Találatok a következő kifejezésre: Mennyi ideig egy 7 hós (6 db)

Mennyi idő alatt nő be egy 7 hós kislány fülében a lyuk?

Nagyon rossz helyen lyukasztották ki neki még újszülött korában a kórházban, és szeretném újra kilövetni, amíg ilyen picike és nem fáj neki annyira! Most így nagyon csúnya, az egyik fülénél szinte lelóg a fél fülbevaló a fülcimpáról, a másik lyuk az jó, de így olyan furcsa szegényem!

Legjobb válasz: Nem tudom pontosan mennyi idõ, de mikor az én lányomnak csinálták, (9 hónapos volt) azt mondta a kozmetikus, hogyha netán kivenném valamiért, akkor azonnal rakjam vissza, vagy tegyek be helyette másikat, mert pillanatok alatt be tud nõni. Úgyhogy biztos nem tart addig mint a felnõtteknél.

Nem tudom pontosan mennyi idõ, de mikor az én lányomnak csinálták, (9 hónapos volt) azt mondta a kozmetikus, hogyha netán kivenném valamiért, akkor azonnal rakjam vissza, vagy tegyek be helyette másikat, mert pillanatok alatt be tud nõni. Úgyhogy biztos nem tart addig mint a felnõtteknél.
nekünk 5 hósan egy hét alatt forrt be (szintén ellyukasztás miatt, de mi 5 hósan vittük el), de azt mondta a dojinõ, hogy 4 hét múlva vigyünk vissza, mert addigra tuti beforr, nehogy az legyen, hogy átszúrja az új lukat, de még az elõzõ nem forrt be rendesen, agy nagyobb luk lett volna. azt hozzáteszem, hogy mi másnap szedtük ki, nálatok ez nem menne 1 hét alatt, de ha igen, mindenképp várj 1 hónapot a következõvel.
Ha még õ meg is ismerné én biztos nem. Elfelejthetné a gyereket egy életre.
szerintem már meg fogja ismerni. de sztem max 1-2 hét. hátha vki mond valami konkrétabbat, én csak azt tudom, hogy a gyerkõcünk a nagymamájával egy-két hetente találkozik, de már mindig emlékszik rá.
Kislányom havonta egyszer látja a férjem szüleit, kb. 7-8 hónapos kora óta ennek ellenére már megismeri Õket mindig.
Sajnálom ami történt. Szerintem igen, sajnos már hiányozhat neki az apja. Az enyém 6 hós, imádják egymást apával, én úgy érzem, ha hirtelen nem lenne, biztos hiányozna a kicsinek.
Három hónapos a kisfiam, a nagymamáját sajnos december eleje óta nem látta, de ma láthatóan megismerte, örült neki. Én sajnos leginkább este látom, mert 6 körül érek haza, reggel meg többnyire még alszik, amikor elmegyek munkába. Ha az anyja mondja neki, hogy jön haza Apa, akkor vigyorog, felélénkül, szóval tuti megismer. Sajnálom, ami veletek történt. El sem tudom képzelni, hogy ilyet tegyek a kisfiammal.
A kérdező hozzászólása: Köszi Nektek bár ez nem jó hir!Leginkább köszi az utolsó hozzászólónak aki igazi Édesapa!Sajnálom hogy a kisláyomnak nem ilyen apuka jutott!Hát eddig mig az ünnepek alatt együtt voltak repkedett õ is az apukájától!!!És férjem is ugy nézett ki hogy imádja bár ezt most már megkérdõjelezem!!!Én sem értem hogy egy nõ hogy tudja igy a családja gyereke ellen hangolni!!!????Köszi
Látod rajta, ha fázik..
Ha lilul a kis szája vedd ki akárhogy tiltakozik is, és melegítsd meg. Aztán mehet nyugodtan vissza! A viz persze legyen kellemes, és az idõ is meleg, de ezt gondolom hüjeség volt leírni is... :) )))


8, 5 hós kislányunk 7 hós kora óta feláll kapaszkodva. Pár napja már egy kézzel kapaszkodik. Mennyi idő míg abszolút megáll egyedül? Általában mi a tendencia?

Tudom, hogy mindenkinél más és más, de érdekelne, hogy kb. mikor fog egyedül, kapaszkodás nélkül megállni. Most még eldől, vagy lehuppan, ha elengedi amibe kapaszkodik.

Legjobb válasz: Az én lányom ugyanígy kezdte, kb 9-9,5 hósan már egyedül állt, aztán 10 hós volt, mikor vettem neki egy kis bébitaxit, amit õ tologatott (volt egy kis mûanyag kapaszkodója hátul). Nem az, amibe beleültetik, mert az tök káros és veszélyes! Tologatta pár napig, aztán egyszer csak elengedte, és elindult egyedül. Tudom, úgy terveztem, majd 1 évesen veszek neki cipõt, de el kellett rohannom egy szandálért. Utána nem volt megállás:)

Az én lányom ugyanígy kezdte, kb 9-9, 5 hósan már egyedül állt, aztán 10 hós volt, mikor vettem neki egy kis bébitaxit, amit õ tologatott (volt egy kis mûanyag kapaszkodója hátul). Nem az, amibe beleültetik, mert az tök káros és veszélyes! Tologatta pár napig, aztán egyszer csak elengedte, és elindult egyedül. Tudom, úgy terveztem, majd 1 évesen veszek neki cipõt, de el kellett rohannom egy szandálért. Utána nem volt megállás:)
Lányom is 7 hósan állt fel anno. Ülni nem tudott csak 9!! hónaposan, elõtte egy kézzel kapaszkodott ülve és a másikkal játszott. 10 hónaposan állt meg egyedül.
Mintha én tettem volna fel a kérdést :) Az én fiam is 7hónaposan állt fel most 8, 5hónapos áll egy kézzel kapaszkodva stabilan az elmúlt 2hétben próbálkozik az önálló allassal de persze másodpercek alatt eldõl összeesik Én is nagyon kíváncsi vagyok mikor áll meg önállóan
A kérdező hozzászólása: Kislányunk a héten ült fel elõször egyedül. Eddig nem is próbálkozott, mert szinte egész nap csak állt. :) Aztán egyszer csak 4kézláb helyzetbõl hátra tolatott a kis popóval és szép egyenesen felült. Vettem neki egy Fisher price tanuló asztalkát, imádja. Egész nap ott áll, és zenél. Azóta próbálkozik az egy kezes kapaszkodással, ami már nagyon szépen megy neki. Szerencsére kevesebbet is esik mostmár. Korábban iszonyat sokat koppant szegénykém feje. Köszönöm a válaszokat, akkor én is nézek valami tologatós játékot. Mondjuk Õ a gurulós ruhaszárítónál szokott álldogálni, ami szépen gurul elõtt és Õ lépeget. :)
A kérdező hozzászólása: Elsõ! Linkelném nekem egy olyan bébitaxit kérlek, ami nektek volt? Köszönöm! :)
hihi. mintha én tettem volna fel... :) a kislányomat ma is figyeltem hogy már szinte mindenhol feláll és egy kézzel el is engedi amibe kapaszkodik de csak néz a nagy szemeivel aztán lehuppan és robog tovább (mászik ezerrel)
Elsõ vagyok. Ilyet találtam: http://www.brendon.hu/Products/Details/25207 A miénk jóval egyszerûbb és olcsóbb volt, a lényeg a kapaszkodó hátul, nálunk sokáig favorit volt. A fiam is imádta.

A hozzátáplálás kezdete után mennyi idő, míg kiváltotok egy étkezést, 7 hósan már ki kellene egyet váltani, melyiket?

Legjobb válasz: Igazából te döntheted el, hogy ki akarod-e váltani a szoptatást, ebben az eseteben szoptatás elõtt kell megetetni a picit, utána szoptatni és így fokozatosan elvenni az anyatejet. Ha nem akarod kiváltani, akkor szopi után etesd meg a babát, ezt ajánlják a "szoptatópártiak":) Attól ne félj, hogy nem fogadja el a szopi után a kaját, a lányom rá az élõ példa:) Az én manóm 9 hós, hála Istennek még mindig van bõven tejem így én szopi után etetem és bizony megeszik egy üveges bébikajának megfelelõ adagot:)

Igazából te döntheted el, hogy ki akarod-e váltani a szoptatást, ebben az eseteben szoptatás elõtt kell megetetni a picit, utána szoptatni és így fokozatosan elvenni az anyatejet. Ha nem akarod kiváltani, akkor szopi után etesd meg a babát, ezt ajánlják a "szoptatópártiak":) Attól ne félj, hogy nem fogadja el a szopi után a kaját, a lányom rá az élõ példa:) Az én manóm 9 hós, hála Istennek még mindig van bõven tejem így én szopi után etetem és bizony megeszik egy üveges bébikajának megfelelõ adagot:)
Szia ! én is a szoptatás mellett vagyok bár én úgy voltam vele, hogy anyum mondta kezdjem el idõben mert én is és az öcsém is egyik napról a másikra mondtuk azt, hogy köszi nem kell több tej.Így én 4.5hónaposan már elkezdtem a hozzá táplálást.Nem bántam meg, most 10hónapos múlt és még este és éjjel szopizik meg reggel..Én a reggelivel kezdtem, hogy kb 6körül szopizott és olyan 8.30körül kap tejpépet gyümivel, utána jött az ebéd majd az uzsi és a vacsi még olyan, hogy kap vacsit fürdés elõtt olyan fél 7körül, fürdés után olyan 8körül tápszer és szopi ..de ez már csak olyan nyugtató. Minden esetre az estit haggya el utóljára majd.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Azt hittem van erre valami szabály, hogy 8 hós koráig már egy étkezést el kell hagyni vagy valami, de akkor nem. Én is imádom szoptatni, köszönöm a tapasztalatokat!

7, 5 hós babám nagyon sokszor kicsücsül úgy oldalra (négykézlábazásból), hogy egyik kezén még támaszkodik (kb. egy hete). Mennyi idő míg megtanul ülni?

Legjobb válasz: Hát ez nagyon változó. Nálunk kb. egy hétig tartott, aztán egyszercsak felegyenesedett, aznap délutánra meg mintha már rutinból csinálta volna!

Hát ez nagyon változó. Nálunk kb. egy hétig tartott, aztán egyszercsak felegyenesedett, aznap délutánra meg mintha már rutinból csinálta volna!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!