Találatok a következő kifejezésre: Melyek azok ételek amelyekkel (41 db)

Melyek azok az ételek amelyek lúgosítják a szervezetet?

És hol lehet kapni lakmuszpapírt?Azt hiszem ezzel lehet megmérni.

Legjobb válasz: Tévedés.. A szervezet lúgosítása megvéd több betegség ellen, és állítólag a ráktól is. Ezt találtam a neten, remélem segítek vele :) : A szervezet lúgosítása során akár 5-10 kg súlyfelesleg is eltávozhat egy hónap alatt, méreganyagokkal, toxinokkal együtt. Ráadásul nem lesz az embernek éhségérzete. A rossz ételek után nem vágyódunk annyira, nem gyötri az embert a nassolási vágy. Viszont a szervezet lúgosítása során a szomjúságérzet megnõ, ami nagyon jó, hiszen az emberi szervezet 70%-a víz, és pótolni kell az elveszített vízmennyiséget. Az egészséges szervezetnek napi 2,5 - 3 liter vízre van szüksége, és ez a mennyiség biztosan el is fogy a nap végére. Evvel egyidejûleg nem eredményez sûrûbb vizeletürítést, mert a szervezet lúgosítása során a víz beépül a szervezetbe. Nem mindegy, hogy milyen víz épül be a szervezetünkbe, s ha tehetjük, akkor víztisztító készülék segítségével megszûrt vizet igyunk. A szervezet lúgosítása során megnõ az energiánk, kevésbé fáradunk el, jobb alvókká válunk, bõrünk látványosan megszépül és egészségi állapotunk is jelentõs javulást mutat. A szervezet lúgosítása sok-sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával érhetõ el. Ha lehet, akkor nyersen fogyasszuk a zöldségeket, de párolva is megfelel. Gyümölcsökbõl a savanyúakat részesítsük elõnybe, mert az édes gyümölcsnek sok a szénhidrát tartalma, ami savasít. Fogyasszunk minél több teljes kiõrlésû pékárut, kerüljük a hús, a tejtermék fogyasztását, és minden rossz ételt, például: csoki, keksz, szénsavas üdítõ. Számos termék kapható, melyeket a szervezet lúgosítása érdekében kísérleteztek ki és hozták forgalomba. Ezek segítik a savak kiürülését. Ilyenek például a szárított zöldség -és gyümölcs koncentrátumok, vagy a lúgosítást segítõ italok. Fogyasszuk ezeket kúraszerûen vagy folyamatosan, mert a szervezet lúgosítása az egészségünk kulcsa.

Tévedés.. A szervezet lúgosítása megvéd több betegség ellen, és állítólag a ráktól is. Ezt találtam a neten, remélem segítek vele :) : A szervezet lúgosítása során akár 5-10 kg súlyfelesleg is eltávozhat egy hónap alatt, méreganyagokkal, toxinokkal együtt. Ráadásul nem lesz az embernek éhségérzete. A rossz ételek után nem vágyódunk annyira, nem gyötri az embert a nassolási vágy. Viszont a szervezet lúgosítása során a szomjúságérzet megnõ, ami nagyon jó, hiszen az emberi szervezet 70%-a víz, és pótolni kell az elveszített vízmennyiséget. Az egészséges szervezetnek napi 2, 5 - 3 liter vízre van szüksége, és ez a mennyiség biztosan el is fogy a nap végére. Evvel egyidejûleg nem eredményez sûrûbb vizeletürítést, mert a szervezet lúgosítása során a víz beépül a szervezetbe. Nem mindegy, hogy milyen víz épül be a szervezetünkbe, s ha tehetjük, akkor víztisztító készülék segítségével megszûrt vizet igyunk. A szervezet lúgosítása során megnõ az energiánk, kevésbé fáradunk el, jobb alvókká válunk, bõrünk látványosan megszépül és egészségi állapotunk is jelentõs javulást mutat. A szervezet lúgosítása sok-sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával érhetõ el. Ha lehet, akkor nyersen fogyasszuk a zöldségeket, de párolva is megfelel. Gyümölcsökbõl a savanyúakat részesítsük elõnybe, mert az édes gyümölcsnek sok a szénhidrát tartalma, ami savasít. Fogyasszunk minél több teljes kiõrlésû pékárut, kerüljük a hús, a tejtermék fogyasztását, és minden rossz ételt, például: csoki, keksz, szénsavas üdítõ. Számos termék kapható, melyeket a szervezet lúgosítása érdekében kísérleteztek ki és hozták forgalomba. Ezek segítik a savak kiürülését. Ilyenek például a szárított zöldség -és gyümölcs koncentrátumok, vagy a lúgosítást segítõ italok. Fogyasszuk ezeket kúraszerûen vagy folyamatosan, mert a szervezet lúgosítása az egészségünk kulcsa.
A szervezet pHja elég szigorúan szabályozott és az attól való eltéréseknek azonnal súlyos következményei lesznek. Inkább ne lúgosítsd magad.
Szia! Én a Calli teával lúgosítok és méregtelenítek.
A kérdező hozzászólása: Köszi mindenkinek.
Az ételválogatás irányelvei A magas fehérjetartalmú ételek, így a húsok, sajtok általában erõsen - közepesen savasító hatásúak, akárcsak a teljes tojás, ezért mértékkel fogyasztandóak. A tej és a legtöbb tejtermék csak enyhén savasító, így az egészséges táplálkozásnak megfelelõen a húsoknál nagyobb mennyiségben fogyaszthatóak. A gabonából készült ételek mennyisége a szokottnál kisebb a lúgosító étrendben, ugyanakkor a zöldségek, ezen belül is a burgonya szerepe megnõ. Ha több zöldséget, gyümölcsöt és a szokásosnál valamivel kevesebb gabonát, húst, sajtot fogyasztunk, akkor könnyen elérhetjük a bázikus túlsúlyt. Természetesen más tényezõket is figyelembe kell venni az étrend kialakításakor. A diétába jól beilleszthetõek a növényi olajok mint olíva- és magolajok, de részei az omega-3-zsírsavak jó forrásának számító tengeri halak is. Érdemes lehet idõnként váltakoztatva különbözõ forrás vagy ásványvizeket, gyümölcs- és zöldségleveket fogyasztanunk folyadékszükségletünk pótlására. Tudnunk kell, hogy a lúgosító étrend nem veszi figyelembe táplálkozásunk egyéb tényezõit, vagyis például a rosttartalmat, koleszterin-bevitelt, glikémiás-indexet, így ha nem tartjuk be az egészséges táplálkozás ajánlásait is, akkor tájékozatlan kezekben ártalmas lehet. Bár lúgosító hatású a bor, sör, lehetõleg csak kis mennyiségû és jó minõségû bort fogyaszthatunk heti néhány alkalommal, de kerülni kell a nagyobb mennyiségû alkoholfogyasztást. Ugyanez igaz az édességekre is – a cukor, méz, lekvárok és a zsiradékok elvileg szabadabban fogyaszthatóak, ugyanakkor ez az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfelelõen túlzott mennyiségben nem javasolt. Ez igaz a kakaó, kávé, tea fogyasztására is: fogyasztásuk elsõsorban csak élvezetet jelent számunkra, hasznuk csak korlátozott mértékben van, így nagyobb mennyiségben kerülendõek. Ételek és italok lúgosító és savasító hatása Erõsen savasító ételek: magas fehérjetartalmú sajtok (parmezán sajt, gouda sajt), tojás sárgája Közepesen savasító ételek: • húsok és húskészítmények (sovány marhahús, csirkehús, sertéshús, szalámi), • halak (pisztráng, hering) • tojás (egész) • tejtermékek - gomolyasajt, túró • gabonák és ezekbõl készült ételek • dió • különbözõ szénsavas üdítõk Enyhén savasító ételek: • tej és tejtermékek (író, tejföl, teljes tej, gyümölcsjoghurt) • hüvelyesek, • tojásfehérje • édességek (torták, sütemények, tejcsokoládé), • fehér rizs • vaj Semleges ételek: • olajok Lúgosító ételek: • zöldségek (zeller, cukkini, burgonya stb.) • gyümölcsök (alma, narancs, ananász stb.), • tejsavó (nem azonos a tejsavó fehérjével) • kakaó, kávé, tea, fehérbor, vörösbor, sör, lekvár, méz, cukor, • margarin Erõsen lúgosító ételek: • spenót, banán, mazsola

A daganatos betegek számára melyek azok az ételek, amelyeket érdemes fogyasztaniuk?

Anyának mellrákja volt, júliusban megm?tötték, most kemoterápiára jár, majd kés?bb sugárterápiára fog.Miket ajánlott ennie, hisz olyan sok mindent hallani,ez jó, az nem, hogy nehéz eldönteni, mi is jó valójában.Most én vagyok a család ½dietetikusa½, én nézem meg az ételek összetev?jét, mit tartalmaznak, van- e bennük E- s adalékanyagot tartalmazó anyag.Ez egyébként komolyan érdekel, lehet, hogy egyszer dietetikus leszek. De amíg ez meg nem valósul szeretném kérni a ti tanácsotokat, hogy mit ehet anya. Az igaz, hogy cukrot nem? És tejet? Õ iszik céklalevet, homoktövist, béres cseppet, és most kezdte a méhpemp?t.Kíváncsi vagyok ezekkel kapcsolatban a véleményetekr?l, különösen ez utóbbival kapcsolatban.És Hunza barack kapszulát is szed. És egy brit gyógyszert.Tehát miket egyen ezért vagy azért és miket ne egyen?

Legjobb válasz: Szia! Ne haragudj, nem tudok válaszolni a kérdésedre, de elkezdtem olvasni az elsõ választ, és most könyörgöm neked, hogy ne dõlj be minden hülyeségnek! Képtelen voltam végigolvasni, a "laboros-szintetikus-profitos" résznél muszáj volt megállnom, mert a végére valószínûleg üvölteni tudtam volna. Szóval a kemoterápiánál nincs hatásosabb kezelés, a C-vitamin és társai csodát tenni nem fognak. Persze, hasznos, hiszen vitaminra mindenkinek szüksége van, de pont az ilyen idióta hamis cikkek miatt hiszik sokan azt, hogy a kemoterápia csak azért van, hogy valaki meggazdagodjon a másik szenvedésén, miközben házi bogyókkal, cseppekkel meg fürdõkkel minden halálos betegséget meg lehet gyógyítani. Az ilyen cikkek az Ezotéria témakörbe valók, nem ide. Anyukádnak mielõbbi gyógyulást kívánok, remélem találsz néhány hasznos információt az ajánlott, ill. nem ajánlott ételekkel, bogyókkal, miegymással kapcsolatban, de mindig gondolkozz ésszerûen, és ne dõlj be az ilyen citromos-szezámmagos dolgoknak (igen, a szezámmagról is olvastam már ilyet).

Szia! Ne haragudj, nem tudok válaszolni a kérdésedre, de elkezdtem olvasni az elsõ választ, és most könyörgöm neked, hogy ne dõlj be minden hülyeségnek! Képtelen voltam végigolvasni, a "laboros-szintetikus-profitos" résznél muszáj volt megállnom, mert a végére valószínûleg üvölteni tudtam volna. Szóval a kemoterápiánál nincs hatásosabb kezelés, a C-vitamin és társai csodát tenni nem fognak. Persze, hasznos, hiszen vitaminra mindenkinek szüksége van, de pont az ilyen idióta hamis cikkek miatt hiszik sokan azt, hogy a kemoterápia csak azért van, hogy valaki meggazdagodjon a másik szenvedésén, miközben házi bogyókkal, cseppekkel meg fürdõkkel minden halálos betegséget meg lehet gyógyítani. Az ilyen cikkek az Ezotéria témakörbe valók, nem ide. Anyukádnak mielõbbi gyógyulást kívánok, remélem találsz néhány hasznos információt az ajánlott, ill. nem ajánlott ételekkel, bogyókkal, miegymással kapcsolatban, de mindig gondolkozz ésszerûen, és ne dõlj be az ilyen citromos-szezámmagos dolgoknak (igen, a szezámmagról is olvastam már ilyet).
-nyers zöldséggel óvatosan, orvost kérdezzétek ki -COD tea, drága, de sokaknak hat -Varga féle gyógygombák (kinél mi válik be, nagybátyám ennek köszönheti hogy még él) -c vitamin, napi 1000mg -citromos hozzászólót nem volt tüelmem végigolvasni, de hülyeség már az eleje is
- Nyers zöldséggel csak akkor óvatosan, ha emésztési zavarai is vannak az illetõnek. Egyébként nem látom be, és nem is tapasztaltam, hogy káros lenne-e. - A "citromos" cikk indítását erõs túlzásnak tartom én is. - A kemoterápiának viszont tényleg vannak igen erõs, káros mellékhatásai. (szív, máj, vese, illetve: hányinger, hányás, emésztési zavarok: hasmenés vagy szorulás) De ennek hatását lehet mérsékelni.
A kérdező hozzászólása: A 2-re válaszolnék: nyugi, egyetértek veled, én sem dõlök be ezeknek a tévhiteknek, ha igaz lenne, a kórházakban is ezt adnák a kemo helyett, szóval ez hülyeség.

Melyik az az étel amelyik a legtöbb vasat tartalmazza?

Légyszi írjátok le külön, hogy melyik az az étel ami a legtöbb vasat tartalmazza és melyik az amelyik csak kevés vasat tartalmaz?

Legjobb válasz: http://kismamadietablog.hu/tablazatok/vastartalmu-etelek-tab..

A kérdező hozzászólása: Köszi!:)


Melyek azok az ételek amelyek nem tartalmaznak szénhidrátot (és cukrot)?

Legjobb válasz: Ok ételben van szénhidrát, de ezt nem is lehet kikerülni, mivel fontos a szervezetnek. De pl a zöldségfélékbe szerintem nincs pl uborka, saláta, paprika... (krumpli kukorica tartalmaz szénhidrátot)

Ok ételben van szénhidrát, de ezt nem is lehet kikerülni, mivel fontos a szervezetnek. De pl a zöldségfélékbe szerintem nincs pl uborka, saláta, paprika... (krumpli kukorica tartalmaz szénhidrátot)

Melyik az az étel amelyik legtöbbször van nálatok, vagy amelyiket legtöbbször főzöd?

Legjobb válasz: húsleves - 2 éves kisfiam bármikor bármennyit megenne belõle, úgyhogy az szinte mindig van itthon

húsleves - 2 éves kisfiam bármikor bármennyit megenne belõle, úgyhogy az szinte mindig van itthon
Rántott hús krumplival - öcséim imádják. Én is, csak a paníros-olajos cucc miatt nehezen emésztem. :( De nem fõtt étel: kakaós csiga, azt mindhárman szeretjük.
Fõzni? Asszem a tejbe rizs/árpa/köles, ezeket minden héten eszek 1-2x. Krumplit is ugyanígy, hetente 1x-2x. Sütni pedig legtöbbet párolt zöldségeket szoktam.
sült krumpli - minden nap marhapörkölt rizzsel - hetente
Pizza. Nem telhet el úgy hét, hogy ne ettünk volna egyet családilag. Van, hogy én csinálom, van, hogy rendeljük, de mindig van.
a pörkölt :)
Grillezett csirkemell salataval.
Borsópörkölt nokedlivel, tojásos nokedli, tejberizs, rizsfelfújt, rakott krumpli, sajtos-tejfölös makaróni..(csupa fogyókúrás kaja - ez látszik is rajtam...)
a hagyományos magyar konyha ételeit fõzöm leggyakrabban, bár próbálom változatossá tenni. pl a pörköltfélék mindig másféle húsból, kölönbözõ tokányok, mindig más ízesítéssel a rántotthúsok is mindig más állat húsából, és kölönféle praktikákkal (pácolva, sajttal stb. ) fasírtok is gyakran készülnek egyben tojással, vagy pogácsának.a köretek is hagyományosak, petrezselymeskrumpi, sültkrumpli, krumplipüré, rizibizi, gombás rizs. gulyás, babgulyás, húsleves, raguleves, palócleves. hétközben paprikáskrumpli, lecsó tojással, krumplistészta, tepsis krumpli, rakottkrumpli stb... a m indig másféle hús, azt jelenti, hogy egyszer pl marhalábszár, legközelebb csirkepaprikás , mondjuk:) azért ezeket úgy variálom, hogy két egymást követõ hétvégén ne legyen ugyanaz a menü.
Kezdõ háziasszony vagyok..most a csirke-ragulevesre kattantam rá, nagyon finomat tudok, ha rajtam múlna egész héten ez lenne. Nekem kedvencem a csilis bab, férjemnek a csirkemell, bárhogy elkészítve. Rántani ritkán szoktam, nem szeretek sem panírozni, sem olyan sok olajban tocsogó ételt sütni.
Zabkása zsiradék nélkül (zacskóban) sült csirkemellfilé párolt zöldség fõtt tojás, tükörtojás (olaj nélkül). Egyéb húsok: bõrnélküli csirkecombfilé, nyúlcomb, tõkehalfilé, pulykamellfilé (ezek ugyanúgy zacskóban sütve), csirkemáj (dijoni mustárral sütve), csirkeszív (sima leveskockás vízben fõzve). Kb. részemrõl ennyi a repertoár, a többi kajám vagy rendelt, vagy késztermék vagy nyersen fogyasztható.
zabkása-mindennap húsleves, rántott hús, fasírt, rizs, krumpli, tészta
1. Calcium tartalmú élelmiszerek. / tej, vaj, sajt tejtermékek. / 2. a banán
A kérdező hozzászólása: köszi:)

Melyek azok az ételek, amelyek tartalmaznak glutént, mikben található meg, melyeket adhatom már 8 hónapos babámnak?

Kicsit sok kérdés egyszerre, bocsi:)

Legjobb válasz: Szia! 8 hónaposnak már adhatsz gluténos kajákat! Keksz, tészta,babapiskóta, ilyenekben van!

Szia! 8 hónaposnak már adhatsz gluténos kajákat! Keksz, tészta, babapiskóta, ilyenekben van!
Itt le van írva, hogy mik tartalmaznak glutént: http://www.diabettrade.hu/femini/?menu=2140

Melyik az az étel amelyiket a legkevesebb pénzbe kerül előállítani ma Magyarországon?

1 főre,1 fogásos főétel legyen,és tartalmazzon annyi tápanyagot,fehérjét,szénhidrátot,zsírt,amennyi egy felnőtt ember számára elegendő főétkezéskor.Persze legyen benne vitaminok,ásványi anyagok is,és azért ehető legyen. A mennyiség kb egy 80 kg-os ember szükségleteihez legyen számolva.

Legjobb válasz: paprikás krumpli kolbásszal

paprikás krumpli kolbásszal

Melyek azok az ételek amelyek nem hízlalnak de jóllehet velük lakni?

Legjobb válasz: Semmise hízlal, ha nem nyeled le! :) De amúgy minden hízlal a gyümölcs-zöldség abba van a legkevesebb kcal.

Semmise hízlal, ha nem nyeled le! :) De amúgy minden hízlal a gyümölcs-zöldség abba van a legkevesebb kcal.
A szénhidrátot tartalmazó ételek hizlalnak a legjobban!
Káposzta leves. Ez az alapja az egyik fogyókúra programnak is ha jól tudom. Én néha hordóskáposztával is próbálkozom. De már ettem egy ideig csemege savanyú uborkát is amit nagyon szeretek. Sokáig a koplalás mellett kávéztam is, de csak gyengén fõzöttet, vagy kommersz capuccinóval is csillapítottam az éhségemet. Már megint aktuális sajnos. Az biztos, hogy a koplalás a legtutibb fogyókúra, csak ahhoz óriási akaraterõ és önfegyelem szükséges. De azt sem szabad észnélkül, mert kárt is okozhatunk a szervezetünknek.Napi 2000 kalóriát be kell vinni a szervezetünkbe.
Ha nem akarsz éhezni de mégsem akarsz sok kalóriát, akkor egyél zöldségeket, vagy nyersen salátának, vagy párolva.
hús, hal zöldségkörettel, pár kanál rizs

Melyek azok az ételek amelyek elősegíthetik a bőr barnulását?

Legjobb válasz: A narancssárgák. Sütõtök, répa például.

A narancssárgák. Sütõtök, répa például.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen :)


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!