Találatok a következő kifejezésre: Miért csökken szex mennyisége idővel a párkapcsolatokban (1 db)

Miért csökken a szex mennyisége idővel a párkapcsolatokban?

Több mint 2 éve járunk, az els? évben szinte mindennap volt szex, de kb 1 év után nagyon le csökkent. Az utóbbi hónapokban kb havi 2-3 alkalom. Sokat is vitatkozunk e miatt is.

Legjobb válasz: Tudom, hogy nem nyugtathat meg, amit írok, de ez normális dolog, a legtöbb (de lehet, mindegyik) párkapcsolatban elõfordul. Azt hiszem, hogy ennyi idõ után már nem az a lényeg, hogy milyen gyakran van szex, hanem a milyensége. A mindennapi amúgy is jó soknak tûnik, abban már lehet több az aktus, mint a romantika. Minél több idõ telik el két szex között, annál jobban várja az ember az alkalmat, annál inkább fel tud izgulni párja közelségétõl, és annál nagyobb élvezetet okozhat mindkét félnek egy-egy ilyen este. Nálunk is kevesebb a szex, mint kezdetekben, viszont én nem bánom nagyon, hiszen ennek ellenére tökéletes a harmónia. Azok a pillanatok pedig egyenesen mennyeiek, ami nem biztos, hogy ilyen lenne, ha mindennap lenne szex. Na de ez csak egy szubjektív vélemény. Ha az egyik fél nagyon kívánja (ez te vagy), a másik pedig nem nagyon (párod), akkor az tényleg pokoli lehet számodra. Tudom klisés, de nincs más megoldás: próbáld elcsábítani kedvesed, vess be mindent, ami csak felizgathatja. A szexben mindig is az elõjátékon, azaz a csábítási szakaszon van a hangsúly, ez az, amire nagyobb figyelmet kell fordítanod.

Tudom, hogy nem nyugtathat meg, amit írok, de ez normális dolog, a legtöbb (de lehet, mindegyik) párkapcsolatban elõfordul. Azt hiszem, hogy ennyi idõ után már nem az a lényeg, hogy milyen gyakran van szex, hanem a milyensége. A mindennapi amúgy is jó soknak tûnik, abban már lehet több az aktus, mint a romantika. Minél több idõ telik el két szex között, annál jobban várja az ember az alkalmat, annál inkább fel tud izgulni párja közelségétõl, és annál nagyobb élvezetet okozhat mindkét félnek egy-egy ilyen este. Nálunk is kevesebb a szex, mint kezdetekben, viszont én nem bánom nagyon, hiszen ennek ellenére tökéletes a harmónia. Azok a pillanatok pedig egyenesen mennyeiek, ami nem biztos, hogy ilyen lenne, ha mindennap lenne szex. Na de ez csak egy szubjektív vélemény. Ha az egyik fél nagyon kívánja (ez te vagy), a másik pedig nem nagyon (párod), akkor az tényleg pokoli lehet számodra. Tudom klisés, de nincs más megoldás: próbáld elcsábítani kedvesed, vess be mindent, ami csak felizgathatja. A szexben mindig is az elõjátékon, azaz a csábítási szakaszon van a hangsúly, ez az, amire nagyobb figyelmet kell fordítanod.
en 25 eves lany vagyok, es marciusban leszunk 3 evesek a baratommal. en is egyre gyakrabban utasitom el ot, es nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy miert is teszem ezt. eloszor is fizikai okai vannak: nem nedvesedek be. kapcsolatunk elejen majdnem naponta szeretkeztunk, egy evig semmi gond nem volt, egy ev utan kezdett csokkenni, de a minoseg egyre javult:) minden alkalommal ha hozzamert jo erzes toltott el, es amikor arra gondoltam ami kovetkezni fog, maris izgalmi allapotba kerultem. mindez mara nagyon megvaltozott: azt kell mondanom, hogy unom az egeszet es rendesen elkap a felsz, ha arra gondolok, hogy a baratom szexet akar. mivel a legtobb no szamara minden az agyban dol el, leirom mi minden van a fejemben, hatha ez segit neked, nektek fiuk (persze nem valoszinu, hogy mindenkinel ez van, en az sem, hogy ha megbeszelik veletek a lanyok, attol meg valtozni fog valami): arra gondolok, hogy mar nem szerelmes belem, ezt abbol is le tudom kovetkeztetni ahogyan hozzam er. nagyon gyakori az hogy kapkod, vagy nagyon kenyszeredetten simogat es rendszeresen leellenorzi, hogy benedvesedtem-e mar. amikor oralisan akar kielegiteni, akkor is arra gondolok, hogy csak azert teszi, hogy szabad legyen az utja a huvelyembe, mert amint elmentem maris bennem van, meg sem varja hogy kicsit megnyugodjak, vagy esetleg kifejtsem, hogy mit szeretnek a tovabbiakban. az o elmondasa szerint mar nem birja tovabb, annyira fel van huzodva, szoval muszaj letamadnia. aztan sokszor az is elofordult mar, hogy kozben fajdalmaim voltak/vannak es neha leallunk, akkor meg nyilvanvalo a vegkifejlet, oralisan elegitem en is ki ot. ezeket a nem sikerult szeretkezeseket minketten kudarckent eltuk meg, es minduntalan azt vartuk, hogy olyan legyen, mint az elejen volt. ma mar nyilvanvalo, hogy talan soha nem lesz olyan, legalabbis nem egymassal..vagy nagyon sok idot kellene ahhoz kulon toltenunk. mi is egyutt elunk, egy es fel ev utan koltoztunk ossze, es o 22 eves, szoval fiatalabb nalam. az en elhidegulesemnek lassu volt a folyamata, es mivel szilveszter elott nagyon letamadtam, mivel ket hetet kulon voltunk, mindketten a szuleinknel vakacioztunk, ezert tudom, hogy alapvetoen az en fejemben vannak elasva a problema gyokerei, ami persze a sok kudarc miatt is kialakulhatott.ennyi egyelore, kisse szomorkas, de ez van.
Szia. Tudod egyszer megkért a párom mondjam el mi is a szerelem.Azt válaszoltam a szerelem a testi kapcsolat intenzitása. És, ha jobban belegondolunk így is van.Addig amíg meg nem ismered a másik testét úgy akár a saját tenyered határtalan szerelmet is érzel.Ha már a szex nem olyan intenzív akkor a szerelem sem olyan nagy.Vagyis idõvel amikor a párod minden porcikáját ismered, már nincs meg a kapcsolatban az a hév és szenvedély ésszerû, hogy már nem is kívánatos a szex minden nap.Ezért van a sok megcsalás és az, hogy egyesek képesek több nõbe/férfiba szerelmesnek lenni.Érted mit akarok ezzel mondani?Ez az élet rendje.Ez így normális akármilyen morbidnak is tûnik.Remélem ezzel nem keserítek el senkit és tudom sok az ellen vélemény, DE a gondolatmenet nem rossz, hiszen ezt mutatja az élet tapasztalat ÉS AZ, HOGY MINDEN!!!!embernek vannak gondjai ezzel és így!
tapasztalot szerint akkor csokkenhet a szex egy parkapcsolatban, ha folyamatosan meg nam ujul a kapcsolat a klany es a fiuy kozott.ezzel egyidjuleg bizonyos temak kikerulendodhethek, ami ugyancsak tovabb rontja az eselyeket.ha viszont mindig fenntartjak a kapcsolat uj es uj fordulatokat vesz igy sohasem lehet unalmas.
Ez a kerdes eletem egyik legerdekesebb tapasztalata. Eletem elso ferfiaval 3 evet toltottem el. Egy igazi sexmachine volt. Eleinte ment is a napi sokszori menet kb ugy egy evig...en aztan szerettem volna esteket amikor csak letezem. O ezt zokon vette. Egy ido utan folyamatos szemrehanyasokat kaptam a frusztralt embertol pedig igenis volt sex egeszen addig, amig a sok bantastol mar csak akkor voltam vele, amikor nekem volt kedvem. Elerte, hogy minnel jobban vetette szememre a koveteleseit, annal jobban nem akartam. A volegenyemmel 3. eve vagyunk egyutt joban rosszban. O is szeret kukacolni de sokkal okosabb. Vele nem erzem, hogy kotelezo lenne szettenni a labam ha nincs kedvem hozza sot meg orgazmust sem kell szinlelnem, hogy megnyugtassam, mekkora nagy szam. Nobol vagyok. Van amikor jo es van amikor kivanom, de nem megy. Szeretek vele lenni, szeretek hozzabujni eltelt 3 ev olyan gyorsan. Nincs minden nap foldindulas de egy jo kapcsolat nem is errol szol. Magamrol tudom ha koveteltek tolem nem adtam, amikor szeretnek, boldogan adok.

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Nem szeret már? Miért akarja hármasban?

A barátommal 5 hónapja vagyunk együtt. Nem sok idő, szóval a szexet még egyáltalán nem nevezném unalmasnak. Pár hete viszont felhozta, hogy neki az egyik haverja hármasban csinálta a barátnőjével és annak egy barátnőjével és hogy neki is ilyen álmai vannak. Én Undorítónak tartom az egészet, már akkor is rosszul érzem magam ha más lányt megölel, nemhogy előttem szexeljen vele. Lassan ott tartunk, hogy minden nap felhozza, erősködik hogy menjek bele, erre mondtam neki a szakítás lehetőségét ami után pár napig jegelte a témát, most viszont újra feljött és ugyanott tartunk mint azelőtt. Azóta rosszul érzem magam szex közben is, kevesebb lett az önbizalmam mert folyton az jár a fejemben hogy egyedül kevés vagyok neki. A bizalmam is megrendült és már abban sem vagyok biztos hogy tényleg szeret, mivel akkor szerintem nem kérne ilyet. Én nagyon szeretem őt, de őszintén zavar a dolog.:/ Lelehet egy ilyenről beszélni?
18L

5

Fogalmam sincs hogy mit tegyek?

Szóval adott egy lány aki szerelmes volt belém, ezt későn tudtam meg, sajnos megbántottam.
Nekem is tetszett, mikor megbeszéltem vele azt mondta:"Hagyam békén, inkább fejbe lövi magát"

De akkor miért szórakozik velem, hogy néha próbál flörtölgetni velem? Nekem ez olyan rosszúl esik, mit tegyek?

3

A legjobb barátnőm a volt pasimmal jár és azt mondja "csak azért hogy megszívassa" de nagyon féltékeny vagyok mert még mindig szeretem a srácot pedig márt kétszer pofára ejtett! És barátnőm is tudja hogy szeretem! Mit tegyek?

Ráadásul mindig mondja hogy folyamatosan rólam kérdezz meg minden. És amikor találkozunk általában a haverjaival lógok én is mivel egy a baráti körünk de nem miatta vagyok ott, és mikor ott is bármit csinálok NÉZ és már sokszor IRRITÁL és olyan rossz!

4

A barátom nagyon megbántott, de nem foglalkozik vele és nagyon zavar. Hogy adjam tudtára, hogy nekem milyen rosszul esett?

a 'beszéljétek meg' nem megoldás az ő esetében sajnos... egyik fülén be,másikon ki... valami komolyabb ötletre van szükségem :/:(

4

Ti szakítanátok ezért?

Egyik ismerősöm írta ki facebookra, hogy miért szakított a (volt)csajával.. nektek mi a véleményetek róla?(most az lényegtelen hogy nem facebookon kellet volna megosztania, azóta már letörölte..)


XY hónapok óta más világban él mint én, csak ezt én eddig nem ismertem fel teljesen mostanáig.
Kicsit szeretném, ha most a helyembe képzelnétek magatokat. Adott egy előadó, az teljesen mindegy,
hogy ki, ha megnézitek az adatlapját gyorsan rájöttök.
Hónapok óta ezt lesem, a következő húzásai voltak (amik egyenként nem lett volna baj)
: üzeneteket írkál neki szívvel, kirakja képének a portréját, lementi telefonra, ugyanígy a képével tele volt
vele a számítógépe, a facebookját pedig ellepte, végül hogy mennyire kimutassa a szeretetét, rendel drága cuccot
tőle és pózol benne. Ha az egész életemet neki adtam és megtettem neki mindent, akkor mit vár az ember?
Én azt várnám ,hogy engem helyezzen előtérbe, ne egy idegen csávót bálványozzon. Ezt a hülyeséget meg lehetett volna beszélni,
de vele nem lehet, 10/10 ember megértette, csak ő nem a probléma okát. Ez a veszekedés odáig fajult, annyira védte,
hogy azt mondtam ha ennyire fontos, akkor szenteld neki az életét, velem meg ne játszadozzon.
Végül pedig leírjam a probléma igazi kiváltóját?
Az eltelt idő alatt nagyon nagy lovat ültettem alá, nagyon sokat tervezgettem vele és számtalanszor a tudtára adtam,
hogy soha nem hagyom el bármi történjen.... ÉS mi lett a vége? Úgy gondolta mostmár ő bármit megtehet velem szemben,
gondolta tűrni fogok. Jelen pillanatban is tovább fokozza, tudatosan azt csinálja ami nekem fáj. Az utolsó gondolatom: szerintem nem ezt érdemeltem ki. Köszönöm.

7

Igaz az a feltevés, hogyha a nőnek több szexpartnere volt, akkor az utódok (genetikai) betegségekre hajlamosabbak lesznek?

23

Kezdjek ki vele?

Van egy srác, 16 éves. Annak a haverja, akivel én kavargattam. Holnap fogok találkozni ezzel a 16 éves fiuval. Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy barátként e kozeledjek hozzá. Mivel a haverjával maxiumum 3 hete zárult le a ,,kapcsoaltunk´´ én még ot szeretem. Most a haverjának, hogy esne, hogy mi találkozunk? Nem tudom mi lenne logikus, mit kellene tennem..?
a 16 éves nagyon aranyosan bánik velem, de a haverjával minden oylan egyszeru volt, vele viszont nem..
16L-16F-19F

1

Duci csajnak már semmi esélye nincs párkapcsolat téren?

17/L

Tudom hogy még "fiatal vagyok ehhez", de annyira rosszul esik hogy szinte minden korombelinek van/volt pasija, én meg még mindig szingli vagyok, mert srácok max barátként tekintenek rám...

22

Mi lenne a helyes döntés? 17/L

Sziasztok! 17 éves lány vagyok, most szakítottam a barátommal, vagy inkább olyan szünet félét tartunk. Már majdnem 2 éve járunk együtt, és kicsit unalmasnak éreztem a kapcsolatot, már nem először. Többször is volt, hogy tartottunk egy kis szünetet, mert felmerült bennem a szakítás gondolata, de aztán újból összejöttünk. Majd újra és újra visszatért ez az érzés. A gond, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat csináltuk, és bulizni is alig jártunk el...ez volt az egyik gond. A másik, lehet, hogy én már nem szeretem őt annyira, mint ő engem, és ezt el is mondtam neki :( mivel a döntésem még nem végleges, mert nem mindegy 2 év után a szakítás, ezért nagyon kétségbeesett vagyok, hogy mit tegyek?! Hiányzik nekem, de félek, hogy ha ismét úgy döntünk, hogy együtt maradunk, és megint rosszra fordulnak a dolgok. Azért hiányzik, mert még szeretem, vagy egyszerűen csak megszoktam, hogy hogy ő van nekem. Hogyan tudnék dönteni? Mi alapján tudnék egy jó döntést hozni, amit nem fogok megbánni? Nagyon kéne a segítség, mert sehogy sem tudok dűlőre jutni :((( Léééciii :(

8

Mit csináljak? Börtönbe kerülök kb 2-3 évre!

Van egy párom akit nagyon szeretek és neki van a másik házasságából egy fia. Mi lesz velük nélkülem? Hogy éljem túl és ők? Nagyon félek ez miatt. Vajon meg vár vagy mondjam neki keressen mást? Kinek van tapasztalata?

25F

47

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!