdező hozzászólása: Álljon meg a menet, én nem mondtam, hogy nem fogadok el bárkit is. Az egész téma úgy jött szóba, hogy egy ismerõsöm beszólt, hogy pszichológián nem fogok sokat pasizni, mert a fiúkat nem fogom érdekelni. : ) De sok helyen hallottam már. Nekem nincs bajom a melegekkel, csak kíváncsi voltam.
ez ismét csak egy buta általánosítás.
A kérdező hozzászólása: oké. lehet.
Õszintén. Nem tök mindegy, h ki-mit tart bu...isnak, vagy ki-hogyan és mit általánosít bután meg? A lényeg, h te mivel akarsz foglalkozni, aztán akinek meg nem tetszik az menjen a ...! :D Mellesleg bu...is dolog olyan nincs...ez is egy buta felfogás, meg másokat lebu...izni is...max. meleg dolognak lehetne mondani, de elég sok pszicholgust ismerek és egyik se meleg. Lenézik ezt a szakmát? Aztán miért is? A léleknek épp úgy épnek kell lennie, mint a testnek, és sokkal összetettebb a gyógyítása, mint a testé. Egyébként ez is jellemzõ ránk, meg keletre...érdekes nyugaton már az a fura, h ha vki nem tart pszichológust. Itt meg, ha vki hozzá fordul már azt is ezerrel lenézik, és mindjárt bolondnak van elkönyvelne...nevetséges!
A kérdező hozzászólása: Igen, ezt mindenki mondja, amit most te is az üzeneted végén. kösz a hozzászólást, amúgy igazad van.
Én ismerek meleg szakácsot, pincért, pénzügyi tanácsadót, gyógyszerészt, rendõrt, hivatásos katonát, tanárt. Minden foglalkozásnál hasonló lehet az arányuk. Mivel a tvben folyton csak meleg fodrászokat meg divattervezõket mutatnak így azt hiszik, hogy a melegek mind ilyenek. De még ebben a szakmában is nagyobb a heteró férfiak aránya.
A pedofília, nekrofília nem szexuális orientáció, mert ezek esetében azonos, meg különnemû személy felé, is van vonzódás, teljesen más kategória és pszichés betegség mind kettõ. Bár ha te orvos vagy illene tudnod melyx ek a szexuális orientáció fajtái. (heteró, homo, bi, a)
A wikipédia szerint (nem vok orvos kénytelen voltam ott megnézni) a polidaktilia genetikailag öröklõdik és analógiát vonva a melegséggel pl.: ezek az emberek is akkor lesznek pszichésen betegek ha nem fogadják el õket. Mivel ez TESTI fejlõdési rendellenesség, a tudomány mai állása szerint betegség. Bár itt pszichés dolgokról beszélgetünk, az hogy mi a testi betegség azon tudományterület szakembereinek kell eldönteni. Az elõzõ válaszomban nem a melegség EREDETÉRÕL szóltam (ami szintén élõ kutatási terület, de most hosszú lenne kifejtenem), hanem arról hogy kutatások szerint a párkapcsolatban élõ melegeknek és az elfogadásban élõknek NINCSENEK pszichés problémáik. És egy orvosnak pártatlannak kell maradnia, az hogy téged zavar a vonzódásuk nem jelenti azt hogy õket is.
A kérdező hozzászólása: Hát én oda jelentkezem (én lány vagyok9, és nekem azt mondták.
Pontosan tudom, mi a különbség a pszichiáter és pszichológus között, a baráti körömben több szakmabeli is van. A különbség csak annyi, hogy a pszichiáterek praktizálnak, a pszichológiát végzettek meg mint titkárnõk dolgoznak. Amúgy a pszichológus is írhat fel gyógyszereket, például antidepresszánst, de a felelõsségi kör ennyiben nagyjából ki is merül... A gond az, hogy a beszélgetésért nagy divat fizetni baromi gazdag helyeken, de még ott sincs szükség annyi pszichológusra, amennyi itt végez.
A kérdező hozzászólása: Ráadásul úgy kezdted a mondatod, hogy "Mert, aki..." Szóval szerinted aki nem akar tanulni az homoszexuális? picit fura.
A kérdező hozzászólása: Mielõtt válaszoltam, nem olvastam ela többi kommentet, ezért néhány ismétlõdõ gondolat. Kötözködõ válaszoló, megkérdezhetem, Te mit végzel/végeztél, és hány éves vagy? (utóbbit, csak mert rossza szövegértésed.) Mindenki másnak köszönöm a válaszát, meg, hogy volt, aki kiállt mellettem, de igazából a kérdésre csak egyetlen válasz érkezett.
Gyermekpszichológusból lehet, hogy hiány van, mondjuk nem látom, hogy lenne rá igény, de biztosan. Elég nagy vállalatnál dolgozom, de egy pszichológus sem dolgozik itt, hasonló okokból... Persze lehet, hogy a hiány csakugyan nagy, viszont nem ismerek egy szakmáján belül elhelyezkedõ pszichológust sem. Hogy a pszichológia homár szak, az gondolom ugyanannak a következménye, amiért valaki az óvóbácsit vagy férfifodrászt búzának véli, ezek nem valami férfias szakmák. Amúgy közgazdász-informatikus vagyok.
A kérdező hozzászólása: A fodrászt még megértem, a pszichológia nekem nem férfiatlan. Amúgy nem a véleménykifejtéseddel volt a baj, hanem, hogy ezt bunkónak minõsítettem. Mármint a módját. Viszont még várok véleményeket.
Kedves kérdezõ én tudom a választ az eredeti kérdésedre: A pszichológia/pszichiátria de az általános orvostudomány szerint a homoszexualitás nem betegség, hanem egy állapot, amit el kell fogadni. Ezt a pszichológusok/pszichiáterek 99%-a is így látja, ezért amikor a homofób szülõk meleg csemetéiket a pszichológushoz hurcolják, nagyot koppannak, hogy nem gyógyítja meg õket. Ebbõl kifolyólag a társadalom elkönyvelte, hogy a pszichológusok 99%-a [email protected] Mert aki elfogadja a melegeket az csak [email protected] lehet, ez a magyar mentalitás. Persze a pszichológusok többsége heteró.
Még egy orvossal sem találkoztam, aki szerint a homoszexualitás ne lenne betegség. Hogy az újságok mást írnak/tévében mást mondanak, az egy teljesen független dolog az orvostudománytól.
A kérdező hozzászólása: nem tudom, hogy az utóbbi 2 választ ugyanaz a személy írta-e, de az elõbbi nagyon hasznos volt, érdekes gondolat, ez eszembe se jutott. Azt, hogy minek minõsítik a homoszexualitást, majd jövõre meglátom. : D
Mondom az orvosok 99%-a nem tartja betegségnek, és az az 1% a konzervatív politikai ideológus, vallási fanatikus, akik nem csak ebben, de sok egyéb dologban is régimódiak. Amúgy meg, akár mi is a magánvéleményük nem tudják meggyógyítani a hozzájuk fordulókat, meg nem is kísérelhetik meg a szabályzatok szerint. Kérdezõ: Mivel ez nagy kutatási téma ezért pszichológia szakon nagyon sokat fogsz tanulni a melegségrõl, szinte komplett tantárgyakat erre szánnak.
A kérdező hozzászólása: "Amúgy meg, akár mi is a magánvéleményük nem tudják meggyógyítani a hozzájuk fordulókat, meg nem is kísérelhetik meg a szabályzatok szerint. " Épp ezért nem értem, mért tekintik betegségnek. Elhiszem, amit mondasz, de azért megvárom, amíg ott tanulom, mert észrevettem, hogy itt GyK-n mindenki önjelölt tudüós.
A betegség definíciója nem függ a politikai hátszéltõl, sem az emberek véleményétõl. Egyes körök addig lobbiztak, amíg kihúzták a betegségek listájáról, ennyi történt.
Betegségeket nem lobbi kérdésre húzzák ki a BDSM-bõl (pszichológusok bibliája). Akkor már a gyógyszer lobbi miatt is egy csomó mindent beleírhattak/kitörölhetek volna. Egyszerûen különbözõ kutatási eredmények arra vezettek, hogy a párkapcsolatban élõ melegeknek nincsenek pszichikai problémáik, csak az el nem fogadásból adódó melegek lesznek depressziósak. Az, hogy pár idõsebb orvos nem így látja, mert a régi szakkönyvekbõl tanult... Most erre nem lehet mit mondani. Ez olyan dolog, hogy a földrajz-biológia órán is az evolúciót tanítják és nem a teremtéstörténetet. Függetlenül attól melyiket hiszi el a tanár. Vagy ez is lobbi kérdése?
Nincsenek pszichés problémáik? Miért, az, hogy a velük megegyezõ nemûekhez vonzódnak, az fel sem tûnt? No meg a mutáció az X kromoszómán ugye, ilyen alapon kihúzhatjuk a polidaktiliát is, hiszen nem beteg õ, csak más. Természetesen a pedofil és nekrofil sem beteg, nincsenek pszichés problémáik, csak éppen más a szexuális orientációjuk.
A kérdező hozzászólása: Köszi. Azt én sem vitattam, hogy annak, aki ezt mondja, nincs igaza, csak nem tudom miért. Mert pl. pont pszichológust nem is mutatnak a tévében így.

Akik fogamzásgátló tablettát szednek, miért mondják hogy megjön a menstruációjuk amikor nekik megvonásos vérzésük van?

Legjobb válasz: Mégis mit mondjunk? Azt, hogy megjött a megvonásos vérzésem? Egyébként ez téged miért zavar?

Mégis mit mondjunk? Azt, hogy megjött a megvonásos vérzésem? Egyébként ez téged miért zavar?
De jó lenne, ha csak ennyi problémám lenne, hogy ilyeneken gondolkodjak pfff...
pff... soha nem mondanám, hogy megjött a megvonásos vérzésem... vérzésmenstruáció, ezért.
Egy részük azért, mert nincs tisztában azzal, hogy mi a különbség a kettõ között. A másik részük pedig azért, mert egyszerûbb és rövidebb (bár simán mondhatnának annyit menzesz helyett, hogy "vérzés").
Én például tisztában vagyok azzal, hogy mi a különbség a kettõ között, de tabletta szedés elõtt is a menzesz szót használtam, ezért most is az jön a számra. De nem hiszem, hogy ez olyan eget rengetõ probléma lenne. Egyébként a nõgyógyászok többsége sem a megvonásos vérzés kifejezést használja, hanem a menzesz, menstruáció szavakat.
A kérdező hozzászólása: miért mi a bajod??
Hát azért elég meredeken hangzana: Bocs édes, ma nincs szex, mert megjött a megvonásos vérzésem... Sztem hülyének nézne, hogy mibajod van...? xD (még ha õ is eléggé tisztában van a tájékoztatóban leírtakkal) Amúgy meg tényleg az orvos is menzeszre kérdez rá mindig, pedig sztem elég jól tudja, hogy gyógyszert szedek... :D
A vérzés vérzés marad, rengetegen vannak akik nem tudják mi a különbség! Ha neked jobban hangzik hát mond azt, te nem szedsz?

Miért mondják hogy fekvés, pihenés javasolt annak a kismamának akinek nyitva van a méhszája. Gondolok itt már a terhesség végén járó kismamikra? Pl a 34-35héten miért baj ha mondjuk nyitva van 2110re? Ettől beindulhat a szülés?

És akinek fel van puhulva a méhszája,az jó már 34 hetesen?

Legjobb válasz: Azért mondják a fekvést mert még azért korai lenne a szülés .Én 33 km vok nekem is nyitva van é méhszájam és fel is van puhulva.Egésznap feküdnöm kéne bár nehéz kibirni.Vigyázznod kell,hogy,nehogy tovább nyiljon,mert még van idöd.

Azért mondják a fekvést mert még azért korai lenne a szülés .Én 33 km vok nekem is nyitva van é méhszájam és fel is van puhulva.Egésznap feküdnöm kéne bár nehéz kibirni.Vigyázznod kell, hogy, nehogy tovább nyiljon, mert még van idöd.
Ha ezt az értéket a 38. héten mondják neked, az teljesen rendben van. 34-35 hetesen azért még az a legjobb a Manókának, ha bent marad legalább pár hétig.

Ha azt mondják, hogy ne hasonlítsuk a saját életünket másokéhoz, akkor miért mondják, hogy másnak is rossz, sőt van akinek rosszabb is?

Nem tudtam tömörebben. Az a lényeg, hogyha azt mondom, hogy miért nem élhetek jobban, miért nem kereshetek többet, miért nem lehet tartalmasabb az életem, akkor egyből letromfolják az embert, hogy sose nézzem a mások életét, ne hasonlítsam a magamét hozzá. De amikor meg azon káromkodom, hogy de unom már ezt a válságszar nyomort és az örök depresszív hangulatot, akkor meg azt kapom meg többektől, hogy másoknak is szar, sőt rosszabb, sőt nekem is lehetne ennél is rosszabb stb stb. De akkor ebben hol az igazság? Ha nem ildomos az összehasonlítgatás, akkor egyik irányba se legyen az!

Legjobb válasz: Na ja, de most õszintén, minek ezen gondolkozni?! Egyébként én azt tapasztaltam, hogy mikor valaki irigységbõl hasonlítgatja az életét máséhoz, akkor konkrét személyhez hasonlítja magát, és az tényleg "nem szép dolog",mármint pl mások anyagi helyzetét vizslatni, de amikor meg az van,hogy "gondolj arra, hogy sokkal jobban élsz, mint...",akkor általában olyanok jönnek szóba, hogy "akiknek rákja van","akik éheznek", stb, tehát nem konkrét személyek

Na ja, de most õszintén, minek ezen gondolkozni?! Egyébként én azt tapasztaltam, hogy mikor valaki irigységbõl hasonlítgatja az életét máséhoz, akkor konkrét személyhez hasonlítja magát, és az tényleg "nem szép dolog", mármint pl mások anyagi helyzetét vizslatni, de amikor meg az van, hogy "gondolj arra, hogy sokkal jobban élsz, mint...", akkor általában olyanok jönnek szóba, hogy "akiknek rákja van", "akik éheznek", stb, tehát nem konkrét személyek
A kérdező hozzászólása: Mondom, én azt érzem kettõs mércés igazságtalanságnak, hogy amikor a nyomort kell elfogadni, sõt szentté avatni, akkor lehet papolni és kell is másokhoz hasonlítani, de amikor az ember "sóvárog" valami után, akkor meg nem...
Ez olyan, mint az iskolában amikor jó jegyet viszel haza és a válasz az, hogy: "- Rendben, és a többi osztálytársad hányast kapott ? " , de amikor rossz jegyet viszel haza és azt mondod, hogy a többiek se kaptak jobbat, akkor jön a szokásos " - Engem nem érdekelnek a többiek !!!! " Elõfordul bizonyos személyekkel, hogy hajlamosak elferdíteni a dolgokat annak függvényében, hogy épp mit akarnak elérni. Adott dolgot több irányból lehet nézni, ez nem nagy bölcsesség, más szóval minden nézõpont kérdése.

A szülők miért mondják hogy a számítógépes játékok csak butítanak? Pedig vannak előnyeik is.

Engem az age of empires 2 tanított meg arra hogy bármilyen szar is a helyzet, soha se szabad feladni.

Legjobb válasz: Igazából a szülõk azt látják belõle. Valóban vannak olyan játékok amik butítanak, de persze van kivétel. Legtöbbször azért mondják, mert nem szeretik ha gépezel és inkább azt akarják, hogy tanulj vagy olvass stb.

Igazából a szülõk azt látják belõle. Valóban vannak olyan játékok amik butítanak, de persze van kivétel. Legtöbbször azért mondják, mert nem szeretik ha gépezel és inkább azt akarják, hogy tanulj vagy olvass stb.

Miért mondják, hogy a zöld tea jó a vérnyomásra, mikor abba is van a koffeinhez hasonló anyag?

Kicsit nevetséges,de nem baj... :)

Legjobb válasz: nem koffeinhez hasonló anyag, hanem koffein van benne és azért mondják, hogy jó a vérnyomásra, mert bevett gyakorlat az alacsony vérnyomás koffeinnel való 'házilagos' kezelése

nem koffeinhez hasonló anyag, hanem koffein van benne és azért mondják, hogy jó a vérnyomásra, mert bevett gyakorlat az alacsony vérnyomás koffeinnel való 'házilagos' kezelése
A kérdező hozzászólása: Jó remek, fény évente iszok teát, így nem vagyok a témában.Nekem picit magas 140-150 ezért gondoltam, hogy abba nincs furcsáltam is, de mondom jó....Erre csak meghajtott, ezt a cikkbe nem írták, hogy alacsonyra jó, csak, hogy vérnyomásra.... Köszi a választ! :)
Nincs ellentmondás. Összetettebb a dolog, mint ahogy te hiszed. http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/2963/a-tea-hatasai
Nem nevetséges és nincs is ellentmondás köztük. A zöld teában van koffein(tein), de jóval kisebb mennyiségben, mint a kávéban és akár a fekete teában. Amúgy a koffein mértékkel fogyasztva messze nem olyan káros a magas vérnyomásra, mint azt sokan hiszik. Emeli ugyan a vérnyomást, de csak viszonylag rövid ideig és módjával fogyasztva nem olyan nagy mértékben. A zöld tea viszont sok flavonoidot tartalmaz, mai kifejezetten jó szív-, érrendszeri betegségeknél, megelõzésére.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a hasznos válaszokat mindenkinek! Megy a zöld értékelés. :)

Zalaegerszegről miért mondják, hogy gagyi hely, meg, hogy nincs ott semmi?

Igaz ez? Én csak pár órát sétáltam a városban összesen, de szerintem egyáltalán nem csúnya, nekem sokkal inkább kellemesnek tűnt. Inkább Szombathely a szomszédban az, ami szerintem egyáltalán nem szép.

Legjobb válasz: Azért mondják, mert így gondolják.

Azért mondják, mert így gondolják.
Mert a Zalakerámia is elköltözött onnan Tófejre :-)
Ja, és a munkahelyek elég jól megszûntek.
Én Zalaegerszegi vagyok, nekem egyeltalán nem jön be, inkább Szombathely.
Nekem igazán csak az hiányzik, hogy nincs egy hely, ahol normális koncerteket lehetne szervezni. A Hemot hagyták elrohadni, a Keresztúryban meg évente szerveznek 1-2 koncertet. Persze ennek valószínûleg az lehet az egyik oka, hogy a város fiataljainak nagy százalékának a szórakozási igényeit maximálisan kielégíti az elõzõ válaszoló által is említett Tesco/Tesco parkoló, meg 2-3 tökugyanolyan disco, ami meg minden pénteken meg szombaton tele van emberekkel...

Miért mondják hogy az albánok a kecskékkel csinálják? Meg a görögök? Nincs elég nő vagy honnan jött ez?

Legjobb válasz: akkor még nem jártál angliában mert ott azt mondják az angolok,hogy a walesiek birkákat dugnak :D

akkor még nem jártál angliában mert ott azt mondják az angolok, hogy a walesiek birkákat dugnak :D
Egynéhány arab országban meg csak a lánybirkát szabad dugdosni.
Pásztornépekrõl van szó. A hegyek közt legeltetik az állatokat a pásztorok, ahol nincs csak az, amire vigyáznak. :)

Miért mondják, hogy "menj haza tavasz, részeg vagy! "?

Miért pont ezt mondják, honnan van ez a szöveg?

Legjobb válasz: Ez egy angol mém. Eredetileg "Go home xy, you're drunk", csak lefordították magyarra. pl.: http://weknowmemes.com/wp-content/uploads/2012/11/go-home-ra.. A télies idõ miatt mondják a tavaszra, hogy részeg.

Ez egy angol mém. Eredetileg "Go home xy, you're drunk", csak lefordították magyarra. pl.: http://weknowmemes.com/wp-content/uploads/2012/11/go-home-ra.. A télies idõ miatt mondják a tavaszra, hogy részeg.
Nem tudom honnan van de azért mondják mert a részeg az ugye nem csinál jól semmit szédeleg , meg egyébként sem azt csinálja amire hivatott. Pl ma Budapesten nagyobb hó hullott mint karácsonykor

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!