Találatok a következő kifejezésre: Lehetek-e terhes hogy 5 hete (2 db)

Lehetek-e terhes úgy, hogy 5 hete nem szedek gyógyszert, és nem védekeztünk?

Miután orvosi próbléma miatt abba kellett hagynom a gyógyszer szedését (amit 10 évig szedtem) tanácstalan voltam, hogy milyen védekezési formát választhatok, most 5 hét után végre eljuttottam egy n?gyógyászhoz ö ajánlotta a patentex kupot, de közben meg párszor szeretkeztünk. én sajna ugy tudtam, hogy a tabletta még véd 1-2 hónapig, de 2 hét után még mindig nem jött meg, nem szeretnék még babát. Mit tehetnék??? Azon kívül hogy megcsinálom a tesztet, tudom, hogy felel?tlen voltam sosem szoktam ilyet csinálni, de tök tanácstalan voltam.

Legjobb válasz: Ja és amióta meg kellett volna jönni állandóan fáj a hasam mint amikor meg szokott jönni, meg álmos vagyok.

A kérdező hozzászólása: Ja és amióta meg kellett volna jönni állandóan fáj a hasam mint amikor meg szokott jönni, meg álmos vagyok.
Szia! Velem uygan ez volt 1 éve. Egy hónapot kihagytam, és is azt hittem, hogy véd, de nem és terhes is lettem, amit a párom nem akart, és kellett vetetnem. Most pedig gyógyszer alatt lett halvány tesztem, így abbahagytam, és megint terhes vagyk, amit megtartunk, és a párom is nagyon örül neki. üdv : 4hetes 4 napos kimami
nagy a valószinüsége a terheségnek. mert nagyon sok embernek már az elsö hónapban van peteérése, és egyböl teherbe is esik. akinek viszont még nincs annak is lesz legalább egy kicsi menzesze, szóval tesztelj, de készülj fel, mert a mostani gyógyeszerek abba hagyása után nem kell várni ha a tested tud már petesejtet produkálni akkor teherbe esel. a teszt már kimutatja.
SZia! Nekem a baratnom volt ugyanigy. 8 ev utan abbahagyta a tabletta szedeset, es utanna 1X nem vedekztek, es emlekszem neki 1 honapot kesett. O is ketsegbe volt esve, hogy biztosan teherbe esett, es 1 honap utan megjott neki. MInt kiderult a tabletta abbahagyasa hormonalis zavarokat idezett elo es ezert kesett neki 1 honapot. SZoval ne izgulj annyira, de azert tetsztet mindenkepp csinalj
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, megveszem a tesztet, bár attól félek utána is álmatlan éjszakáim lesznek!
Hát ez jó kérdés! Tényleg felelõtlen voltál de elõfordul. Én pasi vagyok, de annyit még én is sejtek, hogy az, hogy nem jött meg két hétig, lehet a hormonális hatások miatt is, mivel a tabletta ho9rmonokat tartalmaz, és lehet, hogy a szervezeted hozzászokott a 10 év alatt. Viszont egy tesztet sztem érdemes megcsinálni, legalább tudd mi a helyzet. Csak hogy ne legyenek álmatlan éjszakáid. Akármi is legyen az eredménye, jobb a biztos, és a megoldáson gondolkodni (ha egyáltalán kell), mint a bizonytalan folyamatos stresszelés.
Igazából semmit nem tehetsz a várakozáson , majd a tesztelésen kívül. Már biztosan kimutatja a teszt. Sajnállak, hogy így alakult, remélem nem történt baleset.
Bizony mindenképp venned kell egy tesztet, mert ez gyanús. Ha kiderül az eredmény, majd akkor kiokoskodjátok, hogyan tovább. De ha már felelõtlenek voltatok, viseljétek a következményeket.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, nagyon be vagyok rezelve, ma megcsinálom a tesztet (de már ugyis tudom mit dob ki). De nem igazán szeretnék most babát, nem tudom hogyan tovább! Ráadásul most mentem el a régi orvosomtól és nem tudom hogy hova is fordulhatnék mert akit ajánlottak az nem jött be.

Gestomix tablettát szedek 1.5 hete! Párommal a megszokott módon gumi nélkül csináltuk és kiszállt ahogy szokott! Lehetek terhes? Nagyobb lehet-e az esélye hogy tablettát szedek? Vis hogy még csak 1 hete?

Legjobb válasz: Vagy én vagyok a hülye vagy nem tudom...a tabletta tudtommal arra való, hogy MEGAKADÁLYOZZA a teherbeesést...nem az, hogy fokozza az esélyt...istenem...Egyébként én is szedek. És nem vagyok 14 éves... És míg nem szedted a gyógyszert addig megszakításosan csináltátok? Mert akkor ha szedsz tabit, ha nem, elég nagy az esélye, hogy terhes vagy... 20/L

Vagy én vagyok a hülye vagy nem tudom...a tabletta tudtommal arra való, hogy MEGAKADÁLYOZZA a teherbeesést...nem az, hogy fokozza az esélyt...istenem...Egyébként én is szedek. És nem vagyok 14 éves... És míg nem szedted a gyógyszert addig megszakításosan csináltátok? Mert akkor ha szedsz tabit, ha nem, elég nagy az esélye, hogy terhes vagy... 20/L
Istenem!Ez nem komoly kérdés ugye?Mi az h nagyobb-e az esélye a terhességnek ha gyógyszert szedsz?Hol voltál mikor a nõgyógyász felírta a gyógyszert és elmondott mindent?????Hogy lenne nagyobb az esélye?
én is gestomixet szedek és már nem használtunk gumit elsõ levél alatt sem.NEM nem lehetsz terhes, kivéve ha hánytál vagy hasmenésed vt


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!