Találatok a következő kifejezésre: Ma voltam azt (943 db)

Ma voltam az orvosomnál.28. hetet töltöttem kedden. Eddig összesen 6kg-t híztam. Teljesen elkeseredtem. Mit csináljak?

A dokim azt mondta, hogy diétázzak, mert rengeteget híztam és ? így nem vállalja majd a szülést, mert komplikációk léphetnek fel. Azt is mondta, hogy max 10kg-t lehet hízni. És ha magamtól nem tudom betartani a diétát, akkor befektet a kórházba a hátralev? id?re.

Legjobb válasz: teljesen normális a súlyod, én a dokit cserélném le, az olyen szívtelen ember nem hiszem, hogy kellõképp empatiku slenne szülésnél. én 35 kg-t híztam a doki az elején FINOMAN szólt, aztán 15 kg után felhagyott vele és a végén nekem kinnyílt egy kicsit a méhszájam (semmi köze nincs a súlynak ehhez) onnantól csak a baba és az én egészségemre koncentráltunk. soha nem bántott és bár veszélyeztetett voltam eszébe sem jutott befektetni. a szülés után azt kérte a 6 hetes kontrollra legyek a lánykori súlyomnál. én ott voltam 55 kg-ósan, csak a szülés nekem -12kg jelentett (4,5 kg volt a gyerek) mégis hogy néztem volna ki, ha csak 10 kg-t hízok??????

teljesen normális a súlyod, én a dokit cserélném le, az olyen szívtelen ember nem hiszem, hogy kellõképp empatiku slenne szülésnél. én 35 kg-t híztam a doki az elején FINOMAN szólt, aztán 15 kg után felhagyott vele és a végén nekem kinnyílt egy kicsit a méhszájam (semmi köze nincs a súlynak ehhez) onnantól csak a baba és az én egészségemre koncentráltunk. soha nem bántott és bár veszélyeztetett voltam eszébe sem jutott befektetni. a szülés után azt kérte a 6 hetes kontrollra legyek a lánykori súlyomnál. én ott voltam 55 kg-ósan, csak a szülés nekem -12kg jelentett (4, 5 kg volt a gyerek) mégis hogy néztem volna ki, ha csak 10 kg-t hízok??????
Szia!Én 19hétben vagyok és 7kg hiztam.Ne aggodj a végén lemegy majd!
Szia!Cserélj orvost sürgõssen!Ez idióta!Elsõ terhességemet 83kg-mal kezdtem, 92kg-mal fejeztem be.1év múlva megint terhes lettem 86kg-ról96kg-ra hiztam.168cm magas vagyok.Az orvost csak az érdekelte, hogy jól vagyunk-e és nagyon kedves volt minden alkalommal, pedig soha nem fizettem neki.Találj te is egy ilyet és élvezd a terhességet!Jó egészséget nektek!
162 cm, 60 kg-ról idultam most megnéztem a kiskönyvben igaz hogy 9 kg-nál tartok de 26. héten már 67 voltam.Szerintem is cseréld le a dokit, bár nem olvastam végig a válszokat.32 hetes
Én 165 centivel és 76 kilóval indítottam! Most 83! Így van 7 kiló plusz a 26. héten! Senki nem mondta, hogy ez sok!
Szia, én 26 hetesen eddig 9-10 kilónál járok.. és még se a védõnõ se a doki nem tett megjegyzést hogy sok lenne. Nem értem a dokit, szerintem 6 kiló abszolút jó. Hány kiló voltál amúgy?
Szia! ez bolond!! Az sok?? egyáltalán nem sok! Lehet jöbban jársz ha magadtól otthagyod és mást keresel! :) boldog babavárást!
Ez hülye! Már bocsi, de szerintem is teljesen rendben van nálad ez a 6 kiló! Szerintem válts dokit! Meg mi az, hogy diétázz! Persze oda kell figyelni babásan, hogy mit eszel, de diétára csak akkor fognak, ha a cukrod magas! Én a 26. hétben vagyok és eddig 7 kiló jött fel! Nem cseszeget érte senki! Nem az a legfontosabb, hogy ne hízz 10 kilónál többet, hanem hogy egészségesek maradjatok! Amúgy átlag 9-13 kiló a "megengedett"! Szerintem meg ne keseredj el! Ha a doki így nem vállal, keress mást!
Szerintem egyáltalán nem sok a 6 kilo. Én 25 hetesen kb 5 kilonál tartok, és én sovány vagyok, csak a hasam nagy:) Most igy vagyok 53 kg. Az sok??? Nem lehet, hogy te alapbol pici tulsullyal kezdted, ezért félti a babát, mert ha még ráhiztál, akkor felmehet a vérnyomásod és akkor lehet baj, pl koraszülés?
Aztom ilyen orvosnál nem szívesen szülnék Teljesen normális amennyit híztál szerintem, és még olyat sem hallottam, hogy tíz kiló lenne a max. hízás, ami még jó. Persze nem kellene túlzásokba esni, de szerintem nagyon túloz az orvosod és azt még szemét módon is csinálja. üdv:38 hetes (+11 kiló)
A kérdező hozzászólása: Pici túlsúlyom volt, de nem vészes. Minden eredményem jó. A vérnyomásom is megfelelõ, sõt még egy picit alacsony is. Nem értem én ezt. De nagyon rosszul esett és most nagyon el vagyok keseredve. Köszönöm mindenkinek a válaszokat
Ne haragudj;de szerintem az a doki nem normális!!!!Bár engem is cseszegettek a végefelé;hogy próbáljak kicsit jobban figyelni arra hogy mit és mennyit eszem, mert az utolsó hónapban fogok még csak igazán hízni....én kb 15-17kg híztam, inkább csak hasra.És nem volt semmi gondunk, max hogy nehezen tágultam, de szerintem az nem a kilóktól van. Max ne fogadd meg ezt a dokit.Nekem se volt.És inkább próbálj gyümölcsöt, salátákat enni estére-tapasztaltam hogy nehéz, de amikor én kimondottan figyeltem arra hogy mit eszem, volt, hogy csak 40 deka jött föl és nem éheztem. Fel a fejjel!Boldog babavárást
szerintem is csereld le. En most vagyok 16 hetes es eddig 5 kg-ot hiztam. Nekem nem mondta az orvosom h ez sok lenne. en 165cm magas vagyok 58-kg-mal indultam most vagyok 63kg. sosem voltam 63kg... nekem pl hasra es derekra ment a kilo sem a cobom sem a karom nem hizott, tehat meg a normal ruhaimat hordom csak a gombokat kellett a deraknal kijebb varni. Sot nekem nagyon alacsony a vernyomasom es ha nem eszem kellokeppen akkor az az amugy is alacsony vernyomas lecsokken nagyon hirtelen es akkor szedelgek de volt mar h majdnem elajultam mert az ebed kesobbre csuszott. en akkor kerdeztem az orvost h mitol volt aki azt mondta h napjaban 6-szor egyek kicsi adagokat. en pl elotte nem ettem ennyit, de most a baba miatt muszaj persze h hizok. ne izgulj a kilok majd lemennek szules utan meg szoptatasnal. 6 kilo egyaltalan nem sok.
A kérdező hozzászólása: Köszi mindenkinek a választ A párom is azt mondta, hogy ez egy idióta és keressünk másikat. Egyre biztosabb vagyok, abban hogy lecserélem. Köszönöm a biztatást. Mindenkinek szép és boldog babavárást
Szia! Én is azt mondom, hogy keress másik dokit, más sem hiányzik egy kismaminak, hogy az orvosa, akiben meg kéne bíznia, és akire rá kéne bíznia magát így beszéljen vele... Hát mégis mit képzel ez magáról, az ilyen nem orvosnak való... Nagyon nem. Elég szomorú, h ilyeneket engednek praktizálni, nem? Egyébként érdekes, h mindenhol másképp mûködik az egészségügy: én holnap töltöm a 26. hetet, és eddig 6 kiló jött fel, velem pl üvöltözött a védõnõ, h miért nem eszem többet, mert milyen keveset híztam...
Én 10-re vagyok kiírva, tehát van egy bõ hetem szülésig. Terhességi cukrom van, szigorúan diétáznom kellett. Összesen szedtem fel 8-kgt. Úgy nézek ki mint a Kojak nyalóka egy fogpiszkáló végén egy nagy golyó. Ez biztosan k...va ideális lenne ennek a nagytudású empatikus anti doktornak. Ja és ettõl még lehet nálam is komplikáció a szülésnél. Vajon mitcsinálna? Otthagyna, hogy legyek ügyes és oldjam meg, hiszen csinos vagyok. Ez egy barom! Szerintem keress egy ORVOST! Ja és egyél, amit csak szeretsz és kívánsz. Én azt hittem beledöglök ebbe a diétába, annyira kívántam minden olyat amit persze nem ehettem.
Én még annyit had kérdezzek...azt mondta nem vállal így, mert fennállhat bármi komplikáció! Nem akarom az ördögöt a falra festeni, valamint nagyon remélem, hogy rendben lesz a terhességed, de ha mégis valami más is jönne idõ közben, akkor is azt mondja, hogy nem vállal? Még ha a szülés elõtt is állsz? Válts és megkönnyebbülsz!
Szia! Én is 28 hetes vagyok és 8 kg-nál tartok! Szerintem ez nem sok de amit megkivánok én megeszek mindent! Egyáltalán nem sok a 6kg:DD! Nekem is mondta a nödokim, hogy figyeljek a szánhidrátokra meg diétázzak de én nemtudok ellenállni a sütiknek:) ! Boldog babavárást és ne foglalkozz ilyenekkel!
A kérdező hozzászólása: Ja 170 cm magas vagyok és 78 kg-mal kezdtem. Most voltam 84 kg. Szerintem ez egyáltalán nem vészes. Vagy mégis?
Ez ám az elhivatott doki... azt nem közölte veled hogy hogyan szüld meg a picidet minden gond és akármi nélkül???ugy hogy neki csak a lóvét kelljen felmarkolnia??? Félelmetesen sötétek az emberek a doktori cím ellenére. TISZTELET A KIVÉTELEKNEK!!!Még most válts, nem késõ... én 29 hetes vagyok és 18 kg-nál tartok igaz 50 röl indultam, de ugyan már ...súlyhatárt megszabni vagy nem vállal...akkor se vállajon ha nem adodik gond...és akkor nem kell kockáztatnia ha közbe kell lépnie. Ez nekem uj hogy szelektáljuk a pácienseket...ha 100 kilósan esnél teherbe akkor alapban nem vállana??? WÁÁÁÁ!!! Saját és a picurod érdekében lépj!!! Ennél még a "sötétben tapogató" ügyeletes doki is jobb!!! Fel a fejjel nem híztál sokat!!!

Ma voltam az ismételt afp eredményemért és magassab lett mint az elöző. Mondta a doki hogy a genetikain kérjem a magzatvíz vizsgálatott! Az veszélyes?

21hetes kiamam vagyok.Mikor a 16.hétbe levették az afpét 3.0lett fél magasabb mint a normál(2.5)a genetikai UH ra küldtek ott aztmondták semmi bajt nem látnak de ismételjük meg az afpét.Az ismételt afp eredményem pedig 4.09lett még magassabb!Nagyon aggodok hogy valami baj lehet és kedden kell mennnem a genetikaira de én addig megörülök!aki tud infokat meg tapasztalata van ilyen afp ügyben kérem irjon.

Legjobb válasz: Én az életkorom miatt voltam magzatvízvizsgálaton Debrecenben. Nekem egyáltalán nem fájt, nagyon vigyáztak rám és a babára is, utána egy hét pihi, semmi komplikáció nem volt. Az AFP ismétlésén meglepõdtem, mert én úgy tudom és mindenhol azt olvastam, hogy az egy adott terhességi idõponthoz (16. hét) kötött vizsgálat, korábban és késõbb végzett vizsgálat rossz eredményt adhat. Sok helyen pedig egyenesen elavult vizsgálati módszernek tartják. A magzatvízvizsgálattól ne félj, nem úgy történik, hogy odamész és ledöfnek egy nagy tûvel. Genetikus készít ultrahangvizsgálatot, elkészítenek egy 4 markeres vérvizsgálatot, és ha még mindig nyugtalanító az eredmény akkor ajánlják fel a magzatvízvizsgálatot. (legalábbis Debrecenben ez volt a menete)

Én az életkorom miatt voltam magzatvízvizsgálaton Debrecenben. Nekem egyáltalán nem fájt, nagyon vigyáztak rám és a babára is, utána egy hét pihi, semmi komplikáció nem volt. Az AFP ismétlésén meglepõdtem, mert én úgy tudom és mindenhol azt olvastam, hogy az egy adott terhességi idõponthoz (16. hét) kötött vizsgálat, korábban és késõbb végzett vizsgálat rossz eredményt adhat. Sok helyen pedig egyenesen elavult vizsgálati módszernek tartják. A magzatvízvizsgálattól ne félj, nem úgy történik, hogy odamész és ledöfnek egy nagy tûvel. Genetikus készít ultrahangvizsgálatot, elkészítenek egy 4 markeres vérvizsgálatot, és ha még mindig nyugtalanító az eredmény akkor ajánlják fel a magzatvízvizsgálatot. (legalábbis Debrecenben ez volt a menete)
A barátnõmnek is rossz lett az afp eredménye.Õ nem hagyta h megszúrják hanem inkébb elment egy genetikai uh-ra.Mindent a legnagyobb rednben találtak. Az afp nagyon elavult módszer és mér csak magyarországon végzik. Feleslegesen streszeletetik a kismamákat az esetleges rossz eredménnyel. Én azt javaslom h menj ele egy 4d-s uhra ahol genetikailag vizsgálnak is.
Szia, én 3 hete voltam magzatvíz vizsgálaton az életkorom és az alacsony (0, 55) afp miatt. Engem is nagyon megrémisztettek. A magzatvíz vizsgálat sokkal pontosabb eredmény ad mint az afp ami az orvosom szerint csupán 60%-os pontosságú. Mivel én nagyon aggódtam bevállaltam a magzatvíz vizsgálatot, nem kellemes de ki lehet bírni és ha betartod a szigorú pihenést utána nem lesz semmi baj és persze én is megnyugodtam mert az eredményem jó lett. Azt én sem értem hogy nálad 2x csinálták meg ezt a vizsgálaton mert én is úgy tudtam, hogy ezt csak a 16. héten nézik.
A korom és a rossz integrált teszt eredmény(1:120) miatt voltam magzatvíz vizsgálaton.Sokkal rosszabbra számítottam.Én is pihentem utána pár napot, minden rendben volt, ma már 9 hós a kisfiam, és teljesen egészséges.Az AFP tényleg elavult, de ez gondolom ez téged egy cseppet sem nyugtat meg.Én is akkor nyugodtam meg, amikor felhívtak, és közölték, h a magz.víz vizsg. eredménye negatív.Nekem csak 2 napot kellett várni az eredményre(nem 4 hetet), mert én a Telki khzban csináltattam, és õk Prágába küldik ki a levett vizet, ahol fluoreszkálós módszerrel vizsgálják.Az 1 hónapot nem tudom hogyan bírtam volna ki...
Nekem alacsony lett az AFP-m (0, 64)és azóta 2 hete megszületett a kislányom aki teljesen egészséges.Nem voltam magzatvízvételen. Az AFP nem sokat ér...szerintem.
A kérdező hozzászólása: oh köszi a nyugtatgatásokat, azthiszem beválalom a magzatvíz vizsgálatot.Mondta az orvos hogyha ök küldenek ilyenre akkor nem kell fizetni.Nektek se kellet?Vagy ti magatoktól csiáltatátok hogy megnyugodjatok vagy a doki irt beutalót?
11.43-as vok.Nekem úgy volt, h én fizetõs integrált tesztet csináltattam, a Géndiagnosztikai Központban(XIV.Bolgárkerék u.3)és ott, ha 5000 ft-al többet fizetsz, amennyiben pozitív az eredményed(1:230 alatt)akkor ha vállalod a magzatvízvizsgálatot, a Telki magán khzba mehetsz.Különben 1700000 ft ott a vizsgálat, de neked nem kell fizetned.Általában mindenki kifizeti a plusz 5000-et, így összeadódik a pénz, és ebbõl fizetik ki a vizsgálatot(tehát neked 5000 ft-ba kerül).Mivel õk Prágába küldik, és nem csak a hagyományos tenyésztéssel vizsgálják(azzal is)hanem a fluoreszkálós módszerre is.Ez is 100%-os, csak utána még több dologra nézik(amik már nem olyan mértékû dolgok, ami az életét, vagy annak minõségét lényegesen befolyásolnák)De 21 hetesen sajnos már nem nagyon van jelentõsége, én a 18.hetet kezdtem amikor levették, és rá 2 napra eredmény volt.
Szia! Megkérdezhetem, hogy milyen lett az eredményed? Nekem is magas lett az afp-m (mom:3), és jövõ héten kell mennem genetikai uh-ra!
Nálunk szinte kötelezõ is volt 3 hónapos korig. Pest megye
mi is voltunk 4 hósan, meg elõtte a kórházban mikor megszületett akkor nézte a doki. nálunk a gyerekorvos azt mondta, hogy kicsit kötöttnek véli az egyik csípõjét és ezért kellett mennünk 4 hósan csípõvizsgálatra. az abból állt, hogy egy doki megtekergette a két lábát és mondta, hogy minden rendben. ennyi.
Szia! Az én babám is 3 hónapos és már kétszer voltunk csipõszûrésen. Sõt még csípõ uh-n is voltunk. Itt minden császárost elküldenek ultrahangra.
Nekem megnézte az ortopéd még a kórházban, majd 4 hetesen voltunk , ott uh-al nézték meg. Én is kérdeztem a dokit, hogy nem kell-e vinni pár hónaposan, azt mondta, hogy most már uhal nézik, és többet nem kell vinni, mert ha valami gond lenne, akkor azt ott már észrevették volna. Én Gyõrben jártam így. Kersztlányom Pécsen született 2 éve, akkor még kellett vinni pár hónaposan.
SZia! Mi tegnap voltunk csípõszûrésen, a babám 2 hónapos. Minket a gyerekorvos küldött, azt mondták, hogy minden rendben, de mivel minden babát szeretnek kétszer látni, így 4 hónaposan újra kell menni. Szerintem kérdezz meg egy másik orvost is, mert a csípõficam nem vicc!
Ez a körzeti gy.orvos feladata hogy nézze a csípõt folyamatosan és ha rendellenességet észlel tovább küldjön. nálunk kb. 6 hetes korban javasolta menjünk el egy ultrahangos vizsgálatra is mivel koraszülöttek vagyunk. Elmentünk az uh-ra aztán 4 hós korban ismét visszarendeltek mert addigra fejlõdik ki az a bizonyos kis csontmag a csípõjében ami ha nincs akkor van gond. Nálunk rendben volt végül is minden. Merre félé laksz? Mindenképpen ajánlott elmenni megnyugtatásotokra.
6 hetesen kellett menni legközelebb amikor elkezd járni. Budapest
A kérdező hozzászólása: Pápa környékiek vagyunk. Régebben itt is volt ultrahangos vizsgálat is. Most akkor kérnem kell egy beutalót az ortopédiára az orvostól? Köszönöm szépen a gyors válaszokat!
A kérdező hozzászólása: Köszi lányok! Úgy látszik, csak a mi környékünk fejlõdik visszafelé.
Nálunk, ha nem látnak okot rá, már nem küldenek. Sima szülésnél ált. nem. A kórházban megnézik, plusz a gyermekorvos is rendszeresen ellenõrzi. Mi sem voltunk a másodikkal.
Én pécsi vagyok és Szigetváron szültem. Ott születésekor is megnézték (hüvelyi szülésem volt), és a zárójelentésre ráírták, hogy három hetes koráig el kell vinni csípõficam vizsgálatra. El is vittük és csináltak UH-t is. Nem volt semmi gond. Majd két hónaposan újra elkellett menni kontrollra. Akkor is neg. lett minden. Most állt lábra a nyolc hónapos kislányom, ezért felvettem a dokival a kapcsolatot aki anno vizsgálta és kikértem a tanácsát cipõ ügyben. Legközelebb két éves kora körül kell vinni mert akkorra már látszik ha esetleg lúdtalp gyanús a kicsi. Úgyhogy én a helyedben elvinném magán dokihoz. Akkor te is megnyugszol.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen.
Megyénként, védõnõnként is változik, elküld e, vagy sem... Vas-megyében(nálunk) 6 hetes korban mindenkit elküldenek, Zalában nem is szólnak, hogy kell.. Mi Szombathelyre mentünk a Madentko-ba Dr Szabó Edithez, és az uh kimutatta, hogy a bal oldali vápa nem jó. 2 hónapig volt rajt egy berendezés napi 24 órát, és most hétfõn voltunk újra. Tökéletesen meggyógyult, és ezt nem vettük volna észre, ha nem megyünk oda!!!3000 HUF egy vizsgálat, de kb 1/2 óráig vizsgál.


Ma voltam az első nst-n, és nagyon megijesztett az orvos?

El?sször is azt kérdezte,hogy dohányzok-e(persze nem)aztán csak annyit mondott,hogy nem túl jó az nst.Megvizsgált egy másik doki,aki azt mondta,hogy nincs semmi baj,csak valószin? nagyon mozgott a babám az nst-közben,azért nem túl jó.Most akkor van okom aggódni?

Legjobb válasz: Nyugodj meg,biztosan semmi gond.Azt neked is érezned kellett,hogy te´nyleg annyira mozgott a babád?? Mikor me´g terhes voltam,nekem ege´sz vizsgálat alatt ficánkolt.Mindíg "ment" a hasamban.A mai napig ilyen eleven.De ez nem ide tartozik.

Nyugodj meg, biztosan semmi gond.Azt neked is érezned kellett, hogy te´nyleg annyira mozgott a babád?? Mikor me´g terhes voltam, nekem ege´sz vizsgálat alatt ficánkolt.Mindíg "ment" a hasamban.A mai napig ilyen eleven.De ez nem ide tartozik.
Szia! Úgy tudom hogy az NST-nek az a lényege hogy akkor jelezz ha mozog a baba, Nem??? Akkor meg nem értem hogy 2 orvos is miért dumál hiszen ez a vizsgálat lényege. Én jövõ héten megyek elõször de nekem azt mondta a dokim hogy minél többet mozog annál jobb. Ha meg nem mozog mert alszik akkor úgyis addig piszkálják majd mig fel nem ébred. Üdv: 36 hetes kismama
A kérdező hozzászólása: Igen, éreztem, hogy nagyon mozgott, még majdhogynem kellemetlen is volt.És látni is lehetett nagyon.Most meg olyan ideges lettem, hogy fáj a hasam alul.Holnap megyek a védõnõhöz.Köszönöm a gyors válaszokat.
Nem vittél be túl sok koffeint elõtte? Nekem volt olyan, amikor nem ittam folyadékot, ellenben kávét kakót csokit igen, ezt így egyszerre sikerült bereggelizni. Hát meg is lett az eredménye nst-n majd kilengett a gép. Mindig máskor jó volt az eredmény, sõt nagyon jó, szóval lehet nálad is egyszeri akármi az oka.
Nem vezethetsz vele. Dõlj hátra és várj, 30 napon belül megjön.
MINDIG meg kell várni, még kiküldik a plasztikkártyát, kivéve, ha a lejárt jogsit csináltatod újra, mert akkor vezethetsz a papírossal.
A kérdező hozzászólása: Csak az elsõt várom :( remélem meglesz 2 héten belül is:$
nekem 4napon belül megjött, nyugi neked se lesz 2hét :D
A kérdező hozzászólása: köszi a választ:) annyira várom már még csak 1 nap telt el de már 1 hétnek tûnik:P

Ma voltam az egyik haveromnál és ott láttam egy elég vicces tehenet. Ez a tehén jódlizik és magát mutogatja. Szeretnék venni ajándékozás céljából. A kérdésem hol tudok ilyet beszerezni ha egyáltalán be lehet még?

http://www.youtube.com/watch? V=e0wmkjQGlns (Itt a videó amit készítettem róla. ) A válaszokat előre is köszönöm!

Legjobb válasz: http://www.youtube.com/watch?v=e0wmkjQGlns a link

A kérdező hozzászólása: http://www.youtube.com/watch?v=e0wmkjQGlns a link
szerintem ez valami külföldi cucc lehet, itt Magyarországon nem is láttam ilyet
Szia! Svàjcbol vagy ausztria Tirolbol, az autopàlya shoppok tele vannak ilyen és hasonlo jodlizos cuccokkal. ;)

Az előbb kiderült, hogy van még TB-m, de ma voltam az apeh-nél, ahol azt mondták, VALÓSZÍNŰLEG már nincs, ilyenkor mi van?

Na a helyzet az (előre is köszönöm, ha válaszoltok), hogy 2011-ben érettségiztem, utána elmentem egyetemre, de 3 hét után kiiratkoztam. Mostanában eljárkáltam szemészhez, és emiatt elkezdtem aggódni, hogy talán már kéne fizetnem a TB-t. Valaki azt mondta, amíg érvényes a diákigazolványom (kaptam az egyetemen, szóval az még érvényes e hónap 31-ig), addig van TB-m is, de nem volt biztos infó. Ma elmentem az apeh-hoz, hogy akkor most mi van, ott azt mondták, a középsuli miatt október 31-ig +45 napig voltam jogosult a TB-re, de szóltam, hogy van egyetemis diákom is, mire vágott egy bizonytalan arcot a nőci, és elvitte az egyetemit lefénymásolni. Azt mondta, majd egy hónap múlva kábé jön a levél, hogy akkor most van-e tartozásom vagy nincs. Na de az előbb felhívtunk egy ismerős körzetist, aki megnézte a gépen, és azt mondta, még fizetve van a TB-m. A kérdésem az, hogy a mai apeh irodás látogatásommal felhvítam-e a figyelmet valami eseteges bakira, és majd ennek ellenére küldhetnek-e ki számlát az elmúlt 3 hónapért?

Legjobb válasz: Ha lenyilatkozom? Ezt hogy érted? :$

A kérdező hozzászólása: Ha lenyilatkozom? Ezt hogy érted? :$
A netet azért mondtam, mert a kedvezmény annak jár, akinek a háztartásában az egy fõre esõ jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum összegének bizonyos százalékát. Az öregségi nyugdíjminimum meg 28.500 forint, ami azért nem egy király összeg, aki ennyibõl él havonta, az biztos nem nemre költi ezt, hanem száraz kenyérre meg vízre. Azt meg nem tudom, hogy az önkormányzatok ennek hány %-os túllépését engedélyezik, igazából ahány önkormányzat, annyi féle (mert mindegyiknek eltérõ kasszája van), nem is mondják meg elõre, hogy mi az elvárás, add le az igénylést az adataiddal, aztán majd eldöntik.
A kérdező hozzászólása: Azért lenne jó, ha nem lenne tartozásom, mert most is vannak olyan számlák, amikkel csúszunk (a net azért nem olyan kifizethetetlen összeg, és együtt van a tévével), a BKV-zás is gondokat okoz, szóval ezért. Net meg azért kell, mert ha már nincs feltöltögetve a telefonunk, legalább net legyen, mert azért hasznos tud lenni. Azt meg tudom, hogy ezentúl úgyis kell fizetnem magamnak, amíg nincs munkám vagy valami suli, csak a felhalmozott számlával lenne egy kis probléma, de ha van rá részletfizetési lehetõség (újabb utánajárás, ez az!), akkor végül is nem olyan vészes...
Jó, de most mi a helyzet? Ha jól értem, most nem fizeti senki a TB-d (vagy rövidesen nem lesz senki, aki fizesse). Hát akkor már úgyis mindegy. Ezentúl úgyis havonta fizetned kell azt, amíg nem találsz valakit (munkáltatót) aki fizesse. Akkor meg nem tökmindegy az az esetleges pár hónap plusz? Legalább akkor mostantól rendezve lesz, az esetlegesen felgyülemlett tartozásra meg lehet kérni részletfizetést. Erre szintén van formanyomtatványuk. Ja, ha ez esetleg érint, jövedelmi és vagyoni viszonyok alapján lehet kérni a helyi önkormányzattól, hogy vállalják át a TB fizetését. Ahhoz mondjuk elég szegénynek kell lenni, nem is hiszem, hogy akinek netje van, az jogosult rá :P
A kérdező hozzászólása: Jól van, megvárom akkor azt a levélkét, de azért jó lenne, ha nem 1 hónapba telne, mint ahogy mondta a csaj. Létbizonytalanság megint, jee... Azért köszönöm tényleg a válaszokat . :)
Ha ténylegesen volt az egyetemnél biztosítási jogviszonyod, akkor nem járhatsz rosszul. Semmi gond, ezt elrendezik egymással utólag, miután igazoltad. Ha viszont nem volt (és az érvényességi idõ+meg 45 nap is eltelt), arra az idõre neked kellett volna fizetni a járulékokat magad után (6390 ft/hó), és neked is kellett volna bejelentkezned járulékfizetésre. Ha ilyen idõszak volt, akkor arra számíthatsz, hogy ezt utólag behajtják.
A kérdező hozzászólása: Mondjuk nagyon rosszul azért nem járhatok azon kívül, hogy majd elõ kell szednem valahonnan az elmúlt hónapokra a pénzt, ha itt büntetnek valakit, az max az egyetem lesz, nem? Én végül is mindent normálisan elintéztem a kiiratkozásommal kapcsolatban.
A kérdező hozzászólása: Ah, remek, istenem... mindig van valami.
A kérdező hozzászólása: Felhívtunk valami ismerõs orvosasszisztens nõt, mert elvileg õ meg tudta volna nézni a gépen, zöld vagyok-e, mire kábé lecs*szett, hogy most ezen mit nem értek, ha kiiratkoztam az egyetemrõl, okt. 31-ig plusz 45 napig volt TB-m. Ezután mentem el az apeh-ba, ahol aláírtam a lapot, hogy ezentúl fizetem magamnak a dolgot, de miután elõálltam az ügyintézõnek az egyetemistás diákommal, azt mondta, majd akkor küldik a levelet - de gondolom, a papírt attól még leadja *vinnyog*. Ezután pár órával hívtunk fel egy másik ismerõst, aki kegyesen megmondta, hogy zöld vagyok...
Az apehos ügyintézõt felvilágosítottad, hogy valójában 3 hét után kiiratkoztál? Egyáltalán miért rohangálsz az apeh-ba, ha egyszer zöldet mutat neked a rendszer?
A kérdező hozzászólása: Egyébként az egyetemrõl november vége felé jött a papír arról, hogy megszüntették a jogviszonyomat, merthogy akkor ült össze a nemtommilyen tanács. Az számít valamit? Ezek szerint novemberig állt a kiiratkozásom ügye?
A kérdező hozzászólása: Zöldet mutat, mint ahogy az ma kiderült az ismerõs által, csak most aggódom, hogy ebbõl az lesz, hogy húú, nem jogosan zöld, szóval küldjük csak azt a számlát... Na de azért köszönöm. :)
Ha beiratkozás után 3 héttel kiiratkoztál az egyetemrõl, akkor ELMÉLETILEg nincsen érvényes diákigazolványod. Az egy más kérdés, hogy nálad maradt a már kiállított igazolvány, de amögött nincsen valódi hallgatói jogviszony. Utazni tudsz vele, mert ott nem ellenõrzik, hogy mi van mögötte, de a NAV-nál ki fog derülni, hogy meddig voltál valójában diák. DE!! Elõfordulhat, hogy a tanulmányi osztályon valójában nem szüntették meg a jogviszonyodat, mert akkor az egyetemnek is le kell mondania a fejkvóta rád esõ részérõl, hanem tudomásul vették, hogy nem fogsz bejárni, és legfeljebb legközelebb már be sem iratkozol. Szóval simán lehet, hogy hivatalosan még diák voltál a félév végéig. Drukkolok, hogy az utóbbi legyen! ;) Mellesleg amíg a dokinál zöldet mutat a rendszer, addig felesleges aggódni.
MÁR lenyilatkoztad, elvégre lefénymásolták a diákodat. Az alapján már érdeklõdhetnek bárhol.
A kérdező hozzászólása: Hogy tudnám lenyilatkozni?
A kérdező hozzászólása: Inkább fizetem részletben az elmaradásaimat, már eleget szenvedtem a papírintézéssel és a rohangálással. 3 és fél hónapnyi TB még nem annyira durva... Szerintem úgyse fizetnének helyettem semmit, lesz majd valahogy.

Ma voltunk az állatkertben és láttunk egy orángutánt. Végig hányt és utánna egyböl meg is ette az egészet. Ezt egymás után csinálta többször is. Normális ez? Vagy valami betegsége lehet?

Legjobb válasz: Csak, hogy legyen egy komoly válasz is: sajnos az állatkertben az állatok nagy része unatkozik, így azzal szórakoztatják magukat, amivel tudják. Ez általában sima sztereotip viselkedés: fel-alá mászkálás, himbálózás, stb., de néha ilyen extrém viselkedésforma. Az embernél is megfigyelhetõ unalom, vagy stressz hatására ilyesmi (vagy csak egyszerûen balhéból, lásd Jackass tojásrántotta) . Fõleg az értelmesebb állatoknál okoz ez gondot. Ennek kivédésére szolgál a környezetgazdagítás, melynek során a táplálék megszerzését nehezítjük meg az állatnak, vagy egyéb módon foglalkoztatjuk az unalom ellen.

Nemrég voltunk, a bécsi állatkertben, mikor odaértünk az orangután kifutójához (inkább szigetnek nevezném) tele volt dobálva üres üvegekkel, rongy és papírdarabokkal, teljesen elképedtünk, hogy miért néz ki így, aztán észrevettük hogy a benti helyüket éppen most rendezik be, óriási papírlapokat, rajzlapokat, ruhákat, mûanyag flakonokat, ceruzákat és krétákat szórtak szét nekik, hogy tudjanak mivel foglalkozni, a majmok meg már alig várták, hogy birtokba vegyék az új játszóterüket. Hihetetlen mennyire intelligensek, lassan biciklit kell nekik berakni, hogy legyen mivel szórakozniuk
Csak, hogy legyen egy komoly válasz is: sajnos az állatkertben az állatok nagy része unatkozik, így azzal szórakoztatják magukat, amivel tudják. Ez általában sima sztereotip viselkedés: fel-alá mászkálás, himbálózás, stb., de néha ilyen extrém viselkedésforma. Az embernél is megfigyelhetõ unalom, vagy stressz hatására ilyesmi (vagy csak egyszerûen balhéból, lásd Jackass tojásrántotta) . Fõleg az értelmesebb állatoknál okoz ez gondot. Ennek kivédésére szolgál a környezetgazdagítás, melynek során a táplálék megszerzését nehezítjük meg az állatnak, vagy egyéb módon foglalkoztatjuk az unalom ellen.
Mikor én utoljára az állatkertben voltam, az egyik zsiráf belepisilt a másik szájába. Jó hely az....
Válság van, semmi nem veszhet kárba.
Az állatvilágban ez bevett dolog, az állatkert legyne bmilyen csõdben betegen nem hagyhatja az állatait mert tuti figyelik õket az állatvédõk és abból balhé lenne! Amúgy gyrekkoromba és most is sokszor látogatunk állatkertet de az orángután mindig csak ült....egyszer anyu már kifakadt hogy bárcsak látná h csinál mást is az ülésen kivül. Azt hiszem h jobb h csak ülni sé bámulni láttuk:)
akkorák itt a beszólások, h. rendszeresíteni kellene itt is a lájk gombot, mint fészbukon :) egyébként meg én is azt mondom, h fura gusztusuk van, de mi meg a szexben vagyunk néha elég perverzek. azon meg az állatok csodálkoznának :)
A kutya is megeszi :)
Koktélt kevert, de nem volt shaker a közelében.
A kérdező hozzászólása: 10:57 köszi hát igen elég unalmas volt a környezete alig volt ott valami pedig rengeteg hely volt a föld meg tele volt actimel joghurtos dobozokkal:S szegényt ugy sajnáltam csak járkált föl alá és akkor is inkább csak vonszolta magát:(
Amikor mi voltunk akkor ott uszkált egy döglött teknõs ... Meg a jegesmaci táncolt.(Vagyis a mozgáshiány , meg az unalmas környezet miatt föl le járkált) Mintha tánclni tanulna xDQ
A kérdező hozzászólása: hát mi csak szétdobált üres actimel joghurtos dobozokat láttunk:D valoszinüleg szereti a joghurtot:D

Ma voltam az első fociedzésemen, de egy picit elvagyok keseredve, mit tehetek?

14 éves vagyok (fiú) és most kezdtem el járni focira, ez volt az els? edzésem, bírtam a futást, nem lihegtem szóval az állóképességemmel most nem volt baj. Viszont a futás után passzolgattunk meg ilyenek, laposan nagyjából pontosakat adtam, de magas labdákkal mindig bajaim vannak, tökmindegy milyen cip?ben vagyok, bármilyenben elcsavarom, nem mindig de sokszor. Szerintem lehet még esélyem hogy jó játékos legyek, mert eddig is nagyon sokat foglalkoztam a focival, dekázni elég jól tudok már váltott lábbal (de egyébként csak az er?sebbik lábammal tudok jobban, ha nem váltottal csinálom), a lábfejemen is megtudom tartani a labdát, egy-két cselt viszonylag jól csinálok, és nagyon elszánt vagyok. Ma egy évfolyamtársam is elkezdett velem járni, nagyjából egyszinten vagyok vele, nem akarom magam fényezni de egy minimális különbség van köztünk az én javamra talán; DE ennek ellenére is, játszottunk ma és ? l?tt gólt, én viszont nem... Gólpasszt majdnem adtam, de nekem keveset passzoltak, szóltam néhányszor de mindhiába. Id?vel szerintetek belerázódok? Nagyon szeretnék jól játszani, sok gólt l?ni!

Legjobb válasz: Az ívelést gyakorold sokat és javulni fog. A fociban nem csak a góllövés fontos, törekedj arra, hogy a csapat játékából kivedd a részed és ezt az edzõd értékelni fogja.19/F

Az ívelést gyakorold sokat és javulni fog. A fociban nem csak a góllövés fontos, törekedj arra, hogy a csapat játékából kivedd a részed és ezt az edzõd értékelni fogja.19/F
Én 13 évesen kezdtem egyesületben focizni, és 17 évesen az elsõ osztályban is játszottam, még ha csak pár meccset is. Tehát fel a fejjel!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm!
Az elsõ szezononban én is alig lõttem gólokat, de most már a 2. legjobb góllovõ vagyok a csapatban :) sajnos legtobben a góllovore emlékeznek, nem a gólpasszadóra, de a gólpassz legalább annyira fontos. Még annyi, hogy ne félj kapura lõni... próbálkozz bárhonnan ha jónak látod, ha kozel vagy és nincs senki jó helyzetben akkor is, max nem megy be, de megpróbáltad.
ha JO helyzetben vagy mindig kerd a labdat max nem neked fognak passzolni de sose felj elkerni. jatsz csapatba ne legy onzo, persze par cselet bevethetsz csak jatszd a sajat stilusod es idovel jelodni fog

Ma voltam az első ciklusindításomon lombikhoz a Kaáliban. Nem lehetett indítani, mert az FSH magas volt. Korábbi vizsgálatokon mindig 12 alatt volt (6 körül). Most mitől emelkedett meg? Mit tegyek, hogy 1 hónap múlva jó legyen?

Legjobb válasz: Ha tudnád mennyi ilyet hallottam, hogy pont a stimu elõtt lett rossz az az érték. 2-nek el is kezdték, jól kisajtolta õket anyagilag, 1 petesejtet, vagy 2-t leszívtak és baba nem lett belõle. Semmit ne csinálj, következõ hónapra normalizálódik. :)

Ha tudnád mennyi ilyet hallottam, hogy pont a stimu elõtt lett rossz az az érték. 2-nek el is kezdték, jól kisajtolta õket anyagilag, 1 petesejtet, vagy 2-t leszívtak és baba nem lett belõle. Semmit ne csinálj, következõ hónapra normalizálódik. :)


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!