Találatok a következő kifejezésre: Kaphat-e GYÁS-t, egyetemi hallgató (1 db)

Kaphat-e GYÁS-t, GYED-et egyetemi hallgató?

Harmadéves, nappali tagozatos, államilag finanszírozott képzésben részt vev? egyetemi hallgató vagyok. A tanulmányaimat még egyszer sem szüneteltettem, ugyanoda járok harmadik éve. 2007, július 24-október 24. -éig volt egy 4 órás, részmunkaid?s munkaviszonyom, a próbaid? leteltével közös megegyezés alapján megszüntettük. Ekkor már 4 hónapos terhes voltam, a babát idén április elejére várjuk. Úgy tudom/tudtam, a véd?n?m is azt mondta, hogy jogosult vagyok az egyszeri anyaságin és a családi pótlékon (meg persze a GYES-en kívül) a GYÁS-ra és a GYED-re is, mivel fennál a legalább 180 napos biztosítottságom. Úgy tudjuk, az egyetemi hallgatói jogviszonyom beleszámít a biztosítási id?be. Felhívtam a MÁK- ot és az OEP-et is, hogy adjanak err?l tájékoztatást, és szerintük nem vagyok egyikre sem jogosult, mivel az egyetem nem számít munkaviszonynak. Mindenkit?l mást hallok és nem szeretnék elesni ezekt?l a támogatásoktól. Kérem segítsen valaki, pontosan mire vagyok joggosult? Köszönöm!

Legjobb válasz: tehát jár a tgyás és a gyed egyetemi hallgatónak?? és igy mennyi ez az összeg??

tehát jár a tgyás és a gyed egyetemi hallgatónak?? és igy mennyi ez az összeg??
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a választ, sokat segítettél!! :) Hát szerintem nekem nincs hol új junkaviszonyt létesíteni :( de azért még utánajárok, hogy enélkül járhat-e valami...
vavalhova add be a jelentkezésedet:) bár ha látszik már a poci nem biztos h alkalmaznak, de sok szerencsét:) és gratulálok!!
De akárhogy is, de a szülés napján legyél biztosított - lehetõleg a minimálbér kétszeresének megfelelõ bruttó bérrel - (valami ismerõsnek csak van valami vállalkozása, ahová bejelenthet pici idõre /akár vállald át az evvel járó terhét, ugyis megéri/ vagy az OEP-pel is lehet kötni valami megállapodást), mert akkor beszámítanak az egyetemi évek és máris jogosult leszel tgyás-ra és gyed-re!
Szia! Hogyan oldódott meg végül a dolog? Én is hasonló cipõben járok, júniusban szülök, és nappali tagozatos egyetemi hallgató vagyok. Lenne lehetõségem, hogy mostantól bejelentsenek, van értelem, ha én fizetném a terheket? Mennyi gyedet kapnék? És akkor ezek szerint a az egyetem csak akkor számít bele a gyed-nél, ha van mellette munkaviszonyom, ami nem baj, ha nincs meg 180 nap? Köszi!


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Pécsen Veres Endrébe jó nőgyógyász?

Saját nőgyógyászom elment nyugdíjba és már bőven esedékes lenne az éves vizsgálat + tesót szeretnénk a kicsinek. Későbbiekben meg akkor sűrűbben kell járni. Körzetileg nem Pécshez tartozok

2

Hány éves kortol lehet egy gyereknek belépni egyedül az uszodába?

1

Választhatok nőgyógyászt?

Falun lakok, tőlünk 10 km-re van egy kórház és nőgyógyászatilag oda tartozunk. Ha én a tőlünk 30 km-re lévő nőgyógyászhoz szeretnék járni akkor ott is elfogadnak, vagy nem mert nem oda tartozok.
Van szabad orvos választás nálunk?

1

Milyen popsitörlőt vegyek?

Volt egy kérdés hogy drága-e a 80 darabos törlőkendő 450 forintért, és én elcsodálkoztam, hogy milyen olcsó ez is, meg amiket írtak hogy ki milyet használ. Mert én a pampers sensitivet használok, és elég drága.

Szerintetek milyet vegyek, aminek jó a minősége?

8

Filteres citromfű teát, hogyan készítsem el, milyen erősre és mekkora menyiséget adhatok 11 hónapos lányomnak?

alvás problémáira,köszönöm

2

Családosok több gyermekesek őszintén ti mennyi pénzt költetek heti szinten?

Férjem nagyon sokallja azt az összeget ami nálunk hetente megy el. Kérlek írjátok le azt is, hogy általában ezt a pénzt mire költitek. Köszönöm.

14

Egy 14 éves van beleszólás hogy melyik szülőnél akar lakni? Ha közös a felügyeleti jog?

Apa és én nagyon azt szeretnénk ha oda költöznék de anya meg nem hajlandó egy ügyvéddel megíratni a papírt hogy lemond arról a jogról hogy kinél legyen a gyerek.. Ilyen helyzetben mit tudunk tenni anélkül hogy megírná ezt az iratot hogy elkerüljek apukámhoz? A gyereknek nem lehet ebbe semmi beleszólása??

6

Nyári vezetéknévhez passzoló nevek?

Fiú és lány is jöhet:)

14

Mire költitek azt a pénzt, amit a gyermeketek kap?

Gondolok itt arra hogy szülinapra,húsvétra,karácsonyra....stb
Tehát félrerakjátok? Felhasználjátok a napi dolgokra ? Vagy a gyerköcnek vesztek belőle valamit ??
Nemsokára megszületik a kisfiam,és párom mondta hogy az ő családi körében a régi szokás szerint húst,ételt,pénzt hoznak látogatáskor...stb
Nem állunk rosszul anyagilag,tehát úgy szeretném hogy félrerakni a gyerkőcnek a későbbiekre
Ti hogy vagytok vele ??

12

Infuenza oltás orrspray változatban! Beadatjátok a gyermeketeknek?

Nem tudom mit tegyek, a 2,5 és 4,5 eves gyerekeim ősztől tavaszig mindig betegek, torok, fülfájás nátha, láz. Vajon segítene nekik az oltás? Nem lennének ennyit betegek? Állandóan antibiotikumot kapnak, sajnos a nélkül nem gyógyulnának meg. A bacikat meg adják át egymásnak mindig.

4

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!