Találatok a következő kifejezésre: Már egy nincs (1020 db)

Már fogalmam nincs mit tömjek bele, hogy egyen? 10-15 órát is kibír kaja nélkül, ha nem tömném.

5 és fél hónapos a lányom, nem hajlandó enni, olyan mintha utálna mindent, már mindent próbáltam, még olyat is ami ráérne 1 hónap múlva, de semmi!

Legjobb válasz: Az orvos segítségével zárjátok ki, hogy nincs szervi baja. Ha nincs, akkor valószínüleg a sok eröltetéstõl már annyira összekötötte az evést a kellemetlenséggel, hogy ezért nem eszik. Ahogy írtad 10-15 órát is kibír, tehát a "nem adok enni, majd megéhezik" módszert már próbáltad és nem vált be. Próbáld az evés stresszmentessé tenni. Tehát ne a figyelme elvonása mellett tuszkolj a szájába egy kis kaját, hanem inkább 15 percenként falatonként etesd, de úgy, hogy lássa, hogy enni kap. Az elsõ falatot biztos megeszi. negyed óra szünet után próbálkozz egy újabb falattal. Így nem érzi "megerõszakolva" magát. Lehet, hogy eltart egy darabig és sok türelemre lesz szükséged, de fontos, hogy ne kellemetlenségnek, erõszaknak élje meg az evést.

Az orvos segítségével zárjátok ki, hogy nincs szervi baja. Ha nincs, akkor valószínüleg a sok eröltetéstõl már annyira összekötötte az evést a kellemetlenséggel, hogy ezért nem eszik. Ahogy írtad 10-15 órát is kibír, tehát a "nem adok enni, majd megéhezik" módszert már próbáltad és nem vált be. Próbáld az evés stresszmentessé tenni. Tehát ne a figyelme elvonása mellett tuszkolj a szájába egy kis kaját, hanem inkább 15 percenként falatonként etesd, de úgy, hogy lássa, hogy enni kap. Az elsõ falatot biztos megeszi. negyed óra szünet után próbálkozz egy újabb falattal. Így nem érzi "megerõszakolva" magát. Lehet, hogy eltart egy darabig és sok türelemre lesz szükséged, de fontos, hogy ne kellemetlenségnek, erõszaknak élje meg az evést.
Sajnos Én is ebben a cipõben járok csak az Én kisfiam 4 hónapos.A tápszerrõl teljesen leállt.Az orvos szerint semmi baja de engem nagyon aggaszt.Már Én is mindent kipróbáltam a tejpéptõl kezdve a különbözõ tápszerekig és persze a fõzeléket de semmi.Mindenki azt mondja hogy ne erõltessem mert nagyon jó husi 7820g volt tegnap igaz nem tudom mitõl mert 11-én csak 7540 volt de lehet hogy a levegõ is hizlal? Nem tudom hogy a jó evõ gyerekek mitõl válnak ilyen rossz evõké.Én tegnap megfogadtam hogy nem fogok semmit erõltetni de nem bírtam ki pedig lehet hogy ez lenne a megoldás. Én is várnék valami jó ötletet!!!!!!
Szerintem beszélj az orvosotokkal, biztos van babáknak is valami étvágy csináló vitamin féle.
Ha van kedved beszélgetni írhatsz a privibe is.
miért nincs? oké h nem minden a szex, de egy jó kapcsolatban alap...
najó de ez így csak stuccpolitika és hosszabb távon nem is megoldás...
A kérdező hozzászólása: Soha nem jött fel közöttünk a szakorvosi segítség kérés felvetése és lehet, hogy érzékenyen is érintené. Nem szívesen beszél róla, hogy a szex nem mûködik közöttünk és így nem tudom, hogy egyáltalán mit szólna külsõ orvosi segítséghez... Mindenesetre köszönöm a válaszotokat.
hát pedig... ha vmi nem klappol: orvos
Ja, hogy volt egy balesete és azóta nem kívánja... Értem. És akkor most széttárt karokkal sajnálja és ennyi. Az meg sem fordul a fejében, hogy szakember segítségét kérje. Ha egy baleset következtében ne adj isten járni felejtett volna el, akkor is sajnálkozna a tolószékében, vagy azért elmenne orvoshoz, hogy talán valami rehabilitáció, terápia hátha segíthetne a baján? Ja, akkor biztosan, mert az neki is probléma lenne, nem csak másnak. Érted mire célzok?:)
A kérdező hozzászólása: Nem voltunk szakembernél. Minden nagyon jól mûködött a szexben Vele, de a balesetet követõen már nem kívánta. Próbáltuk egy ideig, de sikertelenül. Sosem kívánta és a mai napig sem.
Szakembernél voltatok vagy csak így belenyugodtatok h ennyi volt a szex és kész?
A kérdező hozzászólása: Volt egy balesete és azóta nem kívánja a szexet. Mit tehetek? Van értelem várni Rá? Azt mondja szeret és sajnálja, hogy nem tudja megadni nekem ezt a vonalat, de egyszerûen nem kívánja...
Lapát!
Akkor õ tényleg csak a BARÁTnõd. Nincs értelme így, ti inkább már csak barátok vagytok. Kár egymás idejét rabolni. Ha egyikõtöknek sem lenne fontos a szex, akkor azt mondanám oké. De így?
Maradjatok lelki társak, barátként. De kapcsolatot mindketten kezdjetek új emberrel.
biztos jó a lelki társ de egy jó szexet-orgazmust nem helyettesíthet!!!!!!
neki van szex ;)
Kuka
1 éve? Az akkor már nem is kapcsolat :)
Istenem, dobd, annyi papucs fiú van...
Szerintem vagy cipeld el dokihoz, vagy keress masik csajt.

20 éves vagyok, nincs barátom, de annyira szeretnék már egyet, nem ciki hogy ennyi évesen még nincs?

Legjobb válasz: 22 éves vagyok és nincs barátnõm! Szerintem egyáltalán nem ciki! 20 évesen legyen már annyi eszed, hogy ne tegyél fel ilyen h*lye kérdést! :)

22 éves vagyok és nincs barátnõm! Szerintem egyáltalán nem ciki! 20 évesen legyen már annyi eszed, hogy ne tegyél fel ilyen h*lye kérdést! :)
Miért lenne ciki? Én 26 vagyok, és nekem sincs. Nem is volt még komoly kapcsolatom, de az már az problémám :D
Attól még ne legyél szomorú, légy boldog.
Ciki hogy nem akraszt minden lánnyal összejönni csak hogy kihasználjon? Majd eljön az igazi
28 éves vagyok. Szeretnék házat, autót, ciki ha ennyi idõsen nincs????
Én 26 vagyok és nincs kapcsolatom, az én hibámból.Nem ciki amúgy.
Ha nem laksz messze írhatsz ha gondolod 24/F B.A.Z megye
hol laksz?
És én mit mondjak, 21 éves vagyok, életembe nem értem még lányhoz, és itt fekszek az ágyamon 10 osztállyal a hátam mögött, felhalmoztam 1 csomó adósságot, anyámon élõsködök sehova nem vesznek fel dolgozni...és mindezek mellett még ki is akarom nyírni magam... na....TEHÁT, NEM CIKI!!!!
A kérdező hozzászólása: aki szeretne írhat nekem :)
Nem ciki! Ha gondolod írjál rám és megismerkedünk. 24f
Miért a baréttal oldódna meg minden?

Nincs peteérésem. Ovosom nem akar adni clostyt, már egy gyógyszeres kúrán túl vagyunk, akkor voltak szép nagy tüszőim. Mit tanácsoltok, milyen gyógynövényt vagy szereket szedjek? Valaki akinek sikerült teherbeesnie holott nem volt peteérése?

Igazság szerint fogynom kéne,mert elég nagydarab vagyok.De tavaly fogyóztam és fogytam 24kg-ot 3hónap alatt de semmit nem változott a szervezetem...ugyanúgy nem menstruáltam.Most is van hogy hónapokig nem jön meg.A dokim állandóan a fogyókúrával zaklat,már nem is szivesen megyek hozzá,szerintem teljesen megalázó ez nekem.havi clostyt írt fel, és gyönyör? érett 2db domináns tüsz?m lett t?le...De most nem hajlandó felírni hiába könyörgök neki...el?tte duphastont kaptam és azt sem hajlandó felírni...teljesen ki vagyopk borulva.Én már 31éves vagyok,még sosem voltam terhes és most álljak neki fogyózni évekig mert Õ szerinte ez a megoldás?:?---Õ könnyen dumál,vén [email protected],neki már vannak gyerekei...

Legjobb válasz: Mar tobb kerdesedet is olvastam ezzel kapcsolatban. Akkor tobben is javasoltuk neked, hogy valts orvost, vagy kerd ki masik velemenyet is. Nincs a kornyeken egyetlen darab nogyogyasz sem a jelenlegi dokidon kivul??? Mar csak azert, mert talan a masik doki mashogy allna a dologhoz, ha meg ugyanazt mondja, akkor meg kovetni kell az utasitasait. Ne haragudj, hogy mast nem irok neked, de mi itt nem tudunk segiteni, nem tudunk gyogyszert irni neked es azon kivul, hogy fogadd meg a doki tanacsat, vagy valts orvost, mast nem tudunk javasolni.

Mar tobb kerdesedet is olvastam ezzel kapcsolatban. Akkor tobben is javasoltuk neked, hogy valts orvost, vagy kerd ki masik velemenyet is. Nincs a kornyeken egyetlen darab nogyogyasz sem a jelenlegi dokidon kivul??? Mar csak azert, mert talan a masik doki mashogy allna a dologhoz, ha meg ugyanazt mondja, akkor meg kovetni kell az utasitasait. Ne haragudj, hogy mast nem irok neked, de mi itt nem tudunk segiteni, nem tudunk gyogyszert irni neked es azon kivul, hogy fogadd meg a doki tanacsat, vagy valts orvost, mast nem tudunk javasolni.
AGNUCASTON TABLETTA!!! VAGY MASTODYNON CSEPPEK. garantált siker!
Ami segíthet? Ha hallgatsz az orvosra. Tõle vársz segítséget, nem? Fogadd meg amit mond, biztos nem akar neked rosszat. Mennyire nagy túlsúlyod van?? Egy évet még simán rászánhatsz az életmódváltásra, és ha 31 helyett 32 évesen lesz babád még az sem tragédia...nem?
A kérdező hozzászólása: Már több mint másfél éve próbálkozunk készakarva...:(
A kérdező hozzászólása: Köszönöm
Próbáld ki a Premens tablettát. Csodákra képes, nekem is ez segített, ugyanis nekem sem volt peteérésem. 3 hónap, míg beállítja a szervezetet, meg a menszeszt, de nekem már az elsõ hónapban segített. Ráadásul nem vékonyítja a méhnyálkahártyát, hanem vastagítja.

Még van 3 napom a nem vártig, ha nincs krémes folyásom az baj? Akkor már tuti nincs baba? Sok helyen olvasom hogy krémesnek kéne lennie de nekem semmi nincsen vagy egy gombnyi nagyságú de nem krémes de az egy nap max egyszer.

A h?m még fent van.

Legjobb válasz: Ha felmész a babatervezõk otthonára akkor ott elolvashatod, hogy a terhesek többségénél a nem várt elõtti napokra inkább szárazság volt jellemzõ és ritkán bõséges folyás. A lényeg, hogy ne legyen vizes folyás, mert az sajna mensit jelez. Sok sikert.

Ha felmész a babatervezõk otthonára akkor ott elolvashatod, hogy a terhesek többségénél a nem várt elõtti napokra inkább szárazság volt jellemzõ és ritkán bõséges folyás. A lényeg, hogy ne legyen vizes folyás, mert az sajna mensit jelez. Sok sikert.
Nem törvényszerû se a vizesfolyás, se a nagyon váladékozás.Attól még lehetsz terhes!Ha nem jön meg, helyette csinálj 1 tesztet, azt meglátod!

A Rammstein még valaha fog kiadni albumot, vagy csinál új számokat? Már egy ideje nincsenek új számaik, éd eléggé hiányolom õket. Meg arra is kíváncsi lennék, hogy vajon jönnek e mostanában koncertezni Budapestre?

Legjobb válasz: Hát hivatalos inforámció még nincs errõl a témáról. De 2012ben adták ki a mein herz brennt kislemezt, amin volt 2 új szám, igaz az egyik csak egy régi átirata, alõtte 2011ben a mein landot, és 2009, 2010, 2011, 2012, 2013ban is koncerteztek, ez idõ alatt kettõször is megfordultak kis hazánkban. (2010, 2011.) Ez még nem volt olyan túl régen. De válaszolva a kérdésre: Richard elhintet egy interjúban valami morzsát, arról, hogy lesz ..és azt hiszem kábé 2015re lesz belõle vmi. És hát nagyon remélem, hogy így is lesz, és hogy majd jönnek hazánkba az új albummal koncerezni :D

Hát hivatalos inforámció még nincs errõl a témáról. De 2012ben adták ki a mein herz brennt kislemezt, amin volt 2 új szám, igaz az egyik csak egy régi átirata, alõtte 2011ben a mein landot, és 2009, 2010, 2011, 2012, 2013ban is koncerteztek, ez idõ alatt kettõször is megfordultak kis hazánkban. (2010, 2011.) Ez még nem volt olyan túl régen. De válaszolva a kérdésre: Richard elhintet egy interjúban valami morzsát, arról, hogy lesz ..és azt hiszem kábé 2015re lesz belõle vmi. És hát nagyon remélem, hogy így is lesz, és hogy majd jönnek hazánkba az új albummal koncerezni :D
A kérdező hozzászólása: Köszönöm. :) Én isnagyon remélem :) ))
2 hónapja találtam ezt :) elvileg 2014-es http://www.youtube.com/watch?v=GgaPywP8CgE

Már egy éve edzem, de fejlõdés az nincs! Most úgy gondoltam hogy, egy Danabol kúrát csinálok. Az eredeti danabolt be tudom szerezni. Én így gondoltam! 150danabol+Jumbo vagy bármi más tömegnövelõ és tejsavó fehérje. Ez így szerintetek jó?

Reggeli:Fehérje turmix,zabpehely 10dkg.

Legjobb válasz: Figyelj, egy normális étrend mellet és edzés után ha megy a fehérje+CH és egy kemény edzés mellett, olyan nincs, hogy nem fejlõdsz. Várj még a szteroidokkal, ha neki is fognál okosan kell és orvosi felügyelet mellett.

Figyelj, egy normális étrend mellet és edzés után ha megy a fehérje+CH és egy kemény edzés mellett, olyan nincs, hogy nem fejlõdsz. Várj még a szteroidokkal, ha neki is fognál okosan kell és orvosi felügyelet mellett.
Gyere el Zalaegerszegre és meg tudod hogy milyen egy igazi zegi gyerek :D, a korházban majd rájössz hogy hiba volt ujjat húzni velem
ok, írjál privátot
:DDDDDDöcsém baz.meg meglátnál azt se tudnád fiu vagy e vagy lány, börtönbol elob jonek ki mint te korhazbol, de ezert a bas.za.kodásodért téleg levadászlak
na azt megnézem hogy rámtalálsz-e :D
ja hogy keresgélni kell....én azt hittem megbeszélünk egy helyet
hol laksz?
üzenetre mér nemválaszolsz?
kérdezõ napi 0, 5-1 kg marha hús. nincs az az ember, aki ettõl ne indulna meg fejlõdni...
irok privátot ne it beszéjük mer últkor is majdnem kitiltottak
jaaaaaa hogy irtal is hát találkozzunk buz.igyerek hol laksz kajak megzballak reggelire
Ha kevés a tápanyag, nem fogsz fejlõdni, ezen a koksz sem segít!
Szerintem fingod sincs a szteroidhasználatról és miket kellene mellé szedni, megelõzésképpen :)
Eredeti danabol? Jó vicc...
reggelire jól látom hogy 1kiló zabpelyhet eszel? mond már el nekem honnan tudod hogy eredeti jaj de imádom az ilyen kis link fa.szokat, na mondjad honnan tudod hogy eredeti laborba bevizsgálod?kúra utáni levezetés megvan?????ha azt hiszed kész vagy a cuccolásra gondold át újra mert kúra közben fogsz rájönni hogy bizony ezt nagyon nem akartad
Szerintem kevés a fehérje.Én ennek a dupláját eszem.persze fehérjének.Ha szedsz szteroidokat menj el orvoshoz ellenõrzésre rendszeresen."Persze nem körzetihez"
20:10 az mióta 1 kilõ zabpehely? 10dkg? általános iskolában tanultad, 1kg=100dkg
:DDDDDDja igen rég volt az általános iskolaD:D
amúgy én vagyok az akinek beszoltál... szóval...
Egyszerûen azért nem fejlõdsz, mert gõzöd nincs a testépítésrõl, nagyobb figyelmet adsz a kajának mint az edzésnek.Inkább olvass utána az edzésterveknek, gyakorlatoknak és ne a koksz után nyúlj!

Miért van ez hogy mihelyst ez elkezd havazni, akkor olvad is, mert nincs minusz? Miért nincs minusz? úgy szeretnék már egy hatalmas fehér telet = (

14f

Legjobb válasz: A levegõ felsõbb rétegeiben attól még mínusz van, és útközben már nem olvadnak el a jégszemcsék, hanem összeállnak hópelyhekké.

A levegõ felsõbb rétegeiben attól még mínusz van, és útközben már nem olvadnak el a jégszemcsék, hanem összeállnak hópelyhekké.

Olyan jól esne egy ölelés is már egy lánytól, kár, hogy nincs barátnőm sajnos nem is volt még pedig már 22 vagyok és nagyon tudnék szeretni, főleg, ha viszont szeretnek. Vajon fogok-e valaha kellene egy lánynak is, aki nekem is tetszik?

Nem is tudok aludni már jó ideje, semmi másra nem tudok koncentrálni úgy kb. fél éve csak a barátn?szerzésre, tudom szánalmas, de nem tehetek róla, nem bírom egyedül, megjelent valami fura változás bennem, felismertem, hogy szükségem van egy lányra, mert egyedül üres az életem. Annyi szép lányt látok az utcán, bár kellenék valakinek! Sajnos nem merek kezdeményezni, sosem mertem, még azt sem igazán tudom mennyi esélyem lehet a lányoknál, bár gondolom nem sok, mert tudok olyan fiúkról, akikre maguktól rámásznak a lányok úgymond. Gondolom nem lehetek valami vonzó a lányok szemében küls?leg, bels? tulajdonságaim sem valami felt?nést kelt?ek. Ha eddig nem kellettem a lányoknak, annak mi lehet a legf?bb oka, tényleg a küls? vagy, hogy én egy csendesebb, visszahúzódó, háttérben megbúvó fiú voltam mindig is, esetleg mindez az oka?

Legjobb válasz: Elõzõ komment sztem hülyeség. Manapság a lányok kezdeményeznek, ez tény. Sok barátom mondta hogy ha õk nyomulnak egy csajra akkor sose jön össze, ha a csajnak megtetszenek és a csaj is tesz érte hogy legyen vmi (pl. sokszor rád ír facebook-on, msn-en, esetleg még utalásokat is tesz) akkor 100%-os nyert az ügy. Változnak az idõk, régen bunkóság volt egy hölgy részérõl ha kiszemelt magának férfit. Manapság már teljesen természetes, mint az hogy levegõt veszünk.

Elõzõ komment sztem hülyeség. Manapság a lányok kezdeményeznek, ez tény. Sok barátom mondta hogy ha õk nyomulnak egy csajra akkor sose jön össze, ha a csajnak megtetszenek és a csaj is tesz érte hogy legyen vmi (pl. sokszor rád ír facebook-on, msn-en, esetleg még utalásokat is tesz) akkor 100%-os nyert az ügy. Változnak az idõk, régen bunkóság volt egy hölgy részérõl ha kiszemelt magának férfit. Manapság már teljesen természetes, mint az hogy levegõt veszünk.
Lassan agyhalált kapok az ilyen kérdésektõl. De azért köszönettel is tartozom nektek, mert habár hasonló szituációban vagyunk de rendesen növelitek az önértékelésem. Legalább érzem, hogy még élek és van még annyi tartásom, hogy nem nyáladzok anonim oldalakon O.o Szerintem jobb lesz ha beszerzek egy lõfegyvert, mert ha én is eljutok erre a szintre, halántékon lövöm magam. 21F
Ahelyett, hogy felteszel minden héten(mert gondolom, hogy nem ez az elsõ) egy kérdést ide, már rég elmehettél volna egy szórakozóhelyre, vagy beülhettél volna valahova, nem pedig itt kéne sírni, hogy mennyire ronda, vagy meg szánalmas...ha nem teszel ELLENE az is maradsz, így jóhogy nem fog téged szeretni senki sem, ha ennyire negatívan állsz mindenhez, megérzik rajtad(és külsõleg is látszik a szemeden, arcodon), hogy valami nincs rendben. Ismerkedj, ahol csak tudsz: utcán, suliban, szórakozóhelyen, moziban, buszon, vonaton, chaten, társkeresõn..stb. Ne itt kockulj a gyk-n és várd, hogy jöjjön a sültgalamb...istenem-.-"
Ha valóban az vagy, akkor nem sok jót tudok jósolni, legfeljebb ha gazdag leszel.
A kérdező hozzászólása: ma 22:06 köszi, legalább õszintén szóltál, igazad van! ronda, törpe vagyok!!!
Szerintem csak valami csúnya srác vagy aki csodálkozik hogy leszarják, nem azon van a hangsúly hogy bunkó tahó-nak kell lenni. Pl az okos, szolíd csajok között is van sok szép és azok a jóképû szolíd pasikkal zúznak. A bunkó csajok meg a jóképû diszkós macsókkal.
ha 22 vagy, és NAGYON, de TÉNYLEG NAGYON szeretnél valakit, egy barátnõt, akinek fontos vagy és aki szeret, SZEDD ÖSSZE A BÁTORSÁGOD! máshogy nem fog menni. csak a cél lebegjen a szemed elõtt. nem baj ha félénk vagy, de lépj túl rajta, ha KOMOLYAN barátnõt szeretnél. lehet hogy elsõre nem fog menni, de ha elég kitartó vagy, össze fog jönni. és a végén már kevésbé leszel bizonytalan. sok sikert!:D
A kérdező hozzászólása: egyik oka épp ez a neten való ismerkedésnek, ha találok egy olyan lányt, akivel úgy néz ki összeillünk, akkor tuti, hogy vagy pesti vagy dunántúli az illetõ, ezért is bánom, hogy itt lakok Debrecen mellett, valamiért innen egy lány sem ír nekem amúgy is peches vagyok a szerelem terén, olyan ez, mint valami átok :(
Túl messze vagy akkor:(
hajajaj... 22 éves szûz, csúnya, alacsony, ki van éhezve egy nõre, anonim oldalon siránkozik hogy miért csak a bunkóknak van csajuk. Nem akarok vészmadárkodni, de 30 éves korodig ne reménykedj semmiben. A nõk jó pasikat keresnek, és ez amit felsoroltam pont annak az ellentétje, és ezen semmilyen reklámozott csodafújóka nem fog segíteni ezt elmondhatom. Szerintem vegyél fel hobbikat az életedbe, annyi mindent lehet manapság ûzni, nem csak a nõk vannak az életben.
Te ugyanaz a hajdú-bihari fiú vagy, mint aki eddig írt ki hasonló kérdéseket?
Én 21 vagyok, szintén nem volt még barátnõm. Nem a világ vége. Szeretek sokat várni, de ezalatt mindig lecsapták a kezemrõl aki tetszett.xD Viszont rengeteg jó nõi ismerõsöm van. Jól írta az elõttem szóló, találj magadnak valami szórakozást, ami azzal jár, hogy kimozdulsz, emberek között vagy.
ha ez az életcélod, az messzirõl süt rólad. görcsöléssel márpedig nem lesz barátnõd.
nem olvastam végig a komikat, de hidd el fogsz találni magadnak. Nehéz nem rágörcsölni, de ez az élet többi területén is így van, ha nagyon akarod nem megy. Kezdeményezni pedig nyugodtan merjél (tudom ezt is könnyû mondani)lányként hasonló vagyok, vagyis nem vagyok túl merész, de kezdem építgetni az önbizalmam. Szóval te is tedd ezt! nem baj, ha rád nem másznak a lányok, küzdj érte. Az még a férfinak eleve dicsõség is. Egyébként igen, baj lehet hogy visszahúzódó vagy, legyél bátor! (de maradj szerény is) 17/L
nyaf-nyaf-nyaf
Ugyanez vagyok én is. 27 éves, 1 éve feladtam a dolgot, inkább prostizom. Jobb, mint a semmi.
Én immár 18 leszek de még mindig nem volt pár kapcsolatom . T_T jol esne egy barátnõ aki szertet engem. De ez itt nem az én kérdésem. Az a tanácsom hogy ne fuss bele minden lányba majd akad egy ojan aki beléd szeret. Én is ebben reménykedem.
18 évesen egyáltalán nem fura, ha nem volt még kapcsolatod...
A kérdező hozzászólása: ma 17:24 hajdú-bihari vagyok, Debrecen környéki, többet privátban, aki akar írhat nyugodtan
ma 17:16 Miért általánosítasz? és mi van azokkal, akik nem csúnyák, nem h.lye p.csák és egy társkeresö oldalon találták meg az igazit, és nem az utcán vagy egy szórakozóhelyen? Pont, hogy jót tesz az önbizalomnak, mert az ember olyan emberekkel ismerkedik meg, akik szintén magányosak lehetnek, mint õ. S már nem is érzi olyan egyedül magát a problémájával. Persze, hogy a társkeresõkön is vannak komolytalan emberek! Mindenütt vannak. Vagy a szórakozóhelyekre csak komoly és szép lányok járnak? Akik soha nem szórakoznak a férfiakkal és csak komoly szándékaik vannak?
"mert tudok olyan fiúkról, akikre maguktól rámásznak a lányok" Maguktól??? Neeee! tudsz olyat? Én csak olyat ismerek akire kényszerbõl másznak rá.
Én is így vagyok vele. Sajnos minnél jobban küzdök annál jobban leszarnak. Szal én már úgy vagyok vele h leszarom, csúnya vagyok, ez a dolgok rendje. Amúgyis több fiú születik, valakinek magányosnak is kell lenni. 21/F
Ha nem mersz kezdeményezni, sose lesz barátnõd... ha más nem, ismerkedj neten.
Egyrészt a külsõd is lehet az oka, másrészt az, h nem mersz kezdeményezni. A lányok maguktól csak a legjóképûbb srácoknál kezdeményeznek, de van aki még azoknál se.
1.: Építsd az életedet, hogy legyenek sikerélményeid, ezáltal lesz önbizalmad, ami mindenhová elengedhetetlen, nem csak a csajozáshoz, de oda aztán nagyon kell. 2.: Ha elégedetlen vagy a külsõddel, tehetsz ellene. Nem kell kigyúrt állattá válnod. 3.: Merjél kezdeményezni, mert nagyon ritka az olyan nõ, aki kezdeményez, ez még mindig a mi dolgunk, emancipáció ide vagy oda. 26/F
Probálj meg valahogy megváltozni, mert ezek a "negatív" enegriák kívûlrõl is látszódnak rajtad és érzõdik. + elég szánalmas is, ilyeneket a pasiktól hallani, persze lehet, csak ne a lányok elõtt, mert senkinek sem kellenek az ilyenek. Amúgy megnyugtatlak nekem is csak egy barátom volt eddig és 21 éves leszek...
18f hasonló helyzetben de nem adom fel küzdök :)
23f múltam és énis ugyanugy vagyok min te..
A kérdező hozzászólása: nincs igazság, miért csak a bunkó, érzéketlen vadállatoknak van szép barátnõje? :(
Mert õk oda mernek menni?! Te meg nem...
A kérdező hozzászólása: részegen mentem már oda lányokhoz egynek sem kellettem, de ha egy bunkó, tahó idióta megy oda annak mindig van esély, ha részeg, ha józan akkor is!
Tegyél valamit a boldogságodért, és ne keseregj! Társkeresõ oldalt próbáltál már? Még ma regisztrálsz valamelyikre, és holnap már lehet, hogy randizol! Sok sikert és fel a fejjel!
A kérdező hozzászólása: ma 16:19 ó, már azzal kezdtem kb. 3 éve, de azóta sem kellettem senkinek sem ja és utálok neten ismerkedni, élõben viszont nem tudom hol lehetne próbálkozni, mert a lányok nagyon elutasítóak velem szemben valamiért :(
Hát ja.. társkeresõn nem érdemes. Hülye p*csák szórakoznak az emberrel, vagy csúnya nõk írogatnak az embernek. Az önértékelésnek nagyon rosszat tesz. Szerintem menj el egy szórakozóhelyre a belvárosban, ülj le és iszogass valamit, hátha feloldódsz egy kicsit.
Kérdezõ merre laksz? Gondoltam összeülhetnénk beszélgetni, valamikor, én is ugyanez vagyok csak lányba.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!