Találatok a következő kifejezésre: Lehetek-e terhes hogy 5 hete nem (1 db)

Lehetek-e terhes úgy, hogy 5 hete nem szedek gyógyszert, és nem védekeztünk?

Miután orvosi próbléma miatt abba kellett hagynom a gyógyszer szedését (amit 10 évig szedtem) tanácstalan voltam, hogy milyen védekezési formát választhatok, most 5 hét után végre eljuttottam egy n?gyógyászhoz ö ajánlotta a patentex kupot, de közben meg párszor szeretkeztünk. én sajna ugy tudtam, hogy a tabletta még véd 1-2 hónapig, de 2 hét után még mindig nem jött meg, nem szeretnék még babát. Mit tehetnék??? Azon kívül hogy megcsinálom a tesztet, tudom, hogy felel?tlen voltam sosem szoktam ilyet csinálni, de tök tanácstalan voltam.

Legjobb válasz: Ja és amióta meg kellett volna jönni állandóan fáj a hasam mint amikor meg szokott jönni, meg álmos vagyok.

A kérdező hozzászólása: Ja és amióta meg kellett volna jönni állandóan fáj a hasam mint amikor meg szokott jönni, meg álmos vagyok.
Szia! Velem uygan ez volt 1 éve. Egy hónapot kihagytam, és is azt hittem, hogy véd, de nem és terhes is lettem, amit a párom nem akart, és kellett vetetnem. Most pedig gyógyszer alatt lett halvány tesztem, így abbahagytam, és megint terhes vagyk, amit megtartunk, és a párom is nagyon örül neki. üdv : 4hetes 4 napos kimami
nagy a valószinüsége a terheségnek. mert nagyon sok embernek már az elsö hónapban van peteérése, és egyböl teherbe is esik. akinek viszont még nincs annak is lesz legalább egy kicsi menzesze, szóval tesztelj, de készülj fel, mert a mostani gyógyeszerek abba hagyása után nem kell várni ha a tested tud már petesejtet produkálni akkor teherbe esel. a teszt már kimutatja.
SZia! Nekem a baratnom volt ugyanigy. 8 ev utan abbahagyta a tabletta szedeset, es utanna 1X nem vedekztek, es emlekszem neki 1 honapot kesett. O is ketsegbe volt esve, hogy biztosan teherbe esett, es 1 honap utan megjott neki. MInt kiderult a tabletta abbahagyasa hormonalis zavarokat idezett elo es ezert kesett neki 1 honapot. SZoval ne izgulj annyira, de azert tetsztet mindenkepp csinalj
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, megveszem a tesztet, bár attól félek utána is álmatlan éjszakáim lesznek!
Hát ez jó kérdés! Tényleg felelõtlen voltál de elõfordul. Én pasi vagyok, de annyit még én is sejtek, hogy az, hogy nem jött meg két hétig, lehet a hormonális hatások miatt is, mivel a tabletta ho9rmonokat tartalmaz, és lehet, hogy a szervezeted hozzászokott a 10 év alatt. Viszont egy tesztet sztem érdemes megcsinálni, legalább tudd mi a helyzet. Csak hogy ne legyenek álmatlan éjszakáid. Akármi is legyen az eredménye, jobb a biztos, és a megoldáson gondolkodni (ha egyáltalán kell), mint a bizonytalan folyamatos stresszelés.
Igazából semmit nem tehetsz a várakozáson , majd a tesztelésen kívül. Már biztosan kimutatja a teszt. Sajnállak, hogy így alakult, remélem nem történt baleset.
Bizony mindenképp venned kell egy tesztet, mert ez gyanús. Ha kiderül az eredmény, majd akkor kiokoskodjátok, hogyan tovább. De ha már felelõtlenek voltatok, viseljétek a következményeket.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, nagyon be vagyok rezelve, ma megcsinálom a tesztet (de már ugyis tudom mit dob ki). De nem igazán szeretnék most babát, nem tudom hogyan tovább! Ráadásul most mentem el a régi orvosomtól és nem tudom hogy hova is fordulhatnék mert akit ajánlottak az nem jött be.

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Ha elmehetek sztk-s nőgyógyászati rendelésre, ott megtudják nézni, hogy vannak e érett tüszőim, van e peteérésem?

Felírta a magán dokim a Clostyt, de nem mondta hogy uh-n kellene nézni bármit is. Azért nyugodtabb lennék ha uh-n is megnézne valaki. Dkit meg váltani fogok az tuti.

3

Nem értem ezt a hőmérőzést kezdő vagyok. Tapasztaltabbak vetnétek ide egy pillantást?

20 jött meg és elkezdtem mérni reggel 5:30 kor pontosan 5 percig szájban a hőmet minden reggel 36.6 volt 7 napig minden reggel a 8.-dik napon lement 36.4-re másnap 36.7-re utána 36.4 re 3 napig újra 36.6 volt ma reggel pedig 36.8-ra ment fel elvileg ma vagy holnap kellene lennie az ovumnak de akkor mért nem esett le előtte a hőm akkor így nincs peteérésem? Előre is köszönöm azoknak akik szántak rám időt és segítettek vagy segítenek :)

16

Pont 1 héttel (max) a nemvárt előtt hasszúrka. Ha nem beágyazódástól, akkor mitől lehet? Closti befolyásolhatja?

csomóan kérdezik, h 9-11 dpon hasszúrka jelenthet-e beágyazódást és a válaszok aránya nagyjából fele-fele igen-nem. Én csak azt nem értem, h ha nem terhesség lesz belőle, akkor mi okozhat ilyen tüneteket? Konkrétqan a bal petefészeknél éreztem tegnap egész nap újra meg újra, és legkésőbb tegnaphoz egy hétre (nem) kéne megjöjjön. Ez a 2. clostis hónapom, esetleg a gyógyszer okozhatja? meg volt viszonylag sok fehéres-sárgás krémesebb folyás, de fertőzés nincs. Légyszi írjatok, mert olyan nehéz mindig a ciklus vége, és már nem értem miért vannak ilyen jelek, ha utána rendszerint semmi eredménye.

2

Lombikosokat kerdeznem: volt olyan koztetek, akinek nem volt semmilyen tunete, megis sikerult?

Ez a 4. beultetesem, 2 friss embriket ultettek vissza. Ma vagyok a beultetes utani 7. napon. A 3. napon este volt kb. fel oran at tarto mindjart megjon erzesem, gyenge, nem is gorcsoles, azota nyugi van. Sok helyen a mellfeszulest irjak legelso pozitiv jelnek, nalam ez sincs. Nagyon szeretnem, ha ez vegre sikerulne. Az elozo fagyasztott volt, es ott elindult valami, de megszakadt. Koszonom, ha valaszoltok.

3

Utalhatnak terhességre ezek a tünetek?

Igaz, még csak 2 hete volt az ovu, de azóta már mintha láttam volna nagyon-nagyon kevés vércsíkot a wc-papíron, és rengeteg folyásom van. Általában tojásfehérjés nyákom van az ovu környékén és mensi előtt jelentkezik ez a krémes nyák, de most egyfolytában van, bő-sok, olyan vizes jellegű krémes folyás(bocsi, nem tudom máshogy írni)Hőm 37,1 nyelv alatt. Ezek szemmel látható tünetek, a többit félek, bebeszélem!Mikor kezdenek jelentkezni "igazi" tünetek??Mikor teszteljek??

2

Melyik Rossman-os terhességi teszt a legjobb szerintetek?

3

One szép teszt. Vélemények? 3. napja késik, de negativ.

5

Van itt olyan aki példa rá, hogy pecsételő vérzést tapasztalt több éves tabletta szedés mellett és terhes lett?

2

Lehet vagy nem?

Kérdésem igen értelmetlen lehet egyeseknek, de tényleg érdekel. Ha valaki várandós és az első pár hónapba van, akkor ugye már látszik egy kis pocak, ezt a hasat még be lehet húzni? Vagy babás pocakot már semmiképp?

3

Igaz, hogy ovu után sárgás ragacsos a nyák? Ha megtermékenyítés van, akkor hígabb fehér, folyós?

20 nap körül vagyok, s most nem olyan mint máskor. jelezheti a terhességet vagy mást is mutathat?

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!