Találatok a következő kifejezésre: Kezdődő agybaj, képesség, hogy megérzek (1 db)

Kezdődő agybaj, vagy képesség, hogy megérzek dolgokat?

Középiskolában egy töri óra el?tt (amire nem igazán készültem) a szünetben vidáman beszélgettem a padtársammal, de amikor bejött a tanár, szó szerint elzsibbadtam és TUDTAM, hogy én fogok felelni. A padtársam kinevetett, de elég ijeszt?en nézhettem ki, mert próbált megnyugtatni, hogy mindeki ideges, ha nem tanult, az még nem biztos, hogy én felelek. De én csak ?rülten lapoztam a füzetemet, néztem a sorokat és semmit nem bírtam megjegyezni, egyre csak azt ismételgettem, hogy én fogok felelni. Aztán amikor a tanár el kezdte lapozgatni a naplót, hallottam, ahogy a nevemet mondja, kezdtem is felállni, mire a padtársam elhülve rámnézett, és megkérdezte, hogy mi a francot csinálok. És a tanár csak AKKOR mondta ki a nevemet hangosan, amikor én már álltam. (Ez els?ben volt, a tanár még nem tudta a nevünket, ráadásul fel sem nézett a naplóból, csak miután kimondta a nevem.)

Legjobb válasz: Ha van valamilyen képességed, nézz el ide: http://www.zotyo.hu/ De vigyázz: könnyen lehet úgy, ahogy itt sokan írták. Tudod: "csak a szépre emlékezem..." - önmagadat a legkönnyebb becsapni. Nem tudom, mennyire ismered a "matematikai csapda" és az "önteljesítõ jóslat" fogalmát. Vassy komolyan kísérletezik ilyen jelenségekkel. És nem fog kigúnyolni akkor se, ha nem jönne be. Õ maga erõsen szkeptikus - de ha kell, kerít a kísérlethez egy "hívõ" kísérletvezetõt. Ha itt sikeres vagy, írjál Randinak. 1 millió $-t szán annak, aki valami sikeres parajelenséget be tud mutatni neki. Nehogy már otthagyd...

Ha van valamilyen képességed, nézz el ide: http://www.zotyo.hu/ De vigyázz: könnyen lehet úgy, ahogy itt sokan írták. Tudod: "csak a szépre emlékezem..." - önmagadat a legkönnyebb becsapni. Nem tudom, mennyire ismered a "matematikai csapda" és az "önteljesítõ jóslat" fogalmát. Vassy komolyan kísérletezik ilyen jelenségekkel. És nem fog kigúnyolni akkor se, ha nem jönne be. Õ maga erõsen szkeptikus - de ha kell, kerít a kísérlethez egy "hívõ" kísérletvezetõt. Ha itt sikeres vagy, írjál Randinak. 1 millió $-t szán annak, aki valami sikeres parajelenséget be tud mutatni neki. Nehogy már otthagyd...
én hiszek az ilyesmiben, hogy tényleg megérezhet az ember dolgokat... de szerintem ilyen már mindenkivel történt, nem vagy ilyen szempontból tehetségesebb, mint az emberek nagy része. fejleszteni mint mindent ezt is gyakorlással tudod. mondjuk, egyforma papírokra rajzolj mintákat, fordítsd le õket, húzz egyet, de ne nézd meg, és próbáld meg kitalálni, milyen minta van rajta.
Ezek azon véletlenek, amelyeket "tudatosan" idézel elõ. Az, hogy te feleltél, nem megérzés. Ezer más alkalommal is érezted ezt, és mégsem te feleltél, csak azt a sztorit nem írtad le :) Akkor - amit leírtál - annál bejött. Érettséginél is szerintem mindenki tud mondani olyan dolgot, mint te. Én pl. úgy mentem be érettségizni, hogy tudtam, hogy melyik tételt fogom húzni. A többinek a címét sem tudtam :) Persze ez mázli volt, nem megérzés. Azt mondtam, hogy azt az egyet tanulom meg, azt vagy bejön, vagy nem. Bejött. De ez még nem telekinézia :) Szerintem akkor válik agybajjá, ha elhiszed, hogy "képességed" van. Vannak véletlenek, szerencsés egyebeesések, "égi segítség". De inkább tudatosan építsd az életedet, akkor kevesebb meglepetés fog érni :)
Vannak akik azt mondják, hogy meditációval lehet fejleszteni + elõsegíteni. Ez a képesség amúgy mindenkiben megvan, de csak nagyon kevesen TUDJÁK ezt és még kevesebben tudják IRÁNYÍTANI. Szóval hajrá:)
Nem akarlak lelombozni, de érettségin én is azokat a tételeket húztam, amit akartam, (pl egyik tantárgyból 2-t tudtam, az egyiket ki is húztam, másik tantárgyból egyet tudtam, pont a 13-ast, azt is volt szerencsém kihúzni) sõt, egyszer irodalomból a legkedvesebb költõmnél szólított fel a tanár, akinek szinte az összes versébõl tudok valamit idézni, annyira szeretem.. Mindenki életében sok ilyen van, csak valaki nem vesz róla tudomást, és nem látja át az összefüggéseket. Valakinél erõsebben, valakinél gyengébben jelentkezik, valaki szerencsésebb, valaki kevésbé ilyen szempontból. Amúgy amikor kihúztam a 13-as tételt, reggel úgy keltem fel, hogy nézegettem a tételsort, és mondogattam magamban, hogy én a 13-ast akarom húzni. Nem annyira foglalkozok ezekkel a mágikus dolgokkal, így tudom közöm sem lehet igazán hozzájuk, úgyhogy valószinûleg nem emiatt lehet, csak simán szerencsés embernek tudhatom magam.
Minden emberben meg van megérzés áldás de sztem csak feszült helyzetben lehet használni. Ha csak arra gondolsz mekkora részét használjuk ki a z agyunknak ki tudja mire vagyunk képesek
Én sem tudom mi lehet.Nálam is volt már nem egy nem kettõ hasonló eset hogy megéreztem megálmodtam valamit.Én hiszek ezekben a dolgokban.Nekem ha bármit megéreztem eddíg mindíg izzadt a tenyerem és feszült voltam, szorongtam félelmet éreztem.Pl pár éve furcsa érzésem volt, anyummal jöttem haza, és csak a kocsik hangját meg a gyerekek hangját hallottam.Olyan volt mintha kifejezetten csak arra koncentráltam volna.És ahogy leléptünk az útra a mellettünk lévõ keresztezõdésnél elütött egy kislányt egy autó.és szinte még senki nem kapcsolt amikor én már mondtam anyunak hogy hívd a mentket!Ezek érdekes dolgok, és szerintem nem nagyon kapsz rá ésszerû magyarázatot, ez talán veled született.Ahogy a kreativitás, mûvészlélek stb:) Persze ez csak FELTÉTELEZÉS! :)
Mindenki képes erre - különbözõ mértékben. Csak az ember az évszázadok folyamán elhanyagolta ezen képességét (is). A világot olyan módon is lehet befolyásolni, amit nemigen tanítanak/ismer el a legtöbb ember. És igen, fejleszthetõ.
velem is vannak ilyenek :D néha én ilyen homályos képeket láttok és mikor megtörténik az a dolog amit láttam olyan deja vu érzésem van nagyon furo


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Egy több db-ból álló, számozott porcelán (régiség? ) fűszertartó készletről szeretném kideríteni a korát és hozzávetőleges értékét, vagy azt, hogy hol lehet megtalálni az azonosításhoz szükséges katalógust, szakkönyvet?

Az alján lévő ábra és felirat:

0

Mi a hipster szó jelentése?

2

Mibe volt ez a gondolat: "A harmadik világ csak pár órán át tartott"?

Melyik filmben/könyvben/játékban/sorozatban volt ez (vagy valami hasonló gondolat? Meg valami olyasmi, hogy kilőtték egymásra a rakétákat és a sok robbanás elpusztította az emberiséget és ezzel vége lett.

1

James Bond autója 144 km/h-val ér a szakadékhoz, ami 45 m mély. James kiugrik. Mennyi idő múlva hallja az autót földet érni? Milyen messze ér földet az autó?

Levezetve. Képletekkel. :*

1

AU 2.39 az hány forint magyar pénzben?

1

Mi az az olajkonszern?

2

Mik ezek a mostani f. gok facebookon mint pl. a yolo meg a swag? Ettol erzi mindenki magát rohadtul menőnek? 15/L grat .

3

Mit csináljak holnap projekt gyanánt?

Az az én "nagy" bajom,hogy egy olyan házit kaptunk a suliban ami egy úgynevezett "projekt"...egy perc alatt kell bemutatni valamit és el is magyarázni hogy kell azt a dolgot csinálni..az én fantáziám kb. 0,tehát semmi ötletem nincs...holnapra kéne ^-^"Lehetőleg olyasmit mondjatok amihez nincs szükség segédeszközre és egyszerűen el lehet magyarázni angolul.Köszi!

1

Holnapra kéne írnom egy fogalmazást (vádbeszédet/védőbeszédet) Kreón ellen/mellette. Nem tudom mik a vádak ellene vagy azt, hogy mivel tudnám védeni?

A könyvet nem olvastam el a Kreón mellett szóló érvek felsorolásával is sokat segítenétek inkább vádaskodni szeretnék !

0

Szerintetek mit csináljak?

középiskolába járok a jegyeim 2-esek már régota és nem soká félév de vissza íratkozok a régi iskolába és nem mondtam el réguta a jegyeimet és szerintetek mit kaphatok érte

0

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!