Találatok a következő kifejezésre: Kisfiunk lesz, még nincs (16 db)

Hány hónapos korban vezettétek be a darabos ételt? Volt már foga akkor a babátoknak? 8, 5 hónapos a kisfiam, foga még nincs. Várjak amíg nem lesz?

Nagyobb fiam 8 h?naposan már darabosat evett,igaz volt 2 foga.

Legjobb válasz: A kezdetektõl, vagyis 8 hónapos korától, mert én is igény szerint tápláltam hozzá, ahogy a 3. válaszoló. :)

A kezdetektõl, vagyis 8 hónapos korától, mert én is igény szerint tápláltam hozzá, ahogy a 3. válaszoló. :)
7 hónapos korában már kenyeret majszolt a fiam, 8 hónaposan már darabosat evett, foga 10, 5 hónaposan lett.
én pont emiatt adtam üvegeset a gyereknek, abban mini darabok voltak. Egy éves koráig nem volt foga. Sokáig evett pépeset, villával összetörtem neki mindent.
A hozzátáplálás elsõ napjától darabosat kapott (igény szerinti ht-t csináltam). Az ínyükkel nagyon ügyesen rágnak ám fogak nélkül is. :)
Hát lányomnak volt már egy két foga, mikor darabosat kapott. Igaz elõtte már szopogatta a kenyeret. De az azért nem rágás volt. Fokozatosan haladtunk a kicsitõl a nagyobbig. Ésszerû olyannal kezdeni, ami szinte a szájában szétesik, mégis egy darabban kapja be. Úgy emlékszem az igazi kajákig 1, 5 éves korára jutottunk el. Akkor már 13 foga volt.
7hósan akkor már 4foga volt most 9hós és 6foga van de azért még van jócskán pép a darabok között. pont tegnap láttam hogy harapta a babapiskótát szabályosan azt hittem rosszul látok. nekem kéne átállnom hogy egyen darabosat mert a tápszert sem eszi már meg és jobban megy neki a vajas kenyér mint a papi.

Kisfiunk lesz, de még nincs név. A párom vezetékneve Nagy. Mi legyen a fiunk neve?

Mondjuk ehhez sokminden illik.A probléma az hogy neki a sablonos nevek tetszenek pl:Tamás,Péter.Nekem pl.az Alex a favoritom.Volna pár tippetek?Megkoszonném!

Legjobb válasz: Nekem tetszik a Kristóf, Norbert, Barna, Dominik, de nekem, ha most kisfiam lesz akkor vagy Zsombor lesz, vagy Botond.

Nekem tetszik a Kristóf, Norbert, Barna, Dominik, de nekem, ha most kisfiam lesz akkor vagy Zsombor lesz, vagy Botond.
Nálunk a Csaba volt a favorit, de lányunk lesz.De szerintem a Hunor is nagyon szép, csak a férjem raccsol egy kicsit így ez kilõve:) No meg a Botond.
Szia! Az én párom vezetékneve is Nagy. Mi a köv. nevekre gondoltunk: Martin, Bence, Roland. Remélem segít. Boldog babavárást!
Nekem is fiam lesz méghozzá kettõ! Eddig csak lánynevekben voltunk biztosak de most mi is hasonló cipõben járunk mint Ti. Ami nekem tetszik: Dani, Tomi, Bálint, Balázs. A túl modern nevekel én hadilábon állok, de mivel a Nagy vezetéknévhez (majdnem) minden megy bátran választhattok modernebb neveket is. 18. hetes ikres kismami
ALEX nagyon szep!! Roland, Dominik
hät a mi kisfiunkat Csernàk Lion Dominiknak hivjäk.sztem passzol a dominik nagyon...a liont pedig kb senki nem ismeri magyarorszägon...spanyolorszägban allottam ezt a nevet:D, éS most a 6 honapos kisfiam ezt kapta meg.sztem gyönyörü
Nekunk is fiunk lesz. Sokat gondolkodtunk. A legjobban a Zsombor jött be, de nem talál a családnévvel, ami Józsa, meg aztán a jelentését is néztük, azt mondtuk valami másat mégis. A férjem kedvenc beceneve a Beni, Benike- ezt olyan aranyosan mondja. Ezért gondooltunk a Benjáminra, jelentése boldog, a szerencse fia, másik tippünk a Botond - buzogányos harcost jelent. Sok sikert, tényleg nagy dolog egy életre nevet választani!
nekem nagyon tetszik a Máté, a Botond, a Milán és a hasonló "modern" nevek...
Nagy Ivo?????:)
Szerintem kicsit különlegesebb név kéne.Rengeteg pl. a Nagy József, Béla, János stb.....Ezek szerintem jók:Nagy Kilián, Nagy Ákos, Alex, Nagy Andor, Barnabás, Benjámin, Botond, Dominik, Erik, Ervin, Flórián, Henrik, Márk, Mirkó, Milán, Rudolf, Sebastián, Szabolcs, ....stb
Én a hagyományos nevek mellett döntenék. Balázs, Peti, Dávid, Tamás, Ádám. Alex nekem nem jön be, de ez is olyan hogyha megismersz vkit aki Alex lesz, és csak azt a nevet tudnád elkézpelni ahoyg hovják. Most ez lehet h értelmeltenül hangizk..:(
A miénket MIRKÓ-nak hívják.Ez délszláv név.Ha lesz mégegy akkor õt GORAN -nak fogják hívni.Ha lányom lesz akkor GORDANA
Nekem ha fiam lesz az biztosan Csongornak hívjuk majd.De nagyon tetszik még Ábel, Noel, Bendegúz, Benedek, Kornél! Vannak nagyon szép nevek tényleg lehet válogatni.Ami nagyon nehéz! Sok sikert!
Nálunk ahogy megtudtuk, hogy terhes vagyok anyám azóta Zsomborként gondol rá.Nekem errõl egy olyan személy ugrik be rögtön, aki nem éppen szimpi, így ez valószínû kilõve, bár tetszik a név.Jelenleg az elsõ hejen a Botond (Boti) áll vagy a Dominik (Doni).A listánkon szerepel még Ádám, Donát, Martin, Marcel.Tetszett még a Robin, Milán, Levente, Dániel és a Dávid is olyan férfias.A Bencével csak az a bajom, hogy most nagyon divat név, rengeteg gyerek kapja ezt a nevet.Tömegnév lett szerintem.
Szia.Itt találsz egy párat. http://www.nemokap.hu/kozer/fiu.htm Mi még nem tudjuk, hogy fiú lesz vagy lány.Én aszerint választok nevet, hogy nagykorában is el tudjam jépzelni mind a fiamnak mind a lányomnak.Vannak nevek, mint pl. a Bence, ami tetszik, de mondjuk egy tegyük fel 30 éves pasinak, aki mondjuk szakállas, lehet öltönyös stb.(mint pl.a párom, elég férfias férfi, szõrös a mellkasa is)egy kicsit gyerekes név.Tehát én figyelembe veszem, hogy ne csak amikor kisfiú akkor legyen aranyos neki a név.Nekem nagyon tetszik a Vajk, Zalán, Botond.Én teljesen egyetértek veled, hogy különleges nevet szeretnél, mert a Nagy elég szokványos.Az is megoldás lehet, ha esetleg illik is egymáshoz, ha végképp nem tudtok megegyezni, hogy két keresztneve lesz.
A kérdező hozzászólása: Azért ilyen nevet nem adnék egy kisbabának!!!:)
Adolfka, Günterke. Mikor mi vittük a német hadseregbe a gyereket, beváltak ezek a nevek!
A kérdező hozzászólása: Máris segítettetek!Igen koszonom!!!
Levente a favoritom:D

10 hónapos lesz a kisfiam, és még nem ül. Ugye még nincs lemaradva?

10 hós lesz nemsokára a fiam, álldogál már régóta, lépeget a kanapé mentén, villámgyorsan mászik, és önnállóan térdepel. Viszont az ülés egyáltalán nem érdekli, mintha eszébe sem jutna, hogy létezik ilyen testhelyzet. Próbáltam, hogy háton fekve megfogom a kis karját, hátha felhúzza magát, de ehelyett kidől oldalra és mászik tovább...ez szerintetek nem gond? Már szinte minden baba az ő korában szépen, önállóan ül...volt, hogy leültettem,mert kiváncsi voltam, hogy úgy marad -e, meg tudná -e magát tartani...és előre dőlt rögtön, majd oldalra, és mászott megint inkább :) mi ilyenkor a teendő - ha van egyáltalán? Türelmes vagyok, igazából csak az érdekelne, hogy másoknál is volt -e hasonló szituáció...?

Legjobb válasz: Lányom 10 hónaposan és 1 hetesen ült ki oldalra, pedig már 2 hónapja lépegetett a bútorok mellett. Én egyáltalán nem aggódtam...egyszerûen nem érdekelte az ülés..ha egy játékkal akart játszani, akkor négykézláb nyúlt érte és csak egy kézzel játszott vele...vagy felrakta az ágyra és akkor két kézzel tudott játszani. Szerintem kisfiad még nem jött rá, hogy mennyivel könnyebb ülve játszani...mindennek eljön a maga ideje.:)

Lányom 10 hónaposan és 1 hetesen ült ki oldalra, pedig már 2 hónapja lépegetett a bútorok mellett. Én egyáltalán nem aggódtam...egyszerûen nem érdekelte az ülés..ha egy játékkal akart játszani, akkor négykézláb nyúlt érte és csak egy kézzel játszott vele...vagy felrakta az ágyra és akkor két kézzel tudott játszani. Szerintem kisfiad még nem jött rá, hogy mennyivel könnyebb ülve játszani...mindennek eljön a maga ideje.:)
A kérdező hozzászólása: Én sem aggódom, csak kiváncsi voltam. Már olyan régóta mászik és álldogál, nagyon ügyes baba :) Csak hát általában nem ez szokott lenni a sorrend :D
Próbálok visszaemlékezni. Azt pontosan megmondom, hogy mikor tartotta a fejét, mikor fordult oldalra, mikor kúszott, mászott, húzta fel magát állásba, mikor kezdett el járni, futni, bukfencezni, beszélni, bilibe pisilni, úszni, futni, számolni, szavalni, írni, zongorázni....de hogy mikor kezdett el ülni??? Hát ezt meg nem mondom. Ha pedig én az élõ emlékezet erre nem emlékszem, akkor biztos, hogy nem is volt olyan fontos...
1-es válaszoló vagyok. Még annyit hozzá akartam fûzni, hogy 8 hónaposan állt fel a lányom és állandóan ott szobroztam mögötte, mert ha elvesztette az egyensúlyát vagy nem kapaszkodott jól akkor eldõlt hátrafelé mint egy fa:D Amióta tud ülni már a fenekére huppan:)

Orrmandula műtétje lesz a kisfiamnak. Mit ehet mütét után és hány órával? Hogyan és mikor vesznek tőle vért? Még nincs 3, 5 éves. Minden hasznos tanácsot szívesen fogadok!

A vérvételt?l is félek, hogy ekkora gyereket hogyan kell lefogni vagy mi lesz? Nem fogja odatartani a karjat.

Legjobb válasz: A 2.5 éves kisfiamnak másfél hónapja vették ki az orrmanduláját. Semmi gond nem volt se elõtte,se utána! Sok múlik a személyzeten is! Tudom,könnyû mondani,hogy ne félj, de ne félj,mert azt a gyerek megérzi. Fél 8ra mentünk, 9kor kapott egy kúpot,amitõl elkábult. Nem sokkal utána vitték is a mûtõbe, 25 perc múlva már hozták. Ébredés után 40percig hisztérikusan üvöltött,de sajna a kicsiknél ez általános, így hat rájuk az altatás. A hisztéria alatt nem lehetett rá hatni,totál önkívületi állapotban volt. Majd 2 órát aludt. Ezután ihatott,majd ehetett. A lényeg,hogy szénhidráttartalmú legyen. Õ kekszet, ropit kért egy kevés joghurttal. Nem hányt, igy délután 2kor hazajöhettünk. Mûtét elõtti éjféltõl nem ehet,nem ihat, te se tedd ezt a szeme láttára. Mi vittünk be laptopot,azon nézett pár rész bogyó és babócát az ébredés után. Mûtét elõtt meg rajzolt, járkált. Minden jót!

A kérdező hozzászólása: Azt még nem írtam, hogy 10 napig kell szednie Augmentin-t. Te kicsidnek kellett szedni antibiotikumot?
A 2.5 éves kisfiamnak másfél hónapja vették ki az orrmanduláját. Semmi gond nem volt se elõtte, se utána! Sok múlik a személyzeten is! Tudom, könnyû mondani, hogy ne félj, de ne félj, mert azt a gyerek megérzi. Fél 8ra mentünk, 9kor kapott egy kúpot, amitõl elkábult. Nem sokkal utána vitték is a mûtõbe, 25 perc múlva már hozták. Ébredés után 40percig hisztérikusan üvöltött, de sajna a kicsiknél ez általános, így hat rájuk az altatás. A hisztéria alatt nem lehetett rá hatni, totál önkívületi állapotban volt. Majd 2 órát aludt. Ezután ihatott, majd ehetett. A lényeg, hogy szénhidráttartalmú legyen. Õ kekszet, ropit kért egy kevés joghurttal. Nem hányt, igy délután 2kor hazajöhettünk. Mûtét elõtti éjféltõl nem ehet, nem ihat, te se tedd ezt a szeme láttára. Mi vittünk be laptopot, azon nézett pár rész bogyó és babócát az ébredés után. Mûtét elõtt meg rajzolt, járkált. Minden jót!
még azt nem írtam, hogy aznap, másnap nem sokat evett, de amit kért, azt kapott. Kifli, keksz, pogácsa, fõtt kaja, nem evett pépest! A mûtét óta sokkal jobb, rendesen kap levegõt az orrán.
1. vagyok Itthon vagyunk, és mama kényezteti az unokát, úgyhogy írok neked, aztán kialszom magam! :-) 7-re mentünk be reggel, 9.30-ra voltunk mûtétre kiírva. Negyed tíz körül kapott egy bódító kúpot a fenekébe, és amikor már elbódult, akkor próbáltak neki branült szúrni, de nála ez problémás, úgyhogy nem is kínozták, hanem altatás után szúrtak neki egyet. 25 perc volt a mûtét, tényleg elég ijesztõ az ébredés, pedig az enyém nem üvöltött, "csak" nyöszörgött és mindenáron fel akart kelni, kapkodott az infúzióhoz, véletlen orrba vágta magát, vérzett az orra. De ez kb. 10 perc alatt lement, azután aludt. Nem sokat, mert más gyerek 3-4 órát aludt nyugodtan, az enyém másfelet és onnantól az volt a legnagyobb problémája, hogy éhes. Vittem neki egy kis új játékot, mesekönyvet, míg az õrzõben voltunk, azzal elvolt. Bódult volt egyébként, de egy istennek nem aludt! Ébredés után kb. 1 órával ihatott vizet. Mikor a szobába kerültünk rögtön elaludt, majd a tubus helyét fájlalta. Az orrmandulás gyerekeknél mindnek a tubus helye fájt csak. 5-kor ehetett egy kiflit. Sok folyadékot kellett inni és lement 1l infúzió. Néztek egy vizeletet délután, mivel az jó lett, így levették az infúzióról és mondták, hogy másnap jöhetünk haza, ha az éjjel sem lesz gond. Semmi gond nem volt, fél7-kor hozták a reggelit, 7-kor elmentünk az ambulanciára a mûtõs dokinkhoz, negyed 8-kor már hazafele tartottunk. Ha helybeliek lettünk volna, még aznap hazaengednek, de én nem bántam, hogy nem veszik ki rögtön a szakszerû felügyelet alól. 8-án kell kontrollra mennünk, addig nem ehet-ihat meleget, hideget, fûszereset és szénsavasat, nem szaladgálhat (bár csak 2 nap a szobafogság, aztán kimehet), nem ugrálhat, nem bukfencezhet, nem állhat fejen, nem lógathatja lefele a fejét. Szóval ez a kontrollig lévõ egy hét szerintem keményebb lesz, mint a mûtét. Én nem mondom, hogy ne izgulj, mert úgyis felesleges, én is jól kibõgtem magam, mikor bevitték a mûtõbe, szörnyû érzés volt, mikor a kis magatehetetlen testét felemelte a mûtõsfiú, de nagyon bízunk benne, hogy javít a problémáin. Egyébként akkora volt az orrmandulája, hogy azon csodálkoztak, hogy eddig semmit nem okozott, mert beszívta a dobhártyát mindkét oldalon pl. A hangján hallatszik, hogy valami történt vele, mert a pangó váladék és a mûtét helyén lévõ ödéma miatt orrhangon beszél. A váladékot holnap lehet csöppel feloldani és óvatosan leszívni, az ödéma meg majd lelohad. Ennyi. Bocsi a kisregényért, de még nagyon friss az élmény!
Rendben vagytok, mentek holnap mûtétre?
Még annyi, hogy ez egy napos mûtét, reggel bemegyünk, ha nincs semmi probléma, és miért lenne, akkor pénteken jöhetünk is haza.
A kérdező hozzászólása: Hú én is szívrohamot kapnék ha az ovónõ azzal hívna fel hányt a gyerek. De édes lehetett amikor megígérte többé nem fog. :) Nekünk a doki azt mondta nem szabad szívni az orrát egy hétig biztosan. Pedig eléggé szörcsög. Hétfõn már mehet oviba de félek ettõl egy kicsit. Látom ti se mentetek rá egy hétre. Szerintem oviba nem lesz gond újból menni mert nagyon szereti, nálunk beszoktatás sem volt mert elsõ perctõl imádta. Csak én féltem nehogy elkapjon valamit.
Örülök, hogy túl vagytok rajta és minden rendben van! Az enyém is ilyen "hiperaktív" volt a mûtét utáni héten, egyfeszt kinn akart lenni, nem gyõztem mondogatni: a doktor néni, tudod, mondta, hogy nem szaladgálhatsz még, nem ugrálhatsz stb.-stb. Néhányszor a gyerekem durcásan közölte, miután rászóltam, hogy ne sikítva énekeljen (esküszöm elõtte sose sikított!): Anya, hagy énekeljek már, ne szóljál rám ezért, légy szíves! 27-én volt a mûtét, 8-án mentünk kontrollra, 9-én mehetett bölcsibe. Huhh, képzeld el, az elsõ nap haza kellett hoznom délben, mert egész délelõtt sírdogált utánam (volt egy beszokós kisgyerek, akinek ott volt az anyja), és annyira felkavarodott a sírástól a gyomra, hogy kihányta az ebédet. Mikor szólt a gondozónõ, hogy hányt a gyerekem (sose szokott), érte megyek vagy altassa nyugodtan... Szerinted??? Ja, és az orrspray-vel óvatosan, mert vérzést okozhat. Mi vasárnap óvatosan leszívtuk a váladékot (3 nappal a mûtét után) és annyi. Egyszer kellett fájdalomcsillapító, de az is a tubus miatt. Ja, és nekünk mondta a doktornõ, hogy Nurofent vagy Panadolt használjak fájdalomcsillapításként, ha kell, Cataflam cseppet a mûtét utáni 72 órában semmiképp. Egyébként nagyon várta már, hogy menjen bölcsibe, szórakoztatja a gondozónõket a kórházi élményeivel, tegnap már semmi gond nem volt, örömmel ment és õ mondta, hogy ne hozzam el ebéd után, most ott alszik. ("És megígéjem, hogy nem hányok!" :-)) Minden rendben lesz veletek, majd írd meg, hogy fogadta újra az ovit!
A kérdező hozzászólása: Szia Utolso! Elhalasztottuk a mutetet jovo keddre, mert a kislanyom meg mindig beteg. :(
Gondolok rátok kedden és jobbulást a kicsinek!
A kérdező hozzászólása: Szia! Koszonom a reszletes beszamolot! Gondoltam ratok. Amikor meg olvastam az irasod meg is konnyeztem. Mennyi mindenen kell(ett) keresztulmenni.... Jobbulast a kicsidnek! Majd leirom nalunk hogy volt, mi kedden megyunk. Sajnos most a pici lanyom 3. napja 39-40 fokos lazban van. Torka piros, remelem a teso nem kapja el igy most gondolhatod azt se tudom hol all a fejem. Remelem keddre jol lesz mar mert idegbajt kapok. Kedden a mama vigyaz ra amig mi korhazban leszunk. Vigyazzatok magatokra!
A kérdező hozzászólása: Koszi utolso neked is! Jot mosolyogtam, mi is bogyo es babocaval keszulunk neki.:) Nagyon izgulok de remelem minden ok lesz es o is vegre kap az orran levegot mert tegnap ejjel ugy kiszaradt a torka hogy ugatva kohogott.:(
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a kedves válaszokat! Elsõ írd majd meg a tapasztalatodat légyszi! Minden jót nektek!
Nem kellett neki szedni semmit. 3 féle gyógyszer volt felírva (Augmentin nem volt közte), de csak szükség szerint. Mivel a gyereknél semmi probléma nem volt, így vihetem vissza a gyógyszereket bontatlanul a patikába!
Nyugi, semmi baja nem lesz. Majd kinövi ezt :-)
Nem lesz semmi baja. Valószínûleg a foga miatt van. Azért próbáld megkínálni minden nap, de ha nem, akkor ne erõltesd. Max. a széklete lesz lágyabb egy ideig.
A kérdező hozzászólása: Eddig szépen evett gyümit, tejpépet, pürét, kb1 hete nem hajlandó kanallal hisztis nyûgös lett.

El vagyok keseredve. Kisfiam 8 hónapos lesz és még nincs foga és még nem ül. Mit tehetnék?

A fog teteje már 3 hónapos korában látszott és azóta is csak szenvedünk.Hason utál lenni,meg csak rövid ideig t?ri.Ebb?l igy hogy lesz kúszás,mászás? Ha elfeledkezik magáról akkor megül egy pár pillanatig,de ennyi. Dr.n? szerint minden rendben van,de aggódjak.De olyan rossz látni azokat az anyukákat akikkel egy id?ben szültem,és az ? babájuk már ül és foga is van.

Legjobb válasz: Forogni tud? Hasról hátra és vissza? A fog miatt ne aggódj, nem marad így, még bõven ráér fogakat növeszteni.

Forogni tud? Hasról hátra és vissza? A fog miatt ne aggódj, nem marad így, még bõven ráér fogakat növeszteni.
Ne legyél elkeseredve !Élvezd gyermeked minden pillanatát .Mindennek eljön a maga ideje .A lányom 8 hónapos korában egy hónap leforgása alatt csinált mindent .Fel állt , mászott , és elindult .Minden héten mással örvendeztetett meg .Az elsõ foga 10 hónapos korában jött csak ki, és õrült tempóban jött onnantól kezdve a többi is .
szerintem ti esetetekben nem arról van szó, hogy duci lenne a babád hanem túlféltetted, nem szeret hason feküdni ezért nem fektetted pocakra, szegény ne sírjon és ezért maradhatott le
A kérdező hozzászólása: Fiam 8500 gramm és 69 cm. Ezek a méretek befolyásolhatják? Mármint sokan leducizzák meg ilyesmi, de ugyancsak a dr.nõ szerint szép arányos baba. (legalább van látszata hogy kap enni :D )
ne aggódj! ha az megnyugtat, vidd el dévénytornára. meg tegyél sok érdekes, színes tárgyat elé, hogy hason is motiválja valami. ha van játszószõnyege, akkor a lelógó részt szedd le, mert túl érdekes, és nem sürgeti hogy más szépeséget keressen. vagy rakd el az egészet, hogy felfedezze a szobát.
A kisfiam 8hó 10 naposan ült fel elõször egyedül, és 9 hónapos volt az elsõ (két) fognál.. 12 hónaposan elindult, 17 hónapos most és 16 foga van. Nálunk is azt mondták, hogy ez tök normális. És tessék!:)
ne aggódj csak ne siettesd. ne ültesd, nem vedd fel a földrõl. nyafizik, nyafizik, majd ha nagyon akar, felül :) addig türelem, ez a legtöbb amit tehetsz
Kisfiamnak az elsõ foga 10 hónaposan kezdett kibújni. Hason fekvést úgy szerettettem meg vele, hogy pelenkázás után hasra raktam, ameddig bírta, és ha reklamált, visszafordítottam, és így egyre tovább bírt hason lenni. Elõször õ is utálta a hasalást. Az ülés mászás, vagy állás után szokott következni, ha már elég erõs lesz hozzá az izomzata. A hosszabb babáknak lassúbb a mozgásfejlõdése, mint a rövidebbeknek. Ez az én babámra is abszolút igaz volt.
Szia! Nálunk a fiam foga már ár hónaposan látszodott az íny alatt, de kibujni csak 10 hónaposan bújt ki. aztán jöttek szépen sorba. Az ülés nálunk is sokára jött. A szomszédom lánya 5 héttel idõsebb és sokkal nagyobb, ügyesebb és sokkal többet tud, mit az én fiam. De a doki szerint a fiam normálisan fejlõdik és nincs vele semmi gond. igaza van, mert a fiam sokkal gyorsabban tanul meg dolgokat, pl õ nem szavakat mondott elsõre, hanem szinte egy egész mondatot. Nyugi, látni fogod, hogy amíg egy lépés másnál heteket vesz igénybe addig nálatok gyorsabban megy majd
ja és elõbb felkapaszkodott - 9 hónap körül, majd leereszkedve ült le. Ülni nehezebb! beszéd is késõn - sok híres ember életrajzában olvashatod, majd 3 éves koráig nem beszélt. Persze mindent értett, és hirtelen nagyon beszél utána, de megfontoltan halad. :) )) Eltérõek a kisbabák ritmusai -jó, ha a sajátjában lehet, nem kell aggódni!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a megnyugtató válaszokat!Aranyosak vagytok! Igen, forog már mindenfelé.
lassú gyerek, ne aggódj! nálunk az elsõ ilyen volt, mindent megfontoltan kezdett:) - 11(!) hónapos múlt, mikor koccant a kanál - na , akkor evvel nem kell semmit tenni-mondta az orvos! Most már nagy, okos, mélyen gondolkodó, és ragyogó, hibátlan a foga!!
Látod rögtön 3an írtuk, hogy mindent egyszerre kezd el, nem hiába.Türelem!
Szerintem ne foglalkozz más anyukák babáival, ne hasolítgasd a sajátodhoz! Semmi baj nincs a babáddal! Az én babám is 9 hónaposan kezdett önállóan ülni! Na bummm!
Egy ismerõs baba, akivel 2 hét van közöttünk már 3 hósan fogzott és ült, 4hósan állt.Totál kivoltam.Most 8 hósan már mindenben utól értük.Semmi baj, majd minden jön idejében.Lehet hogy hamarabb fog beszélni mint a többi baba. Amúgy nekem egy héten belül állt fel, jött ki az elsõ 2 foga és kezdett el mászni.Semmi elõjele nem volt, nem is gyakorolt rá úgyhogy nyugi!!!
Ne aggódj, pláne, ha az orvos is azt mondta :) Kisfiam szintén késõ fogú és késõn ülõ volt, de semmi gond vele :) viszont 2 hét alatt állt fel, ült le, kúszott, mászott, majd lépegetett bútor mellett, egyszerûen biztosra ment. Minden baba más, nyugodj meg.
22:08 és 22:09 vagyok. Mi 8300 g és 70 cm vagyunk.Nem duci a gyereked. Az én fiam amíg mindkét irányban el nem kezdett forogni, addig ordított hason.Sõt elõször hátról hasra tudott fordulni és addig sírt amíg én vissza nem fordítottam.És egyik-napról a másikra tanulta meg.Azóta le nem lehet lõni és hason aszik jókat!!!

Milyen érzés a szoptatás, ha van a babának már foga? A kisfiam 7 hónapos és még nincs foga. De gondolom lassan lesz. Kíváncsi vagyok mire számítsak.

Legjobb válasz: Ha jó technikával szopik,nem lehet érezni.De lehet,h az elején véletlenül megharap,az nem túl kellemes.:)

Ha jó technikával szopik, nem lehet érezni.De lehet, h az elején véletlenül megharap, az nem túl kellemes.:)
Az enyém max. 1-2 alkalommal harapott meg, akkor elvettem a cicit, elmondtam, hogy ez fáj, stb, azóta nem csinálja. Egyébként a fog nélküli és a fogakkal való szopizás között én nem vettem észre különbséget. a lányomnak már kint van 18 foga és még javában szopik, napjában akár 4-5x is...
Én se vettem észre, hogy kinõttek a fogai, ugyanolyan volt a szoptatás, egyszer sem harapott rá a cicire. De a védõnõ azt mondta, ha vélelten megharapja, akkor el kell venni tõle és mondani hogy nem szabad.
Ha jó technikával szopizik a baba, akkor észre sem fogod venni, hogy vannak fogai, semmivel sem lesz másabb mint elõtte. Kisfiam 15 hónapos még szopizik, 6 foga van neki, szerencsére õ nem szokott harapdálni sem.
Enyémnek van foga rendesen (18 hónapos), de észre sem veszem.

Kisfiam nov.15-én lesz 9 hós és még mindig nincs foga, vajon mikor lesz már neki?

Legjobb válasz: kisfiamnak 10 hónaposan kezdett nõni az elsõ

kisfiamnak 10 hónaposan kezdett nõni az elsõ
Ne izgulj rajta! Minden kisgyereknél máskor jön ki. Nekem pl. az egy éves szülinapom utáni nap kezdett kibújni az elsõ, a féléves öcsémnek meg már 5 van... Van még ideje :)
:) Ismerõs "gondok"! A nagylányom 11 hónapos is elmúlt, amikor az elsõ foga áttörte az ínyét, egy évesen egy fél foga volt csak még. Elõtte találkoztunk egy anyukával és a babájával, akivel együtt szültem és a férjemmel együtt "kiiregyeltük" a baba szájából a fogait :) Volt neki 10-11 hónapos korában vagy 6-8 foga, a lányomnak meg még egy sem, és ott mondogattuk a párommal, hogy "láttad mennyi foga van!" Vannak gyerekek, akik foggal születnek, másoknak pedig egy éves koruk után nõ ki az elsõ foguk. Ne aggódj, fog nélkül nem marad!
kislányom is 11 hós volt mikor az elsö jött neki. a kisbarátja aki 2 héttel fiatalabb neki meg 1 éves volt pont.
Kislányomnak 13 hósan bujt ki az elsõ foga, most 15 hónapos s 7 foga van. Ne izgulj én is azt gondoltam hogy soha nem lesz foga. Aránylag gond nélkül bújtak egymás után.
A kérdező hozzászólása: Ok, akkor más picijének is jött késõn a foga, ez megnyugtató, köszönöm nektek.

2éves kisfiam tegnap délutánra belázasodott. Még ma is lázas, de más baja nincs. Ha hétfőn már nem lesz lázas vihetem bölcsibe szerintetek?

Legjobb válasz: Persze! De ha hõemelkedése is lenne még reggel,akkor ne vidd,mert napközben belázasodhat újra! :) Jobbulást a kisfiadnak! :)

Persze! De ha hõemelkedése is lenne még reggel, akkor ne vidd, mert napközben belázasodhat újra! :) Jobbulást a kisfiadnak! :)
Szia! Ha kitudod magyarázni, akkor viheted, de célszerû még hétfõn otthon maradni vele és elmenni az orvoshoz, kérni egy "közösségbe mehet" igazolást, mert ha a bölcsibe tudják, hogy beteg volt nem veszik /vehetik/ be igazolás nélkül. Tapasztalatból tudom!
HA holnap láztalan akkor igen. Ha még holnap is lázas, én nem vinném. Csak akkor ha már egy napot láztalan volt.
Bocsi h nem a kérdésre válaszolok: bölcsibe tényleg mindig kell orvosi igazolást vinni?De ha mondjuk itthon tartom a kislányom.mert pl úgy adódna h csak elmegyünk csavarogni, akkor is kell ?
OFF! Ez bölcsije/ovija válogatja. Ahol szõröznek, ott igen, de ezt úgy kerülheted el, hogy ha nem viszed akkor még reggel telefonálj be, hogy pl:kaptál egy plusz szabadnapot, és inkább szeretnéd ha veled töltené ezért nem viszed be, vagy ma ráérek, és ruhát/cipõt szeretnék venni neki, ami értelemszerûen nem megy nélküle, de holnap viszem, stb Egyébként ahol 1 szülõ van ott könnyebben beveszik igazolás nélkül ha 1 napot kihagy a gyerek. Saját tapasztalat! :)
utolsó:köszi!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!