Találatok a következő kifejezésre: Kezdődő agybaj, képesség, hogy (1 db)

Kezdődő agybaj, vagy képesség, hogy megérzek dolgokat?

Középiskolában egy töri óra el?tt (amire nem igazán készültem) a szünetben vidáman beszélgettem a padtársammal, de amikor bejött a tanár, szó szerint elzsibbadtam és TUDTAM, hogy én fogok felelni. A padtársam kinevetett, de elég ijeszt?en nézhettem ki, mert próbált megnyugtatni, hogy mindeki ideges, ha nem tanult, az még nem biztos, hogy én felelek. De én csak ?rülten lapoztam a füzetemet, néztem a sorokat és semmit nem bírtam megjegyezni, egyre csak azt ismételgettem, hogy én fogok felelni. Aztán amikor a tanár el kezdte lapozgatni a naplót, hallottam, ahogy a nevemet mondja, kezdtem is felállni, mire a padtársam elhülve rámnézett, és megkérdezte, hogy mi a francot csinálok. És a tanár csak AKKOR mondta ki a nevemet hangosan, amikor én már álltam. (Ez els?ben volt, a tanár még nem tudta a nevünket, ráadásul fel sem nézett a naplóból, csak miután kimondta a nevem.)

Legjobb válasz: Ha van valamilyen képességed, nézz el ide: http://www.zotyo.hu/ De vigyázz: könnyen lehet úgy, ahogy itt sokan írták. Tudod: "csak a szépre emlékezem..." - önmagadat a legkönnyebb becsapni. Nem tudom, mennyire ismered a "matematikai csapda" és az "önteljesítõ jóslat" fogalmát. Vassy komolyan kísérletezik ilyen jelenségekkel. És nem fog kigúnyolni akkor se, ha nem jönne be. Õ maga erõsen szkeptikus - de ha kell, kerít a kísérlethez egy "hívõ" kísérletvezetõt. Ha itt sikeres vagy, írjál Randinak. 1 millió $-t szán annak, aki valami sikeres parajelenséget be tud mutatni neki. Nehogy már otthagyd...

Ha van valamilyen képességed, nézz el ide: http://www.zotyo.hu/ De vigyázz: könnyen lehet úgy, ahogy itt sokan írták. Tudod: "csak a szépre emlékezem..." - önmagadat a legkönnyebb becsapni. Nem tudom, mennyire ismered a "matematikai csapda" és az "önteljesítõ jóslat" fogalmát. Vassy komolyan kísérletezik ilyen jelenségekkel. És nem fog kigúnyolni akkor se, ha nem jönne be. Õ maga erõsen szkeptikus - de ha kell, kerít a kísérlethez egy "hívõ" kísérletvezetõt. Ha itt sikeres vagy, írjál Randinak. 1 millió $-t szán annak, aki valami sikeres parajelenséget be tud mutatni neki. Nehogy már otthagyd...
én hiszek az ilyesmiben, hogy tényleg megérezhet az ember dolgokat... de szerintem ilyen már mindenkivel történt, nem vagy ilyen szempontból tehetségesebb, mint az emberek nagy része. fejleszteni mint mindent ezt is gyakorlással tudod. mondjuk, egyforma papírokra rajzolj mintákat, fordítsd le õket, húzz egyet, de ne nézd meg, és próbáld meg kitalálni, milyen minta van rajta.
Ezek azon véletlenek, amelyeket "tudatosan" idézel elõ. Az, hogy te feleltél, nem megérzés. Ezer más alkalommal is érezted ezt, és mégsem te feleltél, csak azt a sztorit nem írtad le :) Akkor - amit leírtál - annál bejött. Érettséginél is szerintem mindenki tud mondani olyan dolgot, mint te. Én pl. úgy mentem be érettségizni, hogy tudtam, hogy melyik tételt fogom húzni. A többinek a címét sem tudtam :) Persze ez mázli volt, nem megérzés. Azt mondtam, hogy azt az egyet tanulom meg, azt vagy bejön, vagy nem. Bejött. De ez még nem telekinézia :) Szerintem akkor válik agybajjá, ha elhiszed, hogy "képességed" van. Vannak véletlenek, szerencsés egyebeesések, "égi segítség". De inkább tudatosan építsd az életedet, akkor kevesebb meglepetés fog érni :)
Vannak akik azt mondják, hogy meditációval lehet fejleszteni + elõsegíteni. Ez a képesség amúgy mindenkiben megvan, de csak nagyon kevesen TUDJÁK ezt és még kevesebben tudják IRÁNYÍTANI. Szóval hajrá:)
Nem akarlak lelombozni, de érettségin én is azokat a tételeket húztam, amit akartam, (pl egyik tantárgyból 2-t tudtam, az egyiket ki is húztam, másik tantárgyból egyet tudtam, pont a 13-ast, azt is volt szerencsém kihúzni) sõt, egyszer irodalomból a legkedvesebb költõmnél szólított fel a tanár, akinek szinte az összes versébõl tudok valamit idézni, annyira szeretem.. Mindenki életében sok ilyen van, csak valaki nem vesz róla tudomást, és nem látja át az összefüggéseket. Valakinél erõsebben, valakinél gyengébben jelentkezik, valaki szerencsésebb, valaki kevésbé ilyen szempontból. Amúgy amikor kihúztam a 13-as tételt, reggel úgy keltem fel, hogy nézegettem a tételsort, és mondogattam magamban, hogy én a 13-ast akarom húzni. Nem annyira foglalkozok ezekkel a mágikus dolgokkal, így tudom közöm sem lehet igazán hozzájuk, úgyhogy valószinûleg nem emiatt lehet, csak simán szerencsés embernek tudhatom magam.
Minden emberben meg van megérzés áldás de sztem csak feszült helyzetben lehet használni. Ha csak arra gondolsz mekkora részét használjuk ki a z agyunknak ki tudja mire vagyunk képesek
Én sem tudom mi lehet.Nálam is volt már nem egy nem kettõ hasonló eset hogy megéreztem megálmodtam valamit.Én hiszek ezekben a dolgokban.Nekem ha bármit megéreztem eddíg mindíg izzadt a tenyerem és feszült voltam, szorongtam félelmet éreztem.Pl pár éve furcsa érzésem volt, anyummal jöttem haza, és csak a kocsik hangját meg a gyerekek hangját hallottam.Olyan volt mintha kifejezetten csak arra koncentráltam volna.És ahogy leléptünk az útra a mellettünk lévõ keresztezõdésnél elütött egy kislányt egy autó.és szinte még senki nem kapcsolt amikor én már mondtam anyunak hogy hívd a mentket!Ezek érdekes dolgok, és szerintem nem nagyon kapsz rá ésszerû magyarázatot, ez talán veled született.Ahogy a kreativitás, mûvészlélek stb:) Persze ez csak FELTÉTELEZÉS! :)
Mindenki képes erre - különbözõ mértékben. Csak az ember az évszázadok folyamán elhanyagolta ezen képességét (is). A világot olyan módon is lehet befolyásolni, amit nemigen tanítanak/ismer el a legtöbb ember. És igen, fejleszthetõ.
velem is vannak ilyenek :D néha én ilyen homályos képeket láttok és mikor megtörténik az a dolog amit láttam olyan deja vu érzésem van nagyon furo


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Van Palvin Barbi-nak facebookja? ÉS ha van valaki linkelnétek?

6

Három szobás lakást ami teljesen ki van hűlve, hogy mivel tudom a leggyorsabban felfűteni?

Szóval adott egy családi ház 3 szoba 1 konyha 1 wc 1 fürdő és folyosó szilveszterkor lehet ott tartanék házubulit és mivel nem lakunk már ott csak ott áll ezért nem fűtjük és nagyon hideg van bent, kb olyan lehet mint kint :D szóval ha olajradiátorral meg hősugárzóval fel akarom fűteni (de csak úgy , hogy ott tudjak lenni meg ne fagyjak meg és ha kell ott tudjak aludni szóval nem kell 40 fok :D) ahoz menyi idő kell egy nap vagy kettő ? Vagy esetleg milyen ezközzel tudnám még felfűteni ?

3

Mikor jön már meg?

Már egy fél éve beindult a hüvely váladék kifolyása, de még mundig nem jött meg. Ez miért van??

2

Egyperc többi lent?

az lenne kérdesem van ez az egyperc.com állandóan megosztogat képeket és ha megnyitom a kép helyén reklám van azt irja katintsak rá de akkor se tünik el mit csináljak??

4

Mi a felszíni víztározó fogalma? Vagy egyáltalán mi?

mi a felszíni víztározó fogalma?? vagy egyáltalán mi?? Kérlek segíts

0

Hol vehetnék vagy honnan rendelhetnék ilyen gyöngyöt?

a href='#' title='Ha bejelentkezel, a link kattinthatóvá válik' onclick='alert("A link bejelentkezés után lesz kattintható."); return false;'>[link]

1

Android keylogger?

Remote kellene! tudtok ilyen programot?

0

Én megváltoztatom más emberek életét, azzal, hogy kiírtam ezt a kérdést?

Tegyük fel, valaki elolvassa ezt a kérdést, és akkor fél perccel később megy át utána egy úttesten és pont emiatt a kérdés miatt fogja elütni az autó, mert ha nem olvasta volna el, akkor fél perccel hamarabb ért volna az úthoz és sikerült volna átmennie.

6

Tapasztalat kiwipressről?

a href='#' title='Ha bejelentkezel, a link kattinthatóvá válik' onclick='alert("A link bejelentkezés után lesz kattintható."); return false;'>[link]

0

Le tudok ugy tiltani egy tumblr felhasználot h ne tudjon követni?

Egy kellemetlen alak bekovetett.... Nem szeretnem h kovessen.. Ezt meg lehet oldani ugy h ne legyek teljesen privat?

0

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!