Találatok a következő kifejezésre: Mért van hogy egy (2583 db)

Hogyan tudnám leszoktatni az éjszakai ivásról a 2 éves kislányomat? Ha iszik rögtön visszaalszik, de már ez elég fárasztó, mert van hogy egy éjszaka 5-6-szor is kér inni!

Legjobb válasz: Szia! Köszi válaszod! Igazából a kislányom velünk egyszobában, de külön a saját kis ányában alszik!Már tervezzük régóta hogy külön szobába rakjuk, de pont-e miatt, hogy sûrûn felkel, így nem merem, mert akkor nem tudni, hogy nem-e lesz rosszabb a helyzet. Lehet, hogy ebben már neki egy megszokás is, mert amikor nincs az a nagy meleg, akkor is többször felkel. Éjszaka csak sima vizet adok neki, de õ azt is szereti, nem úgy mint más gyerek, hogy nem szerti a vizet! Próbálkoztunk már ezzel az éjszakai fénnyel, de õ ha már egy kicsit világosabb van akkor már kel fel,mert azt hiszi, hogy már reggel van! Amúgy ott van az ágya mellett egy kis szekrényen az itató pohara, de addig nem nyugszik míg nem megyek oda és itatom meg. De még arra gondoltam, hogy teszek oda neki a falra éjszaka világító holdat, vagy csillagokat, hátha úgy lát és elveszi majd magától a poharát. Mégegyszer köszi a válaszod!

A kérdező hozzászólása: Szia! Köszi válaszod! Igazából a kislányom velünk egyszobában, de külön a saját kis ányában alszik!Már tervezzük régóta hogy külön szobába rakjuk, de pont-e miatt, hogy sûrûn felkel, így nem merem, mert akkor nem tudni, hogy nem-e lesz rosszabb a helyzet. Lehet, hogy ebben már neki egy megszokás is, mert amikor nincs az a nagy meleg, akkor is többször felkel. Éjszaka csak sima vizet adok neki, de õ azt is szereti, nem úgy mint más gyerek, hogy nem szerti a vizet! Próbálkoztunk már ezzel az éjszakai fénnyel, de õ ha már egy kicsit világosabb van akkor már kel fel, mert azt hiszi, hogy már reggel van! Amúgy ott van az ágya mellett egy kis szekrényen az itató pohara, de addig nem nyugszik míg nem megyek oda és itatom meg. De még arra gondoltam, hogy teszek oda neki a falra éjszaka világító holdat, vagy csillagokat, hátha úgy lát és elveszi majd magától a poharát. Mégegyszer köszi a válaszod!

Az mért van hogy egyik ismerősöm fent volt facebookon ismerősöm is volt és mikor keresen nem találom, mintha nem is lenne fent? Chateltünk is és ott ha rámegyek még a beszélgetéseink megvannak

Az mért van hogy egyik ismer?söm fent volt facebookon ismer?söm is volt és mikor keresen nem találom, mintha nem is lenne fent ??

Legjobb válasz: mert letiltott. vagy felfüggesztette a fiókját.

mert letiltott. vagy felfüggesztette a fiókját.

Az mért van, hogy egy nő megmondja, h szabályosan taszítja el magától a párja, mégis ott marad vele (kb koloncnak)?

Legjobb válasz: nincs önbecsülése annyira hulla szerelmes, hogy nem látja a fától az erdõt be van pánikolva az egyedülléttõl kb. ezek a variációk lehetnek

nincs önbecsülése annyira hulla szerelmes, hogy nem látja a fától az erdõt be van pánikolva az egyedülléttõl kb. ezek a variációk lehetnek
pénz miatt például de minél jobban leszarsz egy nõt annál jobban le se tudod vakarni magadról tapasztalatból mondom
A kérdező hozzászólása: lehet ezt kéne tennem nekem is... mert ugye velem dumál a pasija mellett...
Ezt soha nem értettem én se...
A kérdező hozzászólása: durva cucc ez...én el sem akarom hinni.. kérdeztem tõle, h jó, minden frankó vele? A álasza: nem, és soha nem is lesz köztük minden frankó. Meg nem gyõzi mondani, h a gyerek megin elment otthonrol ilyn 3-4-5 órákra..tehátt kb már sztem a gyerek menekül otthonrol, ne kelljen vele lennie...


Az mért van hogy egy AMD 2800+ os proci csak 1.60 mhz használ fel a 2800 mhz böl? és ezt ma halotam hogy hgaveromtol hogy az amd proci meg felezni és ne AMD vegyek! Ezt nem értem miért felezni meg valaki?

Ja és ezt a procit szeretném meg venni és ezt meg felezné vajon ?? AMD A4 X2 4000 processzor, 3200MHz, Socket FM2, Box nézétek meg a procit !!

Legjobb válasz: ebbõl nem sok mindent értettem, de mindegy ... Attól függ, hogy játékokra-e vagy valami másra akarod használni...

ebbõl nem sok mindent értettem, de mindegy ... Attól függ, hogy játékokra-e vagy valami másra akarod használni...
Félreértésben vagytok. Az az athlon 64 ami 2800+ jelölésû annak a valós órajele 1600MHz. Azért kapta ezt a jelölést mert az 1600MHz-es sebességével egy 2800MHz-es, hasonló kategóriájú (és évjáratú) intellel ér fel a teljesítménye. Az fm2-es prociknál nincs ilyen piárfogás az órajelekkel kapcsolatban.
Nem megfelezi, hanem alapvetõen a 2800+ csak egy számozás, mellette általában feltüntetik az órajelet, ami viszont csak 1.60MHz. Bár ezeknél a régi processzoroknál volt hogy az órajelet sem adták meg, csak a relatív teljesítményt jelölõ xxxx+ nevet.
"hasonló kategóriájú (és évjáratú) intellel ér fel a teljesítménye" Mondjuk errõl azt olvastam, hogy kezdetben az Athlon XP-k kapták ezt az elnevezést, az alapján hogy melyik korábbi Athlon processzorral érnek fel. Bár anno mi is mindig így néztük hogy 3000+ = 3GHz intel, szóval a reklámfogás végülis mûködött.
De azért ha egy processzor csak 1.60 MHz-en pörög az már régen rossz :D Az 1.60 GHz az már mindjárt másabb.
A kérdező hozzászólása: Köszi A válaszokat Akk ien nics hogy meg felezni ugye ?? mert még énse halottam iet de inkáb benetek bizok !! :D ak nics ien szarság ugye hogy 3000 mhz bol 1500 mhz lesz ??
Próbáld a játékokban kikapcsolni a "v-sync"-et.
A kérdező hozzászólása: Kivan..Most egyik haverom megnézted energiatakarékosra volt téve..de igyus valamiért csak 60-ra tudta felcukkolni..

Az mért van hogy egy autoiskola minden honapban inditd tanfolyamot?

Egy honap alatt meg van a jogsi? Vagy miért?

Legjobb válasz: Nem. Egyszerûen meghirdetik a tanfolyamot, amire ugye személyesen el kell menni, ha jelentkezni akarsz. Ha az adott idõpontban összejön a kívánt létszám, amivel már elindítható a tanfolyam, akkor elindítják a KRESZ tanfolyamot. Ha nem, akkor várni kell a következõ meghirdetett idõpontra. Szóval a havonta való hirdetgetés tulajdonképpen jelentkezés gyûjtés. Amúgy meg KRESZ tanfolyamos csoportból akár több is futhat egyszerre nagyobb iskolák esetében.

Nem. Egyszerûen meghirdetik a tanfolyamot, amire ugye személyesen el kell menni, ha jelentkezni akarsz. Ha az adott idõpontban összejön a kívánt létszám, amivel már elindítható a tanfolyam, akkor elindítják a KRESZ tanfolyamot. Ha nem, akkor várni kell a következõ meghirdetett idõpontra. Szóval a havonta való hirdetgetés tulajdonképpen jelentkezés gyûjtés. Amúgy meg KRESZ tanfolyamos csoportból akár több is futhat egyszerre nagyobb iskolák esetében.
A kérdező hozzászólása: Hu baszus ezt nem tudtam akkor ha én most jelentkezem hétfõn a tanfolyamra bekell fizetnem a kresz vizsga költcségét és az nem biztos hogy már azonnal elkezdik az oktatást?
Nem, természetesen ez nem így mûködik. Ha nem jön össze annyi ember, hogy el lehessen kezdeni, akkor elmondják, hogy mikor lesz a következõ ilyen "toborzó". És akkor arra is el kell ugyanígy menni. Fizetni meg elõre nem kell természetesen. Amikor én voltam tanfolyamon, ez úgy mûködött, hogy kaptunk csekket az elsõ órán, amit bizonyos határidõig be kellett fizetni.

Az mért van hogy egy srác azt mondja aranyos vagyok de nem válaszol ha írok neki msnen?

A barátn?m mondta el neki hogy bejön nekem és erre azt mondta hogy aranyos vagyok és ha jobban megismer akkor több véleményt tud majd mondani. Ez egy hónapja volt és azóta nem történik semmi csak köszönünk egymásnak a suli folyosóján. Ha írok neki facebookon nem válaszol..

Legjobb válasz: B.azdmeg!!Mikor fogjátok már fel,hogy nem msn-en kell élni az életeteket? -.-' Minden könnyebb lenne.. ;D

B.azdmeg!!Mikor fogjátok már fel, hogy nem msn-en kell élni az életeteket? -.-' Minden könnyebb lenne.. ;D
na meg facebookon
így van a személyes találkozás/randi már nem divat :/?
A kérdező hozzászólása: az a baj hogy mindig a haverjaival van és félek hogy hülyének néznének ha csak úgy odaállnék és figyelném mirõl beszélnek.. egyiküket se ismerem
hívd félre
Nekem is volt ilyen problémám, nem tudom a srácok miért nem bírják a netet... Bár nekem szerencsém volt, én többször találkoztam vele 2esben sulibamenet, szóval tényleg személyesen kell vele beszélned, ha nincs más, a haverjai elõtt félrehívni :S
Hát skacok, azért nem minden olyan egyszerû elsõre. Például én facebookon megláttam egy csajt és kedvesnek tûnt, tényleg komolyan elkezdtem azon filózni, milyen lehet vele az élet. Közös ismerõs is volt 1, ráadásul a közös barát is rendes, így a csaj sem lehet rossz. Viszont az életben nem találkoztunk még, nem is találkoznánk lehet, de írtam neki szépen, kulturáltan. Azóta se válaszolt, de megtudtam, hogy õ ilyen, nincs sokat fenn a neten. Azt akarom ebbõl kihozni, hogy ha nincs más, akkor kezdetnek szerintem megteszik ezek a közösségik, ne ítéljétek el ezeket annyira, abban viszont én is egyetértek, hogy személyesen a legjobb. A kérdezõnek azt javaslom, hogy amirõl tudja, hogy közös, azzal állítsa meg a srácot a folyósón köszönés után közvetlen, hogy ezt meg ezt már rég megakartad tõle kérdezni, de mindig elfelejtetted és már kezdõdik is a beszélgetés. Pl.: közös kedvenc zene, akkor nem tudja véletlen, hogy mikor jön a következõ album??? vagy akármi... Sopk sikert!!! Bátorság!!!

Ma derült ki hogy ikerterhes vagyok. Nagyon félek, mert van már egy kisfiam aki három éves. Lelkileg sérülni fog a nagy, mert nem lesz rá elég időm? Nagyon féltem őt.

Nagyon örülök a babáknak, de félek, hogy mit fogok éjjel kezdeni ha kett? sír, hogy fogok ellátni az anyai kötelezettségeimet, meg persze a naggyal hogy fogok ezután foglalkozni eleget???

Legjobb válasz: Nincsenek ikreim, viszont nekem van egy ikertestvérem és egy nõvérem. Persze nem emlékszem, akkor mi volt, amikor mi kisbabák voltunk, csak a jelent tudom mondani: a nõvérem nem sérült. Sõt nagyon jó testvérek vagyunk így hárman. Az emberek, amikor megtudják, hogy van egy ikertestvérem, mindig kérdezik: "És akkor vele különlegesen szoros kapcsolatban vagy?" Én csak azt tudom mondani, hogy igen, ugyanúgy, mint a nõvéremmel.

Nincsenek ikreim, viszont nekem van egy ikertestvérem és egy nõvérem. Persze nem emlékszem, akkor mi volt, amikor mi kisbabák voltunk, csak a jelent tudom mondani: a nõvérem nem sérült. Sõt nagyon jó testvérek vagyunk így hárman. Az emberek, amikor megtudják, hogy van egy ikertestvérem, mindig kérdezik: "És akkor vele különlegesen szoros kapcsolatban vagy?" Én csak azt tudom mondani, hogy igen, ugyanúgy, mint a nõvéremmel.
:-) Megoldod majd! Nekem 21 hós volt a lányom, mikor a fiúk megszülettek, most 5 hósak, lányom 2 volt novemberben. Nem jut rá idõ annyi, mint elõtte, de nekem is csak akkor van segítségem ha nagyon kell, és sétálni általában úgy megyek velük, hogy valaki jön velem (apa, hugom pl). Fárasztó nagyon, de ugyanúgy be tudod vonni a nagyot mindenbe a kicsik körül, így akkor is vele foglalkozol valamellyest. Én már elõre sokat beszéltem terhességem alatt a lányomnak a kicsikrõl, így mindent tudott mire megszülettek és hazajöttünk. Készítsd fel, beszélj vele sokat róla, és tanítsd meg kicsit egyedül játszani, (feltalálni magát), már ha eddig nem tudott, mert lesz olyan hogy szükség lesz rá. Ne aggódj! Sok boldogságot a gyerekekhez, könnyû terhességet, nagyon vigyázz magatokra!!!!
Két gyerek egyszerre kétszeres fáradság de kétszeres öröm is. Légy boldog! Hányan vágynak ikrekre! Te megkaptad :)
Nekem 3 éves volt a nagy, mikor az ikreket szültem. Segitségem nincs, nem látom, hogy lelkileg sérült volna nagy az elmúlt 2 évben :-) Szerintem egészséges, vidám gyerek. Megtanul osztozni rajtad. Mivel ovis, igy a nap nagy részét úgyse otthon tölti már (sajnos...). Mikor hazaér, akkor kell vele a lehetõ legtöbb idõt lenni és akkor nem lesz gond. A kicsik sokat fognak aludni még, szóval hétvégente is lehetsz csak az övé, mikor alszanak, igy érzékeli a külön törõdést.
Már most szervezd meg a segítséget. Én a napokban pánikoltam, hogy lehet terhes vagyok, a kisfiam 11 hós és én is hasonlókon gondolkodtam. Nekem semmi segítségem és a párom is késõ éjszakáig dolgozik. De szerencsére vaklárma volt, de én is már azon gondolkoztam, hogy a szüleim közelébe kellene költözni, mert egyedül nem bírnám és én is a kisfiam nem szeretném elhanyagolni. Boldog babavárást!
A kérdező hozzászólása: nagyon szépen köszönöm a válaszokat, összeszedem magamat lelkileg.....
Szia! Ha õt is megpróbálod bevonni a babák körüli teendõkbe, akkor nélkülözhetetlennek fogja érezni magát és õ is boldog lesz. Én 3 nagy után szültem ikreket, a legkisebb 5 éves volt. Fürdetéskor pl. megkértem, hogy segítsem mosni a lábacskájukat mert egyedül nem tudom és nagyon büszke volt magára, hogy szükség van rá.Csodálatos élmény vár rátok, mert 2 baba nem dupla öröm, hanem sokkal több. jó babavárást!

Mért van ha egy pasi félre lép és a csaj akivel megcsalta a párját elárulja a barátnőjének? Talán féltékeny hogy vele van vagy mért? És a pasi mért tagad mindent?

Legjobb válasz: pl. azért tagad, mert tényleg nem volt megcsalás, az árulkodós meg berágott, hogy nem lett megke**lve és úgy döntött alárak a pasinak. ha nem tudod biztosan (más megbízható forrásból), hogy megtörtént, akkor az a kérdés, hogy kinek hiszel. a pasinak, aki lehet nem tökéletes, vagy annak, aki veled szemben biztosan nem korrekt, mert vagy hazudik, vagy lefeküdt a pasiddal.

pl. azért tagad, mert tényleg nem volt megcsalás, az árulkodós meg berágott, hogy nem lett megke**lve és úgy döntött alárak a pasinak. ha nem tudod biztosan (más megbízható forrásból), hogy megtörtént, akkor az a kérdés, hogy kinek hiszel. a pasinak, aki lehet nem tökéletes, vagy annak, aki veled szemben biztosan nem korrekt, mert vagy hazudik, vagy lefeküdt a pasiddal.
A második kérdéssel kezdem. A pasi a következõ okokból tagadhat: 1. amivel vádolják, nem igaz 2. amivel vádolják, igaz, de utólag bánja magát a tettet is (nem csak azt, hogy lebukott), a barátnõjével akar maradni, és úgy gondolja, ezt úgy biztosítja be, ha a végletekig tagad. Ez esetben elképzelhetõ az elnézés és a továbblépés, és az, hogy a pasi -ha kellõképpen felfogja a barátnõjével szemben elkövetett tiszteletlenség és bûn súlyát- többet nem tesz ilyet. És magadnak kell eldöntened, akarod-e tudni, mi történt, és miért, vagy inkább nem. 3. amivel vádolják, igaz, és azért tagad, mert a barátnõjével akar továbbra is járni, de magát a félrelépést nem bánta meg, csak amiatt mérges, hogy lebukott. Ez esetben fontos tudni, hogy ha valaki egyszer megúszott valamit, illetve elnéztek neki valamit, és magát a tettet nem bánta meg, csak a következményeket, akkor újra és újra meg fogja tenni.
Sajnos én is voltam már ilyen helyzetben. Az én exem is megcsalt, de velem akart (volna) maradni. Egyébként õ is mindig tagadott. Rajtam úgy eluralkodott ezek után a bizalmatlanság, hogy nem voltam képes vele maradni. A harmadik félrõl meg annyit, hogy vagy nagyon kéne neki a pasid, vagy azt gondolta, hogy megkönnyíti a köztetek lévõ választást azzal, hogy árulkodik. De ha a pasid egy alkalom után nem akart vele lenni, akkor biztos, hogy a késõbbiekben sem az õ karjaiba fog rohanni, bármi is történjék.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!