Találatok a következő kifejezésre: Már 5 hogy (1342 db)

Veletek volt már ilyen? Már 5 éve van kapcsolatom, kicsit úgy érzem, szükség lenne "megerősítésre" hogy nem csak a páromnak tetszem, hanem másoknak is tetszhetek.

Nemrég kaptam levelet egy sráctól, akivel csak látásból ismertük egymást, mivel egy helyen lakunk, köszönő viszonyban voltunk. Eddig. A levél lényege az volt, hogy ha esetleg úgy gondolnám, akkor megtalálom őt és mivel ő nem tudja milyen a mi kapcsolatunk, ezért gondolta hogy ír, mivel eléggé tetszem neki. Én ezen fennakadtam, hogy csak így ír valakinek, akiről nagyon jól tudja hogy kapcsolatban van. Aztán kb. 1 hónapra rá, a napokban leült mellém buszon és elkezdtünk beszélgetni. Akkor nem próbálkozott be, nem is utalt semmire, mindennapi dolgokról beszélgettünk... Azóta nem találkoztunk, tehát nem is beszéltünk... Valahogy mégis úgy éreztem a beszélgetés alkalmával, hogy ő nem csak úgy akarna velem beszélgetni, mint egy átlag ismerőssel. Bár lehet ezt csak én láttam így, mivel korábban tudtomra adta, hogy ő mit is akar. Viszont valamilyen szinten nekem ez "jó" hogy így van, annak ellenére, hogy a levél után közöltem vele, hogy nem akarok semmit tőle és hagyjon békén. De valahogy nekem ez nekem mégis jó. Normális ez így szerintetek? 20/L

Legjobb válasz: Természetes hogy jólesik hogy elismernek, amíg közlöd hogy barátság lehet max mert neked van párod és boldog vagy addig nem lesz vele gond. Nekem is jólesik a jó szó,mi is 5 éve vagyunk együtt bár nálunk mindennap megerõsítést kapok valamilyen szinten mert a páromon mindenig látok olyan gesztust amivel tudom hogy 5 év után is ugyanúgy néz rám mikor elõször meglátott. Semmi gond nincs azzal hogy örülsz a szép szavaknak, az meg hogy párban vagy és rád mozdulnak "természetes", a pasik próbálkoznak a "fõtulajdonos" helyébe kerülne próba szerencse alapon. Amíg biztos vagy a kapcsolatodban és barátilag fogadod a bókokat addig rendben van.

Természetes hogy jólesik hogy elismernek, amíg közlöd hogy barátság lehet max mert neked van párod és boldog vagy addig nem lesz vele gond. Nekem is jólesik a jó szó, mi is 5 éve vagyunk együtt bár nálunk mindennap megerõsítést kapok valamilyen szinten mert a páromon mindenig látok olyan gesztust amivel tudom hogy 5 év után is ugyanúgy néz rám mikor elõször meglátott. Semmi gond nincs azzal hogy örülsz a szép szavaknak, az meg hogy párban vagy és rád mozdulnak "természetes", a pasik próbálkoznak a "fõtulajdonos" helyébe kerülne próba szerencse alapon. Amíg biztos vagy a kapcsolatodban és barátilag fogadod a bókokat addig rendben van.
Teljesen normális. 15 éves korod óta kapcsolatban vagy, gondolom a párod az elsõ. Nem csoda, hogy vágysz a megerõsítésre, kevés kortársad köti le magát ilyen hamar. Normális, hogy így érzel!
Szerintem normális.
A kérdező hozzászólása: Úgy gondolom te megerõsítés alatt most mást érthetsz, mint én.
Kedves kérdezõ! Mit szólnál, ha a párod vágyna egy kis "megerõsítésre" ??
Szerintem ez tök normális, nekem is jól esik, ha udvarolnak nekem. Amíg megtartod azt a szükséges távolságot, és tudod, hogy a párod szereted, azt mondom, még a flört is elfogadható. Én három és fél éve vagyok kapcsolatban, 20 éves vagyok.
A kérdező hozzászólása: Kihagytam, a páromról nem írtam semmit. Õ mindent megtesz értem és mellettem áll. Megkapom tõle ezeket a megerõsítéseket, ugyanúgy vonzónak tart, mint mikor megismerkedtünk. Ennél jobb kapcsolatot, fõleg ennyi idõsen nem is kívánhatnék. Nekem csupán az hiányzik, hogy másoktól is kapjak ilyen megerõsítést... Köszönöm a válaszokat! :)
Inkább gondolj bele abba, ha már most nem kapod meg a megerõsítést a párodtól, akkor milyen lesz vele az együttlét 10 - 15 év múlva? Lehet késõbb bánni fogod, hogy nem ismerkedtél meg mással is, aki talán több figyelmet szentelt volna rád ha megadtad volna neki ezt az esélyt!
akinek ilyesféle megerõsítésre van szüksége nnak önbizalomhiánya van. Hülyeség bizonygatni ugyis tetszel másnak is. tök mindegy hány éves vagy. ez nem ilyeneken mulik.
én nem érzek így, hiszen TUDOM hogy nézek ki, elfogadom magam, szüleim egészséges önbizalommal telinek neveltek. így nem kell a külsõ megerõsítés. az a lényeg, hogy a páromnak nagyon nagyon tetsszek. 30N

Négy hetes babám már 5, 5 kilós, és aggódom, hogy mitől nő ilyen drasztikusan gyorsan és sokat. ( igaz, 4340 grammal született ) Ilyen gyorsan nőnek az újszülöttek az első hetekben?

Legjobb válasz: nem csak az elsõ hetekben, hanem az elsõ hónapokban. kb 1 kilót, aztán olyan 4-5 hónaptól már fél kilót fog "csak" hízni. ez teljesen normális:)) az én fiam az 1. hónapban 1,5 kilót hízott, pedig 3600 grammal született.

nem csak az elsõ hetekben, hanem az elsõ hónapokban. kb 1 kilót, aztán olyan 4-5 hónaptól már fél kilót fog "csak" hízni. ez teljesen normális:) ) az én fiam az 1. hónapban 1, 5 kilót hízott, pedig 3600 grammal született.
szia!szerintem nem sok, ügyes baba.
Nyugi! Mi is így megugrottunk az elején! Mi 4280-al születtünk, a kórházból 4 kg-val engedtek ki pénteken délben, és szerdán reggel, mikor mentem védõbe a manómmal, már 4, 5 kg volt! Ügyes baba, õt ezek szerint nem kellett tanítgatni a szopizásra.:) Ne aggódj, az elsõ pár hónapban nagyon sokat nõnek, és majd lesz olyan hónap is, mikor szinte alig hínak.
Az Én kisfiam 3350-el született, most 8 hetes és 5900g!(anyatejes)
szia, szerintem nem sok a súlya, mi 3700grammal születtünk, 3450-el jöttünk haza és egy hónaposan Õ is 5kiló volt, most két hónapos és 6120gramm. Az én fiam egy kis zabagép! Szóval ne aggódj szép egészséges babád van, gratula!
Az én kisfiam az elsõ hónapban 1, 2 kilót hízott.
Szia! Az én kisfiam is 4300 gr-al született császárral, anyatejes volt, és 1 hónaposan 5320 gr. A második hónapban is hízott 1 kg.ot, és most 4 hónaposan 7580 gr. Szerintem is szépen fejlõdik a babád, de késõbb már lassulni fog a hízás. Ne félj, nem lesz belõle óriásbébi, a kisebb babák is be fogják õt majd késõbb érni a súlyukkal.

Ha a babám alsó 2 foga már 5 hónaposan kibújt, akkor várható, hogy a felső 2 is hamarosan kibújik? Nálatok mennyi idő telt el közöttük?

Most 6 hónapos a babám.

Legjobb válasz: Nem tudom, gondolom mindenkinél más. Az én lányomnak is 5 hónaposan kijött az alsó két foga 1 héten belül, most lassan 8 hónapos, és sehol a többi fog. Pedig láthatóan sikítófrászok jönnek rá néha már 2 hónapja, gondolom a foga miatt... Már várom, hogy kibújjon, legalább a következõ. A fiamnak 3 éve 8 hónaposan 8 foga volt már....

Nem tudom, gondolom mindenkinél más. Az én lányomnak is 5 hónaposan kijött az alsó két foga 1 héten belül, most lassan 8 hónapos, és sehol a többi fog. Pedig láthatóan sikítófrászok jönnek rá néha már 2 hónapja, gondolom a foga miatt... Már várom, hogy kibújjon, legalább a következõ. A fiamnak 3 éve 8 hónaposan 8 foga volt már....
Abszolút nem biztos hogy hamarosan kibújnak a felsõk, de ki tudja. Ezt nem lehet megjósolni. Nálunk az elsõ 6 egybe jött, 2 hónap szünet és jött még2.

Ki mikor kezdett el húst adni a babájának? Bébi papikba már 5 hónapos kortól van, viszont nekem azt mondta a védőnő hogy 6. hónap után? 3, 5 hónapos kora óta hozzátáplálunk!

Legjobb válasz: Nekem azt mondta a védõnõ, hogy hozzátáplálás megkezdése után 1 hónappal már mehet a hús. Így a lányom 5 hónapos kora óta kapja.

Nekem azt mondta a védõnõ, hogy hozzátáplálás megkezdése után 1 hónappal már mehet a hús. Így a lányom 5 hónapos kora óta kapja.
Kisfiam 5 hónapos korától kapta, 4 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást.
4 hónaposan kezdtük, azt mondta a védõnõ, 6 hónaposan vezessem be a glutént, 7 hónaposan a húst.
4 hónaposan kezdtük, 6 hónaposan vezettem be a husit.

A Hgn szintem alacsony lett (113), észrevettem, hogy a hajam is elkezdett jobban hullani. Már 5 napja szedem a vasat, amit az orvos írt fel! Vajon mikor marad abba a hajhullás, mennyi idő kell? Tapasztalatok?

Legjobb válasz: a vasnak kell pár hét, hogy beépüljön. Amúgy ez még nem olyan vészes. Nekem alacsonyabb volt, kb 1,5 hónapja szedem a vasat, most már jobbak az eredményeim.

a vasnak kell pár hét, hogy beépüljön. Amúgy ez még nem olyan vészes. Nekem alacsonyabb volt, kb 1, 5 hónapja szedem a vasat, most már jobbak az eredményeim.

2, 5 éves Újfundlandi kutyámnak első 2 ellésén nem volt teje. Már 100 % hogy nem lesz soha sem?

2 hatalmas Újfundlandi kutyám van, nem tenyésztő vagyok csak hobbiból tartom őket mert szeretem az ilyen nagy mackós kutyákat és amúgy is állatbarátnak tartom magam. Mindkét ellésnél 6-6 kiskutya született, de szépen sorban mind elpusztult, a 2. ellésnél próbáltam kecsketejjel és tápszerrel etetni őket, de beláttam hogy annyit nem ér az egész mert fél napom elment rá. De nagyon-nagyon sajnáltam szegény kiskutyákat, szerintem ki fogom heréltetni a kant mert így semmi értelme.

Legjobb válasz: 2,5 fél évesen már volt két alma? Te jó ég. Ha már kétszer nem volt teje, akkor ezután sem lesz, szóval felesleges lenne még egyszer befedeztetni. Vidd ivartalaníttatni mindkettõt.

2, 5 fél évesen már volt két alma? Te jó ég. Ha már kétszer nem volt teje, akkor ezután sem lesz, szóval felesleges lenne még egyszer befedeztetni. Vidd ivartalaníttatni mindkettõt.
na jó akkor a te szinteden... ezek élõ, lélegzõ, gondolkodó, érzõ lények akiknek te végignézted ahogy sorban meghaltak mert nincs rájuk idõd de te állatbarát vagy...aha logikus nem?
Kérdezõ! Ha eddig nem volt teje ezután sem lesz!A szukád alkalmatlan az utód gondozásra. Idézek az írásodból: "amúgy is állatbarátnak tartom magam. Mindkét ellésnél 6-6 kiskutya született, de szépen sorban mind elpusztult" Ez aztán tényleg nagy állatbaráti viselkedés, gratulálok! Fel lehet nevelni tápszerrel is egy 6-os almot de ahhoz egy ember "annyit nem ér az egész mert fél napom elment rá" hozzáállása olyan kevés mint hóhérban a jóindulat. Sajnos a 12 kölyök lassú éhhalála kellett ahhoz, hogy beismerd hibáztál!
Ha ennyire nincs szabadidõd, akkor szaporítani se kellene...
egy nagytestû gyakran 18-20 hónaposan tüzel elsõ alkalommal 18 hónapos kortól lehet neki alma és a következõ alom 6 hónapra vagy 1 évre rá de inkább egy éves kihagyásokkal... "de beláttam hogy annyit nem ér az egész mert fél napom elment rá" na én ezen akadtam ki...a te hibádból vagy kutyázási vágyadból megszületett egy alomnyi kölyök akik tõled függenek neked vannak teljesen kiszolgáltatva minimum kötelességed lett volna õket felnevelni.. Nekem is volt, hogy pl császár után nem lett teje a szukának de a 7 kölyköt mind felneveltem cumiból, igen ráment egy fél nap igen éjjel se aludtam és a teljes szabadságomat ki kellett vennem de én akartam, hogy megszülessenek így az én felelõsségem a felnevelésük... te vagy állatbarát???? Valószínû nem lesz teje a szukának...ivartalanítsd
Kedves kérdezõ! Minnél nagyobb egy kutya annál késõbb érik és nõ fel, annál késõbb lehet kölyke! Ilyen korban még egy kisebb testû kutyának sem lehetne! Inkább ivartalanítsd a kutyáid, ne szenvedjenek miattad, hisz " nem érnek annyit" neked! Emellett jó lenne ha némi szakutudást is magadra szednél...
te szegény... 300 ezres fizu? én közalkalmazottként kapok kézhez 90 ezret és mégis képes vagyok kivenni 2-3 hét szabadságot... évente 1 alom van nálunk és akkor is kiveszem a szabimat ha nincs gond az alommal mert az elsõ 2 hét kritikus lehet a kiskutyák szempontjából... messze vagy te az állatbaráttól de nagyon...
A kérdező hozzászólása: Mennyi sok hülye hozzászólás. És tudjátok hogy a tenyésztõknél hogy megy akik ebból élnek? Mert van egy ismerõsöm aki ebbõl él. A 6 éves kiöregedett kutyákat elaltassák, azokat a kiskutyákat akik eladhaatatlanok már meg agyonütik. Ezért börtön... jó vicc... azért ne túlozzunk kérem.... Akkor azt az ismerõsöm is törvénysértõ akinek a tudta nélkül megellett a kutyája télen -10 fokba és megdöglöttek a kiskutyák? A feltett kérdésemre azért köszönöm annak a kevés embernek a választát aki normális választ adott. Most pedig megyek megetetem a kutyáimat mert valakinek ugye állatokkal is kell foglalkozni. Sok álszerény ember.
Úgy tûnik fingod nincs, mi a különbség tenyésztõ és szaporító között.
1. Ne szaporíts. 2. Nem vagy állatbarát, állatbarát ilyet nem csinál. 3. Nem szokásom mások pénztárcájában turkálni, de ez azért nekem nagyon szemet szúrt: "Egyedülálló informatikusként vagyok, a keresetem 250.000 és 300.000 ft közötti, amibõl örülök ha élni tudok." Sokan élnének ilyen "sanyarú" körülmények között.
Én tenyésztõnek tartom magam, 2 éves múlt a kutyám és még nem volt befedezve mert ennyi ideig tartott az általam gondolt minimumot megszerezni neki. Emellett az h állatbarát vagy erõs túlzás ha nem etetted és hagytad meghalni a piciket mert nem volt idõd rá. Nem szoktam itt káromkodni de tényleg egy igazi barom vagy! És még finoman fogalmaztam...
Kedves Kérdezõ! Szeretnélek felvilágosítani, hogy az újfoundlandi nem nagytestû, hanem óriástestû kutya. Náluk 24 hónapos kor elõtt nem lehet almot lehozni és 6 éves kor után sem. A kettõ között pedig minimum 1-1, 5 év pihentetéssel 3, indokolt esetben max. 4 alom engedélyezett összesen. Nem baj, hogy nincs 2 hét szabid, de akkor nem kell almot bevállalni! Az én kutyám tenyésztõje minden alomnál az elsõ 2 hétben napi 24 órában a kicsik mellett van, pedig nem kell õket mesterségesen táplálni, egyszerûen csak felelõs tenyésztõ nem hagyja õket magára. Azért meg hagy ne sajnáljunk már, hogy ilyen jól keresel! Én is informatikus vagyok, de a párommal ketten alig keresünk 200-at, mégis jobban élünk mint sok ismerõsöm körülöttem és ugyan akkora nagy kutyát tartunk, mint a tied!
ha nincs idõm, nem vállalok be kölyköket.még ha az anyakutya is gondozza õket a gazdinak is oda kell figyelnie rájuk rendesen... 2, 5 évesen 2x ellett az is brutál, mert tutira megterhelte a szervezetét szegénynek a korai vemhesség, ráadásul gondolom 2x egymás után..inkább a szukát ivartalaníttasd.mert nem lesz beteg idõs korára és ha tüzel esetleg elszabadul vagy bemászik valami másik kutya aztán megint halálra éheztetheted szegény kicsiket. az ismerõsöd meg nem tenyésztõ, mert egy tenyésztõ nem nyírja ki az eladhatatlan kiskutyákat.a tenyésztõ nem az az ember, akinek van 2 kutyája és a szuka folyton szül orrba-szájba...
Arról hogy állatbarát vagy-e nem nyitok vitát, viszont ha nem volt teje akkor valószínûleg ezután sem lesz. Az ivartalanítás viszont megfontolandó, mert az ivaros szuka kutyáknál jelentkezhet a méh és emlõrák. A kan kutyákat is célszerû ivartalanítani, egyébként sem tudna mit kezdeni egy nem tüzelõ szukával. Remélem ha majd a gyermekvállalás elõtt állsz megváltozik az értékrended.
De akkor minek szaporítasz? Érted a kérdést? Ha te is szar körülmények között élsz, minek gyártod a kölyköket?
A kérdező hozzászólása: "na jó akkor a te szinteden... ezek élõ, lélegzõ, gondolkodó, érzõ lények akiknek te végignézted ahogy sorban meghaltak mert nincs rájuk idõd de te állatbarát vagy...aha logikus nem?" 1. A feltett kérdésre nem válaszoltál 2. Igen végig kellett néznem mert a biztos megélhetést választottam ahelyett hogy kirugnak és a kiskutyák se biztos hogy megmaradnak, mert tápszeren nem olyan sok az esélye 3. Te tisztában vagy hogy más ember hogy él? Egyedülálló informatikusként vagyok, a keresetem 250.000 és 300.000 ft közötti, amibõl örülök ha élni tudok nem még szabid kivenni és kutyát etetni.
A kérdező hozzászólása: Nagytestû kutyáknál átlagosan már 1, 5-2 éves korban lehet az elsõ alom, onnantól kezdve pedig 4 havonta tüzelnek.
A kérdező hozzászólása: Én is állatbarátnak tartom magam és nagyon rossz nézni hogy éhen pusztulnak a kiskutyák, ezért akarom ivartalanítatni. Az a gond hogy a mai rohanó világban nincs idõm szabadságot kivenni amiatt hogy etessem a kiskutyákat, más megoldás meg nincs. Úgy értettem hogy "nem ér annyit az egész" hogy ki kellene vennem 2-3 hét szabadságot míg kicsik, annyit meg nem kockáztatok, mert az állásomba kerülhet.Könnyen beszél az olyan akinek van rengetek szabadideje gondozni õket, vagy olyan elhivatottak hogy inkább nem alszanak egy hónapon keresztül 5-6 kiskutyáért és magukat kikészítsék. Nekem se szabadidõm sincs, és az értékrendem sem olyan hogy a kiskutyákat válasszam a biztos megélhetés helyett, de továbbra is állatbarátnak tartom magam.
A kérdező hozzászólása: a 3. kommentelõnek üzenem hogy nekem nincs olyan jó munkahelyem hogy 3 hét szabadságot úgy ki tudjak venni hogy ne vegyék a fejemet.
A kérdező hozzászólása: Hát nem terveztem be elhiheted hogy a szukának nem lesz teje és nekem kéne minden ellésnél 1hónapon át szenvedni a kutyákkal. Ezért fogom akkor ivartalanítatni minél elõbb hogy több ilyen ne fordulhasson elõ. És ha te a kiskutyák miatt kivetted az összes szabadságod hogy ne pusztuljanak el és etted õket akkor minden elismerésem a tiéd. 42 éves elvált informatikus vagyok, egyedül éllek egy 110m2-es Gyõri kertesházba. Évente 2-3 hét szabadságot tudok kivenni amit én osztok be, és igen számomra önzõ módon fontosabb volt az hogy legyen 2-3 nyugodt hetem egy évben, mint hogy egy sem, mert én szerintem kikészültem volna benn. De nem mindenki egyforma, attól még állatbarátnak tartom magam. Ebben a mai magyarországban egyedülálló férfiként szerintem igen-igen kevesen tették volna ezt meg, én boldogulni is nehezen tudok, gondolkozok is külföldbe már erõsen. De most igencsak elkalandoztam. Csak én is kicsit felháborodtam azon hogy "ez az én felelõségem".... én sem így akartam elhiheted.
Sajnos ezzel számolni kell minden alom lehozásánál, hogy mi van ha valami miatt a szuka nem tudja etetni, gondozni a kölyköket. Kereshettél volna dajkakutyát is a kölyköknek, vagy leadhattad volna õket a menhelyen, hátha valami rendes gondozó elvállalta volna õket. De végignézni, hogy szép sorban elpusztulnak... Szaporítani nem kötelezõ, ha nincsen rá idõd, akkor ne csináld, ennyi.
Boldogulni és nehezen tudsz, de azért gyártod a kölyköket? Retardált vagy?
Minek szaporítasz?
A te felelõsséged, akár tetszik, akár nem. Ugye tudod, h amiért hagytad éhenhalni a kutyusokat akár most is feljelenthetne téged bárki, mivel ez hivatalosan is állatkínzásnak minõsül? Én tuti, h egy életre eltiltanálak az állattartástól. Nem véletlenül vagy egyedülálló, gondolom neked jó lenne a kisbaba [email protected] pelenkában egész nap.
Számomra Te olyan messze vagy az állatbaráttól, mint Makó Jeruzsálemtõl. De egy csepp felelõsségtudat nem sok, annyi sem szorult beléd. Egyszerû szaporító vagy, aki kizárólag önzõ érdekbõl elletné a kutyáját. Miért csinálod? Bár gondolom a pénzért. Vagy ha nem, akkor azért, mert a kölyökkutyák olyan cukik? Menj el néhány menhelyre, több ezer kölyök sínylõdik ott a hozzád hasonló gazdák miatt. Aki egy kicsit is ért a kutyákhoz, az tudja, hogy a kutyáknak a párzás fájdalommal jár. Az ellés fájdalommal jár. Ezután 8 héten át egy tucat kutya nyúzza a szukát. Minden egyes ellés sokat kivesz a szukából fizikailag. Te nagyjából csak ennyit [email protected]ál telibe, amikor egymásra pakoltad a kutyáidat pusztán állatbaráti szeretetbõl.

Veletek történt már olyan hogy együtt voltatok a párotokkal és nem védekeztetek de nem élvezet belétek és utána nem jött meg? ! Velem most ez történt és nem tudom mit csináljak! 5-dik napja hogy késik!

Legjobb válasz: 5. !!!!! Nem 5-dik... Édes Isteneeeeem -.- '''' Bocs de ettõl a hibától én rosszul vagyok... De h válaszoljak a kérdésedre...Attól, h nem ment el beléd még simán lehetsz terhes!

5. !!!!! Nem 5-dik... Édes Isteneeeeem -.- '''' Bocs de ettõl a hibától én rosszul vagyok... De h válaszoljak a kérdésedre...Attól, h nem ment el beléd még simán lehetsz terhes!
Most komolyan.. Hány évesek vagytok?
A kérdező hozzászólása: Köszi mindenkitõl a válaszokat!!
Kb. 2-3 hét után jönnek az elõjelek, nem 5 nap után... :) 1. Miért nem íratsz fel tablettát ha kefélsz, ha az óvszer nem kényelmes? 2. Miért nem vettetek 72 órás tabit, ha ennyire bizonytalan vagy? Korotokat meg sem merem kérdezni...
Igen, jártam így. A lányom most 3 éves. Egyéb kérdés?
"Tudom hogy lehetek így is terhes de nincs neki elõjele!" Tényleg nincs, végül is az 5 napos késés sem elõjel...
Az emberi ostobaság határtalan. Ha nem vagy tisztában a veszélyekkel ne csináld.
A kérdező hozzászólása: Bocsi a helyesírási hibáért! Tudom hogy lehetek így is terhes de nincs neki elõjele!
Feleslegesen kár aggódni. Ne idegeskedj, az 5 napos késés még nem olyan nagy dolog. Meg fog jönni! Ha nem ment beléd, 99%, hogy nem vagy terhes!
Vegyél terhességi tesztet.
csinálj tezstet ez az elsõ, megszakitással csak azoknak szabad "védekezni" akiknél nem gond ha becsúszik. Nagyon ygakori a teherbeesésé mellette.

A párommal több, mint 8 éve vagyunk együtt, én 24vok, ő 34, és én már 5 éve szeretnék babát, ő viszont csak akkor, ha külön leszünk, ami még több év. Hogy magyarázzam el neki, hogy nem várhatunk örökké?

Legjobb válasz: Egyezetek meg, hogy vártok még 2,5 évet. Még fiatal vagy bõven belefér. Van már annyi munkaviszonyod, hogy Gyedet kapjál? Mert a GYES családi semmire sem elég egy babának.

Egyezetek meg, hogy vártok még 2, 5 évet. Még fiatal vagy bõven belefér. Van már annyi munkaviszonyod, hogy Gyedet kapjál? Mert a GYES családi semmire sem elég egy babának.

Van egy autóhitelem amit 10 évre vettem fel, ebből már 5 év letelt, havi törlesztésem 35000 ft-ról 60000 ft-ra ugrott amit már egyre nehézkesen fizetek. Nem tudom mit csináljak hagyjam hogy elvigye a bank 3 hónap után? Kell fizetnem rá?

Legjobb válasz: "Nem tudom mit csináljak hagyjam hogy elvigye a bank 3 hónap után?" Attól még a tartozást ki kell fizetni. Gondolom eleve nem volt nagy értékû autó (3 millió?), jelenleg nem a felét éri az eredeti értékének, hanem a negyedét, a tõkébõl meg legalább 3/4-e van meg. Tehát a felét még ki kell fizetni - magasabb kamatozású, pl személyi hitelbõl, ugyanúgy 5 évre havi 60000-ért. A kifizetésen kívül nincs kiút az ilyen hitelekbõl.

"Nem tudom mit csináljak hagyjam hogy elvigye a bank 3 hónap után?" Attól még a tartozást ki kell fizetni. Gondolom eleve nem volt nagy értékû autó (3 millió?), jelenleg nem a felét éri az eredeti értékének, hanem a negyedét, a tõkébõl meg legalább 3/4-e van meg. Tehát a felét még ki kell fizetni - magasabb kamatozású, pl személyi hitelbõl, ugyanúgy 5 évre havi 60000-ért. A kifizetésen kívül nincs kiút az ilyen hitelekbõl.
Autóra 10 év hitelt? Ez eléggé rizikós ötlet volt. Szerintem ahogy lehet, hagyd a fenébe. Inkább tömegközlekedj vagy bringázz. Ilyen benzinárak mellett... Hacsak nem létszükséglet.
Próbáld meg kiváltatni kedvezõbbre. Õk elég profik benne, egy próbát megér: autohitelkivaltas.hu
Nekem még nem, de tényleg. :DD
Most hogy mondod tényleg..De gagyi..:D
diszkókapcsolatokból is születnek gyerekek miért kell ezen meglepõdni?
Pont most láttam és ezen gondolkodtam:D
ezt már kérdezte valaki nemrég amúgy ki mondta h az a közös gyerekük?:D lehet h balkézrõl van:D
a sza.revö csávónak épp akkor volt terhes a felesége akkor épp egy bálna volt, igy ment a discoba csajozni. tehát megcsalta asszonyt terhessége alatt, mint ahogy az összes pasi teszi. 5 év múlva meg a discos csajjal él együtt és épp hétvégén vannak együtt az exfeleségtöl született kölyökkel ugyanis elhagyta az asszonyt, még terhesen a discos csajért. ritka kivétel, mert a nösek nem válnak, de ez megtette.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!