Találatok a következő kifejezésre: Miért csökken szex (12 db)

Miért csökken a szex mennyisége idővel a párkapcsolatokban?

Több mint 2 éve járunk, az els? évben szinte mindennap volt szex, de kb 1 év után nagyon le csökkent. Az utóbbi hónapokban kb havi 2-3 alkalom. Sokat is vitatkozunk e miatt is.

Legjobb válasz: Tudom, hogy nem nyugtathat meg, amit írok, de ez normális dolog, a legtöbb (de lehet, mindegyik) párkapcsolatban elõfordul. Azt hiszem, hogy ennyi idõ után már nem az a lényeg, hogy milyen gyakran van szex, hanem a milyensége. A mindennapi amúgy is jó soknak tûnik, abban már lehet több az aktus, mint a romantika. Minél több idõ telik el két szex között, annál jobban várja az ember az alkalmat, annál inkább fel tud izgulni párja közelségétõl, és annál nagyobb élvezetet okozhat mindkét félnek egy-egy ilyen este. Nálunk is kevesebb a szex, mint kezdetekben, viszont én nem bánom nagyon, hiszen ennek ellenére tökéletes a harmónia. Azok a pillanatok pedig egyenesen mennyeiek, ami nem biztos, hogy ilyen lenne, ha mindennap lenne szex. Na de ez csak egy szubjektív vélemény. Ha az egyik fél nagyon kívánja (ez te vagy), a másik pedig nem nagyon (párod), akkor az tényleg pokoli lehet számodra. Tudom klisés, de nincs más megoldás: próbáld elcsábítani kedvesed, vess be mindent, ami csak felizgathatja. A szexben mindig is az elõjátékon, azaz a csábítási szakaszon van a hangsúly, ez az, amire nagyobb figyelmet kell fordítanod.

Tudom, hogy nem nyugtathat meg, amit írok, de ez normális dolog, a legtöbb (de lehet, mindegyik) párkapcsolatban elõfordul. Azt hiszem, hogy ennyi idõ után már nem az a lényeg, hogy milyen gyakran van szex, hanem a milyensége. A mindennapi amúgy is jó soknak tûnik, abban már lehet több az aktus, mint a romantika. Minél több idõ telik el két szex között, annál jobban várja az ember az alkalmat, annál inkább fel tud izgulni párja közelségétõl, és annál nagyobb élvezetet okozhat mindkét félnek egy-egy ilyen este. Nálunk is kevesebb a szex, mint kezdetekben, viszont én nem bánom nagyon, hiszen ennek ellenére tökéletes a harmónia. Azok a pillanatok pedig egyenesen mennyeiek, ami nem biztos, hogy ilyen lenne, ha mindennap lenne szex. Na de ez csak egy szubjektív vélemény. Ha az egyik fél nagyon kívánja (ez te vagy), a másik pedig nem nagyon (párod), akkor az tényleg pokoli lehet számodra. Tudom klisés, de nincs más megoldás: próbáld elcsábítani kedvesed, vess be mindent, ami csak felizgathatja. A szexben mindig is az elõjátékon, azaz a csábítási szakaszon van a hangsúly, ez az, amire nagyobb figyelmet kell fordítanod.
en 25 eves lany vagyok, es marciusban leszunk 3 evesek a baratommal. en is egyre gyakrabban utasitom el ot, es nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy miert is teszem ezt. eloszor is fizikai okai vannak: nem nedvesedek be. kapcsolatunk elejen majdnem naponta szeretkeztunk, egy evig semmi gond nem volt, egy ev utan kezdett csokkenni, de a minoseg egyre javult:) minden alkalommal ha hozzamert jo erzes toltott el, es amikor arra gondoltam ami kovetkezni fog, maris izgalmi allapotba kerultem. mindez mara nagyon megvaltozott: azt kell mondanom, hogy unom az egeszet es rendesen elkap a felsz, ha arra gondolok, hogy a baratom szexet akar. mivel a legtobb no szamara minden az agyban dol el, leirom mi minden van a fejemben, hatha ez segit neked, nektek fiuk (persze nem valoszinu, hogy mindenkinel ez van, en az sem, hogy ha megbeszelik veletek a lanyok, attol meg valtozni fog valami): arra gondolok, hogy mar nem szerelmes belem, ezt abbol is le tudom kovetkeztetni ahogyan hozzam er. nagyon gyakori az hogy kapkod, vagy nagyon kenyszeredetten simogat es rendszeresen leellenorzi, hogy benedvesedtem-e mar. amikor oralisan akar kielegiteni, akkor is arra gondolok, hogy csak azert teszi, hogy szabad legyen az utja a huvelyembe, mert amint elmentem maris bennem van, meg sem varja hogy kicsit megnyugodjak, vagy esetleg kifejtsem, hogy mit szeretnek a tovabbiakban. az o elmondasa szerint mar nem birja tovabb, annyira fel van huzodva, szoval muszaj letamadnia. aztan sokszor az is elofordult mar, hogy kozben fajdalmaim voltak/vannak es neha leallunk, akkor meg nyilvanvalo a vegkifejlet, oralisan elegitem en is ki ot. ezeket a nem sikerult szeretkezeseket minketten kudarckent eltuk meg, es minduntalan azt vartuk, hogy olyan legyen, mint az elejen volt. ma mar nyilvanvalo, hogy talan soha nem lesz olyan, legalabbis nem egymassal..vagy nagyon sok idot kellene ahhoz kulon toltenunk. mi is egyutt elunk, egy es fel ev utan koltoztunk ossze, es o 22 eves, szoval fiatalabb nalam. az en elhidegulesemnek lassu volt a folyamata, es mivel szilveszter elott nagyon letamadtam, mivel ket hetet kulon voltunk, mindketten a szuleinknel vakacioztunk, ezert tudom, hogy alapvetoen az en fejemben vannak elasva a problema gyokerei, ami persze a sok kudarc miatt is kialakulhatott.ennyi egyelore, kisse szomorkas, de ez van.
Szia. Tudod egyszer megkért a párom mondjam el mi is a szerelem.Azt válaszoltam a szerelem a testi kapcsolat intenzitása. És, ha jobban belegondolunk így is van.Addig amíg meg nem ismered a másik testét úgy akár a saját tenyered határtalan szerelmet is érzel.Ha már a szex nem olyan intenzív akkor a szerelem sem olyan nagy.Vagyis idõvel amikor a párod minden porcikáját ismered, már nincs meg a kapcsolatban az a hév és szenvedély ésszerû, hogy már nem is kívánatos a szex minden nap.Ezért van a sok megcsalás és az, hogy egyesek képesek több nõbe/férfiba szerelmesnek lenni.Érted mit akarok ezzel mondani?Ez az élet rendje.Ez így normális akármilyen morbidnak is tûnik.Remélem ezzel nem keserítek el senkit és tudom sok az ellen vélemény, DE a gondolatmenet nem rossz, hiszen ezt mutatja az élet tapasztalat ÉS AZ, HOGY MINDEN!!!!embernek vannak gondjai ezzel és így!
tapasztalot szerint akkor csokkenhet a szex egy parkapcsolatban, ha folyamatosan meg nam ujul a kapcsolat a klany es a fiuy kozott.ezzel egyidjuleg bizonyos temak kikerulendodhethek, ami ugyancsak tovabb rontja az eselyeket.ha viszont mindig fenntartjak a kapcsolat uj es uj fordulatokat vesz igy sohasem lehet unalmas.
Ez a kerdes eletem egyik legerdekesebb tapasztalata. Eletem elso ferfiaval 3 evet toltottem el. Egy igazi sexmachine volt. Eleinte ment is a napi sokszori menet kb ugy egy evig...en aztan szerettem volna esteket amikor csak letezem. O ezt zokon vette. Egy ido utan folyamatos szemrehanyasokat kaptam a frusztralt embertol pedig igenis volt sex egeszen addig, amig a sok bantastol mar csak akkor voltam vele, amikor nekem volt kedvem. Elerte, hogy minnel jobban vetette szememre a koveteleseit, annal jobban nem akartam. A volegenyemmel 3. eve vagyunk egyutt joban rosszban. O is szeret kukacolni de sokkal okosabb. Vele nem erzem, hogy kotelezo lenne szettenni a labam ha nincs kedvem hozza sot meg orgazmust sem kell szinlelnem, hogy megnyugtassam, mekkora nagy szam. Nobol vagyok. Van amikor jo es van amikor kivanom, de nem megy. Szeretek vele lenni, szeretek hozzabujni eltelt 3 ev olyan gyorsan. Nincs minden nap foldindulas de egy jo kapcsolat nem is errol szol. Magamrol tudom ha koveteltek tolem nem adtam, amikor szeretnek, boldogan adok.

Miért ragaszkodunk ahozz a fiuhoz aki nekünk az első volt mindenben: Csók, szex? Veled történt már ilyen?

Legjobb válasz: Igen én voltam már így. Elsõ csók... azóta volt egy barátom rajta kívül... és most újra együtt :)

Igen én voltam már így. Elsõ csók... azóta volt egy barátom rajta kívül... és most újra együtt :)
nem
en enm ragaszkodtam hozza...bar nem egyejszakas kaland hanem normalis kapcsolat volt.....azota talalkoztam azzal akit igazan szeretek es jo hogy mar nem voltam tapasztalatlan az agyban:)
Hát én már nem is emlékszem az elsõ csókra :S Az elsõ szexpartneremmel meg nem volt semmi extra, nem ragaszkodom hozzá. Igaz, csak egyéjszakás kaland volt. Az elsõ szerelmem sokkal mélyebb nyomot hagyott bennem.
Hát én egyáltalán nem ragaszkodom hozzá... 18L
Ragaszkodjon hozzá a karakószörcsögi túróscsusza!!!!
hát én igenis ragaszkodom hozzá. 3 éve volt vele az elsõ szex, petting minden vele az elsõ. szakítottunk már nagyon sokszor, de most megint újra együtt. :) sose lesz vége ^^ remélem :$
Én ragaszkodom hozzá és a félsuli is mivel velük is smárolt.xD
Nekem két külön fiútól volt az elsõ csók és az elsõ sex élményem, (16/18 évesen).Már nem ragaszkodom hozzájuk, max annyira, hogy nem szeretném, ha eltûnnének örökre az életembõl. Úgy érzem azóta se szerettem jobban, pedig már több mint 6éve..

Sok lány miért próbálja ki a barátnőjével a csókot/szexet és a többit?

Itt sok olyat olvasok, hogy csak kíváncsi volt, meg csak kipróbálta a legjobb barátn?jével a csókot, de ? a fiúkat szereti. Én is kiváncsi vagyok milyen érzés lehet, ha valaki meghal, de nem fogom megölni magam az biztos! A lányok miért csinálnak ilyet? Ez csak a mostani "divat" vagy a lányokban van egy ilyen dolog, hogy úúú milyen lehet egy másik lánnyal csinálni? Vagy ezt csak "úgy" mondják, hogy hülyítsenek engem/másokat?

Legjobb válasz: Én nem vagyok mai tini hogy ezek befolyásoltak volna de én is kipróbáltam a barátnõmmel a csókot , teljesen más érzés volt mint pasival , azért csináltuk mert másnap lett volna randink 2 pasival és addig még sose csókolóztunk vagyis csak szájrapuszi volt és hogy az milyen , aztán még egyszer egy buliban kipróbáltuk

Én nem vagyok mai tini hogy ezek befolyásoltak volna de én is kipróbáltam a barátnõmmel a csókot , teljesen más érzés volt mint pasival , azért csináltuk mert másnap lett volna randink 2 pasival és addig még sose csókolóztunk vagyis csak szájrapuszi volt és hogy az milyen , aztán még egyszer egy buliban kipróbáltuk
Kérdezz csak meg középkorú nõket nyugodtan, névtelen fórumokon õk is bevállalják, hogy bizony kipróbálták nõvel, vagy ha nem, akkor kíváncsiak rá. Más névtelen fórumon olvastam 30-40 éves nõktõl olyat, hogy azóta nem értem, hogy merik kritizálni a fiatalokat, mert bizony volt kitõl tanulunk... Nem mindegyik, de a legtöbb nõ kíváncsi rá, és ez régen is így volt, csak nem kerítettek ekkora feneket a dolognak, illetve nem vallották be. Olyan nincs, hogy valaki divatból kipróbálja, mert akinek nincs meg hozzá a hajlama, az hányingert kap tõle, és soha az életben nem fogja megtenni, mert egyszerûen nem tudja, akármekkora "divat". Kicsit zavaró, hogy ma mindenre ráfogják az emberek, hogy divatból csinálják, akik csinálják... Divat nézni a VV-t, divat utálni a VV-t, divat drogozni, divat nem drogozni, divat egyedinek lenni, divat tucatnak lenni... Lassan már levegõt is csak divatból veszünk ugye? :D Egyébként a halál és a szex között igen nagy különbség van, nem lehet összehasonlítani a kettõt. Akinek nem tetszik ne csinálja, aztán ennyi. Picit az emberek söprögethetnének már a saját házuk táján is, mert mostanában nagy DIVAT lett mások tetteit kritizálni anélkül, hogy belegondolnánk, hogy mi miket csinálunk, mert senki nem szent, akármennyire is megpróbálja eljátszani. Mielõtt valakinek jobb nem jutna eszébe, nem azért írtam ezt, mert én végignyaltam a várost. :) Bocs, hogy ilyen hosszú lett... 20/L
hat nem egészen...a vibri meg a csókolózás között elég nagy különbség van... a elsõ csóktól szinte minden lány fel, ezért próbáljak ki 1 lánnyal mert félnek h beégnek a fiú elõtt ennyi..
egyáltalán nem azért mert divat!!!! v kíváncsiságból v azért h kipróbálják mielõtt fiúval csináljak... én is smároltam már bnõmmel 1x de nem divatból és emo se vok!!!!csak kíváncsiak voltunk...ennyi
ez egy undorító dolog akárki akármit mond. Olyan, mint az a lezbiség, hogy msnre a csajok kiírják, hogy pl (L)Ildim(L). Nemtudom, hogyha a pasi irna ki hasonlót akkor nem b*ziznák e le.
Nem tennék ilyet, pedig az unokatesóm(!) (4 évvel fiatalabb) konkrétan megkért rá, hogy "smároljam le, mert nem tudja, milyen". Szerintem ez gáz, nem kéne, hogy ez normális legyen. Régen nem hiszem, hogy lett volna ilyen. 18/L
há me ez a divcsi, olyan szupcsi és trendi és kircsibircsi. Majd kinövik, ez a divat meg az emo meg a kábszer meg a pia meg a pornográfia.
Akkor gondolom egy vibrivel is kipróbáljátok egymást, hogy milyen ha jól megdugnak.
Egyszer az unokatesóm vett nekem tinimagazint. Soha nem olvastam ilyet, mert hülyeségnek tartottam az egészet. Azt is csak azért kaptam, mert azt hitte én is odáig vagyok a Tvájlájttól. Az elsõ nagy meghökkenésem akkor volt amikor a 11 éves csaj küldte üzenetbe (az újságba), hogy "még nem jött meg de szeretném elveszteni". Aztán jött a "hogyan csókolózzunk" rész, és írták, hogy legjobb, ha elõször lánnyal próbáljuk ki.... Na ennél a pontnál kivágtam a kukába, és azóta sem kaptam/vettem többet.... (A hosszú szemléltetés csak a lap minõségének érzékeltetésére volt.) Szóval tényleg lehet ott kíváncsiskodás meg félés az 1.-tõl, de ha már ezek a szennyek is ilyet ontanak magukból????!!!!
26 vagyok, és kösz, tök jól meg vagyok anélkül, hogy lányokkal smárolnék..eszembe sem jut....az elsõ csóktól én is féltem, mégsem jutott eszembe lánnyan csinálni...fúj..
ja és persze az örök kifogás: "van pasim, csak csajok érdekelnek" tehát a csajok hozzáállása: a pasit csajjal megcsalni nem megcsalás. Pasival viszont... az megcsalás.
mert egy idétlen popszarszámban az van, hogy "I kissed a girl, I liked it" így most ez a menõ.
Nekem 4 osztálytársam is, a 3 puszi helyett egy szájrapuszival köszöntik egymást... Mondjuk még mindig jobb mintha minden 3. fiúval smárolnának.... 11/l
Én is voltam fiatal, de nem voltam idióta és bu.i se. Akár divat akár nem, ha valakit megnevelnek, akkor tisztességes lesz. Sajnos ma már csak kisebb településeken vannak normális fiatalok, mert ott gyorsabban híre menne mindennek. Inkább tanulj, hogy ne maradj ilyen hülye!!!
Egyet értek veled abszolút mértékben. Ez a amíg nem próbálod ki ne vélekedj róla dolog tökre hülyeség. Sokan mondják a drog jó cucc mégse fogom kipróbálni. A leszbikus kalanddal is így vagyok. Akinek bárminemû kalandja volt a másik nemmel ne merje magát tiszta heteronak állítani. Ez a véleményem. A kiváncsiság meg az alkohol nem mentség. Esetleg az, ha egy revolvert fúrtak a homlokához hogy smároljon... -.-
Teljesen normális szexuális kíváncsiság. Semmi köze a leszbikussághoz. Ma már mindenkit "leleszbiznek", holott a nõk 1%-a az. Egy százaléka!
Mert kíváncsiak. MIndenkit hajt a kíváncsiság :)
Válasszuk csak külön. Csokot. Szexet. Többit. A csok egy dolog. Gyakorlás a fiukkal valo csokolozás elött. Vagy csak azért, mert szeret csokolozni de a pasiját nem lehet, esetleg nem érdemes rávenni ( saját gyakorlat!!!!), és azért az olyan jo dolog. Szerintem ilyenek régebben is voltak. Talán nem ilyen nyilvánosan. A szex az más, ahhoz tényleg kel a biszex vagy leszbi hajlam. A többin nem tudom mit értettél? Megirnád, vagy te sem tudod, csak olyan jol hangzott?
"Régen nem hiszem, hogy lett volna ilyen." Kis naiv. :) Nem baj, aranyos... Egyébként tényleg nem kéne normálisnak lennie, de vannak ennél durvább dolgok is, amik már szinte "normálisak"... A 20/L
Férfiként szerintem két lány kíváncsiságából eredendõ csók tûrhetõ dolog, de mi nem szoktunk ilyeneket kipróbálni a barátokkal :D
"Sajnos ma már csak kisebb településeken vannak normális fiatalok, mert ott gyorsabban híre menne mindennek." Te aztán igen korlátolt emberke lehetsz... :'D

Miért utálok szex közben egy csókot is adni a páromnak? Ez baj lenne nektek?

Egyszerűen, mikor szexelek a barátnőmmel, nem bírnék neki egy csókot se adni, de a testére se sehova, nem tudnám puszilgatni a testét sehol se. Õ mindig hiányolja, de nem tudom miért nem jó neki így?

Legjobb válasz: Így szerintem senkinek se lenne jó. Kiváncsi lennék, hogy mi az oka ennek

Így szerintem senkinek se lenne jó. Kiváncsi lennék, hogy mi az oka ennek
Nekem gond lenne. Én is hiányolnám. Sok múlik a párkapcsolat együtt maradása terén, hogy a szexben mennyire jól jönnek ki egymással. És bizony sokszor váló oknak tekinthetõ.
Én el sem tudnám képzelni a szexet csókok nélkül... szimplán csak nem igényled, ellenkezõleg mint más igen.
hát ez meg hogy van?
A csók a szeretet kifejezése (a lányoknál fõképp). Könnyen egy bábnak, eszköznek érzi magát, ha szex közben nem kap csókot.
Miért hiányolja?Szerintem azért mert így a szeretkezésnek induló valami leegyszerûsödik aktussá.Azt pedig csak te tudhatod miért nincs közben a csókra igényed.Gondolom valami rossz beidegzõdés?
Nem szereted a párodat. Ha szeretnéd akkor csókolgatnád, és nem undorodnál tõle.
Szerintem ezek nem férnek bele egy kapcsolatba.
ez köszi, jól elmagyaráztad, tudom mire gondolsz, csak van pár féltékeny dög (nekem is volt ilyen barátnõm) aki már azért nyivákolt hogy más lányokkal beszélek-.-
Szerintem azt mindig a párod dönti el, hogy Te mivel csalod meg õt. Nyilván nem szabad engedni, hogy túlzásokba essen, ha már azon kiakad, ha más csajokkal beszélgetsz, piszkálod õket vagy barátilag megsimogatod a bucijukat - na, az ilyen nõvel nem szabad összejönni. Ahol szerintem elkezdõdik a megcsalás, az, ha fûzögetsz vagy "randira" hívsz egy másik csajt. A flörtöléssel is vigyázni kell - bármilyen ártatlan is, kinõheti magát (nem törvényszerû, de megeshet). Az, hogy magánéleti dolgokról beszélsz vele, nem feltétlenül az. Nekem is van csajbarátom, akivel szinte mindent megbeszélek, mégsem fekszem le vele, nem is akarok. Ami viszont abszolút az: a csók és a szex minden formája (igen, a "fürge ujjak" is :) ).
Szerintem a flört és a csók még belefér.Igen, igen, nekem egy kicsit szabadabb gondolkodásom van, errõl nem tehetek.
A flört szerintem nem fér bele, de BESZÉLGETNI nyugodtan lehet más csajjal. Én személy szerint bevarrnám annak a csajnak az összes létezõ lukát, aki a barátomra mer mászni. Szóval, lány barátai lehetnek, csak ne akarjon tõle semmilyen szexuális dolgot. :) Érthetõen, a csók és a szex megcsalás. 18/L
Csók, szex egyértelmûen megcsalás. Randi is, ha nem baráti találkozónak készül. A flört meg olyan dolog, hogy amíg érzelmileg csak hozzám kötõdik, addig nem érdekel. Mert az érzelmi alapú megcsalás a legrosszabb mind közül, és azt még kideríteni se lehet sokkal elvontabb dolog annál.
Flört még simán. Smár, kufirc már kevésbé.
Flört, csók belefér, de csak akkor, ha spontán egy buliban történik. Alkohollal az ember gátlástalanabb lesz és csinál butaságokat.
Az alkohol csak bátorságot ad ahoz amit józanul szeretnél de nem mersz megtenni.
Nekem minden mindegy!! Ha én nem tudok róla akkor nem fáj!!!És ez a lényeg! Meg is calhat, csak diszkréten tegye!
a barátom szerint már az is ha vki vki másról fantáziál.. tehat h ott már veszélyben a kapcs..
Szerintem egyik se fér bele egy kapcsolatba. Számomra az is megcsalás, ha valakivel közösségi oldalon elkezd intim dolgokról beszélgetni és utána találkára hívja. Hiába nem történik csak beszélgetés...
A flort nalam az mikor fuzik egymast. Szal, "uhh de jol nezel ki, szivesen agyba bujnek veled" meg a tobbi.
mondjuk ha barátnõt dicsérsz meg, abban semmi rossz nincs.. de ha vad idegen csajoknak irkalsz a neten, a baratnod tudta nelkul.. az már az :S sztem..
Itt azt kellene tisztázni mi is számít flörtnek? Például: Annak számít az ha egy nõt megdicsérek azért mert szépen fel van öltözve? Vagy párkapcsolati dolgokról kezdek el vele beszélgetni? Esetleg úgy beszélek vele, mintha családtagom lenne? Miközben csak jól ismerjük egymást, és mind ketten tudjuk, hogy semmi nem lehet, lesz belõle. Folytathatnám még a sort, olyan dolgokkal ami még nem biztos, hogy flörtnek számít, de kívülrõl esetleg megtévesztõ lehet. Nálam a randira való meghívás elfogadása számít megcsalásnak.
hat itt is van 2 valtozat.. h pl. a baratod a közös nyaralás során megismerkedik egy idegen lannyal, nem tudom h minek.. csak ugy?? aztan amikor egyutt mentek le a strandra, akkor látod h majd kitekeri a nyakát, és kérdezed, h mi van, és az a valasz, h csak nézi h a csaj mikor néz oda, h köszönjön neki..
nyilvan nem az h beszélget másokkal.. hanem, ha már úgy izé, nahh.. flörtöl.. :D
attól függ, ha neked az is flört hogy beszélget más emberrel is a földön akkor belefér, a többi semmiképpen sem.
flört nem fér bele.. csók, szex megcsalas..
egyet értek sokakkal, hogy nem baj, ha beszélget mással, csak ne csöpögõs tartalommal, és ne bámulja!!

S. O. S! Van egy barátom 7 hónapja vagyunk együtt és csak a szex a témája. Nem tudom eldönteni, hogy miért is van velem, csak a szex miatt? De mindig kapom tőle, hogy szeretlek meg csók ilyenek, nem hiszem, hogy szeretne nem értem, mitévő legyek?

Legjobb válasz: Hány éves vagy? Voltatok már együtt? Egy egészséges kapcsolatban van szex. Nem értem, miért baj, ha szexelni akar veled. Biztos szeret, ha 7 hónapja együtt van veled. Egyébként vele beszéld meg az ilyen dolgokat, mondd el neki a problémád!

Hány éves vagy? Voltatok már együtt? Egy egészséges kapcsolatban van szex. Nem értem, miért baj, ha szexelni akar veled. Biztos szeret, ha 7 hónapja együtt van veled. Egyébként vele beszéld meg az ilyen dolgokat, mondd el neki a problémád!
1. Attól, hogy szeret, még nem lesz aszexuális. 2. A tetteibõl kellene megítélni, hogy szeret-e, például abból, hogy mennyire számíthatsz rá a bajban.
Már 7 hónapja vár arra, hogy végre megdugjon. Miért nem szakítotok? Mással boldog lehetne, te meg csak hitegeted vagy mi a f*?

Miért szégyellek teljesen belefelejtkezni a csókba, a szexbe, abba ha táncolok neki miért vagyok ennyire gátlásos?

Már egy éve együtt vagyunk,és rengeteg id?t töltünk együtt.És nem is azért van mert h id?sebb nálam.

Legjobb válasz: Próbáld meg egy kis alkohollal feloldani a gátlásaidat. Azt nem lehet igazából megmondani, hogy miért is vagy gátlásos elõtte, de hidd el, ha egyszer sikerül leküzdened páratlan élményben lesz részetek. Utána már nem adnád ezt az érzést semmiért..;)

Próbáld meg egy kis alkohollal feloldani a gátlásaidat. Azt nem lehet igazából megmondani, hogy miért is vagy gátlásos elõtte, de hidd el, ha egyszer sikerül leküzdened páratlan élményben lesz részetek. Utána már nem adnád ezt az érzést semmiért..;)
Mert mennyivel idõsebb? Nem lehet, h a neveltetésed miatt?
A kérdező hozzászólása: ÉN vagyok idõsebb 2 hónappal.A neveltetésem meg átlagos=)

Az hogy lehet hogy én 26 évesen szûzként, szex, csók minden nélkül kibírom ezt, a börtönben meg miért golyóznak be ezek megvonásától az emberek és követnek el szexuális erõszakot egymás ellen?

Amúgy nem vagyok aszexuális, piszkosul vágyom a lányokra, a jó csajokra, de nem jött, nem jön össze mégsem kezdek hirtelen (homo)szexuális erõszakba... vagy a börtönökben folyó dolgok is csak kitalációk és városi legendák?

Legjobb válasz: Könnyebben bírja az, aki még nem próbálta, mint aki tudja, hogy milyen. Legalábbis szerintem. :D

Könnyebben bírja az, aki még nem próbálta, mint aki tudja, hogy milyen. Legalábbis szerintem. :D
Ilyen hozzáállással, hogy na gyere fel és megduglak senki nem is fog elmenni veled. Mi az hogy "jó csajok"? Lehet, hogy magadhoz képest túl magasra teszed a lécet.. :D Belülrõl is meg kéne ismerni a nõket, nem csak ránézek és uuuh micsoda bige..! Sose a fullost keresd, az már rég megszomorodott. Értelmes és okos lányokat keress, a szerelem és a jó szex megszépít. Testileg bárki kikupálódhat, szellemileg nehéz felnõni egy szintre :D
A kérdező hozzászólása: nem jönnek velem el a jó csajok sehova, egybõl lekoptatnak, mintha ez olyan egyszerû volna, de nem tanácsot kértem XD de azért köszi rendes tõled, csak érdekel ez az anomália, mert sztem ez a börtönösdi csak urban legend
Figyelj, menj valami ratyi diszkóba, fizess 1-2 italt valami r*b*ncnak, és vidd fel magadhoz. Probléma megoldva.
És te mit akarsz csinálni? Elkapsz és megerõszakolsz valakit? Ugyan már, neki ott bent "úgysincs mit vesztenie", azt csinál amit akar. Aki börtönbe kerül, például valami nyomós ok miatt, annak többnyire alacsonyabbak a toleranciahatárai, nehezebben visel el dolgokat. Ez kihat a szexualitására is. Sokan a szexet stresszlevezetésre is alkalmazzák. De ha ennyire érdekel a téma keress egy illetékest, hátha változtat az állapotodon.. :) Mellesleg, hogy próbáljuk meg elmagyarázni valakinek, hogy milyen a savanyú, aki még nem evett citromot? :) Ha nem akarod megérteni, akkor nem fogod megérteni.
A kérdező hozzászólása: volt egy cikk az indexen a drogfutárok börténérõl ahol iszonyatos a zsófoltság meg õrök sincsenek még sincs nemi erõszak mert vannak intim órák, amikor k*vákat hívhatnak a rabok és csinálhatják ebbõl az követekezne h azért csinálják egymással mert hajtja õket a szexuális vágy de engem is hajt mégis kontrollálom magam
Azt hiszed õk még soha nem "könnyítettek" magukon? Szerinted miért nem elégszenek meg az önkielégítéssel, hanem közösülnek? :) Mert más ki...ni magadnak, mint megd..ni valakit. Nem lenézésbõl vagy kötekedésbõl, de neked errõl fogalmad sincs, hisz te magad mondtad, hogy még nem tapasztaltad a két ember aktusa által nyújtott gyönyört. Mellesleg amit a #2 hozzászóló írt, abban is nagy igazságtartam van. Odabent az is megbolondul/bomlik néha, aki józan ésszel ment be. A börtönökben olykor kegyetlen hierarchia van, aminek ez a fajta erõszak ad teret.
Azért, mert a szexuális erõszak a hatalomról szól, a másik ember birtoklásáról és megalázásáról, nem a kielégületlenségrõl. Ergó ha valaki téged megd*g a börtönben, nem azért teszi, mert annyira ki van éhezve, hanem azért, mert így te az õ birtoklott tárgya leszel. Megmutatja azt, hogy azt csinálhat veled, amit csak akar, mert õ ott az "isten". Errõl szól, nem a kiéhezettségrõl.
A kérdező hozzászólása: tudom milyen elélvezni :D csak más ember nem volt hajlandó még erre velem közösen :D tehát az érzést tudom, hogy jó ahogy sztem sok más idõsebb szûz ember, tehát itt vmi gikszer van a dologban, vagy eleve tényleg romlott emberek kerülnek a börtönökbe e téren is vagy csak mende monda
A kérdező hozzászólása: majd persze úgy megyek hozzá oda, hogy "szia gyere had dugjalak meg" :D am helyem sincs max egy vmi olcsó motel szoba vagy a park ahol megtörténhetne am tudom h magasra teszem a lécet de nem szándékosan a saját ízlésemet nem fogom tudni és nem is akarom megerõszakolni annak nincs értelme mert nem lennék boldog

Még egy nálam rondább pasi is tud csajt szerezni, csókolózni. Akkor nekem miért nem jött össze 29 év alatt még szex sem, nemhogy egy jó nyálas csók? Kivagyok már.

a href='#' title='Ha bejelentkezel, a link kattinthatóvá válik' onclick='alert("A link bejelentkezés után lesz kattintható."); return false;'>[link]

Legjobb válasz: Küldj fotót és megmondom

Küldj fotót és megmondom
Laller jobb, minn Simon.
a fogyatékos lesmárolta a ri*ncot, akit már 500+ pasi megdugott. Akkor inkább az örök szüzesség!
Ja hogy te Charlotte-ra gondolsz... és azt hallottad hogy eddig több mint ezer pasinak volt meg? én még bottal se piszkálnám meg....
Atya úr isten ez a nyomi! :D Hát szerintem ez csak a csajt minõsíti le! De nagyon valószínûnek tartom, hogy a személyiséged olyan, hogy nem vagy nyomulós meg ilyenek és ezért van így! Ha gondolod nekem is dobhatsz egy képet de nem hinném, hogy gond lenne veled vagyis a külsõvel. Csak a hozzáállással. Hisz most is csak sajnáltatásból írtad ki a kérdést.
A VV valóban meg van rendezve az utolsó kötõszóig. Ha az életben is tapasztaltál már ilyet, akkor pedig csak szerinted rondább nálad az illetõ.
sztem tök cuki ez a simon :$
Valamit nagyon félreértettél akkor.
A kérdező hozzászólása: [link]
Szerintem akkor te még csak nem próbálkoztál igazán! Vagy legalábbis valamit nagyon rosszul csinálhatsz!
Miért, hány éves vagy most?
Küldj fotót nekem is :)
A valovilag elore megirt forg.konyv alapu... Mert nem tettel erte, nem akartad igazan. Ha akartad volna, tettel volna erte.
LOL Simon a császár, õ az istenkirály, még jó hogy becsajozott! Nincs nõ aki ellenállna neki, titkon mindenkinek õ tetszik.
Ki nézi azt a shit VV-t?Erõltetett megjátszott fos.Amúgy tényleg elég bárgyú lehetsz.

Szex barátságban miért tabu a csók?

Legjobb válasz: Szerintem sem tabu. Ha az ember belegondol, mindenképpen van valamilyen kötõdés, maximum letagadja. A nõ és férfi közötti barátságnak is vonzódás az alapja. Egy ideig tényleg csak barátság, aztán elõbb-utóbb, amikor jobban megismerik egymást, valamelyik többet szeretne a másiktól. Szerintem nyugodtan csókolózzatok, és ha odaér az idõ vállaljátok fel a kapcsolatot.

Szerintem sem tabu. Ha az ember belegondol, mindenképpen van valamilyen kötõdés, maximum letagadja. A nõ és férfi közötti barátságnak is vonzódás az alapja. Egy ideig tényleg csak barátság, aztán elõbb-utóbb, amikor jobban megismerik egymást, valamelyik többet szeretne a másiktól. Szerintem nyugodtan csókolózzatok, és ha odaér az idõ vállaljátok fel a kapcsolatot.
mert a szex-barátság nem az érzelmekrõl szól, míg a csók igen. a Micsoda nõben se smárolt Vivian a kuncsaftokkal. de amúgy ez nem törvényszerû, vannak olyan dugópajtik, akik csókolóznak.
nálunk nem az.
Nem tabu, csak a csókolózás után már lehet több a barátságnál. Aki fél a szorosabb kötõdéstõl az nem csókolózik!
miért lenne tabu? nem is értem... a szexhez hozzátartozik.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!