Miért törölte vajon a feleségével közös képüket a férj?

Röviden a történet.
Nem vagyok rá büszke, de évekig szeretője voltam egy nős férfinek. Totál belezúgtam, nagyon beleszerettem. Mai napig nem tudtam elfelejteni pedig már jó ideje "szakítottam" Vele. Én fejeztem be Vele, mert éreztem meg mondta is, h Õ is kezd érezni irántam valamit, aminek nagyon örültem volna az esetben, ha nem lett volna nős. Így viszont nem, mert nem akartam elszakítani a feleségétől, Családjától, mert voltak pici gyerekei is. Nem akartam fájdalmat okozni a családjának. Iszonyú nehéz volt, de befejeztem Vele. Néha töltött fel a családjáról képeket az egyik közösségi oldalra, ahol néha-néha megnéztem a képeit. De ő is szólt általában, ha rakott fel képeket, h megnézhessem, mert tudta, h néha jól esik látni pl. a gyerekeit, nagyon édesek voltak :) Úgy tudta, h csak akkor nézem meg a képeit, amikor előtte rákérdezek, h megnézhetem e. De volt, amikor kérdezés nélkül nézegettem meg, így volt ez legutóbb is. Megnéztem a képeit, mert ígérte, h rak fel képeket a családi kirándulásukról és kíváncsi voltam, h rakott e fel...megnéztem. Rakott fel, még magáról és a feleségéről is rakott fel közös képet pedig kettőjükről nem szokott, de most rakott és olyan kép volt, ahol a felesége odabújt hozzá Õ meg puszilta a felesége arcát. Aznap nem szólt, h rakott fel képet. Pont aznap mondtam neki, h be kellene ezt fejeznünk, nem okés ez így, nem akarom megbántani a feleségét. Kérdeztem, h megnézhetem e még utoljára a képeit? Igaz már megnéztem akkor, de szerettem volna, ha tudja, h szeretném még megnézni utoljára. Mondta, h 1 pillanat mindjárt megnézhetem. Szólt, h okés, nézhetem és már nem volt ott a közös kép a feleségével, leszedte azt a képet, ahol öleli meg puszilja a feleségét. Vajon miért? Tudom, h már vége, befejeztem Vele mégis vmiért foglalkoztat, h miért nem engedte meg vajon, h lássam őket azon a képen? Miért kellett leszednie? Miért nem láthattam őket úgy összebújva, puszilkózva együtt? Nem fér a fejemben, nem értem miért kellett leszednie direkt miattam. Szerintetek vajon miért?
Lényegtelen kis semmi dolog, nem is lényeges, de nem értem miért csinálta és kíváncsi lennék Ti mit tippeltek miért csinálhatta?
Kérlek kíméljetek azoktól a válaszoktól, h szemét meg k..va vok meg ilyesmi. Tudom, h szemét volam, de nem voltatok az én helyzetemben, ne ítélkezzetek, kérlek! Köszönöm.

16 évesen semmi esélyem elköltözni itthonról, kiszabadulni ebből a közegből ami itthon körül vesz?

Egyre rosszabbul érzem magam itthon. A családom unalmas, otthonülős, soha nem megyünk sehova. A testvéremmel egyenesen utáljuk egymást, az apámmal nem vagyok jóba, az anyám totál burokban nevel, de ő az egyetlen itthon, akivel beszélni tudok, csak az anyám meg nem túl egészséges, és gyakran aggódok is miatta.
Én nem érzem itthon jól magam, szeretnék már más közegben élni, ha kell egyedül, de elköltözni valahova, hogy boldogabb lehessek, és szabadabb életem legyen.
Csak az a baj, hogy 16 éves vagyok, még iskolába járok, munkám a közeljövőben biztos nem lesz amiből eltartsam magam.
Semmi esélyem megszabadulni ezektől a körülményektől? Komolyan még hosszú évekig el kell ezt viselnem?
+ attól is aggódok, hogy ha esetleg az anyámat egyszer csak elveszteném mialatt még itt élek, akkor mi lesz, ha a házban csak vele vagyok jóban.

Miért változtathatta meg a férjem a keresztnevét Zoltánról Benettre?

Megdöbentett a hír , megkérdeztem tőle hogy miért változtatta meg , azt mondta hogy megunta a Zoltán keresztnevet , ezért felvette a Benett-et. De én nem hiszem hogy ezért , ráadásul olyan nevet válsztott amit rengetegen adnak gyereknek. A Nővérem kislány óvodájában is 4(!) Benett van.
És amikor mgkeresztelik a gyereket , a gyerek azt a nevet szokja meg , és nem akar másikat , bár halottam olyanokról akik felnőttként megváltoztatták.

Byrta vezetéknévhez mit ajánlanátok?

Van itt rendör?

A férjem rendör, de az utóbbi idöben arra gyanakszom hogy van valakije. Elmegy 12 órázni, és tegnap este hívtam, mondta már fél 5-kor hogy nem jön haza, maradnia kell reggelig! Nem ez az elsö eset hogy ez van, és meg is változott. Egyenlöre nem akarok veszekedni vele, ha van itt rendör, vagy akinek a társa rendör, az megmondaná nekem hogy van olyam hogy 12 órás szolgálatból 24 lesz?

Hogyan tudjak bizni a baratomban, illetve magamban?

2 honapja van egy uj kapcsolatom, ami fantasztikus, minden szabadidonket egyutt toltjuk, a setalunk, osszebujunk, nevetunk, egyszoval minden tokeletes lenne, ha en nem lennek ilyen, hogy mindent tulagyalok.
Elozo kapcsolatom 3 evig tartott, tavkapcsolat, hetvegeket toltottuk csak egyutt. Az akkori baratom folyamatosan nyomta belem, hogy soha nem lesz senkim, aki ugy megbecsul, mint o, mert en elviselhetetlen vagyok, es mar nem szeret velem lenni, illetve o maximalisan meg volt elegedve a heti 2 egyutt toltott nappal, tobbet "nem birt velem". Es mindemellett mint utolag megtudtam mas lanyokkal is akart talalkozgatni vagy lehet talalkozott is.
En ezeket elhittem, sot, elhiszem meg mindig, es borzasztoan felek, hogy egyszer csak megun a baratom, vagy rajon, hogy van nalam ezerszer szebb, jobb, es hogy meg is kaphatna egy ilyen lanyt.
Igy nem is merem magam igazan "beleelni" a kapcsolatunkban, mert szamitok ra, hogy ugysem birja sokaig velem. Raadasul rengeteg lany haverja van, akik szepek, jo az alakjuk, magabiztosak, es meg kitudja milyenek..
Aki hasonlo problemaval kuzdott az hogy oldotta meg? Nem szeretnek a baratom agyara menni az allando "szeretsz?" kerdesekkel, eddig nagyon jol vissza is fogtam magam, de belul meg nagyon felek.
Johetnek akar konyvek is, amiket elolvasva meggyozhetem magam arrol, hogy lehet, hogy jo velem lenni.
Elore is koszonom mindenkinek:)

Szóljak anyukámnak mielőtt átjön a barátom?

Vagy csak elég, ha semmiféle bejelentes nélkül átjön. Am meg anyuek nem tudják, hogy van barátom, és egyébként ő az első barátom. Szóval most nagyon parázom.
Ja, van egy kis bökkenő: anyu most nem all szoba velem, mert vmiert besértődött, nem tudom miért, de ez van.

Na, akkor a kérdésem az lenne, hogy szóljak vagy ne mielőtt jön a barátom?

Mikor éreztétek azt, hogy felnőttetek? Hány évesen? Mi történt? Miben nyilvánult meg? El vagyok késve ezzel?

Egyre gyakrabban érzem azt hogy már nem hallgatok a szüleimre, megyek a saját fejem után, zavar az, ha megkérdezik hol voltam. Kicsit kritikus szemmel is tudom már őket nézni, hibáikkal, jó tulajdonságaikkal (már egy jó ideje). Kezdem azt érezni hogy most már a saját életemet szeretném élni, elköltözni főként, de sajnos munkanélküli lettem így ez nem lehetséges most (eddig az anyagiak és az egyetem miatt nem volt az). Nagyon hálás vagyok nekik, szeretem őket, de most érzem úgy hogy ennek itt van az ideje. Valahol már ők is szerintem ezt várják. Valahol viszont azt is érzem hogy ennek hamarabb el kellett volna jönnie. El is jött talán, csak mostanság lett volna lehetőség rá. Kicsit azt érzem hogy el vagyok késve, mások már ilyen vagy olyan okból régen elköltöztek, megy az életük stb. Most vagyok 23 éves és arra lennék főként kíváncsi, hogy ezzel le vagyok maradva? Vagyis későn "nőtten fel" ha ezt lehet annak nevezni? Szégyen ez? Előre is köszönöm a válaszokat, történeteket stb. :)

Úgy érzem, hogy már nincs értelme az életemnek. Hogyan változtassak ezen?

35 éves vagyok, kétszer voltam házas és két gyerekem van akik nem velem élnek de minden második hétvégén nálam vannak. A második feleségemmel nem váltunk el csak külön élünk de nem szoktunk beszélni. Mióta ők elmentek azóta egyedül vagyok egy nagy házban és nem tudok mit kezdeni magammal, ezért elkezdtem újra kiélni magam de ez sehová sem vezet. Járok bulizni a fiatalabb barátaimmal és fiatalabb lányok után kezdek érdeklődni és olyan hülye vagyok mint fiatalabb koromban. Nincs célom, csak egyik napról a másikra élek és ez baromi unalmas csak nem tudok megváltozni mert nincs kiért. A gyerekeim kedvéért pár napra sikerül de amúgy ha ők elmennek akkor ugyanolyan szar minden. Házassággal úgy vagyok, hogy mindent ki kell próbálni, én kétszer is megtettem de nem jött be úgyhogy többször nem fogok, a munkámmal elvagyok bár mióta nincs feleségem rendszeresen elkések szóval lehet hogy nem sokáig maradok ott. Minden szar. Értelmetlennek érzem az egészet. Mit csináljak, hogy ne menjen el teljesen az eszem?

Mit tehetnék, ha a családom folyamatosan lehúz?

Sajnos már gyerekkorom óta én vagyok a "fekete bárány", ugyanis viselkedésben és értékrendben is valahogy kilógok az egész nagy családból. Kislányként amolyan művésztípus voltam, verseket szavaltam, színdarabot írtam és rajzoltam, ráadásul rengeteget olvastam, mióta az eszemet tudom. Ma fiatal felnőttként (21 éves) nyelveket beszélek, egyetemre járok és dolgozok mellette, minden nap próbálok tenni valami azért, hogy előrébb jussak.

Már emiatt mindig megkaptam, hogy ők nem értenek engem, sosem voltak közös témáink és tulajdonképpen még csak meg sem próbáltak úgy tenni, mintha érdekelné őket az én lelkesedésem. A családban senki sem tanult ember, a napi program kb. mindenkinél abból áll, hogy a munkából hazaérve beesnek a tévé vagy számtógép elé, család fiataljai mind 23-24 éves szüzek, akik soha sehova nem jártak el, mert "nem szabad". A családom természetesen abba is folyton belekötött, hogy 18 évesen miért járkálok el ide-oda, miért vannak barátaim, miért nem otthon ülök egész nap, miért önkénteskedem, miért nem bolti eladó akarok lenni, mint a többiek, és úgy tulajdonképpen mit képzelek én magamról, hogy olyan álmaim vannak, mint egy jól fizető munkahely, saját lakás és nagy család?

Sajnos, idegileg egyre jobban kikészít ez az állandó lenézés, kritizálás és bántás. Próbálok nem odafigyelni, de bő két évtized után már nagyon-nagyon sok mindez, folyamatosan hátráltatnak, ahol csak tudnak és mindig azt érzékeltetik velem, hogy rossz vagyok, ráadásul ha nekik nem lesz soha jobb, akkor nekem se legyen... Már szinte hozzám sem szólnak, mindenbe belekötnek itthon, ki sem merem ejteni a számon az egyetem szót, mert máris nekiállnak vitázni, hogy miért járok egyáltalán egyetemre, ha nem tudom fizetni (fizetem, hiszen diákmunkt végzek, de abból le kell adnom még a rezsibe is és mindent magamnak veszek).

Szeretnék előre jutni az életben, de úgy érzem, hogy egyre inkább fladom az egészet. Egyedül a párom miatt tartok még ki, de lassan már minden este sírva alszok el. Mielőtt azt mondanátok, hogy költözzek el, sajnos ez nem lehetséges megoldás, ugyanis még diákmunkát is csak nehezen találtam, állandót már lassan egy éve keresek hiába, és még ha lenne, akkor sem tudnám egyszerre fizetni a tandíjjal....