Találatok a következő kifejezésre: Miért bánt mindig (147 db)

Miért bánt mindig azzal, hogy egyetemistaként nem dolgozom?

3 éve vagyunk együtt,együtt is élünk a szüleim által vett lakásban (ami még másoknak is ki van adva albérletbe rajtunk kívül). Jöv?re fogok végezni,de egyfolytában azt sulykolja, hogy tiszta szégyen hogy 22 évesen nem dolgozok. Most augusztustól lesz a kötelez? féléves szakmai gyakorlatom, utána júniusban ha minden jól megy,államvizsga és utána már dolgozhatok látástól Mikulásig. Gimi alatt 1 nyarat,illetve 2 éve egy szakmai helyen szintúgy 1 nyarat végigdolgoztam,de szerinte ez semmi,mert más már 14 éves kora óta dolgozik. Viszont a szüleim meg 2 éve is alig akarták "engedni" hogy dolgozzak,mert szerintük most még a tanulás a dolgom. Év közben is dolgoztam volna,de azt mondták hogyha emiatt nem sikerül tantárgyam és csúszok, akkor annak nem lesz jó vége...

Legjobb válasz: Nézz le te is a lakásOD ablakából, miközben érzékeny búcsút veszel tõle.

Ne legyél nyuszi, teremtsd le az ürgét.
Nézz le te is a lakásOD ablakából, miközben érzékeny búcsút veszel tõle.
Mekkora f.sz már ne is haragudj. Ott lakik Õ veled, a TE lakásodban, amit a TE szüleid fizettek, és Õ reklamál NEKED?! Én komolyan szájba b.sznám barátomat, hogy lehet valaki ekkora tapló görény?! Mások a szakmai gyakorlatra is húzzák a szájukat, és oké, más rá van kényszerülve, hogy 14 éves korától kezdve dolgozzon, de te nem, és megteheted, hogy tanulsz, aminek egyébként ha jól olvasom, eleget teszel, tehát nem szétpiálva bulizol minden nap, hanem tényleg tanulsz. Különben is ki a jóf.szomnak képzeli a pasid magát, hogy lenézzen, mert õ talán egyetem mellett dolgozott a saját pénzébõl vásárolt lakásában 8 órában? Mert ha nem ment tovább tanulni, és emiatt most elõbb van munkája, akkor inkább kussoljon, szerintem. Fõleg, hogy meg tudtok élni, tehát nem az éhhalál fenyeget. Sorry, de ez engem tökre irritál, ha nem tetszik neki ez a helyzet, akkor költözzön haza az anyja seggébe... Egyébként valszeg csak irigy, hogy neked jobb sorsod van, mint neki. Az ilyenek idegtépõen idegesítõek tudnak lenni. 21L
Amit a barátod állít az bocs, de félig hülyeség, akinek van a fejében valami, az igenis tanuljon, használja ki az eszét, aki meg teljesen átlagos vagy az alatti képességû az úgyis elmegy elõbb dolgozni. Bocsánat, de szerintem a barátod szimplán egy kicsit irigy.
A kérdező hozzászólása: Egyetem mellett dolgozott 1, 5 évig, aztán a kettõt már nem tudta összeegyeztetni, és mivel õt nem támogatták, el kellett mennie fõállásban dolgozni...tudom, hogy ott van elásva a kutya, hogy az õ szülei nem olyanok mint az enyémek, de sose(!) éreztettem vele :(
A kérdező hozzászólása: Õ úgy gondolja hogy suli mellett dolgozzak. Tavaly nyáron amúgy bekerültem egy diákszövetkezeten keresztül a telemarketinges részre egy multihoz, de aztán 2 hét múlva visszamondta a megrendelõ, úgyhogy az sajnos nem jött össze. De nem értem hogy ha " irigy" akkor mire fel, mert én aztán tuti nem vásárolok magamnak drága dolgokat, ha nagybevásárlást csinálunk, mindig kiírom mi az akciós, tehát hiába nem vagyok keresõ ember, azért ismerem a pénz értékét. De szerinte amíg nem dolgozok, csak jár a szám (pl. az akciós dolgoknál).
Ha õ ennyire önellátó, el lehet menni albérletbe... ameddig nem képes tök egyedül eltartania magát, vagy akár kettõtöket, ha valami tragédia történne, addig jobb, ha hallgat. Nem férfi ez még, csak egy srác, aki szeret magára, mint férfira tekinteni.
A kérdező hozzászólása: Lakott õ egyedül is albérletben, de mivel úgyis újat keresett még anno, én mondtam azt hogy akár jöhetne oda hozzám is. Tehát el tudni el tudja tartani magát, nem azzal van a gond. Épp ezért nem is "teremteném le az ürgét". Csak jó érzés lenne, hogy ha nem csak akkortól venne ember(felnõtt?)számba ha már dolgozok.
Szia! Ne haragudj, de régen nagy baj van egy kapcsolatban, ha az egyik fél ahelyett, hogy örülne a párja sikerének, még lefelé akarja húzni. Én elhagynám, mert késõbb is ezt fogja csinálni a nagyobb dolgokban is. 23/N
Lapátra vele! Mármint a "barátoddal".
Áh világos, akkor tiszta sor, szimplán irigy. Ez késõbb még rosszabb lesz, komolyan, nem viccbõl írják itt. Ha dolgoznál, akkor belekötne abba, hogy az is aljameló, legyen jobb munkád, valami baja mindig lesz, mert meggebed a féltékenységtõl, hogy neked egész egyszerûen jobb lapokat osztott a sors, mint neki. Ezzel pont semmit nem tudsz tenni, azon kívül, hogy búcsút intesz neki.

Miért nagyobb a button tag firefox -ban mint chrome -ban?

Itt egy forráskód:

Legjobb válasz: Mert két különbözõ netböngészõ, és nyilvánvaló, hogy nem törekednek arra, hogy egyformán nézzenek ki!

Mert két különbözõ netböngészõ, és nyilvánvaló, hogy nem törekednek arra, hogy egyformán nézzenek ki!
A kérdező hozzászólása: Ez szomorúan hallom, sajnos erre közben én is rájöttem, nem fog ugyanúgy kinézni. :(
A legegyszerûbb ha a méretét definiálod css-sel, és akkor garantáltan azt a méretet kapod, amit szeretnél.

Miert bannak velem igy? Mindig pikkel ram valaki. :O

Most kezdtem a kozepsulit,es eddig minden oke volt, egy par napja furcsak az o.tarsaim, kolcson szoktak kerni a ruhaimat,es en ugy nem adok senkinek semmit,hogy o ne adna valamit,mert ha nem adja vissza,en jarok rosszul. De valamiert mindenki bunko velem, akikkel eddig joba voltam most nagyon furak lettek velem. Nem mehetek vissza a regi sulimba,mert az is kozepsuli, es onnan jottem el. Nem vagyok uj,itt kezdtem,csak ujra jartam,mert sokat voltam korhazban, es nem volt jegyem. Mit tegyek ? Unom hogy mindenhol en vagyok minden ok nelkul a rossz :| 16L

Legjobb válasz: "Mit tegyek ? Unom hogy mindenhol en vagyok minden ok nelkul a rossz " Ez azért egy elég durva hárítás. Kijelenteni, hogy velem semmi baj, csak a világ fellázadt ellenem, hát nem is tudom. Szerintem ahelyett, hogy másokra haragudnál, próbálj meg elgondolkodni azon, hogy mi történt akkor, amikor elfordultak tõled. Lehet észre se vetted, de tettél, mondtál, vagy esetleg úgy reagáltál valamire, ahogy azt már nem tudta a közösség elfogadni. Ha van legalább egy ember akivel jóba vagy, kérd meg,hogy õszintén mondja meg szerinte miért lehet ez. Persze csak akkor, ha készen állsz az építõ jellegû kritikára.

"Mit tegyek ? Unom hogy mindenhol en vagyok minden ok nelkul a rossz " Ez azért egy elég durva hárítás. Kijelenteni, hogy velem semmi baj, csak a világ fellázadt ellenem, hát nem is tudom. Szerintem ahelyett, hogy másokra haragudnál, próbálj meg elgondolkodni azon, hogy mi történt akkor, amikor elfordultak tõled. Lehet észre se vetted, de tettél, mondtál, vagy esetleg úgy reagáltál valamire, ahogy azt már nem tudta a közösség elfogadni. Ha van legalább egy ember akivel jóba vagy, kérd meg, hogy õszintén mondja meg szerinte miért lehet ez. Persze csak akkor, ha készen állsz az építõ jellegû kritikára.
Tudod mit jelent az, hogy vannak ellenségeid? Azt, hogy néha kiálltál az igazadért..


A német nagyvárosokhoz képest meg Pest egy unalmas koszfészek. Attól függ, mit mihez viszonyítasz.
Pezseg az élet nagyon sok helyen ebben az országban, legfeljebb ott nem találod a helyedet.
Egyébként én is így vagyok, ahogy te. Bár mondjuk Magyarországon tényleg egyedül Budapest a jó hely szerintem, de azon kívül Nyugat-Európa is nagyon menõ, de ugyanakkor mégis szerintem valamiért Budapest az igazi... :P

Miért van az, hogy az emberrel a rendőr is tisztességesebben bánik mint ahogy bánnak az egészségügyben z állanpolgárokkal? Ezért ki a felelős?

Még ha belenyomsz a zsebükbe egy 20 ast amit el is várnak mindig.Azután is sokszor le se szarják az embert.

Legjobb válasz: Mert õk is pézbõl élnek, és a szocializmusban, igy kódolták be az egészségügyet. Kevés volt a fizetés, és ha bárhol elõnyhöz akarsz jutni, úgy ott parasolvenciát kell adnod.

Mert õk is pézbõl élnek, és a szocializmusban, igy kódolták be az egészségügyet. Kevés volt a fizetés, és ha bárhol elõnyhöz akarsz jutni, úgy ott parasolvenciát kell adnod.
A kifejezetten bunkó stílust én inkább az ápolónõknél tapasztaltam. De azok az esetek vérlázítóak voltak!
Én ezen azért csodálkozok, mert egy rendõr vagy tüzoltó esetleg az életét is kockáztatja érted, és egyáltalán nem is adhatsz ezért neki egy fillért se! Az orvos pedig akkor is meghalaszt (esetleg) ha százezret dugsz a zsebébe :( de szerintem ez a politika bûne is, mert mig a rendõrt börtönbe csukják ha pénzt fogad el, az orvosnál szemet hunynak :(
Igazság szerint ez egy ördögi kör. Az állam túlhajszolja az egészségügyi dolgozókat, és alacsonyan tartja a fizetéseket, viszont cserébe szemet huny a paraszolvencia felett. A pályakezdõk elhagyják az országot, így a kiesõ munkaerõt is a jelenlegibõl kell pótolni (túlhajszoltság), és az x-edik óra ügyelet után nem biztos, hogy mindenki kedves tud maradni. Amúgy ne általánosítsunk, vannak nagyon tisztességes orvosok, akik nem fogadják el a hálapénzt, mégis jól dolgoznak, én is ilyen szeretnék lenni.

Miért nem kaphatunk ugyan akkora támogatásokat az EU-ban mint a régi tagok?

Legjobb válasz: "Mert az a régi tagoknak nem biznisz.ennyi." Egyet értek. De nekünk akkor miért az? Ha csak szívatnak mint az öreg paraszt a még öregebb Berváját?

A kérdező hozzászólása: "Mert az a régi tagoknak nem biznisz.ennyi." Egyet értek. De nekünk akkor miért az? Ha csak szívatnak mint az öreg paraszt a még öregebb Berváját?
Mert az a régi tagoknak nem biznisz.ennyi.
mert nem bíznak ebben az országban. és megmert leis kéne tennünk vmit végre az asztalra
én ilyet sehol sem írtam, h adjon többet, mint másnak. én arra akarok kilyukadni, h az EU nemegészen arra való, h támogatásokat nyújtson egyfolytában mindenkinek. és szomorú az, h egyesek azt gondolják, hogy EU=támogatás. és azt várják h namajd az EU segít és majd mi is fejlõdünk. ez nemigaz. fejlõdni magának is kell, az orszégnak, és nem mindent az EUtól várni. anno 4es metrónál is volt ez a galiba, hogy az ország az Eu-tól kb 3/4 rész támogatást várt, és teljesen felvolt háborodva h ugyan miért nem fizet ennyit az EU. igenis magyarország is fejlõdjön, saját magától, bne mindent máshonnan várjon. aztán meg sopánkodik, h jajjj...derossz ezaz EU mert nem segít az országnak bekerülni az ermII zónába pl. nemazért vagyunk az eu-ban, h az eu megsegít, mint a jóisten. egyelõre még önálló ország vagyunk, önálló ügyekkel, de egy csapat tagja. válalltuk h bizonyos feltételeknek megkell majd felelnünk, ha csatlakozunk, úgyhogy ezeket sem értem, h az Eu mit szól bele h ezmegaz nemjó magyarországon. a csatlakozáskor vállaltuk ezeket. és az EU még ígyis elég asok támogatást nyújt nekünk, amik ha nemlennének, inklább belese gondoljunk h holtartana ezaz orszég, pl infrastruktúrailag, és fejlesztésügyileg.
A kérdező hozzászólása: Nem az Eu nak az alap elve a verseny és az egyenlõ feltétel?
A kérdező hozzászólása: NEM KELL HOGY TÖBBET ADJON MINT MÁSNAK !!!!!! Hogy írjam le hogy megértsd! De nem is kevesebbet. Hol van az leírva hogy h magas az állam adósságunk akkor kevesebb a földalapú támogtás. Ebbe és a bankrendszer sajátos kapzsiságába ment tönkre a mezõgazdaságunk!
az áraink nem az Eu miatt rosszabbak. h mi folyik ebben az országba, azt az államfõtõl kérdezd meg, és nem az EU-tól. azt h itt mért keresnek 5suzör kevesebbet az orvosok, h itt mért kerül 3szor annyiba a tankönyvek...nemazért mert ez más országoknak nem biznisz, hanem azért mert a hatalmon levõknek ez nem biznisz. ha több a támogatás, nekik kevesebb jut zsebbe. én az Eu helyébe rúgnám ki ezt az országot, felesleges ebbe az országra támogatásra költeni. és igenis tegyen már le végre magyarország vmit az asztalra, ne folyton csak siránkozzon, és másiokat hibáztasson. ti is tipikus példája volétatok, rögtön azzal jöttetek h mert más országnak ez nem biznisz. mindneki rossz, csak ti vagytok a jók. ugyanez a mentalitás érvényes az egész országra, és ez viszi csõdbe az egész országot. amióta bennevagyunk az eu-ban csak toporgunk megsem közelítjük az erm zónát.az államháztartási hiányról, és a bruttó államadósságról már neis beszéljünk.
A kérdező hozzászólása: "mert kevesebbet is adunk a közösbe" A lakosságot arányait tekintve , ugyan akkora a nettó befizetésünk. Sõt mivel a mi támogatásunk egy jelentõs része a régebbi tagállamokhoz kerûl, mér rosszabbak az aránaink!
A kérdező hozzászólása: "mert nem bíznak ebben az országban. és megmert leis kéne tennünk vmit végre az asztalra" Ez nem ilyen kérdés ! Hogy bizalom meg kiérdemelni! Egyenlõ esélyek a versenyben! Ez a lényeg. Én bennem egy percig ne bízzanak , de adig ne is várjanak semmit amíg nekem 2× annyi terhet kell cipelnem mint a szerencsésebbeknek.
mert kevesebbet is adunk a közösbe...
Kedves utolsó válaszadó, az EU megszabja mit mikor mennyit termelhetünk valamibõl, támogatásokat kell adni a külföldi sokszor szemét minõségû árúknak, miközben a hazait keményen adóztatni kell.Így aztán lehet fejlõdni mondhatom.Szerintem a lényege az EU nak a szabad kereskedelem és a gyengébb gazdaságú országok "felhúzása" a régi tagok szintje körülire.Ezzel szemben a kis országokat lenyomják még jobban a [email protected] minden csip-csup indokkal megvonják a támogatásokat(a maradékot persze a derék politikusaink teszik zsebre)Tehát pl:egy Német gazda kap támogatást a vetõmagtól kezdve a betakarításon át a géphasználattól a termék garantált piacképes árának megkapásáig addig a kis országbeli gazdának az is öröm ha nullára jön ki a végén nem hogy haszon lenne.

Az miért van, hogy a banán mindig ugyanolyan ízű, a narancsnál meg tiszta lutri, hogy finom édes lesz-e vagy savanyú, mint a rohadás?

Legjobb válasz: Szerintem a banánnak sincs mindig ugyanolyan íze. A narancs pedig azért más-más ízû, mert különbözõ fajták, és az esetleg azonos fajtán belül számít az is, hogy milyen éretten-éretlenül szedték le. Én azt szoktam csinálni, hogy veszek egy párat, és ha finom, akkor még aznap, de legkésõbb másnap visszamegyek és veszek vagy 10 kg-ot. A legnagyobb részét beteszem a hûtõbe, és mindig csak azt a pár szemet veszem ki reggel a hûtõbõl és hagyom elöl, amit aznap megeszünk.

Szerintem a banánnak sincs mindig ugyanolyan íze. A narancs pedig azért más-más ízû, mert különbözõ fajták, és az esetleg azonos fajtán belül számít az is, hogy milyen éretten-éretlenül szedték le. Én azt szoktam csinálni, hogy veszek egy párat, és ha finom, akkor még aznap, de legkésõbb másnap visszamegyek és veszek vagy 10 kg-ot. A legnagyobb részét beteszem a hûtõbe, és mindig csak azt a pár szemet veszem ki reggel a hûtõbõl és hagyom elöl, amit aznap megeszünk.

Az 576-ban miért kerül minden konzol egy 10-essel drágábba?

Xbox és PS is 10.000 Ft-tal drágább, mint bárhol máshol.

Legjobb válasz: "mint bárhol máshol. " hol máshol:). a boltokban minden konzol játék 10felett van. szóval max másolt játék kerül ócsóba.

"mint bárhol máshol. " hol máshol:) . a boltokban minden konzol játék 10felett van. szóval max másolt játék kerül ócsóba.
nem játékról volt szó, kedves elsõ hozzászóló, hanem konzolról. és arról, hogy bárhol máshol mondjuk egy xbox 60000-65000ft (hasraütés szerûen mondtam ezt a számot, nem tudom mennyibe kerül manapság egy x) 576-ban pedig 70000-75000. (egyébként nem tudom, hogy ez tényleg így van e, hogy 576 10essel drágább, ezért nem is válaszolok a kérdésre, csaupn segítettem az elõzõ posztolónak)
Van olyan mûszaki cikk, aminél akár 40, vagy 50 e. Ft-al drágább az egyik üzletben, mint a másikban. Ha megtehetik, akkor megteszik. Elméletileg erre nincs szabályozás, csak az tiltott, ha valamit áron alul kínálnak (bár a végkiárusításoknál akár 70% kedvezményt is adnak). A vásárló meg ott veheti meg a terméket, ahol csak akarja, nem kell az 576-ba bemenni (bár én úgy tudom, hogy az 576 csak bevásárló központokban elérhetõ, azoknál meg nem annyira olcsó a bérlési díja).
Mert így nekik is 10k-val több lesz.Ugyanannyiér veszik mint a többi bolt, sõt még talán olcsóbban, mert az egész világon elérhetõ a bolthálózatuk, úgyhogy gondolom nem 100-asával veszik.
A kérdező hozzászólása: Amúgy egy 4 gigás boxot már 50-ért lehet adni, 576-ba 60-ért kapod. Egy PS3 máshol 70, itt 80-ért adják.
Azért, mert kisker, és nekik ez a haszonkulcsuk, ebbõl van hasznuk, profitjuk.
A kérdező hozzászólása: És a konzolvilag, konzolstudio, multiplatform, platinumshop, sorolhatnám, ezek nem kiskerek? Mert szerintem de, ezek is azok, mégis itt egy 10-essel olcsóbb, az 576-hoz képest. Az összes boltban olcsóbb, kivéve 576, ezért kérdeztem csak. Mert ha még 20 másik boltban is annyiért adták volna akkor most nem érdeklõdnék.
De igen, azok is kiskerek, de ahogy mondtam - mivel kisker, ezért õ állapítja meg a haszonkulcsát. Ha ennyi, akkor ennyi, szíve joga, max. nem náluk vásárolnak az emberek, ennyi. Ez az õ szuverén döntésük, ha õk így látják jónak, ám legyen. Ha neked nem jók az áraik, szard le õket, ily egyszerû :]

Miért drágább több mint 60000 forinttal az Iphone5 ugyanolyan tipusú készüléke Magyarországon az Apple store-ban mint az amerikaiban?

A magasabb GB-al rendelkező telefonok között még nagyobb a differencia. Ekkora a különbséget okoz a kivetett adó?

Legjobb válasz: kb 20% áfa különbség + vám. ez pont ennyi.

kb 20% áfa különbség + vám. ez pont ennyi.
#1-nek igaza van, de ahhoz még hozzáadódik az Artisjus "adó" is.
...illetve az Artisjus díja kapacitásfüggõ:)
de csak úgy tudod ha kimész másért és hazahozod, vagy valaki megveszi neked és elhozza.
#1 +1
A kérdező hozzászólása: Akkor úgy látszik ott érdemes megvenni:) Köszi!
a garit meg elfelejtheted

Az USA-ban miért van minden közlekedési lámpára ráírva a jelentése? Nem lenne elég a piktogramm, mint Európában?

Legjobb válasz: Mindegyikre? Erre a WALK, DON'T WALK-ra gondolsz? Ez csak egy. Mert az autósoknak sincs ráírva a zöld helyett, hogy "HIT THE GAS", vagy "GO", a pirosra sem, hogy "STOP THE CAR".

Mindegyikre? Erre a WALK, DON'T WALK-ra gondolsz? Ez csak egy. Mert az autósoknak sincs ráírva a zöld helyett, hogy "HIT THE GAS", vagy "GO", a pirosra sem, hogy "STOP THE CAR".
A kérdező hozzászólása: Igen, mindegyikre. Nézz csak meg egy "behajtani tilos" táblát, ugyanaz mint például nálunk, csakhogy a fehér vonalra rá van írva hogy DO NOT ENTER. És akkor még nem említettem a tiszta sárga táblákat, amin csak szövegesen van fent a jelentés.
A kérdező hozzászólása: Jaj elnézést, most látom hogy lámpát írtam tábla helyett. Ezt benéztem :)
Elsõ tippem azlenne, hogy az amcsik totál sötétek, és ha abból lenne baleset, hogy nemértette a tábla jelentését, akkor még Õ perelné a közterületeseket, akik ezért felelnek. Ott miota egy nagymama mikroban akarta szárítani a macskáját kiperelte a szart is a gyártó cégbõl miután meghalt a cicus, mivel nemvolt ráírva a mikrora, hogy állatok szállítására nem alkalmas. Azóta ezt ráírják a mikrokra. Meg még egy "poén" képesek voltak a rendõrt lesittelni mivel a kutyája drogot jelzett egy lakókocsiban, és emiatt bement, és persze talált is. Hisz ez magánlaksértés, a díler meg persze megúszta.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!