Találatok a következő kifejezésre: Megőrülök attól, mi lesz, (2 db)

Megőrülök attól, hogy mi lesz, ha megőrülök? Ez pánik? Mit tegyek?

Legjobb válasz: Úgy tudom, a megõrüléstõl és az önkontroll elvesztésétõl való félelem a pánikbetegség egyik tünete lehet... Stresszes idõszakban velem gyakran elõfordult, hogy nehezen kaptam levegõt és attól féltem, meghalok. Ez szintén a pánikbetegség egyik jellemzõje. Szerencsére a stresszes idõszakkal együtt elmúlt. Javaslom, hogy várj egy kicsit, hogy elmúljon, hátha nálad is a feszültség okozza! Ha hosszabb idõ után is megmarad a probléma, keress fel egy pszichológust!

Úgy tudom, a megõrüléstõl és az önkontroll elvesztésétõl való félelem a pánikbetegség egyik tünete lehet... Stresszes idõszakban velem gyakran elõfordult, hogy nehezen kaptam levegõt és attól féltem, meghalok. Ez szintén a pánikbetegség egyik jellemzõje. Szerencsére a stresszes idõszakkal együtt elmúlt. Javaslom, hogy várj egy kicsit, hogy elmúljon, hátha nálad is a feszültség okozza! Ha hosszabb idõ után is megmarad a probléma, keress fel egy pszichológust!
Igen, pánik! Szerintem keress fel egy pszichológust, nekem használt!
én pszichológus nélkül gyógyultam meg

Attól félek, öngyilkos leszek, vagy megőrülök. Mit tegyek?

20 éves fiú vagyok. Az elmúlt években egyre gyakrabban tör rám az öngyilkosság gondolata és egyre gyakrabban érzem azt, hogy a tudatom már nem a valóságot látja. Sajnos volt már ilyenre példa a családunkban és genetikailag is hajlamos vagyok a szorongásra, befelé fordulásra, elfojtásokra. Már évek óta vizsgálom magamat, és amennyire látom, a szorongásom a következ? dolgokból adódik: 1. elfojtott szexualitás - Kívülr?l teljesen úgy t?nik, mintha aszexuális lennék. Képtelen vagyok közeledni a lányokhoz. Kicsinek és nyüzügének látom magam, akire nem figyelnek fel a csajok. Emellett lábfetisiszta is vagyok, és elmondhatatlanul frusztrál a sok inger a mindennapokban, amit kapok, de nem tudok kiélni. 2. Nagyon maximalista vagyok. Már-már neurotikusan. Mindenben a legjobb akarok lenni, nekem csak a legjobb felel meg. Gazdag akarok lenni, sikeres akarok lenni, azzal akarok foglalkozni, amit szeretek. Van egy ilyen nem tudatosított, bels? ideám, hogy hogy kéne élnem. Eszerint 14 évesen bele kellett volna merülnöm a kamaszkorba, a többiekkel együtt incselkednem kellett volna a csajokkal, 16 éves korom körül már kellett volna, hogy legyen barátn?m, akivel legalább az els? csókon túljutunk, majd, miután a kezdeti para, ami kamaszkorban még megbocsátható, természetes módon elmúlt, már 18 éves korom körül érettebben kellett volna közelednem, és komoly kapcsolatot kellett volna kialakítanom. Az az érzésem, hogy úgy lett volna helyes, ha 16-17 évesen szerzek magam köré jó barátokat, akikkel bármikor elmehetek, "kibulizom magam" a kamaszkoromban, elkezdek kipróbálni mindenféle dolgot (nem drogokra kell gondolni, hanem olyanokra, mint a búvárkodás, barlangászás, sportok és szórakozóhelyek), és boldogan repülnek el ezek az évek. Ez a MINIMUM, amit elvártam magamtól és az élett?l, de nem sikerült teljesítenem. 3. Annak az érzete, miszerint senkinek nem vagyok elég jó. 4. Mindig is sokat piszkáltak nálamnál nagyobbak. 14 évesen annyian „szálltak rám”, hogy összeomlottam. Mióta láttam magamat összeroskadni, és azt, hogy képtelen vagyok valamivel megbirkózni, nem találom magam. Ez azóta is tart. Befelé forduló lettem, nagyon ritkán megyek bárhova, nagyon kevés barátom van, akik számára, ahogy látom, nem igazán vagyok érdekes. Félek mindent?l és el akarom kerülni a sérüléseket. Úgy érzem, mintha meztelen lennék, mintha pajzs nélkül járkálnék, ami mindenkinek van rajtam kívül és nem tudnám kivédeni a dolgokat. Ezért haragszom magamra. Mivel nem bírok védekezni, sokszor teljesen „becsicskulok”, sokszor meg dühöngök, és összeveszek mindenkivel. Olyan, mintha nem lenne immunrendszerem. Testileg már évek óta egyre furább dolgok jönnek el?, minden ízületem ropog és szúr, vannak mozdulatok, amiket nem bírok megcsinálni anélkül, hogy be ne görcsöljek, 14 évesen lumbágót kaptam, és azóta is telente el?jön néha egy csíp?fájdalom, bizonyos gócpontok folyamatosan gyulladtak. Állandóan aludni akarok, sokszor úgy érzem, mintha egy álomban mozognék. Sokszor magamban teszek kárt, hol mentálisan, hol fizikailag. Beleütöttem egyszer úgy a földbe, hogy azóta fáj a kezem. Néha annyit edzek, hogy túlhajtom magam, mert nem érdekel az, ha esetleg károm lesz bel?le. Múltkor tollal karcolgattam a karomat jó er?sen. Úgy érzem, büntetnem kell, vissza kell adnom a megaláztatásokat. Úgy érzem, mindenki azt hiszi, hogy eltiporhat. Tudjátok, én tökéletesen megértem az iskolai lövöldöz?ket. Egy-két embert ma is lel?nék. Az egyetlen érv, ami ezt megakadályozza az, hogy tudom, hogy senki nem gonosznak születik, hanem csak azzá válik. A szüleik teszik ?ket azzá, valójában az ? gonoszságuk is kétségbeesés és irigység. Hoztam egy döntést, ami karrier szempontjából nagyon jó, de úgy érzem, nem bírom végigcsinálni, és kedvem sincs valójában hozzá. Nem akarom folytatni a jelenlegi tanulmányaimat. Úgy érzem pszichológus, talán pszichiáter segítségére van szükségem, meg kell tanulnom kiadni a dühömet valami elfogadható formában, mert megöl. Nem tudjátok elképzelni, mennyi elfojtott kudarc és harag van bennem. Meg kell mentenem magam. Eddig csak dobálóztam vele, most már a valóságban is úgy érzem, hogy a tudatom közeledik az öngyilkosság felé. Mindig is volt egy olyan émelyít? érzésem, hogy nem fogok sokáig élni. Talán a testi bajaim miatt is. A szüleimnek ezt nem bírom elmagyarázni. Õk teljesen értetlenül állnak ezek el?tt a dolgok el?tt. Számukra ez végtelenül egyszer?, apám szerint csak várnom kell, majd lesz csajom, a fentebb említett dolgokról fogalma sincs, elbagatellizálja az egészet. Képtelen vagyok elmagyarázni nekik, hogy már egy éve nem motivál semmi a tanulásra, mert emberi roncsnak érzem magam, aki alig bírja rávenni magát, hogy felkeljen, nincsenek céljaim, lemondtam magamról. Úgy érzem, az egyetlen, ami megmenthet, az a sikerélmény. Járok egy szakemberhez, és azt mondta, hogy szomjazom a sikerélményt. Amikor elkezdett dicsérni, szinte könnybe lábadt a szemem. Úgy érzem, óriási energiák vannak bennem, nagyon jó szervez? és szerethet? közösségi ember tudnék lenni, mint ahogy az is voltam valamikor, és nagyon keményen tudnék dolgozni. A tanulmányi eredményeim kiválóak. Nagyon féltem magamat, azt, hogy ez mind elveszik.

Legjobb válasz: Aki ilyen hosszú kérdést ír, az másra is képes.

Aki ilyen hosszú kérdést ír, az másra is képes.
Sajnos egyértelmû hogy Te bonyolítod túl a dolgokat amik egyébként tök egyszerûek is lehetnének. Nincs véletelnül valami betegséged? pl Asperger szindróma vagy ilyesmi. Múltkor olvastam pont errõl és nekik megy ennyire nehezen a társas lét vagy neked csak a lányokkal iylen nehéz? barátaid vannak? De persze lehet ezer más dolog. valami sajnos tuti van. Depresszió vagy valami. Ezen csak Te tudsz változtatni és egy jó szakember.
Mindenképp kell a szakembert. Annyiban Apukádnak igaza van hogy ezek tényleg egyszerû dolgok, mert a legtöbb embernek ezek a dolgok egyáltalán nem esnek nehezükre, de sajnos neked igen épp ezért kell segítség mert ennek nem így kéne lennie hanem tényleg ugy hogy csak úgy jön. A csajozásról annyit hogy sok lábfetisiszta pasi van és mégsem okoz gondot társat találniuk ja és nem az kell hogy Te rád figyeljenek fel hanem Te ö rájuk. Ne a befött tegye el a nagymamát. Egy férfinak illik kezdeményezni.....
A kérdező hozzászólása: "Mindenképp kell a szakembert. Annyiban Apukádnak igaza van hogy ezek tényleg egyszerû dolgok, mert a legtöbb embernek ezek a dolgok egyáltalán nem esnek nehezükre, de sajnos neked igen épp ezért kell segítség mert ennek nem így kéne lennie hanem tényleg ugy hogy csak úgy jön." Alapvetõen minden egyszerû, de az ember nagyon bonyolult tud lenni. Fõleg, amikor befelé fordul. Amivel pl. apukám nincs tisztában, azok ilyen nagyon finom, szubtilis dolgok, amiket kívülrõl nem nagyon lehet látni - ilyenek, hogy sokszor látom magamon, hogy felveszem a szüleim egymáshoz viszonyított szerepét barátaimmal szemben. Van, akivel szemben olyan vagyok, mint apukám anyukámmal, van, akivel fordítva. Meg olyan, hogy tudat alatt rutinná vált bennem, hogy minden ismerõsömmel szemben elképzelem, hogy mit mondanék neki, ha összevesznénk. Senkiben nem bízom teljesen, sokszor elképzelem, hogy a barátaimnak is mit vágnék a fejéhez, ha kikezdenének velem. De mondom, valahogy nem tudatosan. Aztán amikor a szüleimmel beszélek, akkor is mindig pontosan érzem, hogy õk ezt hogy értik, és hogy fognak reagálni. Hogy hogyan értelmezik azt, amit én mondok és mi lesz rá a válaszuk. Annyira látom, hogy hol értik félre és mennyire nem azt értik, amit közölni próbálok, mégsem bírom rendesen ezt megoldani. Meg van egy csomó régi "rigolyám", kényszeres cselekedetem. Ezek olyan dolgok, amiket kívülrõl nem lehet csak úgy észrevenni. "A csajozásról annyit hogy sok lábfetisiszta pasi van és mégsem okoz gondot társat találniuk ja és nem az kell hogy Te rád figyeljenek fel hanem Te ö rájuk." Nem a lábfetisizmus okoz gondot a társkeresésben, félreértettél. Az annyiban befolyásolja a dolgokat, hogy növeli a dühömet. "Ne a befött tegye el a nagymamát. Egy férfinak illik kezdeményezni....." Én azt tartom, hogy a legalsó szinten mindig a nõ kezdeményez, a férfi "kezdeményezése" már egy erre adott reakció. Egyébként sokat kezdeményeztem, aztán, mikor láttam, hogy halál közömbös vagyok nekik, inkább nem égettem magam tovább.
Te szakember vagy? Ne haragudj, de ha nem, akkor csak véleményként kezelem, amit írsz, nem tényként.
A kérdező hozzászólása: De nem neked szólt a vélemény, hanem nekem...
nem is tényként írtam a diagnózis felállításához komoly vizsgálatok kellenek. Amiket egy ilyen oldalon senki nem tud neked megadni. (szerencsére). Egyébként egészségügyi végzettségem van de nem ilyen, viszont tanultam pszichológiát.
Hát hasonlitasz hozzám, mondjuk nekem nincs semmi fetishem.Maximalista vagyok, jó életet akarok magamnak, kellemes barátnõt.Sokat szivattak, sose felejtem el az eseteket, nem bántam volna ha visszakapják, legalább tudják mennyi fájdalmat okoztak. A frusztráltság érzése tudom milyen, nekem évekig nem volt barátnõm 20 évesen, és túléltem de nem volt könnyü.Aztán lett barátnöm, szakitás lett, lett más barátnõm, harmadik, negyedik, de mikor nincs barátnõ ennyi barátnõ után, az nyomasztó.Elmondhatom rég nem vagyok szüz, de a lehangoltság, hogy ennyi idõ után nem kaptam meg a páromat az nyomasztó.A gátlásaimat sose tudtam leküzdeni, mikor azt hiszem már nem is vagyok gátlásos, és jön egy ilyen spontán helyzett hogy megyek valami helységbe és egyszer csak látom hogy egy lány nagyon szépen mosolyog annyira meglepödök és nézek a szemeibe és elbátortalanodik és lenéz és akkor ettõl a ponttol kezdve elszalad a lehetõség.Nekem meg túl spontán az egész, túl hirtelen történt és ráadásul még ül is mellette egy srác aki Isten tudja milyen viszonyban van ezzel a lánnyal. Én tovább megyek, mivel a csaj már nem néz és semmit nem tudok kitalálni amit mondhatnák neki ezek után. Persze férfinak kell kezdeményezni, de ezek az okoskák nem birják felfogni, hogy nem vagyunk egyformák.Sok nõt ismerek akik százszorta lazábbak mint sok pasi.Nem félnek a visszautasitástól mert annyira hisznek a saját vonzerejükben, szépségükben.Persze, dicsérték is õket eleget. Szakemberhez el kell menni, mert te az egészet olyan szintre vitted, hogy ez már sok.Kárt teszel a testedben, ez már túllépi a határt, hidd el.Én példéul sokat vagyok lehangolt, legfeljebb elmegyek egy k*rvához de akkor se hagyom hogy ilyen szintre jussak, hogy magamban kárt tegyek. Én megértem a fájdalmadat, hasonlit kicsit az enyémhez, de a megoldás benned van, és azt a szakember tudja belõled kihozni.De nem ilyen sz*dista b*romra gondolok mint Csernus, mert ha neked szeretet hiányod van, Csernus még egyet beléd rúg és úgy mondja el a dolgokat hogy milyen h*lye vagy és a te hibád minden.Pedig az egyedüli hibád az, hogy nem szereted saját magad, vagy másképp mondva amikor a világ gyengének lát, v*sztesnek, na pont akkor kell legjobban szeresd magad, egyedül csak az fog változást hozni az életedben.
ne az öngyilkosságot keresd, vagy az oda vezetõ utat, hanem ellenkezõleg, keresd azt a forrást, ahol nyélbe ütheted a sikert, és kiteljesítheted önmagad. Én3x évig csináltam olyat, amit utáltam, megfojtott, boldogtalanná tett (ez egy szakma) és emiatt minden más rossz volt, kihatott az egész életemre. És bátor voltam, és azt mondtam, inkább kockáztatok, de ezen változtatok, és elkezdtem egy másik szakmában dolgozni, ahol megvannak azok a források nekem, amikre szükségem van, ami pörget, amiben kiteljesedek, ahol nem csak csicskáztatnak, hanem motiválnak, és megdicsérnek. De ez több év volt, mire erre rájöttem, és váltani mertem, mire megtaláltam azt a kulcsot, hogy hogy legyek boldog. Lehet neked is csak egy dolog van, ami mindent megváltoztat! MINDENT! és ahonnan te sikeres lennél, és ahogy írtad, a "nyüzüge" alkatoddal is döglenének érted a nõk. De ez is itt milyen már? Gyúrd akkor ki magad, és olyan leszel, amivel meg vagy elégedve. Nem akarlak én se diagnosztizálni, csak a saját példámat írom le. Persze ahány ember annyi féle. Nekem több év volt, mire én rájöttem, hogy mi bajom van, persze ebben orvosok is segítettek. Hasonló a gondolkodásom mint neked. Ezt nehogy készpénznek vedd, én csak támpontot szeretnék adni, hogy hol kezdj el kutakodni. Szóval a lényeg, hogy én is pont ilyen maximalista vagyok, és pont ilyen mélyre tudok kerülni mint te. És nálam ez mániás depresszió. Amióta tudom ezt, hogy nekem ilyen van, azóta megváltozott az életem. Tudom mi miért van, és tudom ezt kezelni magamban. Tudom, hogy nem kell megölnöm magam csak azért, mert valamit nem értek, és teljes homály elõttem, hogy mi miért történt úgy, vagy történik velem. Ezt nem tudom neked jobban leírni. A lényeg, hogy úgy fogalmazzak, amióta tudom hogy van a személyiségemnek egy mániás része is (magyarán amikor pörgök és maximalista vagyok) azt ki lehet használni. Olyan forrásokat kell keresni, ahol a mániás részem nyilvánul meg, az él. Mert a mániás emberek viszik ebben a világban a legtöbbre. A legtöbb híresség tudós, színész stb ilyen ember volt, csak nem voltak diagnosztizálva. Nincs vége a világnak, azért mert valaki ilyen, sõt, ha megtanulja kezelni, akkor megérti miért van ez vele, és ki tudja használni. Azzal kell vigyázni, hogy amikor az ember lemegy a mélybe, akkor azt is kívülrõl tudja kezelni, hogy miért van ott, és tudja, hogy megint jön majd a pörgés, és az amikor a legtöbbet kihozza magából. Ki lehet ismerni a szakaszokat is, hogy mi mikor miért, és meddig tart, és lehet ezeket valamilyen szinten szabályozni. Én azt a stratégiát alkalmazom, hogy olyan forrásokat keresek, ahol a plusz pörgést tudom beszerzni, ezért váltottam szakmát is. Nem mondom hogy te mániás depós vagy, de jobb ha felméred magad, esetleg rákérdezel erre orvosnál, és megtanulod kezelni a végleteidet. Szépen be lehet rendezni az életed , úgy ahogy te akarod. NIncs vége a világnak, és a te életednek sem, azért mert másképp mûködsz, csak meg kell találni magadhoz a használati útmutatót. És tényleg õszintén mondom neked, hogy te egy nagyon tehetséges ember lehetsz, és sok sok energia és tehetség van benned, és érezni is, hogy hiszel magadban, és tudod hogy te többre hivattál. Nehogy már feladd, pont az ilyen emberek viszik a legtöbbre mint te! És ne gondold, hogy a többi sikeres ember nem ment át ilyen mély pontokon, amikor megtalálták a magukhoz tartozó kulcsot, vagy használati utasítást. Ha segíthetek, hallgass sok Brian Tracy-t phoenix szeminárium youtube, és töltsd le a netrõl A titok c. filmet, megváltozik a gondolkodásod magadról és az életrõl. És tényleg találd meg azt a forrást, ami téged beindít! Elárulom, nekem ez az értékesítõi szakma, én ott találtam önmagamra. :) sok sikert!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!