Találatok a következő kifejezésre: Melyik a fogamzásgátló (160 db)

Sensonette fogamzásgátló helyett ezek is jók, s az alábbiak közül melyik a legjobb, melyik hasonlít rá legjobban?

Tegnap írattam fel a dokimmal a szokásos 3 havi Sensonette-t, amit már 2 éve szedek, s a patikában azt mondták tegnap, hogy már nem gyártják 5 hónapja. Ez igaz szerintetek? Azt mondta a patikus, hogy van helyettesítő tablettája 4 fajta is, de ezek közül ő a Iamna-t ajánlja, mert az a legolcsóbb, és emellett még van a Dalia, Gestomix és Harmonet, de ezek drágábbak. Persze nem vettem meg tegnap egyiket sem, mert át kell gondolnom, sőt ha kell, akkor nőgyógyász tanácsát is kikérem, de a neten is utánanéztem már a tablettáknak. Ez fontos dolog, át kell rágni...! Édesapám szerint mindenképp német gyártmányút vegyek, mert az a jó, a Gestomix is német úgy tudom. Magyart semmiképp ne vegyek, mert a magyaroknak az a célja, hogy minél több baba szülessen, mivel kevés a magyar...! Nektek mi a véleményetek melyiket válasszam? Ma délutánra el kell döntenem! Kérlek segítsetek a véleményetekkel, előre is köszi! 27/N

Legjobb válasz: Létezik olyan, hogy valóban bizonyos tablettát valami miatt nem kapsz meg a patikában. Én is jártam úgy 1-2 éve, hogy szedtem egy bizonyos fogamzásgátlót és pont peres ügye volt a gyógyszer gyártójának, így nem lehetett egy ideig kapni, de utána már igen. És nekem is akkor adtad helyette másikat, aminek ugyanolyan összetevõi voltak. Viszont amit meg apukád mond, az meg hülyeség!:) Minden egyes fogamzásgátló, amit kapni lehet, ugyanolyan hatásos. De amúgy jobb, ha inkább valóban egy orvossal beszéled meg. Viszont azt tudnod kell, ha most nem kezdted el szedni a fogamzásgátlót, vagyis addig, amíg orvoshoz jutsz nem is szedsz, akkor egy bizonyos idõre le kell vele állnod, nem szedheted.

Létezik olyan, hogy valóban bizonyos tablettát valami miatt nem kapsz meg a patikában. Én is jártam úgy 1-2 éve, hogy szedtem egy bizonyos fogamzásgátlót és pont peres ügye volt a gyógyszer gyártójának, így nem lehetett egy ideig kapni, de utána már igen. És nekem is akkor adtad helyette másikat, aminek ugyanolyan összetevõi voltak. Viszont amit meg apukád mond, az meg hülyeség!:) Minden egyes fogamzásgátló, amit kapni lehet, ugyanolyan hatásos. De amúgy jobb, ha inkább valóban egy orvossal beszéled meg. Viszont azt tudnod kell, ha most nem kezdted el szedni a fogamzásgátlót, vagyis addig, amíg orvoshoz jutsz nem is szedsz, akkor egy bizonyos idõre le kell vele állnod, nem szedheted.
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ! Igen, tudom, hogy ha nem veszem be hétfõn, akkor szünetet kell tartani több hónapig is, úgyhogy holnap mindenképp beszerzem a tabit. Vannak fejlemények..! Azóta, azaz ma délután beszéltem a nõdokival, s azt mondta, hogy olyan nem lehetséges, hogy nem gyártják, mert arról õ tudna, s rájöttem, hogy igaza van, ezért úgy döntöttem, hogy a megyeszékhelyünkön talán be tudom szerezni a tabit, mert ezt mondta a doki is, hogy lehet hogy ott megkapom. Holnap úgyis megyek be Kecskemétre, ott dolgom van, s akkor ha már épp arra járok, akkor megérdeklõdöm ott, remélem sikerül! ;-) Egyébként azt mondta a nõdoki, hogy ha a helyettesítõ tabit szedném is, ahhoz sem kell külön vizsgálat, nyugodtan szedhetem, de azért remélem lesz a megyeszékhelyen a bevélt tabim. :)
Szia!Nemtudom hogy még aktuális-e.De nekem is ez a problémám hogy nem kapható hiánycikk lett. Sikerült beszerezned vmi másik fajtát esetleg? Holnap megyek a patikába megint hogy adjon helyette másikat.De olyan sok fajta van nem akarom a legolcsóbbat se mert ki tudja lehet az nem elég jó...

Melyik a biztonsagosabb? Fogamzasgatlo v ovszer? Fogamzasgatlo v fogamzasgatlo es megszakitas? Ki melyiket szereti es tartja a legjobbnak?

Legjobb válasz: Elvileg az óvszer Pearl indexe 5, a fogymzásgátlóé 0-1, viszont az óvszernél közbe tudtok lépni, ha gáz van, tablettánál viszont csak a pozitív tesztnél derül ki. Én ennek ellenére a tablettára szavazok, sokkal nagyobb mozgásteret hagy.

Elvileg az óvszer Pearl indexe 5, a fogymzásgátlóé 0-1, viszont az óvszernél közbe tudtok lépni, ha gáz van, tablettánál viszont csak a pozitív tesztnél derül ki. Én ennek ellenére a tablettára szavazok, sokkal nagyobb mozgásteret hagy.
egyik sem 100%, de emiatt nem éri meg parázni Egyik sem tiszta, mindegyikkel vannak problémák, tisztasági stb. Én óvszer párti vagyok, bár múltkor az is kiszakadt és nem vettem észre (eddig azt hittem mítosz, hogy ki tud szakadni, tudod 300-ból 1), tablettának barátnõmnél túl sok mellékhatása volt. Emiatt abbahagyta, mert kezdte tönkrevágni teljesen a libidóját.
Én is tablettát szedek. Óvszernél nem voltam annyira felszabadult, és kényelmetlen is tud lenni, a lányok számára is. Viszont az igaz, hogy a tabinak vannak mellékhatásai (sajnos én is megszívtam), de nagyobb biztonságérzetet ad. 23/N
Ha egyéjszakás kalandban gondolkodsz, akkor az óvszer a legbiztonságosabb a nemi betegségek miatt. Komoly kapcsolatnál viszont a fogamzásgátlóra szavazok. Párommal mi fél évig óvszert használtunk, de kellett mellé sikosító, mert simán óvszerrel nagyon kényelmetlen volt. Meg aztán a tudat is elég zavaró, hogy van köztünk valami. Aztán egy ideje átváltottunk fogamzásgátlóra. Nekem semmi rossz mellékhatás nincs, sõt a bõröm is szebb, a hajam is kevésbé zsírosodik, tehát jelenleg erre szavazok.
Eddig minden barátnõm szedett fogamzásgátlót, összesen 4 volt eddig. soha egyiknek sem volt semmi baja tõle semmi változást nem okozott neki. És soha nem lett gyerek sem.
ez változó kinek mennyire hat. Barátnõm a leg-gyengébb tablettát szedte, mégis észrevehetõ volt rajta a hangulatingadozás, a libidó csökkenés és még vagy 3 dolog. Valakinél nem. Persze sok pozitív mellékhatása is van, de azért is abbahagytuk, mert kell 1-2 év, hogy teljesen visszaálljon a szervezete. Plusz nem ajánlatos sok ideig szedni. És neki sem volt baja az elsõ pár évben, fõleg amikor elkezdte szedni, de hosszú távon nem tesz jót.
Fogamzásgátló plusz megszakítás. Mondjuk a megszakítás része leginkább azért, mert elég könnyen szedek össze fertõzéseket, nem százas a hüvelyflórám (tabletta elõtt is gyenge volt) és nagyban gyengíti ha belém élvez. És akkor jönnek a jó kis 10 napos kezelések én meg a végére a falat kaparom annyira kívánom, Róla nem is beszélve. De tabletta mellett sokkal felszabadultabbak vagyunk. Óvszerrel már fürödtünk be, pedig elég nagy gyakorlat van mögöttünk, mégis besikerült mikor kicsit felszabadultabbak lettünk, mint kellett volna. Az meg nem játszik, hogy mindig kontrolláljuk magunkat. Úgy mindent lehet csak elélvezni nem. Szóval váltottunk, az elsõ 1-2 hónap szenvedés volt amíg ráállt a szervezetem de így a 3. levél végén minden príma. Elmúlt az összes mellékhatás kb. Se fejfájás, se hüvelyszárazság, de libidócsökkenés, se semmi. A hajam kevésbé zsírosodik és hullik, az arcom is kezd rendbejönni, nincsenek hangulatingadizások, szóval marad ez a gyógyszer. De egyébként az nettó hülyeség, hogy nem lehet tartósan szedni és néha szünetet kell tartani. A mai fogamzásgátlók alacsony hormontartalmúak így nyugodtan lehet évtizedekig szedni és akár 1 nap alatt kiürülnek a szervezetbõl (ezért is veszélyes 1 szemet is kihagyni). A népiesen megfogalmazott abbahagyás után várjunk a kiürüléssel igazából arra vonatkozik, hogy sokaknak alapból defektes a hormonrendszere ezért idõ kell amíg helyreáll, hogy akkor innentõl rendesen kell mûködnie és addig ne csináljanak gyereket. Szóval tartós párkapcsolatban azt mondom fogamzásgátló és egyénfüggõen megszakítással a legbiztonságosabb. Alkalmi kapcsolatban csak is óvszerrel. Nem kellenek valami majdnem hogy vadidegennek a nyavalyái, meg amíg esetleg friss a kapcsolat és ki tudja mi lesz belõle és éppen nem szed a lány fogamzásgátlót csak úgy a bõre miatt vagy a pontos ciklusért vagy pcos miatt (gyakran ezzel tartják szinten).

A fogamzásgátló tabletta kiválasztásánál a nőgyógyászod megkérdezte, hogy melyiket szeretnéd szedni, vagy ő döntötte el, mit ír fel?

A kérdésem olyan esetre vonatkozik, amikor semmi konkrét ellenjavallat nincs, ami bizonyos típusú fogamzásgátlót alapvet?en kizárna. El?re is köszönöm a válaszokat.

Legjobb válasz: Én azért mentem el, mert nagyon fájt a hasam minden hónapban és választhattam hogy fájdalom csillapítót ír fel vagy fogamzásgátlót. Mivel már nem bíztam egyik fájdalomcsillapítóban sem és volt barátom így a fogamzásgátlót választottam. De õ döntötte el, hogy melyiket.

Én azért mentem el, mert nagyon fájt a hasam minden hónapban és választhattam hogy fájdalom csillapítót ír fel vagy fogamzásgátlót. Mivel már nem bíztam egyik fájdalomcsillapítóban sem és volt barátom így a fogamzásgátlót választottam. De õ döntötte el, hogy melyiket.
Nálam is az orvos választott.
Azt mondta, alapvetõen kettõ fajtát ajánl, de mivel a másik tabletta drágább, és közöttük meg nincs igazán különbség, õ döntötte el, hogy az olcsóbbikat adja. Ha nem jó (mert még nem régóta szedem), akkor átváltanék a drágábbikra. Meg kérdezte, hogy hány éves vagyok. De nem kérdezte, hogy melyiket szeretném.
nekemis õ döntötte el, azóta is azt szedem, és elsõre bevált. ésmég olcsó is.
Nekem megkérdezte, hogy drágábbat írhat-e, aztán azt szedtem 11 évig.
Nekem csak annyit mondott, hogy megjelent egy természetes is, melyiket szeretném a természetest vagy a mesterségest? Vissza kérdeztem hogy melyiket ajánlja. Azt mondta a természetes drágább, és úgy egy hónapja van csak forgalomban, de igazából nem tudja, hogy a menstruációs görcsökre jó-e. ( pedig nekem pont arra kell) Így aztán a mesterséges mellett döntöttem, abból pedig õ mondta meg, hogy melyiket...
Nekem mindig a nõgyógyász döntötte el mit szedjek. Ha váltani kellett, akkor is õ írt újabbat. Bár még nem próbáltam, mert a mostanival elégedett vagyok, de szerintem felírna mást, ha kérném ( persze nem túl eltérõ hormontartalmút az elõzõtõl).

Melyik a legjobb fogamzásgátló? Kell-e kivizsgálás a fogamzásgátló elkezdése előtt, hogy melyik volna nekem a legjobb?

Legjobb válasz: Nem..nekem csináltak egy rákszûrést,és pont.Meg elzavartak egy vérképre,de az is csak formaság volt.Az h melyik a legjobb,majd akko derül ki,ha elkezdted szedni.

Nem..nekem csináltak egy rákszûrést, és pont.Meg elzavartak egy vérképre, de az is csak formaság volt.Az h melyik a legjobb, majd akko derül ki, ha elkezdted szedni.
Egy jó orvos csinál egy vérvételt, ebbõl szûri le, hogy neked melyik a legjobb, de nem csinál mindegyik. Nekem egyszer sem volt, és jó gyógyszereim voltak. Hogy mi jó, ez teljesen egyéni. Ami nekem jó, lehet neked nem. Ki kell próbálni, ha nem jó, váltani kell 3 hónap után. sokan szednek Yadinet, Balerát, én Mercilont szedtem annó.De a hüvelygyûrû is nagyon jó -igaz kicsit drágább kategória.
Mindenkinek más jön be. Elviekben a nõgyógyásznak meg kell vizsgálnia, és beszélgetnie kell veled a családban elõforduló betegségekrõl stb. Nem mindenkinek ajánlott a bogyó.
Elõször is a doki megvizsgál, majd elküld vérvételre, hogy szedhetsz-e gyógyszert és ha igen, akkor felírja a neked megfelelõt.

Melyik jobb fogamzásgátló:A Milligest vagy a Mercilon? Kinek melyik vált be jobban?

Legjobb válasz: Egyénfüggõ. mint minden fogamzasgatlo, sõt nem csak azok, hanem mas gyogyszerek is.

Egyénfüggõ. mint minden fogamzasgatlo, sõt nem csak azok, hanem mas gyogyszerek is.
Pontosan egyénfüggõ :) Én mercilon-t szedek mást még nem szedtem :D De minden tabiról hallasz jót s rosszat.
Amugy en is mercilont szedtem 9 honapig, és nem volt vele bajom. nem is hiztam. talan a cicim nõtt egy kicsit.
nekem egyik se jött be

Szoptatás után melyik a legjobb fogamzásgátló? Ki milyen fogamzásgátlót kezdett el szedni?

Legjobb válasz: Szia.Én a Lindynette 20-at szedem.Terhesség elõtt is ezt szedtem.De szerintem a dokid tudja melyik a legjobb Neked.

Szia.Én a Lindynette 20-at szedem.Terhesség elõtt is ezt szedtem.De szerintem a dokid tudja melyik a legjobb Neked.
yadine
Nekem volinát írt fel a dokim.
Lyndinettet már vagy 1 éve
Dienille-t kezdtem el szedni, a 3. levélnél tartok, eddig bevált.
Én is Lindynette 20-at szedtem régen és most is azt fogom.

Melyik biztonsagosabb? Az ovszer vagy a fogamzasgatlo? Ti melyiket hasznaljatok?

Legjobb válasz: Fogamzásgátló biztonságosabb (teherbeesés szempontjából) az óvszer pedig ha a betegségektõl félsz. De ha megbízható párod van és szereted nyugodtan írass fel tablettát! Én azért írattam fel, mert többször kilyukadt a gumi, és nem bírtam az eseményutáni tablettát már, meg elég lelkiismeretes vagyok.. És persze ha szeded a tablettát, még ezek mellett is használhatsz gumit ha félsz a betegségektõl.

Fogamzásgátló biztonságosabb (teherbeesés szempontjából) az óvszer pedig ha a betegségektõl félsz. De ha megbízható párod van és szereted nyugodtan írass fel tablettát! Én azért írattam fel, mert többször kilyukadt a gumi, és nem bírtam az eseményutáni tablettát már, meg elég lelkiismeretes vagyok.. És persze ha szeded a tablettát, még ezek mellett is használhatsz gumit ha félsz a betegségektõl.
nem hizol tõle. 100 bol 1 nõ hizik tole. inkabb az, mint h elszakadjon a gumi. en 2 éve szedem, és nem lett tole semmi gond.
A fogamzasgatlotol semmi, de semmi bajod nem lesz.Az igaz, hogy az ovszer ved a betegsegektol, de kenyelmetlen, es ha csak egy partnered van, es megbizol benne, nyugodtan elhagyhatjatok.
Nuvaring én ezt használtam és ajánlom http://www.pirulapatika.hu/210176960/betegtajekoztato
ugyanolyan biztonságos mindkettõ
Az óvszer kettõ az egyben, és ha normálisan van hazsnálva nem szakad ki, szóval jobb mint pirulákat szedni, az csak a terhességtõl véd.
"Óvszer vagy fogamzásgáló" (????) Tudod Te hány fajta fogamzásgátló módszer van? Többek között az óvszer is az... Melyikre gondolsz pontosan?
utolsó, ne akadékoskodj már. a tablettára gondolt.
Ja... Akkor a fogamzásgátló sokkal jobb!
biztos, szõke vagy :D
Inkább cinikus, csak senki nem vevõ rá :( Buta kérdés - buta válasz
Óvszer az minden ellen jó és nincs mellékhatása!
Ezt nõgyógyásszal beszéld meg, Õ fogja kitalálni a vér és vizelet-adataid alapján, hogy melyiket írja fel. De amúgy ha komoly partnered van, szedj bogyót mindenképp.
Én is a tabit ajánlom =) Én biztonságosabbnak érzem, és mivel hosszú távú a kapcsolat, így a fertõzéseket is kizárhatjuk. Persze ha olyan fiúval járnék akinek elõttem sok szexuális kapcsolata volt, nem hagynám hogy csak úgy velem legyen... akkor óvszer. De mivel írtad, hogy bízol benne, csak hajrá =)
A tablettának jobb a terhességi indexe... Ha állandó partnered van, nem kell a betegségektõl tartanod! Próbáld ki a tablettát, kinek mi válik be...!
Abszolút hülyeség mindkettõt használni. Hacsak nem arról van szó, hogy a lány egyébként is szed tablettát, ugyanis az elején ilyenkor is tanácsos lehet a gumi, ami a fertõzésektõl is véd. Ha viszont a kapcsolat tartósnak bizonyul, és a pár megbízik egymásban, akkor a gumiról a fiú érdekében érdemes mielõbb leszokni, és a lánynak átváltani a tablettára.
legjobb ha mindketõt használjátok az a tuti de szerintem a gumi
A kérdező hozzászólása: Igen csak egy partnerem van es bizok benne
A kérdező hozzászólása: Szeretnenk atterni a fogamzasgatlora, mert egyikunk sem szereti az ovszet. De elobb egyes dolgokkal tisztaba akarok lenni.
ja, sok helyen kell itt a cinizmus :)

Tisztelt Doktor úr! Az lenne a kérdésem, hogy a fogamzásgátló szedése melyik napjától fejti ki hatását? Már az első naptól vagy pedig esetleg szedés mellett kb. 1 hétig védekezzünk mással is esetleg? A Cikatrina kúp befolyásolja-e a fogamzásgátló hatását?

Tisztelt Doktor úr! Az lenne a kérdésem, hogy a fogamzásgátló szedése melyik napjától fejti ki hatását? Már az első naptól vagy pedig esetleg szedés mellett kb. 1 hétig védekezzünk mással is esetleg? A Cikatrina kúp befolyásolja-e a fogamzásgátló hatását?Tisztelettel!

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! A szedés első hónapjában még más módon is javasolt védekezni. A Cikatridina kúp nem befolyásolja a fogamzásgátló hatását. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! A szedés első hónapjában még más módon is javasolt védekezni. A Cikatridina kúp nem befolyásolja a fogamzásgátló hatását. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Doktor úr! Az lenne a kérdésem, hogy a fogamzásgátló szedése melyik napjától fejti ki hatását? Már az első naptól vagy pedig esetleg szedés mellett kb. 1 hétig védekezzünk mással is esetleg? A Cikatrina kúp befolyásolja-e a fogamzásgátló hatását?

Tisztelt Doktor úr! Az lenne a kérdésem, hogy a fogamzásgátló szedése melyik napjától fejti ki hatását? Már az első naptól vagy pedig esetleg szedés mellett kb. 1 hétig védekezzünk mással is esetleg? A Cikatrina kúp befolyásolja-e a fogamzásgátló hatását?Tisztelettel!

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! A szedés első hónapjában még más módon is javasolt védekezni. A Cikatridina kúp nem befolyásolja a fogamzásgátló hatását. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! A szedés első hónapjában még más módon is javasolt védekezni. A Cikatridina kúp nem befolyásolja a fogamzásgátló hatását. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Szerintetek melyik a legbiztosabb fogamzásgátló?

Legjobb válasz: Ha nem szexelsz!:) De egyébként én óvszerrel és fogamzásgátlóval védekeztem, azóta, hogy élek nemi életet és egyik mellett sem lettem soha nem kívántan terhes.

Ha nem szexelsz!:) De egyébként én óvszerrel és fogamzásgátlóval védekeztem, azóta, hogy élek nemi életet és egyik mellett sem lettem soha nem kívántan terhes.
Mindenkinek más válik be és másra esküszik! Nekem a fogamzásgátló tabletta azon belül a Mercilon vált be! De ami mindenkinek egyformán biztonságos az önmegtartóztatás!:-)
Ha nem szexelsz. :D amúgy meg a tabi+gumi kombó. De szerintem az kettõ közül az egyik is elég egyszerre.
A kérdező hozzászólása: köszi a valaszokat!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!