Találatok a következő kifejezésre: Lehet egyszerre a (1504 db)

Hogyan változik - vagy egyáltalán változik-e - a házassági nevem abban az esetben, ha a születési nevemet megváltoztatom? Lehet egyszerre a születési nevet megváltoztatni és a házassági nevet módosítani?

Tegyük fel, hogy a születési nevem Antal Piroska. Házasság után a férjemnek csak a vezetéknevét vettem fel, így lett belőlem mondjuk Molnár Piroska. Megváltoztatnám a születési nevemet pl. Dobos Adriennre. Ebben az esetben a házassági nevem marad a régi, vagy automatikusan Molnár Adrienn leszek? És, ha a házassági nevemet is módosítani szeretném (valójában csak visszavenni a születési nevemet), akkor ezt egyszerre is meg tudom csináltatni? Vagyis egymás után, de úgy, hogy az irataimat csak egyszer kelljen cserélni. Ha megkapom az okiratot a születési név megváltoztatásáról, akkor gondolom van valamennyi időm, minimum 8 nap, ami alatt el kell kezdeni kicserélni az igazolványokat, lejelenti mindenhol az adatváltozást, stb. Beadhatom egyből a házassági név módosítására a kérelmet, ha még ezeket nem intéztem el, hogy ne kelljen a személyit meg minden iratot kétszer megcsináltatni egy-két hónapon belül? A lényeg, hogy ha nem muszáj, akkor nem szeretnék fizetni az új iratokért akkor is, amikor még csak a születési nevem változik, meg akkor is, amikor már a házassági nevem is megváltozott. Remélem érthető volt, amit írtam, és a válaszokat előre is köszönöm.

Legjobb válasz: Ez két külön eljárás. Nem lehet egyszerre másik családi nevet is és férjes nevet is felvenni.

Ez két külön eljárás. Nem lehet egyszerre másik családi nevet is és férjes nevet is felvenni.
A kérdező hozzászólása: Nem másik férjes nevet akarok felvenni, vagyis igen, de csak úgy, hogy a születési nevemet akarom majd használni a névváltozás után. Egyébként tudom, hogy az két külön eljárás. Arra lettem volna kíváncsi, hogy addig nem is adhatok be kérelmet a házassági név módosításra, amíg nem csináltattam meg az iratokat? Szóval, hogy a kapott okirattal nem lehet elkezdeni intézni a módosítást? És utána, amikor az módosult, akkor menni az okmányirodába meg mindenhova, ahova menni kell?
Hívd fel az anyakönyvvezetõt ahol laksz. Õ a legpontosabb forrás.

Kicsit beszélek németül és kicsit angolul. Szeretnék még tanulni. Lehet egyszerre a kettőt?

Van valakinek tapasztalata arról, hogy hogyan lehet egyszerre 2 idegen nyelvet tanulni? Lehet egyáltalán? Mennyire fognak összekeveredni a dolgok az agyamban? 29 éves vagyok.

Legjobb válasz: én tanultam a 2t egyszerre még gimiben, nem volt vele semmi gond. ha keveredett is akkor is csak pár szó, mivel a nyelvtan nagyon különbözik. sok sikert ;)

én tanultam a 2t egyszerre még gimiben, nem volt vele semmi gond. ha keveredett is akkor is csak pár szó, mivel a nyelvtan nagyon különbözik. sok sikert ;)
Simán lehet. Én egyszerre tanultam meg a kettõt. Mármint párhuzamosan, gimiben. Én úgy tudom, a határ 12 évnél van, akkor van egy nagy változás a nyelvtanulásban, tehát elvileg az én akkori 16 éves agyam ugyanúgy tanulta a nyelvet, mint a te 29 éves agyad fogja. Bár ezt nem tudom bebizonyítani, nem vagyok se nyelvész, se orvos. Persze minél késõbb állsz neki annál nehezebb..Lassan de biztosan tanulj! Sok sikert!
Simán tanulhatod egyszerre a 2-t. Beszélek németül és angolul is, egyszerre menni fog, és pont a nyelvtan hasonlít egymásra, és a szavak már annyira nem, így nem fogod keverni szerintem.
Anyanyelvi szinten tudok angolul, elõbb tanultam mint magyarul, de nyelvtannal sosem voltam igazán tisztában, míg iskolába nem jártam, most oroszul és németül tanulok angol mellett. Barátnõm tanítgatni fog olaszul az alapokra és egyetem alatt még egy francia nyelvvizsgát szeretnék valahogy szerezni. Nem hiszem, hogy megoldhatatlan lenne az a két nyelv, én a jelenlegi hárommal elvagyok, sõt.:) :) 15/L

Melyik email szolgáltatóval lehet egyszerre a legtöbb emailt küldeni titkosított másolatként? (500-1000 emailt egyszerre)? Melyik alkalmas erre és olyan ami valóban el is küldi? !

Köszönöm!

Legjobb válasz: A SPAM-elést a törvény bünteti, ugye tudod? Ilyen mennyiségû levélnél már érdemesebb szervert bérelni és egyesével kiküldeni a leveleket egy program segítségével.

A SPAM-elést a törvény bünteti, ugye tudod? Ilyen mennyiségû levélnél már érdemesebb szervert bérelni és egyesével kiküldeni a leveleket egy program segítségével.
A kérdező hozzászólása: Ez nem spam, az önéletrajzok szét küldése nem hinném hogy spamnak számítt...Létezik ilyen vagy sem? akkor az atomic email sender erre alkalmas?
A kérdező hozzászólása: Hogy érted egyesével küldjem el?Ahhz nem kell server, azt sima email szolgáltatóval is megtudom csinálni, de az piszok sok idõ, fõleg ha még csatolmány is van.Az nagyon sok idõt vesz igénybe..
Nem akarlak elkeseríteni, de ez így elég tré lesz. Hogy miért? Mert nem küldhetsz CSAK titkos másolatban. Kell egy alapértelmezett címzett. És ezt a címzettet az összes többi, titkos másolatot kapó látni fogja. Ergó egyértelmû lesz a címzettet kivéve mindenkinek, hogy ez egy továbbküldött levél, amit valószínû rengetegen megkaptak. Nem kizárt, hogy ezek után el sem olvassák. Tényleg csak az marad, hogy egyesével.
A kérdező hozzászólása: ma 10:06 Ha nem írsz semmit a címzetben akkor senki nem fogja látni, csak a titkos másolathoz másolod be az összes címet és akkor nem látható.Már teszteltem a dolgot.10 db email címen kipróbáltam és nem látható egyiknél sem, az a titka hogy a címzett részt szabadon kell hagyni és csak a titkos másolat réészhez bemásolni az összeset.Nem véletlenûl titkos....és nem véletlenûl talaálták ki.A probléma az hogy a legtöbb helyen 100 vagy max 200 emailt lehet egy nap küldeni egyszerre.
Ez beállítás kérdése, némely SMTP nem küld ha nincs címzett, csak rejtett. Egyébként ez esetben fizess elõ e-mail szolgáltatásra, pár ezer forint egy évre, korlátok nélkül.
500-1000 önéletrajz? Van ennyi McDonalds európában? (a spam kéretlen reklám levél, ez esetben ön reklám, de mindegy, csak kötöszködöm) Szóval egyesével úgy értem, hogy kell egy progi, ami képes egy listából venni a címeket, és elküldeni a leveleket. Ha tud egy normális kiszolgálóhoz csatlakozni (gmail - ahol van SMTP szerver) akkor már jó is lehet.


Lehet egyszerre a kettő?

Sziasztok! Fogszabályzót szeretnék, ugyanakkor ajak piercinget is. Lehet egyszerre a kettő? Mikor a fogorvos megnézte a fogaim akkor még volt ajak piercingem és nem szólt érte. Viszont most karikát szeretnék a számba rakni. Problémát okozhat a kettő együtt?

DDR2-es és DDR3-as memória lehet egyszerre a gépben?

A gépben DDR2-es memória van, szeretnék bele DDR3-asat tenni, meglehet azt csinálni hogy megtartom benne a régi 4GB DDR2-es memóriát és beleteszek egy 6GB-os DDR3-asat is?

Legjobb válasz: Sajnos nem. Vegyesen nem használhatod õket.

Sajnos nem. Vegyesen nem használhatod õket.
Meg mi a fenének kéne neked 10gb memória? :D De tényleg nem lehet, más órajellel üzemelnek, más gyártástechnológia. De látom, téged sem fenyeget az éhenhalás...
A 6 gigás kit felesleges...meg ha 775 ös lapod van nem hiszem h lenne rajta 3 ddr3 as hely meg még 2 ddr2 es...:)
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat, megnéztem tényleg csak 2 memória hely van a gépen. de ha szeretnék tenni bele még egy 2 gb memóriaegységet arra létezik valami megoldás? pl: elosztó?
Nem, maximum új alaplap. Ha elosztanád, pont az veszne el, amiért a RAM létezik: gyors, közvetlen elérésû memória. :)

Hány telefon lehet egyszerre a nevemen?

Hány domino csomagos lehet egyszerre a nevemen? A mostani telómat kb 6 hónapja vettem.

Legjobb válasz: szerintem bármennyi nekem 2 van

szerintem bármennyi nekem 2 van
Nekem 7 van a nevemen, 5 elõfizetéses (ebbõl egy mobilinternet, tehát 4 telefon), 2 feltöltõkártyás.
Amennyit ki bírsz fizetni. És még egy.
Régen úgy volt, hogy 1 évben csak 1 dominós telefont vehetsz. Nem tudom változott-e.
1073741824 dominós készülék lehet a neveden. Ennél eggyel több már nem ... sajnos .... :PPP
persze :)
Nyugodtan, mindkettõ növényi alapú :) )))

Érettségi után szeretnék testnevelõ és matek tanár lenni egyben. Melyik suliba menjek, ahol ez lehetséges? Vagy ha nem lehet egyszerre a kettõt, akkor inkább a tesi ami érdekelne.

Legjobb válasz: sziaaaaa. megkerestem neked:)) lehetséges a kettõ! a szak pontos megnevezése: osztatlan tanári [10 félév [matematikatanár; testnevelõ tanár]] felvételi követelmény: pályaalkalmassági (Alk) és testnevelés alkalmassági vizsga (Alk) és matematika és testnevelés. Az intézmények, amelyben indul: Pécsi Tudományegyetem, SzegediTudományegyetem, Eszterházy Károly Fõiskola, Nyíregyházi Fõiskola

sziaaaaa. megkerestem neked:) ) lehetséges a kettõ! a szak pontos megnevezése: osztatlan tanári [10 félév [matematikatanár; testnevelõ tanár]] felvételi követelmény: pályaalkalmassági (Alk) és testnevelés alkalmassági vizsga (Alk) és matematika és testnevelés. Az intézmények, amelyben indul: Pécsi Tudományegyetem, SzegediTudományegyetem, Eszterházy Károly Fõiskola, Nyíregyházi Fõiskola
Az elsõ vagyok. A Szegedi Tudományegyetemen kívül a másik háromban indul, a legmagasabb ponthatár 294 volt. Hajrá!
*indult
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen. Ha lehet akkor tudnál küldeni a sulikról, egy pár hasznos webcímet is?
mire vagy kíváncsi konkrétan?:)

Viber nem lehet egyszerre a tabletemen és a telefonomon is?

Legjobb válasz: De. Használd a PC változatot a tablethez.

De. Használd a PC változatot a tablethez.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!