Találatok a következő kifejezésre: Múlt héten fel a (55 db)

A barátnőm egy főiskolára jár egy fiúval. Eddig csak szemeztek. A fiú a múlt héten elkérte a számát, hogy majd ezen a héten fel szeretné hívni. De még nem hívta fel. Miért?

Legjobb válasz: Két lehetõség van,az egyik,hogy mégsem akarja felhívni,a másik meg,hogy még nem akarja vagy meri felhívni.A mostani barátom engem sem hívott fel 1 hétig a megismerkedésünk után.Már tiszta ideg voltam,hogy ebbõl sem lesz semmi.Aztán kiderült,hogy azért nem hívott fel,mert sok munkája volt és nem tudta eldönteni,hogy bele menjen egy távkapcsolatba velem.Végül hívott és már 3éve együtt vagyunk,persze nem távkapcsiban már:). Ha akarja úgyis fel fogja hívni,ha nem hát így járt:(,de van fiú a világon. 22/L

Két lehetõség van, az egyik, hogy mégsem akarja felhívni, a másik meg, hogy még nem akarja vagy meri felhívni.A mostani barátom engem sem hívott fel 1 hétig a megismerkedésünk után.Már tiszta ideg voltam, hogy ebbõl sem lesz semmi.Aztán kiderült, hogy azért nem hívott fel, mert sok munkája volt és nem tudta eldönteni, hogy bele menjen egy távkapcsolatba velem.Végül hívott és már 3éve együtt vagyunk, persze nem távkapcsiban már:) . Ha akarja úgyis fel fogja hívni, ha nem hát így járt:(, de van fiú a világon. 22/L
Talán közbejött neki valami vagy meggondolta magát.
Azt hiszem, hogy a férfiaknál van erre valami íratlan(?) szabály, hogy mennyi ideig nem szabad felhívni egy lányt.

Nem kezdtem el múlt hét pénteken a fog. Gátló szedését, mert nem volt rá pénzem. Mikor lehet elkezdeni? Úgy hallotam, hogy fél év. Igaz ez?

Legjobb válasz: A következõ menstruációd kezdeténél. azaz nem fél év hanem 1 hónap. De vigyázz még 1 hónap mire hat!

A következõ menstruációd kezdeténél. azaz nem fél év hanem 1 hónap. De vigyázz még 1 hónap mire hat!
A kérdező hozzászólása: nem tudom mennyire egyértelmû, de elõtte szedtem már. 3 éve szedem, csak most ez a hónap kimarad. Igy is el lehet kezdeni a következõ havimnál?
Ne szedjél foggátlót, mert a fogak kellenek a rágáshoz.
A kérdező hozzászólása: nem fogátló, hanem fog.gátló. rövidítés, te idióta... baromi humoros vagy...
nem szabad ilyeneket csinalni, h 1 honapot kihagysz. én is csináltam ilyet, tod h lecseszett az orvos?? csak ugy néztem. te se tedd. vagy ha már szünetet akarsz, akkor minimum, fél évet tarts.
Tilos egy hónapot kihagyni! Ha már kihagytad, akkor min. 6 hónap... a gumi se lesz olcsóbb.
Ha 3 év után marad ki egy hónap, akkor már mindenképp fél év szünetet tarts és csak utána kezdd újra a tablettát. Addig gumi.
1hét csúsztatással is elkezdheted...
menzeszed 5. napján is elkezdhetted volna, ha addigra már megvolt a tabi. sztem kérj az orvosostól olcsóbb foggátlót, mert ilyet nemszabad játszani h most nincspénzem, nemveszemmeg majd párnapmúlva

Visszajön még a tejem? Múlt héten fájt a jobb mellem és rögtön abban a tejmennyiség a felére csökkent. A másikban megmaradt ami volt. Ez már egy hete így van.

Visszajön még? Már volt 2 x mellgyulladásom, de akkor 4-5 nap alatt visszajött. Mindkett?bb?l fejenként 2 dl-t fejtem ki. Most csak 100 ml jön ki a jobból, a balból meg kijön a 2 dl. Félek, hogy elapad. 4 óránként fejem. A kislányom 11 hónapos. Bízhatok még benne hogy visszajön ?

Legjobb válasz: szia, ha lehet szoptas reggel este és 2szer napközben ivás szempontjából, így több esélye van, nekem is 2szer volt mellgyulladásom és 16 hósan állt le a szopizásról, 1dl kb most is van, ha nem tudod szoptatni akkor amit írtál az jó hogy rendszeresen fejed.

szia, ha lehet szoptas reggel este és 2szer napközben ivás szempontjából, így több esélye van, nekem is 2szer volt mellgyulladásom és 16 hósan állt le a szopizásról, 1dl kb most is van, ha nem tudod szoptatni akkor amit írtál az jó hogy rendszeresen fejed.

Múlt héten vasárnap a sláger rádióban halottam fél 8 körül egy nagyon szép szerelmes zenét. Zongora is volt benne, és egy kis gitár szóló, férfi énekelte, Melyik volt az?

Múlt héten vasárnap a sláger rádióban halottam fél 8 körül egy nagyon szép szerelmes zenét. Zongora is volt benne, és egy kis gitár szóló, férfi énekelte.

Legjobb válasz: ÕÕÕÕ most komolyan azt hiszed, hogy tudja valaki???? Várd a további válaszokat nyugodtan XD

ÕÕÕÕ most komolyan azt hiszed, hogy tudja valaki???? Várd a további válaszokat nyugodtan XD
Tipp: Guns N' Roses - November Rain ( http://www.youtube.com/watch?v=Bwu7ixmQk0c ). A paramétereknek megfelel :)
A kérdező hozzászólása: Az elsõ válaszolónak köszönöm szíves hozzászólását, az ilyen mi a fenének regisztrál ide????? A másodiknak köszönöm, de nem ezaz. :) Inkább ilyen R&B stílusú. :)
Akkor ajánlom a midomi-t ( http://www.midomi.com/ ), elénekled/eldúdolod és talán felismeri :D

Jól tettem vagy sem? Múlt héten csütörtökön a vőlegényem elment dolgozni, ahogy szokott is. Én már az előtte levő napokban lebeszéltem az egyik barátnőmmel, hogy jöjjön fel és segítsen hazaköltözni. ..

A legnagyobb titokban összepakoltuk a holmimat és elmentünk. Bezártam az ajtót és hagytam egy cetlit, hogy a postaládában megtalálja a kulcsokat. Nagyon sírtam, de muszáj volt megtennem, mert folyton hazudozott nekem, becsapott és megcsalt, amit minden alkalommal letagadott. Nem bírtam tovább és léptem. Iszonyú érzés volt. Azóta egyfolytában hívogat, de nem veszem fel.

Legjobb válasz: Ha tényleg megcsalt akkor jogosan léptél le!!no meg a hazudozások azért nem szép tõle!!fõleg hogy jegyesek vagytok!!!

Ha tényleg megcsalt akkor jogosan léptél le!!no meg a hazudozások azért nem szép tõle!!fõleg hogy jegyesek vagytok!!!
Vegre egy okos no!!!! Gratulalok, ugyes vagy! Meghogy megcsal, mashova megy hemperegni??? Tessek, szabad a palya! Konyorgom, vissza ne menj hozza! Menj el nyaralni, es pihend ki a megalaztatasokat, amit a volegenyed tett veled: hazudott, es mas nokkel hempergett! Gratulalok megegyszer, tobb ilyen okos, bator nore lenne szukseg!!!!
Jól tetted, hogy elmentél, nagyonis!!!
JÓL TETTED! szedd össze magad, pihenj, és felejtsd el! ha nagyon zaklat, válts számot!
Jól tetted!Én is ezt csináltam volna!Menjen az ilyen pasi a fenébe!
Szerintem megvolt neki már a megbeszélés oldala.Szerintem jól tetted, ha vissza is mész hozzá legalább megtanulta, hogy hogy mennek a dolgok, elég nagy dolog , hogy jegyesek vagytok és megcsal.
Szerintem sokkal tisztessegesebb lett volna reszedrol ha leultel volna vele megbeszelni(nem kibekulni, mert semmi ertelme azok utan amiket csinalt veled)csak szoban elmondani neki, mert o lehet nem is erti vagy nem akarja megerteni hogy miert mentel el.Szerencse hogy meg tudtad tenni es nem par ev mulva valassal megoldani a dolgot.
A sírás nem megalázkodás te idióta liba. Ez a megoldás, igen, titokban, amíg a másik nem tud reagálni, gyorsan intézzük el a dolgokat. Mekkora idióta vagy te. Meg kell beszélni, hogy ezt így ne tovább, sírni egy sort, és elköltözni. Nem volt tisztességes.
Ugyan ezt tettem en is az elozo kapcsolatomban, meg az az azelottiben is. Egyszeruen en mindig kifogtam a hulyeket...akik megcsaltam, es megalaztak. Az elsonel 3 evet eltunk egyutt. Allandoan a munkara hivatkozva jart el otthonrol, ejszakakba menoen targyalasok???en kis hulye meg elhittem, mert fiatal voltam.Aztan meg hogy az exenek szuksege van ra...mert hogy az exe is ilyen sokat tamogatta ot...igy kiberelt egy lakast neki, autot vett neki...en meg turtem mint egy marha...mar latom hogy mekkora balek voltam :) szoval egy nap nekem is annyi lett...azt mondtam ez nem mehet tovabb...o elment dolgozni, es mire hazaert eltuntem, egy levelet hagytam amiben leirtam a serelmeimet. (elotte mindig probaltam vele megbeszelni...de allandoan ugy csavarta a szot hogy a vegen meg en voltam a hibas, es nekem kellett megalazkodnom, es bocsanatot kernem) Utana hivogatott megjelent az eletemben ujra meg ujra...terdenallva kert felesegul...de en hajthatatlan maradtam. Mikozben a szivem majd meghasadt...es ejszakakat sirtam at...vartam a csodat. Aztan az exem...hat az meg roszabb volt. O vele egy ev utan szakitottam. Marmint koltoztem el...de tole ugy hogy meg sem alltam svajcig :) O is allandoan megalazott...szamara az volt a buli, hogy alja reszegre itta magat. Eleinte csak hetvegen...de aztan mar minden nap...hiaba kertem konyorogtem...de hasztalan volt...en meg nem akartam egy alkoholista melett kikotni...szoval leptem. Az sem volt konnyu mert szerettem. de megerte Mert megismertem azt akit nekem szant a sors. Most lesz az eskuvonk ket het mulva, es februarra varjuk a szerelmunk gyumolcset. Szoval ne hari hogy ilyen bo lere eresztettem a valaszt, de az az igazsag, hogy mi nok a szeretett ferfiert sokmindenre kepesek vagyunk, es sok mindent elturunk, es amikor mar mindenki latja, hogy megalaznak minket nap mint nap...akkor is megvedjuk az imadottat, hogy aaaa o nem is ugy gondolta...pedig ha a lelkunk melyere nezunk akkor tudjuk hogy csak becsapjuk magunkat. Szoval kitartas...es meglatod megtalalod a boldogsagodat
A kérdező hozzászólása: Köszönöm nektek, most még nagyobb erõt kaptam. Ma elõször volt annyi lelki erõm, hogy felvegyem a telefont és beszéljek vele. Majd megszakadt a szívem, ahogy hallottam sírni a telefonba és könyörögni, de most az egyszer nem hagyom magam és nem megyek hozzá vissza, mert tudom mi lesz a vége. És hogy ne is lássam, beadtam a jelentkezéseimet leinformálható külföldi munkaerõ-közvetítõ cégekhez.
A lehetõ legjobb volt amit tehettél, sok más ellentétben nem üldögélsz tovább a langyos sz.rban, cska azért mert legalább meleg
A telefont ne nagyon vedd szerintem fel neki, hatha meginogsz meg, nem gondolod? De nagyon remelem, hogy nem inogsz meg, eros es ugyes vagy! Megerdemli hogy sirjon, amikor mashova ment hemperegni, akkor nem sirt, akkor te sirtal. Minden jot neked, szia!
Fogjátok fel, feministák, hogy nem azzal van a baj, hogy otthagyta, hanem ahogy. Nem tisztességes. Attól, mert a másik nem tisztességes velünk (ti. megcsal), attól még legyen már bennünk annyi méltóság és önbecsülés, hogy mi nem leszünk ugyanolyanok...
Jól tetted, hogy elmentél. Nem kéne a kérdezõt bántani, gondolom azért ment el így, mert ha otthon lett volna a võlegénye nem tudta volna megtenni. És azt gondolom az a férfi tett vele elég rosszat, és megérdemli, hogy így hagyták el. És mit ért volna a megbeszélés??? eddig sem jutottak semmire vele. Nagyon jól csináltad, volt bátorságod lépni, és nem csak siránkozni. De tarts ki és ne menj vissza hozzá. Ha egy kis megingást lát sztem el vagy veszve, úgyhogy cseréld le a számod, és örökre felejtsd el. Sok sikert hozzá!
A kérdező hozzászólása: 3 évet voltunk együtt, és most 23 õ 25 éves.
Most a saját lelkedet jöttél ide megnyugtatni? Vállald föl a döntésedet, ha nem érzed helyesnek, minek tetted? Ha meg igen, akkor minek kérdezel ismeretleneket?
Egyébként mennyi ideje voltatok együtt és mennyi idõsek vagytok?
Jobb ez így mindkettõtöknek, az igazi nem csal meg és nem fog hazudni (és a neki igazival õ se fog ilyet csinálni, de legalábbis leszokik a kedvéért). Az a helyzet, hogy ismerek ilyen esetet, hogy a pasi nem bírt magával, sok kapcsolata futott zátonyra, velem se jött össze neki, 1 nõ, akivel most együtt van, 1 tudta "betörni", és tudod, vele igazán boldog, és mikor összejöttek, valahogy tudtam, hogy na, õ az, aki mellett ki fog tartani, és bejött a megérzés, és nem érdekel, hogy nem velem, mert tudtam, hogy velem neki sose sikerülne, és csak egymást bántanánk.
Ha o egy hazug diszno, aki megcsal, te meg nem muszaj titokban elmenekulj, vagy feltel is tole?Meg is vert?Az lett volna fair reszedrol ha odaalltal volna ele es megmondtad volna neki hogy te most lelepsz.Ezert nem kell lepontozni, habar nem erdekel, de szerintem igt lett volna tisztessegesebb reszedrol.
A kérdező hozzászólása: Köszi ez kedves volt tõled! ki mondta hogy a sírás az megalázkodás, mert én nem. Én azt mondtam, hogy megalázkodtam, mert egyáltalán szólni mertem hogy mi az ami nem tetszik nekem és sokat sírtam is. Mivel õ nem ismerte el a hibáit többszöri megbeszélés után sem, pedig le is bukott. Ezért mentem el titokban.
A kérdező hozzászólása: Leültünk beszélni mindig a problémáinkról. A megcsalások megbeszélésénél mindig én alázkodtam meg és mindig én sírtam.
A kérdező hozzászólása: Belátom hogy tényleg nem így kellett volna elmennem, de ami a legfontosabb, hogy nem inogtam meg egy pillanatra sem!

Múlt héten elküldtem a jelentkezésem emelt szintű érettségire, fognak értesíteni arról, hogyha esetleg valamit rosszul töltöttem ki és ezáltal nem érvényes a jelentkezésem? Vagy inkább hívjam fel őket a biztonság érdekében?

Legjobb válasz: Nyilván szólnak... Majd gondolod ülnek az irodában és röhönek, hogy na, ez is elszúrta? :D Ne pánikolj már ennyire, nincs azon nagyon mit elrontani.

Nyilván szólnak... Majd gondolod ülnek az irodában és röhönek, hogy na, ez is elszúrta? :D Ne pánikolj már ennyire, nincs azon nagyon mit elrontani.
Van hianypotlas. Anno nalunk aki elszurta az kapott egy levelet hogy utolag javitsa ki ezt meg azt az adatot. Egyebkent neten jelentkeztel vagy szemelyesen? Illetve mennyibe kerult? Esetleg nem tudod hogy hol talalok listat az emelt erettsegiket szervezo iskolakrol?
A kérdező hozzászólása: Akkor jó, köszi. Kinyomtattam a jelentkezési lapot, és postán adtam fel, szerintem neten nem is lehet. 17.000 Ft-ba került. Nem tudom, hogy milyen iskolák szerveznek, de ha rákeresel biztos megtalálod.

Vigyem orvoshoz? Lehet ebből valami szövődmény később? Kislányom fél éves múlt. Kicsit náthás volt a múlt héten, de semmi komoly. Nem volt lázas, nem volt nyűgös, csak folyt a nózija.

Adom neki a Cebiont,meg kamillateát,most adtam egy pár napig köményt is,mert hurutoldó,mert kicsit mintha slejmes váladéka lenne amikor bukik.

Legjobb válasz: ill.ha nem viszem orvoshoz,és nem is múlik a nátha,meddig maradhat így,hogy nem kap gyógyszert rá?

A kérdező hozzászólása: ill.ha nem viszem orvoshoz, és nem is múlik a nátha, meddig maradhat így, hogy nem kap gyógyszert rá?
mi voltunk korházba kruppal, és a hurutra nem adnak semmit csak orr szívás!( a piciknek)
Csak orrszivás, és a piciknél jóval tovább tart egy ki nátha mint nálunk felnõtteknél, figyelj h ne kapkodjon a füléhez mert akkor rámehet a nátha...ha kevesebbet eszik jóval akkor lehet fáj a torka....illetve ha lázas akkor menj dokihoz...addig õ se tud mit tenni
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, szivogatom a nóziját, van Sterimarunk is, meg egy homeos orrspray is, akkor várunk.Mégegyszer köszi
Legalább 5 nap egy hét kell mire a szervezet a segítséggel felülkerekedik.
Sajnos csatlakoznom kell az elsõhöz.Ez bizony az! Le kell amputàlni a f..kadat.
F.S. rák
A kérdező hozzászólása: Értem köszi a normális választ!
Így van, ne aggódj, megoldódik a probléma, csak óvatos legyél.
Nyugi, nem rák, lehet hogy van egy kis kialakulóban lévõ fitymaszükületed, amit most még saját magad helyre is tudsz húzni.a lényeg ezentúl mielõtt fürdeni áztasd magad a vízben kicsit és kezd hátrahúzkodni a fitymádat pár percen keresztül és majd ez a fájó, vagy feszülõ érzés meg fog szüni ha ezt rendszersen csinálod, ez akkor lesz a leghatásosabb ha már merev lesz a péniszed és úgy folytatod.Nyugi egyenlõre még nincs semmi gáz, csak tornáztasd a fitymád.
Én sem tudom mi lehet a baj, de baromságokat nem írok, mint az elõzõk .Természetesen ez rájuk vall .
Bizakodjál csak! MAJD HA LESZÀRAD AKKOR NEM LESZ MIT KENNED.
A kérdező hozzászólása: Kenni*
A kérdező hozzászólása: Olvastam h menni kell és el mûlik..
A kérdező hozzászólása: F S rák az mi? Am nem vicces ha viccelni probálsz..
Kérdés: tapasztaltál-e a szûkületen kívül bármilyen elváltozást? Milyen gyakran mosod a fitymád alatti területet?

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!