Találatok a következő kifejezésre: Még lehet az (11957 db)

Meg lehet azt állapítani génvizsgálattal, hogy valaki milyen származású vagy nem?

Mindenfajta "rasszizmustól", "fajvédelemtől", függetlenül pusztán tudományos szempontból kérdezem. Volt nem rég egy jobbikos képviselő, aki megvizsgáltatta, hogy (idézek) "van e benne zsidó vagy cigány vér". Egy kutató központ vagy laboratórium elvégezte a vizsgálatot és az eredmény az lett, hogy nincs. Azonban nagy nyilvánosságot kavart a dolog (ez a része nem érdekel), s tudósok is nyilatkoztak az ügyben, hangoztatva először is azt, "etikátlan, s talán nem is kéne engedni", aztán pedig ki is jelentették, hogy "igazából nem is lehet ilyet megállapítani, legalábbis biztosra nem". És itt döbbentem le: hiszen akkor Hitlerről (vagyis még élő rokonairól), hogyan állapították meg nem régiben (ami egyébként tájékozottabb körökben már ismert vagy legalábbis rebesgetett tény volt), hogy zsidó, sőt berber felmenői is voltak? Vagy mikor Angliában megtalálták a több ezer éves ember csontvázát (a legrégebbi brit ember), és elkezdtek kutatni a jelenleg élő leszármazottak után, és találtak egy nagy darab embert, akiről ezt meg is állapították. Vagy, amikor szintén genetikusok az egész bolygó lakosaiból szúrópróba szerűen gyűjtöttek fiatalokat (biztos sokan emlékeznek, ismeretterjesztő csatornákon ment a sorozat, sokat reklámozták is, a dán, svéd, kínai, afrikai, indiai, stb. résztvevők egymás mellett pózoltak), és összevetve a géntérképüket, megállapították, hogy mindnyájan (és mivel elméletileg az egész emberiséget lefedte a vizsgálat, akkor mi mindnyájan emberek), egy max. néhány száz fős csapat leszármazottai vagyunk (nos az meg a tudomány gyávasága, hogy miért nem vitte tovább, és jelentette ki, hogy a 100 ember meg tulajdonképpen - mivel a semmiből nem lett, tehát neki is voltak szülei, akik más lények vagy más emberek nem lehettek, mert ilyen eredményt nem hozott a génvizsgálat - visszavezethető 2 emberre, aki nem más, mint Ádám és Éva). De ha így, akkor hogyan hazudhat ilyet egy tudós, csak azért mert egyeseknek ez most nem tetszik?

Legjobb válasz: Nem tiszta egyértelmûen, hogy mi is a 3 kérdésed, de a fõ kérdésre a válaszom nem. Mert ha már szóba kerültek a mutációk, lehet, hogy valamely rasszra jellemzõ tulajdonság véletlen mutáció útján jelent meg valakiben, akinek az õsei soha nem is keveredtek ezzel a másik rasszal. Vagy még abban az idõben keveredtek, amikor még nem is léteztek a mai rasszok. A három pontos következtetésed nem jó. lehet, hogy én voltam félreérthetõ, ezért bocs, de én arra próbáltam utalni, hogy aki a teremtéstörténetet fogadja el, és vele együtt Ádámot és Évát, az nem beszélhet evolúciós változásról a mai rasszok kialakulásáig. Én elhiszem, hogy az õsi majomszerû élõlényekbõl lettek emberszerûek, elõemberek, õsemberek és végül mai emberek. De ez nem úgy mûködik, hogy egyetlen õsmajompár lett egy csapásra emberszerû, hanem a populációk változtak generációról generációra, és egy adott populáció elnidult az emberszerûség változása (evolúciója) útján. És ebben a populációban volt egy olyan pont, amire visszavezethetõ az emberiség eredete, a genetikai vizsgálatok alapján. De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a mai összes tulajdonság volt jelen már akkor is. De nem is ezt írtam. Hanem hogy leszármaztatható (!) az összes mai tulajdonság az akkoriakból. Azt pedig ugye te is belátod, hogy a populációk nem két egyedbõl szoktak állni, fõleg olyan társas lények esetében, mint a majmok, vagy az emberek? Konkrét könyvet, fõleg a netrõl nem tudok mondani, mert én már vagy egy tucatnyit elolvastam, és nem tudom, pontosan melyik miben volt más a többinél, de annyi biztos, hogy az alapkoncepció mindnél ugyanaz volt, mint amelyet a kérdésedben is említettél (a tudósok gyávaságán kívül). De ha bemész a helyi könyvtárba, biztosan találsz te is több könyvet is az emberiség eredete témájában, a biológia, evolúció, törzsfejlõdés illetve genetika témákon belül. "(amit egyébként mindezidáig nem tudtak bizonyítani, mert nem volt példa rá az élõvilágban)" Ezt viszont nem értem. Minden egyes mai élõlény egy élõ példája az evolúciónak. Mikrobiológusok pedig nap mint nap figyelik meg a mikroszkopikus fajok változását, új fajok kialakulását. Mit gondolsz, miért kell egyes betegségtípusokra rendszeresen új oltás? Mert a bacik és a vírusok is evolválódnak. Csak a nagytestû, sokszorta kisebb szaporodóképességû fajoknál nyilvánvalóan a fejlõdés üteme is sokkal lassabb, és akkor változáshoz, hogy már új fajról beszélhessünk, nem elég években gondolkodni, hanem évmilliókban.

Nem tiszta egyértelmûen, hogy mi is a 3 kérdésed, de a fõ kérdésre a válaszom nem. Mert ha már szóba kerültek a mutációk, lehet, hogy valamely rasszra jellemzõ tulajdonság véletlen mutáció útján jelent meg valakiben, akinek az õsei soha nem is keveredtek ezzel a másik rasszal. Vagy még abban az idõben keveredtek, amikor még nem is léteztek a mai rasszok. A három pontos következtetésed nem jó. lehet, hogy én voltam félreérthetõ, ezért bocs, de én arra próbáltam utalni, hogy aki a teremtéstörténetet fogadja el, és vele együtt Ádámot és Évát, az nem beszélhet evolúciós változásról a mai rasszok kialakulásáig. Én elhiszem, hogy az õsi majomszerû élõlényekbõl lettek emberszerûek, elõemberek, õsemberek és végül mai emberek. De ez nem úgy mûködik, hogy egyetlen õsmajompár lett egy csapásra emberszerû, hanem a populációk változtak generációról generációra, és egy adott populáció elnidult az emberszerûség változása (evolúciója) útján. És ebben a populációban volt egy olyan pont, amire visszavezethetõ az emberiség eredete, a genetikai vizsgálatok alapján. De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a mai összes tulajdonság volt jelen már akkor is. De nem is ezt írtam. Hanem hogy leszármaztatható (!) az összes mai tulajdonság az akkoriakból. Azt pedig ugye te is belátod, hogy a populációk nem két egyedbõl szoktak állni, fõleg olyan társas lények esetében, mint a majmok, vagy az emberek? Konkrét könyvet, fõleg a netrõl nem tudok mondani, mert én már vagy egy tucatnyit elolvastam, és nem tudom, pontosan melyik miben volt más a többinél, de annyi biztos, hogy az alapkoncepció mindnél ugyanaz volt, mint amelyet a kérdésedben is említettél (a tudósok gyávaságán kívül). De ha bemész a helyi könyvtárba, biztosan találsz te is több könyvet is az emberiség eredete témájában, a biológia, evolúció, törzsfejlõdés illetve genetika témákon belül. "(amit egyébként mindezidáig nem tudtak bizonyítani, mert nem volt példa rá az élõvilágban)" Ezt viszont nem értem. Minden egyes mai élõlény egy élõ példája az evolúciónak. Mikrobiológusok pedig nap mint nap figyelik meg a mikroszkopikus fajok változását, új fajok kialakulását. Mit gondolsz, miért kell egyes betegségtípusokra rendszeresen új oltás? Mert a bacik és a vírusok is evolválódnak. Csak a nagytestû, sokszorta kisebb szaporodóképességû fajoknál nyilvánvalóan a fejlõdés üteme is sokkal lassabb, és akkor változáshoz, hogy már új fajról beszélhessünk, nem elég években gondolkodni, hanem évmilliókban.
Nem, nem lehet. Legfeljebb néhány embernél, akiknél valamiért még egyértelmûen megõrzõdtek valamelyik rassz jellemzõi, de gyakorlatilag az egész emberiség egy keverék a különféle rasszok között. A kérdésed másik fele már egy teljesen más kérdés, de valószínûleg abszolút fogalmad sincs arról, amirõl beszélsz. Javallom, ha érdekel a téma, olvass utána ezzel a kérdéssel foglalkozó könyvekben, mert valóban könyveket lehet írni a témáról. Röviden csak legyen elég annyi, hogy az összes emberi génváltozat az, amit körülbelül erre a 100 féle õsi típusra lehet visszavezetni. Ennél tovább nyilván azért nem, mert nem két darab embertõl származik minden ember, akitõl minden mai génváltozat levezethetõ lenne, ami egyébként logikus is, hiszen rengetegféle génnek rengetegféle allélja létezik, amelyek nem szerepelhetnek kizárólag egy, de még két emberben sem.
"te úgy képzeled az elsõ 100 embert" Itt nem 100 emberrõl van szó, hanem 100 alaptulajdonságról. 2000 emberrõl van szó valójában - ennyire csökkent le az emberiség (elõemberek) létszáma valamikor. Majdnem kihaltunk, mert ez a változatosság már nagyon kevés.
A kérdező hozzászólása: Magyar és egyébb nemzetiség alatt ki-ki mást-mást ért. Hogy ideológiailag éppen aktuálisan ki tartozik és melyik nemzethez, az a kérdésem szempontjából lényegtelen. A lényeg az, hogy ha genetikailag akarom megfogni azt, hogy magyar, akkor azt elismerem, hogy bajban vagyok (bár nem lehetetlenül nagyban, de ez a kérdésem szempontjából lényegtelen). De azt továbbra is tartom, hogy egy személyt, ha elõvesznek meg lehet állapítani, hogy volt e pl. negrid, japán vagy bármely más felmenõje. Így egy személyt, ha azt nehezen is, hogy hova, de azt igenis meg lehet határozni, hogy hova nem tartozik. Bocs, de az már igazán nem lenne szájtépés ha a 3 kérdésre egy igent vagy egy nemet mondanál, ha már indokolni nem is tudod. (Értelmezésem szerint a válaszod 1. Igen 2. Nem 3. Nem) (Azért volna jó, ha ezt megválaszolnád, hogy lássunk tisztán) 1. Azt elhiszed, hogy egy õsmajom génmódosulással (mert mi mással) emberré, egy teljesen más fajjá válik (amit egyébként mindezidáig nem tudtak bizonyítani, mert nem volt példa rá az élõvilágban). 2. Azt nem tudod elképzelni, hogy az emberiség fajon belüli kisebb nagyobb mutációkkal jutott el a mai emberfajtákig, ezért szükségszerûen az elsõ 100 emberbe kell beletenni mindazokat a variációkat, amik a mai embereket jellemzik. 3. Olyan nagy a változatosság, hogy lehetetlen 100 emberre visszavezetni, csak úgy ha a mutációk késõbb alakultak ki. Könyvek milliói lehetnek a témáról, ha megadsz egy olyat, ami a te nézeted támasztja alá (persze nem csak állít bizonyít), akkor elolvasom. Ha Neten elérhetõ, az jó volna.
A criticalbiomass nevû blogon írtak errõl, szerintem ott szakszerûbb válaszokat is kaphatsz, ha a cikk elolvasása után esetleg nem tisztázódnának a dolgok.
Olyan, hogy magyar rassz, nincs is :) Viszont attól lehet valaki magyar, hogy a felmenõi között volt fekete, sõt, akár õ maga is az. Mi aztán egy különösen kevert nép vagyunk, ez általános iskolás történelembõl is nyilvánvaló. "Akkor te úgy képzeled az elsõ 100 embert, hogy ott álltak egymás mellett egy komplett kínai, egy maláj, egy arab, meg egy angol? Ezt ugye te sem mondod komolyan? Mert ekkora hülyeséget még nem hallottam." Írtam én ilyet? Nem hát. Akkor ki is talál ki hülyeségeket? ha a szavaim kiforgatása helyett talán a lényegre is próbálnál figyelni, már jóval elõrébb járnánk. Inkább, nem tépem a számat, inkább visszautalnék egy korábbi mondatomra: "Javallom, ha érdekel a téma, olvass utána ezzel a kérdéssel foglalkozó könyvekben, mert valóban könyveket lehet írni a témáról. "
A kérdező hozzászólása: Van olyan azért, hogy a rasszon kívül senkiben sem: pl. a magyarok között nincsenek feketék, és nincsenek negrid orrúak. Ha vannak, akkor nekik negrid szüleik is voltak, tehát már nem csak magyarok. A 0-ás vércsoport valószínûleg még rasszok elõtti képzõdmény, ezért található meg mindenütt. "Egy 100-as csoportba viszont bõven belefér mindaz a változatosság, amely ma az emberiséget jellemzi. " Akkor te úgy képzeled az elsõ 100 embert, hogy ott álltak egymás mellett egy komplett kínai, egy maláj, egy arab, meg egy angol? Ezt ugye te sem mondod komolyan? Mert ekkora hülyeséget még nem hallottam. Azt elhiszed, hogy egy õsmajom génmódosulással (mert mi mással) emberré, egy teljesen más fajjá válik, de azt nem tudod elképzelni, hogy az emberiség fajon belüli kisebb nagyobb mutációkkal jutott el a mai emberfajtákig, ezért szükségszerûen az elsõ 100 emberbe kell beletenni mindazokat a variációkat, amik a mai embereket jellemzik. Ami egyébként is lehetetlen, olyan nagy a változatosság, hogy lehetetlen 100 emberre visszavezetni, csak úgy ha a mutációk késõbb alakultak ki.
Na, akkor mondd, szerinted mi alapján lehet megállapítani? Az amerikai indiánok között gyakori a 0-ás vércsoport, de mégsem minden 0-ás vércsoportú ember indián, és nem minden indián vércsoportja 0. A negrideknél gyakori a lapos orr, mégsem minden negrid orra lapos, és akinek lapos az orra, nem feltétlenül negrid. De sorolhatnám napestig, nincs olyan tulajdonság, amely úgy jellemzõ egy adott rasszra, hogy ott mindenkiben elõfordul, a rasszon kívül pedig senkiben sem. Persze arányosítani lehet a különbségeket, de épp a fentebb említett párhuzamok miatt ez legfeljebb valószínûségszámolásra jó, bizonyításra nemigen. Az elõbbibõl nem volt világos? Gének és allélek? Ugye azt te is belátod, hogy két ember haja kétféle színû lehet. De az emebriségben hányféle van? Na és ha a különféle árnyalatokat vesszük, akkor mennyi? És ez még csak a hajszín, de kismillió tulajdonságot fel lehetne sorolni, amelyeknek jóval többféle változata van, mint 2. Egy 100-as csoportba viszont bõven belefér mindaz a változatosság, amely ma az emberiséget jellemzi. Az meg egy teljesen más kérdés, hogy kik voltak a felmenõi, ehhez miért kéne tudnunk? Mellesleg kik lettek volna, hozzájuk hasonló elõemberek, akik egy kicsit még különböztek tõlük. Az õ õseik is hasonlóak, egy kis különbséggel az utódaikhoz képest, ésatöbbi, ésatöbbi. és egyszercsak eljutunk olyan õsökig, akiket már nem lehet egyértelmûen emberként kategorizálni, még elõemberként sem, mert még jobban hasonlítottak a pár millió éve élt õsmajmokra. És voilá, tõlük származunk. Jó, mi?
A kérdező hozzászólása: Akkor te azt mondod akik a jobbikosnak megállapították a dolgot, azok hazudtak + a Hitleres eset, a brit õsember is hazugságok és a szkeptikus tudós mond igazat? Azt elhiszed, hogy az egész emberiség 100 embertõl származik, de azt már nem, hogy 2-tõl? Ezt megmagyaráznád, hogy miért? Mert én semmi különbséget nem látok a két eset között, max. annyit, hogy a 100 emberes változat nem ad magyarázatot arra, kik voltak a 100 felmenõi. Azt, hogy 100 embertõl eredünk pedig nem én mondom, hanem az a tudományos sorozat használta ezt a kifejezést. Azt meg lelkes amatõrként is bátran merem állítani: lényegtelen a kérdésem szempontjából, hogy az egész emberiség átlagosan hányszor keveredett. Azt te sem állíthatod, hogy minden egyes emberben minden egyes emberfajta, sõt minden egyes etnikum géntérképe fellelhetõ. Hiszen akkor nem is volnának se rasszok, se kisebb alegységek, az antropológia sem létezhetne. Végülis mindenki egyforma lenne. De nem így van, ebbõl kifolyólag mindenki egyéni génkombinációkat hordoz, mégha mindenkiben lenne minden (ami persze nem igaz), akkor sem egyenlõ mértékben. Így már logikailag is következik, hogy lehetséges. Persze cáfolja meg aki tudja. :)
Szépen összezavarodtam a válaszok között, így inkább kezdem elõrõl. Ha olyan témát érintek, amit megbeszéltetek, ignoráld, kérlek. Elõször: a Critical Biomass linkje jó. Az elsõ kérdésre választ ad. Valóban nem lehet ilyen "nincs az adott rasszból felmenõd" vizsgálatot készíteni, hiszen a populációk nem homogének. Pl. azt hiszem, mitokondriális és Y-kromoszómás vizsgálatok alapján a magyarországi romáknak legalább két nagy "populációja" van (két nagy csoportra oszthatók), amik sok tekintetben különböznek egymástól (valószínûleg máshonnan származnak és máskor települtek be), a zsidókat meg épphogy meg lehet különböztetni az átlag magyartól (átlag budapestitõl), de itt már kérdéses a szignifikancia. Mindez persze populációs vizsgálat, egy adott emberre, hogy most melyik populáció leszármazottja... vannak bizonyos jegyek, amik kizárhatják egyiket-másikat, valószínûsíthetnek egy harmadikat, de ez sem 100%. Még a legteljesebb géntérkép ismeretében is szinte lehetetlen. Ez volt Hitlernél is, a zsidó származása egy régi hülyeség, amit agyba-fõbe terjesztenek (csak ma már nem levéltári kutatással próbálják igazolni, hanem genetikaival). A leszármazási vizsgálatok kissé máson alapulnak. A mitokondrium anyai öröklésû, az Y-kromoszóma apai. Az autoszómális öröklésnél zavar van, az bárhonnan jöhetett. Ha van egy mai embered, és neki keresed az õseit, mivel az õsöknek nincs a kezedben a genetikai anyaga, nem tudsz rendesen összehasonlítani - ez a populációs vizsgálatok nagy problémája. De ha megvan az õs, és van mai embered is (itt vannak körülöttünk), akkor ez kissé bonyolultabban egy apasági/anyasági vizsgálat. Az elsõ britbõl szépen genetikai mintát vettek, valószínûleg mitokondriálisat, mert az stabilabb, és megnézték, ki(k) az(ok), aki(k)nek hasonlít hozzá a genetikai anyaga. A megfelelõ hasonlóság közös eredetre utal. Oké, nem feltétlenül pont az õ leszármazottja, de talán a testvéréé, unokatestvéréé - itt már ez mindegy. Ha volt valami speciális bélyeg, akkor ez a kimutatás sokkal megbízhatóbb. Lásd a Romanov-vizsgálatot. Ez elég híres, mikor megtalálták a holttesteket genetikai vizsgálattal igazolták, hogy õk voltak azok (a mai leszármazottakkal hasonlították össze). Tehát ez mûködik. Nem konkrét személyhez/kis csoporthoz hasonlítani viszont nem lehet. A másik vizsgálat, amire te utalsz, az a HUGO program hozadéka, a mitokondriális Éva/Y-kromoszómás Ádám vizsgálatok mellett, amiben megállapították, hogy az emberiség történelmében volt egy ún. bottleneck-effektus (palacknyak-hatás). Ez nem ritka, most ez van pl. a gepárdoknál. Nem az, hogy 100 emberre vezették vissza, és ha ügyeskednek, kijön kettõ (kijött kettõ :) csak viccelek, a mitokondriális Éva és az Y-kromoszómás Ádám nem egy idõben éltek és nem egy emberrõl van szó, hanem egy változatról, mindkettõ egy csoportot reprezentál), hanem 100 alapvetõ genetikai markerre. A valós populációméret nagyobb volt, a kétezres szám kb. stimmel. Nem egyre fogyunk az idõben visszafelé, hanem volt egy idõszak, amikor az emberiség létszáma valami miatt (talán szárazság) nagyon lecsökkent. Elõtte is többen voltak, utána is, csak abban az egy idõben ilyen kevesen. De te is tudod, semmibõl nem lesz ember, a mai sok mind annak a lecsökkent populációnak az utódja, az õ génállományukra vezethetõ vissza. (Mutációk történtek, de ezt hagyjuk, nem egy gént vizsgálnak.) Szóval itt keverted a szezont a fazonnal. A populációs vizsgálatok között is sokféle téma van, az eredetkutatás is más, a leszármazási markerek vizsgálatának is sok módja lehetséges. Tényleg olvass utána a témának, errõl valóban könyveket írtak.

Egészségkártyára meg lehet venni a pelenkát, cumisüvegeket, mellszívót hasonlókat? Mármint úgy értem, hogy a gyógyszereket meg lehet, azt tudom, de például az étrend kiegészítőket már nem, mert akkor vmi következménnyel jár.

segítene vki,aki jártas ebben?

Legjobb válasz: Én úgy tudom,hogy meg lehet venni mindazt amit felsoroltál.Bár ez függhet a kártya fajtájától is.A hugom ezeket a dolgokat mind kártyára vette,sõt vett még vércukormérõt,és vérnyomásmérõt is./jó sokat fizetnek a férje kártyájára/Valamint a popsikrémet,és gyerekteát is arról vette.Nekem másmilyen kártyám van,de úgy tudom ezeket én is megvehetném vele.

Én úgy tudom, hogy meg lehet venni mindazt amit felsoroltál.Bár ez függhet a kártya fajtájától is.A hugom ezeket a dolgokat mind kártyára vette, sõt vett még vércukormérõt, és vérnyomásmérõt is./jó sokat fizetnek a férje kártyájára/Valamint a popsikrémet, és gyerekteát is arról vette.Nekem másmilyen kártyám van, de úgy tudom ezeket én is megvehetném vele.
Igen, minden babaápolási terméket ( tehát pelenkát, popsitörlõt, de úgy tudom, fürdetõt is ) tápszert, ha szükség van rá, mellszívót és hõmérõt ( az orvostechnikai eszköznek minõsül ) a cumisüveget konkrétan nem tudom, de szerintem ha azt íratod rá a számlára, hogy babaápolási termék, akkor befogadja a pénztár. Ezekre a termékekre az egészségpénztár bármely kereskedõnél szabályosan kiállított számlát befogad, vagyis nem kell, hogy gyógyszertárban vedd meg. ( csak az a rossz benne, hogy kp-val tudod csak kifizetni, és majd a számla benyújtása után visszautalja az egészségpénztár az árát ) De mindenképp érdemes, én is így csináltam. Ja, még valami, mindenképp fel kell venni a picit a kedvezményezettek közé, mert csak így számolhatod el.
Szia!!ez függ a kártya tipusátol, és fõlrg hogy melyik egészségpénztárnál vagy.... én Allianz-os vok, s a net-en néztem meg miket vehetek majd kis pocaklakomnak, nos a lista teljesen jo, pelus-bébi dolgok-csak ezekrõl számlakéréssel tudnak elszámolni, kifizetem saját pénzböl, de utána visszatéritik a folyoszámlámra, de nekem ez igy teljesen jo... Üdv 16heteske
A 2.válaszolótól szeretném megkérdezni, hogy mit jelent az, hogy a picit fel kell vetetni a kedvezményezettek közé? Nekem MkB egészségkártyám van, és most várjuk az elsõ bébinket, hogy én mit vehet rajta még nem egészen tudom..
A kérdező hozzászólása: otp egészségkártyám van és én úgy terveztem, hogy kártyával fizetek a gyógyszertárban, úgy veszem meg a pelust és tápszert, hasonlókat. vagy akkor megvehetem a dmben vagy rossmannban is csak számlát kell róla kérjek, vagy hogy van akkor? segítsen, aki tapasztalt. én januárra várom a bébit
A kérdező hozzászólása: ha kártyával fizetek, akkor teljesen mindegy, mit veszek, nem? vagy a blokkot be kell küldeni az egészségpénztárhoz?
Én is ezekre a kérdésekre lettem volna kiváncsi, mert én sem tudom, hogyan lehetséges vásárolni a kártyával..
A kérdező hozzászólása: ha kártyával fizetek, akkor teljesen mindegy, mit veszek, nem? vagy a blokkot be kell küldeni az egészségpénztárhoz?

Ugye a legtöbb esetben meg lehet azt tenni, hogy a bérleti szerzõdésben az szerepel, hogy határozatlan idõre veszi ki az ember az albérletet?

Legjobb válasz: Persze még közokiratba is lehet foglalni ! Itt már csak a nemfizetés meg a hanyagság szab gátat a Határozatlanak !

Persze még közokiratba is lehet foglalni ! Itt már csak a nemfizetés meg a hanyagság szab gátat a Határozatlanak !
Igen, meglehet, de ha egy bérbeadó határozott idõre akarja kiadni az ingatlanát, akkor úgy is adja ki. Legfeljebb nem neked.
Sõt, nagyon ajánlott határozatlan idõre kivenni. A fix idõre kötött szerzõdés mindenképpen hátrányos a bérlõre nézve, ezért azt bérlõként kerülni kell. Ha a tulajdonos ragaszkodik a fix idõhöz, az gyanús! Inkább másik ajánlat után kell nézni.
"Ha a tulajdonos ragaszkodik a fix idõhöz, az gyanús! Inkább másik ajánlat után kell nézni." A legtöbb helyen kikötik, hogy fél vagy egy év minimum idõre adják ki. Semmi gyanús nincs az ilyesmiben, mi is így vettük ki. A tulajdonos akar garanciát arra, hogy nem lesz átjáróház a lakásából. Nincs ebben semmi rossz. Ha csak egy-két hétre keresel szállást, akkor menj panzióba, ne albérletet keress, ilyen egyszerû!!

Így meg lehet az hogy inkább hízok mint fogyok?

naponta max 1300kcal-t eszem de van hogy 1500is meg van néha

Legjobb válasz: Adott esetben igen, hízhatsz is, mivel önmagában a kalóriabevitel még nem határozza meg a tested állapotát, a hormonrendszeredet. Sok ember van, aki hasonlóan alacsony kalóriabevitel mellett sem fogy, vagy akár hízik. Lehet közben csökken az izomtömegük ÉS nõ a hájuk, ma annyi káros tényezõnek tesszük ki a szervezetünket (vagy tevõdik ki), hogy sajnos igencsak felborítjuk a normál mûködését.

Adott esetben igen, hízhatsz is, mivel önmagában a kalóriabevitel még nem határozza meg a tested állapotát, a hormonrendszeredet. Sok ember van, aki hasonlóan alacsony kalóriabevitel mellett sem fogy, vagy akár hízik. Lehet közben csökken az izomtömegük ÉS nõ a hájuk, ma annyi káros tényezõnek tesszük ki a szervezetünket (vagy tevõdik ki), hogy sajnos igencsak felborítjuk a normál mûködését.
A kérdező hozzászólása: hát nem tudom..idáig nem híztam.. 1hónapja csinálom nem soká...és a mindig sportolok...már fogytam is kb 3-4kg-ot :)
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Hormonrendszer, étrend kérdése igazából. A hormonrendszered állapota változik idõvel, olyan is van hogy most egy 1500 kcal-os x összetételû étrenddel fogysz, 5 év múlva ugyan így hízni kezdesz lassan.. ugyan azzal a kajálással. Ez olyan, hogy ki mikor betegszik meg a nyugati étrendtõl, ez kalóriáktól és edzéstõl gyakorlatilag független. A napokban írt itt a fórumon kérdést egy 17 éves csaj akinek már narancsbõrös a combja, valami hormonzavarról írt. Neki 1500 kcal, 1300 kcal étrend édes keveset ér, mert már beteg. 17 évesen, na erre gondolok. Tehát az számít mit eszel, és hogy azt hogyan tolerálod. Sokan nem betegszenek meg még 17 évesen, csak 20-30 éves korukra még viszonylag ócska összetételû táplálkozás mellett is. A minõség a lényeg, errõl nem írtál. Ezért írtam, hogy fogyhatsz is, hízhatsz is, ezt mi nem tudhatjuk elõre, azt sem tudjuk mit eszel. :)
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszodat!! :) ) majd ki derül hogy mint é hogy lesz :)

Ez elvileg egy négyes "barátság", de még lehet azt is rosszul tettem, hogy a "barátság" témakörbe ítram. Ti kilépnétek ebből? (többi lennt! )

Jóban voltam 2 lánnyal alsóban (A és B). Aztán felsőben jött az osztályba egy új lány (C), és akivel A összebarátkozott, én elvileg közelebb kerültem B-hez, és így alkottunk(-tunk) egy négyes "barátságot", mondjuk inkább ezzel osztályrészt. Na most kb. 6.-tól kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább ki lennék szorítva. Egyszer B-vel volt egy nagy összeveszésem, és akkor közelebb kerültem egy másik osztálytársammal, D-vel. Aztán kibékültem olyan 2 hónap után B-vel, D is kibékült az ő barátaival, és miden ment tovább, úgy, ahogy volt. De B-nek nem tetszik, hogy én még mindig jóban vagyok D-vel, sőt, titokban jobban kedvelem, de ez titok! :D B engem nagyon ki akar közösíteni, úgy, hogy például már az is fájt neki, amikor az egyik fiú nagyon rámszállt, és úgymond hogy állandóan kötekedtünk, elvette a tolltartómat, becézgettük egymást stb... És ha mondom B-nek, hogy ilyen nem létezik, hogy most megmondod, hogy ne szóljak se hozzá, se hozzá, se hozzá stb, olyankor azt mondja, hogy de őt nem zavarja, ha (ilyenkor neveket mond) vele beszélek, csak D-vel ne legyek jóban, mert ő nem kedveli. De attól még, hogy ő nem kedveli, attól én még kedvelhetem, nem? Ilyenkor aztán jönnek ezek a kibeszélések, ha D odajön hozzánk,akkor A meg B úgy néz rám, mintha még nem láttak volna fehér embert, ráadásul C-t is belerántják, mert ő meg képtelen eltérő véleményt alkotni A-tól, mert végülis valamilyen módon A is kisajátította őt, de nem olyan "drasztikusan". Ez szerintem nem barátság, hogy A kisajátította C-t, B kisajátított engem, és A meg B mindig együtt hülyülnek, szórakoznak. És azt sem értem, miért kell az osztályon belül kisebb csoportokat alkotni, miért nem szeretjük egymást, mind a 26-an? Miért vannak a folyamatos kibeszélések, miért zavarja az egyiket, ha jóban vagyok a másikkal? Miért? 13/L

Legjobb válasz: Huha! De jó lenne ha nekem ez lenne a legnagyobb problémám. :) De,hogy a kérdésedre valami értelmes választ is adjak,nem lehet hogy egyszerûen csak féltékenyek? Pl.mert te jóban vagy azzal akivel õ nem,stb. Nekem 13-évesen egy két barátom volt.De ahogy idõsödtem felkerültem gimibe,fõsuli, nagyon sok új embert ismertem és szerettem meg,és nagyon sok olyanban csalódtam akik általánosban a legjobb barátnõimnek hittem. Szóval szerintem még nagyon fiatal vagy és ne vedd túl komolyan,akik tudod,hogy szeretnek és soha nem bántanának meg,azokkal bánj rendesen,a többivel pedig ne foglalkozz.

Huha! De jó lenne ha nekem ez lenne a legnagyobb problémám. :) De, hogy a kérdésedre valami értelmes választ is adjak, nem lehet hogy egyszerûen csak féltékenyek? Pl.mert te jóban vagy azzal akivel õ nem, stb. Nekem 13-évesen egy két barátom volt.De ahogy idõsödtem felkerültem gimibe, fõsuli, nagyon sok új embert ismertem és szerettem meg, és nagyon sok olyanban csalódtam akik általánosban a legjobb barátnõimnek hittem. Szóval szerintem még nagyon fiatal vagy és ne vedd túl komolyan, akik tudod, hogy szeretnek és soha nem bántanának meg, azokkal bánj rendesen, a többivel pedig ne foglalkozz.
Ismerõs helyzet csak nekem 3-masban. A legjobb amit tanácsolni tudok hogy a legszimpatikusabbal (ha jól vettem le D) barátkozz. Ha meg bárkinek baja lenne azzal hogy D-t jobban bírod szärd le õket :D Hidd el inkább egy igaz barát mint száz hamis...
Nekem hasonló volt a helyzetem pár hónapja azt leszámítva hogy nem volt D emberke. A kiközösítette C-t, így C végül is máig õt kedveli legjobban. B engem. A és B együtt hülyültek ésabba ment át a dolog hogy õk ketten lettek lejobban elvileg, és akkor én még nem voltam jóban C-vel. Utólag az derült ki hogy A még akkor is C-t birta legjobban. B errõl máig semmit sem tudva közösíti ki A-t és most végül is ott tart a dolog hogy én is A-val vagyok legjobban, de B-t is szeretem, és C-vel "fejlõdik a kapcsolatom". A most nem szereti B-t, B már nem szereti annyira A-t de errõl õk nem tudnak, csak én. C egyértelmûen A-val van, mert nem bírják egymást B-vel. És én most nem tudom hogy A vagy B. Szerintem te tudod hogy mennyire szeretnek azok 3-an, mert ha nem annyira legyél boldog D-vel. Ha nem érzed a régi barátságotokat, legyélD-vel legjobban.
A kérdező hozzászólása: köszi az eddigieket. de D-nek is meg van a saját baráti társasága, így 2 ló küzöl mindig a földre esnék.
Ha D-nek is megvan a baráti társasága akkor miért megy oda hozzátok azt nem értem. Egyébként elõzõ vok. 12/L

Google Naptárat hogyan lehet egy weboldalba beleilleszteni? Sok helyen látom. Meg lehet azt csinálni, hogy csak bizonyos események jelenjenek meg nyilvánosan?

Legjobb válasz: régen csináltam, így valószínûleg pontatlan leszek: - létrehozol egy naptárat névvel (mármint a naptár nevével) - ha jól emlékszem külön funkció van a naptárnál a beillesztés kódjával - azzal berakod a weblapra - a weblapon az jelenik csak meg a naptárban amit te a beállításoknál módosítasz, beírsz, bejelölsz

régen csináltam, így valószínûleg pontatlan leszek: - létrehozol egy naptárat névvel (mármint a naptár nevével) - ha jól emlékszem külön funkció van a naptárnál a beillesztés kódjával - azzal berakod a weblapra - a weblapon az jelenik csak meg a naptárban amit te a beállításoknál módosítasz, beírsz, bejelölsz
kiegészítés: - azért hozol létre külön naptárt, mert azt csak azon az oldalon használod, tehát annyit hozol létre amennyit akarsz, és nincs átfedés köztük tartalomban
A kérdező hozzászólása: nekem van egy saját, és nem szeretnék többet karban tartani. Van arra lehetõség hogy az enyémben egyes események nyilvánosak legyenek mások meg nem?
A progi tálcán
Milyen operacios rendszer alatt. Windows Vista elõtti operációs rendszereknél nem lehetett egyszerûen kombinálni, de vistán és 7esen a windows és a P (mint projektor) billentyûk lenyomására elõjön egy 4 menüpontos menu, ahol a 3. az amit akarsz.
A kérdező hozzászólása: Windows 7-em van. De így még nem igazán értem hogy hogyan lehet. Az egy dolog, hogy a képernyõ és a projektor más, de hogyan lehet azt hogy kattintásra lépjen a pdf is, és a txt is? vagy lehet két pdf is.
képernyõ klónozásról hallottál? vagy asztal kiterjesztésröl?
A kérdező hozzászólása: igen, de ezzel még nem válaszoltad meg a problémámat.

Szerinted meg lehet azt tenni, hogy csak akkor van játékidő, amikor te megszabod, és nem akkor amikor a gyerek akarja?

Egyszer itt olvastam, hogy egy anyuka írta, hogy az ? gyerekei fürdés után már nem játszhatnak, csak azt nem értem, akkor mit csinálnak? Néznek ki némán az ablakon???

Legjobb válasz: Azt nem tudom,hogy meg lehet-e tenni, én mindig játszom a gyerekkel, amikor csak tudok (fõleg mióta dolgozom). Viszont fürdés után már az enyém sem játszik, mondjuk nem is akar, megnéz egy mesét a TV-ben és megy aludni, meg iszik egy pohár tejet közben. Így szokta meg.

Azt nem tudom, hogy meg lehet-e tenni, én mindig játszom a gyerekkel, amikor csak tudok (fõleg mióta dolgozom). Viszont fürdés után már az enyém sem játszik, mondjuk nem is akar, megnéz egy mesét a TV-ben és megy aludni, meg iszik egy pohár tejet közben. Így szokta meg.
Nagyon korán megfürdeted a gyerkõcõt, utána persze, hogy még akar játszani.Az én fiam is ovis, de nálunk 7-kor van fürcsi, vagy negyed8-kor, elõtte a kislányomat fürdetem, õt is ilyen fél7-3/4 7 környékén.Amikor megjövünk az oviból, akkor játszik a fiam itthon vacsora- fürdésig, aztán utána már csak mesenézés és alvás van.Ha a te lányod is játszhatna mondjuk fél hétig, lehet elõbb igényelné az alvást is. Napközben nem szabom meg én sem, mikor legyen játék, mondjuk a nappali 1x alvásnak azért meg kell lennie.
Hogy a konkrét példánál maradjak. 2 gyerekem van, a nagy 3 éves, a pici 14 hós. Reggel 8kor kel mindegyik, délután 1-3ig alszanak. Este 7kor fürdenek, felöltöznek és kapják a tejet elalváshoz, utána egybõl mennek aludni fél 8-8 között. Nálunk születésük óta az a rutin, hogy fürdés közvetlenül az esti tej/tápszer elõtt van, játéknak akkor már nincs helye. Elõtte egész nap van rá lehetõség. Amíg kisebbek voltak, és mondjuk 9 órára jött ki az utolsó evészet, akkor fél 9kor fürödtek. Ennyi.
2.vagyok. nalunk este 9kor van furdes, utanna nem nagyon van jatek mert faradt. nagyon hamar furdeted ezert jatszik meg utanna elalvas elott, ez tok normalis, az enyem is jatszana.
Itt tényleg az a baj, hogy korán fürdeted. Nálunk 8kor van fürdés, és utána mese és megy aludni. Egy óvodás korú gyerkõcöt minek 6kor fürdetni?
6-kor fürdeni??
Miért nem fürdeted késõbb?
Nyilván mennek lefeküdni fürdés után. Fontos, hogy legyen napirendjük a kisgyerekeknek, mert õk még nem ismerik az órát, és a napi rutin alapján tudják, hogy mikor mi következik. Nálunk ilyenegy átlagos nap: felkelés, reggeli, játék, jó idõben séta, vásárlás stb., ebéd, délutáni alvás, megint játék, vacsora, fürdés, lefekvés. Tehát gyakorlatilagén is megszabom, mikor lehet játszani és mikor kell más dolgokat csinálni.
Persze meglehet szabni ugyanugy beall nekik a napirendbe.sokan azert nem engedik furdes utan a jatekot mert attol felporognek a gyerekek es nem tudnak elaludni. napkozben nalunk ebben nincs rendszer, de furdes utan en sem ulok le vele jatszani, ha akar jatszik egyedul(ritka eset)vagy bujik mellem be az agyba es alszik.
A kérdező hozzászólása: nahát
Soha nem fürdettünk mi sem ilyen korán. Három gyerek van, 2, 7 és 11 évesek. Nálunk a közös konyhai vacsora fél hétkor van, akkor hallgatjuk közben a Híradót, beszélgetünk. 7-kor még mindenki mehet a dolgára, játszani, rajzolni, mesét nézni, ki mit szeretne. Akkor beszélgetek én is a férjemmel, újabban puzzle-t rakunk a két nagyobbal, konyhát pakolok, elõkészítem a másnapi ruhákat.8 után kezdjük meg a rendrakást, ez 10-15 perc, és kezdõdik a fürdés. A legkisebb így tehát 9 körül kerül ágyba, és az esetek jó részében ekkor elalszik, ha nem, akkor még az ágyban könyvet nézegetünk, beszélgetünk.
Bocsi, de nagyon nem értem (értjük), hogy mi a fenének fürdeted meg 6-kor. Ha elvinnéd fél 8-8 körül fürdeni, akkor utána talán már nem is igényelné a játékot, hanem beájulna az ágyba, mint a szög.
szia! Az en kislanyom 13honapos akkor jatszunk amikor ö szeretne!születese ota fel 7-kor fürdik 8-kor alvas!ö igy szokta meg!ha vendegsegbe vagyunk es kesik a fürdes akkor az egesz rend felborul!akkor van amikor 9kor üvölt, mert nyügös!Sajnos nallunk születestöl en idörendben csinaltamm indent igy is maradt!ki is követeli, hogy a fürdes fel7 alvas 8!de en mindig jatszok meg vele kb 19.50 ig aztan lefekszik simogatom a kis hatat es van mikor kb 2perc alatt elalszik!szerencsere ez pici kora igy van!en azt merem ajanlani ha megszokta a 6orasi fürdest akkor maradjon is akkor!aztan bujjatok össze, olvass neki meset talan elöbb elalszik!vagy pedig hagyd hisztizni ha alvas akkor alvas!
Ha ilyen korán fürdeted, akkor mire ágyba kerül, megint összekoszolja magát :)
A kérdező hozzászólása: Na ja, de nyilván egy ovodáskorú gyereknél ez nem megvalósítható. Hiszen az oviban alszik, 3 órakor kel fel, az én lányom max fél 10-kor álmosodik el. 6-kor szoktunk füredeni. 6-fél 10-ig kénytelenek vagyunk még játszani...
Nahát? Ezt mire értetted?

Meg lehet azt oldani, hogy ha bedugok egy pendrive-ot akkor a VirtualBox-om linux debianom azt érzékelje?

Ha igen hogyan? Köszönöm!

Legjobb válasz: A VirtualBox-ban át lehet "adni" USB-s eszközöket is a beállítások között. Próbáld meg, hogy ott megadod a pendriveot, hátha.

A VirtualBox-ban át lehet "adni" USB-s eszközöket is a beállítások között. Próbáld meg, hogy ott megadod a pendriveot, hátha.
igen, kelleni fog a virtualis gepben a virtualbox additions, utana a menuben at tudod adni az USB eszkozoket a guest-nek.
A kérdező hozzászólása: köszöntem :)

Meg lehet azt valamilyen programmal csinálni, hogy több kamerát hozzá kötöm a gépemhez és kapok egy 3D-s képet arról, hogy mi van ott, akár még közelíthetek, meg forgathatok is?

Persze az lenne a legjobb, ha ingyenes lenne, de tudom ezzel már túl sokat kérek... A válaszokat előre is köszönöm.

Legjobb válasz: már lehet venni 3d-s webkamerát :D

már lehet venni 3d-s webkamerát :D

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!