Találatok a következő kifejezésre: Mennyire lehet a sok (112 db)

A kompetencia mérésre fordított összeg (nem tudom, mennyi lehet) nem sok egy kicsit ennek az országnak?

Nem értem: hogy lehet az, hogy arra nincs pénz, hogy mondjuk a pályakezd? orvosokat itt tartsák, vagy hogy sokan 100-120 ezer forintból tartanak el 2-3 gyereket, nyomor van, és mégis ilyen teljesen mell?zhet? dolgokba ölnek bele csomó pénzt.

Legjobb válasz: *kompetenciamérés

A kérdező hozzászólása: *kompetenciamérés
Ennyi erõvel feltehetnénk azt a kérdést is, hogy nem-e kerül túl sokba 350-400.000 gyereket tanítani ebben az országbban? Nagyon sokan el szokták felejteni, hogy a közoktatás eleve non-profit ágazat, az állam vállalta, hogy kitanítja az ország serdülõ ifjúságát, s a szülõknek ezért egy vasat sem kell fizetnie (legalábbis az állam felé). Ahhoz, hogy tudja, mi újság az oktatásban, visszajelzésre van szüksége, erre szolgál többek között a kompetenciamérés is. Az innen kapott eredmények alapján tudják csiszolgatni a tantervet, megnézik, hogy mire van szükség és mire nem, mit kell változtatni, hogy a jövõ generációja ne csupa analfabétákból álljon.
Ideges rángásaim vannak ettõl a témától. Nem az a gond, hogy mennyibe kerül, hanem az egész mérés szakmaiatlansága. Egy átlagos iskolában napi 2 felmérést engedélyez a házirend, itt 4 órás komoly koncentrálást várnak el a gyerektõl. A 6. osztályos felmérõt ismerem, csókoltatom, aki összeállította. Egy kiemelkedõ képességû gyerek természetesen meg tudta oldani, de egy átlagosnál gyengébb a felénél feladta, s elkönyvelte magában, hogy õ biza hülye. És van tétje a dolognak, mert az iskolákat összemérik, s hiába próbálják a szociális és egyéb körülményeket is figyelembe venni, attól még a laikusok azt látják az eredményekbõl, hogy bizonyos iskolában ostoba mindenki - tanár és diák egyaránt. Szívem szerint megíratnám az idei mérést azokkal, akik kitalálták.
A kérdező hozzászólása: Jókat írtok. :) Várom még a véleményeket.

Költözök, nem sok pénzzel, annál több gyerekkel. Kb 80 nm-es, régi, nem szigetelt családi házba. Mennyi lehet a gázszámla télen?

Akik ilyenben laknak, mennyit fizetnek? Fontos lenne, mert lehet, hogy szóba sem jöhet, mint lakóhely emiatt.

Legjobb válasz: tesómék is ilyenbe laknak és annyi volt a gázszámla, hogy nem bírták fizetni a gáz ki van kötve anyumék havi 30 ezret fizetnek de ezt minden hónapban és még így is év végén rá kell fizetniük

tesómék is ilyenbe laknak és annyi volt a gázszámla, hogy nem bírták fizetni a gáz ki van kötve anyumék havi 30 ezret fizetnek de ezt minden hónapban és még így is év végén rá kell fizetniük
Mi tégla társasházban lakunk, földszinten, szigeteletlen, minden fal eláll a háztól, nincs fal, ami egybe érne a másik helyiséggel. 50m2 Majd megfagyunk, múlt hónapban 32 e ft volt, most 38 e ft (január) és a hideg mégcsak most van itt.
21:11 90 négyzetméteres szigeteletlen családi házat, az életben nem fûtesz ki havi 15ezer Ft-ból!!!!!! Csak ha megállítottad valamivel a gázórádat!! Gondolod, hogy fával fûtenék ha ez igaz lenne?!
A legokosabb, ha megkéred a tulajt, hogy mutassa meg a tavalyi számlákat.
Én pont ilyenbe lakom, 60éves ház, 72nm. Nyáron kb 5-8ezer. Télen 25-37-45. Attól függ mennyire van hideg kint, és mennyire fûtök bent. Átlag 20, 5-21fok a max. Ha beköltöztök vegyél egy párásítót 6 ezerért is van, és párologtass. Ha télen 60% a páratartalom a lakásban, sokkal melegebbnek érzed!
Az sem mindegy, cirkó van vagy konvektor. Szerintem konvektorral jobban lehet takarékoskodni, bár kevésbé gazdaságosnak mondják. Én 180 nm-en élek, de fele szobát abszolút nem használjuk, nem is fûtjük, a nappaliban is le van zárva a radiátor, szóval ha azt veszem, mi is kb. 80nm-t fûtöttünk, igaz a belmagasság baromi nagy mert 2 szintes és túlméretezték a falakat, a lépcsõ nyitott...borzalom. 3000 köbméter gáz fogyott egy télen és nem volt melegünk! Nem gyõztem, elfagyott a cirkó is, ma már daraszénnel és egy régi Carbo Robottal fûtünk, most kb. 250.000 Ft-ból kijövünk, gázzal a duplája lenne! Cirkós, vízcsöves fûtésû házakkal még az is a baj, hogy nem zárhatod le teljesen, mert elfagynak a csövek. Nagyapám háza nagyobb baj nélkül el volt télen, miután meghalt, de az övé konvektoros volt, egyszerûen nem kapcsoltuk be a konvektort, nem kellett félteni a fûtéscsöveket az elfagyástól.
A mi házikónk szigetelve van, havi 20 ezret fizetünk általányba. Szigetelés nélkül kb 30 ezer lenne havi szinten, szerintem...
Havi 30-40ezer! (Nyáron is.)
Én ilyenbe lakok. 90 négyzetméter, 40 éves ház. A nyílászárók cserélve, a fûtés korszerûsítve, modern turbós kazánom van. Hõszigetelés talán idén végre összejön. Jelenleg havi 15 ezret fizetek havonta gázra télen-nyáron, de ebben benne van a melegvíz elõállításához szükséges gáz és a konyhai tûzhely fogyasztása is.
Mármint az éves téli fûtésünk 250.000 Ft, gázzal 500.000 lenne.
18:54 Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy ellentétes a véleményünk, mégis ennyire kulturáltan írtad le a válaszodat. Az egyik ismerõsöm új hõszigetelt kétszintes, kétlakásos 2x 100 m2-es cs. házában, alul havi 15ezret fizet, felül havi 40ezret fizet!! Azt mondja, hogy õ is sejti, hogy rosszul mér az alsó lakás gázórája, de amíg nem lép a szolgáltató, addig õt nem érdekli. Amúgy az összes szomszédom a családi házában 40-50 ezer ft/hó átalányt fizet. Nyáron is. Ezért fûtök én is fával, már negyedik éve. üdv.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm. 3 gyerekkel kicsit kisebb még jó lenne, de nincs. 50nm alatti meg nem jöhet szóba.A 38 már tényleg sok lenne, én max 30-ig bírom állni a fûtést...
"Én ilyenbe lakok. 90 négyzetméter, 40 éves ház. A nyílászárók cserélve, a fûtés korszerûsítve, modern turbós kazánom van. Hõszigetelés talán idén végre összejön. Jelenleg havi 15 ezret fizetek havonta gázra télen-nyáron, de ebben benne van a melegvíz elõállításához szükséges gáz és a konyhai tûzhely fogyasztása is." Egy szóval sem vontam kétségbe a becsületességedet! DE! Ha a 90 négyzetméteres hõszigetelés nélküli családi házadnak 15ezer a havi fûtésszámlája úgy, hogy ez az összeg már tartalmazza a fõzést, meg a fürdõvizet is, ez a számomra továbbra is telességgel hihetetlen!! Az meg két külön dolog, hogy mennyi a VALÓS gázfogyasztásod, ill. mennyi után számláz neked a szolgáltatód!! Sokaknál be van vezetve a gáz és mégis úri passzióból fával fût a fél ország!!!
Szigeteletlen házat NE vegyél, ha jót akarsz! Inkább vegyél egy kicsit kisebb szigeteltet ugyanannyi pénzért, mert a gatyád is ráfizeted. Anyuéknak van ilyenjük, 90 nm, 38.000-et fizetnek általányt és még meleg sincs. Nekünk 110 nm a házunk, szigetelt. Az éves fûtésünk kb. 150.000 Ft, és 2-3 fokkal melegebb van, mint anyuéknál.
100 m2 hosszúkás fsz. ház 30 cm porotherm falakkal, rendes ablakokkal, ócska kombicirko nyílt égésterû kazánnal, átalány 200m3/hó gáz volt, úgy, hogy egy szoba csak fagymentesítve volt. Ugyan ez 10 cm szigeteléssel és kondenzációs kombicirkóval 110m3/hó Árat direkt nem írok, mert azóta emelkedtek, jelenleg 150m3-es átalánnyal 19eFt.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Reményteli, hogy bírni fogjuk, mi 18 fokhoz vagyunk szokva. Örülök, ha még kapok válaszokat, annál pontosabb képet kapok.
Én 90 m2 -es házat fûtök, szilárd tüzeléssel fával központi. Nagy hidegben, mint most voltak havi 0, 8 m3 fa, nappal kandallóval , az meg minimális. De 25-27 fok van.
22. vagyok. Még az lemaradt hogy éjjel mivel nem tudunk folyamatosan rátenni a tûzre és a brikett (vagy szén is) csak pár óráig tartja a meleget, reggel 15-17 fokba kelünk fel, ami nagyon kellemetlen. Sokadik este után elõjött a térdfájásom!!! Megvan az eredménye. A másik meg hogy ha nem vagy otthon és nem fûtesz egy napot, úgy lehûl a ház hogy az életbe nem lesz 21 fok!!!!

Mit gondoltok min. Mennyi penzre van SZUKSEG 1 Los Angelesi utra (Hollywood) es mennyi az a penz amibol nagyon kenyelmesen ki lehet jonni, es sok dolgot lehet vasarolni? !

Elore is koszi.

Legjobb válasz: Háát, pont azon múlik, hogy mennyi az a "sok vásárlás". nyilván milliókat el lehet verni, de sztem min. 5-600ezer kéne.

Háát, pont azon múlik, hogy mennyi az a "sok vásárlás". nyilván milliókat el lehet verni, de sztem min. 5-600ezer kéne.
A kérdező hozzászólása: Okee, koszi szepen :) Alapbol a repjegy se vmi olcso ugh az tuti h kell 1 csomo penz...
Hát ha úgy vesszük, hogy egy retúrjegy olyan 300 ezer forint, akkor számolni kell a szállással, kajákkal, látnivalók belépõjegyeivel, és egyéb vásárlásokkal. Ha sokat is akarsz vásárolni, és kényelmesen akarsz is élni, akkor inkább legyen 600 ezertõl a csillagos égig az összeg. 350 ezer forinttal el se indulj.
Szállás: hostel a legolcsóbb. Tömegközlekedés és gyaloglás olcsóbb, mint autóbérlés. A költõpénznél az sem mindegy, miket akarsz csinálni. Megéri Go Los Angeles Card-ot venni, vagy Los Angeles City Pass-t. (Attól függ, miket akarsz csinálni.) Pl. Disneyland messzebb van, oda buszos túrát kell foglalni, vagy tényleg autó kell. Los Angeles bizonyos részei is (pl. Santa Monica) jóval messzebb vannak Hollywood-tól. Szóval, mi a terv? Nem mindegy...
Szia! Én voltam már többször LA-ben és most megyünk aug végén a férjemmel 3 hétre. Ha nincs ismerösötök akinél lehet lakni akkor szerintem horror az ára. Nekünk van ismerös igy a szállás meg van oldva. Minimum 2 hétre menjetek, mert rengeteg a látnivaló és ha már elmész odáig mindenképp el kell menni Vegas-ba San Francisco-ba is. Sorba veszem a költségeket. amiket tutira lehet számitani. Ezek az alap dolgok ebben nincs a kaja és a dolgok amiket vesz az ember. Repjegy 2fö: 400.000 Ft Autóbérlés: kb 400 D.(a 3 hétre nekünk) Muszáj autó mert örült nagy távolságok vannak, és a tömegközlekedés nincs jól kiépitve. Természetesen 1-2 helyre lehet menni azzal, attól függ hol laksz. Ahova kocsival 30 perc alatt jutsz el az tömegközlekedéssel van hogy 3 óra!!! Szoval rengeteg idöt veszítesz. Belépök a Disenyland-be, Universal Studios-ba és a Sea Worldbe (San diego) kb 100.000 Ft/2 fõ Ezeket mindenképp érdemes megbézni, örök élmény. Ha film mániásak avgytok vannak egyéb film stúdiók ahol vannak utak, de ha nem tudtok jól angolul felesleges mert a felét sem fogjátok érteni. A neten vannak árak. A kaja olcsó viszont ha 2-3 hétig mindent magatoknak kell venni, ha nincs ellátás a szálláson akkor azért az is jó kis költség lesz. A ruhák stb. Olcsobbak mint itthon, viszont LA-ben drágább mint mondjuk egyéb Ca-i városban mivel itt magasabb az adó. Vegasban van outlet Mall. Ott érdemes vásárolni. LA-ben pl a Ross(dress for less)-ben. Ez is outlet szerüség csak itt nem márkánként van hanem egyben az egész. Mint egy nagy turkáló, de a jobb fajtábol:) és nagyon jó kis cuccokat ki lehet fogni. Én hónapok óta nem veszek itthon semmit, mivel majd ott ugyis rengeteg dolgot találok.:) Vannak a neten jó kis utibeszámolók is és hasznos tanácsok nézz utána. Szerintem ha nincs ismerõs (a szállás nagyon drága lesz) akkor kell 1Millió/fö. Föleg ha kényelmesen akarsz lenni.
A kérdező hozzászólása: Nagyon szepen koszonom !! :) ) Sok hasznos tanacsot adtal ! ;) Nektek pedig jo nyaralast kivanok az angyalok varosaban ! ;) Remelem 1x nekem is sikerul eljutnom oda. Epitgetem meg az angolom. Koszii. :)
Szívesen. Köszi, biztos jó lesz , már nagyon várjuk:) )))


20 hétre 3.5 kg hízás soknak számit? Mennyi lesz/lehet a vége? Mire figyeljek?

Legjobb válasz: Egyáltalán nem sok. Én a 20. hétig 6kg híztam (második gyerekkel). A végére nálunk 14-15kg a megengedett. Az, hogy mennyi lesz nem lehet tudni, sok mindentõl függ.

Egyáltalán nem sok. Én a 20. hétig 6kg híztam (második gyerekkel). A végére nálunk 14-15kg a megengedett. Az, hogy mennyi lesz nem lehet tudni, sok mindentõl függ.
20 hetesen rajtam kb. 5, 5 kg plusz volt. A végére (leginkább az utolsó másfél hónapban) sok feljött és plusz 21 kg-val mentem szülni.. Az volt a probléma, hogy elég gyakran megéheztem és ha fél órán belül nem lakattam jól magamat, olyan gyomorfájdalmaim voltak, mintha kést forgatnának benne.. De ettõl függetlenül makkegészséges 3630 grammos kisfiam született. Szerintem, ha ezt a 3, 5 kg pluszot nézzük, te nem fogsz annyit összeszedni, mint én, én genetikailag is hajlamos vagyok a hízásra és a terhesség elsõ felében még nem ettem sokat, mégis majdnem 6 kg-nál jártam. Mindig meg kellett küzdenem az ideális súlyom megtartásáért. Még annyit hozzáfûznék, ha többet is szedsz fel, mint szerinted kellett volna, szülés után le tudod adni :) , nekem 7 hónap sikerült mindet.
18 hetes vaqyok és eddig nem híztam semmit, pedig a babó jól van. Én a múltkor láttam egy kérdésnél belinkelve egy oldalt, a terhesség alatti hízásról volt egy kalkulátor.
3, 5 kilo egyaltalan nem sok, bar ez attol is fugg, hogy milyen alkat voltal terhesseg elott. En most vagyok 21 hetes es mar 12 kilonal tartok, bar en nagyon vekony voltam. Ha odafigyelsz arra, hogy mit eszel, akkor szerintem nem fogsz sokat hizni es szules utan azert sok lemegy majd.
Ez tök változó. Ha 100 kilóról indultál, akkor még a 9 hónap alatt is sok a 3, 5 kg :) Én pl. egyik terhességemnél sem híztam a 20. hétig egy dekát sem, utána viszont felszaladt 16-18 kg. A dokim és a védõnõ cukorbetegséggel meg toxémiával riogatott, pedig az elõbbi egy kb. 180 kg-os pasi volt, szóval bagoly mondta verébnek... :) Na mind1, rajtam volt helye a
Folyt. Szóval volt helye a kilóknak, mert egy deka plusz sem volt rajtam elõtte. Viszont a szüléssel lement 10-12 kg, így végül is 5 kg volt, amit le kellett dolgoznom.
A kérdező hozzászólása: 61kg voltam a teherbeesés elõtt és 174cm. Az elsõ trimeszterbe fogytam picit és most vagyok 64 kg...de nagyon egeszsegesen eszem.
mi sem tudunk többet. keress egy szakkönyvet és ahhoz tartsd magad.
Én 0-ás vagyok, nekem sok húst kell enni :) Ha vega akarnék lenni, akkor is kéne ennem sok halat, meg tojást. Az AB-seknek asszem nem kell annyi hús, azok lehetnek vegák is, úgyemlékszem, hogy ezt olvastam régebben. Bár az is lehet, hogy hülyeséget mondok :)

Mennyit fejsz le egyes szoptatások után? És mivel fejsz? Mennyi az a mennyiség, amire azt lehet mondani, hogy jó? És ebből következtethetünk arra, hogy sok a tejünk?

Legjobb válasz: 1-2 decit mellszívóval és/vagy kézzel Mennyi az a mennyiség ami már soknak számít? Az függ attól is mennyit szopik a babád. De igazából a lényeg az hogy a picinek elég legyen

1-2 decit mellszívóval és/vagy kézzel Mennyi az a mennyiség ami már soknak számít? Az függ attól is mennyit szopik a babád. De igazából a lényeg az hogy a picinek elég legyen
Èn sosem fejtem szoptatás után.Annyi legyen amennyi a babámnak elég.Minek több??Ha nem elég neki abból tudod, hogy sír, keveset alszik, gyakran kér enni. a lányomat 14 hónapig szoptattam, a fiamat majd meglátjuk, de kb.10 hónapig szeretném.
Én sem fejek minden szopi után. A babámnak elég amennyi van. Néha szoktam "fejõs napot" tartani, mikor úgy érzem, hogy több tejcsi van, mint szokott. Ilyenkor is igazából csak azért fejek, hogy legyen egy kis vésztartalék a fagyasztóban. Pl. ha olyan helyre megyünk, ahol tudom, hogy nem fogom tudni megszoptatni, de valószínûleg meg fog éhezni, akkor kimelegítek neki egy adagot, és már mehetünk is. Vagy ha csak én megyek valahova, és apa marad itthon a kicsivel. Most kb 6-7 deci van a fagyasztóban. Egyébként mellszívóval fejek. Arra szerintem nincs egyértelmû válasz, hogy mi a megfelelõ mennyiség, hisz ez csak attól függ, hogy a babád mennyit eszik. Ha kényelmesen jól lakik, és még akár plusz egy adagot le tudsz fejni, az nagyon is megfelelõ. És biztos elég a tejcsid.

Mennyi idő alatt lehet megtanulni az eszperantót egy középfokú nyelvvizsgára? Nehéz volt a vizsga? Mik a tapasztalatok? Hogy lehet a leghamarabb elsajátítani ezt a sokak által könnyűnek titulált nyelvet?

Kell magántanár?

Legjobb válasz: Mennyi idõ alatt lehet megtanulni az eszperantót egy középfokú nyelvvizsgára? - Nekem 3 hónap alatt sikerült, bár már szinte semmire sem emlékszem:D Nehéz volt a vizsga? - Nem, bár szóbelin magamról kellett beszélni, ennél csak nehezebbeket húzhattam volna Hogy lehet a leghamarabb elsajátítani ezt a sokak által könnyûnek titulált nyelvet?- Kinyitottam a könyvet és tanultam:D A Szilvási könyvbõl készültem, minden benne volt

Mennyi idõ alatt lehet megtanulni az eszperantót egy középfokú nyelvvizsgára? - Nekem 3 hónap alatt sikerült, bár már szinte semmire sem emlékszem:D Nehéz volt a vizsga? - Nem, bár szóbelin magamról kellett beszélni, ennél csak nehezebbeket húzhattam volna Hogy lehet a leghamarabb elsajátítani ezt a sokak által könnyûnek titulált nyelvet?- Kinyitottam a könyvet és tanultam:D A Szilvási könyvbõl készültem, minden benne volt
Három hónap alatt én le tudtam vizsgázni belõle középfokon! A Rigó utcában nagyon rendesek voltak a vizsgáztatók. Én egy barátomtól tanultam, akivel sokat gyakoroltunk, de inkább csak a vizsga elõtti 2-3 hétben! :D Szerintem magától is meg tudja tanulni az ember, ha van vmi jó könyve és esetleg megveszi a kidolgozott tételeket. (Ha kellenek kidolgozott tételek, vagy segítség a vizsgához, akkor tudom ajánlani, aki nekem is segített.)
utolsó: nekem kellenének tételek :)
Sziasztok! Júniusban készülök középfokú nyelvvizsgára. Engem is érdekelnek a tételek. Írd meg légyszíves hogy juthatnék hozzá! Köszi!
Sziasztok! Engem is érdekelnének a kidolgozott tételek, leírnátok, hogyan juthatnék hozzá! köszi
Sziasztok! Én októberben szeretnék szóbelizni középfokon, sajnos a laboron elbuktam júniusban, ha valakinek vannak kidolgozott tételei, és elküldené, azt megköszönném!

Ki mennyit hízott a terhesség alatt? Mennyi a sok? Lehet baj belőle?

Legjobb válasz: hát én sajnos semmit nem hiztam pedig szerettem volna mert hülye géneket örököltem... 40 kg voltam terhesség elött 52 kg-mal mentem szülni és 40 kg-mal jöttem haza a kórházból... de a fiam óriási volt :) 3650 gramm :) sokat számít a gén hogy hajlamos vagy e a hízásra vagy nem.. és az is sokat számít hogy a kordában tartására is hajlamos e a tested.. de a fogyókúra terhesség alatt szigoruan tilos.. kérd ki a tanácsot az orvosodtól és a védõnõdtöl mit egyél mert sok mindenre szüksége lesz a babának... de a nõvérem 20 kgmal jött ki a kórházból és õ viszont nehezen adta le másfél éves a gyerek de õ még csak 10et tudott leadni... de nem kell aggódni visszanyered az alakod :)

hát én sajnos semmit nem hiztam pedig szerettem volna mert hülye géneket örököltem... 40 kg voltam terhesség elött 52 kg-mal mentem szülni és 40 kg-mal jöttem haza a kórházból... de a fiam óriási volt :) 3650 gramm :) sokat számít a gén hogy hajlamos vagy e a hízásra vagy nem.. és az is sokat számít hogy a kordában tartására is hajlamos e a tested.. de a fogyókúra terhesség alatt szigoruan tilos.. kérd ki a tanácsot az orvosodtól és a védõnõdtöl mit egyél mert sok mindenre szüksége lesz a babának... de a nõvérem 20 kgmal jött ki a kórházból és õ viszont nehezen adta le másfél éves a gyerek de õ még csak 10et tudott leadni... de nem kell aggódni visszanyered az alakod :)
Húúú, mennyit aggódtam ezen én is. Pedig sokszor nem rajtunk múlik, milyen az alkatod, gének, honnan indulsz. 70-rõl indultam, plusz 5 kilóval (75 kg) mentem szülni (37 hetesen) és mínusz 5-tel (65kg) jöttem haza a kórházból. Sajnos így alakult, komplikációk miatt. Most 5 hónapos a babám de még mindig nem értem el a 70kg-t, szoptatok még.
Sziasztok, én még csak a 22. hétnél tartok és már 12 kg-ot híztam, szoval szerintem ez rengeteg és nem is mondhatnám hogy sokat eszem, kb. annyit mint a terhességem elött, és az elsö 3 hónapban sokat hánytam, de mégis híztam, párom szerint sok vizet tart bent a szervezetem, tornázok is, de mindig egy kicsit hízok, de a kisfiam mindennél fontosabb, és abban bízok hogy ha már megszületik és kicsit nagyobb lesz, sokat kell majd utána szaladni és lemennek a plussz kilók.
9kilót híztam és a 41.héten szültem.
Az sem mindegy, hogy hany kiloval indulsz.En pl az elsonel 48kiloval indultam 20kilot hiztam 10ment le szules utan.Most 75 kiloval indultam:-( most vagyok 37 hetes es 2 kilot hiztam.Tehat szerintem aki tulsullyal indul kevesebbet hizik.
1 gyerek 17 kiló plusz 2.gyerek 14 kiló plusz 3. gyerek (rosszul létek miatt minusz 6 kiló majd plusz 10 kiló. 4. gyerek 28 hetes vagyok minuszban vagyok, mert terhességi cukorproblémám van 176 cm vagyok 74 kg voltam most vagyok 68.
20 kiló eddig és most vagyok 37+5 napos...
9 kilót híztam, az szinte rögtön le is ment. (56 voltam, 65-tel mentem szülni) Most 16 hetes vagyok és -1 kilónál tartok. Nem akarok ítélkezni, hogy mennyi a sok, mindenki maga érzi, hogy mi az ami neki sok. Nekem a 15-20 már rengeteg lenne. Baj meg annyi van a hízással, hogy utána biztos nagyon nehéz leadni.
19kg-t mindezt úgyhogy a 22. héten még minuszban volt, aztán a szoptatás alatt még 15kg-t sajna.
57-tel kezdtem, 68-cal mentem szülni, 60-nal haza, két hónap múlva 53 voltam, ez túl gyors volt, nem így akartam, de így sikerült.Sosem mondták, hogy a 11 kiló sok lett volna, szerintem átlagos.
- 3 szóval :D
Én igaz félek mert 16 hetes vagyok de már híztam 4 kg-ot, de egyben meg nem érdekel, mert ha majd a baba megszületett ráérek fogyózni.. Ez most nem az az idõ... Mivel hormonbeteg vagyok és csak most derült ki... szóval igaz kezeljük gyógyszerrel, de nem sikerült a teherebe esés elõtt lefogynom.. szóval igencsak nagy túlsúllyal kezdtem... szóval a félelmem az, hogy a már így is elég erõtlen testem, hogy fogja bírni a szülést...
Elsõ gyerekkel 26 kgt híztam. Ettem folyamatosan. Nagyon nehéz volt lefogyni, kb a kicsi 2, 5 éves korára sikerült. Második gyerkõccel 15 kgt híztam, figyeltem az étkezésre, de nem koplaltam. Havi 1 kgt hìztam. Az utolsó két hónapot végig feküdnöm kellett, és így jött össze a 7+8 kg.
Minden terhességemnél 14-17 kiló között híztam, de mindig lement.

Kaáliba melyik orvost ajánlanátok? Melyikhez lehet a leghamarabb bejutni? Mennyi idő mire kapunk első időpontot, és onnan mennyi idő a lombik? És a fagyasztott embriók beültetésére is sokat kell várni?

Sajgó, Szmatola vagy Kovács doktor?

Legjobb válasz: Krizsa dr-t, igaz õt nem emlytetted, bár hozzá a leghosszabb a várakozási idõ. Szerintem a fagyasztott beültire nem kell sokat várni. Nekem tavalyelõtt volt lombikom, nem tudom most mennyit kell várni.

Krizsa dr-t, igaz õt nem emlytetted, bár hozzá a leghosszabb a várakozási idõ. Szerintem a fagyasztott beültire nem kell sokat várni. Nekem tavalyelõtt volt lombikom, nem tudom most mennyit kell várni.
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ, de Krizsa doktort direkt nem írtam oda, mert arról hallottam, hogy oda nagyon nehéz bejutni.
Pedig megéri várni rá, nekem megérte:)
én a bernardhoz járok.nincs összehasonlitási alapom de õ elég fura monoton szalagmunkát csinál.viszont nálla volt idõpont leghamarabb.
Bernard Artúrt egyáltalán nem ajánlom nagyon bunkó és lekezelõ
Szia! Én is Krizsa Ferencnél voltam, és tényleg megéri várni rá. Elsõre sikerült a lombikom 2 évvel ezelõtt, ma beszéltük meg vele a kistesó projektet (karácsony elõtti héten kértem idõpontot a mai konzultációra), és márciusban ülteti be a fagyasztott babáimat. :) Sok sikert!

SOTE koliban mennyire lehet tanulni, nagyon sok a buli?

Legjobb válasz: Nem vagyok SOTE-s, de az biztos, hogy minden koliban van olyan idõpont, amikor csend KELL, hogy legyen, hogy mindenki tanulhasson. Bulik valószínûleg vannak, de szerintem más is akar tanulni, gondolom amikor sok zh van, akkor mindenki tanul, és senki nem bulizik.

Nem vagyok SOTE-s, de az biztos, hogy minden koliban van olyan idõpont, amikor csend KELL, hogy legyen, hogy mindenki tanulhasson. Bulik valószínûleg vannak, de szerintem más is akar tanulni, gondolom amikor sok zh van, akkor mindenki tanul, és senki nem bulizik.
Elvileg a rektor betiltott mindennemû kollégiumi bulit a West Balkános eset után, de elõfordul elég nagy hangzavar. Legfontosabb, hogy a gólyatáborban keress olyan szobatársakat magadnak, akik szintén inkább tanulni szeretnének. Egyébként vannak tanulószobák, ill. el lehet sétálni a könyvtárakba, leginkább oda járnak, akik tanulnak.
A kérdező hozzászólása: West Balkán??? mi történt akkor?
Meghalt három lány, mert agyontaposta õket a tömeg. Hogyhogy nem hallottál róla? http://index.hu/bulvar/2011/01/16/harom_lanyt_megoltek_a_wes..
Bármelyik koliban meg lehet oldani a tanulást.
A kérdező hozzászólása: Ja, de arról hallottam. Azt hittem, hogy konkrétan a SOTE koliban történt valami.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!