Találatok a következő kifejezésre: Miért jobb mostani (18 db)

Miért jobb a mostani kormány mint a Fidesz?

azért tettem fel ezt a kérdést, mert a legtöbben Fidesz ellenesek, kérdezem én a mostani kormány miben jobb mint a Fidesz? nem oltásokat várok hanm konkrét kifejtett véleményeket. mi az amit az MSZP csinált pozitivat amit a a Fidesz nem csinált?

Legjobb válasz: Szerintem nem jobb. Mindkettõ rossz. És a mai magyar politikában nincs olyan párt, amelyikre azt mondanám, hogy elfogadható kormány lenne.

Szerintem nem jobb. Mindkettõ rossz. És a mai magyar politikában nincs olyan párt, amelyikre azt mondanám, hogy elfogadható kormány lenne.
Sztem mindegyik csapat csinált jót is rosszat is, egyiket sem kell félteni.Viszont a jobbosok hõzöngõ letaroló stílusa sok embernek nem teccik ám! S sajna itt tartunk, hogy az ember a pártszimpátiáját már lassan nem meri kinyilvánítani...
A második válaszolónak!Ezek szerint te igen gazdag lejetsz hogyha azt irod h az MSZP mer változtatni!Gyurcsány nem foglalkozik az emberekkel fõleg nem a szegényekkel!Mindent csak drágit már Románia is megelõzött minket!!!!Amikor a FIDESZ volt hatalmon akkor legalább nem az utolsók voltunk!!!Vagy kedves válaszadó elfelejtetted az öszödi beszédet?Mert nagyon sokan nem felejtették el!!!Vagy erre azt irod h legalább idejében bevallották h hazudtak?Én vállalom h FIDESZ-es vagyok, de sajnos nem mehetek még szavazni március 9-én.De ha elmennék akkor 3 igen lenne mert Gyurcsány a sirba akar tenni minket, mert az emberek nem mennek orvoshoz mert vizitdijat meg korházi napi dijat kell fizetni.Remélem hamarosan eltakarodik Gyurcsány még az országból is.Bár ennek az embernek nincs szégyene.Köszönöm h elmondhattam a véleményem.
nyugodj le. nem azt mondtam, hogy jó amit csinál. csak azt, hogy legalább próbálkozik.
Teljesen egyetértek veled, kedves elõzõ hozzászóló. Szívembõl beszéltél.
A mostani kormány észérvekkel akarja meggyõzni az embereket! A fidesz meg csak butaságokat tud kitalálni! Bármire, amit a kormány kitalál, elõrukkolnak valami hatalmas nagy hülyeséggel és azt olyan komolyan tudják elõadni, hogy az már mûvészet! Tiszta vicc! Persze mindenki tömi a zsebét (jobb is, bal is), de õszintén, ki az aki odajutva nem ezt tenné????
Végül is igen, a fidesz semmit nem csinált, az MSZP meg... azalatt h semmit nem csinált, még jobban tömte a zsebét, változtatásokat hozott be, hogy még több kerüljön a zsebébe! Egyik se jobb, mindkettõ csak a saját érdekeit nézi, senki másét! Sajnos. Érdekes, mikor a másik hoz dönzéseket, akkor tudják egymást támadni, hogy rossz, meg nem helyes. Mikor meg rajtuk a sor... Ugyanaz.
szerintem az mszp jobb, tényleg azért, mert legalább próbál változtatni. a fidesz mindenkinek azt mondja, amit hallani akarnak, de semmi tervük nincs arra, hogy hogyan rázzák a gatyába ezt az országot. bár egyik sem jó. mivel ezek ketten folyton egymás torkának esnek, csak rájuk figyelnek, és ez végülis nekik jó, mert az emberek nem veszik észre hogy más pártok is léteznek.
Szerintem a fidesz azért rosszabb mert kormányzásuuk ideje semmit nem csinált csak a zsebüket tömték, az mszp pedig mer változtatni...... és ebbe segítenünk kell
A kérdező hozzászólása: azt inkább ne!!! amugy szeritnem meg épp neked van igazad.
Szerintem a gimis igenis jól látja a helyzetet és sokkal értelmesebben nyilatkozott mint itt néhányan. Beláthatnátok hogy a sok tüntetés, károkozás, készenlét és utánna a sérültek ellátása, meg a szemét és romok eltakarítása, mennyi pénzbe kerül?! Na és ki fizeti meg? Nem azok akik ott hülyéztek meg szétvertek mindent, mert feltételezem nincs munkájuk így jó dolgukba eljárnak tüntetni egy kis szórakozás gyanánt, aztána sok hülye meg fizesse meg aki dolgozik és fizeti az adót. Na erre megy el mostanság az a sok pénz és ez akár normális dolgokra is lehetne költeni, nem? Valamint azt sem értem hogy mit ártott az a szerencsétlen rendõr a tüntetõknek? Aztán meg ha esetleg megbilincselik vagy pofán csapják, megy és sír. De könyörgöm a rendõrnek nem aza munkája, hogy álljon és tûrja, hogy agyon verik, felgyújtják és kövekkel, üveggel dobálják.
ja és nem pártfüggõ, hogy jobban éltetek e x éve amikor a Fidesz volt. Igen, õk szívesen szórták a pénzt olykor fölöslegesen is (minek az a sok leszázalékolt pl. minek kell adni azt a sok szoctámot), tanuljanak meg az emberek gondoskodni önmagukról és nem mindig azt elvárni, hogy csak kapják a pénzt meg mindent ingyen és tényleg bele lehetett halni abba a 300Ft vizitdíjba, fõleg mikor a mamám is szidja a vizitdíjat, aztán 50rugóval készül (amit fél éve gyûjt) a mûtétjére, hogy odadja a dokinak. A dohányosok napi 500Ft-ot kötenek egy doboz cigire, a saját egészségük kárára, akkor mit kell felháborodni? és nem úgy van hogy az MSZP próbál meg a FIDESZ meg majd nem próbál reformokat, mivel az unió azt mondja h csináljátok kül kitiltanak a szövetségbõl. Egyedül meg még ennyik se lennénk. És 30milliárd EURO-t kap Magyarország HA teljesítette a reformokat. Ez még Ft-ban is sok...
A kérdezõ azt mondta, hogy nem Fideszes, sem MSZP-s. Akkor miért küldte le olyan tiszteletlen módon az elsõ oldalon az egyik kommentálót? Különben nem kell több 100ezret fizetni a mûtétekért sosem, csak kapsz majd (ha lesz vmi változás végre) egy elszámolást, mire ráírják , azért , hogy tisztában legyél azzal, hogy mennyibe kerül ez az államnak. Ugyanis voltak csalások, mikor bementél egy náthával az orvoshoz és õ azt írta a számítógépbe h tüdõgyulladásod va, akkor az OEP-tõl ( a közös egészségügyi kasszából amit az adófizetõk fizetnek (mostmár nem csak õk szerencsére), kapta a kürháza pénzt. Szal az orvosok lenyúltak elég szép összegeket így, nert senki nem ellenõrizte õket. Ezt mostmár nem tehetik meg. A te papírodra is ráírják, hogy mennyibe kerül ez.
Kedves "Hosszú kommenteket író!" Nagy élvezett olvastam amit írtál, de csak azt a részét, ami még az elején volt (téma elején), de a késõbbiekben is voltak ilyen részek. Azonban egyre gyakoribbá és sértegetõbbé vált ez a zombizás, amit persze nem vettem magamra - a zombik nevében gondoltam elmondani, remélem, hogy nem érted félre. Csak azért mondom, mert ugyan oké, hogy azért csinálod állításod szerint, hogy összefogásra "kényszerítsd" õket, de szeritnem ennek nem ez a legjobb módja, bár nem biztos hogy ennél jobbat megérdemelnek, de attól még nem kéne még csak a szintjük közbelébe sem kerülnöd. A véleménnyeddel az élet változtatásáról, hogy mi tehetünk róla - és mikor nem mi - teljesen egyet értek, és még talán kiforróban lévõ - és én úgy gondolom egyre helyesebb - életfilozófiám is sok elemet tartalmaz azokból a jó dolgokból, amit elmondtál. Azoknak, akik kételkednek a vita értelmében: nos, az ilyesmi igenis kell, szükség van rá, hogy a társadalom minden színterén megvitassák ezt az emberek, kifejtsék a véleményeiket, mert ilyenkor érvényesül egyrészt a "sok kicsi sokra megy" elv, és az akarat - az áhított öszefogás segítségével, amit valóban nem csak áhítani kéne - késõbb tetté és változássá kovácsolódhat. Ezért fontos ez. Az acsarkodóknak: szégyélljék magukat! Nézzenek mélyen magukba miután ki zsidózták románozták meg cigányozták magukat, és gondolkodjanak el azon, mi van olyankor mikor egy román le hülye magyarozza õket. Tetszik nekik? Aligha. Már csak ebbõl kiindulva visszafoghatnák magukat! Én alapjában véve sajnálom az ilyen embereket. Ha a srác tényleg 15, õt a legjobban; õ ha már ilyen fitalon ilyen "kiforrott" elcsavart elmével rendelkezik, elég nehéz vagy lehetetlen lesz visszafordítani, illetve nem is, megfordítani egy helyes vagy helyesebb irányba. Egyesek képtelenek megérteni hogy az õ élteükben itt már nem lesz változás, maximum nagyon kicsi; és azt se látják, hogy az õ gyerekeiknek, unokáiknak kell megteremteniük a majdani jobb létet. Ezért küzdesz elsõ sorban nem magadért: ezt másképp kicsit más kontextusban közérdeknek is hívják, ami azért is fontos, mert az állam nem egy emberbõl áll. Ha már a gyerekeknél tartunk: ne vegyétek már le magatoknak - akinek inge, magára veszi - ennyie szubjektíven azt, hogy "van gyerekem ezért" vagy "nincs valamim ezért". Mint a kedves "Hosszan Író" írta már, összefogásra van szükség, és nem magaddal fogsz össze! Másokkal kéne, de nem csak egyesekkel, hanem mindenkivel; ebbõl azt szeretném kihozni, hogy a "Hoszan Író" leírásai általában általános jellegûek, vagyis pl nem te vagy - aki - ez meg az miatt nem tudsz valamit, mert hibát követsz el és képtelen vagy belátni, pedig tudnál változtatni - lásd 500FT egy doboz cigi, aztán nyavajgunk ehhez képest "potom" 300FT miatt - ; itt általában mindenkirõl van szó tehát, aki ide tartozik. Egyelõre ennyi, de úgy érzem, fogok még ide írni. Sok sikert a javulás reményében! Én gondolok az utánam következõkre, hát ti?
Üdv ! Õszinte részvétem minden gondolkodónak - semmi jót nem remélhetünk. Sajnos a nem gondolkodók mankója a választani akarás (pl. Fityesz vagy Meszop) nem pedig az önálló vélemény. Ha gondolkodunk mindjárt kiderül, hogy a vezetõ politikusokból csak egy minimális hányad alkalmas! Egy igazi politikus (pl a XXI.századra talán már elvárható:) az észérvek mentén, akár konfrontálódva, de mindig is polémiát folytatva kristályosítja ki, és határozza meg életünk fontos irányvonalait .. viszont, ha ez megtörténik, akkor a nem gondolkodni akarók rögtön az aktuális melldöngetõ diktátorhoz húznak .. (persze, ha politikusunk sz*rul fogalmazta meg a jövõ útját, akkor is ..) "Rövidebben író"
A parlamentet a következõ kppen kellene (félig) megtölteni. 1, 35 év allati, illetve 65 v feletti kpviselõ nem választható. 2, Kizárólag olyan kpviselõ, jelölt indulhat a választáson, aki alkotó (termelõ) munkában részt vett. 3, Max. 5% jogász választható a kpvisselõk közé 4, Nem lehet szla nélkül elszámolni semmit!!! 5, mentelmi jog, csak minisztertõl felfelé, illesse meg a képviselõket 6, köztörvnyes ügyekben ne lehessen a mentelmi joggal élni! 7, csak egyénileg lehessen mandátumhoz jutni! És ezek után, teljesen mindegy milyen pártállásuak.
hanem miböl fogom? ami a tvböl megy azt sajátitsam el?? mint az állatok csináljam azt?? hogyne..
Látszik hogy még csak gimis vagy. Van mit még tanulnod, de azt nem az iskolapadból fogod, azt garantálom.
Olyan szörnyü olvasni ami itt megy. Gimnazista vagyok, nem éltem a rendszerváltás elött. Attol, hogy itt zsidozzátok meg cigányozzátok egymást, komolyan, elszégyelem magam, hogy magyar vagyok.. Sok mindent nem értek. PL miért jo az embereknek nagygyülésekre járni, és cspáolni és éjjenezni, zászlokat és táblákat , tiszta Hitler-feeling néha. Nem értem a tüntetöket sem. Ugy sem változik semmi, attol h ök ottvannak, én szabadidömben sokkal értelmesebb tevékenységeket csinálnék az orsibálás és a tojásdobálás helyett. Hogy miért jobb a mostani kormány mint a Fidesz? Végülis probálkozik rendberakni az országot. Orbánnak is muszáj lenne valahoyg ha ö lenne hatalmon. A politikusoknak magaas a fizetése nem az adodbol él. Ha ennyire irigyled, legyél te is politikus.... Am meg nekünk is nehéz hogy változtatják az adokat, apukám vállalkozo, érettségije van , és szegény családbol származik, de kitarto munkával elég sokra vitte. Nem hiszem, h kétségbeejtö a magyar helyzet. A tandijt sem kellett volna fizetniük a jo tanulo diákoknak és az nem függ az anyagi helyzettöl. Bár nyilván hátrányba vannak a szegényebbek. Különtanár nélkül jo egyetemre szinte esélytelen a bejutás..
A kérdező hozzászólása: vannak kivételek az orvosoknál is terémészetesen.
A kérdező hozzászólása: csak félig zsidó! félig meg cigány!
Fogd be a pofádat, zsidó!
Kiscicák! A zsidóknak semmi köze ahhoz, hogy ilyen állapotban van ez az ország. Errõl egyetlen nép tehet, méghozzá a sok nyominger magyar, akik persze a zsidókra/cigányokra/románokra keni, amit nagyrészben õk maguk csesztek el.:| De persze másokra fogni mindig könnyebb, mint beismerni a hibánkat és változtatni...
A kérdező hozzászólása: tényleg ott lóg. :D
ott lóg felakasztva álmos-vezér faszán a rohadt zsidó, nem láttátok?! Ezeket kéne most már kitörölni innen egyszer és mindenkorra, nem tudom felfogni, hogyan lehet valakinek ellenvetése az antiszemitizmus ellen?!
Nah most mért nem ír a hosszan válaszoló zombizós???? Van egy tippem.
Elnézést kérek mindenkitõl de ahogy olvasom a válaszokat egyre szomorúbb és elkeseredettebb leszek!!Nem veszitek észre hogy ez a kormány teljesen magyar ellenes és csak az a célja hogy az országot kizsákmányolja? Ez egy hazaáruló magyar ellenes tolvaj maffia banda!! Elárulták a határon túli magyarokat!! Lopnak csalnak hazudnak!! Amit lehet eladnak és teletömik a zsebüket!! Az ilyen hazaáruló kommunista férgeknek lógniuk kell!!! Az egyetlen párt aki a Magyarság érdekeit képviseli az a Jobbik !!! Sajnálom ha néha nem ide illõ szavakat használtam de ez az igazság
nem tudom hogy kiírta a kiscicás dolgot de most válaszolnék!!!!! A jó kúrva anyád a kis cicád! Hogy mersz minket magyarokat le nyominiggerezni? te mocskos hazaáruló magyar ellenes tetû !!! És mi az hogy a zsidóknak semmi közük az ország helyzetéhez? kezdjük ott hogy Gyurcsány is egy mocskos zsidó és az összes vezetõ politikus Zsidó! Eladják az egész országot!!! Te pedig nehogy még egyszer ócsárold a magyarokat!! Mi a faszt képzelsz te magadról?
Mocskos zsidó? Te rasszista disznó! Attól, hogy van pár zsidó származású ember akiket nem szeretsz, még nem kel "Mocskos zsidózni" te második Hitler! Bár az én nem vagyok zsidó de az ilyen rasszista megnyilvánulásokat különösen utálom. Az országban pedíg nincs egy valamire való politikus se aki helyreállítaná, azt a csõdöt amibe most benne vagyunk...de Gyurcsán azért valamivel mindígis inteligensebb volt, hisz Orbán, mondott össze fût, fát, zöldágat, szídást, igazat, fikciót...Gyurcsány pár szóval, képes volt úgy leállítani, hogy meg se tudott szólalni, ez valamely nézõpontból csodálni való! Hölgyeim, uraim a szakadék szélén állunk, amely csak homokkõ, és iszap, de ha valami csoda folytán ez egy sziklát takar, talán még megmenekülhetünk!
az a baj, hogy sok ember el sem tudja képzelni, hogy az msz(m)p mire készül...
Az egyik kommentezõ azt válaszolta, hogy a jelenlegi kormány legalább mer változtatni. Az igazság az, hogy sok városban (Pl.: Pápán és Várpalotán is) amióta jobboldali polgármester van (Fidesz) azóta beindult az élet. Ezt az ott lakó ismerõseimtõl tudom és õk tényleg nem elfogultak politikailag. A helyzet az, hogy az MSZP többet ártott eddig mint amennyit használt. Azt pedig, hogy mennyire rosszak a híres õszödi beszéd példázza.
Sziasztok..Mivel nem számithatok már évek ota az állambácsira, sem a pártokra, ugy gondoltam, ne számitsanak õk sem rám.Elegem van a polikábol, mert az csak egy szakma, s elegem van a politikusokbol, mert õk meg nem jotékonyság.Élek, ahogy tudok, boldogulok, ahogy tudok.Nélkülük.
Kíváncsi vagyok mi lesz mikor rájönnek hogy a Fidesz sem jobb... Mert hogy nem sok különbség van köztük az biztos.
Én be merem vallani, hogy MSZP-s vagyok! Tudod mire jó a vizitdíj? Sok ember csak elmegy jót pletykálgatni és fárasztani az orvosokat sok hülye kis ügy miatt, de ha fizetni kell érdekes otthon is meg tud gyógyulni! A tandíj? Sok egyetemista beül és akár 10 évig is ott van, nem csinál semmit, ha be kell fizetni a tandíjat akkor mindenki iparkodik. Én nem felejtem el az öszödi beszédet, nekem se tetszett, de amikor a Fidesz lehülyézte az MSZP-t az jó volt? Ja és akinek nem olyan az anyagi háttere hogy ki tudja fizetni a tandíjat az tanuljon jól és kap ösztöndíjat!
Egyáltalán nem jobb a mostani kormány, mint a FIDESZ, legfeljebb nem követ el annyi kommunikációs hibát. A közvéleménykutatások szerint a FIDESZ-esek vannak többségben, így nem értem mire alapozod, hogy a legtöbben FIDESZ ellenesek lennének. Úgy gondolom, a választásban nincs igazi alternatíva, sõt talán nem is parlamentális demokráciában kellene gondolkozni, hanem az egész rendszert úgy ahogy van el kellene felejteni és csinálni helyette valami újat, olyat ami még eddig nem volt. Az MSZP, a FIDESZ, az MDF, az SZDSZ mind-mind korrupt, egy szégyenfolt. Én nem fogok szavazni egyikre sem, mert nem a kisebbik rosszat keresem, hanem olyan pártot, aki alkalmas a feladatára. Ha mindegyik lop, csal, hazudik, akkor szerintem nem a parlamentben, hanem a börtönben lenne a helyük. A mostani kormányban azért nem tudom értékelni a próbálkozást, mert nem hozott eredményeket. Legalábbis olyan eredményeket nem hozott, amivel a többség jobban járna. És ez vagy azt mutatja, hogy nem értenek ahhoz, amit csinálnak, vagy pedig azt, hogy szándékosan okoznak károkat. Lehet tippelni, nekem egyik sem elfogadható. Az adóbeszedés terén persze nagyon kreatívak. Épp csak az a baj, hogy közben a hasznos reformok elmaradnak, mindössze adóbehajtássá korcsosulnak. A jogszabályokat is nagyon gyakran módosítják, így nem lehet igazán hosszú idõre tervezni. Ha egy befektetõnek van egy kis esze, messzire elkerüli Magyarországot. Kérdés, hogy például ilyen környezetben kinek van elég mersze ahhoz, hogy 20 évre felvegyen lakáshitelt, vagy hogy egy vállalkozást indítson. A jogrendszer egy vicc, a börtönök túlterheltek, virágzik a cigánybûnözés (amit hivatalosan nem ismernek el, pedig állítólag a börtönlakók több mint fele roma), pocsék a közbiztonság, romlik az életszínvonal, egyre kiszámíthatatlanabbá válik a jövõ, a nyugdíjprogram az összeomlás szélén áll, a PISA felmérés szerint a magyarországi diákok - õk jelentik a jövõt! - tudásának színvonala az európai országok közül is a legutolsók közé van rangsorolva, a gazdaság helyzete pedig finoman szólva sem túl rózsás. Sok mindent lehetne tenni a helyzet javításáért, de a szándékot sem látom erre, sõt sokszor még a problémák létezését sem ismerik el, vagy ha igen, akkor sem biztos, hogy az aktuális kormány, vagy bármelyik párt alkalmas a megoldásra. Ilyen helyzetben mire lehetünk büszkék?
Ha egy kicsit jobban belegondolsz kedves kérdezõ, ilyen bajban nem volt az ország a rendszerváltozás óta!Nincs olyan terület, aminek tevékenysége virágzana/épitõipar, mezõgazdaság, stb/!Napi megélhetési gondokkal küzdenek családok ezrei, tömegesen szünnek meg a munkahelyek, sokan elhagyják ezt a kics de gyönyörû országoz egy jobb élet reményében!Vészesen fogy a lakosság!Kevés az újszülött, mert egyre kevesebben mernek vállalni babát!A legtöbb család hitelekbõl tartja fent magát!Teljesen el van adósodva az ország!Nem tudom, hogy hány éves vagy, de én határozottan állitom hogy 1998-2002 között elindult az ország fejlõdése!Én is beinditottam egy kis vállalkozást, ami 2004-ben végérvényesen tönkre ment, felszámolták!Szavaimból kivehetted, hogy fideszes vagyok, amit nyiltan is vállalok!Nagyon várom már a választásokat, bármikor is legyen az!
A fidesz is ótvar kormány meg ez a mostani is. Tiszta béna mindkét oldal, semmit nem értenek a kormányzáshoz...de ugye jön a jó lét?:)
Nem értem. Nem értem. Nem értem. A hosszabb és a még hosszabb válaszolónak: minden tiszteletem a tiétek. Az én központi idegrendszeremben már a második zombi színrelépésénél olyan mértékû hiperpresszió keletkezett, hogy a szürke- és fehérállomány visítva könyörög kibocsáttatásért a fülemen keresztül... /Természetesen zsidó származású vagyok, hiperpigmentált, barátaim román vendégmunkások. Évtizedek óta a kommunista párt tagjaként tevékenykedem./
Na tessék megint látszik hogy ha tv-zel akkor csak RTl-t vagy TV2-õt nézel! Ezzel foglalkozol miközben a kormány ellopja mindazt ami mozdítható! De te csak törõdj azzal hogy páran randalíroznak - feltétlenül fontos! 2010-ben hidd el megint az RTL-es hazugságokat menj az mszp-s osztogatásra és szavazz megint rájuk! Majd rá jössz hogy jól átvernek !!!
Elõször is, nem csupán tévét nézek! Nem messze lakom ettõl az egész, rombolástól amit idörõl idõre végbevisznek azok, aki azt hiszik ez megoldás! Ha leromboljátok a várost annak az ujjáépítése is pénzbe kerül! És ne haragudj de hány éves voltál '98 talán 9? Hogy ennyire kiesett mi volt akkor? Egyik se jó, és valaki áll a tüntetések mögött, és az a valaki nem egy személy, hanem egy párt...
Ahogy ezt a két véleményt olvasom egyértelmûen látszik hogy ti csak RTL-t és TV2-õt néztek és ez a két csatorna megtette a hatását , titeket is agyilag átmostak és azt írjátok ide le amit ott láttattok / hallottatok ! Ajánlom figyelmetekbe a Hirtvt és az Echo Tv-t ! Hidd el hogy nem csak 100 ember tüntet ( szintén RTL-es baromság) sok millió embernek van már elege ebbõl a kommunista kormányból ( ha nem érted miért kommunista akkor olvass utána ) csak sokan nem mernek kimenni tüntetni mert tudják hogy a hazaáruló rendõrök kilövik a szemüket és agyba-fõbe verik õket! ha már a kölcsönöket és az adósságot hoztad fel: hogy lehet hogy egyre nagyobb az államadóság mégis szarabbul élünk? azért mert mindent amit lehet GY.F-ék ellopnak ! És ha majd arra sem lesz pénzed hogy a gyerekednek kenyeret vegyél akkor majd belátod hogy nem is olyan jó ez a komcsi kormány! Rájössz majd hogy 98' ban a Fidesz kormány idején jobb volt és jobban fejlõdött az ország! Ennek ellenére én azt mondom hogy 2010-ben a Jobbikra kell szavazni hiszen ez a párt az egyetlen igazi hazafi párt aki az ország érdekeit szolgálja!!!
Jelenleg egész Európában durva demográfiai változások vannak, és erre lépni kell minden kormánynak. Minden ország máshogy próbálkozik, itt most nekünk ez jutott. A liberális vonal akkora szegénységi arányhoz vezet, mint az USA-ban (ott nagyon sokan vannak ugyanis, akik az "öngondoskodás" miatt lesüllyedtek...), a konzervatív modell pedig a családra alapozna, de jelenleg ez sem lehet megoldás. Ahhoz pedig kevesek vagyunk, hogy szociáldemokráciának a skandináv modelljét kövessük. Ahhoz adót kéne fizetni, és nem lopni-csalni, ahol csak lehet. És itt nem a kormányokra gondolok, hanem a népre. Ilyen körülmények között szinte mindegy, hogy ki van hatalmon. Jelenleg az MSZP megpróbált változtatni, csak a nép ezt nem akarja, mert mindenki saját pecsenyéjét sütögeti, és nem jön rá, hogy a közösbõl nem lehet kivenni, ha senki sem tesz bele.
Embörök ! Próbáljátok csak meg az értelmességet, mint az egyetlen emberi tulajdonságot gyakorolni ! Az értelmesség a rálátás, az összefüggések keresése és a megtalált ok-okozati kapcsolatok helyes értelmezésére való törekvést jelenti, ami indulatoktól, önös érdekek elõtérbe helyezésétõl és ideológiáktól mentes. Nincs benne puska, ököl, izom - mert ezeknek aztán az égvilágon semmi köze az értelemhez ! És ezt meg már illik tudni a magukat embernek gondolóknak így iu 2000 környékén .. (aránylag rövidebben író)
Látszik hogy nem ismered a hazád történelmét! ha olvasnál vagy csak oda figyeltél volna a töri órákon akkor most nem ez lenne a véleményed! Tudnád hogy mennyi ártatlan magyar embert mészároltak le a kommunisták ( vezetõik zsidók voltak) és én nem azért nem szeretem õket mert zsidók hanem azért amit tettek a hazámmal és a népemmel!! Nem vagyok hitlerista utálom a nácikat! Magyar vagyok!!!!!! Sztem az nagyobb rasszizmus hogy a magyarokat a saját hazájukban ütik, verik ( okt 23.) és az hogy a határokon túl verik a magyarokat csak azért mert magyarok!!!! Az pedig külön szégyen hogy magyar vagy és mégis mocskos magyarozol! Sztem nem vagy több 15 -nél ezért írsz ilyeneket! Azt javaslom neked hogy tanulj még és csak aztán írogass ide !!!
Én vagyok a kiscicás, és ha te mocskod zsidózhatsz, én miért ne mocskos magyarozhatnék?:D amúgy képzeld magyar vagyok. nem járok tüntetésekre és nem vagyok szerelmes orbánba, de magyar vagyok. itt születtem apm magyar volt anyám magyar volt az õ szüleik is magyarok voltak. egy zsidó sem volt a családomban, és én se vagyok az. az más kérdés, hogy nem szeretek itt lakni.:D sajnálom szegény zsidókat, mindenért õket okolják.:(
Ha most végigolvasnátok amiket itt írtatok, megfigyelhetitek hogy ti sem a lényegrõl beszéltetetek, hanem csak egymást szidtátok. Tisztára mint a politikusok, szerintem pályát tévesztettetek! Jó azért volt néhány értelmes felvetés is, de fõként azon vitáztatok hogy ki melyik oldalhoz tartozik. Na ezért tart ott az ország ahol tart.
A kérdező hozzászólása: jah én már elsem olvasom amit ír teljesen felesleges, értelmi szintje ugy sincs, dillettáns köcsög. de hát látszik ilyen ujgazdag senki akinek oylan sok ideje van hogy minden egyes hozzászolás után odairjon valamit mert neki anniy ideje van hogy egész nap ezt figyeli mivel az mszp-je méggazdagabbá tette dolgoznia sem kell, de hát mind tudjuk a kormány a kissebbséget támogatja, bizos valami cigány fajból származik. van egy ilyen dalszveg: " itt minden menekült többett ér mint a pártos honfivér.""
Idéznék a hosszan válaszolótól: "a zombistílus inkább jellemzõje a jobboldalnak ". Na ja, azért csõcselékezik, meg bunkózzák itt a jobboldaliakat. Én nem tudom, a magam részérõl jobboldali vagyok, de eszembe nem jutna lecsõcselékezni meg lebunkózni a másik oldalt, joguk van mást gondolni mint amit én gondolok. Nem értek egyet velük, de ettõl még ugyanolyan emberek õk is. És magamat sem érzem csõcseléknek, meg a többi jobboldali imserõsömet sem, akik tisztes dolgozó állampolgárok. Nézzetek már magatokba amikor ilyeneket írtok! Tányleg felháborít! A kérdezõ kérdésére válaszolva egyébként: nem jobb a mostani kormány. És érdekes, egyetlen olyan választ sem olvasok ami valós észérvekkel támasztaná alá hogy az lenne, mindenki ugyanazt mondja vissza amit a TV-ben hall.
Kedves állandóan hosszú válaszokat író! :) Teljesen egyet értek Veled! Ebben a témában az összes válaszoló közül csak te írsz eszes dolgokat! A többi (csõcselék!) meg csak gagyog, de azt sem tudják, mirõl!
Ja és még valamit... a hálapénzrõl: Egyik ismerõsöm több mint egy hónapig feküdt bent. Karácsonykor csináltatott az orvosnak egy ajándékkosarat és az orvos nézett rá hülyén, hogy csak ennyit kap! Csak azokkal foglalkoznak az orvosok akik tömik a pénzt a zsebükbe. A szegény ember meg haljon meg!
Már ne haragudj Te (aki másoktól idéz)! Te aztán nagyon értesz mindenhez, úgy látszik Neked nagyon jó minden, nincsenek anyagi gondjaid! Szeretnék a helyedben lenni! Bár inkább leszek szegény és normális, mint hogy olyan legyek, mint Te!
A hüly MSZP-s barmok már bocsánat a korházi napi dij meg vizitdij az jo?Egyáltalán nem már hány ember meghalt ugy h nem tudták ellátni mert nem ahhoz a korházhoz tartozik meg ilyen szövegek.A háziorvosokról nem is beszélve nekik nem elég h vizitdijat fizetni hanem még hálapénz is kell nekik.na errõl ennyit.Hajrá FIDESZ!!!!!!
Tökéletesen megfogalmazta a választ az "aki azta a rohadt hosszú bejegyzést írta" Tulképp mit is csinál a jobb? Okos mûvelt embereket állít valamilyen(de milyen?) módon magamellé, akkik már kezdenek lesüllyedni az ún csõcselék szintjére.S most már egyre durvábbak lesznek a beszólások, lásd pl Fábry, de a Csintalan meg egyenesen közröhely vagy komédia!! Habár már a jobbos táborban is elkezdõdött valamiféle megújulás, lásd Kósa, ami már egy üdvözölendõ megmozdulás, csak nehogy ez az akaratos kisember kereszbetegyen!Ha valaki ennyire ragaszkodik a hatalomhoz az már több mint gyanús!S ráadásul még akkor olyat mond, hogy szerinte Õ maga csak a miniszterelnökséghez ért igazán...no comment!
Mert nem lop. Mert kevesebb volt kommunista és besúgó van benne, mint az Orbán kormányban. Mert a vezetõk elõbb meggazdagodtak, utána politizáltak, szemben a Fidesszel, melynek vezetõi a politizálásból gazdagodtak meg. Ez meg csak úgy létezhet, ha korrupt vagy, lopsz, csalsz. Mert lényegesen kevesebbet hazudik. nem osztja meg az országot, és a környezõ magyarságot.
A kérdező hozzászólása: sajnálom hogy bárkit is lehülyéztem, de tényleg nem látjátok mi folyik itt? leeht hogy akartak probálkozni de nem jött össze nekik és ha igy haladnak nem is fog. és ha igy folytatodik ez akokr mi lesz 10 év mulva? senki sem fog gyereket vállalni mert nem tudja eltartani a cigány a román meg hasonlo szül 8 gyereket õ megkapja a támogatást, õ mért kapja meg? mért a gazdag lesz méggazdagabb a szegény mért lesz még stzegényebb? mert ez folyik itt. és szerintem aki az MSZP mellett van az valoszinû most nagyon jól élhet, de a többség szenved, nem tudja kifizetni az adókat, semmit. hová fogunk igy eljutni? nem cska az MSZP-t szidom hanem az egész rendszert, persze oké hogy kommunizmusban jól éltünk felvettük a sok kölcsönt ami miatt ma szenvedünk, de talán ha az MSZP-nek és a FIDESZ-nek nem arra ment volna el a pénze hogy magának villákat vesz, talán jobban élnénk, itt nem csak az MSZP-röl van szó hanem arrol hogy az egész politika arra megy ki hogy a politukosoknak jobb legyen jobban gazdagan éljenek és egyáltalán nem érdekli õket hogy a nép szenved és igy volt mindig is nem csak most hanem ezer évvel ezelött is a királyoknak jó volt de mi volt a szegényekkel a rabszolgákkal , mindig a nép küzdött és szenvedett azért hogy a királyoknak jobb legyen, most is mi szenvedünk. és mellesleg mért van az hogy munkát nem leeht találni mert nem a maygarok kaják a munkát hanem a kinaiak. ez miért van? és ez a FIDESZ idejében viszont nem igy volt, mindig volt munka, minidg kellett az ember most bárhova megyek sehova sem kell ember és nem cska én vagyok ezzel igy hogy nincs munka, hanem sokkal de sokkal többen, és hülyeség lenne azt mondani hogy az én hibám vagy a mi hibánk. nem. arrol van szó hogy az emebreknek nincs pénzük költeni, mindenben nélkülözniük kell és mivel nem engedhetnek meg maguknak már szinte semmi például nem tudnak elmenni fodrászhoz több ezer forintért igy a fodrászoknak kevesebb a munkájuk, nem tudnak elmenni éttermekbe igy az éttermekben lévõ felszolgálok szakácsok és egyébb személyzet is megfogyatkozott, mi lesz igy? éhenhalunk? vagy mi?
A kérdező hozzászólása: igen probálkozik minél több pénzt gyüjteni saját magának , miözben a népet kifosztja. tényleg csodás.
Látom nem érted a mondanivalómat. De nem fogom még egyszer leírni, így is elég hosszú. :(
Lehet, hogy mindenki a saját problémájára gondol a válasz írásakor, gyarló az ember... De nem fura, hogy az egyik válaszban is, a másikban, harmadikban is észreveszem a saját, az ismerõsöm, a szomszádom a killégám problémáját? Nem lehet, hogy akkor ez nem saját probléma hanem valami általános? Amúgy egyet értek, van ahol sokkal rosszabb, és nagyon sajnálom azokat az mebereket akik háborúban, igazán nagy szgénységben stb. élnek. De ez nem mentesíti a mi kormányunkat az alól, hogy lökik le a lejtõn az országot. Lehet, hogy máshol rosszabb, de mi van azokkal az országokkal, akikkel valaha közel azonos szinten voltunk? Mára mindegyik maga mögött hagyott minket. Ez az igazság. És ez elég rémisztõ.
Én vagyok az, aki azt a rohadt hosszú választ írta. :) Látjátok, megint csak egymást szapuljátok. Nevetséges. Egyértelmû, hogy van köztetek, aki így látja, és van köztetek, aki úgy. Mindenki nézi a saját érdekeit. De vajon hányan vagytok, aki az ország (a gyerekeitek, unokáitok) érdekét nézte, amikor hozzászólt, és nem csak a pillanatnyi problémáját? (Így visszaolvasva szinte senki. Gratulálok. :( ) Nehéz az élet? Igen, az. Nekem is az volt. Szüleim rokkantnyugdíjasok, ha nem güriztem volna annyit, már régen az utcán lennének. Mégis azt mondom, hogy én vagyok a felelõs a saját életemért; nem okolok másokat. Én vagyok az egyedül aki a leginkább tudok változtatni rajta. Most lakásom van, autóm, stb. Mindezt önerõbõl, segítség nélkül. (Sõt, én segítettem másokon.) Nehéz volt, igen. De ha csak sajnálkoztok, meg nyavajogtok, tényleg nem juttok elõbbre. Igen, a politikusok többsége (talán mind) lop, csal, hazudik. És? Valljuk be õszintén, te nem ezt tennéd a helyében? Te nem ezt teszed a saját szinteden? Persze, hogy ezt teszed. (Kifogás persze úgyis van, hogy miért. De mint tudjuk, a kifogás olyan, mint a s*gg. Mindenkinek van belõle legalább egy, és általában senki nem kíváncsi a másikéra.) Ne várj el tõle olyat, amit te magad sem lennél képes megtenni. A politikusok is csak olyanok, mint a társadalom. Ne várjuk el, hogy jobbak legyenek nálunk, ha mi magunk (akik kitermelik õket) semmiben sem különbözünk tõlük! (Osztom annak a hozzászólónak a véleményét, aki rámutatott arra, hogy vannak helyek, ahol ennél ezerszer rosszabb. Van, ahol emberek halnak éhen nap, mint nap. Ezreket ölnek meg naponta, miliók szenvednek betegségekben. Csak a nagy jóléti társadalomban - mert valljuk be, azért bizony mi igencsak jólétben élünk egy Ruandához, Afganisztánhoz vagy Albániához képest - elfeledkezünk arról, hogy lehetne sokkal rosszabb is.)
Tanuljon jól és akkor nem kell fizetnie! Ha szegény, akkor jobban meg fogja becsülni a diplomáját! Mert kemény "munkával" szerezte, nem lézengett 4-5 évig! De ez el sem jut egyesek agyáig!!!
Mindenki csak nyavalyog h de szar ez az ország, de élhetnétek százszor rosszabb helyen is. Sok helyen mindenki éhezik, háborúk dúlnak, vérengzések, ahhoz képest azért jó helyen élünk. Ez a tudat engem mindig megvigasztal.
És akik nem tudják fizetni a tandíjat? Mert mondjuk nem olyan az anyagi hátterük? Örökre nélkülözzenek vagy mi? Ja és szerintetek mibõl veszik azt a sok nyaralót meg villát a politikusok? Inkább nekik menjen a pénz? Nagyon gazdagok lehettek!
Elég sokat változtat!!! :@ És ez az embereknek jó??? Csak azoknak akik gazdagok! Mint ahogy az elõttem pár válaszoló is írta! Szerencsére már elmehetek szavazni! Édesanyám egyedül nevel! A jövedelme alig elég egy hónapra! Ételre havonta 20 ezer ft marad! Biztos láttátok az árakat? Mert hihetetlen drágaság van! Van havonta 15 ezer ft ösztöndíjam (szakmunkás iskolába járok, eladónak tanulok), abból édesanyámnak adok és a megmaradt pár ezer ft-ból ruházkodok (ha marad egyáltalán pénzem)... Tovább szeretnék tanulni, felnõtt nappali érettségire menni, ami 3 éves, hogy továbbra is kapjunk családipótlékot és gyerektartást, amibõl édesapám után kell fizetni a tartozást! + még a gyógyszer, mert édesanyám tartós beteg! Meg kéne mûteni a térdét, de azért nem meri megcsináltatni, mert akkor sajnos el kell mennie táppénzre és akkor az étkezéssel mi lesz? Éhen halunk? Kérdem én: Minimálbérrel és napi 8 óra kemény gürcöléssel (amit már tanulóként is átélek) alapítsak saját családot valamikor? Ezek a politikusok azt sem tudják, hogy mi zajlik itt az országban (de ez már nem is ország!!!) ! Csak 2 hónapot csinálnának végig, mint a rendes szegény emberek! Õk csak lopnak, csalnak, hazudnak!!! És jövõhéten elmegyek szavazni!!! Egy 18 éves lány
A kérdező hozzászólása: szerintem meg mindne hozzászolásban van némi igazság, ha jobban belegondol az ember. igaz hogy sokan felslegsen mennek el orvoshoz meg ilyesmi meg sokan vannbak táppénzen meg elõre hozzák a nyugdijt meg ilyesmi, itt épp az az hogy ezért nem vagyok sem Fideszes sem MSZP-s, mert nem a kormánnyal van itt a probléma, hanem az emberekkel. és a legnagyobb baj, hogy az ikyen embrek miatt jutottunk el oda ahol ép vagyunk, hogy ilyen dolgokat kellet bevezetni, csak az a baj hogy ezzel olyanokkal szurnak ki akik mondjuk tényleg betegek és nincs pénzük, mint az egyik hozzászolo irta hogy édesanyjának elkéne mennie táppénzre hogy megmütethesse a lábát, és akkor nem lesz mit enni abbol a pénzbõl, itt abban van a gond hogy akinek tényleg szügsége van támogatásra az nem kapja meg. és hiába irod hogy ez a mi hibánk nézzünk magunkba sajt magunk miatt nem kapunk munkát, nem azért nem kapunk munkát, hanem mert van heylettünk itt olyan nép aki olcsobb munkaerõ. hidd el hogy ez igy van, apám melohelye is tele lett románnal , nincsenek bejelentve, minimálbér alatt dolgoznak.
Semmivel sem jobb a mostani kormány a Fidesznél! Ha jól emlékszem a választások elött az MSZP is azt mondta az embereknek amit hallani akartak!! És azért ennyire még egyik párt sem csapta be az embereket mint az MSZP! Gyurcsány pedig méltatlanul viselkedett, amit sajnos egész Európában láttak, hallottak! A vizitdíj pedig azért nem jó, mert az is emelkedni fog ahogy minden más, csak a fizetések nem! Egy idõs nyugdíjas néninek aki a pici nyugdíjából tengõdik ez a 300Ft is nagy pénz!! És akkor mire fizetjük azt a rengeteg tbt!? Aki szerint a tandij is maradjon annak vagy nincs gyermeke vagy van rá pénze, hogy megfizesse a továbbtanulását! És a külföldön dolgozók adója nem hiányzik?? Nem értem miért gondolja bárki, hogy ez így jó és szép!? Bár ha tele a zsebe valakinek biztos nem tünik olyan rossznak a helyzet!
A 10. válaszadó szégyelheti magát, nem tudom, hogy mer minõsíteni bárkit is!!? Nem az volt a kérdés, hogy miért hülyék a magyarok!! Ki kérem magamnak! A férjem napi 16órát dolgozik és sajnos így is nagyon nehéz megélni egy pici babával! És sajnos kedves válaszadó , pont olyan a stilusa mint a Gyucsánynak aki minõsitette magát a hires beszédével! És nem hiszem, hogy önnek van bármi rálátása a dologra!? Egy kismama
Vagy egy ilyennel is jó lenne(ezt még a gestapo használta a dezertõrök ellen annakidején!): ICH WAR AUF DER SEITE DER ROTEN BESTIEN!
Valószínûleg az ipar fejlesztésével már kicsit elkéstél, ember ahhoz a magyarok fejében kéne rendet tenni, de az képtelenség, már megpróbálták az utóbbi párszáz évben páran de mind elbuktak, nekem a kedvencem Széchenyi akire a végén az elmeháborodott címet is rá akarták akasztani! A komcsi zsidó havernak meg üzenem holnap várjuk pontban délben a Hõsök terén, ahol nagy lehet a pofája, fellógatjuk a saját belénél fogva Álmos vezér farkára a nyakában egy ilyennel: ÉN A BÜSZKE 12%-OS KISSEBBSÉGHEZ TARTOZOM ÉS FELVÁLLALOM!
MSZP? egy fenét!! abban változtat hogy új adókat vezet be! egy átlagos magyar ember nyomorogni fog.. Sõt, már most is.. Az olasz jön Magyarországra megveszi a fát 10.000-ért kimegy csinál belõle egy bútort, aztán itt eladja háromszorannyiért.. Az ipart kellene fejlesztenie!! NEm még vagy 6000 féle adót kitalálnia...!!! NEVETSÉGES
Nem semmik vagytok. Szuper kis idõtöltést találtatok magatoknak. Mintha ettõl a sok felesleges "Te vagy a köcsög! Nem Te vagy! Nem Te! ...."-tõl bármi is jobbá változna. Ne sértegessétek egymást, hanem menjetek le X-elni!
Ne idegesítsétek magatokat egy seggfej miatt, te sem admin! Lesz ez még nagy köcsögláda valamelyik sitten, vagy már az is... Nagyon bizonygatja hogy nem zsidó, komcsi stb., de mindegyik igaz rá! Már most várom a következõ benyögését, bár az eddigieket sem olvastam el, csak szórakoztat meddig játszadozik itt a kis hülyéje. Kommunista-palánta, a pártfunkcionárius 3/3-as anyáddal együtt, aki kiszart erre a nyavalyás világra, hogy még egy tetûvel több legyen, meg a jókáder apáddal együtt.
Kedves drága kérdezõ (zombi)! Látom, neked is értelmezési problémáid vannak, ha olvasnod kell egy szöveget. De nem baj, majd talán ezt is megtanulod egyszer. (Persze kétlem, de talán...) "ha meg még a rendszerválltásnál kis gyerek voltál akkor most sem lehetsz tul öreg ahoz hogy elkeljen tartanod egy családot" Leírtam, hogy milyenek a körülményeim, honnan indultam, stb. A gyerek az esetemben is úton van, és tudom, hogy fel tudom majd nevelni; nem csak õt, hanem a következõ(ke)t is. Pedig még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán én megérem-e a felnõttkort. De nem baj, csápolj csak te is agyatlanul. Nem véletlenül tart itt az ország, ahol. (Persze ezt is leírtam már, ezért nem ismétlem.) "suttyó mszp-s köcsögok miatt mint ami te vagy" Leírom megint, mert látom nem tudsz rendesen olvasni. (Lasan fogom írni, hogy végre sikerüljön megértened): N E M V A G Y O K M S Z P - S. N E M V A G Y O K K O M M U N I S T A. N E M V A G Y O K Z S I D Ó. N E M V A G Y O K F I D E S Z E S (S E M). Ha sikerült felfognod, akkor ezügyben talán továbbléphetünk. Amíg ez nem megy, addig fölösleges koptatnom a billentyûket. "azt a te és egyébb hozzás hasonlo dilettáns emberek lepontozzák" Tudod ezzel kapcsolatban van pár gondolatom: 1. Ennyire fáj a pontozás? Ezért jársz ide, hogy pontokat gyûjts, és te legyél az elsõ? :DDDDDD Nevetséges vagy. 2. Tudod, a pontok azt tükrözik általában, hogy az embereknek mi a véleményük az írásokról, válaszokról. Nemtán fáj, hogy az én véleményemmel legalább annyian egyetértenek, mint a tieddel? Nemtán zavar, hogy az emberek többsége (az értelmesebbje) lepontozza, ha valakit látatlanban lekommunistázol, zsidózol? Hát ezen ne lepõdj meg, zombikám! :) "én az ilyen emberek ellen vagyok akik tudatlanul dilelttánsan elmennek szavazni és felsem fogják hogy mi történik itt" Tudod, ezzel sok ember így van. És kb. a felük nem ért veled egyet, zombika. (Meglepõdtél, mi, hogy nem az agyatlanok képviselik a többséget? :) ) Én tudod egy dologra hajazok. Nem érdekel a szavazás eredménye egyáltalán. Engem az érdekel, hogy a magyarok ne húzzanak szét. Ezért anyázom õket, mert így valószínûbb, hogy összefognak (az sem baj, ha ellenem; de legalább egységes képet mutatnának). És a normálisabbja fel is fogná, hogy mirõl van szó, csak az agyatlan fanatikusok (zombik) azok, akiknek nem megy a gondolkodás. (Na meg a szövegértelmezés. :D ) "amit akarsz hogy bunkó kõkemény fideszes vagyok" Nem szidok senkit a pártállása (vagy vélt pártállása) miatt. Ellentétben veled, meg a pár zombival ott melletted. Tehát rúgtál magadnak egy öngólt, aranyom! :D Szóval ha sikerült végigolvasnod az írásaimat (szerintem könnyû felfedezni, hogy melyik az enyém), és értelmezni is tudod, majd végül felfogod a lényegét, akkor szólj. Mert akkor tudom tovább folytatni, adig nincs értelme.
Kedves zombik! 1. Nem teszek úgy, mintha több lenne belõlem. Többször is írtam, hogy "Megint én", meg hogy "Én vagyok a hosszú válaszokat író", én szoktam használni a "zombistílus" szót is. Szóval ezt besz*ptátok. (Persze igen erõs a gyanúm, hogy te csak egymagad vagy, de nem gond. Sõt. Bár elég szánalmas, hogy többnek adod ki magad, holott a stílus szinte ugyanaz. Azt pedig elég nehéz palástolni. :) De ha lesz idõm, majd visszakereslek. Talán még személyesen is megkereslek téged. Hátha el tudunk beszélgetni errõl-arról... :) ) 2. Továbbra sem vagyok kommunista, sem pedig zsidó. Terád viszont sokkal inkább illik a dolog; legalábbis az utolsóval kapcsolatban. :) 3. "Látom hogy nem bírtak ki ez a mocskos kommenista utolsó surmó paraszt hogy ne az övé legyen az utolsó szó" Nem gondolod, hogy ezzel magadat minõsítetted, zombikám? Ez részedrõl egy szép öngól volt! Gratula! :DDDDDD 4. "mert 50 évig építetted a nagy büdös semmit" Még erõsen gyerek voltam, mikor volt a rendszerváltás, de oda se neki, kicsi "zsici" cimbora! :) 5. "És tanulj meg helyesen írni" Ha már felhoztad, hogy van pár helyesírási hibám, elütésem a tiednél jóval hosszabb szövegben (bár megmutathatnád igazán), hát én is idézek párat tõletek (tõled), a sokkal rövidebbekõl: "tenni mintha", "van de", "elõtt ahogy", "Látom hogy", "paraszt hogy", stb. - Vesszõ nem kellett volna? "belõle! az" - Nagybetû? "nem bírtak ki ez" - K nem kellett volna. (Ez nem elütés volt. A billentyûzeten a "K" elég messze van az "A"-tól. :) Stilisztikailag pedig az utolsót inkább nem kommentálom. Az unokaöcsém normálisabban ("magyarabbul") fogalmaz. Nemtán a zsidó származásod miatt nem ismered a magyar helyesírás szabályait? ... És még fel is rovod mások hibáit?! Elég szánalmas vagy, zombika. Mondhatni: ezt bebuktad. Ennyit a 4 elemidrõl meg a diplomádról. :D A kérdezõtõl pedig: Bocsi az offolásért, de kifejezetten szeretem a zombikat idegesíteni. Élem, amikor felszínre tör belõlük az állat, és kiokádják magukból a zsigereikben meglévõ gyûlöletet. Jobb helyeken az ilyenek gyors véget érnének. Pusztán az általuk (és általam is!) egyébként sokat kritizált liberalizmusnak köszönhetik, hogy ily' bátran nyomhatják a hülyeségeiket. De én élem nagyon! Szórakoztat! :D És persze szépen rávilágít arra, hogy a mostani kormány miért jobb a Fityesznél. Igaz, hogy iszonyatosan sok baromságot csinálnak, de legalább nem szakítják ketté a magyar lakosságot.
Az nyugtat meg a kommunistákban, hogy csak kevés van belõlük, csupán úgy tudnak tenni mintha sok lenne! De ebbõl a hülye észosztó senkibõl is csak egy van de legalább 5 linken nyomatja az elvakult maszlagot, nézzétek csak meg, mindenhol ez a primitív szar folyik belõle! az utolsó válaszodra meg öreg, igazat tudok adni a közgázosnak, te meg lengesd a párttagságidat a vitrinben meg a TSZ-dorgódat, mivel diplomát úgysem tudsz! És ne te próbáld megmodani ki hgyan ért a szakmájához mert 50 évig építetted a nagy büdös semmit, amit szocializmus néven vertek abba a hülye fejedbe. És tanulj meg helyesen írni, ha már egyszer kimaradtál az elemi 4. osztályból! (szinte látom magam elõtt ahogy végigolvassa az eddigi beköpéseit és keresi a hibákat)
Látom hogy nem bírtak ki ez a mocskos kommenista utolsó surmó paraszt hogy ne az övé legyen az utolsó szó, a mocskos zsidaja 24 órán át ezen a kurva linken lóg és folyatja a nyálát az asztalra mikor pöccen be valaki a baromságaira, basznia kell a másik agyát az eszement ökörségeivel, csak baszkikám már el se olvassa más a faszságaidat, köztük én se, már az elsõ sorból látszik ki vagy!
Nem cifrázom tovább neked, zombipajtás. A másik kérdésnél megtettem már. A lényeget kiszûrheted az eddig leírtakból. Nem fogom elmagyarázni neked (sokadjára), amit írtam. (Ha akarod, akkor megérted.) Ha pedig funkcionális analfabéta vagy (ami szinte biztos), arról meg nem tehetek. Nem az én dolgom megtanítani neked, hogy hogyan kell értelmezni és felfogni dolgokat. Általános iskolában (is) tanítanak ilyesmit ám; bár lehet, hogy nem jártál még arra. :) "hidd el én csak tudom közgázt tanulok" Akkor nem ártana, ha odafigyelnél órákon. Tudod, a tanárbácsi azért pofázik ám, hogy a kis fejedbe belecsorgassa az okosságokat! :) (Sajnálom szegényt; a te tanításoddal talán a lehetetlenre vállalkozott. :) )
Látom itt is van pár nagypofájú kripta-jelölt kommunista, aki nem ébredt fel azóta sem, hogy a berlini fal egy darabja jól fejbebaszta. Azóta nincs közjólét, és nincsenek csonthülye, ám a népnek jótakaró vezetõk, a szókimondó haver állatságaitól meg fordulok le a székrõl! Biztos te azóta a himnusz alatt az öszödi beszédet hallgatod, mert az a magyarság esszenciája, olyan szívhezszóló volt, csak az a bökkenõ hogy azt nem neked címezték, hanem a többi komcsinak, aki ott volt! És az is csak a sekélyességedet bizonyítja, hogy képes vagy azt hinni, hogy érted van a vizitdí, napidíj, a tandíjról meg nem szólok, ide a rozsdás bökõt hogy egyetemet csak a kirakodóvásáron láttál belülrõl baszkikám! De most itt az alkalom elmehetsz végig csinálni egy buktacukrozó szakot, mert még fizethetsz is érte 70 gurigát 5 havonta, és azzal is a komcsikat, és a polgártársaidat támogatod a te felfogásod szerint, és a végén megköszönheted hogy adakozhattál az állambácsinak az elmúlt 17 év szarságaiért! De majd ne felejtsd el helyettem is befizetni, és megköszönni mert én nem fogom az 100%! És ami a legjobban felbassza az ideget az emberben az, hogy úgy látom szerinted ez roppant mulatságos, hogy neked meg páraknak tetszik az újabb kapuadó, másnak viszont nagyon nem tetszik! Mr. Szellemi csõdtömeg talán rá kéne ébredni nem a népnek kéne finanszírozni egy elcseszett gazdaságot a mérhetetlen adósságával (tán még ítéletnap utánra is jut majd belõle) hanem a belpiaci gazdaság profitjának, hidd el én csak tudom közgázt tanulok, de téged nem terhellek vele, mert nem fognád fel, és esetleg egész éjjel tartó önmarcangolás lenne belõle, hogy: "Hátha mégis félreértelmeztem valamit ebben a fránya öszödi beszédben?"
A kérdező hozzászólása: mármint az utolsó elötti hozzászolásra gondoltam az elõzõ kommentemben csak közben beirt ez a hosszút iró. :D
A kérdező hozzászólása: igen, az utolsó válaszadonak van szerintem igaza, tényleg importálni kéne egy uj kormányt, meg amugy is ha már nacionalizmusról van szó ez a gyurcsány véletlenül nem zsidó? :D
De ne próbálkozzon inkább semmivel, mert ahogy elnézem, itt már tényleg csak éhen dögleni lehet. A szomszédos országok közül Szerbiára is van némi rálátásom, hát, mit mondjak, nincs túl nagy különbség... A gazdaságuk tavaly jobban fejlõdött Magyarországénál. És õk is Európát szavazták meg most. :) Szerintem kellene egy teljesen új kormányt importálni valamelyik jóléti államból, mint ahogy az észtek csinálták... nekik bejött. Itt viszont mindenkibõl kibukna a nacionalista. Hm?
Gyerekek! Szánalmas, amit itt mûveltek. Üljön le mindenki, és kezdjen el gondolkozni, ha õ lenne abban a helyzetben, hogy dönthetne az ország dolgaiban, hogyan is kezdené. A partvonalon kívül mindenki nagyon okos. "A bíró mrg egy köcsög" Ezt is tudjuk.És nagyon igaza van annak, aki a turáni átkot, a széthúzást említette. Ha ez így megy mág tíz évig, kérhetjük a csatlakozásunkat Romániához, vagy méginkább Besszarábiához. Elõbb gondolkodni, aztán félretéve az indulatokat, lehet agyalni, hogy legyen. Csak ennyit akartam, bocs a zavarásért Szekalmi
A hosszan válaszoló szerint az ember jókedvében jár orvoshoz? Örülök, hogy ilyen jó egézségnek örvend! Netán arról én tehetek, hogy asztmás vagyok??? Hogy az Édesanyám cukorbeteg azt is biztos csupán színleli!?? Hülyék a magyarok , talán te nem annak tartod magad? Vagy te lennél a kivétel és mindaz aki veled egyettért!? Szerinted csak a te véleményed elfogadható!?? Pont az ilyen stilusú emberek miatt tartunk ott ahol tartunk! És az ilyen elvakult emberek marják egymást akik nem engednek az igazukból! Mert aztán veled lehetne összefogni, hogy jobb legyen a magyarnak, persze csak ha mindenki úgy tenne, gondolkodna ahogy te!!? Szerintem inkább meg se szólalj!:)
A kérdező hozzászólása: probál változtatni az MSZP?????? normális vagy te?????? hány éves vagy?????? probálj meg eltartani egy családot a mai magyarországban, nem tünt még fel hogy milyen árak vannak? amig fidesz volt az embrek jobban éltek. ez nem tünt fel? nem tünt fel hogy mindneki külföldre megy csak hogy életben tudjon maradni? minden árat megemeltek, eladták az országot, bevezették a vizit dijat. hogy ha majd egyzser bármi bajod lesz és korházba kell menjél, akkor majd meglátod milyen fasza ez az MSZP mikor majd több száz ezer forintot kikell fizetned, tényleg nagyon fasza kibaszott hülye vagy.

Miért akar mostanában olyan sok ember Dél-Koreába vagy Japánba (esetleg a kapitalista Kínába pl. Hong Kongba) költözni? Mit várnak ezektől a helyektől? Miért gondolják, hogy jobb, mint Magyarország?

Nyugat-Európát még megértem, mert oda kimész, makogsz valamit angolul meg a helyi nyelven, hamarosan kapsz állást WC-pénztárosként vagy a Mekiben és máris úgy élsz, mint nálunk egy irodista vagy legalábbis jobban, mint egy minimálbéres.

Legjobb válasz: Én Japánról annyit tudok nyilatkozni (jártam ott), hogy egy sokkal élhetõbb, gazdagabb, kultúráltabb, biztonságosabb hely, ahol még van tisztelet az emberekben egymás iránt. Nyugodtan mászkálhat valaki szûk kis elhagyatott utcákban éjszaka, nincs oka az aggodalomra. Szerintem sokan vágynak rá hogy ilyen helyen élhessenek.

Én Japánról annyit tudok nyilatkozni (jártam ott), hogy egy sokkal élhetõbb, gazdagabb, kultúráltabb, biztonságosabb hely, ahol még van tisztelet az emberekben egymás iránt. Nyugodtan mászkálhat valaki szûk kis elhagyatott utcákban éjszaka, nincs oka az aggodalomra. Szerintem sokan vágynak rá hogy ilyen helyen élhessenek.
Sajnos ennél egyszerûbb az ok. Látták a zanimébe' hogy a Nárutóék milyen jól élnek és oda akarnak menni... Meg rohadt menõ manapság Japán pedig a többség rács*szne, de nagyon, mert ott sokkal durvább az etikett és az íratlan szabályok rendszere.
Mennek a tévében ezek a japán rajzfilmek meg koreai sorozatok, azért.
Ezek mögött sose kell logikát keresni, azt hiszi, hogy ott majd a szájába pottyan a sültgalamb és kész, mer ott a zemberk sokat keresnek, kész. Egyébként ilyen értelemben az Angliába, vagy Ausztriába kiköltözõ egy része sem jobb, azok is úgy mennek ki, hogy nem tudnak semmit, hogy mi vár rájuk, nem beszélik a nyelvet, csak kimennek, aztán majd lesz valami.
Az ilyen orszagokba kikoltozni vágyók 99% nõ, akinek a legtobbje a k-dramakban latott luxus vilagrol, meg feher lovon erkezo azsiai hercegekrol abrandozik. Azt kepzelik, majd Azsiaban nekik minden, de minden sokkal konnyebb lenne mint Magyarorszagon. Amugy meg csak pasi kell nekik, a munka, meg a kikoltozes az csak 1 alibi szoveg. (Fiuknal ugyanez forditva)
Ázsiai emberek. Sok mindent megadnék egy ázsiai lányért, japánban, koreában sok van. :D Meg ez a két ország nagyon fejlett, illetve más a kultura. Pl. europai országok között nincs olyan nagy különbség mint egy europai és ázsiai ország között, és nagyon vonzo egy teljesen más kultura.
hmm.. azt hiszem én is valamilyen szinten a 14-15-16 éves kislányok közé tartozom ..mert 15 vagyok, de utálom a zenéjüket, én punk vagyok, nem hallgatok ilyesmit. én a kultúráért és a történelmi részéért vagyok odáig. Nem is szeretem a szinkronizált részeket, inkább megnézem feliratosan. másik: én 2 éve megtanultam a hangeult, ( koreai abc) meg pár köszönési formát..(jó, mondjuk abból párat a feliratos drámákból is láttam) sajnos, az abc-ból annyi maradt meg, hogy az elsõ betû a g, k és ilyen négyzet jobb oldalának sarka formája van , meg még 1-2 jel. Ezenkívül a legtöbben azért akarnak odamenni, mert ott nagyon jól élnek az emberek, és sok pénze van az országuknak. Nem olyan, mint amerika, ahol 3 szekrény méretû hisztisebbnél hisztisebb elkényeztetett emberek laknak, akiknél a tisztelet és a kis dolgok megbecsülése, és a becsület ismeretlen fogalom. Engem ez vonz igazán (:
Mióta kiköltöztem, azóta a lányoknak hatalmas szemük van én meg tudok repülni.
16.35: És elárulod, hogy te mit választottál?
Az egész alapja az üzlet, a pénz, a nyereség. Gondold végig: jött a bubis ásványvíz, igyad, mert egészségsebb leszel. Késõbb, ne a bubisat igyad, mert a szénsavmentes az egészségesebb. Javaslat: minél magasabb az oldott össz. ásványianyag-tartalom, annál jobb. Utána lebeszéltek róla, mondván, felhalmozódik a szervezetben, ezért minél alacsonyabb legyen az említett érték. A legfrissebb ajánlás: a csapvíznél egészségesebb innivaló nincs. Mikor milyen érdekek kerülnek elõtérbe. Azért tudnék pár települést felsorolni, ahol ihatatlan a csapvíz, bár nem egészségtelen, de gusztustalan. Vagy büdös, vagy zavaros, esetleg sárga. Na azt igya meg a csapvízajánló, ha tudja. Mint mindenhol, itt is a haszon az elsõ, és a reklámok irányítanak. Vagy mégsem, mert én azt iszom, ami jólesik.
Olyat hallottam hogy a sok ásványvíz(és sör) fogyasztás vesekövet okozhat. Amúgy én is iszom napi szinten.
A sör kifejezetten jót tesz a vesének én ugy tudom.
16:35 vagyok. Itthon fúrt kutas vizünk van, azt iszom. Anyukámnál vezetékes víz van, nagyon jóízû, ott azt. A barátnõmnél, kis faluban, sárgás, érdekes szagú a víz, ott nem tudom meginni (más sem), ha náluk vagyok, ásványvíz. Nagynénémnél, aki Lábatlanon lakik, ott sem tudom meginni a csapvizet, mert büdös, ott is ásványvíz. A lényeg, hogy ahol jó, tiszta a csapból folyó víz, oké, ahol enyhén gusztustalan, ott ásványvíz. Ezért írtam, hogy azt iszom, ami jólesik. Ezért nem megyek a reklámok, ilyen-olyan szakértõi vélemények után.
16.07: Köszönöm. Ezt hívják úgy, hogy rugalmas stratégia. Én azért nem nagyon iszom a csapvizet, mert klóros, bár tényleg a fene tudja...
Én azt olvastam több helyen, hogy azért nem jó, mert a benne levõ ásványi anyagok nem tudnak a vízbõl beépülni, hanem felhalmozódnak a szervezetben, és ezzel árthatnak. Ezért is célszerû az alacsony ásványianyag-tartalmú vizeket választani. A csapvízhez képest annyival jobb viszont az ásványvíz/forrásvíz, hogy nincs benne klór, ami öli a nélkülözhetetlen bélbaktériumokat. Természetesen a szénsavas víz nem jó, mert savasít, puffaszt, sokaknak a nyálkahártyáját is irritálja. A mai álláspont szerint a csapvíz házi tisztítása az ideális megoldás, ez a klór nagy részét is kiszedi. Ez nem csak drága szûrõberendezéssel, de 1-2 fõs háztartás esetén olcsóbb szûrõkancsóval is megvalósítható, bár abban is havonta kell cserélni a szûrõt pár ezerért.
Négy káros hatása van az ásványvíznek, ami elsõre eszembe jut, de biztosan van még több is. 1, A pénztárcád Csõvezetéket lefektetni, és ellátni vele városokat, falvakat még a tisztítás és a javítások költségeivel együtt is sokkal olcsóbb, mint palackba tölteni, raktérozni (kisker, nagyker), reklámozni. A többletköltséget meg kivel fizettetik meg szerinted? Gondolj csak bele, mennyibe kerül egy liter víz a csapból vagy a kútból, és mennyibe az ásványvíz. 2, A nem megfelelõ ionösszetétel Az emberi szervezet az elmúlt néhány százezer év alatt felszini vizek fogyasztásához szokott hozzá. Az ásványvizekben bizonyos ásványi anyagok ettõl eltérõ arányban találhatóak meg. Ez kúraszerûen jól jöhet néha, de hosszú távon veszélyes. Valaki azt mondja erre, hogy egy felnõtt ember szervezete képes ezt a problémát kezelni. Ez igaz, de embere válogatja. A dohányosok között is van, aki sokáig él, mégis egészségtelen, mert mások viszont belebetegszenek. Ha valaki feltétlen ragaszkodik az ásványvízhez, legalább váltogassa a márkákat. 3, A mûanyag palackokból a vízbe beleoldódó szervetlen anyagok Hetkig, néha hónapokig áll a víz ugyanabban a palckban, gyakran a napon. Szép lassan oldódnak bele dolgok. 4, A környezetszennyezés Megveszik palackostul és kidobják. Egy részüket újrahasznosítják, más részüket nem. A Csendes óceánban pl van egy két és fél Magyarországnyi összefüggõ terület, amit ilyen mûanyagpalackok borítanak, és ez csak az USA nyugati partjának a szemete. A cspvíz sem sokkal jobb. Egy barátomnál pár napja cseréltük ki a víztisztító szûrõjét. Egy év alatt étcsoki színûvé változott egy háromszemélyes háztartásban, és ez csak az, ami látszik belõle.
Az MSZP és a jobbik távolabb áll egymástól mint a fidesztõl.
Az én véleményem az, hogy a Jobbik sokaknak túl radikális, legyen az mérsékelt jobb- vagy baloldali beállítottságú ember.
Jó kérdés.
Õszinte leszek.. Mivel nincs egy olyan párt sem amire azt mondanám, hogy "IGEN! Õk tényleg jók" így én is úgy megyek majd szavazni, hogy csak azért is szavazok, hogy ne a Fidesz nyerjen.. De én a Jobbikra fogok.. Az Mszp még annyira sem kéne mint a Fidesz..
Mert az emberek buták.
Mert még viszonylag sok az épeszû ember Magyarországon.
Mert azt hiszik, hogy mivel a kormányváltáskor még 3 adóval kevesebb volt legalább azokat is eltörölnék de ugye addig már nem terjed az eszük, hogy ehelyett új adók fognak csak jönni. Én azonban nem aggódom, az MSZP már soha enm lesz kormánypárt mert ahogy látom ha lassan is de ébred a magyar...
Én azért szavazok a Jobbikra mert tetszik, hogy zászlót lengetnek. Nem is tudok teljesen azonosulni velük, de nincs más párt. Itt van ez a cigánykérdés amelyik aggaszt engem. Emellett a Fideszben és az MSZP-ben is csalódtam , joggal nevezhetem ezeket a képviselõket bûnözõnek.
utálom a cigányokat de szerintem a jobbik egy szar párt.
Egy baloldali nem szavaz horthysta pártra, illetve nem vesz komolyan Irán-barát, nagykeresztény és táltoskodó bohócokat.
Mert a jobbik túl szélsõséges sokaknak.
Mert az emberek hülyék. Jaj, most nem tökéletes a jelenlegi párt, hát váltsuk le. Az senkit sem érdekel, hogy mire szavaz, csak más legyen. Aztán lehet majd megint sírni. Amúgy én a jobbikra szavaznék, mert bár lehet kicsit radikálisak, legalább tudom mit fognak csinálni, míg az mszp-bajnai-gyurcsány kócerájt, akiket nem érdekel más csak hogy õk legyenek hatalmon. Az nem számít, hogy tönkremegy, eladósodik az ország, csak az a lényeg, hogy õk ülhessenek a szemétdomb tetején. És ez a sok egymást való szidalmazás is szánalmas a szavazók között.
"Szállj le rólam, te kis [email protected]!" heh, nevetséges az MSZP-sek eszeveszett kapálózása, hogy amikor már nagy nehezen rájönnek, hogy rohadt hülyék akkor a elkezdenek vagdalózni, érvek nélkül csak "szaros, náci, fasiszta" komolyan, mint Gyurcsány az oviban...nevetséges és szánalmas emberek vagytok egytõl egyig majdnem mind..
"Hitler kényszerített bele minket a háborúba" 1941-ben, te szerencsétlen? Önként üzent hadat a magyar kormány, mivel újabb területi visszacsatolásokat remélt a németektõl. Szállj le rólam, te kis [email protected]!
"Mitõl Horthysta?" Attól, hogy ideológiája a Horthy-rendszerre hajaz, annak az elemeit állítaná vissza. A Jobbik állít Horthy-szobrokat, õk emlékeznek a fehér lovas budapesti bevonulására, õk akarnak csendõrséget stb. Számomra baloldaliként Horthy gyûlölt személy, aki az arisztokrácia szekerét tolta, lenézte a kispolgárságot a szegény parasztokat, a cselédeket és sok százezer ember élete szárad a lelkén. Nem kellenek többé nagyságos és méltóságos urak!
"200 ezer magyart küldött a vágóhídra, a Don mellé, teljesen feleslegesen meghalni. Inkább tanulj, tinike." Tudod nekem volt Donnál rokonom és csak, hogy tud az még mindig Hitler hibája..Hitler kényszerített bele minket a háborúba..az, hogy ezt 30 évesen nem tudod az elég gáz elmehetnél esetleg óvodába mert onnét újra is kezdheted ismereteid alapján.. Ja! És egyébként olyan szó sincs, hogy: -"tinike" Elég gáz, hogy a helyesírás ellenõrzõt is lusta vagy bekapcsolni..pedig te milyen faxa csávó is vagy jah meg kib;szott okos is ;)
*egykulcsos
Mitõl Horthysta? A Fidesz sokkal jobban hajaz erre a nemes-jobbágy rendszerre.Egy kulcsos adó , növekszenek az osztályok közti különbségek....stb A Jobbik ezzel szemben a progresszív adózást pártolja és sokkal inkább támogatná az alacsonyabb osztálybelieket, mint a Fidesz.
"Horthyt a magyarok 90%-a szerette 1.000.000 zsidót mentett meg Hitler keze alól..azért elég gáz, hogy állítólag 2 diplomával a kezedbe ilyen sík hülye vagy pedig ezt én nyolcadikosként is tudom..szóval tartom a kérdezõ szavait.. " Amit írsz enyhén szólva nem igaz, az viszont igen, hogy 200 ezer magyart küldött a vágóhídra, a Don mellé, teljesen feleslegesen meghalni. Inkább tanulj, tinike.
"ott majd megtanulod, mit jelentett a rendszere a köznép számára." Horthyt a magyarok 90%-a szerette 1.000.000 zsidót mentett meg Hitler keze alól..azért elég gáz, hogy állítólag 2 diplomával a kezedbe ilyen sík hülye vagy pedig ezt én nyolcadikosként is tudom..szóval tartom a kérdezõ szavait.. "diplomához agyat még mindig nem adnak" Kur.vára igaz..
A kérdező hozzászólása: Haha! nekem is két diplomám van... sõt! nagyon sok embernek van két diplomája ;) csak a diplomához eszet nem mindig adnak.
Nyakó Istvánnak az MSZP-bõl , neki sincs diplomája.Méghozzá õ szóvivõ és polgármester is.
"hogy tudják ilyen szó nincs: " -"nagykeresztény" -"hortysta" Horthystának írják, picikém. Te úgy tudod, hogy nincsen. Én a két diplomámmal tudom. Menj vissza a suliba, ott majd megtanulod, mit jelentett a rendszere a köznép számára.
"Persze. A villanyszerelõrõl: " Az szakma..az alkoholizálás nem.. A Jobbikban van a legtöbb diplomás a parlamenti pártok közül de azért egy bohóc párt...persze ezt majd az fogja eldönteni akit még a szakmunkásból is kirúgtak...hehe az MSZP-sek annyira viccesek, úgy csinálnak mintha hû de okosak lennének, közben annyi eszük nincs, hogy tudják ilyen szó nincs: -"nagykeresztény" -"hortysta" Szóval..IQ-d nem üti meg a 60-at de itt "nethuszárkodsz".. Nevetséges a saját pártodat járatod le (még amennyire maguk nem tették meg.. :P)
".ugye tudod kirõl beszélek" Persze. A villanyszerelõrõl: http://www.youtube.com/watch?v=Q17vUUemDSA Erre az IQ-huszárra szavazol.
"Egy baloldali nem szavaz horthysta pártra, illetve nem vesz komolyan Irán-barát, nagykeresztény és táltoskodó bohócokat." Szerintem nem az a bohóc aki ki áll a nemzetéért hanem az aki részegen mutogatja a középsõ ujját a parlamentben amikor valami nem tetszik neki...ugye tudod kirõl beszélek...(Szanyi [MSZP])
"Mert a jobbik túl szélsõséges sokaknak" Szerintem meg inkább az MSZP a szélsõséges. Annyit lopni, csalni, kártékonykodni amit az a párt megcsinált na hát az szélsõséges!

Miért kevés a munka mostanában mert külföldön jobb mint itt szerintem Orbán miat de miért?

a

Legjobb válasz: neked azért nincs munka mert még egy mondatot se tudsz értelmesen leírni. "miatt"

neked azért nincs munka mert még egy mondatot se tudsz értelmesen leírni. "miatt"
Mi???

Mostanában érezni szoktam a jobb térdemet. Miért lehet? 16/F

Pl.néha úgy érzem,mint ha valamifigná vagy terhelné.De,ha elkezdek járkálni,elmúlik.Lehetséges,hogy a kondizás miatt?De pl.guggolás közben nem érzem,hogy fájna.Még tavaly október végén kificamodott a bal térdem,azon nem érzek ilyet.Lehetséges,hogy növekedési fájdalom?Mitõl múlik el?

Legjobb válasz: Béres Glükozamint próbáld meg szedni.

Béres Glükozamint próbáld meg szedni.

Mostanában miért van sok fehér nő négerrel? Miben jobbak a négerek egy fehérnél?

Sokszor lehet olyat látni, de a fordítottját nem. Sokszor azzal jönnek mert a négerek izmosak meg stb. Pedig mikor voltam Amerikában megismerkedtem annyi fehér emberrel akik nagyon ki voltak gyúrva, és sok feketénél erősebbek voltak. Miért jobb egy fekete fiú egy fehér fiúnál? Egy fehér nem felel meg? Meg nem csak az, midig amikor egy gyereknek néger az apja és fehér az anyja, akkor a gyerek mindig fekete, és mi fehér emberek a világ 8%-t foglaljuk csak el.

Legjobb válasz: Felszínes rasszista barom Ha egy nõ beleszeret egy fériba akkor vele lesz, mindegy, milyen a bõrszíne

Felszínes rasszista barom Ha egy nõ beleszeret egy fériba akkor vele lesz, mindegy, milyen a bõrszíne
Nem az a lényeg, hogy fekete vagy fehér, hanem a személyisége, milyen idióta választ bõrszin szerint párt ?
A kérdező hozzászólása: Nem csak az az oka, hanem azért vagyunk már csak 8%-a a világnak mert másokkal keveredtünk.
A kérdező hozzászólása: Nem nem vagyok rasszista nem utálom a négereket, csak azt akarom mondani ha így folytatjuk nem lesz többé fehér ember. Sok fehér ember nem akarja ezt belátni, azt mondja hogy hülyeség, pedig ez igaz.
Azért szeretik a nõk a négereket mert nagyobb van nekik a lábuk között , mint a fehéreknek .
A fehérek a legkártékonyabbak az egész bolygón... Várjunk csak, inkább a vezetõik. De lehet, hogy csak as azért gondolom így, mert én is fehér vagyok... A természet igyekszik fenntartani a változatosságot. Mindenkinek bejön az egzotikum. Ettõl kelendõ.
A kérdező hozzászólása: Na de azért jó sok hasznos dolgot adtunk a világnak. és a 2 második válaszoló egybõl rasszistának nevez, mert nem akarom hogy a fehér emberek kipusztuljanak. Abban igaza van hogy a nõ bõrszintõl függetlenül is választhat magának, na de hogyhogy a fehér bõrszínt már egyre kevesebben választják.
A kérdező hozzászólása: Ja meg a négerek már hogy néznek ki, nem mindegyik ronda, van köztük is helyesek pl:Michael Jai White, na de a fehér nõk mindig azokat a legrondábbakat választják
Rásszisztá, Rásszisztá, mármint az aki azt mondja a és fa. opja, ez egy divat, a klón világban és meg fog halni, további szép edényektõl mentes életet. :)

Ti mostanába mit használtok többet az msn-t vagy a facebook-ot? Szerintetetek melyik a jobb? És miért?

Legjobb válasz: Msn megszokásból, de ott is tudom a facebook partnereimmel beszélni.

Msn megszokásból, de ott is tudom a facebook partnereimmel beszélni.
Két külön dolog :D Én eBuddyról facezek meg msnezek egyszerre.
A kérdező hozzászólása: Fuhh.. az komoly ;) :OO

Miért szidják manapság az emberek még mindig a Kádár-rendszert, mikor a mostani rendszer egy fokkal sem jobb?

Vajon csak az szidja aki komcsifóbiában szenved, és/vagy m?veletlen?

Legjobb válasz: A kapitalizmus egyértelmûen a tehetõs rétegnek kedvez, és beadják a szegényeknek, hogy de igenis ez jó, mert ha õk fejlõdnek, mindenki fejlõdik. Körülbelül olyan, hogy szeretnéd ha a földesurad növelje a vagyonát, hiszen akkor azt jelenti, hogy akkor neked is több jut, viszont ha kapzsi és nem ad semmivel sem többet, akkor van gáz.

A kapitalizmus egyértelmûen a tehetõs rétegnek kedvez, és beadják a szegényeknek, hogy de igenis ez jó, mert ha õk fejlõdnek, mindenki fejlõdik. Körülbelül olyan, hogy szeretnéd ha a földesurad növelje a vagyonát, hiszen akkor azt jelenti, hogy akkor neked is több jut, viszont ha kapzsi és nem ad semmivel sem többet, akkor van gáz.
"De azért ha belegondolsz a Kádár-rendszerben nem tudtál egy hétre csak úgy kimenni Párizsba, vagy venni olasz napszemüveget!" De azért ha belegondolsz, egy átlagember ma sem tud csak úgy kimenni Párizsba egy hétre!
A 8/9-nek teljesen igaza van.
"De azért ha belegondolsz a Kádár-rendszerben nem tudtál egy hétre csak úgy kimenni Párizsba, vagy venni olasz napszemüveget!" Hogy õszinte legyek nem is akartam. Értem én hogy ezek csak példák, de más egyéb nyugati dolgot sem akartam. A Zsigulinak vagy a Videoton Hifinek nyugaton sem akadt párja, mért akartam volna ezeknél szarabbat?
"De a Kádár-rendszerben biztos lehettél benne, hogy jövõ hónapban is meg tudsz élni." Bizonyám! Mégpedig HITELBÕL. Na most azt vissza is kell fizetni... A Kádár rendszerben jól éltünk úgy, hogy alig termeltünk valamit - most meg le kell dolgozni! Azt szokták mondani, hogy ingyen ebéd nincs. De persze, az igaz, hogy AKKOR jobb volt Magyarországon élni. Valóban stabilitás volt, mindenkinek volt munkahelye (nem munkája!), és valóban biztosak lehettünk, hogy a jövõ hónapban is meg tudunk élni. Ez a stabilitás EDDIG tartott. A pénz elfogyott, több hitelt meg nem adnak arra, ami akkor folyt.
Én csak annyit mondok , hogy el lehet menni Kínába, Észak-Koreába és Kubába.Ott is még mindig a "jó" öreg kommunizmus van , mint Kádár bácsika idejében , és még az is lehet , hogy 1 hónapnál tovább tudnátok tervezni... Komcsifóbia?Talán , de én nem kérnék azokból az idõkbõl.
Kizárólag a rohadt kapitalisták szidják! Épeszû ember nem.
Most annyival jobb, hogy választhatsz melyik rossz irányítson. De azért ha belegondolsz a Kádár-rendszerben nem tudtál egy hétre csak úgy kimenni Párizsba, vagy venni olasz napszemüveget!
Az szidja, aki egyetért a kapitalizmussal, ami röviden nem más, mint a munkásosztály kizsákmányolása a tõkésosztály javára!
"Szóval 22 évvel a rendszerváltás után még mindig Kádár és a hitelei tehetnek az ország ritka [email protected] helyzetérõl." Ezt neked ki mondta? Akárki volt, ne higgy neki! Arról ami MOST van, nem Kádár tehet. Viszont AKKOR volt tarthatatlan a helyzet, az 1980-as években gyakorlatilag finanszírozhatatlanná vált az ország. VALAMILYEN átalakításra szükség volt, ha visszaemlékszel ez még Kádár életében elkezdõdött, és bizony az MSZMP vezetõségén belül is reformokat akartak. Kádár az utolsó felszólalása szerint akkor félt is, hogy õt is kivégzik, mint egykor Nagy Imrét... Persze hogy szép az emléke annak a kornak, hiszen tényleg stabilabbnak LÁTSZOTT minden. De akár most is utána csinálhatod ugyanazt: felvehetsz hitelt, és jól élhetsz belõle - amíg tart a pénz. De ha elfogy, pontosan ott fogsz tartani, mint a szocializmus a 80-as évek közepén.
Örülök, hogy most nem jelent gondot neked kiugrani Párizsba egy napszemüvegért. Nekem sem hála Istennek leugrani a helyi közértbe 20 deka palízerért.
00:24 "2. Semennyit nem kellett volna visszafizetnünk, ha Antal Joci nem egy töketlen [email protected] " Persze, mert ez ugye ilyen egyszerû dolog. Bejelentjük, hogy nem fizetünk, a hitelezõk bánatosan felsóhajtanak, és elengedik a tartozást. Próbáltad ezt eljátszani mondjuk a bankban a saját hiteleddel? :) ))
Aki ma akar, az kitartással, seggnyalás és párttagság nélkül is elérhet egy olyan életszínvonalat, amit kádár alatt nem lehetett volna. És nekem pl igenis fontos, hogy lehet-e Ray Ban napszemüveget kapni, vagy Bécsbe kell érte menni...
Sokan abban a tévhitben élnek hogy a Kádár korban nem voltak gazdagok.Márpedig voltak!Akik párt tagok voltak meg nyaltak ezerrel azok gazdagok voltak.Na meg utazgathattak külföldre is.Sõt akár a gyerekük is tanulhatott külföldön.Elég nagy protekció meg nyalás kelhetett hozzá az biztos. Schmitt Pál már akkor villában lakott és vagyonos volt.
Csak a prolik istenítik a Kádár rendszert.Õk lenézték a szellemi munkásokat mivel a prolik jobban kerestek.De most visszanyal a fagyi és a szellemi munkás keres jobban. Idióta kommunisták.A kádár , rákosi rendszer Magyarország SZÉGYENFOLTJA és sötét idõszaka.Kiöltek mindent a magyarokból.Emiatt olyan a mentalitás a morál , gondolkodásmód amilyen. Ma már nem csak nyalással tudsz gazdag lenni hanem úgy ha valami maradandót alkotsz.Igen kapitalizmus párti vagyok mivel ez az egyetlen létezõ jól bevált rendszer.Természetesen nem abban a formában ami Magyarországon mert ez valami borzalom. Mindig is voltak szegények és gazdagok.Mindig voltak "nemesek" és "parasztok" királyok és jobbágyok.Ez a világ rendje. Meg ugyebár a prolikat zavarja hogy a technológia fejlõdik és õk teljesen pótolhatók lesznek robotokkal.Egy szakmunkás és egy diplomás munkája viszont nem pótolható.
Egyetértek a kérdezõvel. Ma nem a Kádári hitelek miatt szívunk, azt a 20 milliárd dollárt már rég visszafizette az ország, hanem az MSZP által 2002 és 2010 között felvett hitelek miatt szívunk. Elõtte 95 és 2001 között folyamatosan csökkent Magyarország államadóssága. 95-ben még 85, 6% volt az államadósság, és ez csökkent le egészen 52, 7%-ra 2001-ig. Ha Medgyessy, Gyurcsány és a többi kretén nem kúrja el úgy azt a bizonyos 8 évet, akkor ma nem lenne az ország ekkora moslékban.
Azért ne hasonlítsuk az akkori magyar családokat, az akkori osztrák családokhoz. Mikor volt utoljára Kelet-Európa a Nyugattal egy szinten? Kb. Mátyás király idejében. A Kádár-rendszer sem volt jó, de a mostani egy még nagyobb SZAR!!!!
10:51 "Azért ne hasonlítsuk az akkori magyar családokat, az akkori osztrák családokhoz. Mikor volt utoljára Kelet-Európa a Nyugattal egy szinten? " A két világháború között Ausztria sokáig éhezett és nyomorban élt. Csehszlovákia segélyezte :)
"Schmitt Pál már akkor villában lakott és vagyonos volt" -És Matolcsy is.
Kedves elõzõ, A politikus részével teljesen egyetértek, azon semmit se vitatnék. De: 25 éve éppen ugyanúgy voltak többszörös milliárdosok, csak nem nyíltan, hanem sutyiban. A jelenlegi milliárdosok akkor is azok voltak, csak a Blikk nem írta meg, és nem tudtunk róla. 25 éve a Szovjetunió nyomatta belénk a pénzt, erõsen nyomott áron a nyersanyagot - persze, hogy jutott ahová kiosztották... 25 éve éppen ugyanúgy az ügyeskedõk, a csalók, a hátsónyalók jutottak elõre, a becsületes kétkezi munkás meg maradt a porban, és nem is álmodhatott az elõrejutásról. Ma igen, csak tenni kell érte. 25 éve se voltak magyar kézen, mert orosz tervek alapján, orosz irányítás alapján, orosz nyersanyagból, orosz tõkével termeltek, erõsen veszteségesen. Csak akkor kiírték, hogy magyar. Éppen ugyanúgy külföldi kézben volt. 25 éve a nemzeti ipar azt csinálta, amit a Szovjetek közöltek, hogy csinálni kell. Nem azzal foglalkozott, hogy mire van szükség, hanem megkapták a felsõbb tervet, és az alapján termeltek. 25 éve is veszteséges volt a ruhaiparunk. A gyárak nem azért zártak be, mert a külföldi elnyomás begyûrûzött, hanem azért, mert az emberek azt veszik meg, ami olcsó. Ha a magyar munkás két tál rizsért dolgozna, mint a kínai, ha a magyar gyár is tönkre vágná a természetet, ha a magyar gyár is öntené az arzént a folyóba, ha a magyar kutak is mérgezõek lennének, akkor bizony nálunk is lenne ruhaipar. De a legtöbb magyar ember, ha választani lehet, 1000Ft-ért veszi meg a kínait, és nem 5000Ft-ért a magyart. 25 éve az Ikarusz azért termelhetett jót, mert öntötték bele a rendkívül nyomott árú orosz nyersanyagot. A világpiaci árhoz képest töredék árból könnyû hatalmas mennyiséget az USA-nak is olcsón gyártani... Ugyanezt viszont lehetetlen megtenni rendes árakon. Az Ikarusz elavult technikával, elavult buszokat gyártott, viszont olcsón (hála az oroszoknak). Ahogy megnyílt a piac, megjött a konkurencia, akik még olcsóbban gyártottak, igaz, silányabbat - de olcsóbbat. És a vásárlók (a fenn említett politikusok) lenyúlták a különbözetet, és megvették a külföldit. De a magyarok melle is dagadt, hogy ha, külföldi buszon ülünk... 25 éve a magyar vezetõség a külföldet szolgálta, ha kellett, kivégzésekkel, elnyomással, kínzással, orosz hadsereggel megtámogatva. Ha kellett, orosz tankok vonultak Budapesten, ha kellett, embereket vittek orosz munkatáborba - magyar politikusok támogatásával. És 25 éven éppen ugyanez volt a helyzet. Semmisem változott. 25 éve az energiaárakat az orosz vezetõség határozta meg. 25 éve nem kellett a radiátorokra szabályzó, mert a nagy Szovjet testvérünk öntötte belénk az olajat, a fél világ elképesztõ mértékben pazarolt - ennek az árát is fizetjük most. 25 éve a magyar mezõgazdaság elavult volt, azért kellett annyi munkás. 25 éve a pazarló, a nyugatinak többszörösét pazarló traktorokkal mûvelték a földet, amire ma nincs keret, mert az oroszok nem adják olcsón a gázolajat. Kérdem én: ma az emberek melyiket veszik meg? Az olcsó kínai kaját, vagy a négyszer annyiba kerülõ magyart? 25 éve az állattartás és éppen olyan pazarló volt, mint ma. Ezért olcsó a szlovák/lengyel/francia termék, és ezért drága a magyar. Õk fejlesztettek, mi ültünk a babérjainkon, és jó Pató Pál urasan a múltba révedtünk, ellumpolva az irtózatos támogatásokat, mit a külföld (a bûnös, kapitalista külföld) nyomott belénk. A lengyelek sokkal lejjebbrõl indultak, és sokkal elõrébb tartanak, mint 25 éve. Miért? 25 éve az emberek tekintélyes része azért kapott fizetést, hogy nem csinált semmit, átlumpolta a napot, vagy fusizott. Töredékük végzett valóban értékteremtõ munkát, és népességre leosztva egyik sem termelte meg azt az értékmennyiséget, amit fizetésképpen hazavitt. Ezt a megszokást, hozzáállást nyögjük ma is. 25 éve a pénzünk sokkalta kevesebbet ért, mai értékre átszámítva sokkal többel tartoztunk - 30 éve az IMF (a mocskos nyugat) pénze mentette meg az országot a totális csõdtõl. 25 évvel ezelõtt az emberek nem úgy mentek a kórházban, hogy nekem csak jogom van. 25 éve az emberek nem úgy álltak az orvoshoz, hogyha egy rossz szót szól, akkor feljelentem. 25 éve nem hajszolták agyon az orvosokat, hanem emberként bántak velük. 25 éve presztízse volt az orvosnak, nõvérnek. Ma a legtöbb ember szolgának, nekem alárendelt embernek tekinti õket. 25 éve ami gazdagságnak tartottak az emberek, ma alapszínvonal. Ma egy családnál teljesen hétköznapi dolognak számít, ha van modern számítógépe, LED tv-je, Adidas cipõje. 25 éve az emberek örültek egy rádiónak. 25 éve nem volt mindenkinek mobilja, és nem is akarta lecserélni a lakása mûszaki berendezéseit három évente vadiújra (ami mellesleg ugyanazt tudja.) 25 éve az emberek nem dobálták ki a jól mûködõ, hibátlan eszközeiket. Ma igen. Szegények lennénk?... 25 éve az emberek boldogok voltak egy egyszerû fa/panelházzal. Ma egy ilyen színvonalú üdülõ szóba se jöhet. Ma elvárás a wellness, a medence, a luxus. Ma az emberek 80% hírbõl se menne el egy 25 évvel ezelõtt még boldognak tartott nyaralásra. Ma is vannak amúgy 25 évvel ezelõtti szinten lévõ vendégházak, üdülõk - a csõd szélén. Mindenki wellnessre kuporgat... Régen elmentek az emberek sátorozni, manapság a kempingek kihaltak. 25 éve a nyugdíj többek között hitelbõl volt. Ma is. Ma is a legtöbb nyugdíjas jól él. Pláne azok, akik régen se csináltak semmit. Rengeteg ember, aki alig dolgozott, 100.000 ft körüli nyugdíjat kap. Amibõl nagyon jól meg lehet élni. 25 éve is voltak hajléktalanok, csak akkor "veszélyes munkakerülõk" voltak, és börtönbe zárták õket. 25 éve a cigány is azért dolgozott, mert volt olyan munka, olyan szakma, amihez értett, és amit tudott csinálni. Ne várjuk az iskolázatlan népességtõl, hogy nekiáll programozni. A tanult cigány ma is remekül el tud helyezkedni. 25 éve volt egy veszteséges nehéziparunk, ami felszívta ezt a népréteget. Mára csõdbe ment, mivel sokkal több pénzt nyelt el, mint a segélyek. 25 éve az embereknek nem voltak egekbe az elvárásaik. 25 éve mertek gyereket vállalni, 25 éve nem vártak az emberek minimum középvezetõi karrierre, 25 éve a gyereknél nem volt alap, hogy legyen Adidas táska, Converse cipõje, iPad és notebookja. Ma enélkül az embernek fel se merül az ötlet, hogy gyereke legyen. 25 éve töredék ennyi diplomás volt, nem volt túlképzés szinte minden szakon. 25 éve a legjobbak (és a fenn említett hátsónyaló politikus fattyak) kerültek egyetemre, és diplomáztak le. Ma a legtöbb fiatal azért megy oda, hogy elkerülje a felnövést. rengetegen bukdácsolnak, halasztanak, kibuknak. 25 éve alig-alig juthattál ki Európába. Erõsen korlátozva voltak a lehetõségek. Ma egy közepes helyzetben lévõ család évente megengedhet magának egy all-inclusive nyaralást Tunéziában, sõt, egyedi szervezéssel, egy-két akciót elkapva akár három-négy havonta kirándulhat Londonba, akár gyakrabban (nem a felsõ rétegrõl beszélek. Két ember számára egy 50.000bõl ki lehet hozni egy nagyon kellemes utazást, annyit pedig két, nettó 80.000 ft körül keresõ, reális igényekkel, 4 hónap alatt félre tud rakni.) Ja, repülõvel! 25 éve több gyilkosság volt, mint ma, csak nem olvastál róla minden újságban. A bûnözések száma manapság a betörések miatt magasabb csak, de nem jelentõs mennyiségben. 25 éve fölösleges volt betörni, mert úgysem volt mit ellopni. Ma már van. 25 éve tényleg volt tisztelete a rendõrnek. Mi, az átlagember vettük el tõlük, nem más. Mi csúfolódunk velük, mi csinálunk viccet belõlük, mi nem tudjuk a kötelezettségeinket (csak a jogainkat!) mi háborodunk fel, ha igazoltatni mer, mi pereljük be, ha intézkedik... Biztos, hogy ez mind a rendõr hibája? 25 éve éppen ugyanennyi korrupció volt, sõt, mélyebben áthatotta a lakosságot - korrupció nélkül maradhattál szalag melletti munkás. Ha nem voltál jóban egy-egy politikailag "korrekt" emberrel, nullák voltak a lehetõségeid. Csak akkor nem olvastál róla folyamatosan... 25 éve munkásdiktatúra volt. Aki, valami rendkívül véletlen folytán vállalkozásba kezdett volna, azt az állam erõsen csonkította, elzárta elõle a lehetõséget (kivéve persze, ha ismert megfelelõ embereket). Ott az állam volt az elnyomó. 25 éve a szakszervezet azt csinálta, amit a vezetõk mondtak nekik. Ha esetleg mást tett volna, gyors tempóban eltûntek a szakszervezeti vezetõk. Ma a szakszervezet egyszerûen LUSTA. A törvények mellettük állnak, az EU-s törvények, az EU-s bizottságok mind a szakszervezeteket támogatják. Csak éppen csinálni kéne valamit, szervezkedni, TENNI. 25 éve nem kellett ilyennel foglalkozni, 25 éve megmondták, mit csináljak, és jó birka módra csinálni kellett. 25 éve diktatúra volt, ma demokrácia. Ha nem tetszik a rendszer, elõtted is nyitva a lehetõség, hogy pártot alapíts, kampányolj, és 2 év múlva 2/3-os többséggel leváltsd Orbánékat. Elõtted a lehetõség, még csak sok papírmunka se kell hozzá. Ebbõl is remekül látszik, hogy bizony elképesztõen torz tükörben nézik az emberek a dolgokat. Attól még, hogy nem tudtak valamirõl, attól az még a háttérben éppen ugyanúgy folyt. Ha ma nem lenne minden fõcímlapon gyilkosság, rablás, akkor éppen ugyanúgy biztonságba hinné magát mindenki... Ilyen piszok egyszerû. Ma az igényeink a régebbi állapotokhoz képest az egekben van (pl ha én mondom, hogy nincs tévém, akkor sík hülyének néznek. Régen alap volt.) Régen nem akart mindenki több havi fizetését kitevõ számítógépet, régen nem akart mindenki luxusautót. Ma igen. Ha ma a piacon lenne egy lada szintû kocsi, senkisem venné meg. Voltak próbálkozások, hogy behoznak Indiából gazdaságos "kiskocsikat" ami városi közlekedésre lenne alkalmas - senkinek sem kellett, mert játékautóval nem röhögteti ki magát. Régen a trabant szeretett dolog volt. Egy pillanatra gondolkozzunk el: biztos, hogy a rendszerben, meg a politikusokban van a hiba? A felsoroltak nagyrésze belõlünk, átlagemberbõl ered, nem másból. Lehet mutogatni, lehet a politikusokra fogni, de a kapitalizmus nem úgy mûködik. Munkahely kell? Csinálj magadnak. Alapíts céget, csinálj egy zseniális ötletet. Egyedül nem megy? Fogj össze másokkal. Drága a kaja? Fogj össze mással, kezdjetek termelni. Ne az államtól várjuk azt, hogy megment minket, miközben mi nézünk ki a fejünkbõl, mint a hülye.
09:25 "25 éve a nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett. " 25 éve arányaiban fele annyit költött nyugdíjakra Magyarország, mint ma. Én benne vagyok, kb. 60 ezer Ft-os átlag öregségi nyugdíj és a 65 év felettiek ingyenes tömegközlekedésének eltörlése :)
A kérdező hozzászólása: A kádári hitelekrõl csak annyit: 1. Azok a hitelek már rég a süllyesztõben vannak. 2. Semennyit nem kellett volna visszafizetnünk, ha Antal Joci nem egy töketlen [email protected] 3. Talán ma nem veszünk föl hiteleket? Csak a Gyurcsány által fölvett hitelek magasabbak, mint Kádár hitelei. Szóval 22 évvel a rendszerváltás után még mindig Kádár és a hitelei tehetnek az ország ritka [email protected] helyzetérõl.... na persze... Ezt a hitel maszlagot csak a buta, kádárfóbiások veszik be még mindig. Most Gyurcsány, Orbán meg a többiek hitelét fizetjük vissza, és fogjuk is még hosszú-hosszú ideig.
OFF "Egyetlen csõ árából elkészül egy félvezetõs erõsítõ" Ez (majdnem) igaz. "és mindemeleltt a hangja sem jobb az elektroncsövesnek, " Ez viszont nem igaz. A félvezetõknek MINDIG van intermodulációs torzítása, amely a félvezetõs erõsítõ torzításának kb 30-60%-át adja (erõsítõ minõségétõl függõen). Az elektroncsöveknek NINCS ilyen torzításuk, ennek megfelelõen a csöves erõsítõ hangja bizony pontosabban, "hûbben" szól, mint a félvezetõsé. Elnézést az OFF-ért.
"Így egyáltalán nem lõttem öngólt, " Dehogynem gyermekem, és legutóbbi hozzászólásoddal még mérhetetlen hozzánemértésed is bebizonyítottad. :)
A kérdező hozzászólása: 3-mas: De a Kádár-rendszerben biztos lehettél benne, hogy jövõ hónapban is meg tudsz élni. Melyik az elõrébb való, a megélhetés, vagy az olasz napszemüveg?
"De a Kádár-rendszerben biztos lehettél benne, hogy jövõ hónapban is meg tudsz élni." Igen. És ezt a jólétet nyögjük még ma is. És nyögik majd a gyermekeink is... Az a rendszer sem volt hosszútávon mûködtethetõ, mert hitelekbõl fedezte azt, hogy mindenkinek volt munkája, és mindenki meg tudott élni. Szép volt hogy mindenkinek volt melója, a portán volt 3 ember: egy a portás egy a sorompó nyitására egy a zárására. Csak ez a 3 ember nem termelte ki a saját bérét, ahogyan a millió álfoglalkoztatott sem. De kellett nekik fizetést adni hitelbõl. Most ezeket a hiteleket nyögjük. Nem jobb ez a rendszer sem, de a Kádár rendszerét sem szimplán az alapján kell értékelni, hogy volt munkánk-meg tudtunk élni. Mert ennek nagy ára volt, amit most fizetünk meg...
"vagy a Videoton Hifinek nyugaton sem akadt párja" :-)))))) Ezért gyártottuk orba-szájba az elektroncsöves hulladékokat, amikor nyugaton mér rég félvezetõvel készítették a berendezéseket ugye? Ne már.... Nagy márka volt a Videoton, szerettük jó volt szép volt, de azért hogy nyugaton ne lett volna pérja, esetleg lekörözõje. Nah...
én nem mondok semmit az akkori rendszerrõl, mivel akkor még nem éltem, de azt tudom, hogy a mostani rendszer szar
"Én csak annyit mondok , hogy el lehet menni Kínába, Észak-Koreába és Kubába" Én mag annyit mondok ki lehet takarodni az usába a rohatt kapitatistáknak!
"Ezért gyártottuk orba-szájba az elektroncsöves hulladékokat, amikor nyugaton mér rég félvezetõvel készítették a berendezéseket ugye?" Ugye. És ma is az elektroncsöves erõsítõk a legmenõbbek. Ugyanakkora teljesítménynél félvezetõsban ami kerül tíz ezer forintba az csövesben kb negyven ezer, a hangzását meg össze sem lehet hasonlítani. Szóval ezzel lõttél egy erõteljes öngólt imádott kapitalizmusodnak. xD
#12: A Videoton hifi még hagyján (mikor beleszereltek a nyákba olyan alkatrészeket, amiket sehova sem kötöttek be, ezenkívül nekem is Videoton hangfalam van, a teszkós vackokat leszólja feleáron), de a magyar számítógépek... Azokból sokszor a forrasztás is hiányzott. Szerintem meg túl sokan nosztalgiáznak a Kádár rendszerrel. A komcsifóbiások lekomcsizzák az antirasszistákat (és magukat nemzeti radikálinak nevezik), az értelmesebbek meg belátják a rendszer hibáit és nem akarnak egy újabb adósságbombát, esetleg "vas és acél országát". A legdurvább az, mikor kommunistákat hallok arról beszélni, hogy hogyan kellene kiírtani a gazdagokat...
#15: Az elektroncsöves erõsítõ rosszabbul szól, mint a félvezetõs mûszaki szempontból, de az emberi fülnek tetszik a páros felharmonikusokban gazdag hangja. Kivéve nekem, én maradok a félvezetõsnél, az legalább hifibb. Tévében meg borzalmas.
Mennyire mélyre süllyedtek egyesek hogy az életszínvonal alapján ítélnek meg egy-egy rendszert. Az ilyen emberek mit is akarnak most komolyan? Van ezeknek becsületük vagy csak oda húznak amelyik olykor-olykor fût, fát megígér? A Kádár egy rohadt tömeggyilkos volt és rendszere meg üldözött mindent ami magyar innentõl kezdve nincs mirõl beszélni. A magyar nemzet sötét szégyenfoltja marad hogy nem sikerült fegyverrel elüldözni õket és a mai utódaik a képünkbe röhöghetnek. Eljön még az idõ amikor Horthyrõl és a Rongyos Gárda tagjairól utcák, terek vagy sugárutak lesznek elnevezve!
Hiába nyígtok itt annyian, a szocializmus nem mûködik, a kapitalizmus viszont - minden hiányossága ellenére is - igen. Pont.
"Ugye. És ma is az elektroncsöves erõsítõk a legmenõbbek" Látszik, hogy nem vagy mûszaki szakember. Menõ feltuningolt trabanttal menni is, mégsem jár vele mindenki. Sõt, inkább csak pár fanatikus jár vele... Egy elektroncsõ elõállítási költsége 2-3 ezer forint, és egy erõsítõbe kell belõle 4-5 darab. Egyetlen csõ árából elkészül egy félvezetõs erõsítõ és mindemeleltt a hangja sem jobb az elektroncsövesnek, inkább menõ ahogy te is mondtad. Így egyáltalán nem lõttem öngólt, ellenben te tudtad bizonyítani a totális inkompetenciádat a témában.
"A Kádár egy rohadt tömeggyilkos volt és rendszere meg üldözött mindent ami magyar" Ha Kádárról is így vélekedsz, akkor mit mondanál Orbánról? :D
Azért ne legyetek már igazságtalanok, a 9:25-ösnek azért igaza is volt valamiben. "25 éve fiatalok voltunk. Ma öregek vagyunk. " Hát ez van... Pedro

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!