Találatok a következő kifejezésre: Miért is nagy szám a vizenjárás (1 db)

Miért is olyan nagy szám a vizenjárás?

Legjobb válasz: Próbáld ki, majd megtudod :-)

Próbáld ki, majd megtudod :-)
Õsi sémi és kánaáni elképzelés szerint a Tenger az õskáoszt, az istenellenes erõket jelképezi, amiket Isten a teremtéssel legyõzött. Amikor Jézus lecsendesíti a tengert, illetve jár a vízen, jelképes cselekedetekkel mutatja meg, hogy egyenlõ a Teremtõ Istennel, uralkodik a természeti erõk felett, és képes a tanítványait az élet ill. a történelem viharaiban megtartani. A témáról bõvebben: Magyarázatos Biblia, Tárgyi magyarázatok(Leviátán, Rahab, Tenger stb.) és az említett részek utáni magyarázat. Az egyik Bibliaszakértõnek meg üzenem, hogy az eset a Genezáret-tavon, nem pedig a Holt-tengeren történt, legközelebb jobban járj utána.
Valóban nem egy nagy dolog, hiszen én például rendszeresen nem csak járni, de korcsolyázni is szoktam rajta.
errõl most eszembe jutott egy vicc:D Jézus, Máté, és egy szegény csöves hánykolódnak egy csónakban. Jézus azt mondja: - Menjünk ki a partra, mert már hazavárnak minket! Jézus elindul, átsétál a vízen. Visszakiált a partról: - Máté, gyere ide!!! Máté szintén átsétál anélkül, hogy valami baja esne. Visszakiáltanak a csövesnek: - Gyere ki te is a partra! A csöves csodálkozva néz maga elé, de hát ha Máténak sikerült, neki miért ne? Elindul s mihelyt kilép a csónakból, megfullad. Erre Máté megkérdi Jézust: - Jézus! Nem kellett volna neki elárulni, hogy hol vannak a cölöpök?
A vizen járás szerintem nem más minthogy Jézus megmártózott a Holt tengerben.Minél mélyebb a víz annál jobban kitol magából.Simán combig kiemel.
Nálunk is vannak esõ után pocsolyák. :O)
Vízen lehet járni. Nézd meg a vízisíelõket. De van aki a puszta talpával "síel" a vízen. Itt az a kérdés, hogy ember tudja-e magát akkora sebességre gyorsítani, és fenn tudja-e tartani azt a sebességet a vízen, hogy ne süllyedjen el :P SF
Nem nagy szám lehet rajta szörfözni stb. De láttam a brainiacbe, hogy jhon tickle játr a vizen, de nem víz volt az hanem valami más.
Utolsónak üzenem, hogy pudingon jártak, ami csak akkor süppedt be alattad, ha megálltál. :D

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

A katolikusok miért tartanak szenteket?

A kereszténység szerint mivel megtértünk, szentek vagyunk.
A szentek viszont ,akik a katolicizmusban vannak, szentek, jóval nagyobb tisztelet övezi őket mint más embereket, pedig ugyanúgy bűnösek!
Szerintem Isten gyalázása az ha valaki szentekhez imádkozik. Isten soha nem mondta hogy szenteken keresztül kell imádkoznunk, az egyik hivatalos katolikus imában pedig ez a rész van: "Szűz Mária, Istennek szent anyja!" Lehet hogy Jézusra értették, de akkor is undorító hogy valaki ilyet mond. A Bibliában sincs sehol hogy 100szor kéne imádkozni, akkor ők miért teszik ezt? Nem veszik észre hogy ez rohadtul nincs rendben?

Bárki válaszolhat, de aki rosszindulattal és nem a kérdésre válaszol az nem

15

Azok az ateisták, akik nem hisznek semmiben tulajdonképpen miért élnek? Milyen racionális érv szól az élet mellett ez esetben?

Mert ők ugye állandóan azt mondják, az élet tele van szenvedéssel, többek között ezért nincs Isten se. De ha az élet szenvedés, a halál meg szenvedés nélküli semmi, az életnek meg amúgy sincs semmi értelme, véletlenek eredménye, nincs semmi jelentősége az egyes emberek létének, akkor ha ezt valaki felismeri, miért nem vet véget az életének?
Erre sokan mondják milyen szép és hősies ennek ellenére élni, persze szép, csak teljesen irracionális. És ha a vallást utálják az irracionalitása miatt, akkor ugye ez nem jó érv.
Meg azt is mondhatnánk, hogy nem maguk miatt, hanem másokért élnek. Ez is teljesen irracionális, hiszen ha úgyis csak jelentéktelen porszemek vagyunk a világegyetemben, nincs sok értelme más porszemekért létezni.
Adódik a kérdés, hogy akkor meg minek?

78

Keresztények, az alábbi kérdésekre kérek választ?

- Isten mikor keletkezett és hogyan?
- Ha a napot a harmadik napon teremtette isten, akkor addig miben mérték a napokat?
- A bibliában miért nem említenek dinoszauruszokat, vagy más égitesteket?
- Hogy fért el egy olyan kicsi hajón Noé annyi állattal?
- Ha a mennyország a felhők felett van akkor miért nem látta még senki sem?

24

Adna nekem valaki 2 kiló szeretetet?

Érvként azt írták Isten ellen, hogy mivel nem látszik, ezért nem létezik. Azt sincs elfogadva, hogy érezzük.
Ha ez így van, akkor a szeretet, amit minden ateista ismer, vagy nem létezik, vagy látható és kézzel fogható, súlya is van.
Így kérek belőle 2 kilót.

15

Daniel konyvenek profeciai egyertelmuek, vagy tobbfelekepopen is lehet ertelmezni oket?

Legfokeppen a 8. fejezet erdekel.
Van mas ertelmezes is?
Mert pl. Dan9, 27-re is ket verzio van.

32

A Jehova Tanúit nem zavarja, hogy? . Kérdés lent.

...hogy az alapító-Russel Taze-bírósági tárgyláson hamisan esküdött,miszerint eredeti nyelvekből fordította a Bibliát-hogy több embert maga köré gyűjtsön-,ám amikor elé tettek ókori szövegeket elismerte,hogy hazudott. Erről bírósági dokumentumok vannak. Üzletember lévén közönséges búzát "csodabúzaként"árult,százszoros áron,erről is vannak dokumentumok. A be nem teljesedett világvége jóslatok,a Biblia félrefordítások...

83

Van megdonthetetlen bizonyitek Daniel konyvenek Kr. E.165-ben valo keletkezese mellett?

http://lexikon.katolikus.hu/D/D%C3%A1niel%20k%C3%B6nyve.html

3

Ezt a dolgot valaki elmagyarázná nekem a cikkel kapcsolatban?

http://www.jw.org/hu/kiadvanyok/folyoiratok/wp20130801/porno..

Vannak benne idézetek, mint pl.:
-aláássa a házastársak közötti bizalmat, intimitást és szeretetet (Példabeszédek 2:12–17).
-táplálja az önzést, fásultságot idéz elő, és azt, hogy az ember elégedetlen a házastársával (Efézus 5:28, 29).
-arra indítja az embert, hogy kifogásolható szexuális szokásokat erőltessen a házastársára (Efézus 5:3, 4)

A Bibliát jó régen írták... akkor nem létezett a pornográfia mai formájában. Ezek ténylegesek idézetek, vagy már értelmezések? Mi volt a Bibliai időkben a pornográfia? Még is mire írja ezt, ha a Biblia írja?

9

A holttengeri tekercsekbol a Daniel konyvebol szarmazo reszletek milyen evbol valok?

5

Ateisták tudtátok ezt?

A keresztények szeretnek titeket :)) Szeretlek titeket, még ha ostobának is néztek, nem fogadtok el, melegek vagytok, vagy gyűlöltök, én szeretlek! :)

Jézus és a népe is szeret, ne feledjétek. Függetlenül attól hogy elhiszitek hogy létezik -e, mi szeretni fogunk amennyire tudunk, és reméljük ti is minket :)

János 13:34-35

34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
35 Errõl ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

32

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!