Találatok a következő kifejezésre: Majd csak nem kellene (19 db)

Mennyi idősen nőtt ki a bölcsességfogatok? Csak nekem fáj? Illetve egyik ismerősömnek fáj hátul az ínye, ahol a bölcsességfognak kellene majd kibújni. Nem csak az ínye, hanem mellette a nyelve is fáj. EZ lehet a fog növése miatt?

Legjobb válasz: nekem 3 hip-hop kijött, szinte észre sem vettem. A negyedikkel 3 évig szenvedtem. Folyamatosan bújt kifele, és szinte majdnem mindig fájt. Mire a fele kibujt, már lyukas volt. Közölte a fogorvosom, azt nem tömi, majd ha kibújik teljesen ki kell húzni. Kibújt, kihúzták.

nekem 3 hip-hop kijött, szinte észre sem vettem. A negyedikkel 3 évig szenvedtem. Folyamatosan bújt kifele, és szinte majdnem mindig fájt. Mire a fele kibujt, már lyukas volt. Közölte a fogorvosom, azt nem tömi, majd ha kibújik teljesen ki kell húzni. Kibújt, kihúzták.
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen a válaszokat:) ismerõsöm is 17 éves most:) és igen, sikerült megérteni a nyelves részt, erre még nem is gondoltam, pedig logikusnak tûnik :D még egyszer köszönöm :)
22 leszek novemberben és most nõ. Már több mint egy hete fáj, most már kicsit jobb. Be van dagadva az egész ínyem, vettem a természet gyógyászati üzletben rá, China olajat, ami mentás, és ha bedörzsölöm vele, akkor lezsibbad a fél szám, és nem fáj :D Amúgy hány éves az ismerõsöd? Simán elképzelhetõ, hogy a foga nõ.
Nos nekem olyan 11 éves koromban(azt hiszem, talán 12)...és nem fájt egyáltalán Nos igen van akinek fáj...és a nyelvét meg azért "birizgálja", mert gondolom eddig üres hely volt, most meg egy fog odakerült és kidörzsöli...szóval úgymond viccesen fogalmazva összébb kell húznia magát a nyelvnek, hogy a társa elférjen ott XD Nos elég h*lyén fogalmaztam, remélem érthetõ voltam ! Sajnos nem tudtam másképp kifejezni magam ! XD
Én aszthiszem most nõ nemis vettem észre és már kinvolt egy kis része a jobb felsõ oldalon és alatta is nõ jobboldalt alul De a másikoldalt még nem 14/F

Majd csak 2 nap múlva (nem) kellene megjönnie! Ma már a 4 napja hogy pecsételő vérzésem van! Mitől lehet ez?

Amúgy a ciklusaim 32-33 naposak!Mindig pontosan jött meg! A pé a 18. napon van!

Legjobb válasz: Szia.Szerintem lehet, hogy baba van a dologban.fõleg ha tényleg csak pecsételõ vérzés, és nem több.várd meg a rendes idõt, és ha nem jön meg jobban, vagy esetleg elmúlik, 1,2 nap múlva csinálj tesztet.más tüneteid nincsenek?

Szia.Szerintem lehet, hogy baba van a dologban.fõleg ha tényleg csak pecsételõ vérzés, és nem több.várd meg a rendes idõt, és ha nem jön meg jobban, vagy esetleg elmúlik, 1, 2 nap múlva csinálj tesztet.más tüneteid nincsenek?
Szio!Én is hasonlo cipöben járok, nekem 19-én nem jött meg csak 5 napig barnáztam, a tesz negativ volt!És a doki nem látott még semmit!De remélem azért összejött és neked is szorítok!:)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a biztatást aranyos vagy! Amúgy 28 éves vagyok, nagyon jól jönne már egy babó! Neked is sok sikert! Megpróbálom , egfogadni a tanácsod, bár lehet hogy nehéz lesz! :((((((
sajnálom:(nem tudom, hogy hány éves vagy, de talán most kéne abba hagyni egy picit a tudatos próbálkozást.ha minden rendben van, akkor a stressz is oka lehet.kezd el valamilyen tanfolyamot, vagy menj rengeteget kirándulni, társaságba.felejcsd el egy picit, hogy babát szeretnél, és azt is, h mikor lesz a következõ peteérésed.tudom, hogy könnyû mondani, de rengeteg példa mutatja, h sokszor akkor jön a baba, amikor már fel is adták, és elkezdtek egy másik életet.én nem vagyok fiatal, ezért sajna kicsúzhatok az idõbõl, de elöbb utobb bizti jön az a babó is.sok sikert, és ne keseredj el.nem vagy egyedül és sok sikert.
A kérdező hozzászólása: A doki azt mondta hogy minden rendben, próbálkozzunk! Nagyon sok vizsgálaton túl vagyunk! De sajna most jövök a Wc-rõl és már meg is jött! :(((((( Most nagyon rosszul érzem magam
tudom milyen rossz, a bizonytalan, de ha most csinálsz tesztet még nem mutatja ki.nekem hõ hullámaim vannak, egyszer melegem van egyszer fázok.a rosszulléteid is babára utalhatnak, de én már azt is tudom, hogy ilyenkor már nagyon sok mindent annak vesz, ami igazábol nem az.legyünk türelemmel.amugy ha ilyen rég óta próbálkoztok, gondolom már sokmindent ki próbáltatok.a dokid mondott valamit?
A kérdező hozzászólása: Jó lenne ha úgy lenne! Amikor megjelent ez a pecsételõ vérzés síró görcsöt kaptam!Nagyon rossz érzés hogy nem tudom hogymi van! Ja és néha olyan ájulás érzésem van!
ja, és tudom mit érzel már mi is rég próbálkozunk, és néha már elvesztem a türelmem én is.várj még picit, mert lehet, h most sikerült neked is.bár úgy lenne.
A kérdező hozzászólása: Nagyon remélem hogy mind a ketten örülhetünk! Drukkolok neked is!
persze.de lehet hogy csak bezavart valami a hormonokba.nem akarlak elkeseríteni, de ilyen már nekem is volt, és késöbb átment rendes vérzésbe, igaz csak pár napig tartott, de a akkor sem voltam babás.nekem tegnap nem!!kellett volna h megjöjjön, még ma soncs semmi, remélem már én is veled eggyüttörülhetek majd pár nap múlva amikor tesztelünk!!
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ aranyos vagy! Nagyon jó lenne ha úgy lenne! Már több mint 3 éve próbálkozunk!
SZERINTEM IS VÁRJ MÉG PÁR NAPOT. ÉS CSAK UTÁNA TESZTELJ... DE LEHET HOGY BABÁS VAGY... AKKOR PEDIG GRATULA.....!!!!!! :)
A kérdező hozzászólása: És így is az lehet? Köszi a választ!
A kérdező hozzászólása: Szia! A melleim már 1 hete majd le szakadnak a helyérõl, rendesen megnõttek! A pecsételõ vérzés pedig van amikor barna van amikor pirosas! Tisztasági betét van bent és az egy picit lesz olyan!
Szia mi is 3 éve próbálkozunk és nekem elvileg 7én (nem) kéne megjönnie!Nekem is rengeteg tünetem van de ugy érzem nem fog sikerülni megint!:( tegnap csináltam tesztet és negatív lett mint ahogy már 3 éven keresztül szokott!Lehet hogy hamar csináltam de én már teljesen kivagyok!Sok sikert és mihamarabb babásodást!
Van. Nem véletlen találták ki, hogy a 36. hétig lehet szedni.
Nem fog jövõhétig megindulni a szülés csak mert abba hagyod a magnéziumot.. vagy mire gondolsz?
szerintem a vizsga okozta stressz miatt nem szeretné elhagyni.. melyik nap van a vizsga? aznap még szedd be, de utána, már ne vegyél be többet.
A kérdező hozzászólása: igen, attól tartok, hogy ha abbahagyom nehogy beinduljon a szülés...
A kérdező hozzászólása: hétfõn és pénteken... és sajnos nagyon-nagyon muszáj elmennem, pedig elhihetitek mennyire hiányzik még ez most nekem...:(
ha elhagyod a mg-t attól nem indul be a szülés, emiatt ne izgulj. de fel kell készülnie a szervezetednek (méhednek) a szülésre, ezért szokták a 36. héten abbahagyni a szedést. ha ideges vagy a vizsga miatt, akkor hétfõn és pénteken vedd be, a két vizsga közt ne, és péntektõl tényleg hagyd abba :) sok sikert a vizsgákhoz :)
Egyrészt nem baj, ha pár nappal tovább szeded, másrészt viszont, attól, hogy abbahagyod, még nem fog beindulni a szülés! Sok sikert a vizsgákhoz!
A kérdező hozzászólása: nagyon köszönöm mindenkinek aki válaszolt, az utolsó két válaszolónak különösen...bár a mai vizsga sajnos nem sikerült :(
én benne lennék :) 22/L
ez de jóóó :D háth mennék ha tetszene a srác :) de ha csak haverként gondolok rá akkor természetesen nem :)
én is benne lennék! :)
Ez de édes, ha tetszene én is mennék!
Ha szimpi lenne lehet én is mennék, de szimplán csak azért, mert nem egy hétköznapi randira invitálás. :)
A kérdező hozzászólása: Biztos szimpinek találnál. Legalább is remélem. :D
Hmm, jó ötlet, kipróbálom :D
A kérdező hozzászólása: Haha, úgyse jön össze, ettõl még nem fog rádbukni senki. Kell hozzá körítés is. Különben meg találj ki magadnak saját csajozási módszert, ne lopkodd a másokét.
Ez nagyon jó! :)

A fiatok miben van a bölcsiben? 22 hósan kezdi majd ősszel a bölcsit, kicsit bevásárolnék előre, csak nem tudom, mi és mennyi fog kelleni, kérlek adjatok tanácsot.

Harisnya+rövidgatya, vagy mackónadrág+zokni? Lábfej nélkül leggins-t nem ciki ráadni (itthon ilyenben van ?sszel, most vegyek egy csomó mackónacit a bölcsibe csak ezért)? 22 hósan kezdi majd ?sszel a bölcsit, kicsit bevásárolnék el?re, csak nem tudom, mi és mennyi fog kelleni, kérlek adjatok tanácsot.

Legjobb válasz: Bocsi a duplázásért

A kérdező hozzászólása: Bocsi a duplázásért
Nálunk elég vegyesen öltöznek a kisfiú, rövidnadrág+harisnya vagy pedig sima melegítõ alsó. A leggins nálunk nem nagyon fordul elõ, na de miért is lenne ciki?? Ha egyszer kényelmes... Amúgy naponta kettõvel számolhatsz, mert leöntik, sáros lesz az udvaron, leeszi, stb, és olyankor nálunk mindig átöltöztetik õket. Én a rövidnadrág+harisnyát kedvelem, annyira jól áll a kisfiamnak. :-)))
Szerintem szerezz be néhány mackónadrágot is, kényelmesebbek , mint a harisnya, bár lehet, hogy nem olyan tetszetõs. :) Nálunk a kínaiban egész jó minõségû, vastagabb, vékonyabb nacik is vannak. Sõt egész jó áron 3 részes tréningek is, úgy is fog kelleni hosszú újjú vékony felsõ és rá tudják adni a tréninfelsõt, ha hûvösebb van. A harisnyát tartogasd hidegebb napokra nadrág alá. Vegyél két garnitúra zoknit (10 db), alsó gatyókat is beszerezhetsz már, ha még nem szobatiszta hátha elkezdik! Bodykat (vékony hosszú újjút), trikókat, tréningnadrág, elemenõs vagy kinti nadrág, pólók, pulcsik vékony és vastagabb, sapik.
Én harisnyát csak igazán hideg idõben adok a fiaimra, akkor abban + rövidnaciban vannak és ráveszik a nadrágot, ha kimennek. Ha nincs túl hideg, akkor kényelmes melegítõnaciban vannak és van külön kinti nadrágjuk, amit átvesznek
Lábfej nélküli leggins fiúnak = jégeralsó, ugye? :) Hát, a nagyobbik fiam cikinek érezte az oviban, így az csak cserének van rajta :)

A hüvelyváladékomban streptococcus agalacitae-t találtak. Ha megindul a szülés "csak" napi 3x1 Dalacin tablettát kell majd szednem. Nem infúziót kellene kapnom nagy adag penicillinnel?

A neten, akármilyen oldalon nézem "nagy dózisú" penicillint írnak infúzióba adva, 2 adaggal.

Legjobb válasz: Ne aggódj,mielõtt megszületik a baba,megkapod az infúzióba adott gyógyszert,nem lesz baja a babónak!Könnyû szülést kívánok!

Ne aggódj, mielõtt megszületik a baba, megkapod az infúzióba adott gyógyszert, nem lesz baja a babónak!Könnyû szülést kívánok!

Nem kellene megkapnom az AFP eredményét? Ma voltam a 16. hetin és azt mondták, majd átküldik a dokimnak, akihez csak 7-én megyek és addig miért nem adják ki az eredményemet?

Legjobb válasz: Szia! Én 10.-én voltam AFP-n. Holnap megyek az orvoshoz nála lasz az eredmény. Általában két hét is eltellik mire kész van a papír.

Szia! Én 10.-én voltam AFP-n. Holnap megyek az orvoshoz nála lasz az eredmény. Általában két hét is eltellik mire kész van a papír.
Szia. Nekem 3 hét alatt lett meg az eredményem, és a védõnõnek küldték az összes eddigi laboreredményemet. Üdv, 37 hetes kismama
A kérdező hozzászólása: nekem azt modták holnapra kész az eredményem, csak épp nem megyek még a dokihoz és nekem nem adják oda..jófejek..biztos megenném nem?
Hát ez felháborító !! Nekem címemre küldték el, sõt elõtte telefonban is megmondták, az értéket nem csak azt hogy jó az eredmény. És ha Te már holnaptól nem ahhoz a dokihoz akarnál menni?? De jó fejek.
Nekem is a dokimnak küldték a hepatitisz vizsgálati eredményt meg a védõnõnek(ez utóbbiról nem is tudtam, hogy csináltak csak mikor a védõnõm ideadta mondván, hogy vigyázzak rámert kérik a szülésnél akkor szembesültem a dologgal.amúgy én is úgy tudom, hogy az orvos kapja meg.szerencsés az aki a címére kapja, mert igazából nem értem ha pl valaki sztk-s rendelésre jár, netán mindig máshoz akkor , hogyjut az eredmény hozzá...mert a magánnálookés..szval tényleg igaza van az elõttem szólónak ha válltan akarsz akor mi van...ezen nem is gondiztam még eddig...37hetes kismama
Azt hiszem én nagyon szerencsés vagyok, nem csinálták meg a MÁV-ban az AFP-t, mert aznap valami nemtom mi gond volt, csak a többihez vették le a vért. Másnap sztk-ban megcsinálták soron kivül a Béke téren.2nap múlva kézbe kaptam az eredményt..

Majd csak szombaton (nem) kellene megjönnie, de én már ma teszteltem, mert nem bírtam tovább! Persze negatív lett. Reménykedhetek még?

Tudom, hogy korai volt a teszt, de most jól el is szomorítottam magam!Volt már valaki így, hogy tesztelt, és ezek után mégis terhes lett? Igazából tünetem nincs, csak tudom, hogy peteérés körül voltunk együtt a párommal...

Legjobb válasz: Szia, igen én is elkovettem ezt a hibát, mert nagyon akartam,de mint tegnap kiderult babás vagyok..

Szia, igen én is elkovettem ezt a hibát, mert nagyon akartam, de mint tegnap kiderult babás vagyok..
A kérdező hozzászólása: Nagyon gratulálok neked!!!Mikor teszteltél megint?Volt valami tüneted? Nekem csak a jobb oldalamon szúr a petefészeknél...
Igaz, hogy csak ma van a harmadik nap , hgy nem jott meg de ott a két csík...Olyan igazi nagy tunetem nem volt max szúrt a petefészkem, gorcsoltem olya"mindjárt megjon", rettenetesen fájt a mellem, nem tudtam ráfekudni sem, farkaséhség..Most már intenzívebben szúr, gorcsol..ahogy kimaradt tudtam , ez most más....szorítok, hogy sikeruljon...
SZia! Szerintem még korai volt az a teszt, szombatig még 3 nap. Nekem is pénteken v. szombaton kéne megjönnie( ill. nem kéne), de még nem teszteltem és nem is fogok csak ha már késik kb. 1 hetet.Vannak tüneteim: mellfeszülés, alhasi görcsök, gyakoribb pisilés, puffadás.Bizom benne, hogy mindketten babásak vagyunk. Az elõttem írónak gratulálok!
Én is mindig tesztelek elõbb, mert nem bírom ki. Sajna tegnap megjött a nem várt mensi, pedig annyira terhesnek hittem már magam! :) )) :((
Nem érdemes hamarabb tezstelni. Ahogy az ábra muattja, csak elszomorítod magad. És közben pedig lehet, ott a kis pocaklakó, csak még nem termelõdött elég HCG. Ugye azt már ne írjam, hogy reggeli elsõ vizeletbõl tesztelj :)
Sziasztok! Én is ebben a cipõben járok: szombati menzesz, tünetek: puffadás, alhasi fájdalmak, érzékeny mellek, kezdõdõ székrekedés. Holnapra terveztem a tesztet. Az elõbb olvastam egy oldalt, ami közölte, hogy nem sok esélyem van a terhességre, mert túl korai, hogy tüneteim legyenek. Szerintetek?
Szia! szerintem várj meg 2-3napos késést, és lehet, hogy pozitív teszttel ékeskedhetsz:) ) De, ha akkor sem az, és nem jön meg, akkor egy újabb teszt pár nap múlva.De szerintem ne görcsölj rajt feleslegesen, mert akadályozhatja a teherbeesést. Minden jót neked, és kívánom, hogy sikerüljön mihamarabb:-)) Üdv:Egy 3-ik babás kismama

Mi lesz ilyenkor? Ha babám nem szívja ki az összes tejcsit és nem is fejem ki? Akkor elapad majd, vagy egy idő után csak annyi lesz benne, amit mindig kiszív? És ha egyszer majd több kellene neki, akkor hogy lesz több tejem?

Átlag 100 ml lehet egy mellemben, de van, hogy a babám (1 hónapos) csak 60-70et eszik ki bel?le. Van hogy lefejem, de néha már alig bírom, mert fájnak a cicijeim. Ha nem fejem ki, pedig érzem, hogy mondjuk kemény a cicim, tehát van még benne, akkor lesz valami baj?

Legjobb válasz: Nem lesz semmi baj akkor sem, ha nem fejsz. Így pontosan annyi tejed lesz, amennyi a babádnak kell, se több, se kevesebb. ha idõvel majd több kell neki, akkor pár napig gyakrabban kéri a cicit/gyakrabban kell mellre tenni, és ettõl gyarapodni fog a tej mennyisége is. Pár hét múlva már nem lesz kemény a melled, fel fog puhulni, de nyugodj meg: akkor is lesz benne tej. Fejni csak annak kell, aki olyan szerencsétlen alkat, hogy becsomósodik a melle.

Nem lesz semmi baj akkor sem, ha nem fejsz. Így pontosan annyi tejed lesz, amennyi a babádnak kell, se több, se kevesebb. ha idõvel majd több kell neki, akkor pár napig gyakrabban kéri a cicit/gyakrabban kell mellre tenni, és ettõl gyarapodni fog a tej mennyisége is. Pár hét múlva már nem lesz kemény a melled, fel fog puhulni, de nyugodj meg: akkor is lesz benne tej. Fejni csak annak kell, aki olyan szerencsétlen alkat, hogy becsomósodik a melle.
Begyulladhat a melled, és drasztikusan csökkenhet a tejed mennyisége. Nem biztos, de esélyes. Napi 1-2x minimum fejd ki üresre.
Ha egyszerre nem eszi ki teljesen a melled (újszülöttnél még sanszos), akkor, ha nem fejed ki, legközelebb újra arra tedd vissza, hogy õ dolgozzon meg a hátsó tejért. Ezzel a melledet is megfelelõen stimulálod és eddzed, illetve a babáddal is gyakoroltatod az erõteljes szopizást. (Ez késõbb lesz majd fontos, hogy idõvel megtanuljon elég hatékonyan szopni.) Ha még keményedsz (=túltelítõdés), arra azért figyelj, hogy ne legyen nagyon kellemetlen, tényleg "kemény", mert kezdhet megpangani a tej, amibõl elzáródás, még tovább gyulladás lehet. Ilyenkor szoptass vagy fejj, hogy felpuhuljon a mell. Egyebekben egyetértek az elõzõvel.

Máj.31. re vagyok kiírva. Nagyon jól érzem magam, semmi jele nincs annak, hogy szülnöm kellene már, csak az a baj, hogy nagyon ideges és türelmetlen vagyok. Nem szeretném túl vinni. Van esélyem azért, hogy egyszer csak semmi előjel nélkül beinduljon?

Legjobb válasz: persze hogy van! Nekem nem voltak joslóim sem. egész végig mocorgot a babám,nem szállt le a hasam sem. és a kiírt napon elkezdõdtek a fájásaim majd elment a magzatvízem is.

persze hogy van! Nekem nem voltak joslóim sem. egész végig mocorgot a babám, nem szállt le a hasam sem. és a kiírt napon elkezdõdtek a fájásaim majd elment a magzatvízem is.
szia.Én is 31-re vagyok kiirva és nekem sincs semmi jele.pedig már nagyon várjuk.igaz nekem vannak joslófájásaim és ebben a frontban is bizom remélem meglesz a hatása.Hol fogsz szülni?Mil esz a baba neme?
A kérdező hozzászólása: Nem Magyarországon fogok szülni.A nemét nem tudjuk, nem mutatta magát, utána meg már nem is szerettem volna tudni.Meglepi lesz.Talán ez is közrejátszik, hogy türelmetlen, na meg kiváncsi is vagyok :-)
Hogyne lenne esély. Én február 8-ra voltam kiírva, és a kislányom minden "figyelmeztetés" nélkül fogta magát, és február 4-én megszületett. Semmi elõjele nem volt. Elõtte nap, 3-án voltam NST-n és UH-n, és még 3100 voltam. Másnap, miután egyszercsak elfolyt a magzatvíz, berohantunk a kórházba, és már 2222 voltam. Csak úgy hipp-hopp.... :-))

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!