Találatok a következő kifejezésre: Kell a naponta (394 db)

Mennyi az a minimális időtartam, amennyit ki kell aludni naponta?

Szal nem szeretek sokat aludni, mert elvesz az életből, de beteg sem szeretnék lenni miatta. Adj tanácsot kérlek.

Legjobb válasz: Ez az amivel nem szabad spórolni. Kicsinál hosszútávon. 7-8 óra kell naponta.

Ez az amivel nem szabad spórolni. Kicsinál hosszútávon. 7-8 óra kell naponta.
2-3 óra minimum.
Ez egyénenként változó. Van akinek 4-5 óra elég, van aki 8-10 órát alszik. Ez függ az alvás minõségétõl, mélységétõl, az életkortól és a fizikai, szellemi tevékenységtõl. Annyit kell aludni, amitõl kipihentnek érzed magad.
Kisgyerekeknél 8-10 óra, özön teszt bizonyítja, hogy az ennél kevesebb alvás egy 10 éves gyereket egy 7 éves szintjére viszi. Ahogy növekszünk, csökken az alvásigényünk, én 7 órát alszom naponta, így vagyok kipihent, az ettõl kevesebbet és többet is megérzem.
Annyit aludj, hogy reggel teljesen frissen és kipihenten ébredj!

Elsőre nem sikerült, szeretnék teákkal próbálkozni, mennyit kell inni naponta belőle? A cickafark és palástfű teát szeretném inni. Segíteni fog?

A palástf? teáról azt olvastam, hogy naponta elég 1-2 pohárral inni, de a cickafarkról nem találok semmit.

Legjobb válasz: Szia!Itt olvastam ezekrõl a teákról.A cickafarkfû teát a ciklus elsõ felében ittam,az elsõ öt napban a mensi miatt nem,de utána a 14. naig naponta kétszer ittam egy bögrével. Nem filtereset, hanem zacskósat vettem,le kell forrázni 1-2 teáskanálnyit és kb. 10 percig állni hagyni. Utána ittam a palástfû teát, szintén naponta kétszer. Ezt csak kb. 5 percig kell állni hagyni és nem szabad a készítése közben fém eszközöket használni, én mûanyag szûrõvel szûrtem le. Egyiknek sincs rossz íze, inkább szinte vízízûek. Most próbáltam elõször és nagyon meglepõdtem,mert ma reggel pozitívat teszteltem.Én se gondoltam,h ennyire hatékony.Szerintem próbáld ki nyugodtan. A cickafark beállítja a ciklust, a palástfû erõsíti a méhet és segíti a beágyazódást. Ha a neten beírod a keresõbe, olvass utána, mindenhol jókat írnak,de már nem tudom pontosan,melyik oldalakon.

Szia!Itt olvastam ezekrõl a teákról.A cickafarkfû teát a ciklus elsõ felében ittam, az elsõ öt napban a mensi miatt nem, de utána a 14. naig naponta kétszer ittam egy bögrével. Nem filtereset, hanem zacskósat vettem, le kell forrázni 1-2 teáskanálnyit és kb. 10 percig állni hagyni. Utána ittam a palástfû teát, szintén naponta kétszer. Ezt csak kb. 5 percig kell állni hagyni és nem szabad a készítése közben fém eszközöket használni, én mûanyag szûrõvel szûrtem le. Egyiknek sincs rossz íze, inkább szinte vízízûek. Most próbáltam elõször és nagyon meglepõdtem, mert ma reggel pozitívat teszteltem.Én se gondoltam, h ennyire hatékony.Szerintem próbáld ki nyugodtan. A cickafark beállítja a ciklust, a palástfû erõsíti a méhet és segíti a beágyazódást. Ha a neten beírod a keresõbe, olvass utána, mindenhol jókat írnak, de már nem tudom pontosan, melyik oldalakon.
Szia!én is olvastam már róla de nem tudtam, hogy ennyire hatásos!én is most szereném elkezdeni!olvastam már róluk csak nem tudom, hogy hol!de nem is drágák!
Szia! Én csak cickafark teát ittam egy darabig, de a jelekbõl azt szûrtem, le, h hatott, ugynais a pémet elõrébb hozta, ugynais 39 napos ciklusom volt. ebben a hónapban a 16. nap körül volt pém.
Szia, itt pontosan leírják. http://www.fogamzas.mlap.hu

Mikor (a napnak melyik szakában), és hány naponta kell a mérlegre állni?

Legjobb válasz: Reggel, miután elmentél wc-re. Én naponta ráállok, de 5 naponta, hetente az igazi.

Reggel, miután elmentél wc-re. Én naponta ráállok, de 5 naponta, hetente az igazi.
Reggel, wc után, ruha nélkül (vagy csak nagyon kis tömegû ruhában, pl. pizsama) és éhgyomorrora. Én minden reggel és este ráállok, de elvileg nem szabadna... Azthiszem hetente vagy havonta lenne az ideális.
Ha úgy érzed, hogy lötyög a ruha, ha nagyon sokat ettél, vagy ha fel akarod magad dobni. Próbáltam kéthetente ráállni, de elsõ két hétben 6 kilót fogytam, második két hétben csak egyet...szóval...
minden nap reggel nagywc után, éhgyomorral.
meztelenül


A keltető gépben a fácántojásokat naponta hányszor és hányadik naptól kell a forgatást elkezdeni?

Legjobb válasz: Második naptól naponta kétszer, kelés elõtti 2-3 nappal már nem kell forgatni. Forgatások idején néhány percig hûteni, szellõztetni kell õket.

Második naptól naponta kétszer, kelés elõtti 2-3 nappal már nem kell forgatni. Forgatások idején néhány percig hûteni, szellõztetni kell õket.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a segítséget!

Kell a babákat naponta fürdetni?

Legjobb válasz: Tényleg hülye kérdésnek tûnik, de én is olvastam, valami okos szakértõ írta, hogy ne fürdessük a babát naponta. Én most várom az elsõ babámat, de minden ismerõsöm fürdeti a babát naponta, ezért én is fogom.

én is olvastam egy erre szakosodott magazinban hogy nem célszerû a babákat mindennap fürdetni mivel nem lesznek olyan piszkosak és irritálhatja a bõrüket.
Tényleg hülye kérdésnek tûnik, de én is olvastam, valami okos szakértõ írta, hogy ne fürdessük a babát naponta. Én most várom az elsõ babámat, de minden ismerõsöm fürdeti a babát naponta, ezért én is fogom.
Mit botránkoztok meg ennyire? Kébzeljétek el, hogy elég sokan 2 naponta fürdetik a babájukat pont azért, mert érzékeny a bõrük. Sok szakkönyv meg orvos is azt javasolja, és az nap mikor nem fürdik elég csak áttörölni meg a kis hurkáinál bekenni.És ne ahhoz hasonlítsd, hogy te is fürdesz, mert az teljesen más!!!!!! Sokkal több mindenhez érsz mint a baba!!!!!!
Én minden nap meg fogom fürdetni a gyerekemet egyszer. Nem többször, mert az szerintem sem olyan jó... Olyanról én is halllottam, meg családban is volt, hogy a gyerek totál ki volt "ütve", és bealudt a fürdetésre, és az aznapi kimaradt. Ha ilyen elõfordul, nem kapok azért majd szívrohamot, de azért én a napi egy fürdést célszerûnek tartanám... Persze olyanról is hallottam/láttam, hogy nem volt lehetõség megfürdetni a picit ezért-azért, és csak nedves vattakoronggal megtörölték MINDENÜTT!
A babának is kell a konfort érzet, úgy mint neked!Nekem volt egy ismerõsöm aki azt vallotta, hogy nem egészséges a babát minden nap fürdetni(nem értettem mért csin., de semmi közöm nem volt beleszólni..), mert gyengíted a bõr védekezését-na egészen addig csin. ezt még pont tanúja voltam, hogy a pici hóna alatt begyúlladt, már majdnem sebes lett neki....gondolhatod , majdnem én sírtam mikor megláttam...nos ezért kell minden nap fürdetni!
Hát német keresztanyám mondta, hogy náluk kétnaponta fürdetnek. Én kétnaponta szoktam, mivel még nem mászik a gyerek, nem lesz koszos. A kis ráncait olajos vattával áttörlöm minden nap, de fürdetni kétnaponta szoktam, és semmi baja nincs, három hónapos és szereti a pancsit, de nem zavarja az sem, ha nem macerálom ilyesmivel este, mert a vetkõztetést például marhára utálja. Majd ha már kúszik mászik mindenfelé, biztosan meg fogom fürdetni naponta, fõleg mert kutyánk van, de most még elvan a játszószõnyegen, amirõl tudom, hogy tiszta.
Tejó ég!Persze hogy kell!Fõleg ebben a melegben többször is!Akár 2-3 alkalommal is!Reggel, délbn , este=)
Mivel a babának nagyon kényes a bõre ezért mindíg fürdesd meg egy nap legalább egyszer!!!!! Ilyenkor felfrissül és a kis ráncai (nyak, térdhajlat, combtõ stb...)megtisztul és a babának jobb lesz a közérzete!!!
Bár a kérdést most írták ki, nem szerepelt benne, hogy nyárra gondol a kérdés kiírója, úgyhogy azért gondoljunk a hidegebbekre is. Mi nem minden áldott nap fürdettük babánkat, amíg pici volt, volt, hogy kimaradt egy-két nap - mert mondjuk bealudt fürdés helyett. Szerintem ezzel nincs semmi baj. Kétnaponta egyszer legalább biztosan meg kell fürdetni a babákat.
Persze. Hiszen neked is jól esik a melegben a fürdés. Neki úgy gondolod, hogy nem? Egyébként tiszta ruhát is fürdés után vesz fel az ember. Én legalábbis.
Miért? Te nem naponta fürdesz?
Én sem fürdetem kicsi lányomat, aki még nem mászik, naponta. Eleinte igen, de száraz lett a bõre. Megszokta a heti 3 alkalmas fürdést, amelyek után napraforgó olajjal finoman megmasszírozom a kis testét. Nagyon szereti. Bõre szép, sehol nem pirosodik, egészséges. A hajlatokat és a fül mögött napjában többször, pelenkázásnál megnézem, nem gyûlt-e össze esetleg egy kis izzadtsággal szöszmösz. Ha igen, popsitörlõ kendõvel vagy leheletnyi vékonyan olajozott kendõvel letörlöm.

Hány naponta kell a hörcsög almot takrítani? ,

Legjobb válasz: Nekem egerem volt. Latni lehet az almon, hogy friss-e még, szagán is érzed, hogy húgyszagú-e vagy nem. Én 2 naponta cseréltem az egér alatt.

Nekem egerem volt. Latni lehet az almon, hogy friss-e még, szagán is érzed, hogy húgyszagú-e vagy nem. Én 2 naponta cseréltem az egér alatt.
Ha jól szoktatod a hörcsögöt, akkor akár heti egyszer is elég egy nagytakarítás. Nekem dzsungáriai volt(van), és õk egy helyre végzik a dolgukat, így a nagytakarításon kívüli idõszakban elegendõ azt az egy általuk kiszemelt helyet takarítani gyakrabban, a többit nem piszkítják úgy össze. A többi fajtáról nem tudok nyilatkozni.
Én hetente 1x takarítok a hörijeim alatt. Dzsungáriait tenysztek. Nagyon sokmindent megtudhatsz a http://www.myhamsters.mlap.hu-n.
hetente kell cseréli az almot..:D vagy ha illatosított akkor lehet egy és fél hét ;) és havonta egyszer kell nagytakarítást(letörölgetni, a ketrecét vizes rongyal.. meg ilyenek;) ) kell csinálni..

A szűztea az hatásos? Hogy kell használni, naponta hányat kell bevenni belőlle és mikor?

és 17 évesnek ajánlott vagy kissé id?sebnek?és nagyon er?s hasgörcsöt okoz?

Legjobb válasz: Attól függ mire szeretnéd megtudni a választ pontossan! Én több mint 1 éve szedem, szûztea forte kapszulát, emésztési problémáim miatt! Nos nekem erre tökéletesen bevállt, nem hajt meg egyáltalán! Aki fogyás céljából szedi de semmi nehézsége nincs a székeléssel azt lehet h meghajtja! Én fogyást sajnos nem tapasztaltam a kapszula szedése mellett :S Az adag hogy mennyit kell egy nap bevenni a doboz hátoldalán rajtavan! Én naponta 2szemet szedek be egyszerre a nap bármely idõszakában(amikor eszembe jut) Remélem valamit segíthettem a válaszommal :)

Attól függ mire szeretnéd megtudni a választ pontossan! Én több mint 1 éve szedem, szûztea forte kapszulát, emésztési problémáim miatt! Nos nekem erre tökéletesen bevállt, nem hajt meg egyáltalán! Aki fogyás céljából szedi de semmi nehézsége nincs a székeléssel azt lehet h meghajtja! Én fogyást sajnos nem tapasztaltam a kapszula szedése mellett :S Az adag hogy mennyit kell egy nap bevenni a doboz hátoldalán rajtavan! Én naponta 2szemet szedek be egyszerre a nap bármely idõszakában(amikor eszembe jut) Remélem valamit segíthettem a válaszommal :)
ohh, és 17 évesen sztem már lehet szedni, nekem nem okozott semmiféle hasgörcsöt, bár ez sztem egyénfüggõ! OLvastam már tökk olyan véleményt is akik ugy nyilatkoztak h nekik erõs hasgörcsük volt, én ilyent nem tapasztaltam...
en is olyan 18 korul lehettem, mikor kiprobaltam...ram borzalmas hatassal volt, szo szerint elviselhetetlen hasgorcsok, egyfolytaban a wc-re rohangaltam tole, volt olyan, hogy az utcan nem birtam menni, mert annyira fajt...de meg jo sokkal azutan is, hogy abbahagytam. szoval szornyen ereztem magam, ellenben nem fogytam semmit :) azota nem hiszek semmi ilyesmiben, ennyire legalabb jo volt.

Milyen légzésgyakorlatokat kell csinálni hogy könnyeben szüljek? Mire figyeljek a levegő vételnél? Mikor kell a gátizom tornát csinálni? Csak pisilés után? És a gátmaszázst mikor csináljam? Fürdés után? Naponta egyszer?

37 hetes kismama vagyok és szeretnék ezekel tisztába lenni ne érjen váratlanul:)

Legjobb válasz: ha lesz elég erõd figyelni rá,minden egyes fájás alatt egyenletesen, mélyen kell lélegezni,csak az aktuális fájásra figyelj.Szünetekben pihenj, kicsit könnyedebb légvétel legyen.Soha ne kapkodd a levegõt, mert rosszul leszel tõle!!Ez fontos!Ha már tolófájás van, de még nem nyomhatsz, pihegj,az segít,lazít.Tolásnál mély levegõ, szem becsukva-ez is fontos-,és nyomás jó erõsen.Gátizomtornát bárhol-bármikor,naponta többször.A masszázst passzolom, én nem csináltam.Kitartást a nagy napra!

ha lesz elég erõd figyelni rá, minden egyes fájás alatt egyenletesen, mélyen kell lélegezni, csak az aktuális fájásra figyelj.Szünetekben pihenj, kicsit könnyedebb légvétel legyen.Soha ne kapkodd a levegõt, mert rosszul leszel tõle!!Ez fontos!Ha már tolófájás van, de még nem nyomhatsz, pihegj, az segít, lazít.Tolásnál mély levegõ, szem becsukva-ez is fontos-, és nyomás jó erõsen.Gátizomtornát bárhol-bármikor, naponta többször.A masszázst passzolom, én nem csináltam.Kitartást a nagy napra!
Szia!Nálam a szülésznõ végig mondta, hogyan vegyem a levegõt.Sokat segített.A gátmasszázst nem ismerem.

Hányszor kell inni naponta a palástfű, ill. cickafark teát? Mennyi idő allatt fejtheti ki a hatását, ha kifejti egyáltalán?

Legjobb válasz: Szia én is ittam naponta 2x olyan 2 2,5 dl.szerintem kell neki 3-4 hét,hogy a hatását figyelembe lehessen venni terhesség szempontjából.

Szia én is ittam naponta 2x olyan 2 2, 5 dl.szerintem kell neki 3-4 hét, hogy a hatását figyelembe lehessen venni terhesség szempontjából.
2-3-szor naponta 2.5 dl. Azonban arra figyelni kell hogy kúra szerû használat esetén fejti ki legjobban jiotékony hatását. Mesi alatt tilos inni, mivel a cickafarkfû tea vérbõséget okoz. Én januárban kezdtem inni. Vettem egy csomag cickfarkot és egy csomag palástfû teát. kb 2.5-3 dl-s bögrébe egy-egy kanállal tettem és rá forró vízet. Miután elfogyottak a csomagok nem vettem újat. Majd ha most sem vagyok babás akkor mesi után újból veszek egy-egy csomagot. Így iszom is de tartok szünetet is. Arra kell figyelni a tea készítésénél, hogy fém eszközökkel ne érintekezzen, esetlegesen a mikor leszüröd. A hatását szerintem egyéneként változó idõ alatt fejti ki. Ja és egy 20 szemes E-vitamin is szedtem ebben a hónapban. Pár nap is kiderül, hogy mindezek segítettek-e vagy még várnom kell a babára.

Milyen méregtelenítő eljárásokat ismertek? Olvastam a csalántea jó méregtelenítő. Mennyit kell inni naponta?

Legjobb válasz: A csalántea nagyon jó vízhajtó is.1-2 bögrével igyál naponta.

A csalántea nagyon jó vízhajtó is.1-2 bögrével igyál naponta.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!